Testről, lélekről, áldozatról – film húsvétra

2018.04.03. 10:03 MihalkovF

blog_kep1.jpgEnyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét azoknak ajánlom, akik a húsvéti időszakban szeretnék képeken keresztül is ízlelgetni az Eucharisztia titkát és húsvét misztériumát.

Emlékszem, éjjel álmomban Jézussal jártam az erdőt. Ébredés után, a hétköznapok vágóhídján viszont már alig ismerem fel őt, akivel éjszaka, közös álmunkban még összeért az orrunk – miközben egy patak vizéből ittunk.

A Testről és lélekről nem „keresztény film”. Sőt, Enyedi többször is hangsúlyozta, hogy „nem akart semmilyen rendezői flikk-flakkot a filmjébe tenni”, egyszerűen csak szerette volna két ember kapcsolatát bemutatni. A vágóhídon játszódó történetben Mária és Endre – a munkahely két magányos dolgozója – talál szépen lassan egymásra, azt követően, hogy rájönnek, álmukban már régóta ugyanabban a világban élnek együtt.

A filmet több mint egy éve, 2017 márciusában mutatták be Magyarországon, ennek ellenére én csak azután láttam, miután január végén – a rengeteg díjat és jelölést követően – az öt Oscar-esélyes közé került a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

Már az első három percben megjelenik az a feszültség, melyet a cím ellentétpárja is magában hordoz. Téli erdőben szerelmes szarvaspár sétálgat, a havazásban feltűnik a főcím három rövid szava, majd a következő képen a két szabad állat rab testvéreit, a szarvasmarhákat látjuk, a nyári hőségben egy vágóhídon összezsúfolva, levágásra várakozva. Hasonló drámai kontrasztokra, dualisztikus ellentétpárokra és egymást kiegészítő, egyenértékű alapminőségekre épül a cselekmény: álom-ébrenlét, tükröződés-valóság, szabadság-rabság, élet-halál, fény-árnyék, éjszaka-nappal, humor-tragikum, őszinteség-hazugság. A lassú történetmesélés és Herbai Máté operatőr gyönyörű képei segítik az elmélyülést és az elmélkedést. A film szimbolikája összetett, aprólékosan, precízen kidolgozott. Kép, zene, hang és vágás eggyé válik a történettel.

Nem jelenik meg nyíltan sem a vallás, sem a hit. Ennek ellenére felfedezek benne a Bibliára és a keresztény teológia körére utaló gondolatokat, képeket, melyek egyfajta szakrális horizontot nyithatnak az értelmezésnek.

Ennek a szakrális tartalomnak a kifejeződése számomra elsősorban a címben is megjelölt központi gondolatban érhető tetten: a történetben nem Platón dualisztikus rendszerével találkozunk, sokkal inkább a Biblia emberképével, mely test és lélek egységéről beszél. Platón szerint test és lélek két különböző dolog, melyek közül a lélek a magasabb szintű létező. A Biblia – annak ellenére, hogy több ponton is hasonlóságokat mutat a dualisztikus szemlélettel – az emberre test és lélek egységeként tekint. Eszerint az emberen belül test és lélek elválaszthatatlan, a kettő szoros kölcsönhatásban van egymással, nem lehet függetleníteni egyiket a másiktól. Hasonlóan hatnak egymásra, mint a filmben álom és valóság.

Több olyan kép is felvillan, melyek mintha egy-egy evangéliumi jelentre emlékeztetnének. Ezek közül néhány sokak számára talán nem is annyira az Újszövetségből, inkább a művészettörténetből lehet ismerős. Ilyen például a vágóhíd menzáján megelevenedő híres Da Vinci-freskó. Ahogyan a sötét konyhából a három nagy tálalóablakon keresztül az étkezőre látunk, mintha a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumának falfestményével állnánk szemben. A rövid jelenet nemcsak Az utolsó vacsora képszerkesztését, centrális perspektíváját, felosztását, de úgy tűnik, annak főbb színeit is követi, a perspektíva vonalak itt is a középen ülő piros ruhás férfialakban futnak össze. Hasonló déjà vu élményben lehet részünk a film végi reggelizős képsorokat nézve. Miután Endre félbetör egy szelet kenyeret, Mária megsebzett, bekötött kezével gyűjti össze az asztalra szóródott morzsát.

Az alkotás igen gazdag szimbólumrendszerében, a különböző rétegek között, minthogyha helyet kapnának a kereszténység fő jelképei is. A történet elején konyhaasztaláról Mária kenyérmorzsát söpör le egy szivaccsal, a végefelé pedig hasonló mozdulattal, ugyanarról az asztalról, ugyanazzal a szivaccsal saját vérét törli le. Kenyér és vér: a film egyik visszatérő motívuma. Ahogyan ismétlődő szimbólum a közös étkezés is, melynek színhelye legtöbbször a vágóhídi menza. A húsfeldolgozó üzem nemcsak állatok leölésének, hanem a közösségi étkezésnek is helyévé válik – éppen úgy, ahogyan az Eucharisztia egyszerre áldozat és megosztott kenyér. Az étkezde nem csupán az ott dolgozók táplálkozásának, hanem egymással való találkozásuknak is központi helye, ugyanúgy, ahogy a szentmise sem puszta étkezés, hanem az Úr vacsorája, ahol Krisztus azért találkozik a hívőkkel, hogy bevonja őket szeretetteljes önátadásának dinamizmusába.

Robert J. Daly jezsuita teológus azt javasolja, hogy ha szeretnénk közelebb kerülni az Egyház szívéhez, az Eucharisztiához, vagyis a szentmise titkához, és ha szeretnénk valamit megérezni húsvét misztériumából, induljunk ki a személyes tapasztalatunkból. Mindannyiunknak lehet valamilyen tapasztalata az emberi szeretetről, önátadásról és önfeláldozásról – ha máshonnan nem, akkor filmekből vagy olvasmányaink alapján. Aki képes visszatérni ehhez a tapasztalathoz, megsejthet valamit az emberi élet végső beteljesüléséből – abból, ami igazán emberré tesz minket –, és ezen keresztül észreveheti, hogy a keresztény szeretet és önfeláldozás valahol már jelen van az életében. Innen elindulva megérezhet valamit Krisztus önátadó szeretetéből. Abból az önátadó és önfelajánló szeretetkapcsolatból, mely az Atya és a Fiú között jön létre, és melynek mi, emberek is részesei vagyunk a Szentlélek által.

Miközben tanúi vagyunk annak, ahogy a két főhős, Mária és Endre „gyakorolják”, milyen testben és lélekben élni és szeretni, mintha a Fiú megtestesüléséből, szeretetéből, fájdalmából, sebeiből, halálából és feltámadásából is látnánk valamit.

A nagycsütörtökkel kezdődő húsvéti három szent nap egyetlen ünnep, egyetlen titok, melynek során megtapasztaljuk, hogy a teljes szabadságból fakadó, önátadó és önfeláldozó szeretetnek része a szenvedés is. De nagyszombat éjjelén, vagyis húsvét vigíliáján, Jézus feltámadását ünnepelve azt is észrevesszük, hogy az önfeláldozás lényege nem a vele járó szenvedésben, hanem abban a szeretetben van, melyből fakad, és mely örökre megmarad.

Számomra Enyedi Ildikó filmje jóval többet jelent annál, amit a kritikusok többsége eddig leírt róla, és amit a szakma ezidáig díjazott. Miközben nézem, megízlelek valamit az önfeláldozó szeretet titkából, húsvét misztériumból, melyben Jézus saját magát adja nekünk, és amelyben a Feltámadott egyesít bennünket egymással és önmagával. Abból a kapcsolatból, mely nem álom többé, hanem valóság.

„Tényleg! Mit álmodtunk ma éjjel? Én valahogy nem emlékszem.”

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr513802026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

khamul 2018.04.03. 11:00:30

Nagyjából egy éve láttam a filmet. Elsőre nagyon tetszett, kedvesnek találtam.
Aztán amikor hónapokkal később megkérdeztem magamtól, hogy 'jó, de mit tanultam belőle testről és lélekről?', akkor az első, önkéntelen válasz az volt, hogy 'semmit'.
Persze az is lehet, hogy bennem volt a hiba, és nem vettem észre azt, amit észre kellett volna vennem.

Noémi959 2018.04.11. 13:02:21

Nagyon szeretem ezt a filmet.
Számomra a szeretet felszabadító erejéről, szól, ahogyan Mária képes önként kilépni a saját zárt, de biztonságos ketrecéből, mert szerelemes lesz. Endre sokkal nehezebben mozdul. viszont ő az akinek, már van sok - és valószínűleg keserű - tapasztalata ezen a téren. Az ő életében "voltak nők", de egy igazi nagy szerelem talán még nem. Talán rokkantságából következően, érzékenyebb, s minden vélt vagy valós sérelemet megtorol.
Ebben a filmben először az álmokban történnek meg a dolgok, csak aztán az életben.
Gondoltatok arra van, hogy a Bibliában is milyen gyakran van szerepe az álmoknak?
A poszt olyan gondolatokat pendít meg, amelyek arra ösztönöznek, hogy újra megnézzem a filmet.

altavista 2018.04.17. 19:05:30

A cikk írójának:
Tudod, amikor elkezdtem autót vezetni tanulni, akkor nagyon sok tanuló vezetőt láttam az utakon. Amikor elkezdtem angolul tanulni, hirtelen mindenhol felfedeztem az angol nyelvet (amit amúgy nem nehéz). Amikor elkezdtem futni járni, hirtelen nagyon sok futót vettem észre a parkban, és a Duna parton. Amikor megcsináltam a motoros jogsit, mintha kinyílt volna a szemem: nem is tudtam hogy ennyien motoroznak az utakon.

Szóval ha keresztényként a filmben látható vérre Jézus áldozata jut eszedbe, az teljesen érthető, de szerintem itt csak arról van szó hogy az egész felfogásod a kereszténységre épül, így azt látod meg mindenben.
Pl. a vágóhíd kantinja és a mise között objektíven kizárólag annyi az összefüggés, hogy mindkét helyen emberek jönnek össze egy közös térbe, és semmi más. (Lehet mondani az étkezést is persze, de az ostya vétele azért még nem étkezés. :-) )

Nem akarom elvitatni a filmmel kapcsolatos észrevételeidet, hanem épp felhasználni szeretném, hogy a te esetetdben is éppúgy működik ez a jelenség, mint mindannyiunknál: ha valamire ráállítjuk a tudatunkat, akkor mindenben azt fogjuk látni, ill. felfedezni, sőt akár olyan helyzetebe is beleláthatjuk azt (ti. ami a fejünkben van), ami eredetileg nem is tartalmazta azt.

Ez azért érdekes, mert a hívő ember mindenben Istent látja. Vegyünk egy esetet: egy utcai lövöldözés során rálőnek egy fiúra, akinek semmi baja nem lesz. A hívő családja azt mondja majd: Isten megmentette a golyóktól.
Második eset: a fiút eltalálják a lövések, de nem lesz komoly baja. A család reakciója: a fiú könnyen megúszta, Isten megmentette. Isten nagyszerű!
Harmadik eset: a fiú súlyosan megsérül, heteig kórházi ápolásra és műtétekre szorul, de felépül. A család reakciója: Isten megmentette az életét, a srác fel fog épülni! Milyen nagyszerű az Isten!
Negyedik eset: a fiú meghal. A hívő hozzátartozók reakciója: nagyon szomorúak, de tudják hogy a fiú keresztény volt, és kegyelemben halt meg. Már istennél van, a mennyben. Isten nagyszerű.

Azt hiszem a legjobb ha megpróbáljuk olyannak látni a dolgokat, amilyenek azok valójában, úgy hogy nem teszünk sem hozzá, se nem akarunk elvenni sem belőle. Persze ez nem egyszerű, nekem sem...

üdv