Árnyékos pünkösdi gondolatok – P. Vértesaljai László SJ elmélkedése

2018.05.22. 11:10 Vértesaljai László

A szentmise során van egy fölséges pillanat, mely az 1982-ben történt, immár 36 éves papszentelésem óta újból és újból fel-lelkesít, ez pedig a Lélekhívás magasztossága. A háromszor-szent Isten dicsőítése után az egyház így imádkozik: „Valóban szent vagy, Istenünk, minden szentség forrása. Kérünk, szenteld meg ezt az adományt, áraszd le rá Szentlelkedet, hogy számunkra a mi Urunk, Jézus Krisztus teste és † vére legyen”.

punkosd_gyermekkel.JPG

A felszentelt pap ilyenkor kezeit a kenyér és bor fölé tárja, s a két összetett tenyér olyan, mint az Isten jelenlétét hordozó felhő- és tűzoszlop, vagy még inkább a szövetség sátra. Pontosan olyan, mint a Máriát beárnyékoló isteni kegyelem. Halljuk csak az angyalszót: „A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli ereje borít el” (Lk 1,35). Leszáll és beborít. A Spiritus Sanctus, a Pneuma Hagion leszáll, onnan föntről érkezik, mint az adventi harmat, mert „fölöttem” van, akire bizalommal és határtalan tisztelettel nézek fel. S ha egyszer leszáll, akkor nemcsak beborít ez az erő. Ha itt megállok és nem lépek tovább, akkor szó szerint elvesztem a fonalat, azt a történelmi szálat, amit Isten a Teremtéssel adott és Teofániáival, Isten-megnyilvánulásaival mindig tovább szőtt. A kereszténység szőttes, ha szálaira bontom és azokat bogozgatom csak, az Egészet vesztem el. Ez végzetes hiba. Másképpen: Csak ez végzetes hiba!

A Szentlélek tehát beborít, de úgy, mint az a Felhő ott a pusztában. A nyelv segít. Od-umbrábit, mondja a latin az umbra-árnyék szóval, tehát beárnyékol. A latin a görögtől vette a képet, mert a görög imígyen szól: epi-szkiászei. A szóban a szkía ugyanaz az árnyék, mint a latinban, de a görög a héberhez, pontosabban Jézus és az apostolok arámi nyelvéhez fordult és ott talált rá egy kulcsszóra. Ez pedig a latin umbra, a görög szkía jelzette Shekinah, vagyis Isten jelenlét. A láthatatlan és kimondhatatlan Isten a vándorló választott népének a vezetésére jellé lett: nappal felhő, éjjel tűz, mely leszállt rájuk, beárnyékolta, beborította őket.

Amikor a történet Máriában folytatódik és benne tetőpontjára hág, akkor Mária az angyalszó által teljesen és maradéktalanul Isten árnyékába kerül, Isten ereje borítja be, körülveszi és átjárja. Az angyalszó így folytatja Máriának: „Ezért a születendő szent is Isten fia lesz”. „Is” – halljuk, mert a Máriát beárnyékoló-beborító erő, miután átjárta őt – ettől lesz Ő kegyelemmel teljessé – átjárja a születendő Gyermeket is. A Felhő és a Felhő megszentelte Mária, kegyelmet közvetít.

Vissza a miséhez, vissza a kezeimhez! Ez a két tenyér, mely nagyon tud simogatni és időnként bogos ökölbe szorul, most Isten kifeszített sátra lesz falat fehér kenyér és kupányi bor fölött. A közepében ott lebeg a Szentlélek, kiterjesztett szárnyai árnyékot vetnek az egész oltárra és…

El kell mondanom, meg kell vallanom..! Nem szándékosan, nem egy teológiai döntés jegyében, inkább megmaradó isteni sugallatra, még inkább isteni vonzásra, a kezeim a Lélek-hívás, az Epikézis pillanatában lassan és kicsit elmozdulnak a kenyér és a bor felé, így tényleg csinálom, amit mondok, tehát „leszáll” a kéz, mígnem ünnepélyesen a kereszt jelével, lassan és finoman, áldást adok az adományokra.

Nekem minden szentmise Pünkösd, Lélek-hívás és Lélek-alászállás, Lélek-beborítás!

Ahogy ezt gondolom és írom, a gyermek megébred bennem. Becsukott szemmel emlékezem. Kicsi-kicsi vagyok, hanyatt fekszem, úgy 64 éve, fölöttem a nyitott égbolt vagy szobánk fehér mennyezete, mígnem egyszer valaki beárnyékol engem, elveszik az égbolt, a mennyezet, mert fölém hajlik Édesanyám és Édesapám. Látom az arcukat és a bennük közeljött Istent. Hát nem titok ez, ez az árnyékvilág…?

Na és akkor Pünkösd? Folytasd! Eljön az a „pentekosztészes” ötvenednap, hiszen pünkösd szóformára gyalulta a mi magyar nyelvünk az ősi görög pentekosztész, ötvened szót. Abban az emeleti teremben, tehát nem akárhol, hanem a Vacsora, az örökérvényű Testamentum-átadás helyén, nem akárki, hanem Mária, az első Pünkösdös Asszony társaságában, ugyanaz történik, mint korábban. Az az árnyékos beborítás! Most még eloszló, leszálló, tüzes lángnyelvek is kísérik. De a lényeg ugyanaz, amint az Üdvözlet eredeti angyalszava és táborhegyi Színeváltozás jelenet felhő-alászállása során: Onnan felülről, a Lélek isteni ereje beborít mindenkit. Isten beárnyékoló ereje és ez a mindenki, nos, ez a Pünkösd! És ebben az isteni jelenlétben megszentelődik minden és mindenki, aki megnyílik erre, mert erővel tölt be a Lélek.

Hát nem fölséges?! Hát nem felejthetetlen?! Hát nem pirosbetűs ünnep?! Még a másnapja is. Legalább Magyarországon! Legyen is otthon a Lélek Mária Országában! Csak tudjuk befogadni és hagyni-engedni, hogy Lélek erejében, de rajtunk keresztül, megújuljon a föld színe!  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr3813992268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.