Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Így tanít jól élni egy súlyos beteg lány felemelő tanúságtétele és halála

2018.09.06. 12:00 andras.csaba.sj

Hétfőn egy huszonegy éves lánytól, Claire Winelandtől búcsúzott a világ, aki gyógyíthatatlan, „cisztás fibrózis” nevű betegségben szenvedett. A CNN-en keresztül értesültem a halálhíréről, ami által betekintést is nyerhettem az életébe. Keresztény vagy hívő? Nem tudom. Mégis, annak alapján, amit láttam és hallottam tőle, azt mondom: szent volt. Huszonegy évesen az élet olyan mélységére tapint rá, ami elbűvöl. Az alábbiakban egy TEDx Talk-beszédéből idézek, mely nagyon megérintett, és sokat épültem rajta.

lany2.jpg

„Tizennégy éves voltam, amikor elkezdtem ezeket a beszédeket, és nagyon egyszerű volt, mert az élettapasztalatomról és a történetemről beszéltem. Egy »cisztás fibrózis« nevű betegséggel születtem, ami sűrű nyákot termel a szervezetemben. Ez undorító. Nem tűnik túl félelmetesnek, egészen addig a pillanatig, amíg ráeszmélsz, hogy az összes szervedet ellepi a sűrű nyák. A szerveid eleinte elkezdenek furcsán viselkedni, majd lassan leállnak, ahogy idősebb leszel.

Most tudom, hogy kissé megtévesztő vagyok, mert abból, ahogy vidáman és viccelődve felléptem, arra gondolhattatok, arról fogok beszélni, hogyan legyünk boldogok; vagy hogyan találjunk örömet az életben, hogyan legyünk rendben önmagunkkal… Most azonban nem azért vagyok itt, hogy elmondjam, hogy a cisztás fibrózis nem nehéz. Nem azért vagyok itt, hogy elmondjam, hogy olykor nem borzongok bele a fájdalomba. Naponta négy-öt órát vagyok lélegeztető gépen. Képzeld el, hogy naponta négy-öt órát kellene mosnod a fogad. Teljesen kikészülnél tőle!

Körülbelül ötven gyógykezelésben és harminc sebészeti beavatkozásban volt részem, és életem negyedrészét kórházban töltöttem. Ez nehéz és fájdalmas. Mégsem ez a legnehezebb része. A CF-ben [cisztás fibrózis] a legrosszabb a vele járó bűntudat. Akár túléled, akár nem, akár jól vagy, akár nem, akár tudsz lélegezni, sétálni vagy sem; sok azon múlik, hogy mennyire vigyázol magadra. Hogy beveszed-e a gyógyszereidet, jól végzed-e a gyakorlatokat… Gyerekként ez a bűntudat szörnyű volt, és az egész életemet végigkísérte. Akárhányszor a kórházban kötöttem ki vagy beteg voltam, azt éreztem, hogy az én hibám. Arra gondoltam, hogy a szüleim nagyon szomorúak lesznek, ha egy nap meghalok, mert a cisztás fibrózisnak nem jósolnak sok időt, ugyanis végzetes.

Amikor megszülettem, tíz évet jósoltak nekem, és ez tizenhat, tizennyolc, tizenkilenc, majd húsz évre emelkedett. Most húszéves vagyok, és tudtok számolni... Minden egyes alkalommal, amikor a szüleimet összetörve látom, azt érzem, hogy az én hibám. Ezért annyira nehéz a CF. Nem azért vagyok itt, hogy elmondjam, ez sétakocsikázás, és mindennek ellenére boldognak kell lenned. Nem. Ez nehéz és fájdalmas. Ezeket a beszédeket azért vállalom, hogy kiemeljek egy dolgot. Az életed lehet, hogy gyötrelmes. Lehet, hogy szenvedsz. Ezáltal megtapasztalhatod, hogy milyen embernek lenni, a folyton kavargó és fojtogató érzésekkel együtt.

Mégis élheted úgy az életed, hogy büszke légy rá. Azért mondok igent ezekre az alkalmakra, hogy ezt elmondjam. Nem azért, mert szeretem a reflektorfényt. Nem azért, mert annyira szeretek beszélni: az egyetlen tehetségem az össze-vissza locsogás.” [Itt elneveti magát.]

„Meg akarom osztani veletek azt a tapasztalatomat, hogy szenvedhetsz, és ezzel együtt rendben lehetsz önmagaddal. Szenvedhetsz, és ennek ellenére tehetsz még valamit. Az életed minőségét nem az határozza meg, hogy egészséges vagy beteg, gazdag vagy szegény vagy. Nem! Az határozza meg, hogy emberként mit kezdesz ezekkel a tapasztalatokkal: a megszégyenítő és fájdalmas pillanatokkal.

Amikor kislány voltam, nagyon össze voltam zavarodva, mert senki sem volt az életemben, akire hasonlítani szerettem volna. Nem volt olyan beteg ember, aki érdekes lett volna, aki kezdett volna valamit az életével, vagy hozzájárult volna valamihez. Persze volt olyan kéz és láb nélküli ember, aki inspiráló beszédeket tartott. Ez kezdésnek jó volt. Mégsem láttam senkit, aki a betegségével együtt, az agyát és az értelmét használva hozzájárult volna a világ jobbá tételéhez. Úgy éreztem, nincs senki, akire igazán felnézhettem volna.

Senki sem lesz belőlem. Betegként és fiatalként ezt nagyon nehéz megélni. Az emberek első szava az, hogy mennyire sajnálnak; és ez befészkeli magát az agyadba. Azt kezded érezni, hogy valami talán nincs rendben veled. Talán nem csinálok valamit jól. Talán már születésemtől kezdve nem vagyok olyan jó, mint mások. Talán nem járulhatok hozzá a világhoz, mert nem vagyok képes rá. Talán ezért van, hogy a beteg emberek nem alkotnak semmi szépet. Egyszerűen mert lehetetlen.

Amikor még nagyon kicsi voltam, az egyik barátom adott egy Stephen Hawking-könyvet. Egyszerűen magába szippantott. Ez volt a legvagányabb dolog, amivel valaha találkoztam… Nem volt CF-je, de nagyon frusztráló betegséggel küzdött, ami miatt az egész teste tehetetlenné vált. Mégis volt valaki, aki valami hihetetlen dologgal hozzájárult az emberiséghez és a társadalomhoz. Ő volt az első példaképem”.

Ezt követően egy súlyos esetről beszél, aminek következtében három hétig volt kómában. „Valahogy átverekedtem magam rajta és túléltem, s ezt annak a hihetetlen támasznak tulajdonítom, amit a családomtól kaptam, akik segítettek nekem mindezen túljutni. Ez után azt is láttam, hogy ez a fajta támasz más CF-es embereknek nem adatik meg. Valójában a cisztás fibrózis hihetetlenül elszigetelő betegség. Ezek az emberek egyszerűen nem tudnak másokkal egy szobában tartózkodni. Még a szüleik sem lehetnek velük anélkül, hogy tetőtől talpig beöltöznének. Ezenkívül rengeteget időt kell a kórházban tölteniük”.

Ezt követően Claire arról beszél, hogyan hozott létre egy non-profit szervezetet azoknak a családoknak a támogatására, akiknek gyermeke CF-fel küzd. Többek között egy olyan CF-es hajléktalan kislányon segített, aki azelőtt készülékével házról házra járt. Segített neki lakást találni, így már nem volt már többé a kórházhoz láncolva.

„Olyan emberré váltam, aki a gyermek énemet is inspirálta volna. Olyan emberré, aki nem tagadja le a betegségét, aki nem mondja azt, hogy nem szenved. Ezzel a tapasztalattal együtt mégis adtam, tettem valamit. Olyan életet éltem, amire büszke vagyok, és a gyermek énem is büszke rá. Az igazság nem csak arról szól, hogy boldogok legyünk. Nem csak arról, hogy folyamatosan boldogok akarunk lenni… Az élet megannyi érzés ringlispílje: egyik pillanatban jól vagy, a másikban pedig egyedül és kétségbeesettnek érzed magad; azt hiszed, hogy sosem fordulnak már jóra a dolgok. Az élet nem az érzésekről szól, nem arról, hogy minden percben jól érezd magad, hanem arról, hogy kezdj valamit az életeddel, hogy légy büszke arra, aki vagy és amit adsz. Ez sokkal hatékonyabb és mélyebb annál, mintsem hogy vidám légy.

Fájhat. Megtapasztalhatod mindezt, ítélkezés nélkül, anélkül, hogy kétségbeesetten helyre akarnád állítani a dolgokat. Semmi gond sincs veletek. Semmi gond sincs velem. Nem érdekel, hogy beteg vagyok. Ha holnap feltalálnának egy kezelést, nem érdekelne, mert nem az határozza meg az életem. Nem akarok mindenáron meggyógyulni. A szenvedésem sokat adott nekem, mert azáltal adhattam valamit az embereknek”.

lany1.jpg

Ez egy igazán érett (huszonegy éves!) és megváltott ember tanúságtétele, aki nagyon jól rátapint a lényegre. Hiszem, hogy ezt azért tudta megtenni, mert betegsége következtében sikerült önmaga legmélyebb valóságával kapcsolatba kerülnie. Két dologra mutat rá, amelyek az életben nagyon fontosak. A szenvedés idején még inkább, mert akkor vagyunk a legsebezhetőbbek és a legkiszolgáltatottabbak.

Az első: a kapcsolatok, amelyek igazán táplálni tudnak. Kapcsolat a barátaimmal, a környezetemmel, de kapcsolat az Úrral is. Ha ez nincs meg, ráadásul a betegség következtében megszűnnek azok a tevékenységek is, amelyek a figyelmünket magunkra terelik, akkor nagyon könnyen összeroppanhatunk, és iszonytató ürességet tapasztalhatunk magunkban.

Meghívlak, hogy állj meg egy pillanatra! Mikor volt utoljára, hogy feltöltött egy baráti beszélgetés? Maradj egy kicsit ennél az élménynél! Engedd, hogy hasson rád, tápláljon! Engedd, hogy megérintsen mindaz, amit Isten az emberek által adni akar neked!

Nagyon fontos életünkben, hogy megálljunk azoknál a kapcsolatoknál, amelyek igazán képesek táplálni. Engedjük, hogy a másoktól kapott szeretet, elfogadás, hogy fontos és értékes vagyok a másik számára, alakítson minket és erővel töltsön el!

Mindezt azért tegyük, mert a betegségben, a sötét órákban, a vigasztalanságban nagyon könnyen azt érezhetjük, hogy magunkra maradtunk. A gonosz szellem ilyenkor felhangosítja mások sajnálkozását, melyekből nem kérünk, vagy az ítélkező tekinteteket, szavakat. Betegség idején hajlamosak vagyunk magunkba szívni a negatív energiákat, a keserű tapasztalatokat, ezek viszont bezárnak, utálatossá és elviselhetetlenné tesznek minket. Ez nem segít. Ezért ilyenkor álljunk meg egy pillanatra, és térjünk vissza a szeretettapasztalathoz, ami a szívünkben sokkal mélyebben van jelen. Kérjük az Urat, hogy a vigasztalanság pillanataiban segítsen újra és újra visszatérni ezekhez a szeretettapasztalatokhoz (ahogy Nemes Ödön mondaná: szeretetcölöpökhöz), hogy a vigasz, a hit, remény és szeretet lelke erősödhessen bennünk.

A másik erőforrásunk: a szolgálat. Ferenc pápa gyakran beszél arról, hogy az ember méltóságát a munka adja.

Itt is jó, ha megállok egy pillanatra. Mikor éreztem utoljára egy feladat elvégzése után, hogy feltöltődtem és lelkes voltam? Jó ilyenkor megállni, és figyelni, mi történik. Rátekinteni arra, hogyan akar az Úr engem mint eszközt, használni.

A jezsuiták Rendalkotmányának harmadik pontja így fogalmaz: „E Társaság célja nemcsak az, hogy az isteni kegyelem segítségével saját lelkünk üdvösségén és tökéletesítésén munkálkodjunk, hanem az is, hogy ugyanennek a kegyelemnek segítségével serényen törekedjünk előmozdítani embertársaink üdvösségét és tökéletességét”.

Üdvösségünk és boldogságunk mélyen összefügg mások üdvösségének és boldogságának szolgálatával. Ezt úgy is fogalmazhatnánk, hogy mások szolgálata hozzájárul személyes megváltásunkhoz. Ezért fontos felfedezni azt az életmódot, hivatást, ami teljességet ad számunkra. Ezt nem elefántcsonttoronyban végzett elmélkedés hozza meg, hanem a tapasztalat. Fontos, hogy az ilyen teljesség-élményeknél időről időre megálljunk, és tudatosítsuk, mi az, ami rezonál, életre kel bennünk. Hol tapasztalunk végtelenül nagy derűt, miközben másokat szolgálunk? Ez jele annak, hogy az életnek egy forrása rejlik ott, ahova időről időre vissza kell térnem, ha az életemet a maga teljességében akarom élni.

Ennek talán ellentéte a melankólia, amikor bezárom a szívemet, mások és talán önmagam előtt is. Amikor elvagyok a sebeim nyalogatásával, sötét képet festek az életemről, és azt érzem, semmire sem vagyok képes. Ez pedig magába szív, fogva tart, és elszívja az összes energiámat. Ilyenkor ismét fontos visszatérni azokhoz a tapasztalatokhoz, amelyekben teljesnek éreztem magam, ahol az Isten életet tudott adni másoknak általam. Engedjem, hogy mindez újra erőt adjon, vigasszal töltsön el!

Röviden összefoglalva így fogalmaznám meg Claire üzenetét: ha a padlóra vágódtál, állj fel, és állj meg egy pillanatra! Tekints vissza, hogy mit tanultál belőle, mi az a gyöngy, amit abból a nehéz helyzetből magaddal viszel? A lelkivezetőm egyszer úgy fogalmazott: a növekedés a kudarcainkkal való szembesülésből származik.

Te hogyan növekedtél a bukásaid által?

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr1014224939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jabbok 2018.09.06. 17:34:22

"Testemben kiegészítem, ami még híja van a Krisztus keresztjének..."

A "sorstárs segítés" jutott erről a lányról eszembe, És az, hogy a kereszténység igazsága ugyanolyan, mint a fizikáé: ha valaki nem is ismeri vagy nem is érti, annál is működik.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2018.09.06. 18:05:04

Szalézi Szent Ferenc imádságát ide másolnám, csatlakozik a témához. Két verzióban is megvan, mind a kettőt ide másolom.

«Azt a keresztet, ami most annyira
nyomja válladat,
mielőtt elküldte volna hozzád az Úr,
mindenható szemével megvizsgálta,
szerető irgalmával átmelegítette,
mindkét kezével méregette,
vajon nem nagyobb-e,
nem nehezebb-e a te számodra,
mint amennyit elbírsz?
Aztán megáldotta,
szent kegyelmével,
irgalmával megillatosította,
reád és bátorságodra tekintett
és így érkezik a mennyből a Kereszt,
mint Isten köszöntése, mint a te
Istened szeretetének irgalmas ajándéka.»

«Ha minden angyal, a világ minden lángelméje
tanulmányozta volna,
mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben,
miféle szenvedés,
kísértés vagy fájdalmas veszteség,
nem találhattak volna
hozzád illőbbet,
mint azt, ami ért.
Isten örök Gondviselése
Kezdettől fogva kigondolta,
hogy ezt a keresztet saját Szívéből
értékes ajándékként neked adja.

Mielőtt elküldötte volna,
mindentudó szemével megszemlélte,
isteni értelmével átgondolta,
bölcs igazságosságosságával megvizsgálta,
szerető irgalmával átmelegítette.

Mind a két kezével megmérte,
hogy egy milliméterrel se legyen nagyobb,
egy milligrammal se nehezebb a kelleténél.

Azután megáldotta szent nevével,
fölkente kegyelmével,
beléje lehelte vigaszát,
és még egyszer rád és bátorságodra pillantott.

Így most egyenesen az égből jön feléd,
mint Istennek hívása,
s könyörülő szeretetének ajándéka,
hogy egészen önmagaddá légy,
és Istenben megtaláld beteljesülésedet.»

2018.09.06. 18:14:30

@jabbok:
Ezek szerint a lány első példaképe, Stephen Hawking ateista fizikus is valójában a kereszténység igazságát élte, csak nem tudott róla...?

Nem, szerintem itt valami másról van szó: ezek a tapasztalatok (betegség, szenvedés) vallástól és kultúrától független, általános emberi dolgok - de minden vallás reflektál rá: a buddhizmus is, a kereszténység is, stb. A buddhizmus tanítása kifejezetten az emberi szenvedéssel kezdődik.

Ennek tükrében érthető, hogy a CNN például ilyen címmel hozta le a lány történetét:
"Little Buddha wisdom from a terminalli ill goofball"

edition.cnn.com/2017/07/05/health/claire-wineland-cystic-fibrosis-eprise/index.html

Nyilván Te keresztényként a keresztény értékeket látod bele az ő történetébe, de picit fáj, hogy így írsz erről a lányról: nem érti a keresztény igazságot, de éli.

I_Isti 2018.09.06. 19:30:19

"Hisz a száj a szív bőségéből beszél."
Hogyan tud valaki úgy "megváltott" ember lenni, hogy egyetlen egy szót sem ejt egy jó hosszú beszédben a Megváltóról?
Mi van akkor a szívében? Mert ha Jézus, akkor arról beszélne, legalább egy jó szót ejtene róla.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2018.09.06. 20:20:39

@I_Isti:

'vannak olyan dolgok amelyek túlmutatnak a vallásokon'

És hova mutatnak?

matthaios · http://www.matthaios.hu 2018.09.06. 20:43:53

@I_Isti:

Nem neked szántam az előző kommented.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2018.09.06. 22:15:56

@altavista:

'vannak olyan dolgok amelyek túlmutatnak a vallásokon'

És hova mutatnak?

matthaios · http://www.matthaios.hu 2018.09.06. 22:21:10

@matthaios:

Istennek nem lehet határt szabni abban, hogy kinek milyen kegyelmet ad. Minden üdvösséghez vezető jócselekedet Jézus Krisztus megváltásának kegyelméből van. Így azok közül is üdvözülnek, akik az Egyházon kívül vannak, de csak akkor, ha együttműködnek (persze nem tudatosan) azzal a kegyelemmel, amit kaptak. Vannak olyan cselekedetek, amelyek ezzel nem férnek össze.

I_Isti 2018.09.07. 08:00:06

@matthaios: Nem lehetne egyszerűen beismerni a hibát? Hogy mégsem működött a "διάκρισις πνεῦμα"?
Ez egy egyszerű, kétségbeesett halálraítélt lány, akinek fogalma sincs, hogy mi fog történni vele a halála után, és az emberi figyelem középpontba kerülésével kompenzálja a kétségbeesését, és keres célt az életének. Egy szimpla önmegváltás-hívő.
Ha érdekel, hogy hogyan beszél egy valódi, ténylegesen szent halálra ítélt -- akkor keresd meg Karla Faye Tuckert a neten, és nézz utána!

matthaios · http://www.matthaios.hu 2018.09.07. 09:05:09

@I_Isti:

Nem én írtam a bejegyzést. Nem látok az említett lány lelkébe sem. Csak általánosságban említeném meg azt, hogy a nem-keresztény számára is van üdvösség. De ez az üdvösség sem Jézus Krisztus és Egyháza nélkül van. A nemes életet folytató pogányban is jelen van a hit csirája, valamilyen implicit hit, amely minthogy üdvösségre vezet, természetfölötti, a megszentelő kegyelemmel van. Nem akarok erről itt most sokat írni, ehelyett: www.matthaios.hu/a-hit-es-a-szentsegek/ .

Abdiás.. 2018.09.07. 11:45:59

@I_Isti:

"Ez egy egyszerű, kétségbeesett halálraítélt lány, akinek fogalma sincs, hogy mi fog történni vele a halála után, és az emberi figyelem középpontba kerülésével kompenzálja a kétségbeesését, és keres célt az életének. Egy szimpla önmegváltás-hívő."

Osztom a nézetedet Isti.

Ennek a lánynak az életének, szenvedésének, halálának semmi köze a kereszténységhez.
Aki úgy gondolja, hogy ennek a lánynak 21 éven keresztüli halálos betegségének a hordozása azonos Jézus keresztjének a hordozásával, vagy ezt a tragikus, Istentől teljesen elválasztott életet, amelyben ez a lány leélhette az igencsak szükre szabott földi életét Istentől valónak gondolja, az nem értette meg az evangélium lényegét és kifejezetten veszélyesnek tartom azokat a nézeteket, amelyek ilyen emberek életpályáját állítják példaképül az emberek felé.

Ez nem más, mint a halál felmagasztalása, ám a halál nem Istentől van. A halál nem jó, hanem rossz........
Nem felmagasztalnunk kell, hanem harcolnunk ellene, mert a halál és a betegségek mögött a Sátán áll.

Én ugyan nem néztem utána, de azt állítjátok, hogy ez a lány - és talán a felmenői is- buddhista volt.

" Ne legyenek neked idegen istebeid énelőttem.
.........
Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert ..... megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad- és negyedíziglen...."
2 Mózes 20:3.,5.

Buddha egy idegen Isten.
Az ember sorsa nem független a cselekedeteitől.
A sors olyan konkrét dolgokban megjelenő, szellemi törvényeknek alárendelt eseménysorozat, amelynek a záró szalasza megmutatja az egész életút szellemi hátterét.
Ma, amikor Jézus Krisztus feltámadása ót a kegyelem korszakában élünk, az ember hajlamos megfeledkezni arról, ami az ószövetségi Iszrael számára a mózesi törvények kinyilatkoztatása után teljesen egyértelmű volt:
Hogy a bűnnek mindig van következménye.
A különbség az Ó- és Újszövetség között nem az, hogy nincs szankció, hanem az, hogy Isten az ítélet azonnali végrehajtását felfüggesztette egy bizonyos időre.
A bűn elkövetése és a bűn következtében az ember életét elérő biológiai halál állapota közötti időt kapta az ember arra, hogy legyen ideje rájönnie arra, hogy rossz úton jár.
Az, hogy valaki halálos betegséggel születik, egyértelmű, hogy valamelyik felmenője bűnének a következménye, hiszen az Ige is azt mondja, hogy megbüntetem az atyák vétkét a fiakban.......
Ez a lány átok alatt született és átok alatt élte le az egész életét.....és ezalatt az idő alatt nem ismerte meg az igazságot. Ez katasztrófa emberek......
Egy kereszténynek azt kell életcélül kitűznie, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy ha nem fogadja el Jézus keresztáldozatát - amely megszerezte számunkra a bűnbocsánatot -, akkor csak idő kérdése, hogy a bűn következménye mikor aktivizálódik az életünkben.
A bűnbocsánat azt jelenti, hogy azért a bűnért, amelyet én, vagy a rokonságomból valaki elkövetett, az azért járó büntetés nem engem sújt, hanem valaki mást, és ez a más Jézus Krisztus.
Ő valóságosan és ténylegesen magára vette azokat a bűnöket - és azok következményeit is -, amelyek jogszerint nekem jártak volna.
Márpedig 1 bűnért 2X senkit sem büntetnek.
Ha nincs bűn, nincs következmény........

A bűn következményeként megjelenő büntetés bármilyen formája nem Isten büntetése.
Isten a világmindenséget törvényszerűségeknek vetette alá. Ez azt jelenti, hogy a cselekedeteinktől függően a következmények Istentől függetlenül, automatikusan belépnek az életünkbe.
Úgy működik, mint a tűzjelző. Ha füstöt észlel, azonnal bekapcsol azért, hogy a káros következményeket minimalizálja.
Így működik Isten törvénye is.

Isten a Törvényében kijelentette, hogy melyek azok a cselekedetek, amelyeket nem lehet büntetlenül megtenni.

A Szent Szellem Ézsiáson keresztül azt jelentette ki:

" Betegségeinket Ő viselte és fájdalmainkat hordozta......"
Ézsaiás 53:4.

Isten azért küldte el Jézust és azért vetette rá minden bűnünket, hogy nekünk ne kelljen azokat hordozni és megszabadulhassunk tőle.
Isten nem akarja, hogy betegek legyünk! Ő elakarja azt rólunk venni!
Nem akarja, hogy nyomorúságosan, a Tőle kiszabott életidőnket megrövidítve, félelmek között és reménytelenség nélkül, a halál pillanatát várva éljük le a földi életünket!
Ez nem élet emberek!

Isten nem köt kompromisszumot a bűnnel!
Nincs olyan, hogy jól van, majd elnézem neked.......
A bűnt kezelni kell. Az evangélium üzenete abban áll, hogy Isten a keresztenkezelte a bűnt.
Isten nemcsak irgalmas, hanem igazságos is. Nem bocsáthatja meg a bűnt, ha nincs mögötte jogszerű eljárás.
A megváltás szó azt jelenti: váltságdíjjal visszaváltani!

A bűneink kiszolgáltatnak minket a Sátán akaratának. Elmegy Isten védelme az életünkről és az ellensége hatalmába kerülünk.
A kereszten viszont Jézus visszavásárolt minket a Sátántól.

Abdiás.. 2018.09.07. 11:49:58

Folyt.

Kifizette a váltságdíjat, amely nem más, mint az Ő saját bűntelen vére volt.

" Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér, a benne lévő élet által szerez engesztelést."
3 Mózes 17:11.

Az első emberpár életét a szellemükben lévő Szent Szellem adta. A bűnbeesés után viszont Isten Szelleme elhagyta az embert, mert bűnös emberrel nem vállal közösséget. Isten azt mondta, ha esztek arról a fáról, meghaltok. Ez be is következett, de 2 fázisban valósul meg. Az Ige 2 halálról beszél. A bűnbeesés után elérte az első az embert, ez a szellemi halál állapota, amikor Isten Szelleme már nem lakozik az ember szellemében.
Innentől kezdve az élete pusztán biológiai létezésre korlátozódik.
Mivel az ember életét Isten Szelleme a bűn miatt már nem tudja biztosítani, így a biológiai életünket biztosító lelkünk bekerült a vérbe.
A DNS-ünk egy nagyon pontos térképet ad arról, hogy milyen átkokat és áldásokat örököltünk. A DNS-ből az orvos meg tudja állapítani, hogy milyen betegségre mekkora esélye van egy embernek.
Az ember genetikai állapota generációról generációra folyamatosan romlik.
Egészen Ádámék bűnbeesése óta folyamatosan rakódik le és halmozódik fel az ember génállományában a bűn lenyomata.
Ádám és Éva még tökéletes DNS-sel rendelkeztek. Az emberek a vízözön elött 600-900 évig éltek. A DNS láncunkban egyre több hiba és mutáns jelenik meg az idő előrehaladtával.
Az orvostudomány ma beszél programozott sejthalálról. Ezt azt jelenti, hogy az ember nem halna meg, ha a sejtjeinkbe nem lenne beprogramozva az, hogy egy idő után végezzék ki magukat.
Ez a program a bűnbeeséssel egy időben került be az ember vérébe.
Eredendően az ember nem így lett megteremtve.
A genetika mai álláspontja egyértelműen azt igazolja, hogy a teljes emberiség egyetlen, közös házaspártól származik. A DNS-ünk erről tanúskodik.

Jézus az Ő vérével vásárolt vissza minket. Jézus úgy vette magára mindannyiuk bünét és büntetését, hogy a DNS láncolata ezáltal nem károsodott, mert a bűnöket nem Ő követte el, így lenyomata sem lehetett a vérben. Ezért nem születhetett Józseftől, mert akkor hibás genetikát örökölt volna, így a Szent Szellem által fogant.
A Pokol és a Halál szelleme azért tudja a bűnös, elkárhozott embert fogva tartani, mert a vérében ott a bizonyíték, hogy bűnös, az Ige szerint pedig:

" ....a bűn zsoldja halál."
Róma 6:23.

Az, hogy az elkárhozott emberek a Pokolban vannak és nem tudnak onnan szabadúlni, teljesen jogszerű.
Ám amikor Jézus a halála után lement a Pokolba, a Sátán szolgái az Ő vérében nem találtak semmit......tiszta volt.
Eltudom képzelni azt a megdöbbenést, amit akkor érezhettek:-)
Soha nem láttak olyat, hogy valakinek a vérében ne legyen bűn........
A Sátán dédelgetett álma, miszerint átveszi a teljes irányítást és hatalmat az emberiség fölött, ott roppant össze......

Ő nagyon jól tudja, mit jelent a Róma 5:19.:

" Mert amiképpen egynek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek."

Vagyis: ha van 1 igaz, akkor lesz több is.
Amikor az ember megtér, akkor Isten Jézus Krisztus igazságát tulajdonítja neki igazságul. A Bűneinek a büntetése ki lett fizetve, így bűntelen. A Jézus vérében lévő élet a miénk. Nem cselekedetek által kapjuk meg, hanem kegyelemből, irgalomból, szeretetből, ajándékba. Az üdvösség Isten ajándéka mindazok számára, akik képesek hittel befogadni az evangélium üzenetét, és megteszik azt, amit Ő kér, igei módon megtér.

Én 2013. december 12-én tértem meg.....igei módon, mert elötte is hittem Istenben, de az Isten létezésébe vetett hit nem azonos az üdvözítő hittel.
Ha valaki hisz Isten létezésében, a Sátán biztos, mégsincs üdvössége.

Megtérésem után néhány hónapon belül monden betegségemből meggyógyultam, és azok, amelyek a jövőben teljesedtek volna be rajtam a bűneim miatt, már nem fognak elérni. Nincs többé joga a betegségnek rajtam.

" Az Igének pedig megtartói legyetek, ne csak hallgatói, megcsalván magatokat."
Jakab 1:22.

Isten Igéje azokban működik gyakorlati módon, akik gyakorlati módon alkalmazzák......
Soha ne tévesszük szem elöl Isten akaratát:

" Uram, ha akarod megtisztíthatsz engem.
És kinyújtván kezét, megilleté őt Jézus mondván: Akarom...."
Máté 8:2-3.

Ez az egy igaz Istennek a védjegye......nem hagyja magára a bűnös embert és a halál torkából is kiragadja, ha nem Buddhától, Allahtól, Krisnától, Mohamedtől és más idegen istenektől kér segítséget, akik nem tudnak és nem is akarnak rajtunk segíteni.

" Ha akarod megtisztíthatsz engem.
Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérinté őt, és monda neki: Akarom....."
Márk 1:40-41.

Buddha, Mohamed.......ezek történelmi személyek......emberek, ráadásul bűnös emberek. Ha nem lettek volna azok, a Pokolnak őket is vissza kellett volna engednie, de nem jöttek vissza, vagyis a vérük bizonyította a bűnösségüket.
Ha saját magukat nem tudták megmenteni, hogy tudnának másokat.......

Abdiás.. 2018.09.07. 11:52:57

Folyt.

" Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!
Jézus pedig kinyújtván kezét, illeté azt, mondván: Akarom......."
Lukács 5:12-13.

Felmerülhet az emberben az a kérdés, hogy miért kellett az evangéliumot 4X leírni.
Isten a mózesi törvényben azt írja, hogy minden bizonyság csak 2 vagy 3 tanu egybehangzó vallomására fogadható el.
Isten, aki a Törvényt adta, maga is aláveti magát a saját törvényének. Ő nem Törvényen kívüli. Ő nem kér olyat tőlünk, amit Ő maga nem tart meg.

A Szent Szellem azért íratta meg 4 személyen keresztül az evangéliumot, hogy egyértelművé tegye, az evangélium üzenete Isten által is hitelesítve van és szóról- szóra igaz.

Ha 3 emberen keresztül azt üzeni nekünk Isten, hogy az a megmásíthatatlan akarata, hogy a betegek meggyógyuljanak, akkor ebben kételkedni, ezt félremagyarázni, ennek ellenkezőjét állítani, sőt azt felmagasztalni, nem más, mint bűn. Mert ez nem egyéb, mint Isten Igéje ellen való lázadás.......az Isten ellen való lázadás pedig bűn.

De Jézus azért jött, és az Atya azért adta nekünk a kegyelem korszakát, hogy a bűneinket elvehesse.......

A halál - a cikk címével ellentétben - nem tanít meg minket az életre, csak Jézus Krisztus.

andras.csaba.sj 2018.09.08. 00:33:19

@Abdiás..: Bámulatos, hogy mennyire ismeri a Szentírást. Nagyon inspiráló. Ajánlom a Jn 9-et is, talán a "Az, hogy valaki halálos betegséggel születik, egyértelmű, hogy valamelyik felmenője bűnének a következménye, hiszen az Ige is azt mondja, hogy megbüntetem az atyák vétkét a fiakban.......
Ez a lány átok alatt született és átok alatt élte le az egész életét.....és ezalatt az idő alatt nem ismerte meg az igazságot" részt kicsit finomíthatja.

Abdiás.. 2018.09.08. 12:24:28

@andras.csaba.sj:

:-)
Vártam ezt a hozzászólást......
Ez az a bizonyos eset, amelyre azt mondják: A kivétel erősíti a szabályt.
A tanítványok kérdése: Mester, ki vétkezett, ez-e, vagy ennek szülei, hogy vakon született?

A mózesi törvények egyértelműen azt nyilatkoztatták ki, hogy a betegség, az valakinek, vagy az illetőnek saját magának, vagy valamelyik felmenője bűnének következménye, a kérdés is ezt igazolja.

Ezt az eset - amely egyébként nem halálos betegség - Jézus kijelentése alapján kivételesen azért történt, hogy igazolni tudja, az a világ, ahonnan Ő jött, nincs alárendelve a látható világ törvényszerűségeinek, ill. van hatalma az idő alát vetett világban azokat felfüggeszteni. Ezt hívjuk mi csodának, ami a mennyben nem az, hanem teljesen természetes dolog.

Most nincs nagyon időm bővebben kifejteni ezt, de van még más kivétel is ezalól az Igében.

Egyébként az ige feltérja elöttünk azt is, hogy a vakon születés vagy egyéb szembetegség milyen bűnnek a következményeként jelenik meg:

" Aki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak."
Jób 17:4.

Vagyis aki elárulja a barátját, a büntetése az, hogy a gyermekei vakon, vagy más szembetegséggel születhetnek.
Ezt nagyon jól tudták a tanítványok is, ezért tették fel Jézusnak azt a kérdést.

A zsidóságban a fiúgyermekek 12 éves korukra oda-vissza, álmukból felkeltve is kívülről fújták a teljes Tórát és a prófétákat. Ez volt az iskolai tanyagyag alapja.

Pl. ez az ismeret vezetett el ahhoz is a zsidóság körében, hogy miután keresztre feszítették Jézust és meghalt, sokan, akik addig hittek benne, elpártoltak Tőle.
Hiszen a Törvény egyértelműen kijelenti, hogy átkozott az, aki fán függ.
Ennek ismeretében teljesen érthető, hogy miért nem ismerték fel benne a Messiást.....egyet viszont nem tudtak:

Hogy az az átok, amely valóságosan rajta volt, az nem az Ővé, hanem a miénk volt. Így viszont, ha nem feszítették volna keresztre, nem töltötte volna be a törvényt, így üdvösséget sem tudott volna szerezni számunkra. Ahhoz, hogy ezt valóban megszerezze a számunkra, pontról-pontra, mind az írott Tórát - amely 613 parancsolatból áll - ennek zanzásított változata a 10 parancsolat -, mind a szóbeli Tórát tökéletesen és hiánytalanul meg kellett tartania, sőt azok következményeit is a megírott büntetés szerint el kellett szenvednie.

A korai halál is e miatt következett be:

".....vérszopó és álnok emberek, életüknek felét sem élik meg....."
55. zsoltár 24.

Az elötte lévő versekből kiderül, hogy ez, azoknak az embereknek a büntetése, akik Isten szolgáit szidalmazzák. Ezek bűnét is felvette, így az élete felénél többet nem élhetett le itt a látható világban.

" Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked."
2 Mózes 20:12.

A szülők iránti tiszteletet kiemelten kezeli az Ige, ez egyértelmű kiderül abból, hogy ez bekerült a parancsolatok összesítésébe. A szülőket kiemelt személyekként kezeli az Ige, akik ha esetleg nem is megfelelően viszonyulnak gyermekeik felé, ők akkor is tisztelettel tartoznak nekik, elsősorban azért, mert rajtuk keresztül kapott lehetőséget az ember a megszületésre.
Aki nem megfelelően viszonyul a szüleihez, az nem élheti le az isten által eredetileg kijelölt életidejét.
Jézus a szülők iránti engedetlenség bűnét, és annak következményét is felvette, ez is egyik oka a korai halálának.

Vagyis elmondhatjuk, hogy Jézus Krisztus keresztrefeszítése és korai halála elengedhetetlenül szükséges volt ahhoz, hogy a Törvényt betöltse. Ez viszont nagyon megzavarta a zsidóságot.....annyira, hogy a mai napig nem ismerték fel benne azt, aki őket is megváltotta.
De az Ige azt mondja:

"Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak."
Prédikátor 3:1.

Istennél annak is meg van az előre elrendelt ideje, amikor ez meg fog változni.

" Mert nem akarom, hogy ne tudjátok.......hogy a megkeményedés Izraelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegy."
Róma 11:25.

Isten akarata voltaz, hogy ne ismerjék fel benne a Krisztust, és azért, hogy a pogányoknak, a nemzeteknek is lehessen hirdetni az evangéliumot. Ha felismerik benne a Szabadítót, nem feszítik keresztre, így a Törvény nincs betöltve.
A leplet Isten a zsidóság szeméről akkor fogja levenni és akkor fogják megismerni, hogy Ő az, akiről a próféták beszéltek, ha a pogányok teljessége bemegy, vagyis az egyház elragadtatása után........

A kereszténység egyes irányzatainak zsidóellenessége, ill. a különböző helyettesítési teológiák - miszerint Isten Izraelt elvetette és helyébe az egyházat tette - nagyon téves és teljesen hamis félremagyarázások, amelyeknek semmi bibliai alapja nincs.

Isten csak azért helyezte parkolópájára Izraelt, hogy mi, a nemzetek is megismerhessük az igazságot, és mi is megmenekülhessünk. De egyszer ennek az ideje lejár, és az elragadtatás után a Szent Szellem gőzerővel Izrael helyreállítására fogja helyezni a hangsúlyt.

jabbok 2018.09.08. 12:52:37

@andras.csaba.sj: Kedves Csaba, egyetlen egy dolgot lehet vagy legalábbis érdemes ilyenkor tenni: DFT.

andras.csaba.sj 2018.09.08. 15:14:45

@jabbok: Nem tudom, hogy mit lehet tenni. Én abban bízom, hogy mindezen szövevényes, fundamentalista módon értelmezett ige-bomba mögött van egy ember, aki nemcsak ezeket a betanult szövegeket ismeri, hanem érzékenyen gondolkodik is. De a kérdésem ezt nem segítette, máshogyan kellett volna talán megfogalmaznom.
Az emberbe vetett hitemet azért még nem adom fel :)

Lakugul Béla 2018.09.08. 16:07:46

@Abdiás..: "De egyszer ennek az ideje lejár, és az elragadtatás után a Szent Szellem gőzerővel Izrael helyreállítására fogja helyezni a hangsúlyt."

Szent Szellem, Izrael, elragadtatás: mi ez itt, a Hit Gyülekezete? Nincs időm végigolvasni, de ebből az egy-két jelből az jön le, hogy nem katolikus teológiát nyomatsz itt nekünk...

@jabbok: DFT = diszkrét Fourier transzformáció?

@andras.csaba.sj: "Az emberbe vetett hitemet azért még nem adom fel :)"

Pedig lehet, hogy pontosan arra lenne szükség, hogy végre ne az emberben, hanem az Istenben higgyél.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2018.09.08. 17:03:34

@Lakugul Béla: Arra gondol, hogy az emberi lénybe vetett megelőlegzett bizalmát nem adná még fel. De persze úgy nagyon lassú haladás várható, ha nem "jóra magyarázod" a beszélgetőtárs szavát, ahogyan Szent Ignác is tanította, a társad _gondolatát_ igyekezve megismerni és megérteni ahelyett hogy a szóhasználatba kötnél bele.

DFT azt jelenti, hogy don't feed the troll, vagyis, nem érdemes olyan felhasználó alá adni a lovat, aki csak még jobban belelovalja (hehe) magát ettől a saját igazának ismételgetésébe.
Az internetes fórum nem baráti társaság. Nem ismerjük egymást, és ezért mások a szabályok. Muszáj rákényszeríteni magunkat, hogy észrevegyük, ha valaki nem beszélgetni akar, hanem a többi felhasználót elnyomni (elhallgattatni, megijeszteni, kioktatni, megszégyeníteni, megsérteni). Komolyabb helyeken a "flood" (kilométeres hosszúságú hozzászólás, amellyel a felhasználó kvázi elfoglalja a témát) már önmagában oka a moderálásnak, mert ugye baráti társaságban mind ismerjük a nagydumás Zolit, és szabad választásunkban áll eldönteni hogy haverkodunk-e vele vagy sem, de egy internetes fórumon (vagy akár egy élő kerekasztal-beszélgetésen) nem hozhatunk ilyen jellegű döntést, erre tartjuk a moderátort.

Minden fórum csak akkor tud értelmesen működni, ha a moderáció jól ellátja a feladatát.

És valahogy pont a keresztény portálok szerzői és moderátorai nem fogják ezt fel, teljesen érthetetlen a számomra, hogy miért.

andras.csaba.sj 2018.09.08. 17:15:50

@Felicitasz: Egyetértek, meg köszi a DFT fordítását, sejtettem, hogy valami ilyesmit jelenthet. A moderálással kapcsolatban is egyetértünk, csak a technika kifog rajtam. Ma délután rászántam magam erre, csak sajnos nem engedi a szerver, hogy kimoderáljam, pedig a postafiókom szerint erre lenne lehetőségem. Meg a mai próbálkozásom is csak egy kísérlet volt arra, hogyha valamit válaszolok egy trollnak, akkor az azzal egyenlő, mintha megnyomnám a folytatás gombot. És igen. Ebben még kicsit naiv vagyok, és tanulnom kell. Majd a jövő héten utána kérdezek ennek a moderálás dolognak. Utána reszkessetek, trollok! :)))

Lakugul Béla 2018.09.08. 17:22:38

@Felicitasz: "De persze úgy nagyon lassú haladás várható, ha nem "jóra magyarázod" a beszélgetőtárs szavát, ahogyan Szent Ignác is tanította, a társad _gondolatát_ igyekezve megismerni és megérteni ahelyett hogy a szóhasználatba kötnél bele."

Kérlek ne magyarázd félre, amit mondtam! Az, hogy szavakban is véletlenül kibukott, amit eddig is sejhetett az ember, és erre reagáltam, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy pusztán a szóhasználatba kötöttem bele.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2018.09.08. 18:12:32

@Lakugul Béla: Arra gondolsz, hogy András Csaba nem hisz Istenben? Hehe. Rendben van, ezt nyugodtan beszéld meg vele ha neki is van kedve hozzá.

Én meg megyek a dolgomra.

Déli pályaudvar 2018.09.08. 18:13:34

@Felicitasz:
Teljesen egyetértek, az első bekezdéssel is.

Lakugul Béla 2018.09.08. 19:16:54

@Felicitasz: Természetesen ez így túlzás. Inkább arra gondolok, hogy a nagy "emberiesség" közepette gyakran elfeledkezünk az Istenről. Így aztán az emberiesség is hamiskás, hiszen az ember elsősorban az Istennel való közösségre teremtetett, tehát akkor lehet csak valaki igazán emberies, ha először igazán Istenes is.

Abdiás.. 2018.09.10. 11:16:34

" Mit akarhat ez a csacsogó mondani?.....Idegen istenségek hirdetőjének látszik. Mivelhogy a Jézust és a feltámadást hirdeti....."
Apcsel. 17:18.

Ez a történelemben kb. 1900 évvel ezelött hangzott el Athénban, amikor Pál apostol elvitte a görögöknek az evangélium üzenetét, és így a Közel-Keletről átjött az igazság beszéde Európába.
Az ige olyan zseniális módon van megírva, hogy minden egye szava - amely egy adott történelmi eseményben lejátszódott -, más-más korban, más szituációkban, de újra és újra megismétlődik.
Minden egyes olyan esemény, amely megtörténik az emberrel az élete során, visszakereshető a Bibliában, és ezekbe a szövegekbe kódolt üzenetek vannak beágyazva azok számára, akik valóban Isten tanítványai.

Salamona azt írta:

" Ami most történik, régen megvan, és ami következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, ami elmúlt."
Prédikátor 3:15.

Ez úgy gondolom bőséges okot szolgáltat arra, hogy az Igét fundamentalista módon értelmezzük, mert minden úgy történik szóról szóra, ahgoy abban meg van írva.

Amikor Isten azt mondta Noénak, hogy építsen egy bárkát, mert vízözön által el fogja pusztítani az "emberiséget", Noé szó szerint vette Isten utasítását, és nem gépek segítségével, hanem a saját kézi szerszámával a kezében neki állt egy 135m hosszú, 22,5m széle és 13,5m magas bárka - vagyis pontosabban egy láda - elkészítésének - amely a firgyláda formájára készült -, és röpke 100 év alatt, 3 fiával együtt el is készítette.
A többeik számára ez igencsak őrültségnek tűnt.........abban a korban még esőt sem láttak az emberek, nemhogy vízözönt. A növények számára a szükséges vízmennyiséget a hajnalonként a föld felszínéről felszálló pára biztosította.
Ám a vízözön mégiscsak megérkezett minden emberi képzeletet felülmúló módon. Ez az irdatlan mennyiségű víz 2 oldalról jött.
A " boltozat felett lévő vizek" is lezúdultak, ill. a "nagy mélység minden forrásai" is felfakadtak. 1 Mózes 7:11.

Ez azt jelenti, hogy ez nem csupán eső formájában hullott a földre, hanem a Föld atmoszféráján - a látható világon - kívüli világból szakadt le írdatlan mennyiségű víz, másrészt pedig a föld belsejében található vízforrások - amelyekre az Ige több helyen is utalást tesz - hatalmas földrengések kíséretében irdatlan pusztító erővel robbantak ki a föld belsejéből.
Az Ige azt írja, hogy 15 singgel - vagyis 7,5m-rel - emelkedett a víz színtje a hegyek fölé. Hogy ez milyen mennyiségű víz lehetett, azt abból lehet valamelyest felfogni, hogy az a hegy - az Ararát hegye - amelyen a víz apadása után a hajó megfeneklett, milyen magas.
A Nagy-Ararát és a Kis-Ararát Törökország és Örményország határán fekszik, magasságaik pedig 5137 ill. 3896m.

Ezt a pusztítást csak azok élték túl, akik Isten Igéjét fundamentalista módon értelmezték........mindössze 8 ember.

A Szentírás több mint 600 próféciát tartalmaz, amelyekből kb. 450 már szó szerint beteljesedett. Semmi okunk azt feltételezni, hogy a fennmaradó többi prófécia ne hasonló módon teljesedne be.

Isten azt mondta, hogy van egy általa kirendelt nap, amelyen tűz által el fogja pusztítni az egész látható világot.
Ma ez ugyanolyan nevetségesnek tűnik az emberek számára mint Noé idejében, még magukat keresztényeknek vallók számára is.

" Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak........"

A Hirosimára ledobott bomba 1945-ben a város felett 500m magasságban robbant fel.

"........az elemek pedig megégve felbomlanak........."

Nukleáris robbanáskor az energiakibocsátás egyharmada hő formájában történik, melytől hatalmas tűzgolyók keletkeznek.

"........ és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek."
2 Péter 3:10.

Atomrobbanás után az erdők, mezők, folyók mind felégnek és elpusztulnak.

Lehet hogy ez Péter apostol idejében nevetségesnek tűnt, de nekünk, akiknek a feje fölött ott lóg egy nukleáris háború fenyegetése, egyáltalán nem kellene annak lennie, ugyanis a Biblia arról számol be, hogy ennek a világkorszaknak nagyon nagy valószínűséggel egy nukleáris háború fog véget vetni.

Amerikai és olyasz tudósok egy csoportja mesterséges körülmények között olyan hőfokot generáltak, amely itt a földön nem létezik. Azt vizsgálták, hogy a különböző anyagok hogy reagálnak erre a hőfokra. A kísérlet eredménye megdöbbentő, ám az Igét igazolja. Az anyag először porrá válik, majd cseppfolyós halmazállapotúvá, az gázneművé és végül úgy elillan, mintha nem is lett volna ott semmi. Ez felvet egy másik kérdést is: Vajon az anyag az-e, aminek mi gondoljuk?
Ezek szerint nem. Mi protonokról, neutronokról és elektronokról beszélünk, ám ezeket még soha senki nem látta. Szerintem nem is léteznek, csupán feltételezések azért, hogy az anyagot valahogy deffiniálni tudjuk.
Ám a Biblia kinyilatkoztatása alapján ez nem lehet igazság, mert amikor Jézus a feltámadása után megjelent a tanítványoknak úgy, hogy a falon keresztül ment át, azt igazolja, hogy két különböző anyag átjárható egymás számára. Az anyag nem az, aminek ma a tudomány gondolja.......

Abdiás.. 2018.09.10. 11:19:42

Folyt.

Egyébként az eredeti cikkhez, és a Biblia szerinti áldások és átkok öröklődéséhez kapcsolódva, ezt ma már az orvostudomány is igazolja.
2016 év végén látott napvilágot egy olyan felfedezés eredménye, amely teljesen egybecseng Isten 4000 évvel ezelötti kinyilatkoztatásával, miszerint az emberi sorsot nagyban befolyásolja az elődeinek a cselekedete és az általuk átélt események.
Eddig a felfedezési pl. a pszichológusok nem találtak magyarázatot arra, hogy a holokauszttúlélők leszármazottai miért küszködnek pszichés problémákkal, ill. mások szociális beilleszkedési zavarokkal, lelki függőségekkel, vagy bűnözéssel.
Eddig úgy gondolták, hogy a családon belüli érzelmi szocializáció során adódnak át, ám most rájöttek, hogy ennek elsősorban genetikai okai vannak.
A kutatás eredménye az lett, hogy az erősebb vagy folyamatosabb életélmények pontosan visszaíródnak a génekbe és így továbböröklődnek.
Vagyis a tudomány ismét bizonyított egy bibliai állítást, miszerint az áldások és átkok valóban a véren keresztül öröklődnek és nagyban befolyásolják az ember életútját.
De Jézus vére ezeket ki tudja törölni.

" Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek...."
51. zsoltár 9.

Izrael népe Egyiptomban izsóppal kente fel a bárány vérét az ajtófélfára azért, hogy a pusztító nem tudja elérni az életüket és ne az ő akarata teljesedjen be.
Ez egy prófétikus előkép.......azt vetítette előre, hogy Jézus vére megtisztít és megszabadít minket a géneinkbe bekódolt sorsunktól......

Isten minden időben és minden korban azért küldi a tanítványait, hogy felhívja az emberek figyelmét, hogy bár nagyon kegyelmes, nagyon irgalmas és hosszantűrő, ám ezt a világot nem kívánja megmenteni, csak azokat, akik hallgatnak rá.

Jézus így imádkozott az Atyához:

" Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tiéid."
János 17:9.

Ez a világ a gonoszságban átlépett egy olyan pontot, ahonnan már nincs visszaút, és Isten hagyja, hogy a gonoszság begyűrűzzön.
A Bibliában a tenger a nemzeteknek a jelképe a hajó pedig az egyházé. Azért küldte a hajót, hogy a fuldoklókat ki lehessen menteni a tengerből.....aki akar, beszállhat a hajóba és megmenekülhet, mert Jézus Krisztus keresztáldozata elérhetővé tette számunkra a menekülőutat.

Ma a kereszténység azért nem tud hiteles lenni, mert csupán formálisan jelenik meg. Megtanulnak az emberek egy katekizmust, át is eshetnek egy bizonyos fajta keresztségen - ami nem azonos a bibliai keresztségekkel -, talán még valamilyen egyháznak a tagjai is, ám az evangélium leglényegesebb tényeiről és az üdvözülés módjáról semmilyen ismeretük nincsen.

Azt mondjátok, ez nem egy baráti táraság.......ez valóban így van.
A baráti társaság egy "belterjes" közösség, ahol az élet fontosabb dolgairól hasonló nézeteket vallanak az emberek. Ott megválogathatja az ember, hogy ki tartozhat közéjük és ki nem.
Isten minden ember számára 2 alapvető dolgot biztosított:
- szólásszabadság és szabad véleménynyilvánítás
- vallásszabadság

Ezeket nem az államtól és nem emberektől kapjuk, hanem Istentől- bárcsak Brüsszel is tisztában lenne ezzel -, mert e kettő nélkül soha senki nem ismerhetné meg az üdvözülés módját........
Ha valakit nem érdekel a hozzászólásom, van rá szabad döntési joga, hogy ne olvassa el.
Akinek pedig nehezére esik néhány ezer karakter elolvasása - ami a technikai eszközök fejlődésének köszönhetően egyre gyakoribb jelenség - szintén figyelmen kívül hagyhatja a hozzászólásomat.
A terjedelemmel kapcsolatban csak azt szeretném megjegyezni, hogy amennyiben ez az oldal nem adna lehetőséget a hosszabb hozzászólásokra, nem is tudnám megtenni. Ám ezek szerint gondoltak azokra is, akiknek esetleg sok mondanivalója van a másik ember számára........

Azt mondjátok, hogy ez az oldal keresztény, ám az olyan témák, mint Szent Szellem, Izrael, elragadtatás némelyeknek badarságnak tünnek.
Attól, hogy valaki egyszer elolvassa életében a Bibliát, még nem lesz keresztény - és természetesen az Ige hihetetlenül szövevényes szimbólumrendszere sem tárul fel elötte - ám arra talán elegendőnek kellene lennie, hogy felismerje- a Szent Szellem, Izrael és elragadtatás - központi és lényegi elemei a kinyilatkoztatásnak. Ezek nélkül egyáltalán nem beszélhetünk kereszténységről.

Számomra nem az a kérdés, hogy valaki miért beszél ilyenekről egy kereszténynek vallott oldalon, hanem az, hogy más miért nem........

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy bár elviekben ugyanarról az istenről beszélünk, a gyakorlat mégis mást igazol. Akiről én beszélek és akiről ti, az nem lehet ugyanaz, bár a Szentírásból idézünk.

Ez az a pont, ahonnan kezd érdekessé válni egy beszélgetés...........

I_Isti 2018.09.10. 13:16:33

@Abdiás..: 1) Kétségtelenül Abdiás - vagyis Obadjahu ( עָבַד) vagy: "JHWH szolgája", ez egy nagyon jó név, de ez itt csak egy nicknév, ami sokaknak nem sokat mond. (A Bibliában egyébként 13 Abdiás szerepel, de te nem vagy egyikük sem, akkor sem, ha szívesen volnál bármelyikük...)
2) Én nem csinálnék teológiát, és főleg teológiai vitát a jezsuitákkal szemben, az ő teológiájuk ugyanis sokkal jobb, sokkal magasabb szintű, sokkal több szaktudás, sokkal több doktori disszertáció, sokkal tudományosabb tudomány van mögötte, mint amennyire te valaha el fogsz tudni jutni, úgyhogy szerintem nem is érdemes.

I_Isti 2018.09.10. 13:25:58

@Felicitasz: "Minden fórum csak akkor tud értelmesen működni, ha a moderáció jól ellátja a feladatát."

Miért nem külditek mindjárt máglyára?

Hol a határ? Ha valaki egy bibliai idézetet mond, akkor az még elmegy, de ha kettőt akkor már nem? Vagy ha hármat mond, akkor az még jó, de ha négyet, akkor az már nem?

andras.csaba.sj 2018.09.10. 13:26:15

@Abdiás..: Kedves Abdiás! Szerintem kár ránk pazarolnia az idejét. A hosszú írásokhoz talán érdemes lenne egy blogot indítani, ahol talán többen elolvasnák. Itt ezt én nem támogatom, mert nem segíti a párbeszédet, és nem segít az írás mondanivalójának közös megértésében. Mindezt a legnagyobb jóindulattal írom.

andras.csaba.sj 2018.09.10. 15:28:37

@Abdiás..: De ha van valamilyen tapasztalatod, meglátásod, amit szívesen megosztanál velünk az írással, témával kapcsolatban; amivel úgy érzed, hogy valóban gazdagítanál és segíteni tudnál minket, arra kíváncsi lennék! Meg örülnék is neki, hogy a támadásból egy őszinte megosztás születhetne. Nem kell itt védekezned :)

Abdiás.. 2018.09.10. 17:43:44

@I_Isti:

Egy keresztény embernek nincs szüksége arra, hogy más bőrébe bújjon.
Amikor az ember igei módon megtér, az újjászületése pillanatában egy teljesen új ember lesz, akiben Jézus születik meg.

" Avagy nem ismeritek-e magatokat, hogy Jézus Krisztus bennetek van?"
2 Korintus 13:5.

Ha megkaphatjuk Jézust, minek nekünk más, hiszen mindenki más csak alacsomyabbrendű........

Az, hogy az ember milyen szintű Bibliaismeretre tehet szert, az nem doktori disszertációktól és teológiától függ, hanem attól, hogy milyen szellemiség áll mögötte. Mivel 2 valóságos szellemi sík van - Isten királysága és a Sátán királysága - így, akiben Isten Szelleme van, a Szent Szellem, annak az ismeret határa az a határ, ami Istené, neki viszont nincs ilyen, így egy keresztény a végtelen bölcsesség és értelem forrásával rendelkezik.

Bármilyen magasszintűnek is tűnjön egy tudomány, önmagában semmit sem ér, ha nincs mögötte Isten. Az ilyen tudomány és ismeret nem áll meg, és ha egy kicsit az Ige tükrében megvizsgálja az ember, alapjaiban dől össze, de ami ennél is fontosabb, üdvösségre sem tudja elvezetni a követőit.

Ennek kiváló példája Dávid és Góliát története. Dávid Izrael legkissebje volt - még a sajátjai is megvetették- ám vele volt Isten. Góliát egy hatalmas, harcedzett refaim leszármazott volt, ám csupán csak a Sátán királysága állt mögötte. A végeredményt ismerjük.

Dávidnak mindössze 5 köve volt, ám ez az 5 kő többet ért minden harci fegyvernél.

" .......és hívják nevét
1. csodálatosnak
2. tanácsosnak
3. erős Istennek
4. örökkévalóság atyjának
5. békesség fejedelmének"
Ézsaiás 9:6.

Dávid 5 köve Jézus Krisztus 5 neve, amelyről azt írja az Ige, hogy minden név meghajol elötte, a mennyben, a földön és a föld alatt is. Mindenek felett áll.

Na persze most ezt nem azért írom, mintha bennetek ellenséget látnék, mert az ellenség sosem maga az ember, hanem azok a sötét szellemi erők, amelyek távol tartják az embereket az Ige valódi értelmezésétől. Így születnek meg a hamis teológiák, és bár ezek az idő megszűnésével semmivé lesznek, ám követőik tovább fognak létezni, és egyáltalán nem mindegy, hogy egy ember a biológiai halála után felfelé vagy lefelé megy.

" Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői."
127. zsoltár 1.

Hiába a sokkal több szaktudás, hiába a sokkal több doktori disszertáció, hiába a sokkal tudományosabb tudomány........ha nem az Úrtól van, hiábavalóság az. Isten pedig nem szereti a hiábavalóságot.

Szeretném, ha ráébrednétek, hogy nem én támadlak benneteket, hanem Isten Igéje áll szemben azzal, amiben ti hisztek.

andras.csaba.sj 2018.09.10. 18:40:16

@Abdiás..: Üdvözöllek, Próféta! Egy sör mellett szívesen megbeszélném ezt Veled! :) De csak a jövő nyáron megyek haza! Addig is minden jót! :)

I_Isti 2018.09.11. 06:55:17

@Abdiás..: Szia, szerintem valamit félreértettél, valószínűen nem jött át a hozzászólásomon az úgynevezett "irónia." :-) Jézusé vagyok, nem vagyok jezsuita.
Azt is akartam mondani egyébként, hogy a következő lépés az az, hogy drága jó jezsuita "tesóknál" beindul a paranoia, és megtámadva érzik magukat amiatt, mert egy "másként gondolkodó" át merészeli törni - vagy legalább is megpróbálja áttörni - a vélemény-buborékuk falát.
kalauz.lib.pte.hu/velemenybuborek-jelensege-kozossegi-mediaban/

ja egyébként az a csaj, aki a ted-en előadja magát, még zsír katolikus szemmel nézve is abszolút tréfli, nemhogy evangéliumi-protestáns szemmel. Legalábbis annak kéne lennie. És az hiper gáz, hogy nem veszik észre.

IILiliII 2018.09.11. 08:38:09

Nagyon inspirál és motivál ennek a lánynak az üzenete, köszönöm, hogy írtál róla. Erősíti azt az időnként elgyengülő hitemet, hogy személyreszabott küldetésünk van...
süti beállítások módosítása