Jövőtrendek: a katolikusok száma világszerte növekszik, de Európa egyházi súlya csökkenőben van

2018.09.25. 12:38 Satori

A katolikus egyház létszáma, ha kis mértékben is, de évről évre növekszik – adják hírül a hivatalos vatikáni források –, ám fokozatosan elmozdulás történik a „perifériák” irányába. Európa folyamatosan veszít a jelentőségéből, a legdinamikusabb növekedés pedig Afrikában figyelhető meg. A megkeresztelt katolikusok összlétszámának növekedésével párhuzamosan nő a Földön a püspökök létszáma is; viszont „nyilvánvaló zsugorodás figyelhető meg a nem pap szerzetesek, az örökfogadalmas szerzetesek és a szerzetes papok” számát illetően, sőt a papi hivatásra vállalkozók számszerű adataiban is. Megugrott viszont az állandó diakónusok száma, akiknek létszámaránya éves átlagban mintegy három százalékkal növekszik. Milyen következtetések vonhatók le mármost ezekből adatokból?



jovotrendek.jpg

Ezt a látleletet a Katolikus Egyházról az Egyház Statisztikai Évkönyvéből (Annuarium Statisticum Ecclesiae) tudhatjuk meg, amelynek kiadását az Katolikus Egyház Statisztikai Hivatala gondozza. A legutóbbi kötet, amely 2016-os adatokat teszi közzé, a Vatikáni nyomdában látott napvilágot, egyidőben az 2018-as Pápai Évkönyvvel (Annuario Pontificio 2018). Ez utóbbiból az derül ki, hogy az elmúlt évben 6 új püspökséget és 4 eparchiát (keleti rítusú egyházmegyét) alapítottak; metropóliai rangra emeltek egy latin rítusú egyházmegyét és 3 apostoli vikariatust emeltek egyházmegyei rangra.

Az Évkönyv egyebek között arról is értesít bennünket, hogy a megkeresztelt katolikusok bolygónkon a 2015-ös 1.285 millióról 2016-ra 1.299 millióra növekedett, ami 1,1 százalékos növekedést jelent. Ez kevéssel marad el a világ népességének átlagos növekedésétől, ami azt jelenti, hogy a katolikusok számaránya abszolút értékben legfeljebb csak néhány ezrelékkel csökkent az elmúlt egy év leforgása alatt (a világ 100 lakosa közül 17,73 volt katolikus 2015-ben, míg a következő évben 17,67). A Vatikán nem hivatalos lapja, az L’Osservatore Romano értékelő cikkében felhívja a figyelmet a katolikusok földrajzi eloszlásának különbözőségére is. A katolikus vallásúak 17,6 százaléka ma afrikai, ahol az egyház terjedése rendkívül dinamikus (6 év alatt 23.3 százalékos növekedést regisztráltak). Amerika helyzete megerősödött, itt található a hívek 48,6 százaléka (57,5 százalékuk Dél-Amerikában, 14,1 százalék Észak-Amerikában, 28,4 százaléka pedig Közép-Amerikában). Enyhén növekedett a katolikusok száma az ázsiai kontinensen is (ahol a világ népességének 60 százaléka él): az összarány 11 százalék körül maradt 2010 és 2016 között. Európa, bár a világ katolikus közösségének majdnem 22 százalékának ad otthont, továbbra is a legkevésbé dinamikus térségnek számít, 2010 és 2016 között éppen csak hogy 0,2 százalékos növekedéssel. Végül az Óceániai katolikusok alig több mint 10 millióan vannak, bár számuk enyhe növekedést mutat. A világ 15 „legkatolikusabb” országában él a megkereszteltek 64 százaléka. Ezen országok közülük négy Afrikában található (Kongói Demokratikus Köztársaság, Nigéria, Uganda és Angola), négy Amerikában (Brazília, Mexikó, Amerikai Egyesült Államok, Kolumbia), kettő az ázsiai földrészen (Fülöp-szigetek és India), és hat európai (Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Lengyelország és Németország).

Hat év alatt a püspökök száma 4,88 százalékkal növekedett: 2016-ban 5.353-an voltak. Érdemes azonban itt is felfigyelni a növekedés egyenlőtlensége: Dél-Amerika és Ázsia jegyzi a legjelentősebb növekedést más földrajzi régiókkal való összehasonlításban (Észak-Amerika és Európa határozott hátrányban van). A világ papjainak összessége 414.969: akiknek 67,9 százaléka tartozik az egyházmegyés papok közé, míg 32,1 százalék szerzetes. Kiderül, hogy az egyházmegyés papok százalékos aránya közel egy ponttal emelkedett 2010 óta. A szerzetes papok azonban, néhány olyan térségtől eltekintve, mint például Afrika, Dél-Kelet-Ázsia  és Közép-Amerika, határozott csökkenést mutat, különösen Észak-Amerikában és Európában.

Az állandó diakónusok alkotják a klerikusok azon csoportját, amely az elmúlt években a leghatározottabb növekedés mutatott: 2016-ban 46.312 voltak és eloszlás tekintetében legkevesebben Ázsiában és legtöbben Amerikában vannak. Az állandó fogadalmas szerzetesek 2010-ben 722 ezren voltak és 2016-ban 659 ezren (8,7 százalékos csökkenés) de továbbra is „nem elhanyagolható részét” alkotják a papok összlétszámának, és „támogatni és nem helyettesíteni hivatottak [más] papok tevékenységét”. Hat év alatt 1,8 százalékkal csökkent a szeminaristák száma, s a helyzet Európában és Amerikában „aggodalomra ad okot”, ahol a csökkenés nagyon nyilvánvaló, miközben Ázsiában és Afrikában ellentétes tendenciák figyelhetők meg. 

Eddig a (nem túlságosan eredeti: https://www.avvenire.it/chiesa/pagine/statistiche-chiesa-cattolica-nel-mondo ) összefoglaló. Milyen következtetések vonhatók le mármost ezekből az adatokból? A teljesség igénye nélkül lássunk néhány (vállaltan szubjektív és bizonytalan) előrejelzést.

cruxnowcom.jpg

Mindenekelőtt szembetűnő Európa térvesztése a világegyházban. Természetesen (történelmi és teológiai okok folytán) a Katolikus Egyház középpontja továbbra is Róma (Vatikán) marad s ezt Európa gazdasági és intellektuális ereje, valamint az adminisztrációban szerzett évezredes tapasztalatai is támogatják, ám a demográfiai arányok megváltozása egyre világosabban érzékelhetővé válik a középpontban is (annál is inkább, mert a folyamat a belátható jövőben megfordíthatatlannak látszik). A gyarmatosítás korának vége, s ez ma egyre nyilvánvalóbban megmutatkozik az egyházban (annak kormányzásában, teológiai reflexiójában stb.) is. Politikai szempontból ma már senki sem vitatja, hogy a világ többé nem működtethető egyetlen központból: meg kell barátkoznunk a több súlypont – lehetőleg kiegyensúlyozott és békés – együttélésének modelljével, melyet a profán intézmények világában az Egyesült Nemzetek Szervezete moderál, kiegyensúlyozva az anomáliákat. (A populizmus előretörésének egyik lehetséges pozitív olvasata szerint az izolacionista és protekcionista politikát űző Donald Trump elnökké választása arra bizonyíték, hogy ma már az Amerikai Egyesült Államok sem bír többé olyan gazdasági, katonai, politikai-ideológiai stb. súllyal, amely lehetővé tenné számára, hogy egyedül irányítsa a világot.) Mutatis mutandis, a dolognak egyházi szempontból is van jelentősége. Egyre világosabban látszik, hogy Róma irányító szerepe is változóban van: sem demográfiailag, sem gazdaságilag, sem pedig teológiailag nem engedheti meg magának, hogy az irányításban az elmúlt fél évezred központosító – és a frissen felfedezett „új földrészek” viszonylatában nemegyszer etnocentrikus-kolonialista – reflexeit kövesse. Ezek az attitűdök részben a gyarmatosító hatalmakkal való kapcsolattartásból ragadtak rá; a pápai primátus gyakorlása terén pedig éppen Európán belül történtek szomorú visszaélések. Úgy tűnik, az egyház irányításában régebbi hagyományokhoz kell visszanyúlni. Várhatóan a pápa elsőségének – a püspökök közötti tekintélyének és elsőségének (szakszóval: a primátusának) modelljét az első évezred szolgáltatja majd: újra intelligens, békéltető és közvetítő szerepet kell játszania a globális világegyházban elkerülhetetlenül fellépő feszültségek, ellentétek és viták kiegyensúlyozása, elsimítása érdekében.

A pozitív folyamatok már megindultak. Ez annál is inkább szükséges volt, mert Európa a hívek létszámát tekintve is várhatóan tovább veszít jelentőségéből. Míg 2000-ben a világ 10 legnagyobb népességű katolikus országa közül 4 európai volt (1. Brazília: 149 millió; 2. Mexikó: 92 millió; 3. Egyesült Államok: 67 millió; 4. Fülöp-szigetek: 65 millió; 5. Olaszország: 56 millió; 6. Franciaország: 46 millió; 7. Columbia: 38 millió; 8. Spanyolország: 38 millió; 9. Lengyelország: 37 millió; 10. Argentína: 34 millió), az ENSZ előrejelzései szerint a jelenlegi tendenciák folytatódása mellett 2050-re mindössze kettő lesz közülük a mi földrészünkről (1. Brazília: 215 millió; 2. Mexikó: 132 millió; 3. Fülöp-szigetek: 105 millió; 4. Egyesült Államok: 99 millió; 5. Kongói Demokratikus Köztársaság: 97 millió; 6. Uganda: 56 millió; 7. Franciaország: 49 millió; 8. Olaszország: 49 millió; 9. Nigéria: 47 millió; 10. Argentína: 46 millió), és ők is a tabella vége felé kullognak majd... Az egyház demográfiai súlypontja tehát áthelyeződik Afrikába és Latin-Amerikába, és előre láthatólag hosszú évszázadokra ott is marad.

A szerzetesség térvesztése a nyugati világban (Európa, Észak-Amerika, Ausztrália) akár drámainak is mondható, ám – a népegyházzal egyetemben – túl korai lenne a vészharangot kongatni fölötte. A hagyományosan európai alapítású nagy férfi szerzetesrendeknek (ferencesek, bencések, szaléziek, jezsuiták) egyre több Európán kívüli rendtaggal kell számolnia (ami először a novíciusok számában mutatkozik meg markánsan, idővel azonban az általános elöljárók személyében is megnyilvánul). A szerzetesek szerepe megmarad – miként eredetileg is volt – mindenekelőtt Isten imádása, hivatásuk prófétai megélése révén a laikusok spirituális táplálása, valamint a legnyomorúságosabb körülmények között élők, a mindenki által semmibe vett szenvedő emberek felkarolása (ez utóbbi profánabban: olyan feladatok ellátása, amelyeket a társadalom még nem volt képes átvenni az egyháztól). Ma ilyen sürgető feladatnak számít a menekültek segítése (a szerv- és gyermekkereskedelem, valamint a prostitúció elleni erőszakmentes küzdelem). Ezeket a feladatokat a különböző rendek egymással szoros, közösségi együttműködésben látják majd el.

Európában olyannyira megrendült a papi utánpótlás, hogy a helyzet (a vártnál hosszabb, de belátható időn belül) a népegyház lebomlásával és a plébániarendszer összeomlásával fenyeget. A hitoktatás és az egyházi temetések túlnyomó többségét Nyugat Európában már ma is túlnyomórészt laikus keresztények végzik. A püspökök az eucharisztia ünneplését – ahogy az Olaszország, Németország és Franciaország példáján látszik – már ma is bizonyos (növekvő) százalékban afrikai, indiai és latin-amerikai papokkal biztosítják (a missziós mozgalom iránya tehát megfordult). Az európai szemináriumokba kevés kivételtől eltekintve jobbára csak konzervatív gondolkodású fiatalemberek lépnek be, akik – félő, bár nem szükségszerű – bizonyos merev teológiai nézetek és elgondolások alapján próbálják működtetni a fennálló intézményeket. (Az Egyesült Államokban jelenleg két egyházmegyének nincsenek hivatásgondjai: mindkettőt egy-egy nagyon tiszteletreméltó és tekintélyes, az egyház erkölcsi és liturgikus fegyelmét mereven értelmező püspök irányítja; mindkettő vidéki túlsúlyú, ahol még elevenen él a katolikus hagyomány – nincsenek állandó diakónusok és lány ministránsok sem! –, a katolikus családokban pedig 6-8 gyermek születik. Bizonytalannak tűnik azonban, hogy ez a modell számíthatna iránymutatónak a jövő globális egyháza számára.)

A fentiekkel kapcsolatban tegyünk azonban egy fontos kiegészítést, pontosítást. Az ortodoxia (a hitnek megfelelő gondolkodás) növekvő becsülete feltétlenül üdvözlendő tendencia. Olyasvalami, amire a sokféle okosnak látszó, de megalapozatlan tanítás és erőszakos vélemény közepette manapság talán a korábbinál is nagyobb szükség van. Elvetendő azonban, ha ideológiai szekértáborokat építenek ki, ahol a szép és igaz gondolatokat egyre inkább a másként gondolkodók elítélésére használják, szemellenzős (újgnosztikus és újpelagiánus) biztonságtudatot kínálva. Az ilyesmi megosztottságot szül, megtéveszti a jószándékú tájékozatlan katolikus híveket és a jó látszata alatt valójában a gonosz lélektől származik. Időre, mérhetetlen türelemre és kikezdhetetlen jóindulatra van szükség azokkal szemben, akik még nem tudják elviselni a világegyházban megszüntethetetlenül jelen lévő sokszínűség keltette szorongást.

Márpedig változásokra a jövőben is számíthatunk. A laikusok (a görög laosz, „nép” szóból: Isten népének tagjai) további térnyerését előre borítékolni lehet, így meg kell barátkoznunk megjelenésükkel az egyház hatalmi-irányító testületeiben is. Köztük egyre növekvőbb arányban lesznek a nők. Azzal, hogy a teológiai stúdiumok mindenki számára hozzáférhetővé váltak, visszafordíthatatlannak látszik a folyamat, miszerint a laikusok mind láthatóbb módon, s a klerikusoknál nem kisebb elkötelezettséggel részt vállalnak az egyház irányításában (egyre többen válnak lelki vezetővé, teológiai tanárrá és megtalálhatóak lesznek a püspökségek gazdasági tanácsadói testületeiben is). Az állandó diakónusok számának növekedése – úgy tűnik – hosszú távon úgyszintén feltartóztathatatlan. Alapos leegyszerűsítés, de megfontolandó a prófécia, miszerint az első évezred a szerzeteseké volt, a második évezred a világi papoké, a harmadik évezred pedig a laikusoké lesz.

Mindez rendjén is van így, hiszen a változás az élet jele. Márpedig az Egyház él, és mindaddig élni fog, amíg kapcsolatban marad éltető nedvei forrásával, a Szőlőtővel (vö. Jn 15,1-11). Hitetlenségről vallana a túlzott aggodalom iránta, hiszen a Krisztustól kapott ígéret szerint a pokol kapui sem fognak erőt venni rajta (vö. Mt 16,18).

Mindez azonban nem jelenti, hogy nyugodtan ülhetünk a babérjainkon – éppen ellenkezőleg! Talán egy utolsó gondolat kívánkozik ide még – valami olyan, ami nem következik egyenesen a fenti statisztikákból. Meg vagyok győződve arról, hogy az intézményes Egyház történelmében nem az volt a legsúlyosabb bűn, hogy üldözte a boszorkányokat, hogy keresztes háborúkat vívott, vagy hogy megtűrte az evangéliumi élettől messze álló reneszánsz püspököket és pápákat. A legsúlyosabb strukturális bűn sokkal inkább az volt – s ma is az –, hogy hagyta, hogy a papok lelki emberek helyett gazdasági ügyvivőkké (ma: menedzserekké) váljanak. Mert az egyház lényege spirituális, ami a jövőben életének minden részletét át kell hogy hassa (hosszú távon messzemenő dogmatikai és gyakorlati következményekkel). Ezért minden megújulásnak – a bennünket, papokat érintő reformoknak is – ebbe az irányba kell hatnia. Mind egyéni, mind intézményes szinten.

 

8 komment

Címkék: statisztika egyház Európa Brazília diakónusok

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr9914262241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Abdiás.. 2018.09.25. 13:57:41

"Az egyház demográfiai súlypontja tehát áthelyeződik Afrikába és Latin-Amerikába, és előre láthatólag hosszú évszázadokra ott is marad."

Az Ige mást tanít erről:

" Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül: ez lesz nyugvóhelyem örökre, itt lakozom, mert ezt szeretem."
132. zsoltár 13-14.

Az egyház - az igazi egyház - súlypontja Sionba fog áthelyeződni és ott is marad örökre.
Az Ige Izrael, Jeruzsálem és Sion központú. Mindig is az volt a központja és mindig is az lesz. Ezen a demográfia sem változtat.
Egyébként az Igében egyáltalán nincs szó Rómáról, mint Isten székhelyéről vagy központjáról, ám Jeruzsálemről több százszor.

I_Isti 2018.09.28. 12:26:25

"Ez kevéssel marad el a világ népességének átlagos növekedésétől,"

A következő a probléma, amire jó volna, ha keresnétek a választ TI is: ez a statisztika akármennyire is szépnek és jónak tűnik, az iszlám valláshoz tartozók növekedési üteme sajna jóval magasabb. Ami nem csak az európai (katolikus) kereszténység szempontjából problémás, hanem úgy általában a világ stabilitása és egyébként bármilyen keresztény irányzat szempontjából is, lásd még:

www.pewresearch.org/fact-tank/2017/04/06/why-muslims-are-the-worlds-fastest-growing-religious-group/

(Pl. a muszlim nőknek átlag 2.9 gyermeke van, a keresztényeknek meg 2.6.)

ghegedu 2018.09.28. 13:12:45

"Meg vagyok győződve arról, hogy az intézményes Egyház történelmében (...) a legsúlyosabb strukturális bűn (...) az volt – s ma is az –, hogy hagyta, hogy a papok lelki emberek helyett gazdasági ügyvivőkké (...) váljanak. Mert az egyház lényege spirituális, ami a jövőben életének minden részletét át kell hogy hassa (hosszú távon messzemenő dogmatikai és gyakorlati következményekkel). "
Szerintem pedig sokkal inkább az, hogy az egyház a hívők (az irgalmasság, a felbaráti szeretet és a szolidarítás, stb.) helyett a papok (dogmák, teológia, liturgia, hierarchia, politika) egyháza lett. Dehát a én a másik oldalon állok: egy profán, lassan hitehagyott hívő vagyok csupán...

Gajatri 2018.09.28. 23:54:56

@Abdiás..: Sion.... Az elmúlt 2000 év mást mutat. :-)

Satori 2018.09.29. 17:45:39

@ghegedu: Értem, amit mond és részben egyet is értek, ha nem ideológikusan érti a szembeállítást ("hívők egyháza" vs. "papok egyháza"). És ha figyelembe veszi, hogy a média nagyon nagy befolyással van arra, hogyan "látjuk" az egyházat. Végül nem tudom, hogy Ön is így látja-e: szerintem jelentős átrendeződés történik az egyház kommunikációs-teológiai struktúrái területén. Elmagyarázom, mire gondolok.

Meg vagyok győződve arról, hogy Jézus anélkül volt nyitott a bűnösök felé, hogy jóváhagyta volna a bűnüket. Nem tudom, egyetért-e velem, de én úgy látom, hogy a Jézus Krisztussal szembeni kritikát az váltotta ki (és nagyrészt ma is az váltja ki a jelenlegi pápával szembeni kritikát), hogy megfordította a hagyományos mintát. A klasszikus sorrend szerint először megtérésnek kell történnie, aztán jöhet a communio, az Istennel (Jézus Krisztussal) való egység. Ő azonban először communiót ajánlott a bűnösöknek, és a megtérés ebből a közösségbe fogadásból fakadt. Jó példa erre Zakeus története (Lk 19,1-10), de sok más is van. Ez az, amit új, evangéliumi kommunikációs-teológiai struktúrának nevezek.

@I_Isti: osztom a világ stabilitása iránti aggodalmait. A kereszténység tényleg csak akkor a leggyorsabban növekvő világvallás, ha Európát leszámítjuk. Az itteni statisztikák ugyanis lerontják a számokat: Európában minden lefelé megy, a többségi világgal ellentétben. Ajánlom figyelmébe a történész Philip Jerkins-t - például ezt a hosszú beszédét: www.youtube.com/watch?v=3AygaDy4yy4&t=39s

Tisztelt @Abdiás..: megkérem, hogy ne írjon ide ilyen butaságokat. Ez ugyanis megakadályozza minden értelmes beszélgetés kialakulását. Az ilyen kommentek hamvába halasztják az eszmecserét, mielőtt még az elkezdődhetne. Ha ilyen vakalapos biblicizmus irányába indulnánk, leszoknának az értelmes emberek arról, hogy hozzá merjenek szólni. Köszönöm szépen.

jabbok 2018.09.29. 19:04:46

@Satori: "a Jézus Krisztussal szembeni kritikát az váltotta ki (és nagyrészt ma is az váltja ki a jelenlegi pápával szembeni kritikát), hogy megfordította a hagyományos mintát. A klasszikus sorrend szerint először megtérésnek kell történnie, aztán jöhet a communio, az Istennel (Jézus Krisztussal) való egység. Ő azonban először communiót ajánlott a bűnösöknek, és a megtérés ebből a közösségbe fogadásból fakadt."

Ebben van rész, ami biztos igaz

És van, amivel kapcsolatban kérdéseim lennének.

Jézus VALÓBAN nem az "igazakat" hívta meg a közösségébe.

Én is úgy hiszem, hogy nem a bűneinkkel való szakítás következtében és eredményeképpen, nem jutalomból fogad minket maga mellé. Hanem pont fordítva van: pont azért sikerül TALÁN - előbb-utóbb, néha bizony nagyon sokkal utóbb - kikecmeregnünk a bűneinkből, mert hiszünk neki, és engedi, hogy addig az "utóbb"-ig is vele legyünk.

A meghívásokkal, pl. az apostolok meghívásával kapcsolatosan is közelebb áll a hitemhez és a tapasztalataimhoz az exegétáknak az a magyarázata, hogy Jézus nem valami rejtett értéket vesz észre és emel fel a kiválasztottaiban - hanem az Ő Szava ma is TEREMTŐ SZÓ. Nem toldozgat-foldozgat, nem kicsomagol valami már meglévőt - hanem tulajdonképpen a SEMMIBŐL teremt.

Mégis van valami, ami talán nem mellékes.

Hogy a Jézushoz tartozásnak, a communiónak nagyon is voltak FOKOZATAI.

Én a magam részéről végtelenül örültem Ferenc pápa nyitásának a "perifériák" felé. És egyáltalán nem féltem Jézust a lökdösődő tömegtől, sem az illetéktelenektől, sem a bűnösöktől.

Ami aggodalmat kelt bennem, az egészen kifejezetten és kivételesen egyetlen egy FOKOZATA a kommuniónak. Amire nem csak én gondolom úgy, hanem a
- KEZDETEKTŐL
- és VÉGIG
- egészen Ferenc pápáig
következetesen az egyház egésze mindig úgy gondolta és hitte, hogy az a "szentek szentje", az "a függönyön túl" van, és ami nem "jogilag" vagy nem "jutalom-büntetés" logika alapján, hanem "VALÓS-NEM_VALÓS" közösség alapján világosan az ÚJ PARANCSHOZ ("ÚGY...AHOGYAN ÉN") van kötve.

ghegedu 2018.10.04. 13:00:31

@Satori: Kedves Satori ! Címszavakba szedem, mert ezek a témák külön-külön is túl hosszúak lennének.
1.) Én sajnos belülről is látom a Katolikus Egyházat, ráadáaul elég sokfélét (egészen más a Lehel téri templom, más a Mikszáth Kálmán téri és a Váci úti plébánia, vagy az óbuai Péter Pál, de más a Római Riport, vagy Erdős Péter média megnyilatkozásai is...) Bár ez nem feltétlenül baj, de
2.) Ez éppen ezért egyáltalán nem ideológikus, hanem éppen hogy pragmatikus észelés, mert
3.) mindegyik távol áll az én ősegyház képemtől, úgyhogy ennek számomra nincs köze a médiához.
4.) Addig, amíg az Egyházban nagyobb vihart kavar Ferenc pápa elváltak áldozásával kapcsolatos ajánlása, vagy a félmeztelen buddhista jezsuita tánca egy templomban, mint bármely szociális kérdés a világban, addig ezt nehéz lenne a médiára fogni. A szentbeszédek pedig sajnos önmagukért beszélnek...
5.) Nem nagyon értem, hogy a communio kérdése hogy kapcsolódik a témához, de én is abban hiszek, amit leírt, ráadásul ebben a témakörben a II.vatikáni zsinat - utóbb meglehetősen el elszabotált - ajánlása is erről szólt, legalábbis az én értelmezésemben (párbeszéd minden jó akaratú emberrel...).
6.) A múltkoriban elfelejtettem arra is reagálni, hogy az egyház tagjai azért mégiscsak azért váltak "gazdasági ügyvivőkké", mert az egyház Nagy Károly óta biztosan, formailag is államszervező erővé vált. Ha úgy tetszik köizgazgatási szerepet vállalt, cserébe államvallás státuszt kapott. Úgyhogy ez egy olyan hátrány, ami egykoron azért az egyház európai elterjedését szolgálta. Sajnos ezen a 19-20. századi szekularizáció sem segített. És itt akkor vissza is kanyarodhatunk ahhoz a kérdéshez, hogy az egyház a hívek egyháza, vagy a papoké. É nekem mindegy, hogy a vallásom államvallás-e vagy sem...

Satori 2018.10.06. 20:01:11

Kedves @jabbok: többször is elolvastam pedig, de nem értem a "kérdéseit". Ha tőlem "választ" vár, egy kicsit világosabban kell fogalmaznia.

@ghedgedu: igen, sok mindennel egyetértek. (De itt sem látom a "pontot", amire reagálnom kellene.)