Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

Hiszek az Egyben és a Nullában, a mindenható Datában…

2018.12.13. 15:39 kajtordomi

Isten? Meglepő feltételezés… Hiszek én egyáltalán Istenben? Nem is tudom… Vagy lehet, hogy az istenhitem inkább már csak a nagyszüleim korába visszanyúló nosztalgikus képekben él? De hát ez is már csak a múlt… Üdvözlök mindenkit a 21. században, emberiségünk legújabb vallásának a korában, a „Dataizmusban”, a mindentudó és mindenható adatok vallásában!

artificial-intelligence-3382507_1920.jpg

Isten kontra Dataizmus

Talán kicsit utópisztikusan hangzanak ezek a bevezető sorok, mégis, ha körbenézünk, őszintén be kell vallanunk magunknak: az adatok alapvetően meghatározzák az életünket. Információk, tények, melyek segítenek bennünket a külvilággal folytatott kapcsolatteremtésben, kommunikációban. Egy egyszerű példa: Hányas a lábam? 42-es. Akkor 42-es cipőt vásárlok magamnak, mert máskülönben elég kellemetlen napok következhetnek a cipővásárlás eufóriája után. De ebben eddig nincs is semmi rendkívüli. Ha egy kicsit visszatekintünk az emberiség történetére, már az egyiptomi társadalom életét is (a társadalmat alkotó egyénekkel együtt) adatok szőtték át és foglalták rendszerbe. Sőt visszamehetnénk egészen az ősemberig, ahol az adatok legegyszerűbb formájával találkozhatunk: 1 mammut vagy 2 mammut a heti átlag? Ez bizony nagyon nem volt mindegy! Egy egész közösség létezése függhetett ettől. Valójában mi ebben most a különös? Az adatok ezen formája nem természetes velejárója a létezésünknek? Talán igen, hisz boldogan eléldegélt az emberiség az adatok világával kéz a kézben már több tízezer évet, viszont a 20. század végével egy egészen új és ismeretlen korszak köszöntött ránk. A digitális adatfeldolgozás és -tárolás korszaka, a mesterséges intelligencia szülőszobája. Talán nem is tudatosítjuk, egyszerűen csak engedjük, „történik”, hogy lassan-lassan a saját életünket már nem Mi határozzuk meg, hanem két egyszerű szám, a 0 és az 1 végtelen mennyiségű kombinációja definiál minket. Nem áll majd másból a környezetünk és talán mi magunk sem az új életszemlélet szerint, csak digitalizált adatokból.

Már önmagában az is ellentmondás, hogy itt interneten olvassuk ezt a cikket. Betűk, majd szavak, mondatok, bekezdések, melyekből valóságos gondolatok és érzések születnek. De térjünk gyorsan vissza. Valójában mik is ezek a betűk, melyeket épp olvasok? Léteznek ezek egyáltalán a valóságban? Nem. Ezek is csak ennek a két számnak, a 0 és az 1 kombinációjának a különböző formái. Következő lépésként pedig egyszerűen elegendő algoritmizálni és digitálisan feldolgozni a szubjektív tapasztalásunkat; érzéseket, érzelmeket, lelki jelenségeket és a mesterséges intelligencia már rögtön többet tud rólunk, mint mi saját magunkról. Ha szeretnénk, ha nem. Mert ő folyamatosan jelen van, figyel és tanul. A Dataizmus mindenható istene, amihez segítségért lehet fordulni életünk minden problémájával, örömével, lelki kihívásával. És a válaszra sem kell órákat, napokat, heteket, vagy akár éveket várni, esetleg a kápolna csendjében imával eltölteni (ha egyáltalán kapunk ott választ...). Egy pillanat és jön a megoldás. „Megéri” akkor így még Istenben hinni?

 

Isten-Ember-Adat, a hitünk átalakulása

Még mielőtt jobban belemélyednénk a Dataizmus futurisztikus rejtelmeibe, segítségünkre lehet a kérdésünk megválaszolásában, ha visszapillantunk az elmúlt évszázadokra, és különösen arra, hogyan változott, formálódott a hitünk (európai szemszögből). Ókor, középkor: istenek, egyházak, sötét mágia, új vallások születése, a kereszténység és az iszlám térhódítása… Mi foglalkoztatta a kor átlagemberét? A napi betevő előteremtése és az élethez tartozó alapvető szükségletek kielégítése. Viszont a világunk akkor sem nézett ki másképp és a megmagyarázhatatlan jelenségek garmadája (melyekre a modern a fizika ma már válasszal tud szolgálni) és a természetnek, „sorsnak” való kiszolgáltatottság automatikusan egy olyan környezetet teremtett, amelyben az emberek egy magasabb létezőtől vártak megoldást, magyarázatot az életükre. Ebben a környezetben nem volt nehéz megtéríteni és (a keresztényi gondolkodás szerint) Isten felé vezetni az embereket.

Ez az istenközpontú világnézet egészen megrendíthetetlennek tűnt a humanizmus színrelépéséig, mely az ember mint individuum felé terelte a figyelmet és az istenközpontú gondolkodás lassan-lassan átalakult egy emberközpontú világnézetté. „Isten halott!” – jelentette be Nietzsche, s most már az individuum a mértéke mindennek. Az élet értelmét az ember önmagában hordozza, nincs szükség többé külső „okra” és „forrásra”. Isten után elkezdtünk hinni az emberben, hogy majd mi magunk megoldjuk az emberiség problémáit. Az éhínség, a betegségek és a háborúk többé már nem állhatják utunkat. És valóban, ami „Istennek nem sikerült”, az nekünk igen. A járványokat sikerült kordába zárni, az éhínséget visszaszorítani és a 20. század második felétől a történelmünkre eddig soha nem jellemző békében (fegyverszünetben) élhetjük az életünket még a kisebb háborúk ellenére is!

Csakhogy a Mi történetünk sem éppen makulátlan. A 20. századdal a történelem legnagyobb vallásháborúja is beköszöntött, ami százmilliók életét követelte. A humanizmus három nagy vallása feszült egymásnak, olykor fegyver-fegyver ellen, véres kézzel, politikai rendszerek álruháját magukra öltve: a liberalizmus, mely a személyes szabadságra és az individualizmusra alapozta az emberbe vetett hitét (demokrácia); a náci-fasizmus, mely az etnikai, emberi felsőbbrendűségben találta meg hitének istenét (nemzeti szocializmus); és a szocializmus, mely a társadalmi egyenlőség, kollektivizmus emberistenét hirdette (kommunizmus). Majd száz év ideológiai háború után a kommunizmus összeomlásával végül a kezdetekben utolsó helyen kullogó, szárnyaszegett liberalizmus vehette át a győztesnek járó trófeát.

Keserédes győzelem. A béke öröme és a csalódás fájdalma. Szembesülnünk kellett azzal, hogy ugyan sok mindenre megtaláltuk a gyógyírt, az ember mégsem tudja beteljesíteni a sorsát. Csalódtunk az emberben és a belévetett bizalmunk, hitünk roskadozni kezdett. Sem Isten, sem az ember nem hozta el az általunk elképzelt és megálmodott „megváltást”, így elkezdtünk egy új istent keresni. Egy „mindentudó” istent fabrikáltunk magunknak, amiről úgy gondoljuk, hogy tényleg jelen van, figyel, definiál minket, amire lehet számítani, ami célt ad az életünknek: ez az adat istene. Ezzel a fordulattal az eddigi emberközpontú világképünk napról napra egyre inkább adatközpontúvá válik. Többé már nem az ember áll a hitünk középpontjában. Az ember csak egy eszköz, kiszolgálója a rendszernek, az adatokba vetett hitünknek. Az adatoktól várjuk a „megváltást”, a végérvényes és gyors megoldást a problémáinkra. Csak egy-két kattintás a dataizmus világában és receptre jön minden válasz.

 

Dataizmus

Sem az istenközpontú, sem az emberközpontú ideológiák nem voltak képesek az emberiség problémáit megoldani, és úgy tűnhet, hogy nem is lesz segítségünkre a továbbiakban, ha ugyanazokra az alapokra építkezünk. Erre kínál nagyon jó lehetőséget a Szilícium-völgyben születő új ideológia, amely az eddigi elképzelésünket az emberről és az eddig vallott ideológiákat nem csak megkérdőjelezi, hanem alapjaiban tagadja is. Mit hirdet ugyanis a humanista? „Te vagy önmagad mértéke! Ha boldogan akarsz élni, jó döntéseket szeretnél hozni, figyelj magadra, az érzéseidre és megtalálod majd, amit keresel.”  „Érzések, érzelmek?” – nevet fel hangosan a dataista. „Azok nem mások, mint egyszerűen leírható biokémiai algoritmusok. Te ezeknek az algoritmusoknak a kombinációja vagy, semmi több!”

De valójában mi is akkor ez a misztikus dataizmus? Yuval N. Harari izraeli történész gondolatát követve a dataizmus szerint a világ nem más, mint adatfolyam, és minden létező, legyen az élő vagy élettelen, az adatfeldolgozáshoz való hozzájárulásuk alapján (adatszolgáltatás) vannak meghatározva. Két alapvető tudományágazatra épül. Az egyik a bio-tudományok, a másik pedig az informatika. A bio-tudományok legújabb kutatásai szerint az organizmusok, az emberi érzelmek voltaképpen biokémiai algoritmusok összessége. Olyan algoritmusok, melyekre az elektronikai algoritmusokkal azonos matematikai törvényszerűségek érvényesek. Ebből egyszerűen következik: érzelmeink, belső, szubjektív tapasztalásunk megfejhetők és lefordíthatók az informatika nyelvére, informatikai algoritmusokra. Az informatika fejlődéseként megszülető neurális hálóval működő mesterséges intelligencia pedig képes ezen algoritmusok feldolgozására, kiértékelésére, tárolására és a tanulási képességeinek köszönhetően a feldolgozott adatokon alapuló egyre pontosabb következtetésekre is.

dataizmus.jpg

 

Mit jelent ez a gyakorlatban? A dataisták szerint mi csak objektív adatok összessége vagyunk. Nem létezik többé az „én”, az individuum, a privátszféra. Az adatok alapján identifikáljuk saját magunkat. A döntéseinkben többé már nem bízunk, mert a döntések alapjai is csak algoritmusok, informatikai adatok és a mesterséges intelligencia messzemenőkig pontosabb következtetéseket tud ezekből levonni. Így a jó döntés meghozatalában az élet bármely területén, legyen az a párom, a hivatásom keresése, egészségügyi kérdések, lelki problémák vagy éppen sajtvásárlás a sarki közértben, egyszerűen megkérdezem a mindentudó adatok istenét, Siri-t az Apple-től, vagy Alexát az Amazontól, mit javasolnak, szerintük hogyan kell cselekednem. Harari egy találó példával írja le, hogy a privátszféra milyen mélységeibe vagyunk és leszünk érintve a Big Data által. Olvassunk egy pillanatra egy lány gondolataiban. Nagy a probléma. Két férfi is megtetszett, John és Frank. Sajnos nem tudok dönteni, hogy akkor most kivel járjak. Nincs más hátra, mint megkérdezni a mindentudó Datát. És már jön is a válasz: „Ismerlek attól a naptól fogva, hogy megszülettél. Olvastam az összes e-mailed, elemeztem a telefonhívásaidat, ismerem a kedvenc filmjeidet, a honlapokat, amiket meglátogattál, feltérképeztem a DNS-ed és a szíved teljes életciklusát. Tökéletesen pontos adataim vannak az összes randidról, másodpercre pontos kimutatásokat tudok mutatni a pulzusodról, a vérnyomásodról és a vércukorszintedről, amikor találkoztál Johnnal és Frankkel. És természetesen őket is ugyanígy ismerem, ahogy téged. Mindezek alapján, az algoritmusaim és milliónyi kapcsolatból álló több évtizednyi tapasztalatom alapján azt mondom: válaszd Johnt.” (Harari, 2018)

Hogyan tudhat rólunk ennyi mindent a rendszer? Hogyan válunk adatszolgáltatóvá? Bárhogy, ahogy csak lehet. Bárhol, ahol valamilyen formában internet közelbe kerülünk. Ez az Y, de leginkább a Z generáció életvitelét (és már nem is csak az internethasználatát) mélységeiben érinti. Minden pillanat, amit a világhálón töltök és minden cselekedet, amit ott teszünk, nem megy feledésbe. Csak egy-két példa: mit lájkolok a facebook-on? Megjelenik egy reklám, hogyan reagálok rá? Nem is tudatosan, csak egy kicsit lassabban pörgettem tovább az oldalt ennél a reklámnál, de ennyi elég is. Milyen honlapokat nyitok meg? Miket töltök le? De menjünk tovább és szakadjunk el a konkrét internethasználattól. A legújabb divat olyan okosórákat hordani, melyek mérik az élettani jelenségeinket. De van erre külön kifejlesztett speciális „karkötő-óra” is. A Fitbit. A nap 24 órájában méretjük a pulzusunkat, hőmérsékletünket, stb. és mindent feltöltünk az internetre például a napi zsírégetésünk optimalizálásának vagy netán a szexuális teljesítőképességünk fokozásának céljából. Hogyan legyen hosszabb és élvezhetőbb az orgazmusunk? Aztán magunkkal vihetünk egy GoPro kamerát, és ahogy feltöltjük a videóinkat, fényképeinket az internetre, mindent ki lehet elemezni: érzéseinket, kapcsolatainkat, stb. De mehetünk talán még tovább, hogy már nem is szándékosan töltünk fel adatokat magunkról. Hol vagyunk? (A telefonunk ezt mindig tudja.) Hová járunk szívesen étterembe? Miket fizetünk gyakran a bankkártyánkkal? És így tovább… Talán ennyi példa elég is ahhoz, hogy lássuk, az életünk minden területén jelen van az adatok istene. Ez nem összeesküvéselmélet, ez a valóság, amely körbevesz minket függetlenül attól, hogy most ítéletet mondánk felette (!). Jobban működik, mint a pszichoanalízis. Jobban ismer minket, mint mi saját magunkat. Ha meg szeretnénk tudni, kik vagyunk, csak meg kell kérdeznünk, és akár azt is megmondja, hogy milyen az identitásunk.

 

Isten kontra Dataizmus

(Személyes reflexió)

Hát „megéri” így még Istenben hinni? Szükségünk van-e még egyáltalán Istenre a mindentudó adatok mellett? A humanista szerint Isten mindössze csak az emberi képzelet egyik terméke. Mit reagál erre a dataizmus embere? „Igen, Isten csak az emberi képzeletnek egy terméke, de azért ne felejtsük el, hogy a képzelet sem több egyszerű biokémia algoritmusoknál.” Itt már nem csak Isten léte kérdőjeleződik meg, hanem az emberi szabad akarat is. Mégis úgy gondolom, hogy a dataizmus ezen állításának nincs sok valóságalapja. Ha az organizmusokat le is tudják fordítani algoritmusokba és az ezekből kapott adatokból a mesterséges intelligencia pontos következtetésekre képes, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a képzeletünk, a gondolataink, a tudatunk és ezek kapcsolata a fizikai valósághoz leírhatóak lennének algoritmusokkal. Abban igazat kell adnom, hogy messzemenőkig jobban ismer minket a rendszer, és hogy már most meglepő pontossággal befolyásolhatók és manipulálhatók lehetünk, de akkor sem vagyunk azonosak az adatokkal. A döntéseinket mindig nekünk kell meghoznunk. A szubjektív döntéseinkben mindig miénk az utolsó szó. A kérdés, hogy mi szerint fogjuk majd meghozni ezeket a döntéseket, mert valóban egyre meghatározóbb szerepet tölt be az életünkben a digitális adat jelensége, és egyre inkább ennek alapján identifikáljuk önmagunkat. Viszont még mielőtt félreértés születne, ezt nem az adatok teszik velünk, hanem mi saját magunkkal.

És Isten? Valóban csak egy „meglepő feltételezés”? Vajon hiszünk-e, szükségünk van-e még ezek után Istenre a mindentudó adatok mellett? Elképzelhető, hogy a lelki problémáinkra, vigasztalanság állapotára pillanatok alatt megoldást kapunk az adatok istenétől és ez felforgathatja az Istenről alkotott képünket, mert így már nem lesz szükségünk rá az érzelmileg boldog élet eléréséhez. És akkor megéri így még Istenben hinni? A válaszom: Nem! Nem éri meg Istenben hinni, ha azért hiszünk, hogy a lelki fájdalmainkat ápoljuk vele. Nem éri meg Istenben hinni, ha azért hiszünk, hogy megoldja az emberiség problémáit, hogy megszüntesse az éhínséget, a betegségeket és a háborúkat! És nem éri meg Istenben hinni, ha azért hiszünk, mert az nekünk megéri! Az istenhit nem arról szól, hogy megéri-e vagy sem. És úgy gondolom, hogy nagy probléma lenne az is, ha Istent a Dataizmus „mindentudásával” azonosítanánk annak érdekében, hogy egy általunk létbe hívott istent találjunk magunknak a szekularizált világunkban. Hiszel-e még Istenben? Ez a Te döntésed. Mint Ábrahám… Ő mert hinni és mert útnak indulni Izsákkal! Nem értette, mégis ment. És még az odavezető úton Izsák körül forogtak a gondolatai, lefelé jövet a hegyről egyedül már csak Istenre tudott gondolni... (Kierkegaard)

Ui: Ennek ellenére további komoly kérdéseket vethet fel a Dataizmus, melyek személyesen már hónapok óta foglalkoztatnak. Ez az új ideológiai irányzat az élet minden területére hatással van: magánélet, politika, technológia, munkaerőpiac, zene, irodalom… Beszélhetünk-e majd még politikailag független országokról, vagy a kormányok is lassan-lassan csak egyfajta kiszolgálói lesznek a mesterséges intelligenciát birtokló multiknak? Hogyan definiáljuk majd a továbbiakban az emberi értékeinket? És milyen értékrend szerint rendezzük be majd az életünket? Hogyan tud reagálni, egyáltalán tud-e reagálni erre az extrém gyorsasággal terjedő társadalmi és kulturális változásra az egyház? És hogyan tudjuk ebben az új antropológiai gondolkodásmódban az embereket Istenhez vezetni? Ha lemaradunk a technológiai fejlődés miatt, ez a vonat nem vár, elindult már…

 

Bernard, Andreas. Komplizen des Erkennungsdienstes: Das Selbst in der digitalen Kultur. Frankfurt am Main: S. Fischer, 2017.

Floridi, Luciano. Die 4. Revolution: Wie die Infosphäre unser Leben verändert. Berlin: Suhrkamp, 2015.

Harari, Yuval Noah. Homo Deus: Eine Geschichte von Morgen. München: C.H.Beck, 2018.

McAfee, Erik Brynjolfsson Andrew. The Second Machine Age: Wie die nächste digitale Revolution unser aller Leben verändern wird. Kulmbach: Plassen, 2018.

Misselhorn, Catrin. Grundfragen der Maschinenethik. Ditzingen: Reclam, 2018.

Ramge, Thomas. Mensch und Maschine: Wie Künstliche Intelligenz und Roboter unser Leben verändern. Ditzingen: Reclam, 2018.

Tuck, Jay. Evolution ohne uns: Wird künstliche Intelligenz uns töten? Kulmbach: Plassen, 2016.

6 komment

Címkék: adat mesterséges intelligencia big data Isten Yuval Noah Harari dataizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr8714469084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

khamul 2018.12.14. 19:52:04

Tíz nap múlva ünnepeljük a Megváltó születését.

manlakos 2018.12.15. 11:12:01

@khamul:Amen.
De, ha egy ismerős kérdez valami hasonlót –mint ami a bejegyzésben szerepel - nem gondolom, hogy azt kéne mondanom neki, hogy várjon tíz napig, majd akkor válaszolok…
Egyre terjed, pl. a virtuális világmodell-elmélet. Van válaszunk rá? Mennyit várhatunk a válaszadással, ha felmerül a környezetünkben? 10 napot? Tíz évet? Vagy száz éveket…?
Szerintem, az adventi időszak fontos! De, nem jelent(het) (együtt)gondolkodás nélküli várakozást.

khamul 2018.12.15. 20:04:45

@manlakos:

'Szerintem, az adventi időszak fontos! De, nem jelent(het) (együtt)gondolkodás nélküli várakozást.'

Ezt nem is értem.

manlakos 2018.12.16. 06:49:31

@khamul: „Ezt nem is értem.”
1. Köszönöm! (Komolyan!)
2. Elnézést kérek, hogy félreértettelek!(Tényleg!)

Déli pályaudvar 2018.12.16. 14:59:27

@manlakos:
Ilyenkor látom, hogy megvannak ennek a kommunikációs csatornának a hátrányai. Én legalábbis egyáltalán nem értem, hogy mire vonatkozik a "köszönöm"-öd, és hogy milyen félreértésért kérsz elnézést.

türkiz 2019.01.01. 12:56:05

Újév reggelén, a dataizmus kiszolgálójaként mindjárt ezzel az írással indítottam az évet... meg kell vallanom, jobban megérintett, mint amire számíthattam. Jó volna átugrani, jó volna, ha nem pontosan így volna, ami van, ha valami más (szebb? magasztosabb?) volna annak helyén, ahol eddig isten/Isten és az ember ült. Ágálhatunk ellene, de leegyszerűsítve csakugyan a nullák és az egyek kombinációját éljük. Melynek térhódítása (és befolyásoló tényezőként hatalma felettünk) attól a legkivédhetetlenebb, mert észrevétlenül folyt bele az életünkbe, úgy tűnt, csak a szürke hétköznapjainkba tört magának utat... Mi, X-ek talán akkor hibázunk a legnagyobbat, amikor olyan megkérdőjelezhetetlenül kitartunk azon hitünkben, hogy bizonyos részeink "érinthetetlenek"...
Köszönöm az írásodat! Én mindenesetre magamra nézve elgondolkodom! és érzem, hogy még fogok is sokat időzni mindebben, amit ideemeltél!
Akkor is, ha magam is mindig így gondoltam: "Az istenhit nem arról szól, hogy megéri-e vagy sem."