Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

A kereszténység nem világnézet, hanem spirituális út?

2019.01.02. 12:55 SzabóFerencSJ

jens-johnsson-415903-unsplash.jpg

Kíváncsian és kicsit meghökkenve kezdtem olvasni a Pannonhalmi Szemle legújabb számában (2018/IV) Tomaš Halík cseh katolikus pap, neves teológus Az idők jeleinek megkülönböztetése című cikkét.[1] Jegyzetem kérdőjeles címe pontatlan (a „nem-hanem” szétválasztás helyett „is-is” a válasz), amint félreérthető a szerző némely kitétele is, melyeket azonban nyomban árnyal is. Ezt teszi már a kezdő összegző szakaszban.

„A kérdésre, hogy a kereszténység mely formáját tartom az új évezredben perspektivikusnak, a következő választ adnám: sem a kereszténységet mint ’civilizációt’, sem mint ’világnézetet’, hanem a kereszténységet mint utat. Nem gondolom, hogy az intézményes vagy dogmatikus struktúrák, amelyek által a keresztény hit a múltban kifelezésre jutott, eltűnnének vagy veszítenének elkötelező érvényükből. Ez pusztán Joachim da Fiore spiritualista utópiájának egy másik verziója lenne. Az ’inkarnáció’ e formái nem mennek veszendőbe, bizonyos mértékben azonban háttérbe szorulnak. A spiritualitás kerül előtérbe: a kereszténység mint út fontosabb lesz a doktrínaként vagy intézményként felfogott kereszténységnél.”

A tanulmány nemcsak azért érdekelt, mert Halík határozottan elkötelezett Ferenc pápa egyháztana („szinodális út”) és reformtörekvései mellett,[2] hanem – mivel szerintem ma, éppen a „radikális pluralitások korában”, amely átváltozhat radikális agnoszticizmussá és erkölcsi relativizmussá – szükség van helyesen felfogott világnézetre (nem ideológiára!), amely célt jelöl meg az útkeresésben (igazságkeresésben), és közösen elfogadott erkölcsi támpontokat igyekszik találni a párbeszédben.

T. Halík igyekszik kiküszöbölni a félreértést, s így folytatja, hivatkozva a II. vatikáni zsinat Lumen gentium kezdetű konstitúciójára (8. és 9. ), valamint a Gaudium et spes konstitúció bevezetőjére: „A II. vatikáni zsinat egyháztana ’az út közösségeként’ az egyház bibliai (ószövetségi) képén alapul: az egyház mint Isten vándorló népe zarándokol a történelmen keresztül. Amiről most szó van, az az egyház szolidaritása a ma emberével: öröme és reménysége, bánata és fájdalma az egyház örömévé és reménységévé, bánatává és fájdalmává válik. Attól tartok, hogy a zsinatnak éppen ez a törekvése nem teljesült.”

Eddig egyetértek szerzőnk megállapításával. De a folytatás félreértelmezhető: „A mai emberiség szolidáris kísérése ugyanis előfeltételezi, hogy a hitet ténylegesen útként értelmezzük, ne pedig valamiféle metafizikai és statikus ’emberi igazságok’ summájaként, vagy erkölcsi alapelvek, tilalmak és parancsolatok gyűjteményeként. A kereszténység formája mint ’világnézet’ napjainkban éppoly halott, mint a középkor ’krisztianitása’, a ’keresztény civilizáció’.”

Világos, hogy a keresztény hitet értelmeznünk kell, éspedig – figyelve „az idők jeleire” – a mai ember igazság- és üdvkeresésére válaszolva kell korszerűen megfogalmaznunk, hogy lássuk, mit akar közölni Isten a bibliai kinyilatkoztatás révén a mai kereső embernek. De nem elég útként értelmezni, mert Isten hitigazságokat is akart közölni üdvösségtervéről, Jézus Krisztusról, az ember eredetéről és végső rendeltetéséről. A keresztény tanításra szükség van, de az evangéliumi üzenetet az egyház minden tagjának életté kell váltania, amint Ferenc pápa hangsúlyozza, amikor „kilépő egyházról”, „missziós egyházról” beszél (Az evangélium öröme), minden szinten: a természetvédelemben és a közéletben (Áldott légy!), a „mindennapok misztikájában” (Örüljetek és ujjongjatok).

T. Halík kissé sarkított véleményét – úgy tűnik – a mai tapasztalat jórészt igazolja: „Ami megmarad, az a spiritualitásként felfogott kereszténység. Véleményem szerint a hitnek pontosan ez a formája az, ami a jövőben képes lesz a keresztények személyes és nyilvános életét egyaránt inspirálni. De talán azokét az emberekét is, akik az egyház látható határain kívül élnek, és semmiféle konkrét keresztény felekezettel nem azonosulnak. Míg a ’világnézetek’ múzeumi tárgyakká váltak, addig úgy tűnik, hogy a spiritualitás utáni szomjúság – beleértve a politika, az ökológiai és társadalmi tevékenységeink stb. spiritualitását – jelentősen növekszik. Ezek nem ’divatszavak’, sokkal inkább ’az idők jelei’.”

Szeretném hangsúlyozni: az ideológiává fajult „keresztény“ világnézet lomtárba kerülhet, de a helyesen felfogott keresztény világnézet nem ideológia. A „világnézet” átfogó világmagyarázat, a mindenség eredetére és céljára, benne az ember helyére és rendeltetésére vonatkozó nézet, a 19. századi német idealizmus által használt Weltanschauung tükörfordítása. Gyakran ideológiába hajlik, filozófiai és vallási vonatkozásaiban is. Az ideológia pejoratív értelmezése: hamis eszmék zárt rendszere, amelyek bizonyos értékítéletet hordoznak, társadalmi-politikai érdekeket szolgálnak. Az ideológiák képviselőit a merevség („dogmatizmus”) és a tolerancia hiánya, a prozelitizmus jellemzi: nézetük fanatikus, erőszakos terjesztése, a párbeszédre való képtelenség, „az igazság” egyedüli birtoklásának tudata.

Karl Rahner (+1984) német jezsuita  teológussal megmutatjuk, hogy a kereszténység nem ideológia, hanem transzcendentális („misztikus”) istentapasztalat, élet Jézus Krisztusban, aki a mindenség Alfája és Ómegája, Aki által és Akiért az Atyaisten mindent teremtett, és Aki hitünk szerint ma, a vallási pluralizmus korában is az emberek egyetlen, egyetemes Üdvözítője. De ezt a hitünket ki kell fejtenünk, igazolnunk, hogy másoknak is hirdethessük. Ezt tette az Egyház a századok során – eretnekségekkel küzdve –, amikor a nagy egyetemes zsinatokon kifejtette/megfogalmazta a keresztény hitvallást. Krédónk nem puszta elvont eszmerendszer (ideológia), hanem a feltámadt Krisztus Lelke által éltetett egyházi közösség tapasztalatának rögzítése, és (isteni) életre szóló hívás. A hit válasz Isten hívására, amely által kortársai leszünk Jézus Krisztusnak, várományosai az örök (isteni) életnek. A Lélek a neki kitáruló keresztények szívébe árasztja a szeretetet, akik ezáltal képesek lesznek viszontszeretni az Atyaistent és megtestesült Fiában testvéreiket.

1] https://tillmannforditasok.wordpress.com/2018/12/20/tomas-halik-az-idok-jeleinek-megkulonboztetese/?fbclid=IwAR1p9x60h94-PBs9OSktahYMUHuIeWgkrow6DpoYWnPfTPNSDwCuR4guJ2w

2] https://www.magyarkurir.hu/hirek/toma-halik-radikalis-pluralitasok-koraban-elunk

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr8614528352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.