Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

A boldogság titka: találj rá Igaz Énedre!

2019.04.09. 14:04 andras.csaba.sj

the-water-1472610.jpg

A hús elszárad, és a halandó szemét

A féregbe hull; a világ

futótüze nem hagy mást, mint hamut;

Egy villanásban, a trombitaszó robajában,

Egyszerre az vagyok, mint Krisztus, mióta ő

az, ki én vagyok, és

Ez a Jack, tréfa, kopottas agyagcserép, foltozott,

aprófa, halhatatlan gyémánt,

igen, halhatatlan gyémánt.

Gerard Manley Hopkins SJ

Mi az, ami halhatatlan benned? Ami ott csillog, és amit senki sem vehet el? Ami túl van a láthatón, ami örök, és ami teremtettségedet tükrözi, hogy Isten képére és hasonlatosságára vagy alkotva? A halhatatlan gyémánt, ahogy Richard Rohr ferences szerzetes fogalmaz könyvében (Halhatatlan gyémánt. Igaz énünk keresése, Ursus Libris, Budapest, 2014). Az Igaz Éned, ami segít szabadon, szeretve és Istennel meghittségben élni. Ami a lényed magját képezi, de amit gyakran elfed a Hamis Éned, ami folyamatosan meg akar felelni a kívülről jövő elvárásoknak, és csupán sikeres akar lenni. Ezzel együtt azonban végtelenül üres marad. A fenti könyv azoknak szól, akik átmentek már valamilyen krízisen, megtapasztalták a bennük levő sivatagot, de nem menekültek el előle. Kalandvágyóknak, akik Mária Magdolnaként vágynak találkozni a Feltámadt Jézussal, vagy akik szamariai asszonyként az Élő Vízre szomjaznak. Akik megértették: végső soron kudarcaik és önmaguk elégtelensége vezet ahhoz, hogy életüket teljesebben és hitelesebben éljék.

Gyakran kint keressük azt, amit önmagunkban találhatnánk meg. De azt is jól tudjuk, hogy a magunkban való kutakodás nem feltétlenül vezet el egy nagyobb szabadságra. Nincs keserűbb dolog annál, mint beleragadni haragunkba, és folyamatosan sebeinket nyalogatni, emberi méltóságunkat védeni és igazolni; véget nem érő körforgásba kerülni, ami magába szívja összes energiánkat. Nincs azonban annál csodálatosabb, mint amikor este kiülünk a teraszra, hálával gondolunk vissza az elmúlt nap eseményeire, és szívünket túlcsordulásig tölti a hála érzése. Közben magunkba szívjuk a friss virágok illatát, gyönyörködünk a csillagokban, és azt érezzük, a helyünkön vagyunk. Teljesek és boldogok vagyunk.

Mi az oka annak, hogy a bensőnkbe való visszatérés ennyire különböző hatást vált ki belőlünk? Csak annyi, hogy a körülmények, helyzetek különböznek egymástól? Vagy inkább az, hogy mást keresünk bensőnkben: a Hamis Énünket vagy az Igaz Énünket? Míg a Hamis Én az egónk körül forog, az Igaz Én „igazi központunkban” nyugszik. Ahogy Jézus mondja: „Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.” (Mk 8,35). Mi ez a kétfajta élet, amiről Jézus beszél?

A Hamis Én

A Hamis Én nem rossz dolog. Tulajdonképpen segít a túlélésben. Az a kép, amit önmagunkról formálunk, és amit a társadalom elvárásai is folyamatosan alakítanak. A sikeres szerep, amit épp a jó állásunk, autónk, lakásunk vagy életkörülményeink jelentenek számunkra. A kép, amit másoknak akarunk mutatni: aki erős, rokonszenves, kedves, intelligens, céltudatos és bármely feladatot könnyedén ellát. Rossz dolgok lennének ezek? Nem. Csupán nem adnak életet. Egy daganatos betegtől, Mályvától olvastam egy megérintő interjút, amiben így vall: „Tudod, inkább a külsőségekkel van el az ember. Mindenkinek megfelelni, nem tudni nemet mondani, mindenkinek a kedvébe járni, hogy jó legyen. A gondoskodás van előtérben, én nem vagyok sehol az egészben… és a borzasztó, hogy rájössz: úgysem tudsz megfelelni mindenkinek. Szüleink példájával a kifelé való megfelelést hozzuk, ez borzalmas teher. De még mindig lehet változtatni rajta, egyébként felőrölöd, megeszed magad. Nap végén arra jössz rá, hogy mindenkinek megfeleltél, de gyakran összeszorítottad a fogad, hogy kimondhasd az igent, s a hátad közepére kívántad azt, amit mosolyogva tettél.”[1] Az az Éned, ami az életet nem tudja igazán megélni, mert görcsösen azzal van elfoglalva, hogy önmagának és másoknak feleljen meg. Ahogy Thomas Merton fogalmaz: „Ha üzenhetnék a kortársaimnak, biztosan ezt mondanám: légy bárki, őrült, részeges, gazember, de egy dolgot kerülj bármi áron: a sikert... ha megrögzötten hajszolod a sikert, elfelejtesz élni. Ha csak azt tanultad meg, hogyan légy sikeres, az életedet valószínűleg elpazaroltad.”[2]

Mindezt pedig azért teszi, mert a Hamis Én nem hiszi el magáról, hogy úgy szerethető, ahogy van. Azt hiszi, ha valaki közel kerül hozzá és megismeri, akkor majd elhagyja. Épp ezért nem tud senkivel sem meghittségben lenni, mert folyamatosan szerepeket kell játszania, nem képes sebezhetővé válni. Nem tud önmaga lenni, mert fél, hogy elítélik vagy elhagyják. Ezért maszkokat kell viselnie, amelyek idealizált énképet hordoznak, és borzasztóan szenved amiatt, ha nem tud megfelelni annak a képnek, amit önmagáról kialakított. Ezáltal büszkeség, arrogancia, megközelíthetetlenség, merevség, felsőbbrendűségi érzés alakul ki benne, hiszen ő különleges és egyedi. Mindez azonban azt a félelmét fedi el, hogy önmagában senki, kicsiny és törékeny. Talán erről mondja Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz” (Jn 12,24). Amíg viszont nem talál Igaz Énjére, addig képtelen lesz ezt elengedni. A Hamis Énünktől való megtisztulás pedig egy életen át tartó feladat, és erőfeszítéseinkkel együtt főképp az isteni kegyelem munkája. Nem szabad erőszakosan rátámadni, önkényesen lerombolni. Hamis Énünk azáltal fog fokozatosan oldódni, hogy rátalálunk Igaz Énünkre.

Az Igaz Én

Richard Rohr szerint „Igaz Éned megtalálásával egy abszolút referenciapontot találtál, ami egyszerre van benned és mutat túl rajtad.”[3] Ahogy Genovai Szent Katalin írja: „A legmélyebb valóm Isten”, vagy ahogy Szent Pál fogalmaz: „Ez a titok pedig nem más, mint a bennetek lévő Krisztus, a dicsőség reménye” (Kol 1,27). A vallás, a spiritualitás egyik feladata pedig az, hogy emlékeztessen: Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve.

Mélyen bennünk ott van az a gyémánt, ami arra vágyik, hogy rátaláljunk, és ott maradjunk. Rátalálni arra, hogy Isten képmására és hasonlatosságára vagyunk teremtve (Ter 1,27). Ez a hasonlatosság Isten ingyenes ajándéka, ami magában foglalja annak lehetőségét, hogy ez a kép fokozatosan megvalósulhasson bennünk. Ahogy lelki kísérőm mondaná: nem az a fontos, hogy én mit teszek, hanem mit engedek Istennek, hogy bennem tegyen. Mindnyájunkban ott rejlik ez az ajándék: az azonban már mindenkinek a saját döntése, hogy miképp mond igent arra, hogy együttműködjön a kegyelemmel.

Nem akarok elvont lenni. Egyszerűen arról írok, hogy milyen jó Isten ingyenes és nagylelkű szeretetében élni. Ez a szeretet formál fokozatosan, nem az izzadtságszagú erőfeszítésem, amely által a tökéletes imidzsem kialakításán fáradozom. Hamis Énünktől megérkezni arra a helyre, ahol Isten feltétel nélkül szeret bennünket, és megmaradni ebben a jelenlétben. Engedve, hogy életünket ez a kapcsolat formálja át, megtapasztalva, hogy egyedül benne találhatunk Igazi Identitásunkra. Ezt pedig senki sem veheti el tőlünk, ezért nem is kell védenünk. Ha jobban belegondolunk, mennyi dolog miatt aggódunk, pedig egy a fontos: „Mária a jobbik részt választotta” (Lk 10,42).

Jézus szemlélésében, a Vele való kapcsolatban tisztul le igazán, hogy kik vagyunk. Vele szemben ülni, meghittségben lenni vele, közben fokozatosan levenni a felesleges maszkokat és szerepeket, amelyekre nincs szükség. Engedni, hogy ez a meghittség és szeretetkapcsolat táplálja a szívünket. Ez a kapcsolat pedig erőt és bátorságot ad arra, hogy ettől a szeretettől átitatva ki merjünk menni a világba. Ettől a szeretettől átitatva szembesülhetünk a mindennapi élet kihívásaival, és ezt a szeretetet tudjuk megosztani embertársainkkal is.

Az igen megelőzi a nemet

Írásomban csak ízelítőt akartam adni a könyvből. Néhány gondolatomat osztottam meg, amelyek rezonáltak bennem a kötet olvasása közben. Őszintén ajánlom Richard Rohr írását mindazoknak, akik istenkapcsolatukban mélységre és meghittségre vágynak. Végezetül egy hosszabb idézet tőle:

Legtöbben megtanultunk nemet mondani anélkül, hogy mély örömmel igent mondanánk. Arra képeztek ki, hogy különféle „halálélményeket” elfogadjunk, és elszenvedjük őket. A Hamis Énünknek való nemet mondás nem feltétlenül elégíti ki Istent vagy bárki mást, és téged biztosan nem. Túl sok az önsajnálat, a keserűség, amit az effajta hamis meghalás hordoz. Van jó és rossz meghalás. A jó meghalás valami nagyobbat és jobbat szolgál; a rossz meghalás pedig butaság, amiből senkinek sincs haszna. Túl sok benne a nem, és nem elég az igen. Ki kell tartanod az igen mellett! Ne légy addig valami ellen, míg előbb valamiért lennél, ami jobb. „Téged akarlak, mindent belőled, a legjobbat, aki vagy!”: ez az, amit az igaz szerelmesek mondanak egymásnak; nem csak azt, hogy „Nem szeretem ezt benned” vagy „Miért nem változtatod meg azt?”. Őszintén törődni a másikkal, még mielőtt meg akarnád változtatni őt, az egyetlen módja annak, hogy valaki megváltozzon.

Isten előbb örömteli igent akar teremteni benned, sokkal inkább, mint bármely nemet. Akkor Isten teljes mesterműve leszel; számodra a szeretet erősebb lesz a halálnál, és Krisztus biztosan feltámad benned!... A csak nemet mondás keserű koplalás, a legmélyebb igenedre való rátalálás viszont mindig lelki ünnep…

A feltámadt Krisztus egy nagy igen mindenre (2Kor 1,19), még a korai tökéletlen szakaszokban is. A legnagyobb ajándék pedig az, hogy a Hamis Éned az Igaz Éneddé válik. Ez pontosan az az átváltozás, amit Feltámadásnak nevezünk. A feltámadt Krisztus még mindig és mindörökké a sebzett Jézus marad – és mégis sokkal több annál. Életének és a mi életünk minden vetületének nyersanyaga nem ért csak úgy véget, hanem átváltozott. A romlandó természet romolhatatlanságot, a halandó test pedig halhatatlanságot vesz magára” (1Kor 15,52.54) – egyik magába foglalja a másikat, nem helyettesítik egymást.

Nagyon fontos, hogy a feltámadt Krisztus túllép bármilyen térbeli vagy időbeli korlátozást. Ő az egyetemes kapcsolat, ami mindennel meghittségben van. Az egy és a sok Eggyé vált. Mi már „a legnagyobb ökoszisztémaként” működünk, és többé már nem egyedül.

Azt mondanám, a keresztények kis százaléka engedi, hogy a megtestesült Krisztus Teste hordozza a jóságukat és a rosszaságukat is, a dicsőségük súlyát és a bűnük terhét. A nyugati individualizmus tette ezt velünk. Vagy az egónktól felfújt vagy leeresztett emberekké tett minket, vagy még egyszerűbben, közönséges libikókákká, a két véglet között billegve, amelyek csupán illúziók…

Az Igaz Énednek semmit sem kell utálnia, elutasítania, letagadnia, vagy méltatlannak és szükségtelennek megítélnie. „Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett.” (Lk 7,47). Az együttérzés és az irgalom ezek után már könnyen jönnek, mert a szeretet Nagy Testében élsz már…

Most már élvezheted magadban a ki nem érdemelt szeretetet, és másnak is megengedheted ezt. Ez a türelmes ásás (a gyémánt után) fog együttérzővé és megbocsátóvá tenni mások befejezetlen gyémántjai iránt, amelyek ugyanazon az úton vannak, mint te.[4]

Te mire mondasz igent? Hol van benned az a halhatatlan gyémánt?

Szeressétek Isten minden teremtményét, a mindenséget is, és minden egyes porszemet. Szeressétek Isten minden kis levelét, minden fénysugarát. Szeressétek az állatokat, szeressétek a növényeket, szeressetek minden tárgyat. Aki minden tárgyat szeret, az felfedezi a tárgyakban az isteni titkot. És ha egyszer felfedezi, akkor szüntelenül folytatja megismerését mind tovább és tovább, minden áldott nap. Úgyhogy végül immár mindenre kiterjedő, egyetemes szeretettel fogja szeretni az egész világot… Némely gondolat előtt értetlenül állsz, kivált az emberek bűnei láttán, és azt kérdezed magadtól: „Erőszakkal győzzem le, vagy jámbor szeretettel?” Mindig így dönts: „Jámbor szeretettel győzöm le.” Ha egyszer s mindenkorra így döntesz, akkor az egész világot meg tudod hódítani. (Zoszima sztarec beszédeiből, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek)

[1] https://romkat.ro/2019/01/31/magacska-rakos/

[2] Thomas Merton: Love and living (Orlando, Fla.: Harcourt, 1979), 11-12.

[3] Richard Rohr: Immortal Diamond. The Search for Our True Self, San Francisco 2014, 5.

[4] Richard Rohr: Immortal Diamond. The Search for Our True Self, San Francisco 2014, 181-185.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr4914748741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2019.04.09. 18:53:30

Jálics Feri ennél sokkal egyszerűbb :) A jó mag (és a sötét réteg, és a kéreg) metaforájával ő is erről beszélt a lelkigyakorlatain. Ebből több kéne, ebből az üzenetből. Hogy a nagy sztori nem a bűnbeeséssel kezdődik, hanem azzal, hogy aminek teremtve vagyunk, és ami legbelül vagyunk, az jó, és Istenre hasonlít. És rá lehet találni (na jó, egy kis segítséggel) egyszerűen úgy is, hogy az ember egy kicsit nyugodtan megmarad a szobájában.

andras.csaba.sj 2019.04.09. 22:52:06

@Pandit: Erre mondják talán, hogy reménytelen eset :)

andras.csaba.sj 2019.04.09. 23:00:06

@Felicitasz: Köszi a jálicsos hozzászólásodat, nagyon tetszik az a kép. Egyébként ma este egy rendtársammal épp erről beszéltünk, és rájöttem, hogy nem egyszerű erről olyan konkrétan beszélni. Nem is az a kérdés, hogy az a jó mag létezik-e vagy sem, hanem hogyan lehet rálelni. Az fogalmazódott meg bennem, hogy ez a kegyelem munkája, hogy mikor töri fel a sötét kérget, és segít minket kapcsolatba kerülni a jó maggal. Ebben segít az ima, a szemlélődés, de hogy Isten mikor és hogyan tárja fel ezt a jó magot, erre nincs biztos válaszom. Jaj, megint elbonyolítottam :)
süti beállítások módosítása