A keresztény (és az iszlám) vallás elválaszthatatlan része a Végítélet várása, a világ végére való felkészülés, és bizarr módon annak egyfajta óhajtása is. Valahogy ebből a bejegyzésből is ezt érzem. Ez azért is furcsa mert a kereszténység elvileg az élet védnökének szereti beállítani magát. De elég egy influenza járvány, máris előkerülnek a radikálisabb tanok a történelem végéről.

Ha gyakorlatiasan gondolkozunk, ez a koronavírus járvány nem jelent igazi veszélyt az emberiségre, nem mérhető össze a hidegháború alatti nukleáris fenyegetettség lehetséges következményeivel.

Ez az ateistákkal való összeméretés picit unalmas már. Olyan mint a protestantizmus: lehet valami ellen felépíteni a világnézetemet, de sokkal kedvezőbb valamiért, valami mellett felépíteni. Ha mindig a materializmussal és az ateizmussal méri össze magát a kereszténység, akkor egyfajta szimbiózis alakul ki: szükség lesz rá, mint egyfajta szellemi ellenfélre.

Továbbá, csak a pontosítás kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a "materializmus ürességével" szemben rengeteg spirituális irányzat létezik, amelyek közül a katolikus kereszténység csak egy. Eleve számtalan keresztény irányzat létezik, és akkor még nem beszéltünk más vallásokról.

Keresztény reménységünk alapja: a húsvéti misztérium
Szabó Ferenc SJ viszontválasza „mezeiviragtarsulas” kommenetjére
1. Nem önigazolásul, csak a félreértés tisztázására írom ezt a választ.
A vírus-járvány embert pusztító látványára felötlött bennem egy pascali gondolat: „Képzeljük el…” Pascallal együtt feltételes módban gondolkodtam: Mi lenne, ha a vírus kipusztítaná az emberiséget…” De nem pesszimizmusra akartam sarkallni, hanem ellenkezőleg: rávilágítani a keresztény reménységre. Hiszen hangsúlyoztam, hogy a keresztény hívők számára a kereszten meghalt és feltámadt Krisztus a „megoldás”, reménységünk forrása. Jegyzetem kis figyelmeztető piros lámpa hívőknek, magamnak is a megtérésre. E megtérésből következik az emberi szolidaritás és testvériség szolgálata a mindennapokban. Mert majd az utolsó ítéleten aszerint ítél meg bennünket a megdicsőült Krisztus, hogy mit tettünk egynek a legkisebbek közül.
2. „Üdvözlégy, Kereszt, egyetlen remény!” Az ilyen természeti csapás, mint a koronavírus, de egyáltalán a naponta megtapasztalt a rossz, a szenvedés jelenléte, aminek jó része az emberi gonoszság, igazságtalanság, hatalomvágy következménye, felveti a kérdéseket: gyermekei jajkiáltására hallgat a Gondviselő Atya? Miért szenvedés a világban, főleg miért kell szenvedniük az ártatlan gyermekeknek? A keresztény hívő számára a válasz: Krisztus Keresztje, vagyis szerető engedelmességből vállalt vértanú halála. E misztériumot értelemmel nem tudjuk felfogni. Jézus sem magyarázta meg a szenvedést, hanem magára vette, mert így teljesítette a végsőkig prófétai küldetését: engedelmes lett a kereszthalálig, és így a bűnös emberiség nevében is kimondta a sorsfordító IGENT az Atyának. Krisztus feltámadt, és győzött a halálon: örök életet ad a Benne hívőnek.
3. Parúziavárás és emberi elkötelezettség. „A keresztény (és az iszlám) vallás elválaszthatatlan része a Végítélet várása, a világ végére való fölkészülés…” – olvasom a kommentben. Valóban, de a keresztény hívőnek helyesen kell ezt értelmeznie. Már Szent Pál figyelmeztette a közeli világvéget váró tesszaloniki híveket, hogy ne várják ölbe tett kezekkel az Úrjövetet: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék!” (2Tessz 3,11) A közeli úrjövet várása, sőt pontos meghatározása, előfordul a modern korban is bizonyos szekták körében. Maga Jézus jelentette ki az apostoloknak: „Azt a napot és órát – amelyet az Atya meghatározott – senki nem tudja, még a Fiú sem!”
A jegyzet szerzőjétől távol áll mindenféle szektás Úrjövet-várás. A helyes parúziavárásra gyakran idéztem Teilhard de Chardint, aki a Feltámadt Krisztus (ÓMEGA) emberiséget egyesítő erejétől várta a világfejlődés beteljesítését. Amikor a Parúzia siettetéséről eszmélődött, a világot humanizáló emberi erőfeszítést sürgette.
Ferenc pápa Laudato sí kezdetű körlevele 83. pontjában a feltámadt Krisztus egyedülálló szerepét fejti ki, aki a fejlődő univerzum Ómega pontja. A jegyzetben Teilhard de Chardin jezsuita víziójára hivatkozik: „A világegyetem útjának célpontja Isten teljessége, amelyet már elért a feltámadt Krisztus, az egyetemes érlelődés gyújtópontja. Ily módon hozzáadunk (reflexiónkhoz) egy újabb érvet, hogy visszautasítsuk az emberi lény minden despotikus és felelőtlen uralmát más teremtmények felett. A többi teremtmény végső célja nem mi vagyunk. Mert valamennyien, velünk együtt és általunk a közös célpont, Isten transzcendens teljessége felé tartanak, ahol a feltámadt Krisztus átkarol és megvilágít mindent. Az értelemmel és szeretettel rendelkező emberi lényt ugyanis Krisztus teljessége vonzza, és arra hivatott, hogy minden teremtményt visszavezessen Teremtőjéhez.”
Befejezésül idézek Ferenc pápa megrendítő beszédéből, amelyet az az egész világhoz intézett (különleges Urbi et orbi áldása előtt) 2020. március 27-én este a járvány miatt az üres Szent Péter téren.
„Az Úr megszólít minket, és viharunk idején arra hív meg, hogy ébredjünk fel, aktivizáljuk a szolidaritást és a reménységet, mivel ezek szilárdságot, támaszt és értelmet adhatnak ezeknek az óráknak, amikor látszólag minden hajótörést szenved. Az Úr felkel, hogy felébressze és új élettel töltse meg húsvéti hitünket. Van horgonyunk is: a keresztje által megmenekültünk. Van kormánykerekünk: keresztje szabadulást hozott nekünk. Van reménységünk: keresztje által meggyógyultunk, Ő magához ölelt minket, hogy semmi és senki ne szakíthasson el bennünket az Ő megváltó szeretetétől. Az elkülönítésben, amikor mindannyian szenvedünk szeretteink és a velük való találkozásaink hiányától, megtapasztaljuk rengeteg dolognak a hiányát. De újra meghallhatjuk a minket megmentő üzenetet: Ő feltámadt és közöttünk él! Az Úr a keresztjéről meghív minket arra, hogy újra ráleljünk az életre, amely miránk vár, fordítsuk tekintetünket azok felé, akik szólongatnak bennünket, erősítsük meg, ismerjük fel és mozdítsuk elő a kegyelmet, amely bennünk lakozik. Ne oltsuk ki a pislákoló mécses-lángot (vö. Iz 42,3), amely soha nem alszik ki, hanem hagyjuk újraéledni a reményt.”