A középkori feltámadási liturgiában volt egy nagyszerű pillanat, amikor az Élet, kinevette a halált.

„Élet itt a halállal, megvív csoda csatával, és a holtnak vélt Élet győz!”

Talán ez a régi, sajnos elfelejtett hagyomány ihlette meg Dino Buzatti olasz írót, aki egyik groteszkjében a következőket írja:

„Egy aszkéta aki gyötri magát találkozik az ördöggel. Az ördög leszólja gyakorlatait (böjt, önostorozás stb.). Mi haszna ennek az egésznek? Amíg gyötröd magad, a lelked öntetszelgésbe is merül, hogy lám, milyen nagyszerű ember vagyok. Inkább végezz hedonisztikus gyakorlatokat, melyeket gyűlölsz, és mély fájdalmat okoznak lelkednek.”

Az aszkéta belátja, hogy valóban nem utál semmi annyira, mint a falánkságot, bujaságot, kapzsiságot stb., és követi az ördög tanácsát.

Olyan mélyen elmerül ebben az életformában, hogy a végén mint köztörvényes bűnözőt halálra ítélik, és a kisváros főterén a kivégzésére készülnek.

Szerencsétlen ember ott áll a bitófa alatt, amikor meglátja a tömegben a kísértőt, és felismeri benne a sátánt.

Iszonyú fájdalom járja át a szívét, amikor látja: az ördög örvend, hogy az addig köztiszteletben álló aszkéta hamarosan a pokolra kerül.

Az aszkéta mély fájdalmában az Úrhoz kiált, bocsásson meg neki, hogy ilyen ostoba volt és követte az ördög tanácsát. A Jóisten, látva őszinte bánatát, megbocsát neki. És mielőtt megfeszülne a kötél a nyaka körül, a sátán megpillantja a glóriát az aszkéta feje fölött. Az eddig kacagó sátán dühöng, a Jóisten pedig nagyot nevet az ördögön.

Isten humora megtanít minket is, hogy miként legyünk úrrá életünk kritikus pillanatain.

Bár a végkifejlet „drámai”, Isten mégis kacag.

Jézus életében talán a Pilátussal való találkozás mutatja meg leginkább az isteni erő hatalmát, erejét a világ, a sátán fölött. A kísértő, Pilátus elvárná, hogy Jézus agyongyötört testében kegyelemért folyamodjon a helytartóhoz, de Ő megmondja nyíltan, hogy semmi hatalma sincs felette.

Pilátus nevetségesen tombol. Felesége próbálja meggyőzni, hogy engedje az Urat szabadon, de gyáva lelke fogva tartja. 

A jelenet legalább annyira groteszk, mint a Buzatti által leírt történet. Az Élet nevetségessé teszi a halál urát.

Hány hasonló eset volt a történelemben, amikor a gonoszság nevetség tárgyává lett, miközben az Élet nagyot kacag, és egészen a mennybe repíti Isten emberét!

Eszembe jut egy aranyos történet, melyet P. Pálos Antal jezsuita szerzetes mesélt el nekem. Miközben a Gyorskocsi utcában vallatják, a smasszer, belefáradva P. Pálos gyötrésébe, rövid szünetet tart, hogy ő is megpihenjen egy kicsit. „Nagylelkűen” felajánlja az atyának, hogy kérhet valamit, hogy ő is felüdítse magát.

P. Pálos (az éppen ekkor folyó labdarúgó vébé idején) megkérdezi: Nem tudja, mennyi lett a Magyarország-Uruguay meccs végeredménye?

A smasszer tombol. Pálos, magát hamarosan felakasztjuk, és ilyen hülyeségekkel foglalkozik, hogy mennyi lett a meccs végeredménye?

Tombol a sátán és nevet az Isten.

A Lélek, a humor a halál fölé emeli az embert.

Ezekben a vészterhes napokban egy kedves ismerősöm, Márta tanított meg nevetni a „sátánon”. Vannak ostobácska vallásos emberek, akik inkább az ördög eszközei, semmint az Élet követei. Szívműtétem előtt Márta (hihetetlen jó humorú hölgy) hív telefonon, ne legyek pofátlan, hogy „beelőzöm őt a célszalag előtt”!

Mártikám, mondom neki, csak nyugodtan, nem sietek. Előreengedlek.

Ekkor meséli a történetet. Mártát (46 kilogrammal, kopaszon) ismerőse felkeresi az onkológián, és bárgyú mosollyal közli vele: Milyen jól nézel ki, drágám!

Most mondjuk meg őszintén, mit mondhatott volna szegény Márti ennek a szerencsétlen léleknek? Hát: igen-igen.

Még aznap este egy ismerős, aki a látogatótól értesülhetett Márti állapotáról, jelzi, hogy másnak szeretné meglátogatni. Talán ő is szeretné látni és valami vigasztalót mondani? Ki tudja?

Mártának helyén van a humorérzéke. Megjegyzi: Picim! Ez nem katasztrófaturizmus. Tudod, mit? Ne gyere!

Márta a napokban jónéhány jobbnál-jobb viccet küld nekem, hogy kicsit felvidítson. Csak ennyi a válaszom: Márta! Utolérhetetlen vagy! Köszönöm-köszönöm! Válasza: Jaj, be jó, hogy visszaírtál! Most az esztergomi hospiceosztályon tuningoltattam fel kicsit magam. Nemsokára hazamegyek, ott majd a kaszással nyugodtabban tudok beszélgetni a dolgokról.

Huncut, gyémántosan csillogó szemek egy pici arcban.

Kaszás, hol a te fullánkod?

„Élet itt a halállal megvív csoda csatával, és a holtnak vélt Élet győz!”

Legyőzhetetlen vagy, Márta.

Köszönöm!