Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

Az utolsó kicsengetés: tűnődések az online ballagásról

2020.05.14. 10:28 Hofiatya

vakacio2017.jpg

 „Ki farag valaha bennünket egészre,

ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,

ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,

legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?

 

Szenvedésre lettünk mi.

 

Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:

Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,

míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya

beállítson majdan szobros csarnokába.

Krisztus urunk, segíts meg!” 

(Babits Mihály: Psychoanalysis Christiana)

Ó

CIÓ

ÁCIÓ

KÁCIÓ

AKÁCIÓ

VAKÁCIÓ

 

Jól ismert szótöredékek.

Általános iskolás koromban a tanév utolsó napjaiban jeleztük, hogy a héten beköszönt az utolsó tanítási nap.

Ezen a napon már valóban ünnep, szünet volt. Az órákon már csak azok feleltek, akik javítani szerettek volna eredményeiken; illetve közös játékokkal múlattuk az időt, hogy az utolsó kicsengetés után, önfeledt nevetés közepette elhagyjuk az iskolát.

A ballagók számára az öröm mellett volt egy kis megilletődöttség, szomorúság is a szívekben, hiszen el kell hagyni az iskolát, a régi osztálytársakat, a tanárokat, akikkel nyolc éven keresztül együtt voltak, akikkel a szívük egybeforrt.

A végzősök már a ballagáskor átélték mindezt. Mi, akik még a következő héten és években maradtunk, talán sejtettük, hogy a „VAKÁCIÓ” szó náluk mást jelent.

„Utolsó: csak annyit jelent, hogy sohase felejtsd el ezt a pillanatot. Amíg közönyösen éled az életedet, gépiesen és megszokásból, elsuhannak melletted a nagy dolgok. Semmivé olvadnak az események. De amikor azt mondják, utolsó: a kép megáll, hirtelen óriásivá növekszik lelkedben a pillanat, és nem felejted el soha. Ha jól élsz, minden pillanatod »utolsó« pillanat lesz. Nagy, piros betűs élmény” – írja Müller Péter.

Ezek az élmények, képek, gondolatok jutottak eszembe, amikor az idei érettségiző diákokat figyeltem a televízióban. Vajon miként csapódott le lelkükben ez az „utolsó” pillanat?

Bizonyosan álmaikban látták a feldíszített osztálytermeket, folyosókat, családtagokat, barátokat, akik virágcsokrokkal halmozzák el őket. Fülükben hallották már az ünnepi beszédeket. Könnyek, meghatottság, önfeledt öröm és melankólia ölelte körül őket.

Utána esetleg ünnepi ebéd vagy vacsora, netán egy presszóban elfogyasztott kóla, kávé, sütemény.

Az idei valóság ritka gyorsan és nyersen érte a szíveket. Nem volt idő felkészülni az utolsó pillanat fogadására, pedig e nélkül eltűnik a varázslat.

Nem tudjuk örökérvényűvé tenni a múló pillanatot, amit többé sohasem felejtettünk volna el.  

A fertőtlenítőszerek kiirtottak minden baktériumot, vírust a fájóan szép emlékekkel és személyekkel együtt. Pótolhatatlan veszteség!

A feldíszített termek helyett lecsupaszított helyiségek, kétméteres távolságban elhelyezett padokkal és széksorokkal.

Ha össze is futottam valakivel, ölelés helyett maradt egy „könyökérintésnyi” pillanat, lehetőség, hogy az előző évek „könyökléseit” eltemessük.

Közben bennünk, akik még maradunk, ott van a kínlódás, hogy mindezt örökemlékű élménnyé tegyük a ballagóknak. Talán kisfilmet készítünk vagy hangfelvételt, hogy mindenki, aki számít, megjelenhessen, megszólalhasson, de tudjuk jól, hogy ez lehetetlen. Ez nem az igazi! Vághatjuk ügyesen az anyagot, ami a pendrive-on megmarad, a szívekben most nem hagy nyomot: az utolsó szó, az utolsó arc, az utolsó könnyek!

*

Mint a horizonton lebukó nap korongja, a legszebb, amit a miskolci Avason, mielőtt elhagytam a plébániát, még egyszer megcsodáltam, mert tudtam, hogy ma más lesz, mint bármikor korábban, és bármikor ezután. 

Még egyszer megszólított: „Nézz meg, mielőtt elmész!”

Mindez, amit itt leírtam, egy civil szemével nézve fájdalmas dolog. Csak Ti, akik ebbe az iskolába jártatok, tudjátok, hogy mi és az emlékeink nem halhatnak meg, mert föltámadunk! Ha kell, többször is! Mi föltámadósak vagyunk! Mi csak most kezdünk élni igazán.

„Mert bennünk ott rejtőzik az angyali képesség, hogy kacagjunk az egészen! … És fölülemelkedjünk még a vírus által keltett világvége félelmén is!”

Fontos, hogy higgyetek a Lélek képességében, miszerint az Élet képes legyőzni a halált! Jézus nem véletlenül mondja számtalanszor, hogy „Ne féljetek!”. Pál apostol is erősít minket: „Halál, hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad?” (1Kor15,55). Menjetek félelmeitekkel szembe, és nevessétek ki őket!

Egy pszichiáter szerint minden félelmünk mögött a haláltól való félelem húzódik meg. Azért jó tudni ezt, mert félelmeink iszonyatos hálózata sokszor átláthatatlannak és legyőzhetetlennek tűnik bennünk. De Jézus legyőzte a halált. Menjetek szembe félelmeitekkel, és nevessétek ki őket:

„Halál (félelem), hol a te fullánkod?”

Szent Ignác így fogalmazott: „Agere contra”. Vagyis ebben a helyzetben ne engedd lehúzni magad a félelmeidtől. Emelkedj föléjük és nevesd ki őket! Az elválástól való félelmedet. Az ismeretlentől, a jövőtől, az újtól, az egészen mástól való félelmedet. Félelmedet a leértékelődéstől, a megszégyenüléstől. Félelmedet, hogy nem felelsz meg az elvárásoknak. Félelmedet, hogy magadra hagynak.

És akkor még itt vannak alapvető egzisztenciális félelmeink. Mi az élet? Ki az ember? Hol van a helyem a világban? Mi az élet értelme?

Aggódásaid önmagad miatt. Ki vagyok? Honnan jöttem? Hová megyek?

Most, amikor úgy érzitek, hogy megrabolt benneteket az élet, elvette alapvető vágyaitokat: emelkedjetek felül félelmeiteken. Emelkedjetek felül a vírusok, baktériumok által keltett félelmen is.

Mi csak most kezdünk élni, mert „föltámadósak” vagyunk.

Ezentúl egész nap, egész évben és egy életen át, bárhová megyünk, nem félünk, mert föltámadósak vagyunk!

Itt kezdődik a mi ballagásunk!

Nem elballagunk, hanem elindulunk a jövő felé, ezért van a tarisznyánkban só és kenyér. Mivel Jézus az Élet kenyere, és mi vagyunk a Föld sója.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr615692040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.