Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

boldogság (8) egyház (54) európa (10) ferencpápa (9) filozófia (8) gondolat (10) gondolatébresztő (19) hit (24) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (14) jézus (11) katolikus (12) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (12) vallás (16) vallások (10) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

Földi és égi szerelem: egy jezsuita gondolatai testről, lélekről II.

2020.09.29. 10:06 SzabóFerencSJ

meteora.jpg

Újraolvasom Arisztotelész Nikhomakozi ethikája 8. és 9.  8. és 9. könyvét a barátságról. Sorra veszi a barátság különféle alapjait, változatait (rokonszenv, kellemes, hasznos, a másik javának akarása …). Szóval a barátoknak – valamelyik felsorolt októl indíttatva – jóindulattal kell viseltetniük egymás iránt, s egymás javát „kell akarniuk, de úgy, hogy ez ne maradjon titokban előttük." Majd később: „Tökéletes az erkölcsileg jó és az erényben egymáshoz hasonló emberek barátsága.” Majd ismét: „Semmi sem tartozék hozzá annyira a barátsághoz, mint éppen az együttélés: haszonra csak az törekszik, aki valamiben szükséget szenved, állandó együttélésre ellenben a teljes boldogságban élő ember is, mert éppen hozzá illik legkevésbé a magányos élet. Ámde tartósan nem élhetnek együtt olyanok, akik nem kellemesek egymás számára. s akik nem ugyanabban találják az örömüket; márpedig a baráti együttélést éppen ez jellemzi…”

Mivel pedig a barátság lényege inkább abban van, hogy mi szeressünk mást, semmint abban, hogy mások szeressenek minket - s mivel azokat, akik barátainkat szeretik, dicséret illeti meg: ebből következik, hogy a barátság erényét a mások iránti szeretetben kell keresnünk…”

Itt már megállok, mert a pogány gondolkodó előtt felvillan az evangéliumi eszmény. Másokat szeretni – ez az elsőrendű feladat. Nehezebb és fontosabb, mint hagyni magunkat szeretni. Ez gyerekes, kicsinyes önzésből is fakadhat. „Amabam amari” – írta Szent Ágoston azzal a latin (szenvedő infinitivus!) tömörséggel, amelyet lehetetlenség pontosan visszaadni: „Szerettem, hogy szeretnek.” Ezt fejezte ki Ady is: „Szeretném, hogyha szeretnének s lennék valakié". 

Igen, szeretve lenni, valakihez tartozni: alapvető emberi vágy. De ennél több „keresztényibb" „szeretni a másikat viszonzás nélkül, ingyen, önfeláldozón. A másikat?  De ki az a másik? Csak úgy általában nem szeret az ember senkit... „Egyetemes szeretet"? Ez nem igen létezik „ talán csak puszta absztrakció. (Kivéve az Istenembert, Krisztust.) „Minden igazi szeretet valójában részleges, konkrét szeretet, tehát egyedülálló a maga nemében." (Jean Dechaoot)

A szexuális kapcsolat tehát természeténél fogva valami egyedülálló és különleges. A férfi és a nő egymásnak adja magát, testüket az egyesülésben kiszolgáltatják egymásnak. Ez az igazi szeretet, a kommúnió ki1ejezése lehet. De a kölcsönös önajándékozásba is gyakran belejátszhat a birtoklás vágya; a posszesszív (birtokoló) magatartás erős nemcsak férfinél, hanem talán annyira, mint a nőnél, még ha különféleképpen fejeződik is ki. A másikkal való egyesülés sohase teljes, nem olvadnak egymásba; ez nem is lenne jó, hiszen megszűnne személyiségük. Az igazi egység (személyes síkon) differenciál. (Teilhard)

Cölibátusban férfi-nő barátság

Aki a cölibátust vállalja (különböző okokból) vagy választja (a papi és szerzetesi élet miatt), lemond a szexuális életről. De azért szexuális lény, férfi vagy nő marad. A cölibátusban élők is kialakíthatnak baráti kapcsolatokat; különleges szeretetet tanúsíthatnak barátaik iránt: könnyebben odaajándékozzák (megosztják) idejüket, erejüket, tudásukat, szívüket. Esetleg nem kérve viszonzásul semmit. Ha valaki Krisztusért, az Isten országáért, az emberek üdvösségének munkálásáért vállalja a cölibátust, ezt az önzetlen, egyetemes szeretetet hivatásának tekinti

De vajon nem esünk-e illúzióba, mi, akik cölebsz (nőtlen) életet élve, azt mondjuk: Krisztus miatt nem akarjuk megosztani szívünket, nem kötöttük le magunkat egy asszonyhoz, férfihez (családhoz), hogy mindenkinek mindene lehessünk?

Az egyetemes szeretet gyakran lehet az elvont, vagyis nem létező szeretet takarója; ez lenne agglegények vagy vénlányok „steril" szeretete (vagyis érzéketlensége); besavanyodott nőgyűlölők vagy férfigyűlölők „semlegessége" (egyesek ezt nevezik „tisztaságnak"!). De lehetséges az is, hogy a pap vagy az apáca túlságosan idealizálja a házastársi, illetve családi életet: túlságosan sajnálja magát, hogy a ’paradicsomi’ örömökből kimaradt. (Közben elfelejti, hogy milyen áldozatot is jelent férjnek-feleségnek, szülőnek lenni.) Minden attól függ, hogy milyen evangéliumi értéket tulajdonítunk a cölibátusnak és miként éljük meg a hitben törékeny. de mégis naponta megújított hűséggel.

Hűség a cölibátusban

Hűség: nem annyira az adott szóhoz (fogadalom), hanem Valakihez; Ahhoz, Aki meghívott, és Aki mindig hűséges. Amikor a pap vagy a szerzetes az Isten országáért vállalja a cölibátust, elkötelezi magát Krisztussal Isten és az embertestvérek szolgálatára. Jézus „társaságához" kell hűségeseknek maradnunk.  A szegény, tiszta, engedelmes Jézust kell követnünk. Vagyis a nyolc boldogság szellemében élnünk.

A cölibátusban élőt néha talán megvetik: magányáért ő maga felelős , nem talált társat, nem tud kapcsolatokat kiépíteni. Megvetik azok, akik – legalábbis ideiglenesen – megtalálták az érzelmi összhangot és a szexuális harmóniát a házasságban (vagy azon kívül). Máskor rámutatnak a cölebsz férfi vagy nő ’meddő’ életére: mintha csak a házasság és a család igazolhatná egy férfi és egy nő életét.  Persze, boldog az a cölibátusban élő, aki - akár választotta, akár elfogadta a cölibátussal járó magányt – nem adott okot az ilyen megvetésre, és főleg , azért, mert élete a testvérek szolgálatában, a lelki atyaságban-anyaságban gyümölcsözik. Mindenesetre a szegények – a „lélekben szegények" – tanúságtétele, boldogsága nyit meg bennünket másoknak és a reménységnek.

A cölibátusban élő nem egy esetben könnyebben megszabadul a bírvágytól: ’férjem’, ’feleségem" – ez kifejezheti azt is, hogy jogom van a másik (teste) felett. Ha a szexualitás lehet a másik felé megnyílás és az önajándékozás jele, gyakran lehet a birtoklásvágy és a posszeszivitás kifejezése és gyakorlás is. A cölebsz könnyebben ’független’, érdektelen maradhat a személyes, baráti kapcsolatokban: semmit sem ’követel’ (jellemző , hogy a házastársaknál debitum-ról  beszélt a katolikus morális). Érzelmi kapcsolatait ingyenesség, a szabadság, a mások tisztelete jellemzi, ha az evangéliumi szelídség és szeretet vezérli.

Ez gyakran a közfelfogás: a boldogság lényegében pár szerelme, harmóniája; a halhatatlanság: az apaság-anyaság, vagyis továbbélés a gyermekekben, utódokban. Valójában ez igaz is, meg nem is. A tartós boldogság nem terem ezen a földön: a halhatatlanságra rácáfol a halál. A keresztény hitben azonban igenelhetem a pár boldogságát, és a feltámadás reménye segít abban, hogy legyőzzem a végesség szomorúságát, a ’minden hiábavaló’ undorát. Az eszkatologikus távlat segít abban, hogy relativizáljam a világot („elmúlik a világ alakja"). A cölebsz (nőtlen) élet, ha Krisztus országáért vállaltam, mintegy elővételezése a végnek, ahol már nem házasodnak. De nem vagyok manicheista: nem vetem meg a szexualitást és a házasságot, hiszen Krisztus szentségi rangra emelte! Minden a saját hivatás és küldetés kérdése. Az Egyházban minden életállapotnak megvan a szerepe: egymásért, illetve a misztikus Test (Egyház) közös építéséért vagyunk.

Az igazi érzelmi-lelki érettség megszerzése mindenkinek nehéz, bármilyen állapotban él is. A cölibátus választása veszélyes, kockázattal jár. Lemondani a házasságról, a szeretetegységet kifejező szexuális kapcsolatról könnyen a becsukódáshoz, egoizmushoz, érzelmi fásultsághoz vezethet. A szexualitáson kívül nehéz más ilyen dinamikus és kifejező ’nyelvezetet’ találni a személyes kapcsolatokhoz. A közömbösség és a megvetés álarca lehet az, amit Tolsztoj ’az emberek elvont szeretetének’ nevezett

A cölebsz életnek mindenképpen a szeretetre kell nevelnie, és el kell vezetnie az igazi  szellemi-lelki érettséghez. Ez pedig nem aszketikus erőfeszítés eredménye, hanem igazában a Lélek ajándéka, mert a Szentlélek árasztja szívünkbe a szeretetet. Ezért az ajándékért hittel könyörögnünk kell. Ne gondoljuk, hogy saját erőnkkel megszerezzük az egyensúlyt, a harmóniát! Különben is ez a középszerűség és a kompromisszumok takarója lehet. A zsenialitás, a művészi alkotás, az életszentség, az igazi szeretet nem az ’egyensúly’ rendjéhez tartozik. „Az igazi lelki érettség inkább az, amely elfogadja és reménységben és hitben átalakítja gyengeségeit és hűtlenségeit is úgy, hogy újjászületik az újra megtalált szeretetben.” (M. Rondet jezsuita.)

Barátság/szerelem pap/férfiszerzetes és nők között

Lehet, hogy a pap (szerzetes ) egy szép napon ráébred, hogy szerelmes lett. Ez önmagában még nem katasztrófa; még azt sem jelenti szükségképpen , hogy az illető hűtlen  lett papi (szerzetesi) hivatásához, bár hisz Istenben, hinni akar. Hivatásunk nem az, hogy lemondjunk a szeretetről és a barátságról. Lemondtunk a férj és a feleség közti szerelemről, szexuális és érzelmi kapcsolatról, családalapításról. de nem a szeretetről és a barátságról.

Emlegetik a szentek barátságát: Assisi Szent Ferenc és Szent Klára, Keresztes Szent János és Avilai Szent Teréz, Szalézi Szent Ferenc és Chantal Szent Franciska… Ezek híres barátságok, amelyeket nem lehet közönséges mércével mérni, utánozni sem.

Milyen barátság lehetséges a pap (szerzetes) és a nők (szerzetesek vagy mások) között? Ez igen nehéz téma. Tény az, hogy manapság férfiak és nők együtt dolgoznak, gyakran érintkeznek a társadalmi és egyházi életben. Papok és szerzetesnők ma már egyre gyakrabban találkoznak, dolgoznak együtt, találnak alkalmat arra, hogy esetleg barátságot kössenek, mint régebben. Lehetséges, hogy ez egészen spontán módon történik. A pap és nő (szerzetesnő és férfi) baráti kapcsolatában természetesen megvan a kockázat, hogy a testi intimitásokhoz vezet. Amennyiben elfordítana Istentől és a vállalt hivatástól: rossz. De sohasem az a rossz, hogy szeretünk, hanem az, hogy rosszul, tehát nem saját hivatásunk (Isten akarata szerint) szeretünk.

Michel Rondet SJ) a pap-nő barátsággal kapcsolatban ezeket a tanácsokat adja[1].

A pap (szerzetes) és baráti találkozása nagy kegyelem, de állandó lemondást követel, állandó megtisztulásra van szükség.

- Az első feltétel az éleslátás. Világosan látni önmagam és a másik helyzetét, érzelmeinket, azt a módot , ahogyan azokat kifejezzük, illetve ahogy a másik fogadja azokat. Könnyen illúzióba eshetünk: a ’lelki társalgás’ átalakulhat az önző élvezetkeresés alkalmává, stb.

- Másodszor mindkét részről nagy lojalitás (hűség) szükséges a kapott hivatáshoz. Mert valaki vagy eldönti, hogy házasságot köt, és akkor vállalja a házaspár lelki és társadalmi felelősségét; vagy pedig az ember cölibátusban él Isten országáért, és akkor következetes marad  elkötelezettségben. Lelki növekedés és érettség – tegyük hozzá: belső béke – csak az egyenességben, a határozott választásban lehetséges. Teljesen illuzórikus lenne, ha a pap és a nő (vagy szerzetesnő és férfi) harmadik utat keresne, amely se a házaspár, se a cölebsz élete, hanem mindkettő karikatúrája lenne: együttélés az élvezetekre berendezkedve. felelősség nélkül: cölibátusban élők a nagylelkű áldozatvállalás nélkül. A kétértelműségre nem lehet építeni. A vállalt cölibátust naponta határozottan ratifikálni kell – nem lehet félmegoldásokat keresni az érzelmek, az intimitások területén. Nem lehet szó igazában a szív megosztásáról sem azoknál, akik Krisztusért vállalták a papi vagy szerzetesi tisztaságot. Isten szeretete az egyetlen és abszolút marad; mindenki mást, barátot vagy barátnőt is Benne szeretünk. A két szeretet tehát nem egymás mellé rendelt, hiszen, Isten szeretete transzcendens. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy Isten és a testvérek szolgálata mindig megelőzi a barátok kellemes együttlétét, bármilyen tiszta is ez.

- A harmadik feltétel: a szóban forgó, sajátos barátságnál lényeges még ez: örömmel elfogadják a keresztény közösség ellenőrző tekintetét. Ugyanígy a szerzetesi közösség, a rendtestvérek vagy nővértársak is ellenőrző szerepet gyakorolnak. Nem kicsinyes és féltékeny ellenőrzés ez, hanem olyan szemmel tartás, amely tanúskodik az igazságról és igaziságról, a nehéz helyzetben támasza, segítsége a testvérnek vagy a nővérnek. Nem egyszer a közömbös vagy rosszindulatú – a másikat megbélyegző vagy elítélő – magatartás tragédiát okozhat annál a papnál vagy szerzetesnél, aki törékeny egyensúlyát keresve a közösségen kívül talál ’vigaszra’.  Igen, a keresztény közösség is felelős papjáért, szerzetesi közösség tagjaiért, a testvérért vagy nővérért, annak emberi és lelki kibontakozásáért. Egészen különleges szerep hárul – természetesen – az elöljáróra és a lelki vezetőre.

A társadalomban a nem hívők, sőt nemegyszer a hívők szemében is alig van hitele a konszekrált cölibátusnak. Nemcsak a papok és szerzetesek számos ellen-tanúságtétele miatt, hanem egyszerűen azért, mivel az Isten országa, illetve az eszkatologikus távlat nélkül – a hit távlata nélkül – érthetetlen. Valóban sajátos karizmáról van szó. (Más kérdés persze, ha valaki külső okokból nem él nemi vagy házaséletet.) Ott van továbbá az a tény, hogy még a katolikus (keleti rítusú) egyházban is teljes joggal és minden elismerést megérdemlőn léteznek nős papok. Ezt a tényt sohasem szabad figyelmen kívül hagyni a cölibátusra vonatkozó megfontolásoknál.

A cölibátusnak egyéni története van, vagyis az az egyén – férfi vagy nő – aki ezt vállalja vagy választja az Isten országáért, lassan érleli meg hivatását, fokozatosan integrálja szexualitását és érzelemvilágát Krisztus Testébe, az Egyházba. Amint a keresztény házasságban is a férfi és a nő életszövetsége Krisztus és Egyháza szeretetkapcsolatában részesedik (Vö. Ef 5, 22-32), a tisztaság (szüzesség) fogadalmával is részesedünk Krisztus és Egyháza szövetségében. Jézus Krisztussal kötött szövetségem testembe és lelkembe van írva; megjelöl , belőle élek. Jézus Krisztus életem „szerelme”. (Ezt különbözőképpen mondja és éli meg a férfi és a nő; a férfi inkább szeretett Mesterének és Barátjának tekinti Jézust.) Jézus Krisztus a kereszten önmagát adta értem (önmagát adta szeretett Egyházáért); ezért én is neki adom szívemet, testemet, lelkemet (vagyis egész személyiségemet). Bármilyen lesz is örömöm és szenvedésem, ez a ’szövetség’, kötelék kötelez mindörökre.

Szent Pál a Filippieknek irt levélben megjelölte a keresztény életeszményt (3,7-16): „Amit egykor előnyömnek tekintettem, azt Krisztusért akadálynak tartom…Őérte mindent elvetettem, sőt szemétnek tartottam, csak hogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam ….Nem mintha már elértem volna, s tökéletes volnék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, mert már Krisztus Jézus is magához ragadott …. Futok a kitűzött cél felé."

 A cölibátus egyéni történetét a  küzdelmes, de örömteli – hitben és hűségben éli meg a pap, a szerzetes. A személy ’genezise’ történetileg és lelkileg beépül Krisztus Testébe a fogadalom, a konszekráció által. Ez már elővételezi - lélekben és igazságban – életünk egységét Krisztusban. A cölibátus feladat, amely nehézségeken, válságokon keresztül valósul meg. Munkánkat segíti az ima által kiesdett kegyelem; dinamizmusunkat felfokozza a Lélek ajándékaként kapott szeretet – Isten szeretete Nem a félelem, hanem az öröm, az ingyenesség és a szabadság jellemzi annak életét, akit a Lélek mozgat, aki a magány sivatagján és a lemondás kemény útjain halad a cél felé. Sohase tökéletes, soha nem éri el ezt itt az időben; csak ’szalad’ Krisztus után, aki ’megragadta őt’ kimondhatatlan, kifejezhetetlen szeretetével. Végül hűségünk nem mi erőfeszítésünktől függ, hanem Istentől, aki  hűséges ígéreteihez és szövetségünkhöz. Ez a vigasza annak, aki Őérte lemondott a házasságról, a testi-lelki élettársról.

Bízom Abban, aki ezt ígérte:Én leszek a te igen nagy jutalmad."

(Kivonat, kissé alakítva, egy hosszabb 2013-as tanulmányból.)

[1]  M. Rondet SJ, Le célibat évangélique dans un monde mixte, 1978, 64k.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr1916218104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.