Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

boldogság (8) egyház (55) eucharisztia (8) európa (10) feltámadás (8) ferencpápa (9) filozófia (10) gondolat (10) gondolatébresztő (19) hit (25) ima (14) Isten (8) isten (19) jezsuita (16) jézus (11) katolikus (13) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (10) szeretet (13) társadalom (11) tudomány (12) vallás (16) vallások (10) Címkefelhő

Friss topikok

„Édesanyánk van nekünk, a földi édesanyánkon kívül” – Kerkai Jenő írása a Szent Szűz tiszteletéről

2022.05.17. 14:23 korizoli

img_0245.JPG

A katolikus hagyományban május különösen is Szűz Mária hónapja. Kerkai Jenő életében is fontos szerepe volt Mária tiszteletének. Katolikus neveltetése és jezsuita képzése révén természetes módon lett élete része Jézus anyjának tisztelete és szeretete. Néhány sajátos vonást és hatást ugyanakkor megfigyelhetünk ebben.

Az egyik Marton Boldizsár személye, aki később mint kármelita Marcell atya lett ismert, azóta pedig boldoggá avatási folyamata is elindult. Jenő magyartanára volt a zalaegerszegi gimnáziumban, akiért nagyon lelkesedett, még egy könyvet kitevő kivonatot is készített az előadásaiból. Öccse, a később szintén jezsuitává lett György emlékei szerint Marton tanár úr „a magyar irodalom kultúráját vallásos elmélyedéssel egyesítette” és éppen ezekben az években „tért vissza gyermeki Mária-tiszteletéhez, amelynek később, mint kármelita spirituális, Marcell atya néven országos hírű propagátora lett”[1]. Ez a Máriát tisztelő lelkület nyilván hatott Jenőre is.

Csodával határos módon fennmaradt szöveg

A jezsuita levéltár Kerkai-hagyatékában található egy kézírásos szöveg, amely A Szent Szűz tiszteletéről címet viseli, a lap oldalán ceruzával a felirat: 1926, Szeged. A 22 éves Czinder Jenő (az 1934-es névmagyarosítása előtt így hívták Kerkait) a noviciátus utáni képzési szakaszát, a filozófiai tanulmányokat végezte ekkor az alföldi városban. A képzésben lévő jezsuiták bizonyos rendszerességgel próbaprédikációkat mondtak, valószínűleg egy ilyen alkalomra készült ez az írás. Igazából különös, hogy fennmaradt, mert Kerkai Jenő nagyon puritán volt, nem gyűjtögette a saját írásait, a beszédvázlatait is kidobta.

Az még inkább különös, hogy az egyházüldözés évtizedeit is túlélte a szöveg, amikor még a jezsuita központ levéltára is megsemmisült. Kerkai sorsa – évtizedes börtön, segédmunkáslét, házkutatás, majd szociális otthon – nem nevezhető éppen kedvező körülményeknek a személyes jellegű lelki írások fennmaradásához. Nem tudjuk, hogy végül is ki őrizte meg ezt az írást néhány más jegyzettel együtt, amelyek Kerkai noviciátusi feljegyzéseit és tanulmányi időszaka alatt írt néhány beszédét tartalmazzák. Ezeket még nem publikálták és valószínűleg a Kerkai Jenővel foglalkozók sem ismerhették, mert sehol sem találtam eddig utalást rájuk.

Az alábbiakban tehát Kerkai Jenő Szűz Máriáról szóló beszédéből olvashatunk szemelvényeket. Elhagytunk néhány bekezdést, amit nem találtunk időszerűnek. Az eredeti szöveg ugyanis tartalmaz néhány a protestánsokkal polemizáló gondolatmenetet. A felekezeti polémia a ’20-as évek Magyarországán nem volt rendkívüli dolog – főleg a Mária-tisztelet vonatkozásában, amiről a katolikusok és a protestánsok egész különbözően gondolkodtak.

Kerkai Mária-tisztelete

Kerkai írásának egyik jellemzője, hogy Jézus titkából és a keresztény lét titkából kiindulva jut el Mária személyéhez. Krisztusnak kell kialakulnia bennünk, és ebben a törekvésben van komoly szerepe Jézus édesanyjának, Máriának. A másik gondolatmenet az istengyermeki méltóságból indul ki, aki Isten gyermeke, az Mária gyermeke is. Mária valódi példakép is bármilyen élethivatásban élő keresztény számára. A szentek közösségének eminens tagjaként pedig édesanyaként segít bennünket, gyermekeit.

Érdemes felfigyelni arra, hogy Kerkai sosem önmagában szemléli Máriát, hanem mindig vagy Fiával, Jézussal, vagy velünk, hívőkkel kapcsolatban ír róla. Évtizedekkel később a II. vatikáni zsinat dokumentumai hangsúlyozzák majd erőteljesen, hogy Mária szerepe és kiváltságai mindig Krisztusra utalnak, az Anya tisztelete a Fiúért van, aki a hívők szívében is meg kell, hogy szülessen és növekedjen, ebben pedig Mária anyai szeretetével működik közre, „anyánk ő a kegyelem rendjében” és „anyai szeretetével gondoskodik Fiának testvéreiről” (vö. LG 60-67).

Kerkai Jenő különösen is tisztelte Máriát, mint a Magyarok Nagyasszonyát. Lelki végrendeletében írja: „Bízom a magyarság nagy jövőjében történelmének transzcendens aranyfedezete miatt.” Ennek alapja pedig, hogy országunk alapítója egy szent ember volt, aki Jézus anyjának ajánlotta népét. A KALOT-mozgalomban is igyekeztek erősíteni a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletét, ennek egyik formája volt a magyar népi hagyományok által ihletett Szűz Mária- ábrázolások (ld. mellékelt képek).

Megrendítő találkozás a vonaton

Kerkai hagyatékában található egy imádság is a Szirakuzai Madonnához, amely fontos lehetett számára élete vége felé. Ahogy töredékes naplófeljegyzéseiben megörökítette, 1966-ban egy vonatutazás során kapott egy Szirakuzai Mária-képet egy fiatalasszonytól. Az egész találkozás nagyon különös volt. Kerkai az Oltáriszentséget vitte Győrbe egy beteg barátjához, és valami különös érzés vett rajta erőt, hogy az utolsó kocsiba szálljon, ahol a breviáriuma elimádkozása után egy fiatal nővel kezdett el beszélgetni, akiről kiderült, hogy házassági krízisbe került és épp azon gondolkodik, hogy elveteti a magzatát.

Így örökítette meg a találkozás néhány pillanatát naplójában Kerkai: „Asszonyom! Itt azonban megálljt parancsol Az, akit beteg barátomhoz viszek halálos ágyához. Elmegyek néhány percre, addig tessék a sötét szándékot fölszámolni magában… Megrendülten vette tudomásul Jézus jelenlétét… Magára hagytam és a kocsi legvégső peronján imádkoztam érte. Megígérte, hogy a gyilkosság bűnéről lemond. Könnyei végigperegtek az arcán. – Olyan ez, mint egy csoda – jegyezte meg.” Ekkor kapta a képet a hölgytől, akinek aztán segített rendezni a házassági ügyét is. Végül ezt jegyezte fel: „Az én racionalista hajlamom számára soknak tűnt ez a sorozatos ’véletlen’. Megfogalmazódott ezentúli életem új jelszava: ’Anyánk kezéből Isten szívébe’”.[2]

Íme tehát az elbeszélt eseménynél 40 évvel korábban keletkezett elmélkedés Szűz Mária tiszteletéről:

Ismerjük a mi édesanyánkat, akitől kaptuk az életet. Tudjuk a hit tanításából, hogy Éva volt minden élőnek az anyja. Mert tőle származik az emberiség. (…) Nekünk nem csak testi életünk van. Az ember él egy magasabb rendű szellemi életet is. S a szelleminek is meg van a maga sajátos élete. Szent Pál mondta: „Mihi vivere Christus est.” („Nekem az élet Krisztus.”) Nyilván a lelki életre vonatkoztatva mondta ezt. Valóban, a lélek igazán élni akar Krisztus szerint, ő benne s mintegy őt kell élnie. Minden más életelv, lelki táplálék hamisítvány. Ki nem elégíthet. Legfeljebb elkábít, de mégis csak megmar, elsorvaszt, s megöl a végén. Nincs igazi élet Krisztusén kívül. (...) „Mihi vivere Christus est”, aki valóban élni akar, ezt kell mondania az apostollal. Maga az Üdvözítő is nyíltan megmondta ezt az igazságot. „Én vagyok a feltámadás és az élet.” „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Igen, Krisztus az igazi élet. Az találta meg ennek az életnek az értelmét, aki rájött, hogy egyedüli fontos feladat a lélekben kialakítani Krisztust, hogy „hasonló legyen lelkünk az ő arcának vonásaihoz”.

Lelki életünk fokmérője is: mennyire alakult ki bennem Krisztus? Ez a szentek tökéletességének is a titka. (…) Világos tehát, akinek az élete Krisztus törekvése, hogy lelkében őt alakítsa ki, annak a Szent Szűz az Édesanyja.

Már a katekizmusban hallottunk egy csodálatos szót: Istengyermekség. Alig van még sok hozzá hasonló, annyi titkot magába foglaló kifejezés. Mindaz, aki nem él halálos bűnökben, a megszentelő malaszt állapotában van. A Teremtő, az Isten elismeri gyermekének! Akik legmélyebbre szálltak le a természetfölötti igazságokba, azok is csak sejteni tudták ezt a misztériumot: Isten elismeri gyermekének. Igen, saját végtelen értelméből adott neki, s most örömmel néz rá. Mert ez az értelem megalázkodva elismeri őt. Adott neki végtelen akaratából, s most gyönyörűséggel szemléli, mert a lélek azt akarja szabad akaratával, amit ő akar. Szereti Isten a megszentelő malasztban élő lelket, mert az ő édes gyermeke. „Consortes erimus divinae naturae” („isteni természet részesei legyenek”) – írja Szent Péter apostol. Részt enged Isten a saját titokzatos életében. A több-kevesebb fokban tudásából kigyújtja szívében az ő szeretetének lángjait. De ez csak misztérium marad. Bízva bízom, hogy itt mi kivétel nélkül kegyelem állapotában vagyunk, s az Isten gyermekeinek nevezhetjük magunkat. De a kegyelem állapotában élők között volt egyetlen egy, akiről azt mondjuk, nem csak Isten gyermeke, hanem az Isten anyja. Látjuk tehát, aki az Isten gyermeke, annak Szűz Mária az Édesanyja. Ez volt az, ami elragadtatásba ejtette Szent Szaniszlót: „Az Isten Anyja, az én anyám!” – szokta mondani.

Van még jogcímünk Édesanyánknak nevezni a Szent Szüzet? Sok van, nagyon sok! Az emberiség Ádámban képviselve az Isten családját alkotta. De Ádám bűnt követett el, Isten, az Atya elfordult családjától. Mint lezüllött előkelőségek, elszéledt az emberiség a világban, hogy „arca verítékével keresse kenyerét”. Mint árvák, a hazulról elvert gyermekek, nem érezte az atyai kéz jóságát az ember. Könnyes szemmel nézett az Ószövetség évezredein át az ég felé: „Harmatozzatok egek”, „Jöjj el édes üdvözítőnk”! Visszavágyott az atyai hajlékba. Isten újra el akarta ismerni gyermekeinek az embereket. Elküldte tehát hozzájuk a nála már öröktől fogva élő fiát: Jézus Krisztust. Azóta, aki akar, újra édestestvér, és Isten gyermeke lehet. Megszűnt a szomorú árvaság. Nagy, boldog család lett újra, amelynek első szülöttje Krisztus. Testvérek vagyunk mindnyájan a mi legidősebb testvérünkben, Krisztusban. De kérdezem, kicsoda Jézus Krisztus Anyja? Tehát, akinek Krisztus a testvére, annak a szent Szűz az Édesanyja.

Nem eléggé elszakíthatatlan kötelék-e már, hogy belátjuk, a Szent Szűz valóban a mi édesanyánk? Van más is, ami még szorosabbra fűzi ezt a köteléket. A Szent Szűz a mi eszményképünk is.

Nem tudjuk megmérni, hogy a közönséges életben is mily nagy szerepe van az ideálnak. Mindenki a lelki szemei előtt ott tart egy eszményképet. S ez döntő hatást gyakorol életére, életének cselekedeteire. Gyakran öntudatlanul is ebben van eljárásunknak okos gyökere. Ideál lép a gyermek elé: a Winnetou, a prérivadász és hasonlók. Az ifjú is hord egy képet a lelke mélyén. A háziasszonynak is megvan a maga eszménye, amelyet szeretne megvalósítani. Ideál fűti a katonát fáradságában, a munkást vonzza a nyugodt, békés családi élet. A papot, a szerzetest, a vértanúságig lelkesíti Mesterének példája. Kell is egy ideál az ember életében. Mi fatuskók is lennénk e nélkül, akik a levegőbe meredünk állandóan. Ezek az eszményképek sokszor hamisak, aljasak. A Szent Szűzben mindenki megtalálja az igazi ideát. Hozzá mehet a világi, tőle tanácsot kérhet a szerzetes, a pap. Megtalálja ideálját benne a szűzi lélek. Bizalommal fordulhat hozzá a jegyes, iskolájában kioktatja a szülőt kötelességeire. A lelki életben ő vezetőnek ajánlkozik a legegyszerűbb utakon, s a misztikus ima meredek ösvényein. Mindenben eszménykép számunkra ő. Tisztasága nagyobb a legszűzibb lelkek tisztaságánál. Testi-lelki szegénysége messze fölülmúlja a szentek tökéletességét. Engedelmessége készségesebb, őszintébb, mint a legengedelmesebb lélek szófogadása. Alázatossága mélyebb a tökéletes lelkek önmegvetésénél. Szeretete lángolóbb az angyalok szereteténél. És ő ideál teljesen, mert kielégíti az értelmet. Ez az eszmény ugyanis igaz. Nem képzeleti, amelyet minden jóból összeállítottunk. Nem ragyogó szivárvány, nem plátói elvont ideál, nem modern, „übermensch” ideál. Nem, ő köztünk élt. Őt az Isten adta nekünk. Kielégíti a képzeletet, mert szép, szebb, mint amit el lehet gondolni. Mert az Isten nem kontár, ő pedig műremeket akart alkotni, hogy Fia rajta át a földre szálljon. Gondolhatjuk, mit akart az Isten, midőn a legszebbet akarja a Legszebb számára teremteni! Kielégíti az akaratot. Vonzza, mert szép és jó, de vonzza az ő élő erejével is, a kegyelem erejével indítja és erősíti az akaratot a jóra, elfordítja a rossztól. Emlékszem, valamelyik nagyvárosban egy diák első útjára indult, hogy összemocskolja lelke tisztaságát. Amint szenvedélyesen leugrik a villamosról, kigurult zsebéből a kongregációs érem. Felveszi, ránéz, lelke előtt végigvonul, amint hallott az ő eszményi szép Édesanyjáról, s a kísértés ereje megtörött.

Még van egy erős kötelék, olyan, amely elválaszthatatlanul összefűz minket mennyei Édesanyánkkal. Ő is ugyanis, mint Ádámnak minden gyermeke, csak rövid ideig élt itt a földön, de életét nem szüntette meg a halál, mert a túlvilág örökkévalóságában folytatja azt, az Egyház tanítása szerint pedig a túlvilág, s az élő emberiség nincs teljesen elszakítva egymástól. A szentek egysége révén ismerjük a köztük és mi köztünk létező kapcsot. Mi imádkozhatunk hozzájuk, s ők ezt tudomásul veszik. Viszont ők a kegyelmi élet rendjében nagy segítségünkre lehetnek. Különösen a Szent Szűz, aki annyira szeretett minket. Nem csak mi, ő is tudatában van édesanyai hivatásának. Ismerjük, hogy a földi anyák szeretete is mennyire megközelíti a hősiesség magaslatait. Örömmel áldozzák oda gyermekeiknek idejüket, nyugalmukat, fiatalságukat, az élet minden szenvedését, sőt akár életüket és vérüket is. Ismerjük talán azt a legendát, amely oly jellemzően festi le az anyák szenvedélyes szeretetét. A gonosz fiú megöli anyját, s szívét kiveszi. A kötényében takarva rohan el vele a hegyen-völgyön át, míg egyszer fáradtan a sziklás, tüskés úton át, elesik. A kötényéből kigurul a szív és megszólal. „Fiam, nem ütötted meg magadat?” Viszonyítsuk csak ehhez a Szent Szűz szeretetét!

Tehát Édesanyánk van nekünk, a földi édesanyánkon kívül. A legideálisabb eszményképet találjuk meg őbenne, s van ereje, mert él ő tovább egy boldogabb világban, ahol mint az Isten anyjának kezében van az Isten országának hatalma.

(…)

Legyünk hűek tehát Szűzanyánkhoz! Szalézi Szent Ferenc egy kis madarat emlegetett egyszer, amely kalitkájából kiszabadulva az udvaron nagy veszedelembe jutott, amikor a vércse épp le akart csapni rá. A kismadár csak ennyit tudott beszélni : „Ave Maria”. Elkiáltotta, s a vércse ijedten tovább repült. Én csak azt kívánom, hogy mindnyájan tudjuk, minden nehézség idején igaz szívvel, igaz szívből élő hittel mondani azt, amit Szalézi Szent Ferenc madara mondott: Ave Maria!

Ámen.

Czinder Jenő SJ

Jegyzetek:

[1] András Imre SJ, Bálint József SJ, Szabó Ferenc SJ (szerk.), Kerkai Jenő Emlékezete, Kerkai Jenő Intézet, Budapest, 1995, 26.

[2] Kerkai Jenő és Nagy Töhötöm levelezése (1939-1969), Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött Nagy Töhötöm-hagyaték alapján sajtó alá rendezte, jegyzetekkel és előszóval ellátta Keresztes András, EFO, Budapest, 2019, 301-302.

 

Szólj hozzá!

Címkék: szent mária prédikáció tisztelet példakép szűz Isten anyja kerkai jenő Istengyermekség

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr8717833643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása