Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Utolsó kommentek

A Biblia történeti hitelessége és pozitív tartalma: Isten intimitása

2023.01.03. 14:12 Patsch Ferenc SJ

Hadd mondjak pár szót Isten gyengédségéről, szeretetének intim jellegéről. Persze el kell ismernem, hogy ez nem megszokott prédikációs téma. Hogy mégis jogos a témaválasztás, azt a Bibliából kell bizonyítanom. Ehhez pedig kissé távolabbról érdemes kezdeni: mindenekelőtt azt igyekszem bizonyítani, hogy a szentírásban leírtak hitelt érdemelnek.

Szent Pálnak a korintusiakhoz írt első levelében van egy hely, a 15. fejezetben, ami nagyon fontos a teológusok számára. Általánosan elfogadott vélemény szerint ugyanis, ez tartalmazza az egyik első hitvallást, a hit kánonját. Ez pedig szenzációs! Úgy tűnik, csakugyan egy olyan credóról van szó, amely még az I. századból, az egyik őskeresztény gyülekezetből származik. Pál ugyanis ezt írja a korintusiaknak: „Elsősorban azt hagytam rátok (paradoka [...] hümin), amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, amint az Írás is mondja. Eltemették és harmadnapon föltámadt”  (1Kor 15,3–4). Annak tanúbizonysága ez – mondják a teológusok –, hogy a hit már akkoriban is egy „hagyományon” (paradoszisz), áthagyományozott ismereteken alapult. 

magdolna.png

Csakhogy ez az ősi hagyomány nem kitaláció, hanem nagyon is ellenőrizhető információkon alapul. Pál levelében ugyanis a fent említett hitvallás után a szemtanúk hosszú listája következik, mintegy bizonyságképpen a mondottakra: „[Jézus ezután m]egjelent Péternek, aztán a tizenkettőnek. Majd egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, akik közül a legtöbb még ma is él, néhány pedig már meghalt. Azután Jakabnak jelent meg, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig – írja magáról Pál –, mint elvetéltnek, nekem is megjelent” (1Kor 15,5–8). (Csak közbevetőleg: az „elvetélt” kifejezést némely fordítás enyhíteni igyekszik: a Neovulgáta alapján készült magyar változat például „koraszülöttet” mond helyette, Károli Gáspár revideált fordítása „idétlenre” módosítja, a latin-amerikai spanyol fordítás pedig egész egyszerűen, mintegy „szemérmesen” elhagyja, nehogy túlságosan megbotránkoztató legyen: az ektrómata ugyanis az ógörögben valóban nagyon erős szó: „torzszülöttet” jelent.) 

Mi tehát a jelentősége ennek a szövegnek számunkra, XXI. századi keresztények számára? Nem nehéz kitalálni! Mindenekelőtt azt, hogy az evangéliumok történelmi szempontból hitelt érdemlőek. Hiszen amikor Pál, aki az I. században ezekről a dolgokról ír, és felidézi a történteket a jeruzsálemi keresztények számára, számolnia kell azzal, hogy szemtanúkhoz beszél, „akik közül a legtöbb még ma is él, néhány pedig már meghalt”. Nem beszélhetett tehát a levegőbe, nem találhatott ki akármit! Hiszen akikhez szólt, ismerték a szóban forgó személyeket, és azt is tudták, hogy hol található Jézus sírja, és hogy üres... Ők tehát – legalábbis áttételesen – a feltámadás tanúi voltak. Mi pedig ennek a hitnek, ennek a „hagyománynak” (paradoszisz) vagyunk az örökösei – már ha szabad ilyen teológiai fogalmakat használnom.

Talán még egy pár szót arról, hogy mi is a tartalma ennek a mi áthagyományozott hitünknek. Meggyőződésem, hogy – sok egyéb mellett – Isten „gyengédsége”, irántunk való intim szeretete is. Az evangélium, amelyet az egyház liturgiája a fent idézett, az első korintusi levélből vett szöveg mellé illeszt (24. évközi hét, csütörtök), egy olyan Jézust rajzol elénk, aki hihetetlenül bensőséges, intim emberi kapcsolatokra képes (Lk 7,35–50). Nagyon tetszik nekem ez a perikópa, éppen mert Jézus Krisztust ilyen intim helyzetben ábrázolja. Meglehetősen erős jelenet bontakozik ki a szemünk előtt: jön egy asszony, akiről minden jelenlévő tudja, hogy bűnös nő. (Látszik, hogy az evangéliumokat férfiak írták, mert a bennük előforduló női szereplők rendszerint „bűnösök”...) Jézus azonban nem „tipikus férfi”, hiszen se nem botránkozik meg, se nem ítélkezik róla. Ehelyett hagyja magát megérinteni ezáltal az asszony által.

Micsoda integrált szexualitás az, amely képes elviselni – még nyilvános helyzetben is – egy ilyen fokú intimitást! Nem esik kétségbe, de nem is vész el szexuális képzettársításokban. Egyszerűen hagyja, hogy ez a nő kifejezze iránta a szeretetét!

Tudjuk pedig, hogy az akkori szokások szerint a férfiak a vacsora (főétkezés) során vastag párnákra hevertek egy alacsony asztal körül, az asszonyoktól elkülönülten. Ide lép be ez az asszony, megáll hátul, Jézus lábainál, sír és a könnyeivel öntözi a lábát, majd pedig a hajával törölgetni kezdi, miközben – a szöveg szerint – beborítja a csókjaival és bekeni illatszerrel (vö. Lk 7,38). Micsoda bensőségesség! 

Milyen jótékony hatású, milyen felszabadító is számunkra, keresztények számára, hogy ilyen Mesterünk van! Olyan, aki képes elviseli akár egy ilyen intim helyzetet is. Nem rúgja el magától az asszonyt, ahogy ma talán a legtöbben tennék (sajnos közülünk, papok közül is, akik pedig az erkölcsök nyilvános védelmezőinek szerepében járunk). Annak álarca mögött azonban, aki „vigyáz a saját és mások a jó hírére”, valójában gyakran csak szorongás húzódik meg (hogy egyszer kiderülhet az igazság...), valamint félelem a rendezetlen szexualitásuktól. Jézus ezzel szemben utánozhatatlanul gyengéd és szeretetteljes marad végig, az egész találkozás során.

Hát ilyen „hagyományunk” (paradosziszunk) van, nekünk, keresztényeknek... Bárcsak mi is – papok és laikusok – képesek volnánk legalábbis megközelíteni a Mestert az intimitás elviselése, a szexualitás integrálása és a tisztaság megvalósítása terén!

  • A saját szexualitásunk integritásáért, könyörögjünk az Úrhoz!
  • A feltámadásba vetett hitünkért, könyörögjünk az Úrhoz! 
  • A hagyományhoz való hűséghez, könyörögjünk az Úrhoz!

 

1 komment

Címkék: szexualitás intimitás Jézus

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr3217974270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbbbbbb7b 2023.01.05. 21:31:16

@Patsch Ferenc SJ

Kedves Feri atya, igen, Isten gyengéd volt, Isten megengedte az intimitást, nem félt egy nő,-egy bűnös nő - szeretetétől.Nem félt a nőktől.

Sok évvel ezelőtt olvastam egy tanmesét, azt hiszem hogy buddhista szerzetesekről szólt. 2 szerzetes elérkezik egy folyóhoz, ott egy nő, aki kéri őket, hogy vigyék át, mert fél, hogy elsodorja a víz, nem tud úszni. Az egyik azt mondja: nem lehet, ne haragudj, de mi nem érinthetünk nőt. A másik ölbe veszi, átviszi, megöleli, elbúcsúzik.
Ki a jó szerzetes?

Jézusnak van önbizalma, tudja hogy kezelni tudja majd ezt az intim, erotikusnak is mondható helyzetet.

És mi lett később ? Gondolok most pl Árpád-házi Szent Erzsébetre, arra a korra, amikor egyes papok, szerzetesek annyira féltek a nőktől, hogy lelkileg és fizikailag kínozták őket , nem Jézushoz méltóan bántak velük.

És mi van ma?
Ha vannak itt papok, szerzetesek, akkor érdekelne, hogy mit gondolnak erről…mi lenne, ha az a bűnös nő esetleg feléjük mutatná ki a szeretetét?

Intimitás, szeretet…még a legjobb szerzetes se élhet enélkül…vagy?
Hol van bennem és bennetek Jézus gyengédsége? Szeretete?

Azért mellékesen megkérdezném, hogy az integrált szexualitás az pontosan mit jelent? Főként szerzetesek és papok számára?
süti beállítások módosítása