Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) isten (19) Isten (8) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

A jezsuiták esete a nőkkel II. – Napjaink helyzete

2019.09.15. 17:47 andras.csaba.sj

szi2.jpg

Miután az előző blogbejegyzésben azt taglaltuk, milyen szerepet játszottak a nők a Jézus Társasága megerősödésében, most ugorjunk 480 évet, és nézzük meg, miben változott a jezsuita rend és a nők kapcsolata, együttműködése! A múlt tanévben itt, Rómában szemináriumot tartottam az egyetemen a témáról. Nagyon izgalmas volt az előkészület, amikor első lépésként meginterjúvoltam római tánccsoportom tagjait. A kérdés igen egyszerű volt: hogyan látják a nők szerepét az Egyházban? A kérdést szándékos tettem fel olyan embereknek, akik elidegenedtek az Egyháztól, mert így bátrabban, frappánsabban tudják megfogalmazni véleményüket. Nem az objektív igazságtartalom érdekelt, hanem a benyomásuk és az érzéseik. Válaszaikat három csoportba rendszereztem:

  1. Az egyházi struktúra túlságosan férfias. Többen említették a nők pappá szentelésének hiányát. Monica így fogalmazott: „A férfiban a nővel szemben van egy ősi, ösztönös félelem, hiszen a nő szül, így ő él nagyobb harmóniában a földdel, az éggel és az élettel. Sokkal könnyebb a nőt ezért kizárni, boszorkánynak, kísértésnek és szent méhnek titulálni”. Angela szerint az egyház az erős és felelős férfi imidzsét támogatja, miközben az engedelmes asszony a gyermekeket, a szülőket gondozza, és a családról meg a háztartásról gondoskodik. Claudia volt az egyetlen, aki elismerően nyilatkozott: a plébánián megtalálta a helyét, és úgy érzi, anyasága kiegészítő érték, ami segít a gyerekeket, családokat, migránsokat befogadni az Egyházba.
  2. A ma is követhető női szentek hiánya. Valeria szerint Kalkuttai Szent Terézen kívül nehéz olyan nőt találni, akivel a mai lányok, asszonyok szívesen azonosulnának. Teréz anya gyöngédségében forradalmi szeretetet volt képes gyakorolni, és a társadalomban fontos szerepet töltött be, ami erőtől és reménytől sugárzott. Több válaszadónak nehézséget okoz, hogy sok női szent mártírként és áldozatként végezte, azt sugallva, hogy a szentté váláshoz mindenképpen sok igazságtalanságot kell elviselni.
  3. A nők képzése az Egyházban. Többen nem értenek egyet azzal, hogy egyes női szerzetesi kongregációk papokat és férfi szerzeteseket kiszolgálására működnek. Elisa szerint olykor a szerzetesnők elégtelen képzést kapnak, és mintha az Egyház a gyermeki gondolkodásmódot támogatná, gátolva a függetlenségüket és személyes érésüket – fenntartva ezáltal kihasználásukat.

Szólj hozzá!

A jezsuiták esete a nőkkel I. – Szent Ignác és kora asszonyai

2019.09.13. 11:40 andras.csaba.sj

 

blog_elso_resz_kep_1_1.jpg

Szent Ignác és a nők kapcsolatát tekintve egy olyan férfi alakja tűnik fel, aki fiatalkorában habzsolta az élvezeteket, és szerette a nőket. Talán a leghírhedtebb Katalin volt, V. Károly spanyol király húga, akiről loyolai betegágyán is ábrándozott, és akit feleségül akart venni. („A zarándok”-ban, Ignác életrajzában csak egy magas rangú hölgy nyer említést; a másik lehetséges választott a király másik lánytestvére, Eleonóra lehetett, akivel Valladolidban találkozhatott). Ignác arról álmodott, hogy majd egyszer gazdag és hatalmas férfivá válik, aki elhódíthatja az imádott hölgy szívét. A pamplonai vereséggel tervei füstbe mentek. Bal lábával együtt álmai is széttörtek, árulónak kikiáltva kegyvesztett lett, ugyanis a spanyol király azzal vádolta, hogy nem tett meg mindent, hogy a franciáktól megvédje Pamplona várát. Pedig ha tudta volna, hogy Ignác a végsőkig kitartott ezerfős seregével a tizenkétezres, francia túlerővel szemben!

Ignácról továbbá spanyol archívumok olyan dokumentumokat őriznek, melyek szerint Ignácot felszarvazott férfiak üldözik Zaragozában, mert feleségükkel szerelmeskedett. A mendemondák szerint kardját, amit később a montserrati Szűzanyának ajánlott fel, védekezésképpen szintén ekkor vásárolta. A fegyvert ma a barcelonai jezsuita templomban őrzik. Megtérése után Ignác kapcsolata a nőkkel gyökeres fordulatot vett, s mederbe terelte ifjúkori kilengéseit.

Szólj hozzá!

Prédikáció a papi és szerzetesi életről, avagy az együtt-érzés dicsérete

2019.09.02. 15:40 pacsy

 kep1_1.jpg

A minap a tíz szűzről szóló evangéliumot olvastuk (Mt 25,1-13) a szentmisén, és nekem kellett prédikálni. Hogy a szövegkörnyezetről is mondjak valamit – ami ugyebár mindig fontos a kommunikációs helyzet megértéshez –, az eset fiatal jezsuiták egyik közösségében zajlott. Szóval csupa férfiak voltunk jelen. Az első érzés, ami átsuhant rajtam, hogy milyen jó, hogy nem egy női lelkigyakorlatra esett ez az evangélium... Nyaranként ugyanis gyakran tartok lelkigyakorlatokat, szerzetesnővéreknek is, és – őszintén szólva – nem szeretek erről a perikópáról beszélni. Kicsit „macsónak” érzem. Magamban némileg dühöngeni szoktam azon, hogy az evangéliumot férfiak írták le: lehet, hogy Jézus nem is így mondta... Mert miért pont „szüzek” közül akad ez az öt „ostoba”? Sokszor úgy éreztem, ez sértően hangzik a nőkre nézve. 

Most azonban – talán a helyzet hozta így – egyszerre csak valami megvilágosodott a számomra. Valahogy mintha megszállt volna a Szentlélek, hirtelen átéreztem az evangélium mélyebb jelentését. Egyszerűen jobban beleláttam, megkaptam, hogy világosabban megérthessem, mit is akarhatott Jézus mondani ezzel a szakasszal. Rányílt a szemem, hogy amiről szó van, az egyformán üzen férfiaknak és nőknek. 

1 komment

Benedek és Ferenc pápa – Szabó Ferenc SJ válasza a kommentekre (frissítve!)

2019.08.28. 19:20 SzabóFerencSJ

papak.jpg

Apologia sui – mielőtt a vitatott témához hozzászólnék, elnézést kérek a kommentek szerzőitől, hogy késve reagálok korábbi, a Benedek és Ferenc pápa közti folytonosságot taglaló írásomra adott visszajelzésekre: pár hétig külföldön, illetve vidéken jártam, nem követtem a blogom visszhangját. Különben nem igen szeretem a blogműfajt, főleg nem a szenvedélyes, a tárgytól eltérő vitákat, a szétszabdalt kommentekre adott válaszokat. Ez alkalommal főleg @jabbok és @pandit témámat érintő „párbeszédét” veszem figyelembe.

1 komment

„Hiszem, ha látom!” Gondolatok a szentségimádásról  

2019.08.28. 12:34 pacsy

 

d.jpg

Egyszer valakivel lelki beszélgetésben előjött a szentségimádás kérdése. Az illető arról kérdezett, hogy az meg egyáltalán mire jó… Minek ülni a kitett oltáriszentség előtt, vagyis pontosabban, minek kitenni az Urat az oltárra? Hogy láthassuk? De mit ad hozzá az imádsághoz, ha nézzük is? Mentségére legyen mondva, az illető görögkatolikus volt, és ott ugyebár nincs hagyománya a szentségimádásnak. (Csak viccelek: a vallási gyakorlatok terén egyáltalán nincs szükség „mentségekre”;) De haladjunk kicsit lassabban – és először is tisztázzunk néhány fogalmat.

Nem katolikusoknak mondom: a szentségimádás az az imádságfajta, amikor az oltárszekrényben (tabernákulumban) őrzött „oltáriszentséget” (ami egy darabka kenyér/ostya, ami fölött a pap korábban elmondta Jézus szavait, szaknyelven: az alapítás igéit, és ennek hatására – az egyház így hiszi és tanítja – ez a kenyér/ostya valóságos, tehát nem csupán szimbolikus módon Krisztus testévé változik) kiteszik egy nyilvános helyre, hogy imádkozzanak előtte. Az egyház hite szerint az oltáriszentségben Jézus Krisztus „jelen van”. De minek látni is ahhoz, hogy imádkozzunk hozzá? Hát, azért ezzel a kérdéssel kedves lelki vezetettem kicsit nekem is feladta a leckét...

3 komment

A folytonosság jelei XVI. Benedek és Ferenc pápa egyházfői tevékenységében

2019.08.21. 20:39 SzabóFerencSJ

papak.jpeg

Idén áprilisban feltűnést keltett egyházi körökben az emeritus Benedek pápa hosszú cikke a Klerusblatt című német folyóiratban. A különféleképpen értelmezett tanulmányból most csak ezt a szempontot vesszük figyelembe: „Vissza kell térnünk Istenhez, hogy kilábaljunk a válságból!”.[1]

Joseph Ratzinger, a Hittani Kongregáció volt prefektusa, majd mint XVI. Benedek  pápa, most újra összefoglalta korábbi műveiben és pápai megnyilatkozásaiban kifejtett nézőpontját. [2] A mai világ és benne az Egyház válságát lényegében a hit megfogyatkozására, Isten távollétére vezeti vissza. Burkoltan a nietzschei „Isten meghalt metaforára utalva magyarázza: Isten meghalt a lelkekben.

Az emeritus pápa cikkének III. részéből idézek: „Azt mondhatjuk, a hit először is azt az ajándékot nyújtja nekünk, hogy bizonyosak lehetünk Isten létezésében. Isten híján a világ az értelemnek is szükségképpen híján van. Ha ugyanis nem létezik Isten, honnan ered minden, ami van? Szellemi alapja legalábbis biztosan nincs. Egyszerűen csak úgy van, és sem célja, sem értelme nem állapítható meg. Így pedig olyan mérce sincs, amely megszabná, mi jó és mi rossz. Pusztán az érvényesül, ami erősebb, mint mások. Ebben az esetben a hatalom az egyetlen mozgatóelv. Az igazság nem számít, voltaképpen nem is létezik. Az emberi életnek csak akkor lehet értelme, ha a dolgoknak szellemi alapjuk és okuk van, ha valaki akarta és elgondolta őket, ha létezik teremtő Isten, aki jó és jót akar.”

33 komment

Albert Schweitzer (1875-1965): egy evangélikus polihisztor Assisi Szent Ferenc nyomdokain

2019.08.19. 23:27 Satori

as.jpg

Ha mottót, alapgondolatot vagy vezérfonalat kellene keresnünk, amely végighúzódik Albert Schweitzer egész életén, akkor az csakis „az élet iránti feltétlen tisztelet” lehetne. Schweitzer, aki 1954-ben béke Nobel-díjat kapott, az akkor Németországhoz tartozó Elzászban született, majd 90 esztendővel később a nyugat-afrikai Lambaréné-ben halt meg (Gabon). Bár briliáns tehetségű evangélikus teológusként fényes egyetemi karrier előtt állt (egy korai, a Jézus élete-kutatással foglalkozó írásának köszönhetően fiatalon híres teológussá vált, sőt egyszer s mindenkorra beírta magát a teológia történetébe), 38 éves korában hátat fordított az akadémiai világnak, és az Egyenlítő felé, Afrika irányába vette útját.

Addigra már három diploma volt a zsebében; lelkész-teológusként, orgonaművészként és orvosként is szolgálhatott volna Európában. Ám a biztonságos és kényelmes tudós életformát kalandosabb életre akarta felcserélni. Nota bene: 1913-ban az Egyenlítő körüli Afrika még nem úgy nézett ki, mint mostanában (bár ma is sokféle kihívással szolgál és rengeteg nyomorúsággal küzd, az ott élőknek összehasonlíthatatlanul jobbak az életkilátásaik!). Több mint egy évszázaddal ezelőtt egészen rendkívüli, valójában példátlan dolognak számított, hogy egy fehér ember a gaboni Lambaéné-ben telepedjék le, kórházat alapítson, és egész életét mások szolgálatára, a legkiszolgáltatottabbak gyógyításának szentelje.

Szólj hozzá!

A hosszú élet titka 19 pontban

2019.08.16. 08:25 Satori

100.jpg

Egyszer szórakozásból lefordítottam egy cikket az internetről (nagyon sok időm lehetett...), de elfelejtettem feljegyezni a hivatkozást. Na, persze nem kell valami nagy spirituális mélységre gondolni – talán nem is a jezsuita blogra való ez a téma –, de hát a nyári uborkaszezonban ez is érdekes lehet. Mindenesetre valamit lehet tanulni belőle a hosszú élet titkával kapcsolatban. És ha valaki megtalálja az eredetit (már a nyelvre sem emlékszem, de a stílusából angolra következtetek), az egész blogközösség nevében hálás leszek érte!

A világ legidősebb emberei elmondták, szerintük hogyan kell élni ahhoz, hogy aktív és hosszú legyen az életünk. Persze olykor okoztak vele némi meglepetést is! Ami pedig igazán elgondolkodtató, hogy mindezt – a hétköznapi tapasztalatok mellett – a tudományos kutatások is alátámasztják.

1 komment

Öt perc a szerzetesi élet fő nehézségéről, avagy mit tegyek, ha idegesít valaki a környezetemben?

2019.08.08. 19:55 pacsy

pacsy_4.jpg

Tudjátok, mi a legnehezebb a szerzetesi életben? Talán nincs mindenki azonnal tisztában vele, esetleg maguk a szerzetesek is elbizonytalanodnak a kérdés hallatán. (Hisz’ annyi nehézség van... :) Én ezt egy apácától tanultam, abban az időben, amikor még nem is voltam szerzetes. Szóval, biztos forrásból tudom! :)

Úgy történt, hogy vagy 25 évvel ezelőtt, még egyházmegyés papként pár évet Rómában tanultam. Megismertem ott egy dél-koreai nővért, aki nagy hatást tett rám. Ezt abból is tudom, hogy csak egyetlenegyszer találkoztunk, de azóta is emlékszem arra, amit mondott. Rendkívüli személyiség volt: már pszichológusként lépett be a rendjébe, és akkoriban éppen pasztorálteológiát tanult a Gregoriana egyetemen – ugyanott, ahol én is posztgraduális tanulmányokat végeztem filozófiából. Elmesélte, hogy korábban, még a megtérése előtt, a buddhizmus követője volt. Pszichológiát hallgatott a szöuli egyetemen, de már akkor is törekedett arra, hogy radikálisan életre váltsa a vallását, ezért aztán hűségesen végezte a buddhizmusban szokásos böjti gyakorlatokat. Van tudniillik egy öt-, egy hét- meg egy 21 napos program is (lehet, a számokra már nem jól emlékszem, de valami ilyesmit magyarázott).

Csakhogy a buddhisták nem úgy végzik ám a böjtöt, hogy egy kicsit böjtölgetnek, aztán eszegetnek egy kicsit, aztán valahogy csak eltelik az idő – magyarázta. Hanem keményen és következetesen! A böjtölő buddhista ugyanis – állította apáca barátnőm – ilyenkor 21 napig nem eszik ám semmit. Közben pedig ugyanúgy jár iskolába, hivatalba, egyszóval végzi a mindennapi teendőit, mint bárki más. Legfeljebb valami különleges teát szokás iszogatni ilyenkor, de ez minden különbség a normális élethez képest. Ezért aztán, később, a megtérése után az volt az érzése, hogy a kereszténység igazán nem nehéz vallás... Itt ugyanis nincsenek ilyen embert próbáló gyakorlatok. Legalábbis így tűnt neki akkoriban. Egészen addig, amíg be nem lépett egy szerzetesrendbe. Mert ott aztán megtapasztalta – mesélte nekem –, hogy a kereszténységben is van valami, ami nagyon nehéz: valójában sokkal nehezebb, mint az összes buddhista böjti gyakorlatok összessége. Úgy hívják, hogy közösség – communitas.

5 komment

A szerelem hatalma – avagy a multikulti kihívásai egy sikeres házasság tükrében

2019.07.28. 08:53 Satori

szeretet.jpgKedves barátom, egy svájci pap mesélte nemrégiben a következő történetet. Történt egyszer, hogy kissé zavartan felhívta őt az édestestvére, aki jogász. Kicsit csodálkozott is, hiszen délelőtt, irodaidőben sohasem szokott telefonálni. Ráadásul a hangja zavarodottságról árulkodott. Szinte dadogott a telefonban: „Képzeld, most érkeztem vissza Londonból, és ott, az utcán találkoztam valakivel, akit egy pillanat alatt a szívembe zártam. Egy brazil lányról van szó...” A barátom kissé furcsállva hallgatta a testvérét, de nagy türelemmel és érdeklődéssel: jól van, jól van, hát ilyesmi is létezik, lesz ez még másként is – gondolta. Bátyja azonban nemsokára eljegyezte a lányt, és azóta is boldogan élnek Svájcban.

Szólj hozzá!