Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) isten (19) Isten (8) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

Etty Hillesum: egy auschwitzi fogoly leckéi az élni akarásról

2019.01.09. 07:46 andras.csaba.sj

etty_hillesum_1939_2.jpg

Elmúlt hónapjaim egyik magával ragadó írója Etty Hillesum. Zsidó származású nőről van szó, aki Auschwitzban halt meg 29 évesen. Nagy hatással volt rám. Talán azért, mert egyidősek vagyunk. Talán mert ő is törékeny művészlélek, aki az élet teljességét keresi. Tán mert bennem is vágyik valami arra a meghitt mélységre, amire ő rátalált. Nem könnyű az útja, hosszú évek depressziója, melankóliája után nyílik meg benne valami. Olyan benső jelenlét és tudatosság, ami nem bezárja, hanem nyitottá teszi arra, hogy a legembertelenebb körülményekkel és tragédiákkal is szembe tudjon nézni anélkül, hogy az iszonyú teher alatt összeroppanna. Naplójának néhány gyöngyszemét válogattam össze, szedtem öt pontba. A teljesség igénye nélkül teszem ezt, hosszadalmas kommentárok nélkül, mert nem gondolom, hogy ehhez sokat hozzátehetnék. Miért is tartom fontosnak ezt megosztani? Titokban abban reménykedem, hogy segít kicsit jobban élni.

1 komment

Ferenc pápa: „Jobb ateistaként nem járni templomba, mint hívőként gyűlölni a másikat”

2019.01.07. 07:17 pacsy

pacsy_1.jpg

„Jobb nem menni templomba, ha valaki úgy él, mint egy ateista, gyűlöli a többieket és rosszat mond róluk. Ez botrány! Aki kereszténynek tartja magát és szentségekhez járul, annak tanúságot kell tennie a hitéről, és Isten gyermekeként élnie, testvérként, szeretetben, és valódi példát, nem pedig ellenpéldát mutatni.” Ferenc pápa ezekkel az határozott, dorgáló szavakkal beszélt az első 2019-ben tartott szerdai általános kihallgatáson. Szabadon, papír nélkül. Azokat ostorozta, akik nem élik a kereszténység forradalmát, ami pedig valóban „forradalmi dolog” (rivoluzionario).

2 komment

Eucharisztia és közösség (II. rész): Az egység szentsége

2019.01.05. 10:18 korizoli

san-pietro-piazza.jpg

Jézus közösségben élt (család, rokonság, faluközösség), majd saját közösséget hozott létre, amelynek küldetést adott, ez a közösség az Egyház. Ha Jézus életére nézünk, nyilvánvaló, hogy nem nagyon lehetett vele úgy találkozni, hogy ne kellett volna egyúttal kapcsolatba lépni azokkal is, akik körülötte voltak. Jézussal lehet egészen személyes beszélgetésbe lépni – lásd például Nikodémust vagy a szamariai asszonyt (vö. Jn 3-4) –, de aki szorosabb kapcsolatba akart kerülni vele, annak meg kellett barátkoznia azokkal is, akik körülötte voltak. Itt érezhető, hogy menyire a jézusi valóságtól elrugaszkodott az a hozzáállás, amikor azt mondják, hogy „Jézus igen, egyház nem.” „Elfogadom Jézust, de az egyházából nem kérek”. Már a történelmi Jézus sem volt megközelíthető a tanítványi csoporttal való közösségbe kerülés nélkül. Ugyanígy, a szentáldozásban is menyire abszurd azt gondolni, hogy én és Jézus tudunk együtt lenni a többiek nélkül. Ez lehetetlen, mert Jézus már sosincs magában. Ő valóban egyesült a tanítványaival, testtévé tette őket, ami az Egyház. Ha Jézussal akarok találkozni, akkor el kell fogadnom a többieket is, akik Hozzá tartoznak, akiket magénak, mi több, a saját teste tagjainak tekint.

Szólj hozzá!

A kereszténység nem világnézet, hanem spirituális út?

2019.01.02. 12:55 SzabóFerencSJ

jens-johnsson-415903-unsplash.jpg

Kíváncsian és kicsit meghökkenve kezdtem olvasni a Pannonhalmi Szemle legújabb számában (2018/IV) Tomaš Halík cseh katolikus pap, neves teológus Az idők jeleinek megkülönböztetése című cikkét.[1] Jegyzetem kérdőjeles címe pontatlan (a „nem-hanem” szétválasztás helyett „is-is” a válasz), amint félreérthető a szerző némely kitétele is, melyeket azonban nyomban árnyal is. Ezt teszi már a kezdő összegző szakaszban.

„A kérdésre, hogy a kereszténység mely formáját tartom az új évezredben perspektivikusnak, a következő választ adnám: sem a kereszténységet mint ’civilizációt’, sem mint ’világnézetet’, hanem a kereszténységet mint utat. Nem gondolom, hogy az intézményes vagy dogmatikus struktúrák, amelyek által a keresztény hit a múltban kifelezésre jutott, eltűnnének vagy veszítenének elkötelező érvényükből. Ez pusztán Joachim da Fiore spiritualista utópiájának egy másik verziója lenne. Az ’inkarnáció’ e formái nem mennek veszendőbe, bizonyos mértékben azonban háttérbe szorulnak. A spiritualitás kerül előtérbe: a kereszténység mint út fontosabb lesz a doktrínaként vagy intézményként felfogott kereszténységnél.”

Szólj hozzá!

A kommunizmus bűneinek keresztény krónikása: száz éve született Szolzsenyicin

2018.12.27. 08:34 SzabóFerencSJ

szolzs.png

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin (1918–2008) életművét, hányatott sorsát, üldöztetését és eszmevilágát fokozatosan megismerte a nagyvilág attól kezdve, hogy 1973-ban megírta  A Gulag szigetvilág című dokumentumregényét. Művei magyar fordításban is sorra megjelentek. Most, születése centenáriuma alkalmával ebben a jegyzetemben keresztény szellemiségéhez fűzök néhány gondolatot.[1]

62 komment

Ferenc pápa üzenete: „A jó politika a béke szolgálatában áll”

2018.12.22. 12:37 SzabóFerencSJ

cq5dam_thumbnail_cropped_750_422.jpeg

Ferenc pápa békeüzenete[1] minden jóakaratú emberhez szól, de ez alkalommal főként a politikusokhoz, akik a világ békéjének megvalósítását segítik elő, ha a szolgálat szellemében, másokkal együttműködve közösen fáradoznak a közjóért, a jogok és kötelességek tiszteletben tartásáért és a „közös ház” oltalmazásáért.

A Szentatya lényegében az egyház szociális tanítását, pápaelődei egybehangzó megnyilatkozásait idézi.[2] A békeüzenet elején (3) hivatkozik XVI. Benedek Szeretet az igazságban kezdetű enciklikájára, amely összefoglalta és aktualizálta az egyház szociális tanítását. Benedek pápa itt is, miként már első, Az Isten szeretet kezdetű első körlevele második részében, hangsúlyozta: az egyháznak, mint „szeretetközösségnek” (kommúnió) alapvető küldetése a szeretetszolgálat („karitász”): a szeretet és emberi erények állnak az emberi jogok és az igazi béke szolgálatában.[3]

Szólj hozzá!

Nem kisebb hit meglátni Jézust a szentostyában, mint egykor volt meglátni a Megváltót a betlehemi újszülöttben

2018.12.21. 08:00 korizoli

adorazione-di-gerrit_-uffizi.jpg

Az egyik legnépszerűbb karácsonyi énekünk így állítja párhuzamba Jézus születésének titkát és az Eucharisztia valóságát: „Ó gyönyörű szép / titokzatos éj, Égszemű gyermek, / csöpp rózsalevél. / Kisdedként az édes Úr / Jászolában megsimul / Szent karácsony éjjel. / Ó fogyhatatlan / csodálatos ér, / Hópehely ostya / csöpp búzakenyér / Benne lásd, az édes Úr, / téged szomjaz rád borul, / Egy világgal ér fel.” Szép egymásra hangoltság az is, hogy Jézus születésének városa, Betlehem héberül a kenyér házát jelenti. Itt született, aki az élet kenyerének mondta önmagát (vö. Jn 6,48).

Hitünk szerint az eucharisztikus ünneplésben jelen van Jézus egész valója, de nemcsak a személye, hanem megváltásának egész misztériuma, életének eseményei.[1] Így nemcsak az utolsó vacsora, Jézus szenvedése, halála és feltámadása, hanem megtestesülésének és születésének eseménye is megnyílik előttünk, jelen van és hat ránk, ha hittel kitárulunk a misztérium felé.

Szólj hozzá!

Hiszek az Egyben és a Nullában, a mindenható Datában…

2018.12.13. 15:39 kajtordomi

Isten? Meglepő feltételezés… Hiszek én egyáltalán Istenben? Nem is tudom… Vagy lehet, hogy az istenhitem inkább már csak a nagyszüleim korába visszanyúló nosztalgikus képekben él? De hát ez is már csak a múlt… Üdvözlök mindenkit a 21. században, emberiségünk legújabb vallásának a korában, a „Dataizmusban”, a mindentudó és mindenható adatok vallásában!

artificial-intelligence-3382507_1920.jpg

6 komment

Címkék: adat mesterséges intelligencia big data Isten Yuval Noah Harari dataizmus

Posztmodern világpolitika? Útban a többpólusú világrend kialakulása felé (2. rész)

2018.12.10. 15:38 Satori

Ezen írás előző részében Jean Francois Lyotard nyomán a posztmodernt a „nagy elbeszélések vége” lakonikus maximával határoztuk meg. Ezután taglaltuk, hogyan igazolta a francia filozófus drámai bejelentését a modern ideológiák (idealizmus, felvilágosodás, marxizmus) radikális kritikájával. Végül röviden kitértünk a posztmodern jelenség pozitív és negatív aspektusaira. Most a posztmodern szemlélet politikai jelentőségét és lehetséges-szükséges következményeit igyekszünk kidolgozni, majd megemlítjük a teológiával való lehetséges összefüggését is.

posztmodern-2.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: modern posztmodern modernitás világrend történettudomány korforduló

Keresztények a közéletben – etikai támpontok a szekularizált világban (2. rész)

2018.12.04. 19:48 SzabóFerencSJ

Megalapozni az etikát? Ezzel a kérdéssel foglalkozott Olaszországban egy széles körű vita, amelyet a Liberal című folyóirat indított el, és amelyben részt vett Carlo Maria Martini (1927–2012) hajdani milánói bíboros érsek és Umberto Eco (1932–2016) neves olasz író – egymással vitatkozva –, valamint számos hívő és nem hívő értelmiségi, politikus. A vitaanyag könyvben is megjelent.[1]

szf2.jpg

A probléma alján ez a kérdés húzódik meg: „Miben hisz az, aki nem hisz?” Umberto Eco – másokkal – eloszlat egy lehetséges félreértést, amely igen gyakran meghamisítja az ilyen vitát. Arról az illúzióról van szó, amely a hívőket és nem hívőket úgy kezeli (tekinti), mint teljesen különálló és egymással szembenálló csoportot. Valójában a hit és a hitetlenség határvonala mindenkinek a szívén keresztül húzódik. Azt szokták mondani: mindenkiben van egy hívő és egy hitetlen. Vagyis a hívőt is kísérti a hitetlenség, és a hitetlen is szomjaz valami örököt, hitetlenül is hisz, miként például Ady vagy József Attila, vagy annyi más magát hitetlennek mondó kortárs író és gondolkodó Európában. Fundamentalizmust mindkét oldalon találunk: a dogmatikusan (rossz értelemben véve a dogmatikust!) hívő éppúgy fundamentalista, mint a dogmatikusan nem hívő. Nem lehet azt állítani, hogy a hitetlen humanista, tehát hogy aki elveti Istent, és tagad minden isteni transzcendenciát, egyben tagad (eo ipso) minden erkölcsi értéket és normát is, tehát nihilista; bár Dosztojevszkij és Sartre ateista hősei kijelentik: „Ha Isten nincs, minden megengedett.” Tehát a kinyilatkoztatás nélkül is van az embernek bizonyos etikai tapasztalata, illetve – erre még visszatérünk – a józanésztől megvilágosított lelkiismeret szava int a jóra, és figyelmeztet a rosszra.

Szólj hozzá!