Szeretném folytatni a témát, amit rendtársam megkezdett. Az elmúlt napokban utána olvastam a dolgoknak és az ennek során megfogalmazott gondolataimat szeretném most megosztani veletek. Elnézést, hogy hosszú lesz.
Az egyházi szexuális visszaélések szélesebb kontextusban
Az Amerikai Püspöki kar megbízásából készült egy átfogó vizsgálat, az ún. John Jay Riport szerint az amerikai nők 27%-a a férfiak 16%-a volt valamiféle gyerekkori szexuális visszaélés áldozata. A visszaélések jelentős részét családtagok (30%), döntő többségét pedig (60%) a családhoz közel álló barátok, szomszédok követték el. Az amerikai szociológus Philp Jenkins vizsgálatai szerint (Vö. http://vatikanifigyelo.freeblog.hu/ 2010. március 19., péntek) a katolikus papság körében nem tapasztalható magasabb arányú visszaélés, mint protestáns közösségek pásztorai között, sőt ott 2-10 szer több visszaélést regisztráltak. Szekuláris összehasonlításban az edzők, tornatanárok stb. által elkövetett szexuális visszaélésekért elítéltek száma pedig nagyságrendekkel magasabb mint katolikus papoké (60 az 1 hez).
Mi a helyzet Európában? Három éve vettem részt Írországban egy intenzív képzésen, az ún. Arrupe hónapon mely, a jezsuita papképzés egyik fontos állomása. A képzés során több meghívottunk is volt, akik a szexuális visszaélések kivizsgálásával foglalkoztak és ezek tanulságait osztották meg velünk. Az egyik vendégünk Phil Garland, a Dublini érsek tanácsadója, beszámolt arról, hogy az Írországban nagyon sok szexuális visszaélés történt. Az érintettség eléri a lakosság 25%-át. Az ismert visszaélések 97%-a családi körben történt 3%-ban pedig egyházi környezetben.
Mindebből az látszik, hogy a kiskorúakkal való szexuális visszaélés egy komoly és az egész társadalmat érintő probléma. Mélységes szégyen a Katolikus Egyház számára, hogy papjai ilyen mértékben érintettek, ugyanakkor hamis az a média által keltett benyomás, mintha a katolikus intézmények valóságos fellegvárai lennének ezeknek a visszaéléseknek, szemben az egyébként jól működő társadalommal. A bűnbak képzés nem megoldás, a probléma általános és ebben az egyházi intézmények sem kivételek.
Egyházi visszaélések néhány sajátossága
Jóllehet a szexuális visszaélések általános jelenségek, mégis milyen tényezői vannak annak, hogy az Egyházon belül is ilyen jelentős számban fordultak elő?
1. Visszaélések ideje és egyházi háttere Amerikában
Ha az amerikai visszaélések időbeli megoszlását tekintjük az látszik, hogy az 1960-as évek elején kezd emelkedni a szám, 1969-1982 között a legtöbb, majd a nyolcvanas évek közepétől meredeken csökken a visszaélések száma, 1995-től pedig visszatér az 1950-es szintre. Összehasonlítva a kilencvenes évek második feléből származó bejelentéseket és a visszaélések csúcsidőszakát, azt mondhatjuk, hogy az ismert visszaélések éves átlaga 15-ször nagyobb volt a hetvenes években, mint a közelmúltban.
Egyházi visszaélések mindig súlyosak, de az adatok mégis azt mutatják, hogy nem elsősorban a közelmúltban és a jelen egyházi életének problematikájáról van szó, hanem döntően a hetvenes, nyolcvanas években elkövetett bűnök tömege került most a felszínre. A visszaélések okainak keresésekor az említett korszak egyházi és társadalmi helyzetét érdemes kicsit szemügyre venni. A nyugati országokban a zsinat utáni megújulás ideje egyben egy ambivelenciáktól sem mentes útkeresés korszaka is volt. Ez volt az a korszak, amikor papok, szerzetesek ezrei hagyták ott hivatásukat, szemináriumi nevelés jelentősen átalakult, a szexuális erkölcs kérdéseit az Egyházon belül is gyakran erős kriticizmus jellemezte. Mindez egybe esett a társadalomban lezajló gyökeres átalakulásokkal, a 68-as mozgalmakkal, a szexuális forradalommal.
Ez az a kor, amikor a katolikus papság egy jelentős része nagyon kritikussá vált az egyházi tekintéllyel és tanítással szemben. Számos vélemény szerint ez az attitűd jelentősen hozzájárult az erkölcsi hajótörésekhez. Az amerikai katolikus orvosok szervezete a püspököknek írt nyílt levelében például megfogalmazza, hogy tapasztalataik szerint a visszaélésekben érintett papok egyik tipikus közös vonása, hogy utilitárius szexuális etikát tettek magukévá és szisztematikusan elutasították az Egyház tanítását ezen a terén. A neves amerikai publicista George Weigel szerint is a katolikus papság körében eluralkodó az egyházi tanítással szembeni ellenszegülés kultúrája ("culture of dissent") az egyik főforrása a visszaélésekhez vezető erkölcsi ellazulásnak. Ezek a papok nem csak elveikben de magatartásukban is elutasították az egyházi erkölcsöt.
Megfigyelhető, hogy a kilencvenes évek közepétől a visszaélések száma drasztikusan csökkent. Véleményem szerint ez összefüggésben van a II. János Pál pápasága idején a papképzésben történő átalakulással (pl. Pastores Dabo Vobis) valamint a 2002-től az amerikai püspöki kar megszigorodó eljárásmódjával is.
2. A visszaélések néhány sajátossága
Ami az egyházi szexuális visszaéléseket illeti, az áldozatok döntő többsége 11 és 17 év közötti. A legtöbb esetben serdülőkkel szemben való visszaélésről van szó (efebofilia) és kisebb részben valódi pedofiliáról (az 13 év alatti, serdületlen gyerekekkel való visszaélés). A Hittani Kongregáció ügyvédje, Charles J. Scicluna szerint a vizsgált esetek 10%.-a ilyen.
Wunibald Müller (Stimmen der Zeit 2010/04) szerint a visszaéléseket elkövetőket alapvetően jellemzi néhány olyan fontos képességben való hiányosság, mint a mély, bensőséges emberi kapcsolatokra való képesség, saját szexualitás elfogadása és értékelése, az önismeret, és az érzelmi érettség. A kutató kiemel még három jellemzőt, ami gyakran előfordul a visszaélőknél: nárcisztikus személyiség, érzéketlenség mások szenvedései iránt, és kényszeres viselkedés. A német szerző a szexuálisan éretlen homoszexuális papokat különlegesen kockázatos csoportnak nevezi. A szerző ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nem önmagában a homoszexuális papokkal van a probléma, hanem az éretlen homoszexuálisokkal. De miért is kerül ez elő?
Az egyházi visszaélések áldozatai több mint 80%-ban fiúk. Ez az arány jelentősen eltér a szélesebb társadalomban tapasztalható visszaélések jellegétől, ahol a lányokkal szembeni visszaélés kb. duplája a fiúkéhoz képest. A jelenség magyarázatáról megoszlanak a vélemények. Nyílván igaz, hogy a katolikus papokhoz főleg fiúk kerülhettek közelebb (ministrálás, fiúiskolák stb.). Ugyanakkor feltűnő, hogy a homoszexuális elkövetők aránya igen magas. Charles J. Scicluna szerint a Hittani Kongregációhoz az egész világról beérkező esetek 60%-a homoszexuális vonatkozású. Jenkins vizsgálatai szerint a pedofilia miatt elítélt amerikai katolikus papok 90%-a homoszexuális volt. A kléruson belül a homoszexuálisok arányát Wunibald Müller (vö. Herder Korrespondenz 64 3/2010) 30%-ra, a német nyelvterületű országokban 5%ra becsüli. Ha ezekből a számokból átszámoljuk, hogy 1000 heteroszexuális és 1000 homoszexuális papra mennyi visszaélés jut, akkor - ha nem tévedek a kalkulációval-18 szor (USA) ill 28 szor (Németország) gyakoribb a homoszexuálisok által elkövetett visszaélés..
Mi lehet ennek az oka?
Az érett szexualitáshoz hozzátartozik, a saját szexuális identitás elfogadása. Wunibald Müller szerint az Egyház homoszexualitással szembeni fenntartásai nehézzé teszik, hogy a homoszexuális hajlamú papok elfogadják a szexualitásukat és ezzel elinduljanak az érettség felé vezető úton. De hogy van ez az egyházon kívül, ahol nincs az egyházi tanításnak semmi szerepe? Több tanulmány is rámutat arra, hogy szekuláris viszonylatban is a homoszexuális személyek körében hasonlóan gyakoribb a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések száma. Ennek fényében nem tűnik elégségesnek érvnek az Egyház hozzáállását hibáztani azért, hogy a homoszexuális papok között miért olyan sok az éretlen szexualitású, hiszen az Egyházon kívül is hasonló a helyzet. A probléma sokkal összetettebb.
Nem lehet a kérdést leegyszerűsíteni, mint egyesek teszik, hogy az egyházi visszaélések csupán meleg ügyek lennének, hisz nagyon sok heteroszexuális visszaélő van, de az adatokból az is világosan látszik, hogy homoszexuális hajlamú papoknál nagyon jelentős extra kockázati tényező van jelen, nagyságrenddel nagyobb gyakorisággal követtek el ilyen visszaéléseket.
Minden bizonnyal ezek a kockázati megfontolások is vezették a Vatikánt, amikor kiadta a homoszexuális hajlam és a papságra való alkalmasság kérdésével foglalkozó dokumentumot, ami kimondja, hogy „az egyház, bár mélyen tiszteli a szóban forgó embereket, nem veheti fel szemináriumba és nem bocsáthatja a szent rendek felvételére azokat, akik homoszexuális cselekedeteket végeznek, akik mélyen gyökerező homoszexuális hajlamokkal rendelkeznek vagy akik támogatják az ún. gay-kultúrát.”
Ki kell ugyanakkor mondani azt is, hogy a homoszexuális hajlamú papok döntő többsége hűségesen és becsülettel látja el papi szolgálatot. Az emberi, szexuális érettség és integráció mindenkinek feladat, de a tények ismeretében nem kerülhetjük meg, a kérdést, hogy homoszexuális hajlam estén ez az integráció különleges odafigyelést és segítséget igényel. Vajon megkapják-e ezt az Egyházban, azok a már felszentelt homoszexuális papok, akiknek szükségük van erre?
3. A vezetés szerepe
A legtöbb esetben az egyházi elöljárók a visszaéléseket igyekeztek eltusolni a botránytól való félelmükben és a vétkes papokat egyik helyről a másik helyre helyzeték, ahol legtöbbször folytatódott a predátori tevékenységük. Legtöbbször nem az újabb és újabb áldozatok sorsára voltak tekintettel, hanem a reverenda látszólagos folttalanságát igyekeztek megőrizni. Jóllehet, az akkor (1983-ig) érvényben lévő kódex szerint is az ilyen vétséget elkövető papot meg kellett volna fosztani hivataluktól (CIC1917, 2359. kán. 2.§ , az egyházjogi szabályozásokról ld. http://vatikanifigyelo.freeblog.hu/ 2010. marc 10. szerda) ez a legtöbb esetben ez nem történt meg. Jogosan vetik ezt a szemünkre (ld. az ír visszaélésekről szóló Ryan-jelentés)
2001. óta új eljárásmódot dolgozott ki a Hittani Kongregáció, melynek egyik jellegzetessége, hogy az esetek helyi szinteken való eltusolását elkerülendő, a pedofil jellegű bűncselekmények kivizsgálását és megítélését a Hittani Kongregáció bíróságának hatáskörébe utalta. A korhatárt is megemelték, ezentúl pedofil súlyosságúnak tekintenek minden 18 év alattival történő visszaélést, ami a világi hatóságokhoz képest lényegesen szigorúbb megítélést jelent.
Az Egyháznak saját magának kell elkezdenie a visszaélések felgöngyölítését, vállalni a felelőséget, megakadályozni a visszaélő papok további ámokfutását és segíteni az áldozatokat, hogy fel tudják dolgozni a traumájukat.
Stefan Dartmann, a német jezsuita provinciális, a rendünket érintő botrányok kapcsán mondta a közelmúltban:
„A pozitív képet, ami sokakban él a mi rendünkről, jobban fogja szolgálni, ha bátran, alázatosan és Isten segítségében bízva a nehéz szituációt felvállaljuk, mintha csak bújkálnánk, amíg a vihar elvonul.”
Mond ez nekünk valamit?
Az utolsó 100 komment: