Tavaly tavasszal hozzászóltam a „Hitvallók és ügynökök” c. filmhez (Kabai Barna és Petényi Katalin rendezték). Meglepően sok komment érkezett rá (négy hónap alatt kb. 350). Sajnos, sokan eltértek a témától. De akik a filmről szóltak, azok is főleg az egyházi személyek beszervezéséről, az „ügynökökről” mondták el véleményüket, kevésbé ítélték el az egyházüldöző rendszert. A film sok dokumentációt hozott az ügynökökről, meg üldözött papokról, a hitvallókról és a vértanúkról is, akik a kommunista rendszer áldozatai voltak. II. János Pál szándéka volt, hogy fel kell tárni a XX. század vértanúit; a Vatikánban máris 12 ezer mártírról őriznek anyagot. Ezt Szabó Csaba, az Országos Levéltárfőigazgató-helyettese közölte azon a konferencián, amelyet reformátusokkal és evangélikusokkal közösen rendeztek meg máj. 6-án és 7-én a Kádár-rendszer alatti (1956 utáni) egyházüldözésről a Sapientia szerzetesi főiskolán. Ugyancsak ő, Szabó Csaba, aki a konferencia egyik szervezője volt, hangsúlyozta, hogy most már nem annyira az ügynökökre kellene fordítania figyelmét a kutatásnak, mint inkább a Kádár-korszak alatt megszervezett üldözés, az Egyházügyi Hivatal és a Belügyminisztérium kapcsolatrendszerére a politikai rendőrség módszereire és a koncepciós perekre. Ez a kutatás kb. egy évtizede intenzívebben folyik, hála fiatal történészek ügybuzgalmának. A mostani konferencián is több előadás foglalkozott az elnyomás, letartóztatások, koncepciós perek és bebörtönzések tényeivel. Ezeket illusztrálja is a jezsuiták Párbeszéd Házában (a Horánszky utcában) megnyílt kiállítás, amely jún. végéig lesz nyitva.

Figyelemre méltó a kérdéses konferencia kezdetén (máj. 6-án) elhangzott három rövid megnyitó beszéd. Erdő Péter bíboros a megjelenteket köszöntve hangsúlyozta: a múlt feltárásakor a legfontosabb szempont az, hogy az egyház miként teljesítette krisztusi küldetését az elnyomatás idején; a bosszúállás nem lehet a kutatás indítéka. - Szabó István református püspök konkrétabban szólt a kérdésről. Azt hangoztatta, hogy bár ma a jelent és a múltat is nehéz feldolgozni, mégis szükség van olyan evidenciák hangsúlyozására, hogy a kommunistarendszer alatt, a Kádár-korszakban is egyházüldözés volt, mert ezt sokan kétségbe vonják. Jóllehet megszűnt a diktatúra, annak szellemi tartalma még ott van a fejekben, ezt is figyelembe kell venni. Olykor elfeledkezünk azokról, akik nem hódoltak be, börtönt vállaltak, vagy esetleg életüket áldozták. Tehát: nemcsak a tetteseket és az (ügynök)- áldozatokat, hanem leginkább a mártírokat is be kell mutatni. - Prőhle Gergely, az Evangélikus Egyház országos főfelügyelője megemlítette, hogy a napokban megjelent kiadványuk, a Háló I, amely egy történész-csoport dokumentumait teszi közzé a magyarországi evangélikus egyház és az állambiztonság kapcsolatáról 1945 és 1990 között.

Szabó Csaba utalt arra, hogy a hatvanas években, amikor folytak az 1964-es részleges megállapodást előkészítő tárgyalások a Szentszék képviselője (Agostino Casaroli) és az Állami Egyházügyi Hivatal vezetői között, folytatódott a papok letartóztatása és elítélése. A Vatikán megalkuvó keleti politikája is hozzájárult a főpásztorok behódolásának. Tegyük hozzá: ez már azután megkezdődött, hogy 1948. dec. 26-án Rákosiék letartóztatták és koholt vádakkal börtönre ítélték Mindszenty József bíborost. A Kádár-korszak idején Mindszenty az amerikai követségről aggódva figyelte a Vatikán és a kommunista rendszer képviselőinek tárgyalását: hosszú jelentéseket küldött Cicognani bíboros államtitkárnak a Magyarországon folyó egyházüldözésről, a vallásellenes intézkedésekről. A részleges megállapodást megkötötték az ún. Mindszenty-ügy megoldása, Mindszenty nevének említése nélkül.

Most van éppen 35 éve, hogy Mindszenty József bíboros Bécsben elhunyt. Rómában máj. 6-án Franc Rodé szlovén bíboros, a Szerzetesi Kongregáció prefektusa mutatott be emlékező szentmisét a magyar hercegprímás egykori címtemplomában, a Santo Stefano Rotondo-templomban. Figyelemre méltó, a vértanú bíborost méltató homíliáját a Vatikáni Rádió magyar adásának honlapján olvashatjuk. Többek között idézte II. János Pál leveléből, amelyet Wojtyla pápa 1990. február 6-án, a Mindszenty-ünnepség alkalmával intézett Paskai László bíboroshoz: „Esztergom rendíthetetlen bíborosa magasztos erények példáját adta a katolikus világnak. Egy nagy lelkipásztor méltóságával hordozta a fejére helyezett töviskoronát . Az egyház nemes alakjára emlékezünk, aki hosszú éveken át imádkozott és szenvedett népéért.” Rodé bíboros, miután felvázolta a vértanú magyar bíboros pályáját, idézte még VI. Pál pápa 1975. május 7-én, Mindszenty József halálának másnapján mondott szavait. „láng volt, amely fényesen ragyogott.”

Esztergomban is megemlékeztek máj. 8-án délelőtt Mindszenty bíboros halálának 35. évfordulójáról a hagyományos engesztelő zarándoklat végén: a magyar prímás földi maradványait őrző bazilikában Erdő Péter bíboros mutatta be az ünnepi szentmisét és Veres András szombathelyi megyéspüspök mondott homiliát. –A Magyar Kurír, amely egyébként csak rövid hírt közölt a római megemlékezésről – így folytatja ezt a híradását: „A főpásztor (Erdő Péter) a szentmisét követően áldja meg a Prímás Pince Projekt keretében felújított pincerendszert.” Majd következik két oldal ismertetés a Prímás Pince történetéről. Sokan megütköztek azon, hogy a vértanú bíboros halálára emlékező engesztelő zarándoklathoz és szentmiséhez kapcsolták a Prímás Pince megáldását.

Befejezésül örömmel idézem Erdő Péter bíboros esztergomi érsek tavaly ilyen alkalommal (máj. 2-án), a Mindszenty-zarándoklat szentmiséjén elmondott beszédét a vértanú bíboros tanúságtételéről. Ezt azért is fontosnak tartom, mert az esztergomi érsek helyreigazított néhány torzító nézetet, amelyek még ma is – újabb dokumentációk közlése kapcsán is – terjednek, azt hangoztatva, hogy megismertetik „Mindszenty atyánk gondolatait, amelyek az amerikai követség félrabságában oly sokáig foglalkoztatták”, hiszen „a magyar híveknek joguk van megismerni a hiteles Mindszenty-képet”. (Somorjai Á. OSB) Idézek tehát Erdő Péter bíboros tavalyi helyreigazító beszédéből (a teljes szöveg: Távlatok 2009/2):
„Amikor tehát mai vizsgálódások már jó vagy nem jó indulattal a nagy magyar bíboros lelkének és érzelmeinek minden rezdülését nagyító alá veszik, nekünk, akik tiszteljük őt és szentté avatását kérjük az Apostoli Szentszéktől, illő, hogy az alapvető kérdéseket tegyük fel helytállásáról, tanúságtételéről és hősiességéről. Az ugyanis mindenki számára nyilvánvaló, hogy a 40-es évek végének, az 50-es éveknek, de még a 60-as éveknek a történései is nem egy idős főpásztor szóhasználatának vagy gondolatvilágának korszerűségéről vagy korszerűtlenségéről szóltak, hanem a súlyos egyházüldözésről, melynek számos püspök, papok, szerzetesek ezrei, hívő emberek százezrei és milliói voltak az áldozatai.”