Így nevezi a rendalkotmányunk a jezsuita képzés utolsó fázisát, amit tertia (ejtsd: tercia), vagy harmadik próbáció néven emlegetünk magunk között. A jezsuita képzés bizony elég hosszú, 10-12 év is eltelik mire valakit pappá szentelnek nálunk, de még ez sem elég. Eltelik még néhány papi munkában eltöltött év, amikor ismét kivonnak bennünket a forgalomból és hónapokig treníroznak.

A harmadik probáció valahogy utánozni próbálja azt a tapasztalatot, amin Ignác és első társai keresztülmentek (egyébként az egész jezsuita képzés ezt teszi). A hosszú párizsi tanulmányaik után Ignácékat Velencében szentelték pappá. Még Párizsban elhatározták, hogy a Szentföldre mennek zarándokolni, de a török háború miatt nem indult zarándokhajó Jeruzsálem felé. A várakozás idején Velence környékén szétszóródtak és kisebb településekre vonultak vissza. Vagy 40 napot imában töltöttek, majd vándorprédikátorként járták körbe a vidéket. Beszéltek a tereken, hittanra tanították a gyerekeket. Közben koldulásból tartották fenn magukat és kórházakba jártak, betegeket mosdattak, halottakat temettek el. Olyan is előfordult, hogy a sírásást is ők végezték.

Hogyan zajlik ez az utánzás?

A harmadik probáció legfontosabb része a 30 napos lelkigyakorlat. A jezsuita képzés elején, a novíciátusban végzi ezt először az ember, aztán a tertiában ismét. Szent Ignác lelkigyakorlatai a szerzeteséletünk középpontjába vezetnek minket: Jézus Krisztussal való bensőséges kapcsolatra. A lelkigyakorlat által az evangéliumok valahogy személyes valósággá válnak, Jézus már nem egy távoli példakép, hanem barát, élő személy, aki munkatársául hív.

A tertia tanulmányok ideje is. A jezsuiták ilyenkor újraolvassák a rendalapító életrajzait, a rend alapdokumentumait és történetét. Ezeket a tanulmányokat ugyanakkor nem a tudásmennyiség növelésének célja vezeti - ilyenből már volt éppen elég -, hanem egyfajta meditatív hozzáállás: a dolgok benső ízlelésének, elmélyítésének vágya. A szövegek, amelyeket a képzés során már annyit olvastunk, vagy hallottunk idézni, így valahogy mélyebbre, a szívbe is beépülhetnek.

A harmadik probáció további lényeges része a szegényekkel való kapcsolat. A társadalom peremén élő emberek közé küldik a jezsuitát. Betegek, haldoklók, függőségekben szenvedők közé. Felfedezni és megtalálni Istent mindenben - hangzik a jezsuita mondás. Ezt most nem egy szép és konszolidált lelkigyakorlatos környezetben kell megélni, hanem a szenvedéstől megtört, nincstelen emberek körében. Talán ilyenkor kezd valaki igazán jezsuitává válni.

No persze mindezt még csak szép teoretikusan tudom leírni, elolvasván a jó kis képzési dokumentumainkat, no meg a tertiából visszatérő társaim lelkes beszámolóit hallgatva. Mindenesetre igyekszem motiválni magam, hogy ráálljon az agyam, hogy hamarosan kivonódom én is egy időre a forgalomból.