Újabb hungaricummal dicsekedhetünk. Ledöntöttünk egy szobrot, ami nem is létezett, azaz a ledöntés céljával hozták létre. Ha mondjuk a tettesek egy főiskola vagy egyetem diákjai, és a szobor a rektor vagy dékán képmása, netán egy szigorúan osztályozó tanáré, akinek vizsgáitól mindenki fél, azt mondanám, diákcsíny… A szobor azonban a törvényesen megválasztott felelős magyar kormányfőt ábrázolja. Nem holmi buliról van tehát szó, hanem politikai tüntetésről. A jelkép, a szoborledöntés, amúgy nem új találmány, nagy hagyománya van…
Leonardo da Vinci mesterművét, mely, ha elkészül, a világ legnagyobb lovas szobra lett volna, megszálló katonák rombolták le. Az itáliai reneszánsz géniusza 1482-ben nyerte el Milánóban Lodovico Sforza herceg udvari tudósának és művészének állását. A herceg megbízta édesapja, Francesco Sforza hatalmas lovas szobrának megformálásával is, da Vinci 17 évig végzett kutatásokat, ám csupán az alkotás hatalmas agyagmodellje készült el. A bronzból, amelyet a szobor elkészítésére szántak, végül ágyukat öntöttek a franciákkal vívott háborúhoz. Az agyagmodellt a Milánót megszálló francia katonák pusztították el 1499-ben.
Kinek a feje, kinek az ülepe…
Nos, a most ledöntött Orbán-emlékmű nem művészi alkotás, mint ahogy az 56-os Sztálin szobor sem volt az, vagy Szaddam Husszein emlékműve. Ez utóbbit is idegen katonák döntötték le… Az iraki diktátor szobra 2003-ig állt az iraki fővárosban, amikor az amerikai felszabadítók ledöntötték. Egy darabját később elárverezték. Ez a darab a brit légierő egyik katonája, Nigel Ely birtokában volt, aki kalapács és feszítővas segítségével jutott hozzá Bagdadban 2003 áprilisában. Elmondása szerint a szóban forgó rész Szaddám Huszein ülepéből való. Minden bizonnyal hinni kell neki.
Az aukciós ház képviselője azt nyilatkozta: „Ely azért akarja eladni a fémet, mert úgy érzi, hogy «a történelem egy jelképes darabjáról» van szó. Az, hogy épp Szaddám feneke az, csak még érdekesebbé teszi az egészet” – tette hozzá a becsüs. Nos, lehet, hogy a magyar ellenzék ennek az árverésnek tízedik évfordulóját akarta megünnepelni? Ezt sejteti, hogy többen vittek belőle emlékbe egy-egy darabot. Nem tudni, hogy ez politikai, jelképes kannibalizmus, vagy utánzási ösztön, mondván, „eleink ’56-ban is így csinálták.” Ez utóbbi valószínűsíthető, mert a szervezők halmozottan kisajátítottak forradalmi jelképeket, így az ún. Kossuth-címert, a lengyel Szolidaritás zászlaját, sőt a nagy francia forradalom jelszavát is, mely „Szabadság, Testvériség, Egyenlőség” helyett náluk úgy hangzik: „Szabadság – Egyenlőség – Szolidaritás”. A hangsúlyeltolódásról lehet filozofálni. De talán, ennyi ízléstelenség és kegyelethiány láttán, melyet még a Népszabadság is szóvá tett, elég, ha azt javasoljuk Dopemann-nak és társainak, vezessék be egymás között az egykor népszerű köszöntést: „Szabadság” . Mire amúgy az egyszeri paraszt rábólintott: „A’ bizony, meg egy kis eső is kéne…” Ma így mondanám: „A’bizony, meg egy kis józanság is kéne…”
Az utolsó 100 komment: