2014. március 31-i videóinterjú készült Ferenc pápával, melyet a belga Verse Vis közösség öt fiatalja készített. A fiatalok angolul tették fel kérdéseiket (egy tolmács segítségével), a pápa pedig olaszul válaszolta meg azokat. Az alábbi magyar fordítást Korponai Gábor jezsuitának köszönhetjük.

Lina: Köszönjük, hogy teljesíti kérésünket, de miért?

Amikor fiatalokkal találkozom, akikben ott él egyfajta nyugtalanság, kötelességemnek érzem, hogy segítsek nekik, az ő nyugtalanságukra építve, mert az olyan, mint egy mag, amely gyümölcsöt teremhet később. Érzem, hogy bennetek is ott van ez a nyugtalan érdeklődés, ezt nagyra értékelem és ehhez próbálok segítséget nyújtani.

Thomas: Én kérdezném a következőt… Ezen a világon mindenki azt keresi, hogyan lehet boldog. Mi ezért kérdezzük: Ön boldog? Miért?

Teljes mértékben boldognak érzem magam. Boldog vagyok, mert… nem is tudom miért… talán mert van egy munkám, nem vagyok munkanélküli. Igen van egy munkám, mely lelkipásztori jellegű! Boldog vagyok, mert megtaláltam saját utamat az életben, s boldog vagyok, hogy ezen járhatok. Ez már egy nyugodt boldogság, hiszen ezen életkor boldogsága már nem olyan, mint egy fiatalé, különbség van közöttük. Egyfajta nagy belső béke, melyet lassan meghoznak az évek. Az úton persze voltak nehézségek, most is vannak, de ezt a boldogságot a problémák nem űzik el. Az ember a nehézségeket látva eltűri azokat és megy tovább; talál valami megoldást azokra és megy tovább. Azonban a szív mélyén ott van ez a béke s ez a boldogság. Ez számomra valóban Isten kegyelme. Kegyelem, mely nem a saját érdemem.

Roel: Sokféleképpen megmutatta a szegények és a sérült emberek iránti nagy szeretetét.. Miért ilyen fontos ez az Ön számára?

Mert ez az evangélium szíve. Én hívő vagyok, hiszek Istenben, hiszek Jézus Krisztusban és az ő örömhírében, s az evangélium szíve az, hogy azt a szegényeknek hirdetik. Amikor olvasod például, a Nyolc Boldogságot vagy a Máté evangélium 25. fejezetét, láthatod, hogy Jézus is mennyire világos ebben. Ez az evangélium szíve. Jézus maga mondja: „Azért jöttem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, szabadságot, gyógyulást, Isten kegyelmét… (vö. Lk 4,18–19)”. A szegényeknek, akiknek szükségük van a megváltásra, arra, hogy elfogadja őket a társadalom. Az evangéliumokat olvasva láthatod azt is, hogy Jézus mennyire előnyben részesítette a kirekesztetteket: a leprásokat, az özvegyeket, az árvákat, a vakokat, a társadalom által kirekesztett személyeket. A nagy bűnösöket is… ez az én vigasztalásom! Igen, őt nem ijesztették meg a bűnök sem! Amikor olyan emberekkel találkozott, mint Zakeus, aki egy rabló volt, vagy Máté, aki pénzért elárulta hazáját, ő nem ijedt meg. Rájuk nézett és kiválasztotta őket. Ez is egyfajta szegénység: a bűn szegénysége. Számomra az örömhír lényege az, hogy a szegényeké. Két hónapja halottam, hogy valaki azt mondja annak okán, hogy sokat beszélek a szegényekről és előnyben részesítem őket: „Ez a pápa kommunista!” Nem! Ez evangéliumi zászló, nem kommunista: az örömhíré! Eszmék nélküli szegénység, a szegénység… Ezért hiszem, hogy Jézus hirdetésének központjában a szegények állnak. Elég elolvasnod. A probléma az, hogy ez a hozzáállás a szegényekhez a történelem során néha politikai színezetet kapott. Pedig nincs benne: az ideológia az egy másik dolog. Az örömhír tehát egyszerű, nagyon egyszerű. Az Ószövetségben is meg lehet figyelni ezt, s nálam is ezért van a központban.

Jill: Én nem hiszek Istenben, de az Ön tettei és gondolatai engem is megragadnak. Mi lenne az ön üzenete mindannyiunk számára, legyen akár keresztény fiatal vagy olyan, akinek nincs vagy más a hite?

Számomra fontos, hogy a hitelesség ott legyen a beszédünkben. Számomra a hitelesség ezt jelenti: a testvéreimmel beszélgetek. Mindannyian testvérek vagyunk. Hívők, hitetlenek, ilyen vagy olyan vallásúak, zsidók, muzulmánok… mindannyian testvérek vagyunk. Az ember áll a történelem középpontjában, ez számomra nagyon fontos, hogy az ember a középpont. Ma azonban az embert kidobták középről, a szélére sodródott, a középpontban pedig – legalábbis jelenleg – a hatalom és a pénz áll. Nekünk az emberekért kell munkálkodnunk, a férfiakért és a nőkért, akik Isten képmásai. Miért is a fiatalok? Azért, mert –amint az elején is mondtam a fiatalok a mag, mely gyümölcsöt hoz az út során. Ezzel kapcsolatban is hangsúlyozom: ebben a világban, ahol a hatalom és a pénz áll a középpontban, kidobták a fiatalokat. Kidobták a gyermekeket: nem akarunk gyerekeket, sem családot. Kidobták az időseket: sok öreg hal meg rejtett eutanáziában, mert nincs, ki gondjukat viselje, s így meghalnak. Most pedig a fiatalokat is kidobták. Gondolkozzatok el azon, például, hogy Olaszországban a 25 év alatti fiatalok között közel 50%-os a munkanélküliek aránya; Spanyolország átlaga 60%, de a déli részen, Andalúziában a 70%-ot is eléri… Nem tudom, hogy a munkanélküliség aránya Belgiumban mekkora…

Jill: Kisebb: 5-10%…

Kicsi, valóban kicsi. Hála Istennek. Gondoljatok csak bele, mit is jelent egy olyan fiatal nemzedék, amelynek nincs munkája! Mondhatod persze: „De kapnak enni, mert a társadalom ellátja őket”. Igen, de ezzel nem érhetjük be, hiszen nem rendelkezhetnek így azzal a tapasztalattal, hogy kenyeret tesznek az asztalra. Íme, „a fiatalok szenvedésének” idejét éljük. A selejtezés kultúrájába léptünk be: amire nincs szüksége a globalizációnak, azt ki lehet dobni. Az időseket, a gyermekeket és a fiatalokat. Így dobják ki a nép jövőjét is, mert a gyermekek, a fiatalok és az idősek jelentik egy nép jövőjét. A gyermekek és a fiatalok azért, mert folytatják a történelmet, az idősek pedig azért, mert ők emlékeztetik a népet, milyen is volt a nép eddigi útja. Ha pedig kidobjuk őket, csupán erőtlen emberek tömege marad, akiknek nem lesz elég gyermeke és ifja, s nem is tudnak már emlékezni. Ez nagyon súlyos! Ezért hiszem, hogy segítenünk kell a fiatalokat, hogy a társadalomban megfelelő szerepet tölthessenek be, rájuk van szükség a történelem e nehéz időiben.

Lina: Milyen konkrét és sajátos üzenete van számunkra, hogy mi is lelkesítsünk másokat, ahogy Ön teszi? Azokat is, akik nem hívők…

Egy nagyon lényeges szót használtál: konkrét. Ez egy nagyon fontos szó, mert életed gyakorlatias oldalán tudsz előrehaladni; csupán az eszmék nem lendítenek előre! Ezt nagyon fontosnak tartom és hiszem, hogy nektek, fiataloknak az élet konkrétságával kell előrehaladnotok. Meghatározóak a körülmények is cselekedetekre nézve, mert ezt is azt is figyelembe kell venni… ott vannak a stratégiák is… Mondok neked valamit. Munkám során, Buenos Airesben is sok fiatal politikussal beszéltem, akik köszöntöttek engem. Elégedett vagyok, hiszen akár jobb-, akár baloldaliak voltak, egy újfajta politikai stílust, újfajta zenét játszottak. Ez reménnyel tölt el. Hiszem, hogy az ifjúságnak jelenleg a mélyre kell eveznie, csak így mehet tovább. Bátraknak kell lenniük! Ez is reményt ad nekem. Nem tudom, válaszoltam-e: konkrétan a cselekedetekben.

Arne: Olvasva az újságokat, ha körülnézek, fölvetődik bennem a kérdés, hogy az emberi faj valóban képes gondját viselni ennek a bolygónak és önmagának. Ön mennyire osztja-e kételyemet? Selejtezünk, ahogy ön mondta. Ön is érzi néha ezt a kételyt, ön is mondja kétkedve: Hol van Isten ebben az egészben?

Két kérdést tennék fél én is a te kérdésedre: hol van Isten és hol az ember? A Biblia történetében is ez az első kérdés, melyet Isten föltesz az embernek: „Ádám, hol vagy?”. Ez az ember első kérdése. Most én is fölteszem: „Te, XXI. századi ember, hol vagy?” Ez eszembe juttatja a másik kérdést: „Istenem, Te hol vagy?”. Amikor az ember magára talál, Istent is keresi. Lehet, hogy nem sikerül megtalálnia, de az igazságot keresve becsületes, jó és szép úton jár. Szerintem az a fiatal, aki szereti és keresi az igazságot, aki szereti a jót és maga is jó, aki szereti és keresi a szépet, jó úton halad Isten felé, és előbb-utóbb reátalál! Azonban hosszú ez az út és néhányan életükben nem ismerik föl ezt az utat. Legalábbis nem tudatosan. Megannyi igaz, becsületes, jó és szépet szerető ember van, akik nagyon érett személyiséggel rendelkeznek, amely képes találkozni az Istennel, amely mindig kegyelem. Mert a találkozás Istennel egy kegyelem. Mi csak járhatunk ezen az úton… Vannak, akik másokban találkoznak vele… Olyan út ez, melyen csak te járhatsz… Mindannyiunknak személyesen kell eljutnunk e találkozásig. Istennel nem találkozhatunk csak úgy hallomásból s nem lehet megvásárolni sem e találkozást. Ez egy személyes út, csak így találkozhatunk vele. Megfelelő választ adtam a kérdésedre?

Roel: Mindannyian emberek vagyunk és hibázunk. Mit tanult saját hibáiból?

Hibáztam, hibázom ma is… A Szentírásban, a Példabeszédek könyvében olvashatjuk, hogy a legigazabb ember is naponta hétszer esik el (vö. Péld 24,16)! A Szentírás így fejezi ki, hogy mindenki hibázik… Az ember az egyetlen állat, amely kétszer esik el ugyanott, mert nem tanul rögtön hibáiból. Mondhatja valaki: „Én nem hibázom”, de ettől még nem válik jobbá, sőt ez hiúsághoz, gőghöz és kevélységhez vezet… Én úgy gondolom, hogy még elkövetett hibáim is életem tanítómestereiévé váltak és azok ma is. Tanítómesterek: sokat tanulhatsz belőlük. Alázatossá tesznek, hiszen néha szuperhősnek érzed magad, majd hibázol, és ez helyre tesz téged. Nem mondom, hogy minden hibámból tanultam: úgy gondolom, néhány hibámból makacsságom miatt nem tanultam, így nehéz tanulni belőlük. Sok hibámból azonban tanultam, s ez jobbá tett, jót tett nekem. Fontos, hogy beismerjük hibáinkat: hibáztam itt és itt, hibázok ott… Fontos figyelni arra is, hogy ne essünk bele ugyanabba a hibába… Jó dolog a saját hibáiddal való párbeszéd, hiszen tanulhatsz belőlük, de lényeges az is, hogy segíthetnek abban, hogy alázatosabbá válj. Az alázat jobbá tesz, sokat használ az embernek, nekünk. A válasz talán kielégítő volt…

Jill: Lenne konkrét példája, hogyan tanult egy hibájából? Ha el lehet mondani…

Persze, elmondom, egy könyvben is leírtam, szóval nyilvános. Például, az Egyház életének kormányzásában. Igen fiatalon lettem elöljáró, s sokat hibáztam az önkényességgel. 36 évesen nagyon önkényes voltam… Majd megtanultam, hogy párbeszédet kell folytatni, át kell érezni, mit gondolnak a többiek… Ám nem tanulhatod meg ezt végérvényesen, nem. Ez egy hosszú folyamat. Ez egy konkrét példa volt. Szerzetes elöljáróként sokat tanultam önkényes természetemből, s találtam egy olyan utat, ahol kevésbé vagyok az, s inkább… de még hibázom! Elégedett vagy? Netalán másik példára is kíváncsi vagy?

Arne: Én Istent másokban látom. Ön hol látja meg Istent?

Életem összes körülményében keresem, hogyan találkozhatok vele. Keresem… Megtalálom a Szentírás olvasásában, a szentségek megünneplésében; az imádságban és a munkában is keresem, hogy megtaláljam, az emberekben, a sokféle emberben… Leginkább a betegekben találom meg őt: a betegek jobbá tesznek, mert amikor egy beteggel vagyok, megkérdezem magamtól: miért ő és én miért nem? A rabok között is megtalálom: ő miért rab és én miért nem? Istennel beszélgetek: „Mindig igazságtalan vagy: őt miért és engem miért nem?”. Én itt találom meg Istent, mindig párbeszédben maradva vele. Jót tesz nekem, hogy egész nap kereshetem, hogyan találom meg őt. Nem sikerül megtalálnom, de folyton keresem, párbeszédben maradva vele. Nekem nem sikerül ez: a szentek tudták ezt jól, én még nem… de ez az útja.

Jill: Mivel én nem hiszek Istenben, nem tudom megérteni, hogyan és miért imádkozik Ön? El tudná magyarázni, Ön, pápaként hogyan és miért imádkozik? Részletesen, ha lehetne…

Hogyan imádkozom… Sokszor veszem a Szentírást és kicsit olvasok belőle, majd elteszem s engedem, hogy rám nézzen az Úr: ez a leggyakoribb menete az imáimnak. Engedem, hogy rám nézzen. Érzem – de ez nem szentimentalizmus –, igazán érzem a dolgokat belül, amiket az Úr nekem mond. Van, mikor nem beszél – semmi, üresség, csend – de türelmesen ott maradok, én így imádkozom… Ülök, ülve imádkozom, mert a térdelés fáj, így néha belealszom az imádságba… Fontos a hozzáállás is az imában: úgy érzem magam, mint Isten gyermeke, akivel ott van Atyja. Miért is imádkozom? „Miért” mint ok, vagy mint személyek, akikért imádkozom?

Jill: Mindkettő…

Imádkozom, mert szükségem van rá. Érzem, valami erre késztet, mintha Isten meghívna egy beszélgetésre. Az első dolog. Azokért az emberekért imádkozom, akik megérintenek, mert betegek vagy nehézségeik vannak, de ott vannak maguk a problémák is, például a háború… Ma találkoztam a szíriai nunciussal, aki mutatott fényképeket. Biztos vagyok benne, hogy ma délután értük is imádkozni fogok, ezért a népért. Mutatott olyan fényképeket, amelyeken éhen halt emberek voltak, ilyen csonttal… Ma, amikor elegendő élelmiszerrel rendelkezünk, hogy az egész világon étel jusson mindenkinek, nem értem miért vannak olyan emberek, akik éhen halnak; ez számomra szörnyűség! Ezért imádkozni fogok, ezekért az emberekét.

Lina: Megvannak a saját félelmeim: Ön mitől fél?

Saját magamtól! Félelem… Olvasd el az Evangéliumban, Jézus mennyit ismétli: „Ne féljetek!” Sokszor mondja el ezt, de miért? Mert tudja, hogy a félelem - mondhatni - "természetes" dolog. Félünk az élettől, félünk a kihívásoktól, félünk Istentől… Mindannyiunkban ott a félelem, mindenkiben. Tudnod kell, hogy nem kell aggódnod, mert félsz. Nem kell, hogy félj, hanem gondold végig: „Miért is félek?". Meg kell próbálnod Isten és magad előtt világosabbá tenni a helyzetet vagy segítséget kérni mástól. A félelem rossz tanácsadó, nem ad jó tanácsokat. Helytelen útra térít. Ezért mondja Jézus annyiszor: „Ne féljetek! Ne félj!” Továbbá meg kell ismernie mindannyiunknak önmagát: mindenkinek meg kell ismerni önmagát, ki kell ismernie, hol vannak azok a területek, ahol már nem hibázhat, ahol már nem fél. Van jó és rossz értelemben vett félelem. A jó félelem a körültekintés. Ez egy elővigyázatos hozzáállás: „Nézd, te gyenge vagy ebben, itt és itt légy óvatos és nem fogsz elesni.” A rosszindulatú félelem azt mondja neked, hogy senki vagy, meg akar bénítani téged. Megbénít, nem hagyja, hogy bármit is megtegyél: ezt a rosszat el kell hagynod.

(Tolmács) Belgiumban néha nem egyszerű beszélni, például a személyes hitről: hiszen sokan nem hisznek. Ezért mondta Lina: Én azért kérdezem ezt, hogy legyen erőm tanúságot tenni.

Már értem, miért kérdezted ezt. Tanúságot tenni – egyszerűen. Ha úgy jársz, mintha a hited egy zászló lenne, mint a keresztesek, és prozelitaként cselekszel, ez nem járja. A legjobb alázattal megvallani: „Én ilyen vagyok” – alázattal, mindenféle nagyképűség nélkül. Ez egy másik nagy vétkünk, egy másik téves hozzáállásunk: a triumfalizmus. Jézus nem volt triumfalista, maga a történelem is arra tanít, hogy ne váljunk azokká, mert a nagy triumfalistákat legyőzték. A tanúságtétel: itt a kulcs, itt a kérdés. Alázattal teszek tanúságot, minden prozelitizmus nélkül. Odaadom. Így. Ez nem ijeszt el senkit. Nem olyan, mint a keresztesek.

(Tolmács) Még egy utolsó kérdés…

Az utolsó? Utolsót kérdezni, az mindig rémes…

Thomas: Önnek van-e kérdése hozzánk?

Nem teljesen a sajátom a kérdés, amelyet fölteszek nektek. Az Evangéliumból vettem. Ám hiszem, hogy hallgatva titeket, ebben a pillanatban ez a legjobb kérdés hozzátok. Hol a te kincsed? Ez a kérdésem. Hol van a te szíved? Melyik kincsnél? Mert ahol a kincsed van, ott lesz az életed is. Szívünket olyan kincsekhez kötjük, melyek mindannyiunkban ott vannak: a hatalom, a pénz, a gőg, és megannyi más… vagy a jóság, a szépség, a jóakarat… Annyi kincset találhatsz. De hol a tiéd? Ez az a kérdés, amelyet szeretnék föltenni nektek, amelyre mindnyájatok meg kell adnia saját, személyes válaszát, de már otthon.