Kedves olvasó!
Ha nincs időd, olvasd el Reményik Sándor Kegyelem c. versét. Az van. Azt élem.
Ha van időd, olvasd tovább a cikket :)
Korábban azt hittem, hogy a szentelésre én fogok készülni. Programok. Beszélgetések. Apostoli tevékenységek. Ima. Kurzusok átismétlése. Misekönyv. Lelkigyakorlat. Etc.
Most, előtte egy-két héttel úgy érzem, ez máshogy van. Inkább egyfajta készítésben vagyok. Erről a készítésről írok. Ahogy ehhez állok. Ahogy ezt megélem. A négy alapelem szimbolikáját használom, hogy megsejtethessem, mi történik.
Tűz
Az tűnt fel az utóbbi időben, hogy a testem különösen reagál minden eddigi szokásos ételre, és az alvásra szánt időre. Farkasétvággyal is leülhetek, pár falat a kedvenc reggelimből, és elég. Vagy egy jól átdolgozott nap után lefekszem aludni és két-három óra után frissen ébredek az éjszaka közepén. Van ennek egyfelelől egy égető hatása, hiszen ugyanúgy élek mint eddig, csak most jóval kevesebbet bírok enni és aludni. E mellett van egy tisztító hatása is. Elképesztően le tudnak egyszerűsödni dolgok. Ahogy lelki-kísérőm/vezetőm mondja: Ezt most hagyni kell elszenvedni. Konfliktusok. Kapcsaolatok. Külső és belső terek egyaránt tisztulnak. Vö. 2 Kor 12, 9 – „elég neked az én kegyelmem”.
Föld
Pont így érzem magam az
Úr ölén. Van Valaki, Aki megtart. Akárhogyan is érzem magam. Akármit is teszek. Akárhogyan érzek. A föld az, ami eltűr magán. Kényeztet. Hordoz. Magába is fogad. Táplál. Van hely. Bele lehet süppedni. Biztonságosan menni vagy éppen csúszni rajta. De az Úr tenyere most rajtam. Érzem a súlyát is.
Víz
Átölel.Átjár. Folyik. Árad.
Csak hagyom, hogy folyjon.
Nem nyitom és nem zárom el.
Összegyűjthetném. Ihatnám.
Fürödhetnék benne. Úszhatnék benne.
Most csak hagyom magam vitetni vele.
Levegő
„A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.” Jn 3,8
„Az Úr ugyanis a Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” 2 Kor 3, 17
Összességében elmondhatom, hogy új dolgokat tanulok a saját életemről, énemről, ahogy haladok valami igazán lényeges felé. Talán a legnagyobb paradox az, hogy minél inkább elengedem azt, amit akarok, annál inkább megvalósulhat az, amire szükségem van. Minél jobban szeretnék többet dolgozni és jobban teljesíteni (nem törődve azzal, kinek is akarok megfelelni), annál jobban eltávolodom az élettől. Minél jobban engedem magamnak élni az életem, Krisztussal a középpontban, engedni magamnak azt, amihez értek, amit szeretek, habár úgy tűnik kevesebb időt töltök feladatokkal, a minőségi javulás mérhető a tevékenységben.
Eddig is tudtam és gyakran megéltem, hogy az Úr velem van.
A különbség, amit most élek, talán az, hogy én is Vele vagyok.
Utolsó kommentek