A napokban a világhálón böngésztem, Néri Szent Fülöpről kerestem anyagot, s véletlenül egy fiatal lány alábbi naplóbejegyzésre bukkantam: „Ma Cirifischioról álmodtam (a Néri Fülöpről szóló /1515-1595/ „Legyetek jók, ha tudtok” c. filmből). Loyolai Ignác is megjelent a falépcső tetején, Anya leültette s paradicsomlével kínálta. De ő csak tiszta vizet kért és egy szelet száraz kenyeret. Aztán megnézte a balettcipőmet, Fülöp atya pedig focizott Kristóffal a játszótéren. Vicces volt Fülöp atya a stoplis focicipőben. Végül Fülöp atyának és a szigorú Ignác atyának bemutattam a vasárnapi fellépésemet az igazi táncruhában. Ignác atya zord szemekkel nézte, Fülöp atya mosolygott s a ritmusra maga is kissé ingatta fejét, majd beszidolozta a glóriáját.”
Évekkel ezelőtt én is láttam már ezt a szívvidámító filmet, de most újra megnézem, hogy valóban, hogyan is jelenik meg benne Ignác. Meg kellett állapítsam, hogy nem alaptalanul látta a kislány álmában Ignácot szigorúnak és zordnak. Úgy érzem a film, egy kicsit, a festészetből ismert chiaroscuro technikával dolgozik. Ignác „sötét” személyiségként való megfestésével, „Isten bohócának”, Néri Szent Fülöpnek napsugaras, mindig vidám egyéniségét akarta láthatóbbá tenni.
Nem irigylem ugyan, a korabeli Róma legnépszerűbb szentjétől, az „öröm prófétájától”, a ráárasztott fényt, de azért meg kell állapítanom, hogy Ignác megjelenítése a filmben több szempontból messze áll a történelmi valóságtól. Most csak a zordság kérdésével foglalkozom egy kicsit. Kortársai „egy vidámszemű kis bicegő spanyolt” láttak benne. Vidám volt az alaptermészete, s jól tudta, mennyire az Isten kegyelme az igazi belső vidámság; bizonysága az Istennel való együttlétnek. Ezzel magyarázható meg talán, hogy Xavér után, Ignác legjobb barátja, a nála 24 ével fiatalabb, Néri Fülöp volt.
Bájos jelenet a filmben, amikor Fülöp és Ignác azon bohóckodnak, hogy milyen nevetségesen hangzana, ha Néri Fülöp, és Loyolai Ignác helyett azt mondanák, Néri Szent Fülöp, és Loyolai Szent Ignác. Ők akkor még nem tudták, hogy XV. Gergely pápa, Ignác halála után 66, Fülöp halála után 27 évvel, 1622. március 12-én, Szent Izidorral, Xavéri Szent Ferenccel, és Avilai Szent Terézzel együtt fogja őket a szentek sorába iktatni. A rómaiak közül akkor sokan úgy érezték, hogy a pápa négy spanyolt és egy szentet kanonizált. Mások pedig úgy vélték, hogy ez az esemény a léha reneszánsz Róma „újrakeresztelése” volt.