Itt az Olimpia. Lehet szurkolni. Vagy mégsem?
Egyre erősebb a gyanúm, hogy nem a jobbik sportoló nyer, hanem a jobbik dopping. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) rekord számú dopping esetre számít Pekingben. Persze hozzáteszik, hogy képesek lesznek biztosítani a versenyek tisztaságát. Hiszi a piszi.
Szakemberek egyöntetűen állítják, hogy lehetséges megúszni a legszigorúbb ellenőrzést is. Na persze sok pénz kell hozzá és jó orvosok. Ahogy a bűnelkövetők megelőzik egy lépéssel a bűnüldözőket, úgy a doppingolók is az ellenőröket. Akkor most sportról van szó Pekingben, vagy valami másról?

Nekem akkor ment el a kedvem a szurkolástól, amikor a 80-as évek közepén megjelent a labdarúgásban a piaci szemlélet. Szerettem a futballt, de ami akkor történt az egyszer, s mindenkorra felnyitotta a szemem. Volt egy kedvenc csapatom, amelyiknek egy éven belül szinte valamennyi játékosa kicserélődött. A rákövetkező évben ez megismétlődött. Korábban egy csapat csak akkor és annyiban változott, ha egy fiatal bekerült e felnőtt csapatba. Az átigazolások nagyon ritkák voltak. Lehetett beszélni klubhűségről. A pénz és a piaci szemlélet azonban mindent elrontott, ami számomra fontos volt. Igaz, jobb lett néhány csapat és még talán a futball is látványosabb lett egy kicsit, de értelmét vesztette a szurkolás. Minek is szurkolnék például az IBM-nek, a Microsoftnak, vagy a General Motorsnak. Ezek csak cégek és az üzleti világ részei. Nincs értelme velük kapcsolatban szurkolásról beszélni. Támogathatom őket, mert például (üzleti) hasznot remélek, de szurkolni az egy egészen más dolog. Annak nincs köze –nem lehet köze— a pénzhez. Az üzleti világban, ha nem remélek hasznot, máshova megyek, oda, ahol több a reményem a nyereségre. A szurkolás szimpátia és hovatartozás kérdése. Ez igazán a sportban lehetséges. Ha azonban a sport nem egyéb, mint álcázott üzlet, akkor ez sem megy. Lassan olyan leszek, mint akinek elvették a játékát. Ki tagadná, hogy szurkolni jó dolog. Nagyszerű dolog. De mi van, ha nincs kinek?
Érdekes lenne elképzelni egy olyan világot, ahol a sportolóknak a sikeren túl nem járna egyéb juttatás, fizetés is csak annyi, amennyi egy átlagembernek jut. Ebben a világban, tudom, ez nem lehetséges, hiszen, ahogy minden másnak, úgy a sikernek is pénzben mérik az értékét. Hol van az a világ, ahol a sport nem a másik legyőzésében találja végső értelmét, hanem örömmel végzett tevékenység, mely alkalmas arra, hogy akár önmagunkat is legyőzzük? (Ezért már érdemes volna szurkolni.) Ha ez megvalósulna, akkor nem vágyna egyetlen sportoló sem arra, amit ma a siker jelent (pénzt), hiszen a sportban magában már megtalálta örömét. Mi szurkolók jobban tennénk, ha csak akkor és azoknak szurkolnánk, akik azt megérdemlik. De mi van, ha a szurkoló sem érdemes, mert őt is megfertőzte ugyanaz a világ, a pénz világa?