Azt hiszem már írtam ifjúkori lázadásaimról. Mosta csak annyit, hogy akkor arra a következtetésre jutottam, hogy nekem kell elkezdenem megváltozni. Nem azért, mert én fogom megváltani a világot, hanem azért, mert sok lúd disznót győz. Kis lépésekkel történik a haladás, nem nagy hőbörgésekkel. Ezért is gondolom, hogy gondolkodásmódunkon, hozzáállásunkon múlik sok minden. Tény, hogy igencsak sokan dolgoznak azon, hogy ezeket befolyásolják, de nekünk is kell élnünk a lehetőségekkel, melyekkel segíthetjük a tisztánlátást. Ha a homály működik, akkor a fénynek léteznie kell. 

Több kis jelenet forog a fejemben, amelyeket az utóbbi napokban láttam, hallottam, vagy tapasztaltam, s amelyeket jelként értékelek a „rajtunk múlik”-hoz. Legelevenebben az él bennem, hogy valamelyik nap a villamoson láttam egy idős házaspárt. A férj elindult az ajtó felé a mozgó villamoson, a felesége meg követte. Az ajtó melletti kapaszkodó megfogása után a férfi visszafordult és kezét nyújtotta a feleségének, s közben csak a tekintetükkel kommunikáltak: „Fogd a kezem!” „Nagyon köszönöm!”. Nem volt nagy dolog, de mélyen érintett. Kis gesztus, óriási figyelmesség. Látszott, hogy a férj nem kötelességből, hanem kedvesen fordul a feleségéhez. 

Tudom! Nekem is átfutott az agyamon: hú de romantikus; te még hiszel a mesékben? Ilyen egymáshoz fordulásról a jelenlegi politikai helyzetben szó sem lehet. Ez nem reális. A politikusok között valóban nem az, de a választók egymásra találása még megtörténhet, csak meg kell fontolni, hogy mire vágyunk, mit akarunk. 

A másik jelenetről hallottam. Néhány könyvért mentünk Bécsbe, s közben sok mindenről beszélgettünk. Utastársam gyakran jár Bécsben, ismeri a hétköznapi életet. A következő jelenetet mesélte: reggel megfigyelte az utca takarítóit. Egy afrikai vagy dél-amerikai tolja a kis szekeret, amibe a szemetet teszik; egy török seperi a szemetet; egy balkáni felügyeli a munkát és egy osztrák a cég főnöke. (A szemét persze közös.) A munkások közt nincs nagyon kommunikáció, mert nagyrészt a másikat maguknál különbnek tartják. De gondolom jártatok Ausztriában, s láttátok, hogy tisztaság van. Persze, hogy jobban megy a munka, ha egy húron pendülünk. Példa erre a mosolyhivatal (http://www.mosolyhivatal.hu/), a VII. kerület, Erzsébetváros önkormányzata. De nem kell mosoly, nem kell romantika, csak a szemetet kéne közösen eltakarítanunk. Mit gondoltok?