Nem tudom, ismeritek-e azt, akiről beszélni akarok. Elég ellentmondásos figura. Egyrészt rajonganak érte, 4-500 ember jár el hetente a hittanóraszerű „kedd esti alkalmaira”, másrészt vannak, akik kígyót-békát kiabálnak rá és legszívesebben azonnal máglyára küldenék. Eredetileg élvonalbeli sportoló volt atlétikából (néhány ifjúsági-korosztályos országos magasugró csúcsa még ma is áll!), de felhagyott a sportkarrierrel és katolikus pap lett . Szólt már róla gyalázkodó blog, mégis rengetegen hallgatják online is letölthető előadásait (sokan vezetés vagy kocogás vagy – mint mondjuk én – vasalás közben). Hatodéves diakónus kispapként kirúgták ugyan a papnevelő intézetből, újabban azonban interjúkötetet készült vele. Egyfelől keresett konferencia-előadó, rákerült a wikire  és ott áll katolikus közéletünk nagyjai között, másfelől megmaradt lehetetlen alaknak, botrányhősnek és lázadó fenegyereknek. Showman és lelki ember. Megér egy misét! Pál Ferenc atyának hívják. Róla akarok mondani valamit.

Elfogult vagyok: a szemináriumban szobatársak és elválaszthatatlanul jó barátok voltunk. Azóta az útjaink látszólag szétváltak; valójában azonban párhuzamosan futnak, töretlenül – s talán legbelül konvergálnak is. Nem akarok hát „objektivitást” színlelni.

Annyi bizonyos, Pál Feri nem hétköznapi ember. A „kedd esti alkalmakat” immár 1o évvel ezelőtt kezdte el (ma itt tartanak; kezdés: 20.15). Az első hittanórájára annak idején 5-en jöttek… A következőre 9-en. Aztán lettek egyszerre 25-en is. A Terézvárosi Plébánia – ahol Feri akkoriban káplán volt – vásárolt is legott 80 széket, hogy „ezzel aztán le van tudva” véglegesen, az elég lesz „minden időkre”. Amikor én beugrottam, hogy egy alkalommal belehallgassak, már vagy 120-an voltunk; a „csilláron is ültek”, alig fértünk el az alagsori teremben. Aztán hallottam, hogy azt is kinőtték. Helyet keresve jutottak a Pázmány jogi karának legnagyobb előadójához. Ezért persze bérleti díjat kellett fizetni; így ez lett az egyetlen „fizetős hittan” Budapesten. De persze – mivel időközben vagy 300-an lettek – az összeg, amit minden alkalom előtt gyorsan összekalapoztak, egy főre csak jelképes lett.

De hogy csinálja? Mi az, ami ilyen vonzó a mondanivalójában? Éppen ma, amikor mindenki a hit iránti közömbösségre panaszkodik az egyházban? Mi lehet a „Pál Feri-jelenség” titka?

Ellenzői szerint olcsón adja, felhígítja, a népszerűség kedvéért elárulja a hitet, kiárusítja a kereszténységet. Ennek azért ellentmondani látszik, hogy Feri időközben plébános lett a Kövi Szűz Mária templomban (az a kis templom, ami egy szigeten áll, amit mindkét oldalról körülfolyik a Szentendrei út forgalma; a HÉV mellett, a Filatorigát magasságában), és tisztességgel ellátja a feladatát. Hogy túl olcsó, népszerűsítő a stílus? Meglehet. De vajon járnának-e, annyian, ha nem volna benne valami konstans belső tartalom, lelki mélység (is)? Mások szerint Pál Feri mindent beáldoz a népszerűségnek: mivel csak humorizál, szórakoztat, poénkodik, ez vonzza az embereket. No, de 10 éven át?! Az idei ugyanis a tízedik év, amióta folyamatosan mennek az átlagosan 70-75 perces (!) előadások.

Persze – mi tagadás – Feri pszichologizál azért! Főleg olyan tematikákat választ, amit aztán egész év során minden oldalról körüljár, amely jobban kötődik pszichológusok nevéhez (pl. Carl R. Rogers, Verena Kast, Virginia Satir, C. G. Jung stb.), mint teológusokhoz. Ha ezzel vádolnánk, alighanem azt válaszolná, hogy tőle ugyan lehet máshova is menni: sosem mondta, hogy univerzális, ő inkább csak egy aspektust kíván kiemelni a sok lehetségesből. Az azonban kétségtelen, hogy „piaci rést” talált! Valamit, ami eddig nem volt, s amire óriási az igény. A lélektanban pedig éppen nem mondható műkedvelőnek: a SOTE posztgraduális képzésén mind a „Lelkigondozói”, mind pedig „Mentálhigiénés és szervezetfejlesztő” szakon diplomát szerzett (ez utóbbin pedig évek óta tanít is!).

Hogy egyháziasan mondjam: nehéz volna eltagadni a „karizmáját”: ért ahhoz, hogy „megszólítsa a kereső embereket”. Talán mindez kontextushoz is kötődik, hiszen eléggé egyoldalúan városi, sőt budapesti a problématudata és az előadásmódja: aligha volna képes ennyire megszólítani valamely más szubkultúra képviselőjét. De hát hogyan is lehetne ez másként: minden üzenetközlés – különösen, ha hatékony akar lenni – kontextusba kényszerül illeszkedni! Feri hivatása ide szól. Ennek egyébként alighanem maga is tudatában van. Erre vall az, hogy – amikor hivatalos egyházi részről megkérdőjelezték a szentelhetőségét – nem keresett más püspököt, nem lépett át másik egyházmegyébe: ott akart pap lenni, ahol a hivatását kapta. („Na tessék, a karrierista: csak Budapesten..., ugye?!”)

Mostanában Pál Ferit sokat támadják. Alkalmat persze szolgáltat eleget: minden hosszú beszédből, poénkodó előadás szövegösszefüggéséből ki lehet emelni egy-egy mondatot, megjegyzést, geget , ami – így kiragadva – botránkoztató, alkalmas az illetőnek rossz hírét kelteni. Ez már csak a próféták sorsa… Mert Pál Feri: próféta – éspedig a nekem hitelesnek tűnő fajtából. És tud ő azért „jól nevelten” is beszélni…

Van persze olyan, akit meg egyenesen irritál a stílusa: az affektálós hang, amitől kicsit olyan „nyálas”, gejl lesz az egész. Pedig Feri nem homokos, és nem is férfiatlan ember. Tud kihívást is adni, távolságot tartani, határozott, sőt kemény is lenni: különben aligha lenne képes az adott népszerűségi indexe és elfoglaltságai közepette menedzselni az életét (és tartani a cölibátusát…).

Szóval, Pál Feri atya érdekes ember. Érdemes őt hallgatni. A beszédei – arra az időre ha egyszer sok időd van, és kedved támad amolyan „felesleges”, spirituális dolgokra – itt találhatók. Idén (2009-2010) a talányosan hangzó „egyediség, együttesség, egyetemesség” a tematika. A tavalyi sorozatból (2008-2009) a kedvenceim: 2008.11.11, és a 2009.02.03. (amelyik a „spirituális ugrásról” szól!). Jóindulatú, türelmes hallgatást, lelki épülést kívánok!