Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

„A betegség nem kisebb kegyelmi ajándék, mint az egészség”

2010.03.05. 12:27 Szakaszu

- Apó! Igaz az, hogy Szent Ignác azt írta: „a betegség nem kisebb kegyelmi ajándék, mint az egészség”?

- Igen, benne van a jezsuita Rendalkotmányban (272). Sőt még az is benne van a Rendalkotmányban, hogy „a testi betegségből igyekezzen mindenki hasznot húzni, nemcsak a maga javára, hanem mások épülésére is.” (272)

- Hát én ezt nem értem. Hogy lehet a betegséget kegyelmi ajándéknak tekinteni, és hogy lehet abból hasznot húzni.

- Szent Ignác sokat volt súlyos beteg, gondolom saját tapasztalatát írta le. Én is elég sokszor voltam súlyos beteg, az orvos még azt is mondta, hogy soha nem fogok meggyógyulni. Ezt 17 éves koromban hallottam. Már akkor rájöttem, látva velem együtt szenvedőket a kórházban, hogy a szenvedés az embert tönkreteheti, de ugyanaz a szenvedés fel is emelheti, érettebbé, nyitottabbá teheti. Én erre törekedtem, azért tudtam a szenvedést ajándéknak tekinteni.

- Én nem tudom, hogy valaha is el fogok-e jutni oda, hogy a betegséget ajándéknak tekintsem, és azt tapasztaljam, hogy az hasznomra válik.

- Japánban, amikor valamilyen fontos témáról van szó, mindig a tapasztalatból indulnak ki. Nem próbálnak bizonygatni, egymást meggyőzni. Ha nem is mondják ki, a japánok azt tartják, hogy, amit bizonyítani kell, az gyanús. Ők úgy gondolják, hogy az, ami egy emberi élethez valóban szükséges és igaz, annak evidensnek kell lenni, nincs szükség bizonygatásra. Ilyen hátérrel, próbáljunk meg beszélgetni a betegségről. Mi a te első reakciód, amikor megtudod, hogy komoly betegséged van? 

- Félelem, megdöbbenés, néha kétségbeesés.

- Nekem is hasonlóak, de hosszú évek alatt megtanultam, hogy ne vegyem komolyan első reakcióimat, mert azok csak ösztönös, „állati” és át nem gondolt reakciók. Ahhoz hogy egy súlyos betegséggel kapcsolatban igazi emberi és krisztusi hozzáállásomat megtaláljam, időre van szükségem.

- Mennyi időre?

- Három – négy nap alatt találtam valami értéket a betegségemben. Ez történt az operáció előtt, amikor megtudtam, hogy rákom van. Az első érték az volt, hogy ebbe nem lehet rögtön meghalni, lesz időm előkészülni a hosszú útra.

- Hogy jutottál el erre?

- Az operáció előtt napok nagyobb részében sokat írtam arról, hogy mi történik bennem. Ez segített.

- Milyen értékeket találtál még?

- Világosan megláttam, hogy a rákkal szemben szabad is tudok lenni. Hogy van-e rákom, vagy nincs, meggyógyulok, vagy sem, azzal szemben nem vagyok szabad, de hogy, hogyan viszonyulok a betegséghez az az én szabad döntésemtől függ. Elég hamar rájöttem, hogy betegségemet nem problémának, hanem misztériumnak tekintsem.

- Mit jelent ez?

- Azt, hogy sem én, sem az orvos nem lát tisztán, nem tudja mi lesz a betegség lefolyása. A jelen is, a jövő is kiszámíthatatlan. Ehhez kellett megtalálnom a helyes hozzáállást.

- Mit tudtál tenni?

- Teljes kiszolgáltatottságban Isten kezébe helyeztem magamat. Ezt már megtettem akkor is amikor hullottak a bombák és házunk egy része leomlott és amikor átvágtam a határ szögesdrótját és kétszer is elévettem. Mivel Isten kezébe tettem betegségemet és egész életemet, nem akartam mindenképpen megérteni miért lettem beteg, meg fogok-e gyógyulni, mennyit fogok szenvedni, és mikor, mi fog történni. Megbarátkoztam azzal, hogy betegségem számomra érthetetlen misztérium. Gyógyulásért én is, mások is imádkoztam, de hozzátettem „legyen meg a Te akaratod.” Az, hogy betegségemet misztériumnak tekintettem, nem azt jelentette, hogy az orvosok segítségét semmibe vettem. Mindent megtettem, amit kívántak tőlem, de nem tekintettem betegségemet egy megoldandó problémának, egy minél előbb kiküszöbölendő rossznak.

- Akkor a betegséget jónak tekintetted?

- Ezt nem mondanám, hanem igyekeztem hasznot húzni belőle a magam és mások javára. Úgy szolgált a magam javára, hogy segített számot vetni életemmel: jobban látni mi fontos számomra, életem folyamán miben hibáztam, miért vagyok hálás. Annak örültem a legjobban, hogy közelebb kerültem az értem szeretetből szenvedő Jézushoz. Igyekeztem kegyelmi ajándékával úgy szenvedni, ahogy Jézus szenvedett. Ez igazi öröm volt számomra, mert tapasztaltam, hogy szenvedésem mások számára is üdvhozó lehet, ha egyesítem szenvedésemet Jézus szenvedésével.

- Azt jelenti-e ez a hozzáállás, hogy a betegséget úgy szeressem, mint önmagamat?

- Igen, abból a szempontból, hogy ha valóban kedveled magad, jóban vagy magaddal, akkor jóban kell lenned a betegségeddel is. Ennek az az útja, hogy értéket találsz a betegségben és még át is tudod ölelni, mert gazdagít, sok kincset hoz életedbe. Megtapasztalod, hogy „A betegség nem kisebb kegyelmi ajándék, mint az egészség”.

 

12 komment

Címkék: betegség egészség érték

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr871809962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azallamenvagyok 2010.03.05. 12:36:16

ezt csak megköszönni lehet, öröm volt olvasni, és gondolkodni rajta

személyes kedvencem (így elsőre): "hogy, hogyan viszonyulok a betegséghez az az én szabad döntésemtől függ"

Iovianus 2010.03.06. 11:15:55

Tökéletes írás. És ezt sok év alatt semmi másra nem mondtam még...

"a szenvedés az embert tönkreteheti, de ugyanaz a szenvedés fel is emelheti, érettebbé, nyitottabbá teheti."

Velem is pont ugyan ez van. Hosszú ideje vannak kisebb szívritmuszavaraim, és amikor az ember érzi, hogy akár ez is lehetne az utolsó pillanata, egész másként kezdi látni a világot. Sajnos ezt magyarázni nem lehet, átélni kell.

Önkényesen kiterjeszteném az írást: nem csak betegségre, hanem bármilyen bajra is vonatkozhat.

A rákkal különösen el van "találva" a dolog, mert ott ajándék lehet a felkészülési idő. Van időd elköszönni, ami azért igen nagy dolog. Hiszen mindenki szeretne úgy távozni, hogy előtte elköszön a szeretteitől. Egy infarktusnál erre nincs lehetőség...

Egy szó mint száz: eltalált írás. Ki kellene függeszteni a kórházakba.

epsilon 2010.03.06. 12:07:23

Köszönjük, Apó.
Miért van az, hogy mindezt a betegség ALATT nem tudjuk megérteni? Egy évig pöröltem, veszekedtem a Jó Istennel, hogy "engem miért nem gyógyít meg...". Most, nagyjából kezdem kapiskálni - mikor nagyjából meggyógyultam.

Micsoda félreértés: "Az egészség a legfontosabb"

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2010.03.06. 23:00:31

a saját szendvedésével megbírkózik az ember, előbb-vagy utóbb, azt hiszem...

de mások szenvedése, különsképpen gyerekek gyógyíthatatlan betegsége és a család folyamatos fájdalma - hát erősen torokszorító

az hittan-iskolás válaszokat ismerem (misztérium, Isten azért engedi a rosszat, hogy valami jót hozzon ki belőle stb.), de egy ilyen hír, mindig megállásra késztet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.16. 15:12:24

A szenvedés, az elkerülhetetlen szenvedés értelmének megtalálása talán a legnagyobb intellektuális teljesítmény, amit elérhet az ember. Állítólag egy idő után rutinná fejleszthető. Boldogult anyai nagymamám elég gyakorlatiasan tette: minden nap felajánlotta valakiért a fájdalmát, és amikor már szinte kibírhatatlan volt, nemcsak a keserű pohár elmúlásáért, hanem az aznapi emberért is imádkozott. Hol élő vagy elhunyt családtagért, barátért, hol régi ellenségekért, elfásult egészségügyiekért...

Szakaszu 2010.03.17. 22:23:06

@plexus:
Kedves Plexus, beteg voltam, nem tudtam előbb válaszolni neked.

"...mások szenvedése, különösképpen gyerekek gyógyíthatatlan betegsége és a család folyamatos fájdalma - hát erősen torokszorító..."

Teljesen igazad van. A szenvedés magában éve értelmetlen, érthetetlen és elfogadhatatlan. Nem keresztények számara a szenvedés a vak sors csapása, büntetés valamiért, amit maguk sem tudnak, hogy mi lehet. Volt aki azt gondolta, hogy nem imádkozott/imádkoztatott eleget az őseiért. Van, aki azt gondolja erősíti az akaratodat. Jézus határozottan kijelentette, hogy a vak ember esetében senki sem hibáztatható,a vakság az Isten dicsőségére válik, azaz megvalósul rajta keresztül Isten ereje és végtelen szeretete. De ez nem mindenkinél van így, és sokan nem is hisznek ebben. Vannak akik jobbak, szeretetteljesebbek lesznek, és vannak, akik rosszabbak, és a még családjuk is tönkre megy.

Nagyon nehéz valamit is mondani általánosságban a szenvedésről. Mindenkinek magának kell Istennel, Jézus Krisztussal személyesen megküzdenie azért, hogy valami értéket találjon benne. A gyermekek esetében először is a szülőknek kell megtalálniuk a hozzáállásukat. Ehhez Isten megadja az erőt és bátorságot, ha türelemmel és hittel kérik. Szeretnék feltenni neked egy-két személyes kérdést:
- Vágyódsz-e arra, hogy valami értelmet, értéket találj a gyerekek szenvedésében, vagy már egyáltalán nem hiszel abban, hogy lehet valami értelme?
- Tudsz-e hinni abban, hogy kérhetsz és kaphatsz Istentől olyan erőt a szenvedés befogadásához, amit eddig még nem tapasztaltál meg? - Van-e válaszold arra, hogy a mennyei Atya miért nem akadályozta meg Fiának szenvedését? - Mit jelentett az Atyának látni, tapasztalni Fia szenvedését?
- Mit lehet tenni azért, hogy a család együtt nézzen szembe egy gyógyíthatatlan gyermek szenvedésével?
- Tudsz-e és akarsz-e őszintén elbeszélgetni Istennel a gyerekek gyógyíthatatlan betegségéről és a család szenvedéséről? Perlekedhedsz is Istennel, mint Jób tette, de ha lehetséges azt is hallgasd meg, amit Ő mond neked!
Imáim kísérnek.

jabbok 2010.03.18. 01:28:11

@Szakaszu: Most temettük egy hete a közösségünkből az egyik család 7 éves, örökbefogadott, fogyatékos és leukémiás gyerekét. Az egész élete harc volt: 5 évig nem csak a leukémia ellen, hanem a legelemibb szeretetért is, amit megtagadtak tőle... Aztán két éve felcsillant a remény: alig néhány hónappal a rák (legalábbis remélhető) leküzdése után végre családra, szeretetre is lelt. Hónapokba telt, míg a szemkontaktust egyáltalán elkezdte elfogadni, és kezdte biztonságban érezni magát, abbahagyta önmaga verését, a feje már nem volt kék-zöld... Megtanult ölelni, odabújni. Mert neki ezt is tanulni kellett.

Sokan voltunk a temetésén. Sok gyerekkel.

Nem illemből. Hanem mert nagyon tudott szeretni és szeretetet ébreszteni is.

Sokat kaptunk tőle, sokat tanított nekünk a szenvedésről és a halálról.

A legegyszerűbb tény, amit tőle is tanultunk, a Kis Herceg régi titka: aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele. A fájdalmat, amit a szenvedése és a halála okozott, csak úgy kerülhettük volna el, ha nem szeretjük.

Nem lett volna jó üzlet.

jabbok 2010.03.18. 08:38:40

@Szakaszu: Ugyanakkor, az előbbieket fenntartva, azt is jó tudni, hogy az igazán erős és tartós fájdalmak, illetve a haldoklás során fokozottan érvényes, hogy a tudat, az értelem, az akarat világa csak a jéghegyünk csúcsa. Ilyenkor bizony a gondolatok, a tudás, a hit racionális része, az akaratunk - mind, mind csődöt mondhatnak. Elemei erővel törhetnek elő olyan indulatok, irracionális érzések, félelmek, düh, lázadás, depresszió, amikkel racionális alapon semmit sem lehet kezdeni.

És még valami.

A gyerekünk szenvedése, a tehetetlenség, a mosoly és nevetés helyett a fájdalomtól eltorzult kis arc látványa - különösen, ha ez tartós, nem látni a végét, a kiutat - szintén olyan tapasztalat, aminek közelében a legszebb elméletek és gondolatok is csődöt mondanak.

Ezeket kibírni - nem érdem, nem okosság, nem erő vagy akarat dolga. Hanem színtiszta kegyelemé - ha valakinek megadatik.

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2010.03.19. 23:27:11

@Szakaszu:
köszönöm a részletes választ, az együttgondolkodást. közvetve vagyok érintve, nem családtagról van szó, hanem ismerősről, de a kérdéseid ettől még ugyanúgy érvényesek.
1. számomra a szenvedés misztérium, - főleg ebben a szituációban különösen az - felfoghatatlan, érthetetlen, és minden törekvés, hogy értelmet találjak benne, egyfajta racionalizálási folyamat, amely segítheti az elfogadást Ez nekem olyan szinten nem megy, hogy értelme van, akkor ez tulajdonképpen jó stb.
2. persze, a hitemet, nem veheti el ez tőlem, és azt hiszem itt különösen hely van az imának. azt elfogadom, hogy "Isten minden könnyet letöröl" - de attól ez még 'itt és most' akkor is fájó.
3. A Mennyei Atya és Fia szendvedése valamiféleképpen beleillik az üdvrendbe; a teológiai szakirodalmában biztosan jobban otthon vagytok, arra gondolok, hogy ennek _így kellett történnie_, akkor, ott, a kereszten, ilyen áron.
4. A családoknál szerintem sokat számít az, hogy hívő vagy nem hívő. De kivülről, egy nem hívő családnak a hit fogalomkészletével magyarázni ezt nem tudnám.
5. Őszintén elbeszélgetni erről Istennel? Hát, azt hiszem csak a kérdésig jutottam el, mint amikor a templomban a feszület v. a pieta előtt imádkozom, és csak egy kérdésből ál az imám "Miért?". Szavakba foglalt válasz nincs, de megnyugszom.

_petya 2013.02.15. 15:51:34

Egy gyerek a szenvedésével, halálával a szülőt tanítja ezeknek a negatív érzéseknek a megtapasztalására és elviselésére..

Göllei Margit 2017.07.13. 22:01:06

A biblia azt írja, hogy a betegség nem isten akarata., hanem az ellenség műve, tehát átok.. Úgyhogy nem értem miféle kegyelemről van itt szó.. Isten ajándékai között nem szerepel a betegség.