Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Mi vonz be egy papot? És mi tartja meg a hivatásában?

2010.04.05. 12:14 pacsy

Sokféle pap van. Milyenek is? Annyit hallom templomba járó emberektől, különösen fiataloktól: „Nehéz szót váltani a papunkkal/plébánosunkkal, mert…”: a.) állandóan utazik („zarándok pap”); b.) minden környékbeli templomot és plébániát ő újít fel („templomépítő pap”); c.) a szobája leginkább egy számítógépes raktárra hasonlít, mert állandóan szerel, épít, telepít, programoz stb. („műszaki pap”). Szóval, hogy „a papunkat nehéz (jó passzban) elkapni”… Bárcsak lelkibb emberek volnánk mi, papok! Mert a lista persze a felsoroltakkal még korántsem teljes – szándékosan hagytam ki néhány szaftosabb esetet… Nyilvánvalóan van tehát olyan, akit pótcselekvések tartanak meg a papságában: amolyan jól begyakorolt elhárító mechanizmusok.

Néha magam is elgondolkodom, vajon engem mi tart meg. És mi kéne, hogy megtartson? Régebben egyszer a közösségemben a reggeliző asztal mellett megállapítottuk: hát, elég manageréletet élünk. A napi 12 óra munka bizony könnyen összejön… Akkoriban, ha hasonlatot kerestem, hát életemet leginkább egy nagy szürke ököréhez tartottam foghatónak, „aki” napközben húzza az igát, szűkös táplálékon él, rengeteget dolgozik, és mindenki csodálja a figyelemre méltó teljesítményeiért. Olykor-olykor aztán, úgy ünnepek tájékán, ez a behemót állat odaáll a betlehemi jászolhoz, és csak nézi, nézi a Kisdedet, lassan elhomályosul a pillantása, és próbálja Őt leheletével melengetni. De vajon elég-e ennyi neki? És elégnek kellene-e lennie?

Húsvét van. Vajon most úgy változik a kép, hogy a fő dolgunk ilyenkor (s az életben), hogy hű katonák módjára őrizzük a szent sírt? Hogy el ne aludjunk; el ne essünk?!

Nem gondolnám. De mitől is megy valaki papnak? Mi mozgat egy fiatalt, aki ilyesmire vetemedik? Ebben a pedofília-gyanús (-hisztériás) világban…

Csak hangosan gondolkodom… A két világháború közti „nagy jezsuitákról” mondta nemrég valaki (valaki, akit nagyra becsülök), hogy „nem fénylő üstökösök voltak, hanem igáslovak, akik szántották a magyar ugart…” Ez volna a jezsuita/papi hivatás lényege? Így bizony nem jutnánk messzire; könnyen lefordulnánk az útról az érzelmi alultápláltságtól. Az ember ugyanis nem erre van kitalálva… (Mert ebben nincs/sincs különbség pap és „egyszerű hívő” között…)

Mi hát az alternatíva? Engem is érint a válasz, hadd ne bizonygassam… Inkább megmondom mire jutottam. Először az jutott eszembe: a hivatás kérdésében az biztosan számít, hogy valaki mit gondol a túlvilágról. Mert aki komolyan hisz az örök életben, az biztosan másként viszonyul az itt eltöltendő 70-80 – átmeneti – évhez is. Nem abszolutizálja a fontosságát. Aztán arra gondoltam, hogy ez sem stimmel egészen. Nem volna ugyanis helyes itt csupán átmeneti szűkölködésre berendezkedni – különösen problémás ez ma, egy annyira a perc élvezetére irányuló, a pillanatnak élő kultúrában, mint a miénk…

De végre megtaláltam!

Ami egy papot megtarthat, az egyedül a spritualitás. Tudom, most sokan kiabálnak: hát az meg micsoda?! De ha valaki ERRE nem érez rá, annak esélytelen. Jobb bele sem kezdenie. Aki számára viszont valamiképpen feldereng az élet alaptalan alapja, értelmen túli (végső és feltétlen) értelme, s akinek sikerül erre az alapra építeni, annak van esély… Mert papnak, kivált pedig szerzetesnek, jezsuitának lenni annyit tesz, mint kötélen egyensúlyozni a Niagara felett. Vagy még inkább: elengedni minden kötelet. Légtornászmutatvány a javából. Amolyan vízen járás-féle. Valami, ami – mint az imádság maga is sokak számára – talán csak öncsalás, monológ és illúzió. Csak annak valóság, aki éli. Az ő számára viszont – ha valóban törekszik, újra és újra nekilendül, minden elesés/leesés/elmerülés után újra próbálkozik –, ha valóban a megfoghatatlanba kapaszkodik, nem hiányzik többé a társadalmi támogatottság, elismertség, s lehámlik róla a szerep-identitás. Valami hitelesebb lép a helyébe. Az értelmes élet boldogsága pedig úgy szegődik hozzánk ezen az úton, mint egy hűséges kutya.

Jó egyensúlyozást!

98 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr371895893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.04.05. 14:38:13

Amen. :)

Nekem egyébként szép képem van a papságról.

Hogy én mért nem mentem papnak?
Nem éreztem az elhívást. (Remélem nem az van, hogy csak nem vettem észre.)

Ami egy jó paptól elvárható, az bennem nincs meg.
(beszédkészség, szereplés, vezetés)
A biztos állásért (munkanélküli vagyok ismét, és kilátástalan az egész jövő) pedig nem fogok jelentkezni.
Azt erkölcstelennek tartanám.

A szexuális önmegtartóztatás nem jelentene gondot. Eddig sem jelentett.

Ezért is támogatom a cölibátust. Aki erre tényleg el van hívva Istentől, annak ez nem lehet probléma.

Áldott húsvétot kívánok a blog minden szerzőjének és olvasójának!

replay 2010.04.05. 14:39:23

Valahogy úgy érzem, ez a szűk ösvény nem csak a papság hivatása, hanem minden emberé, aki keresztényként szeretne élni.

Isten nem vár el kevésbé elkötelezett hívő életet egy civiltől, mint egy paptól, szerintem ezt fontos látnia minden hívőnek. CSAK a forma más.

üdv

türkiz 2010.04.05. 14:42:19

"Aki számára viszont valamiképpen feldereng az élet alaptalan alapja, értelmen túli értelme, s akinek sikerül erre az alapra építeni, annak van esélye" - ez tetszik!
Amit kifejthetnél bővebben: milyen "társadalmi támogatottságra, elismertségre" célzol; ez szükséges annak, aki a spiritualitásból táplálozik?

Jó, gonoszkodom! Valamiért nem szeretem, ha a papi/szerzetesi hivatás kiemelkedik a többi hivatás közül... de ez már az én személyes érzékenységem :) Valójában mélyen egyet kell értsek veled... és nem csak egyetértek, de kimondottan áldásos végre ez a téma a mostani túlfűtöttségben, a múltból előbukkanó szörnyűségek túl sok mindent testálnak ránk...

(Magam is, anyakánt, gyakran azt kérdezem magamtól, mi tart meg? Valami hasonlóra jutok újra és újra... ugyanakkor meg kell mondanom, ezt a "hűséges kutyát" gyakrabban is elviselném a lábam mellett, lehetőleg jó szorosan :))

azallamenvagyok 2010.04.05. 15:21:07

ez a poszt az esszenciája annak, amiért szeretek idejárni:)

YganA 2010.04.05. 16:54:57

Ez egy nagyon szívenütős gondolatsor.

Mégis kekeckedem.

Tud a Spiritualitás olyan egyenletesen erősen és folyamatosan meglévőként működni esetleg egy hosszú-hosszú életen át, hogy végig óvjon-védjen-erősítsen, mint nemlétezőnek tűnő védőháló a magasban mutatványokat végző légtornász számára??? Hiszen minden és mindenki folyamatosan változik!

Egy igazi, mély elhivatottságot érző sebészorvos is – spiritualitásával együtt – bele szokott fáradni a vakbélműtétekbe, a végtagamputációkba, a hozzátartozókkal, a szenvedőkkel való együttérzésbe, az adminisztrációba, a hivatalokkal, kollégákkal folytatott küszködésekbe – és akkor már nem ő az „Álomorvos” többé, hanem végzi a munka-munkáját, mellette vonósnégyesezik, ógörögöt tanul, stb. és esetleg ezerszer megbánja, hogy erre a „szakmára” adta fejét – holott ez mégis egy több lehetőséget nyújtó civil élet!

És természetesen számtalan – spiritualitást nem nélkülöző – sorsot lehet látni, elképzelni, ahol sokdimenzióban jönnek-mennek a hullámok, de ahol mentőövet lehet lelkiismeretfurdalás nélkül váltani!

A papnak pedig marad az az egyetlenegy örökkön-örökké. Mert ifjúkorában tiszta szívvel úgy hitte, álmodta, igérte holtáig tartó fogadalommal.

És akkor persze hogy jönnek a „pótcselekvések”…

Kételyeim vannak: életszerű ez az elvárás???

Szeretettel:Y.

jabbok 2010.04.05. 17:19:16

@YganA: "A papnak pedig marad az az egyetlenegy örökkön-örökké."
Ugyan. Egy házas embernek nem ugyanennyi marad? Szerintem egyszerű statisztikai alapon is igazolható, hogy a házasságot sem éljük jobb arányban igazi, szívből jövő és eleven hűségben.

Ott is sok nem csak a hűtlenség, a megcsalás - de még több a "pótcselekvés". Nem?

Hűségesnek lenni, tudomásul venni, hogy egy életünk egy halálunk van - ez a nehéz.

Talán Borosnál olvastam valamikor, hogy Jézus és a nagy zsenik között megdöbbentő különbség, hogy Jézus nem érezte börtönnek a saját emberléte korlátait. Ő nem akart bilokálni, nem akart más bőrébe bújni, nem akart nagyobb nyilvánosságot vagy alkalmasabb kort, hogy jobban megértsék: ő igazán EMBERRÉ LETT.

Nekünk ez megy nehezen. Emberré válni.

YganA 2010.04.05. 17:44:25

Kedves @jabbok: "Egy házas embernek nem ugyanennyi marad? Szerintem egyszerű statisztikai alapon is igazolható, hogy a házasságot sem éljük jobb arányban igazi, szívből jövő és eleven hűségben.

Ott is sok nem csak a hűtlenség, a megcsalás - de még több a "pótcselekvés". Nem?"

Elevenre tapintottál. Ugyanilyen kételyeim vannak.
Nehezen tudom elhinni,- bocsánat az őszinteségemért - hogy elérhetetlen célok vannak kitűzve momentán 7 milliárd ember közül nagyon sokak számára. És így nem is számítanak igazán Embernek.

Y.

türkiz 2010.04.05. 18:05:25

@YganA: Milyen "elérhetetlen célra" gondolsz?

Szerintem pacsy egy szóval sem mondta, hogy a spiritualitás hosszú-hosszú éven át "folyamatosan" és "egyenletesen" képes életben tartani bárkit is...
Számomra az elesés, leesés, elmerülés, az újbóli próbálkozások, maga az egyensúlyozás egész másról beszédes...

YganA 2010.04.05. 19:06:40

@türkiz: magamtól idézem:"Mert ifjúkorában tiszta szívvel úgy hitte, álmodta, igérte holtáig tartó fogadalommal."

Erről gondolom, hogy sok-sok ember számára a Földön ennek az "ígéretnek" a betartása ezerféle ok miatt elérhetetlen cél lehet. (Gondolhatunk akár az ifjú, lázadó forradalmárokra is pl., akikből később jó, konzervativ aranypolgárok válhatnak, ...)

Y.

türkiz 2010.04.05. 21:28:14

Kedves @YganA: Asszem, már értelek, de egy jó ideje nem látom mindezt olyan tragikusnak, sőt! "Hiszen minden és mindenki folyamatosan változik!" (-ez is tőled).
Az ifjúkori nagy lendület, hit, ígéret, ha erős volt, nem szűnik meg: az intenzitásából mélység lesz, és elbizakodottságából könyörületesség...
Szerintem nagyobb bátorság kell együtt formálódnunk önmagunkkal, mint lobogtatni egy zászlót, amire felesküdtünk, és savanyúan felróni, hogy az nem nyújtotta azt, amit általa elvártunk...
Egy házasság szép, egy papi hivatás szép, és nem attól, hogy ideákkal, álmokkal indult, hanem attól, mert valóságossá lett. Ettől meg lehet rettenni, meg ki lehet próbálni (asszem, erről szólt a poszt, legalábbis az én olvasatomban).

A lázadó forradalmárokat többek között azért is szeretem, mert belőlük lesznek a "jó, konzervatív aranypolgárok". :)

2010.04.06. 08:39:06

@azallamenvagyok:
Hasonlóan vagyok én is. Bennem még érlelődnek a gondolatok, de köszönöm a hozzászólásokat is, számomra azok is nagyon értékesek. Remélem még lesz sok :-)

YganA 2010.04.06. 09:55:43

Kedves @türkiz: Legelőször is: nagyon-nagyon tetszett a válaszod. Igen, ilyen gondolatokból lehet erőt meríteni tétovázó lényünk nagy döntéseinek meghozatalához.

Mégis ott motoszkál bennem a pesszimista(?) kisördög(?). Sok-sok év alatt megtanultam, hogy nagyon csínján bánjak azokkal a szavakkal, hogy SOHA, MINDIG. Ugyan bízom a Gondviselésben, a Kegyelemben, de… Ezen a poros földön élek, ahol oly könnyen beleakadhat a lábam valamibe, és már alaposan hasra is estem. És néha elég nehéz utána feltápászkodni!

Szerencsére személyemben mostanában nem aktuális semmiféle Igazán Nagy Döntés meghozatala, remélem a leszármazottaim pedig majd idejében megkapják a Belső Hangot, ami segít nekik. (Papok ugyan pillanatnyilag nem lehetnek, lévén mindannyian lányok!)

Más:

Nagyon elgondolkodtattak @Spirál: szavai, amikor mérlegre tette adottságait. Nem tudom, hogy a jövendő pap-jelöltjei mennyi információt kapnak arról, hogy mi is egyrészt egy pap „munkaköri leírása”, másrészt milyen kompetenciák (személyiségjegyek, tudások, stb.) szükségesek a papi hivatás választásához. (Ha a világi életben toboroznak bármifajta feladatra embereket, ezeknek tisztázása fontos/hasznos szokott lenni, mind a munkáltató, mind a munkavállaló szempontjából.)

Erre a kérdésre szakmai kíváncsiságom miatt is szívesen várnék választ!

Y

türkiz 2010.04.06. 11:40:29

@YganA: Ha hiszed, ha nem @Spirál: bennem is futott még két-három kört...

álomfejtő 2010.04.06. 12:05:23

"Emberhalászokká teszlek titeket" - mondta Jézus.Ez a spirituálisan meghatározott hivatása egy papnak- számomra ez a legfontosabb; az, hogy újra és újra kifogjanak a fejem fölött tornyosuló hullámokból, hogy folyton-folyvást újjászületővé teremtődjek, hogy hitemben elerőtlenedve új erőre kapjak, hogy misztikus élményeket megoszthassam azzal a személlyel, aki erre hivatott, s nem tart miatta zakkantnak, esetleg megvilágítsa, hogy azok sokkal földibbek, mint misztikusak, hogy ha már kifogott, ne vergődjek a hálójában és ne kapkodjam a levegőt, mint partravetett,s mi, akik oly sokan az Ő (Magasságos)Hálójának áldásait kapjuk, hálával telten örüljünk a megtalált lelki közösségben, s akkor a pap spirituális élete megsokszorozódik a hívekben, s ez visszaszáll rá, mint új erőforrás, ettől nem védenie kell magát, hanem hagyni, hogy mi is az ő halászai lehessünk - s így megtartatik, hiszem.

kis_csirke 2010.04.06. 12:05:35

Nagyon érdekes a post címe. Jelenleg nekem a első fele (hogy mi vonzza be) kevésbé érdekes, inkább az, hogy mi tartja meg? Persze lehetne olyasmiket írni, hogy a Hivatás vonzza és tartja, de gyakorlati szinten ez mit jelent?

A kötéltánc-vízenjárás hasonlat valóban nagyon találó és már többen is írtátok, hogy ez minden tudatosan vállalt keresztény életben így van. Erről mindig az jut eszembe, hogy Péter is azonnal elkezdett süllyedni, amikor egy pillanatra is levette a szemét Jézusról. Valahogyan nagyon rá kell csimpaszkodni (lehet, hogy a keresztjébe?), ha meg akarunk maradni.
Ha meg bukunk egyet-kettőt (ki nem bukdácsol?!), akkor is föl lehet tápászkodni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.04.06. 15:20:13

@jabbok: Majd egyszer győzzön már meg valaki arról, hogy az egyházi rend és a házasság szentsége kizárják egymást, ahelyett, hogy tabukat (bálvány-isteneket) vennénk természetesnek...
Mert ha igen, akkor az apostoli, egyetemes és igazhívő kereszténység kb. első évezrede (nem beszélve egyes mai napig virágzó helyi egyházak létéről) egy az egyben szentségtörés lett volna?

2010.04.06. 16:02:42

@Kitalátor feljegyzetei:
Felesleges. Nem zárják ki egymást, ha a szentségekre gondolsz.
Szerintem a papi hivatás és feladatok konkrét megélése megvalósítása és a házassági hivatás és feladatok konkrét megélése megvalósítása egyes(!) emberek esetében praktikusan (nem lelki és szentségi értelemben) zárják ki egymást, másoknál meg nem. Ennyi. A kérdés csak ez (és mindig is csak ez volt), hogy praktikusan(!) előnyösebb-e a papi nőtlenség vagy sem.
Szerintem a többnyire a nőtlenség előnyösebb, de meggyőzhető vagyok.

cseresznye 2010.04.06. 18:23:37

Öööö, lehet, hogy én naiv vagyok, de mit kellett ezen annyit gondolkodni? Mármint, hogy a poszt a spiritualitásig, mint válaszig eljusson.
Az, hogy nehéz mindig ott lenni, az más, az természetes.

türkiz 2010.04.06. 19:30:11

@cseresznye: Szerintem ez nem "naivitás", talán inkább bizonyos értelemben "felületesség".
Vannak utak, amelyek nem a céltól leszenek izgalmasak, ahogyan vannak utak, amelyeket mással bejárni, valami elképesztően nagy gazdagodás...

Erősen szubjektív hozzáfűznivalóm még annyi, hogy talán mégsem kell, hogy "természetes" legyen, ami "nehéz"...

bölcsésztanár 2010.04.06. 22:41:55

Nekem is nagyon tetszett a poszt, különösen a különböző típusú papok pótcselekvései, a kategóriák. Ismerek ilyet is, olyat is, jót kacagtam.
Egyébként meg mindent leírtatok, amiken én is elgondolkodtam.
Viszont van egy nagyon fájó pont az életemben: egykori lelkiatyám kiugrása, akit nem tartott meg stabilan semmi a papságban és a szerzetességben. Azt hiszem, hogy túl sokáig húzta az igát, és túl későn vette észre, hogy nem bírja magát megvédeni és az erejét beosztani. És arról szokott beszélni még, hogy nem kapott segítséget. Sem a rendjében, sem segítőktől, akikhez járt (pszichológus, lelkiatya).
Közben pedig olyan elképesztő dolgokat kaptunk tőle hit és spiritualitás terén, hogy a mai napig abból élek. Hogy van ez akkor?

Zsolt Bá' 2010.04.06. 23:20:15

Óriási téma ez a "mi tart meg?", szerintem nincsen rá egyszerű válasz, valami titkos megoldóképlet, ami mindenkinek jó. Minden életciklusban másként, mástól "billegnek" a hivatások, más a kihívás huszon-és negyvenévesen. A természetes alapok között a legfontosabbnak azt látom, hogy minél több olyan tapasztalati élménye legyen - életkortól függetlenül -, hogy amit él és amit csinál, annak ÉRTELME van, illetve hogy legyenek olyan területek, ahová - jó értelemben - szenvedélyt, érzelmeket is bele tud vinni, ami belülről megmozgatja.

türkiz 2010.04.07. 07:18:13

Kedves @Zsolt Bá': szerintem megadtad a választ @bölcsésztanár számára is... Tetszik ez az összefoglalás, és amiben magam is biztos vagyok, meg kell tanulnunk érzelmi táplálékkal is élni; s milyen klassz dolog, hogy ezt ma már kimondhatjuk, hogy ez ma már nem ciki :)

kis_csirke 2010.04.07. 10:38:18

Nagyon sok érdekeset írtatok! Közben gondolkoztam, mi lehet még ilyen megtartós dolog és rájöttem, hogy öregszem, mert Kempis Tamás gondolatait már egészen bölcsnek találom (nyilván itt a "cellát" egy belső, lelki térként érdemes értelmezni):

"Jobb, ha rejtekben vagyunk, és a magunk dolgával törôdünk, mint ha magunkról megfeledkezve akár csodajeleket művelünk.
Dicséretére válik a szerzetesfélének, ha ritkán megy a városba, ha nem szeret emberek elôtt mutatkozni, közöttük forgolódni.
Minek akarod látni azt, amit bírnod tilos?
Elmúlik a világ és minden kívánsága.
Érzéki kíváncsiságod arra biztat, hogy járj, kelj mindenfelé; de mikor vége a kimenôdnek, mit hozol haza: nyomott lelkiismeretet és
megosztott szívet.
Vígan indulsz kifelé, és gyakran szomorúan térsz haza: a jókedvű éjszakázásra keserves reggel következik.
Így minden testi öröm hízelegve lopja közeledbe magát, de végül megmar és vesztedet okozza.
Mit láthatsz másutt, amit itt ne láthatnál?
Elôtted az ég, föld és minden elemek: nem ezekbôl van-e minden?
Mit láthatsz másutt, ami sokáig megmarad a nap alatt?
Azt hiszed talán, hogy egyszer eljutsz az elég-hez?
Azt el nem éred soha!
Ha minden szemed elôtt volna is, ami most van, mind, mind hiába látnád.
Emeld föl szemedet a magasságos Istenre: és imádkozzál bűneidért, hanyagságodért.
Hagyd a hiábavalóságokat azoknak, akik ilyesmi után törik magukat, te pedig arra figyelj, amit Isten parancsol neked.
Zárd magadra az ajtót, hívd magadhoz Jézust, akit szeretve szeretsz.
Maradj vele celládban: mert máshol nem találhatsz akkora békességet.
Ha nem mennél ki, és nem nyitnád meg füledet a világban folyó haszontalan beszédre, az áldott békében jobban elmerülhetnél.
Mihelyt új hírek hallásában keresed örömöd, föltétlenül megzavarodik szíved nyugalma."

2010.04.07. 11:11:06

@kis_csirke:
Sajnos nekem ez "nem jön át". próbáltam "belső lelki térként" értelmezni, de úgy se.
Valahogy a cella hasonlat nekem túl sötét. Ez így a "légtornász mutatványhoz", vagy "vízenjáráshoz".
kevéssé hasonlít. Talán szimpibb volna, ha a "szeretve szeretett Jézus" "kézenfogna és elhívna sétálni", (kint süt a nap).
Azért persze érteni is vélem mire gondolhattál. :-)

epsilon 2010.04.07. 11:56:15

@bölcsésztanár:

Ez egy fontos szempont lehet.

A kérdést talán fordítva tegyük fel: Mi az, ami oda vezethet, hogy a pap ELHAGYJA hivatását? Erről persze csak ők tudnának beszélni - de ez fontos lenne nekünk, többieknek, hogy észrevegyük a jeleket. És mi segíthetne?

Úgy képzelem, hogy ha egy férfiember papságra vállalkozik, akkor azt egészen komolyan átgondolja. A papszentelésen egy kívülálló is megérzi, hogy valami egészen rendkívüli dolog történik Hogyan kopik el ez a csoda? .

kis_csirke 2010.04.07. 12:00:29

@Pandit: Jó-jó, kissé régiesebb a nyelv, meg nem olyan attraktív kép, mint egy szép, izmos légtornász, de szerintem ugyanaz van kifejezve. Légtornászként csakis a kifeszített kötélre (= Jézusra) lehet koncentrálni, mert különben garantált a lepotyogás (oszt vagy visszamászol, vagy nem). Még úgy is lefújhat egy szél, ha nagyon próbálsz kapaszkodni...minden kegyelem.
Kempis ugyanezt mondja; végülis semmi nem mond ellene egy napsütéses-kézenfogós sétának, ha Jézus hív. A lényeg, hogy rá irányuljon minden.

Zsolt Bá' 2010.04.07. 15:56:38

Úgy látom, kicsit szerettek poétikusan, metaforákban fogalmazni, ami szép képesség, de szerintem a hivatásba való "bevonzódás" és a hivatás-elhagyás lépései köznapi szavakkal is eléggé jól leírhatók, amihez nem kell metaforákat értelmezni (vö. légtornászként Jézus, mint kifeszített kötél stb...). A spirituális tapasztalat ugyanolyan mértékben írható le szavakal, mint pl. a szexuális átélés. Vagyis alig. Ezért nem ezt kellene monitorozni. Hanem inkább a természetes tapasztalatok világa a vonzástér vagy a "hadszíntér":
hogy van-e elég élményed? Hogy elég színes-e a papi életed világa? Hogy vannak-e kreatív lehetőségeid? És hasonlók...Metaforákkal e téren nem sokra megyünk:egyszerű, földbe gyökerező tapasztalataink tartanak meg, amelyeken át persze megsejtjük, ami túl van...

Iovianus 2010.04.07. 16:08:27

Az igazi dicséret az, hogy megint elolvasom a cikket. És mégegyszer.

türkiz 2010.04.07. 16:17:38

@Zsolt Bá': :) :) :)
(Ön, kedves Uram, már másodszor, hogy egy lépéssel előbb megírja mindazt, amit gondolatban már magam is megtettem... Ez jó játék! no, meg felettébb kényelmes... Nagy várakozással, és persze kényelmesen hanyatt dőlve nézek a következő kommentje elé...)

YganA 2010.04.07. 17:08:05

Tudom, hogy mint minden hasonlat, ez is sántít, mégis az Egyházat is egy nagy cégnek/szervezetnek érzem, ahol – amint már előzőleg utaltam rá – van munkáltató, munkavállaló, és továbbgondolva tulajdonos (a Jóisten), valamint „customerek”, tehát vevők, kuncsaftok, ahogy tetszik: a hívek.

Cél: a tulajdonos legyen elégedett azzal, ahogyan a szervezet működik, az ő elképzelése szerint. Ehhez viszont olyan munkavállalókra van szükség, akik motiváltan, jól felkészülten minél inkább ki tudják elégíteni a kuncsftok igényeit. És ezek az igények, amint a kommentekből is érzékelhető, meglehetősen nagy szórást mutatnak. Igy első olvasatra szinte teljesíthetetleneknek látszanak időnként. Ezért lenne jó, ha a munkáltató – maga az egyházi szervezet vezetése – kitisztítaná: mely kívánalmak azok, amelyeket bevesz a profiljába, és melyek azok, amelyeket periférikusnak tekint (esetleg speciális szakértőkre bíz).

Egy jól működő cégnél a humánpolitika része a munkavállalókra való folyamatos odafigyelés: megfelelő-e a képzettségük, olyan-e a feladatuk, ami számukra testreszabott, ugyanakkor személyes kihívást is jelent, megvannak-e a munkájukhoz szükséges alapvető „munkaeszközök”, támogató-e a munkahelyi környezet, van-e esetleg valamilyen személyes problémájuk, amihez elkelne egy kis extra segítség, stb.

Vajon hogyan működik mindez az Egyházon belül?

Egy boldogtalan pap, ugyanúgy mint bármilyen más boldogtalan munkavégző „teljesítménye” igencsak negativ hatással lehet a Tulajdonos elégedettségére is!

Néha úgy érzem, a papokról azt feltételezzük, hogy a felszentelésükkel szinte már nem is emberi lényekké váltak, hanem valami átmenetet jelentenek az égi és földi jelenségek között (esetleg ufók?)

És aztán csodálkozunk, hogy ennek az elvárásnak nem tudnak egyesek hosszú távon megfelelni! (Még spirituális védőhálóval körülburkolva sem.)

Y.

2010.04.07. 18:48:06

@Zsolt Bá': (és Türkiz)
Részben igazad(igazatok) van, de hát pont a spiritualitás "felfedezése" tűnik a poszt apropójának, természetes, hogy ezt akarja (-juk) körülírni. És épp a Te utolsó félmondatod mutatja, hogy azokon túl amikről beszélni tudunk pontosan az a plusz "túli" dolog is kell, mert ha csak az van akkor kiéghet a dolog?.
A lépések leírhatók persze, de fogjuk-e érteni?
Mindazonáltal én is örülnék, ha valaki hétköznapi szavakkal is leírná. (Sajnos én még mindig nem vállalkozom rá, hogy érdemben hozzászóljak)

zzzsuzsa 2010.04.07. 20:35:30

Én sem vállalkoznék rá, hogy érdemben hozzászóljak, csak kicsit csatlakozva @YganA: @türkiz: és @Zsolt Bá': mondanivalójához, de mégis kicsit más oldalról. Valamelyik nap (és nem csak akkor) gondolkoztam azon, hogy a számomra legideálisabb "vallás" a katolikus és a zen keveréke lenne. :) Sokkal kevesebb misztikával, sokkal több gyakorlatiassággal. Sokkal kevesebb Jézus elé sírva borulással és sokkal több józan paraszti ésszel, humorral. Kevesebb számítógépes okoskodással, :)) és sokkal több valódi normális életszagú kezdeményezéssel (közösségek létrehozásával, egyszerűbb és élhetőbb életvitel megvalósításával) (ha valakit érdekel elmondom privátban, katolikus falu-ról). A másik amire gondoltam, hogy a mostani Húsvét (is) nagy élmény volt számunkra, és nagyon elgondolkodtam. Ez előadóművészet. Önmegvalósítás. Színház. És a pap is részese ennek a színháznak. Nyilván több mint színház, de azt hiszem a papi hivatás (én persze márcsak tudhatom.:)) az egyike a legnehezebb "adó" foglalkozásoknak ha nem a legnehezebb. És azért, mert a napi 12 órás "adás" évtizedeken keresztül nem megvalósítható. Mint ahogy egy előadóművész sem tud évtizedeken keresztül minden nap teljesen átélt, "adó" és azonosuló lenni. Csakhogy egy előadóművész más mint egy pap, vagy egy orvos. Itt életekről van szó. Hallottam valami nagyon jót. Van egy hely (sajna nem tudom hol) ahol a tanárok egy bizonyos hivatásban eltöltött idő után egy év szabadságra jogosultak. A papok szerintem megérdemelnének másfél évet...:-))
Én ezt egy totál reális dolognak tartom!!

türkiz 2010.04.07. 20:39:15

Kedves @Pandit: jogos a kiegészítés! Megsúgom, engem is mélyebb rétege izgat mindennek, de hogy ezt miként lehet megragadni?

Tudod, amikor a Kempis idézetet átolvastam, arra jutottam, hogy én azt a cellát bizony nagyon nem ruháznám fel mással, mint ami. Sőt!
Az a cella arra hív, hogy néha zárd magadra az ajtót (ezt aztán ismerik is jól a papjaink).
Véleményem szerint a spiritualitás tere nem ismeri ezt a féle zártságot...
Ismerhet tehetetlenséget, korlátokat, fájdalmat, kiszolgáltatottságot, ürességet... de mindez nem arra hivatott benned, hogy miatta ajtókat zárogass, hanem végre enged kitárulni azt az egyelen egyet, ami mögött a valóság valóságosabban tündököl... (és ebben a valóságban persze te is benne vagy) :)
Erősen hajlok @Zsolt Bá': megállapítására: "A spirituális tapasztalat ugyanolyan mértékben írható le szavakkal, mint pl. a szexuális átélés."
És itt van pacsy egyik kulcsmondata is: "Csak annak valóság, aki éli."
Hát, nem tudom... szerinted mindez "körülírható"? várhatunk még közelebbit?; mert persze engem is ennek az igézete köt ide...

kis_csirke 2010.04.07. 21:33:04

@türkiz: @türkiz: ezzel a nagy feloldódással azért nagyon kellene vigyázni, sok olyan helyzet van, amikor a nagy nyitott "spiritualitásban" feloldódik az egész hivatás is.
A cella Kempisnél a jólápolt Istenkapcsolat, amiből fakadhatnak a gyümölcsöző papi tulajdonságok. Csak egy cellával a háttérben lehet bátran és nyitottan mások felé nyitni, anélkül csak rövidtávú kipörgés lesz a szépen indult hivatásból. Persze rosszabb esetekben búvóhely is lehet a cella, de akkor meg kellene nézni, mi elől is menekül a pap. (Tényleg: ha gáz van, van kihez fordulniuk hatékony segítségért?! Van valamilyen coaching lehetőség kiégett papoknak?)

@epsilon, @YganA: a vállalati hasonlat nagyon érdekes. Ha egy jobb cégnél kilép egy-egy szakember, mindig végez a HR "kilépő interjút", amiben a kollega kilépésének a motivációit tárják föl, hogy ebből tanuljon az egész vállalat. Van ilyen a papok esetében? Nagy-nagy tapasztalatot hozhatna ez.

zzzsuzsa 2010.04.07. 22:04:44

@kis_csirke: Mi az a jólápolt Istenkapcsolat? Amiből a "gyümölcsöző" papi tulajdonságok fakadhatnak? (elnézést a tájékozatlanságért és a kotnyeleskedésért, de ez a mondatod nagyon meglep)

türkiz 2010.04.07. 22:20:01

@kis_csirke: Én meg azt szeretném tudni, hogy konkrétan(!) mire gondoltál, amikor azt írtad, hogy: "sok olyan helyzet van, amikor a nagy nyitott "spiritualitásban" feloldódik az egész hivatás is."?

kis_csirke 2010.04.08. 07:56:47

Sziasztok,
@zzzsuzsa: a jólápolt Istenkapcsolat szerintem az, amikor a pap (szerzetesféle) az életének a legintimebb és legfontosabb dolgait Istennel osztja meg. Ő az élete párja. Hisz abban, hogy Isten egyedül elég. Erre tette föl az életét. Van egy "legbelső cellája", ahová csakis Istent engedi be. Ha ez a belső stabilitás megvan, annak az erejéből fakad a külső tevékenysége, az sugárzik ki. Ez nem azt jelenti szerintem, hogy mindig minden OK és happy. hanem azt, hogy ennek a küldönleges kapcsolatnak az ápolására megvan az idő. Ha Isten nem is válaszol (vagy nem úgy, ahogyan az illető várja), rendszeresen oda kell adni az időt és figyelmet Istennek. Kempis azért tetszik, mert abból indul ki, hogy a pap már odaadta az életét Istennek, "normális" módon nem fog tudni élni. Ha nagyon elsodorják a világ ügyei és nem vesz tőlük valamennyi távolságot, saját magát sz@vatja meg, és törvényszerűen megsebződik.

@türkiz: ezalatt nagyon sok konkrét példát értek, amikor a papok a nagy pasztorációban és világ felé fordulásban annyira túlvállalják magukat, hogy kiégnek, mert elhanyagolják a személyes imát. Az első jelei szerintem ennek, hogy elkezdik relativizálni az életformájukat; a bukdácsolásaikat (ami mindenkinek megvannak) felmentik azzal, hogy a személyiségfejlődésükben ezek fontosak és már nem is törekednek a belső fegyelemre.
A spirituális feloldódás szerintem az Istennel való kapcsolatban megy végbe, aminek csupán vetülete, hozadéka az emberekkel való kapcsolat. Az a baj, hogy sokan fordítva gyújtják meg a gyertyát, s a külső kapcsolataikat jobban ápolják, mint az Istenhez fűződőt, de ez nem viszi őket közelebb Istenhez.
Ha elnézem a beérett, sugárzó atyákat (azért van néhány), mindegyikükre egy elmélyült imaélet a jellemző.
Persze ez nem azt jelenti, hogy magányra ítélem a papokat, hiszen meghitt barátságok nélkül elpusztul az ember, de az Istennel való kapcsolat fontosságát hangsúlyozom.

Nagyon zavarosan fogalmazom, vagy lehet azért érteni, mire gondolok?!

Zsolt Bá' 2010.04.08. 10:58:39

Jó érzés olvasni minden szempontotokat, folytassátok!..:-) Úgy látom, eddig a hangsúly a papon (szerzetespapon???!) mint egyénen és az ő Istenkapcsolatán volt. Elengedhetetlen azonban mind a hívásban, mind a megmaradásban a közösségi dimenzió. Hogy kihez tartozik valójában? Hogy tapasztalja-e, hogy oda tartozik? Szerintem teljeséggel megoldatlan az egyházmegyés cölebsz papság életforma-helyzete. A szerzetesség a maga közösségével legalább komoly esélyt nyújt a támogatásra. Félig viccesen: szinte üdvösség és kárhozat a különbség...-) Egyházmegyésnek lenni óriási kockázatokkal, esetlegességekkel jár. Biztosan ismertek sok tönkrement, leépült, megnyomorodott, elmagányosodott vidéki papot. A másik a "nőkérdés". Hogy a nő helyét betölti-e Isten? Szerintem ez kizárt. A nő helyét nőkkel való egészséges emberi kapcsolatok tudnák betölteni.
Ez pedig már pszichikai kérdés. Számos aranyos szeminaristát, szerzetesnövendéket látok, akik pl. dundi módon kihízva, kis pattanásaikkal, selymes arcbőrükkel, feminin mozgásukkal ordítóan elárulják, hogy itt ezzel nagy baj lesz...És nagy tapasztalatú atyák és pasztorálpszichológusok őszintébb perceikben - anonim módon persze - elárulják, hogy a nőkérdésen sokkal többen elcsúsznak, mint ami ebből látszik...Nehéz téma ez, rengeteg a tabu.

türkiz 2010.04.08. 15:17:44

@kis_csirke: Nagyokat sóhajtoztam, miközben olvastalak... és hidd el, nagyon is jól levehető, amit megfogalmaztál.
De azt is mindjárt le kell szögeznem, egészen máshonnan nézünk ugyanarra. Azt hiszem...

Hogy mit értesz "jólápolt istenkapcsolaton", az nekem kicsit ... maradjunk annyiban, hogy szűkös. A lényeg szerintem ezen túl van, messze túl, persze valószínűleg ezen keresztül... :)

Jobban tetszett, amit a buktatókról írtál! Mélyen igazak a meglátásaid, csak szerintem ennek semmi köze ahhoz a "spiritualitáshoz", amit itt igyekszünk körbejárni. Ezek egész egyszerűen menekülések, a könnyebb utak lehetőségeinek kijátszása...
A nyitottság, amiről szólni szerettem volna, nem ez a féle: a bennünk(!) lévőről tettem volna említést, mert véleményem szerint bennünk(!) kellene, hogy megszülessék.
(Nem erről szól akár az ima is? Eltávolítani mindent, ami az utunkban van? Nemcsak ajtót nyitni, de ha szükséges minden ajtó mögött egy újabbat is, hogy végül az ember csak...?)

Konkrétabban! Mindannyiunkkal megtörtént már, hogy valami okán (halálhír, betegség, lelkigyakorlat után vagy akár egy hosszabb kihagyás utáni visszatéréskor) a megszokottat, valami egészen rendkívüli érzékenységgel lettünk csak képesek magunkba szívni. Ilyenkor az ember szinte eggyé lesz egy omló vakolatdarabbal, egy fűszállal... mindent valóságosabban "fog", érzékel és érez... persze "csak annak valóság, aki éli"...
Röviden! "Nyitottság" alatt én valami ilyesmit értenék...

Zsolt Bá' 2010.04.08. 17:10:18

Egyetértek, amit a "nyitottságról" írsz, ismerős a tapasztalat. De azt veszem észre, hogy - talán korunk nagy divatját követve - sokkal többre értékeljük a "nyitottságot", mint azt a zártságot, azokat a körvonalakat, amelyek a személyünk integritását megőrzik. Hogy az maradjon, aki lényegileg. Állandóan ezt a nyitott beállítódást emlegetik sokan (ami naná, hogy kell...), de elfelejtik hangsúlyozni, hogy a spiritualitás megtartásához nagyon kell a személynek az a zártsága, amely nélkül minden fluid, olyan az egész ember, a beszéde is, mint egy szoba, amelyen állandóan tárva-nyitva leng az ajtó, a bent lévő pedig minden kintire reagál. Nem jó az ilyen ember, akármekkora kapacitása van...

türkiz 2010.04.08. 18:32:50

@Zsolt Bá': Csak ezt ne, csak éppen "korunk nagy divatját" ne kend rám! Nap mint nap küzdenem kell a "trendi"-vel szemben... (ebbe bele sem kezdek...)
Ugyanakkor nem egészen értem az utolsó soraidat. Van ilyen ember? Akit te felvázoltál, az számomra inkább képzelhető el pszichiátriai esetnek, mint egy hús-vér embernek; ennek okán, hogy lehet szó még "kapacitásról" is?
A másik! A "nyitott beállítódás" (amit én nem hallottam annyit emlegetni, hála Istennek, mert akkor most biztos elhallgatnám) az csak akkor tesz fluiddá, ha csak önmagamra irányuló és öncélú, ha mindenre és mindenkire kiterjed, akkor éppen hogy segítheti a reálisabb körvonalazódást és éppen, hogy jobban segítheti "személyünk inetgritásának" megóvását.

"az maradjon, aki lényegileg" - ez, azt gondolom, minden érett személyiséggel rendelkező embertől elvárható; nem még attól, aki ilyen magasságokban "egyensúlyoz"...

zzzsuzsa 2010.04.08. 21:14:23

@kis_csirke: Ma délelőtt gondolkodtam a szavaidon, és biztos voltam benne, hogy a "jólápolt Istenkapcsolaton" nem valami konyhanyelven megfogalmazott banalitást értesz és utóbbi hozzászólásodhoz csak annyi, hogy nagyon ütős és erre számítottam. Azt írod: "Hisz abban, hogy Isten egyedül elég. Erre tette föl az életét." Szerintem túl nagyok az elvárások egy pappal szemben. Ugyanis ő is ember. Neki sem elég "csak" Isten. Neki is van, volt/ak szülei, családja, szüksége van az intimitásra. ((Minap beszélgettem egy nem hívő fiatal párral és azt kérdezték tőlem, tőlünk (társaságban) hogy szerintünk nem abszurd e az, ha egy pap házassági tanácsokat ad, vagy gyereknevelési, családi problémákra osztja az észt. Erre valahogy spontán reagált valaki, hogy hiszen ő is családból jön nem? Asszem Zsolt Bá írt a szegény falusi plébánosról, aki teljesen egyedül van elszigetelődve. Hiányzik a családja, és még sorolhatnám....Asszem nem tudtam pontosan leírni amit szerettem volna.

zzzsuzsa 2010.04.08. 21:35:53

Na elveszett egy bejegyzés! @kis_csirke: -nek szerettem volna még annyit, hogy megértelek abban, hogy egyértelmű az, hogy egy pap Istennek szenteli az életét. És nagyon rossz az, ha ez a dolog relativizálódik. Amúgy is ilyen világban élünk, ahol még az is relatív, hogy a nő nő, vagy férfi e a férfi. Ma délután a játszótéren, a padon ülve olyan érzésem támadt, mintha egy filmben ülnék. Több beszélgető pár jött. És akkor gondoltam az általad említett relativizált világra.
Szerintem akkor lesz valami relatív, ha már a szélsőségeket nem bírjuk elviselni. Akkor jönnek a zárójelek. Ezért kellene a szélsőségeket megszelídíteni.

dormi 2010.04.08. 23:18:15

Azt írod, pacsy: "Mert papnak, kivált pedig szerzetesnek, jezsuitának lenni..."

Nem lát(hat)om ennyire élesen, hogy egy szerzetes számára tényleg nehezebb az egyensúlyozás.
Igaz, nem élek a renden belül, és több egyházmegyés papot látok egy másik perspektívából, a hívő szemével, mint szerzetesét.

A posztod felhozott a "mélyemből" egy számomra fájdalmas emléket. Azóta is az "amikor befulladtam mint beszélgetőpartner" címkével ellátott, képzeletbeli fiókomban tartom.

2006-ban járunk.
Enyhe októberi idő. Még elég a vékony kabát. Egy Skodában ülök a falusi plébános mellett. A 120 km-es út nagyjából negyedénél járhatunk. A plébános 43 éves, már két éve gyógyszereken él, depressziós. A plébánia-összevonások óta még kapott három falut a meglévő négy mellé. A depressziója akkor rosszabbra fordult. Előhozza a "kedvenc" témáit és cinikusan szidja az egyházat; a külsőségekben, szép miseruhákban, sok füstölésben, csak a jómódú családoknál való vacsoraestekben elvesző paptestvéreit; a csak tudományos nyelvezettel beszélő okoskodó teológusokat; a püspököt; a reverendába öltözött üzletembereket, akik csak a valutát ismerik; a hívek csekély létszámát a miséken; saját papságát rothadó dögtetemhez hasonlítja; stb. stb. stb.
A kilométerek növekedésével egyenes arányban süllyed egyre mélyebbre a saját szomorúságában, ami igazából az én nyomorom is, mert ezek a témák engem is mélyen érintenek és elszomorítanak.
Nem szólok, csak hallgatom. Belül ott motoszkál bennem, hogy megkérdezzem: "te miért vagy pap, ha így gondolkodsz?" De elgyávulok. Fájna a válasz és nem akarom hallani.

Meglepetésemre hirtelen felém fordul és megkérdezi: "Te mi a fenének vagy még mindig keresztény? Minek jársz templomba? Mit érdekel téged az Isten? Mit keresel ebben a pöcegödörben (=nála: Egyház)?"
Látom magamat kívülről, ahogyan kitágult szemekkel bámulok, megáll bennem a levegő és csak nézek ki a szélvédőn. Aztán elindul bennem valami agytevékenység és az jut eszembe, hogy nincs olyan válaszom, ami egy depresszióst kisegítene vagy neki hiteles lenne.
Kb. 20 perc némaságban eltöltött kocsikázás után felbuzog bennem a paraszti hév, hogy nehogymá' szégyenbe maradjak és csak kibököm: "Nem tudok válaszolni. Más az ok, amiért keresztény lettem és más az oka, amiért az is maradtam. Csak azt tudom, hogy nem látok jobb alternatívát."

Erre keserűen kifakad, cinikus nevetést hallat, az egyik öklével ütögeti a műszerfalat, majd számomra letaglózó stílusban odaböki (elnézést az olvasóktól, de itt mostan szó szerinti idézet következik): "K....vára kib.....ott elhagyatott helyen nőttél te fel, ha nincs jobb alternatívád Jézusnál!" - majd nevet tovább.

Nagyon ideges lettem. Csak annyit tudtam mondani: "Neked úgysincs jobb válaszod, ezért kénytelen leszel végighallgatni. Azért lettem keresztény, mert a szüleim a keresztvíz alá tartottak. Azért maradtam keresztény, mert teljesen meg akarok térni és ennek megvalósítására nem tudok jobb alternatívát."
Erre ő az öklét rázta és folyatta: "Micsoda duma! Azt sem tudod, hogy mi a szenvedés!"
Majd valami olyasmit mondtam, hogy a szenvedés nagyon sokféle lehet, és még nem ismer eléggé ahhoz, hogy tudja, mennyire viharoktól tépázott, vagy éppen nem az én hitem.

Ennem már négy éve. Azóta őt disponálta a püspök és nem érintkezünk. Sajnos, ahogy hallom, az egészsége és a hozzáállása nem változott. Összefutok vele egyházmegyei rendezvényeken. Ilyenkor megkérdezi, hogy miért nem írok neki e-mailt, miért nem látogatom meg, ahogy a többiek teszik. Egyik Karácsonykor felhívott, hogy mi van velem. Csak annyit mondtam, hogy amíg nem hajlandó a változás érdekében konkrét lépést tenni - pl. beszélni a püspökével, lelkiatyát keresni, segítséget kérni, talán hosszabb eltávra menni - addig engem felejtsen el.

Ami miatt ezt leírtam:
A nyitó kérdésedre talán ahány pap, annyi válasz. Persze nem árt, ha ez a sok válasz a végén egy Közös Nevezőben találkozik. Mindenesetre nagyon szituált. A körülmények rengeteget tesznek hozzá ahhoz, hogy valaki meg tudja magyarázni vagy éppenhogy nem tudja megmagyarázni, hogy miért pap. És sajnos az általad megfogalmazott spiritualitás nem mindig egyértelmű mint válasz. A fent leírt tapasztalatom tudatában meglepődéssel olvastam azt a bizonyosságot, amit megfogalmaztál. Még ki kell bogoznom magamban, de azt tudom, hogy ez a meglepődésem jó.
Én mindenesetre örülök, hogy a poszt nyomán újra elgondolkodhatok, hogy miért vagyok még keresztény, mi tart meg ebben.

Ezek az események, mint pl a fenti, és az általad is felsorolt papi "kategóriák" miatt bennem kialakult indulat, ellenszenv, harag a lelkem ketrecbe zárt vadállatai. Minden nap meglátogatom őket, beszélek hozzájuk. Hátha szelidülnek, és közben talán én is.

Jó éjt!

türkiz 2010.04.09. 07:32:09

@dormi: Hu, csodálom a bátorságodat, még inkább ezt a tárgyilagos őszinteséget...
Tudod, nekem is vannak hasonló szaftos történeteim és bizonyára ez is(!) oka lehetett, hogy pacsy írása ennyire jólesett; meg persze ugyanúgy oka lehetett annak is, hogy itt mindvégig valami nagyon igyekezett elhatárolódni bennem a "szegény papjainkról" szóló kommentektől, holott nagyon is átérzem. (Itt az idő, hogy megkövessem mindazokat, akiket ebben a pár napban látszólag(!!!) figyelmen kívül hagytam... @YganA: )@zzzsuzsa: és @kis_csirke: ???)
Napsütéses, szép napot!

kis_csirke 2010.04.09. 07:35:28

@dormi: hű, nagyon ütős.
Tetszik, hogy kihívást adsz az illető atyának ("amíg nem hajlandó a változás érdekében konkrét lépést tenni - pl. beszélni a püspökével, lelkiatyát keresni, segítséget kérni, talán hosszabb eltávra menni - addig engem felejtsen el"). Ezt az atyát valahogyan a rendszer áldozatának tekintem. A papképzés nem készít föl a pasztorációra (nyomják szegény fúk fejét teli filozófiával meg dogmatikával /ami fontos persze, de azt nem tudják, hogyan kezeljék a 3-4 plébániájukon a pletykafészkeket, illetve a cölibátust a gyakorlatban hogyan lehet "megúszni" egészségesen). (A jezsik igazán nyithatnának egy olyan rekreációs intézetet, ahol az egyházmegyés papoknak lenne lehetőségük ezeket megtanulni, ha menteni akarják a bőrüket.)

@türkiz: azt hiszem, hasonló dolgokra gondolunk. Amit te "feloldódásban" értesz, én azt nevezem Istenkapcsolatnak, de ilyen személyes és lelki ügyekről nem lehet/nem tudok írni. Ezt mindenki maga érzi, nála hogyan folyik. De @Zsolt Bá' azt hiszem, megértette, mire gondoltam: hogy a sorrend nagyon fontos, csak az tud tartósan mások felé nyitott lenni, akinek a saját ügyei (belső cellája, Istenkapcsolata) karban vannak tartva. Ez alatt nem az állandó "lebegést-oldódást" értem, lehetnek száraz időszakok is, szerintem az erre fordított figyelem-idő a döntő. Akinél ez rendben van, az fog nyitottan mások felé fordulni. (De szerintem ezt te is így látod, gondolom, a középkorias "cella" kifejezés zavart meg).

@zzzsuzsa: no, szerintem jó felvetés volt, hogy meg kellene különböztetni a "szerzetesféle" papokat és az egyházmegyéseket.
De. Amíg kötelező a cölibátus, addig nem teszek különbséget a kettő között, hanem szerzetesi hozzáállást várnék el az egyházmegyésektől is (különben nem bírják a cölibátust).
//Mivel az egyházmegyések nem élnek szerzetes módjára -- gyakorlatban komoly problémák is vannak a cölibátus körül.//
Ha majd fakultatív lesz a cölibátus (mondjuk szerzetesek azt választják, az egyházmegyések nősülnek), akkor más lesz a helyzet, akkor nem írnék ilyen radikális szöveget (Hisz abban, hogy Isten egyedül elég. Erre tette föl az életét.").
Amit a játszótéri élményedről írsz, nagyon érdekes. Épp a relatív (posztmodern DDDD) világ miatt kell egy nagyon szilárd Istenkapcsolat, hogy (legalább a pap) tudja, hogy kicsoda, mi felé tart, hová próbálja terelni a rábízottakat. Ha nincs meg ez a belső iránytű, a mai korban nagyon könnyedén el lehet tévedni...

dormi 2010.04.09. 08:52:58

@kis_csirke: "Ezt az atyát valahogyan a rendszer áldozatának tekintem."

Egyetértek. Egyházon belül is beszélhetünk bizonyos mértékű rendszerabúzusról.

Nincsenek megváltó ötleteim. Bízom abban, hogy a szemináriumi évek alatt a spiri segít helyre tenni a növendékekben a szexualitásukat, de ami ennél is fontosabb, közelebb segíteni őket a Legjobb Barátjukhoz. Nem szégyellnék több civilt, egy-két nőt is az oktatásba bevonni. Előtte persze ki kell taposni az ösvényt a helyesen értelmezett feminista teológiai előtt. Ehhez nem ártana egy-két hímnemű feminista teológusnak is megszületni. stb. stb.
Ugyanakkor ne legyen olyan elvárásunk a szemináriumok felé, hogy az majd minden szituációra és necces élethelyzetre felkészít. Mi, a hívek is folytatjuk papjaink oktatását. Hol jól, hol rosszul. Csak azt kívánom, hogy az én, és a plébánosom sírjára is nyugodt szívvel véssék rá: "Tanulmányait befejezte."

Szép napot!

2010.04.09. 10:19:14

@Zsolt Bá': Aha, azért Neked is mennek a metafórák. ;-) de érdekes amit a nyitottságról írtál én sem gondoltam még erre, hogy ezt is lehet túlzásba vinni. Lehet hogy van passzív és aktív nyitottság és itt inkább egyfajta passzívra van szükség?
dormi története egyenlőre kiütött minden mást ami a többi komment kapcsán eszembe jutott, de annyi még hogy a "nőkérdés" tényleg nagyon fontos dolog lehet az egyházmegyés papoknál. Nekem is van több személyes tapasztalatom ezzel kapcsolatban. A nőtlenség eltörlését pedig továbbra sem gondolom megoldásnak, viszon NAGYON itt lenne már az ideje, hogy komolyan el kezdjen foglalkozni ezzel a kérdéssel AZ Egyház is.

dormi! Az viszont feltűnő, hogy a történeted papja már eljutott egy szintre, és - legalábbis a barátja előtt - tud őszinte lenni. Kiváncsi lennék, hogy a depressziója ellenére hogyan látja el a hivatását. Úgy tűnik, hogy minden cinizmusa ellenére valami még megtartja őt is.
Úgy tűnik - gondoljuk most azt, hogy ösztönösen -
a "cella" helyett az emberi kapcsolatokban keresi a választ. Nem az lenne a dolgunk, hogy válaszoljunk ahogy tudunk? Nem lehet, hogy egy segélykiáltónak nem nyújtasz kezet? Talán itt is van valamiféle válasz a "Mi tart meg kérdésre".(?) Mindazonáltal a Te válaszod nekem tetszik. Nem vagyok depressziós, de én bizony elgondolkoztam volna rajta, sőt a pap válaszából, amit a magányról írt lehet, hogy őt is megérintette, nem?

zzzsuzsa 2010.04.09. 11:02:05

@dormi: Ejha Dormi! Ez igen! "mi hívek is folytatjuk papjaink oktatását" Dormi! Az "oktatás" vica versa dolog. A tanár tanul a tanítványtól. No meg egy kis részvét sem árt. "Csak azt kívánom, hogy az én plébánosom sírjára is nyugodt szívvel véssék rá: Tanulmányait befejezte" Dormika! Tanulmányainkat befejezzük életünk végén????
Még egy kérdés a történeteddel kapcsolatban: Azt mondod: A plébános skodájában ültél. Ne! Ne hidd, hogy rosszra gondolok, csupán arra, hogyha valaki beül egy plébánosi skodába, akkor ott BIZALOMRÓL van szó. Nem tudom, de az az érzésem, Pandit nyomán, lehet, hogy te voltál az egyetlen, akinek így eleresztette magát. Ez hatalmas bizalom feléd. Nem érzed ezt? és az, hogy várja az emiledet, biztos kevés ember van akihez IGAZÁN bizalommal tud fordulni egy pap. Már civilre gondolok. És ez akárhogy is csűrjük csavarjuk,ez hatalmas űrt jelent számukra.És nagy magányt. Főleg egy falusi plébános esetében. Szerintem minden normális pap, szerzetes fejében megfordul az, hogy mi a fenét csinál ott a szószéken, és, hogy egyáltalán van e Isten!

kis_csirke 2010.04.09. 11:44:36

@dormi: "nem ártana egy-két hímnemű feminista teológusnak is megszületni"---DDDD izgalmas a felvetés.

Ha azt sikerülne elérni, hogy a szemináriumból olyan papok kerüljenek elő, akik "tanuló-térként" tekintenek a plébániára és "tanítóként" vagy legalábbis partnerként a plébánia népére, akkor már lényegesen könnyebb lenne a helyzet. (Sajnos sok kispap azt hiszi, a szentelés egyfajta "mindentudással" jár együtt, aztán csodálkoznak, ha sorra kapják a maflásokat az élettől.)

A te esetedben nyilvánvalóan a bizalom jele, hogy elmondta a helyzetét a pap, és szerintem helyesen jártál el, hogy nem erősítettél rá erre az érzésére. Szerintem jól tetted, hogy azt ajánlod neki, keressen segítséget, lelkivezetőt. (Ahogy meg tudom itélni a leírásból, nem a te dolgod ápolgatni a lelkét, azzal csak nagyon necces és bonyolult dolgok állhatnak elő. Ilyenkor abban lehet segíteni, hogy az illető szakemberhez kerüljön, aki átsegíti a krízisen.)

((Még az is eszembe jutott, hogy negyven fölött az egyházmegyés papoknak már "kiugrani" sem egyszerű, hiszen megszokták az anyagi biztonságot, helyi közösségben általában presztizsük van, ha kilépnek, akkor mennek munkanélkülinek (egyház nem használja föl a teológiai tudásukat sem, szakmájuk meg általában nincs.))

YganA 2010.04.09. 11:48:11

Kedves @zzzsuzsa: az a hasonlat jutott eszembe, hogy a repülőgépen kiírják: nyomáscsökkenés esetén először a saját fejedre szereld fel az oxigénmaszkot, és utána nyújts segítséget a melletted ülő rászorulónak (gyereknek). Úgy érzem, @dormi: még mindig a saját maszkját kénytelen igazítgatni, akkora volt a "nyomásesés". Amíg ezzel nem végez, mindkettőjüknek kára származhat a figyelem megosztásából. Még akkor is, ha közben kicsit meghasad a szíve.
Szeretettel: Y.

2010.04.09. 12:35:36

@YganA:
Semmiképpen sem konkrétan dormira értettem, amit segítségnyújtásról írtam. Biztosan helyesen járt el, ehhez én nem értek, ráadásul ennyi infó alapján nem is illene beleszólnom. Kizárólag a "Mi tart meg"-ben a pap-hívő közti viszony szerepére gondoltam. (Felteszem dormi is ezért írta meg a sztorit.)
Ha olyan bajban lennél, mint ez a pap neked mit mondana a "cellás hasonlat"? Te nem lennél cinikus?

Sajnos amit @kis-csirke írt az anyagi biztonságról azt nagyon igaznak érzem. Nem tudom hogyan lehetne ezt kivédeni (talán a tanárok egy év pihenőjéhez hasonlóan a papok másfél événél meg kéne ezeket vonni tőlük, dolgozzanak másban éljenek meg valahogy, de az meg túl kegyetlennek tűnik.)
Mindenesetre ez egy nagyon konkrét és világos "megtartó erő".

2010.04.09. 13:03:17

Hogy kicsit részletesebben is kifejtsem a gondolataimat ebben a pap-hívő dologban:
Az is nagyon frusztráló lehet, hogy a legtöbb esetben nagyon egyoldalú a kép. A hívő a papot egyfajta biztos pontnak tekinti akihez esetleg a saját lelki nyavajáival el is mehet (lelkivezető), de mindenképpen egy kvázi példaképnek, vagy kegyelmi forrásnak. A kicsit intellektuálisabbak azt is tisztázzák magukban, hogy lehet akármilyen is, de ő közvetíthet bizonyos kegyelmeket (pl szentségek, stb).De magát a személyt, a pap emberi voltát a legnagyobb jóindulat mellett is hajlamosak vagyunk elfelejteni, vagy legalább is félretenni. Ebben sokszor ők maguk is "partnerek".

Ugyanakkor egy intellektuális (étsd jól) szint után a sok negatív tapasztalattal megfejelve a hitüket komolyan vevő hívek eljuthatnak egy olyanhoz is, hogy hát igen-igen ők is emberek, meg minden, és tlajdonképpen nekem nincs is szükségem papra. (Fejlettebb a lelki életem, "spiritualitásom", akár a teológiai tudásom).
Nincs is szükség papokra?
Több oldalról egyfajta piedesztára emelés és elutasítás még rosszabb esetben "vállvonás" veszi körül a papot. Igazi "melléállást" maximum a paptársaitól kaphat, de ki tudja egymásnak beszélnek-e erről, vagy találkozhatnak-e?
Tényleg (jó lenne, ha egy pap is válaszolna) mi teszi a papot pappá? Mitől és miben más ő mint egy nem pap keresztény? (Nem teológiai, hanem hétköznapi értelemben, és a mise és gyóntatáson kívül gondolom!)

kis_csirke 2010.04.09. 13:18:46

@Pandit: nagyon klassz kérdések (pár dologban én is találva érzem magam)

álomfejtő 2010.04.09. 16:08:39

@zzzsuzsa: @Pandit: Nagyon talált nálam is, akár én is írhattam volna.

pacsy 2010.04.09. 19:08:27

Szerbusztok!
Nem akarom elteriteni a temat, de en meg ott tartok, amit Te irtal, @álomfejtő: "Viszont van egy nagyon fájó pont az életemben: egykori lelkiatyám kiugrása, akit nem tartott meg stabilan semmi a papságban és a szerzetességben. ... Közben pedig olyan elképesztő dolgokat kaptunk tőle hit és spiritualitás terén, hogy a mai napig abból élek. Hogy van ez akkor?"

Nekem is van ilyen esetem; az is eleg fajo. Iszonyuan lassan tanultam meg ot elengedni, megbocsatani neki, amiert nem ugy el tovabb, ahogy en kivantam/szerettem/elvartam volna. Es a gyogyulasom egyik fontos allomasa volt, amikor belattam: semmi sem valt hamissa abbol, amit korabban mondott, a palyamodositasa elott. Az en szemelyes onallosodasom/felnovesem is ehhez a pillanathoz kotheto.

@dormi:, meg nem reagalok; gondolkodom... Egyelore ott tartok, hogy kicsit feltem az erintettek privacy-jat az ilyen onfeltarulkozasoktol. Nem tudom, hogy most azert drukkoljak-e jobban, hogy konnyen azonosithato legyen ennyi info alapjan, mert olyan ritka eset, vagy azert, hogy minel tobb legyen belole, nehogy felismerjuk ot...
De, ahogy reagaltal, az nagyon teccik!

zzzsuzsa 2010.04.09. 20:31:27

Kedves @YganA: Igen, teljesen igazad van nem a hívők dolga, hogy egy ilyen válságban lévő papnak lelki támaszt nyújtsanak. Én egyébként félnék ennyire nyíltan közölni ilyen súlyú történéseket. 20-25 évesen számomra is trauma lett volna. 42 évesen már nem!

türkiz 2010.04.09. 20:37:34

Kedves @pacsy: :(
Miért nekem adatik ez a mostoha szerep? Bölcsésztanár vagy álomfejtő? ...

tistedur 2010.04.09. 20:44:43

@zzzsuzsa: akinek lelki támaszra van szüksége, az menjen szakemberhez :) de a sikerhez kell a körülötte lévő közösség segítsége és támogatása is :)
mer anélkül nem megy.

zzzsuzsa 2010.04.09. 21:05:26

@tistedur: Én is valami ilyesmire gondolok. :))

lálo 2010.04.09. 21:08:09

@pacsy:
Kicsit félek ezt most ideírni, mert nem akarok senki sebébe belenyúlni, vagy úgy tűnni mint, aki nem veszi komolyan, vagy nem érzi át. Bár az tény, hogy soha nem érintett meg ennyire sem pap, sem szerzetes kiugrása. Kiskoromtól tudok ilyenekről, és voltam olyanok közelében, akik ezt megszenvedték, még ha nem is annyira, mint Ti. Nekem az erősebb élmény, mégis - mondjuk - a másik oldala. Találkoztam hiteles(!) emberekkel, akiknek családjuk van most, pedig előtte papok voltak. Találkoztam olyanokkal, akik megőrizték az Istennel való személyes kapcsolatukat, a spiritualitásukat(?), de otthagyták a szerzetességet. Kevés ilyen emberrel találkoztam, és nem ez az általános. De megtanultam tőlük valami számomra nagyon fontosat: mi szeretjük a hősöket, a mártírokat, akik töretlen életutat járnak meg - az Isten pedig minket szeret.
Senkit sem akarok arra buzdítani, hogy lépjen ki, hogy törje meg az életútját, Isten őrizzen ettől! És senkinek nem is kívánom ezt! Csak annak akartam hangot adni, hogy vannak hiteles emberek, akik lelkik maradnak, akik őszinte kapcsolatban maradnak az Istennel, akkor is, ha kiugranak. Ezeknek az embereknek az ismerete számomra hordoz valami nagyon felszabadítót, valami nagyon mély igazságot az Istenről. Sokkal igazabbat, mint amilyet - úgy tűnik - @dormi: papja hordoz…

logos 2010.04.09. 21:49:50

@lálo: kösz, tök jó, hogy leírtad.

mrcxqj 2010.04.09. 21:57:23

@lálo: szerintem az, amit írsz közel áll pacsy tapasztalatához, miszerint minden fájdalom mellett sem feltétlenül válik hiteltelenné az, amit olyan valakitől kaptunk, akiben aztán csalód(t)unk. és valaki pályamódosítás után is élhet mélyen spirituális életet. Lutherről azt tartják, hogy élete végéig napi három órát imádkozott.

lálo 2010.04.09. 22:40:11

@mrcxqj:
ebben egyetértek Veled is, meg Pacsyval is. bár, lehet, hogy én még azt is hozzátenném, hogy gazembereken keresztül is szólhat az Isten…

de én inkább a másik oldaláról akartam írni: hogy van egy más fajta hitelesség: nem a bennmaradás, vagy ennek a hűségnek a hitelessége, hanem egyfajta őszinteségben maradás az Istennel. (nem mondom azt, hogy az őszinteség azt jelenti, hogy ki kell lépni!) számomra ezek az emberek arról tesznek tanúságot, hogy az Istennel való kapcsolat, barátság megbír(hat)ja ezeket a döntéseket, és az Isten tényleg tovább megy velük, akkor egy másik úton. és megáldja ezeket az embereket, és jelen van az életükben. azt mutatják meg nekem, hogy mekkora szabadságunk van az Isten mellett. és ez nem a bántás vagy nem-bántás (jó vagy rossz) szabadsága, hanem ennél sokkal igazibb szabadság.

prikul 2010.04.10. 12:56:48

"Ezeknek az embereknek az ismerete számomra hordoz valami nagyon felszabadítót, valami nagyon mély igazságot az Istenről. Sokkal igazabbat, mint amilyet - úgy tűnik - @dormi: papja hordoz…" - dormi papja nem Istenről szól, hanem magáról (mármint a papról, az emberről)
"mi szeretjük a hősöket, a mártírokat, akik töretlen életutat járnak meg - az Isten pedig minket szeret" - én azt gondolom, hogy egyéni életutak vannak, és ahogy mondod, senkit nem kell biztatni a kiugrásra, mert lehet, hogy valaki a töretlen mártír életútban tud szentté válni - és vannak akik a megtöretés által - mert ki tudja, pl. túl egyenesen állnak...

Életem során nekem is volt szerencsém elég sok papot megismernem. Nekem is volt egy pont az életemben, amikor az embereket is megismerhettem bennük. Eleinte a nagy csalódás mély sebet ütött bennem - de rájöttem, ez csak az elképzelésemben való csalódás, amit közvetítenek, ugyanúgy élt/él tovább.
S a csalódás(ok) akkor kezdett begyógyulni, mikor megtapasztaltam, hogy a megtöretés által lett az illető sokkal: emberibb, és ezáltal - ha szabad ilyet mondani - istenibb...

Shine) 2010.04.10. 13:05:06

@dormi: Nekem az ugrik be, hogy egy-egy kapcsolatban ahhoz is kell bőven erő és Istentől jövő kegyelem, hogy oda tudjak állni a másik ember keresztje mellé, valamiképp együttszenvedni a felebaráttal.
Ilyenkor különösen is van lehetőség elgondolkodnunk, mi mindent is jelenthetett Mária és János számára, hogy ott álltak Krisztus keresztje alatt?

fasírt 2010.04.10. 15:18:39

@dormi: Nekem szomorú volt olvasni, amit pap ismerősödről írtál. Természetesen nem azt tartom óriási hibának, amit mondott, hanem, hogy neked mondta. Egyszerűen azért, mert a pap szerintem, ahol szolgál, ott lelki vezető is. Egy lelki vezető pedig ne öntse rá a vezetettjére a problémáit. Egy pszichoterapeutánál, ha ilyen válságban van és nem fordul segítségért, az műhibának számít. Egy plébános ne a saját plébániájáról válasszon lelki vezetőt, vagy ha bántó akarnék lenni:lelki "szemetes ládát".

dormi 2010.04.10. 16:52:51

@fasírt: ő nem volt lelkiatyám. Főnököm volt.

@pacsy: "...hogy most azért drukkolja-e jobban..."

Miért is kéne drukkolni akár egyikért, akár másikért?! Nem gondolom, hogy a jelen témában lényeges, hogy ismered-e a szereplőt vagy sem.
Ugyan számomra egy jól fogalmazó, arctalan jezsuita vagy, akinek nickname-je 5 betű, mégis szinte biztos vagyok benne, hogy nem ismeritek egymást az atyával, mégha olyan pici is ez a mi kis országunk.
Abban is biztos vagyok, hogy egy ilyen eset nem ritka. Nem azt mondom, hogy minden egyházmegyében már történt hasonló, de azt sem, hogy ez az egyetlen ilyen, a magyar egyházban előforduló papi-krízis.
A rossz hír: beszélünk róla, vagy sem: ez a probléma létezik.
A jó hír: van gyógymód, megoldás.
A reményem: e kettő találkozik, az Isten dolgozik.
Történetemmel kapcsolatban nem vártam el sem szimpátiát, sem empátiát, semmit. Közöltem valamit arról, hogy a "mi tart meg"-gel kapcsolatban mennyire komplexnek látom a hátteret. Meglehet, részletesen. Hát, még mindig fáj.
Minden komment segít és köszönöm. Több szem, többet lát: jó fejnek tűnő emberek nagyon jó meglátásait olvashatom.

A privacy-ról: mióta a blog létezik olvashattam sok személyes, megrázó, örömteli, vicces, szomorú, megdöbbentő és csodálatos történetet. Láttam poszt-indítóul kiugrott püspök fényképét, vicces karikatúrát, mesefigurát, szép tájképet. Olvashattam családi örömökről és nehézségekről, papi tanúságtételekről, botrányokról, közösségben megélt istenélményről, értem felajánlott szentmiséről, gyönyőrű imákról, és a mentálos szakemberség hamarosan beálló tényét leíró sorokat is.
Szóval vegyes és szép. Itt biztonságban vannak. Ez a blog jó hely és bizalmam van benne.

@Shine): akkor úgy éreztem, hogy az "egyszerű hívő kompetenciájának"-határához érkeztem. És ezen a határon nem várt rám senki, akinek őt átadhattam volna. Ma már csak imádkozok érte.

türkiz 2010.04.10. 18:20:56

@dormi: Egyetértek veled!

Hát @pacsy: téged is jól össze kell rakni!
Ez a két mondat bennem ti. sehogy sem akar összeállni, de lehet, hogy velem van a baj:
1. "... végre megtaláltam! Ami egy papot megtarthat, az egyedül a spiritualitás."
2. "Én még ott tartok", hogy hogy-hogy nem tartotta meg a spiritualitás azt a lelkiatyámat, akitől épp ezen a téren annyit kaptam? pedig már azt is belátom: "semmi sem vált hamissá abból, amit korábban mondott".

Akkor most hol tartasz? Végülis eltelt négy nap a poszt és a mostani kommented között...

zzzsuzsa 2010.04.10. 18:43:54

@dormi: "Ez a blog jó hely és bizalmam van benne!" Így van! És rengetegen olvassák.....hmm

kis_csirke 2010.04.10. 22:21:01

@türkiz: szerintem ez nem ellentét. Az illető atyát még a spritualitás sem tudta megtartani (van ilyen). @fasírt: így-így. De ha bajban van, akkor már az is jó, ha egyáltalán valakinek el tudja (meri?) mondani. Az illető meg küldje szakemberhez.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.04.10. 22:35:41

@türkiz: Aki megmarad, azt a spiritualitás tartja meg. De nem mindenkit tart meg (talán mert önmagában kevés, legyen bármennyire esszenciális).

(Levegő nélkül tuti meghalunk. De ha CSAK az van, akkor az még mindig nem biztos recept az életben maradásra.)

türkiz 2010.04.11. 08:37:25

@kis_csirke: belátom.

@Felicitasz: "Levegő nélkül tuti meghalunk. De ha CSAK az van, akkor az még mindig nem biztos recept az életben maradásra." - én ilyen egyszerű és világos mondatokat biztos nem tennék zárójelbe :)

zzzsuzsa 2010.04.11. 09:05:04

Krízisben lévő papoknak, és egyáltalán mindenkinek (vigyázat 18 éven felülieknek!) :-)
www.youtube.com/watch?v=cHZerhTnG4k&feature=related

Shine) 2010.04.11. 12:24:48

@Felicitasz: egyetértek. A spiritualitás mellett, ill. attól el nem választható módon létszükség, hogy legyenek szeretetteljes, meghitt kapcsolataink, ahol szabadon lehetünk önmagunk, amelyben remélhetjük, érezzük, hogy a másik elfogad bennünket, úgy, ahogyan vagyunk, és mi is ugyanezt adhatjuk számára.
Ez valamennyiünk számára létszükség, szerintem papokat is ez képes megtartani.
Végső soron a legfőbb parancs életreváltása - vagy legalább is az ezirányba történő próbálkozásaink:)

pacsy 2010.04.12. 12:38:33

Kedves @türkiz:, kosz a figyelmeztetest!

Bocs, @álomfejtő: es @bölcsésztanár:!

@dormi: nincs semmi baj, ne vedd a szivedre! :)
Tovabbi (elovigyazatos) bizalmat a blogban.

álomfejtő 2010.04.12. 15:05:33

@pacsy: ezek szerint a válaszod korábban nem is nekem szólt? Pedig nagyon örültem, hogy hasonlóan látom a dolgokat, mint TE, annak ellenére, hogy az idézet nem tőlem volt. Máskülönben nekem is szerencsém volt eddig, mert a számomra igazán fontos papok, mindössze három, nagyon meghatározóak voltak az életemben, illetve jelenleg is az, s egyikben sem csalódtam, sőt a legnagyobb tisztelettel, szeretettel és hálával gondolok rájuk, mert figyeltek rám, élet-közeliek voltak, elfogadtak, bíztak bennem, s ha hosszú-hosszú évek után találkoztam egyikükkel, az a legörömtelibb jóérzéssel töltött el.
Néhány olyan tapasztalatom papokkal kapcsolatban, amely nem pozitív, engem közelről nem érintett.
Egy esetben tudok kiugrásról, de erős a gyanúm, hogy az 'átkosban', ő valójában beépített ember volt, mert utána a legkommunistább egyetem legvörösebb tanszékén kötött ki, nehezen jöttem rá, ki is ő - na de nagyon eltértem a témától.

kis_csirke 2010.04.13. 07:33:19

@HedvigJohanna, telihold83: nagyon klassz ez a "papvédő" kezdeményezés. Ez szép egységet példáz az egyházi sokszínűségben.

Még valami eszembe jutott; bizonyos körök úgy védik meg a közösségüket a támadástól, hogy nyílt levelet fogalmaznak mértékadó értelmiségiek (minél szélesebb plattformon) és azt alá lehet írni. Ebben a helyzetben nagyon helye lenne egy levélnek, amiben a civil katolikusok/keresztények visszautasítják a média mocskolódását (hiszen innen egy vallásüldözés csak egy macskaugrás), s kiállunk a bűntelen papjainkért. Nem akarok neveket sorolni, de azért van néhány ilyen értelmiségink nekünk is (politikusok jobb, ha ebben most nem vesznek részt). Gyorsan össze kellene ülni és előrukkolni egy nyílt levéllel, amit aztán alá tudunk írni. Minél több ezren, annál jobb!!!!!!!!!

(A franciák már megcsinálták, valami ilyesmi kellene: www.andrewcusack.com/2010/04/09/french-appeal/)

telihold83 2010.04.13. 21:15:41

@kis_csirke: Kész vagyok a tőlem telhető segítségre! Jó ötlet szerintem, csináljuk meg!
Gondoltál már valamit, hogy hogyan foghatnánk hozzá?

kis_csirke 2010.04.13. 21:42:15

Nem látom Telihold válaszát. Hátha most.

kis_csirke 2010.04.13. 21:48:23

@telihold83: Szerintem ezt mi nem tudjuk megcsinálni (ki hallgatna egy blogger holdra és egy blogger csirkére...).

De azt meg tudjuk tenni, hogy ötletelünk, milyen katolikus közéleti embereket ismerünk (nem papok), akik szavának súlya van (művészek, sportolók, újságírók, írók stb..) és felkérjük őket, hogy fogjanak össze és írjanak egy ilyen nyílt levelet.
Elkezdek gondolkozni, kik jöhetnek szóba, gondolkozz Te is és a privát mailunkon szervezzük össze a dolgot!

(Ha valaki, aki ezt olvassa és van javaslata, kit lehetne meghívni, írjon privátban!)

Üdv.:
Csirke

telihold83 2010.04.13. 22:04:46

@kis_csirke: Persze, persze én is ilyen módon gondoltam és gondolkodom a szóba jöhető személyeken, akik vállalkoznának is rá...majd jelentkezem. köszi a választ!

álomfejtő 2010.04.14. 00:08:50

Személyesen ismerek neves művészeket, majd érdeklődöm én is.

kis_csirke 2010.04.14. 07:58:22

@telihold83: @álomfejtő: köszi!!!!!!!!!
(Én is ismerek pár embert, összehozzuk őket. Hátha elindul valamiféle összefogás.)

zzzsuzsa 2010.04.14. 09:16:11

@kis_csirke: Megpróbálok én is beszélni valakivel!

kis_csirke 2010.04.14. 10:24:22

@zzzsuzsa: nagyon jó! Az első javaslatokat már megkaptam, remek ötletek vannak benne!

zzzsuzsa 2010.04.14. 13:44:37

@kis_csirke: Szuper! Szombaton tudok az illetővel beszélni, és az után küldök emilt! Sok-sok szál van!! :))

gyufaárus.hu 2010.04.29. 18:41:23

kis csirke, zsuzsa és hát mindenki figyelmébe:

"Böjte Csaba levele kapcsán elindult az www.ilyenazenpapom.com című oldal. Húsvéthétfőn kelt felhívásában arra kér „minden embert”, hogy tegyen közzé olyan igaz történeteket, „tanúságtételeket”, amelyekből kiviláglik, hogy a médiában az egyházról tálalt kép fals. A gyermekek ezreinek életét (és most már anyákéit is) a Dévai Szent Ferenc Alapítványon keresztül megmentő atya kiáltványában úgy fogalmaz, „kell beszélni arról az egy százalékról, akik felelőtlenül bemocskolták a bennük bízó gyermekeket, de kell beszélni a többiekről is, azokról a lelkipásztorokról, akik hihetetlen jósággal, szeretettel hajoltak le hozzájuk”.

Április 7-én ezért az ő bejegyzésével életre kelt egy honlap néhány fiatal „civil” keresztény munkájából: az ilyenazenpapom.com. A portálon bárki – „elektronikus kordon”, azaz regisztráció nélkül! – leírhatja saját pozitív tapasztalatait papokról, szerzetesekről, lelki vezetőkről. Rövid idő alatt több tucat tanúságtétel érkezett már a honlapra, ahol a portál létrejöttének rövid indoklásán kívül egy szavazást is elhelyeztek ezzel a kérdéssel: „Te mit kaptál a papoktól?” A honlap készítői egy kérést is megfogalmaznak: „Jelképesen Te is gyújts egy szál gyertyát, és imádkozz Isten egy olyan szolgájáért, akiről tudod, hogy csendben helytáll az Úr szőlőjében.”

A honlap elkészültéről tudósító Magyar Nemzet Online emlékeztet: 151 évvel ezelőtt hunyt el Vianney Szent János, halálának tavalyi jubileumán hirdette meg a pápa, hogy 2009 nyarával kezdődően egy éven át a papokért imádkozik, őket helyezi a figyelem középpontjába a katolikus egyház. Június 19-én aztán Franciaországból Rómába érkeztek a szentéletű ars-i plébános földi maradványai, XVI. Benedek pedig bejelentette: egy év múlva Szent Jánost a papság, a gyóntatók és lelki vezetők szentjévé nyilvánítja, és az egyházfő könyv formájában megjelenteti a papi küldetés lényegi vonásait jellemző gondolatait.

A bejelentést követően aztán felerősödtek és azóta is hallatszódnak azok a hangok, amelyek megkísérlik aláásni a papság kétezer éves intézményét, külön hangsúlyozva egyházi személyek pedofil hajlamát, illetve a személyes tragédiák évtizedes eltussolását.

Éppen karácsony napján gombolyították tovább például az írországi pedofil püspökök történetét. Hamvazószerda előtt kevéssel felszólították a pápát „a pedofil papok áldozataival” való találkozásra. Márciusra már a hollandiai egyház „megfertőződéséről” szóltak a hírek – egy 1960-as évekre datálható esemény alapján –, majd magát a pápát állították be úgy, mint aki még bíborosként „falazott egy német pedofil papnak”.

A katolikus egyház a világsajtót bejáró ügyek mentén sosem tagadta, hogy érintett papja bűnös volna, sőt, Benedek pápa három hete bocsánatot kért az ír gyermekmolesztálási ügyek miatt – de fogalmazzunk pontosan: „szégyenét és lelkiismeret-furdalását” fejezte ki. A médiában ezután az amerikai, dán, francia, osztrák és olasz szálat is szorgalmasan futtatták, ám ekkor történt valami.

Hetven francia értelmiségi a pápát támogató, a pedofilügyek ferdítő és túlzó tálalásában jeleskedő sajtót bíráló levelet tett közzé, melyben nem mulasztják el kifejteni együttérzésüket az áldozatok felé, de mély tisztelettel tekintenek a pápára is, aki élen jár a botrányok felgöngyölítésében. A levél egyik fontos mondata pedig így hangzik: „a sajtó nagy része a keresztények tapasztalataival ellenkező módon mutatja be az egyházat”. Az írást egyébként szignálták más felekezetek képviselői is. "

Forrás: MNO/Magyar Kurír
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

kerdeseink · http://kerdeseink.blog.hu/ 2010.05.18. 20:19:02

és mi visz ki?

nem egyoldalú kicsit arra ítélni a spiritualitást, hogy benn tartsa az embert? nem az a lényege a vizenjárásnak, hogy mindig ott a lehetőség, hogy elsüllyedünk? nem pont erre kaptunk meghívást? erre a bizonytalanságra, erre a kiszolgáltatottságra? miért kötekedek? ha a spiritualitást benn tartja az embert, mit mondunk Teréz anyának, Balthasarnak vagy Mary Wardnak? mi vitte őket ki? vagy a hivatás mégsem azonos a szerepben, a vállalt formában maradással?

én azt gondolom, hogy a kereszténység nem a töretlenség vallása. ezekben az emberekben azt szeretem legjobban, hogy őszinte lelki életet élve merték vállalni azt a kudarcot, hogy kilépnek; hogy tudtak elvárásoktól függetlenül dönteni; hogy vállalták azt, hogy az Isten, aki (ki)hívja őket, kívül áll ezeken a kategóriákon; hogy nem féltek a kudarcoktól és a sebektől. számomra ezt is jelenti kereszténynek lenni: a sebekben hinni (v.ö. Jn 20, 27).

izrael miszteriuma (törölt) 2010.05.18. 20:33:08

@kerdeseink:
Eljegyeztelek magamnak örökre, eljegyeztelek magamnak az igazság, a törvény, a szeretet és az irgalom nevében, eljegyeztelek magamnak a hit nevében, hogy megismerd az Örökkévalót.
(Hoséá 2:21–22.)
Ezt az imát mondják a zsidók az imaszíj felrakásakor, és ezt imádkozzák a szerzetesek is az örökfogadalomkor...

kerdeseink · http://kerdeseink.blog.hu/ 2010.05.19. 23:10:32

@izrael miszteriuma:
ugye te sem gondolod, hogy ez válasz lenne a kérdéseinkre?

izrael miszteriuma (törölt) 2010.05.19. 23:40:11

@kerdeseink:
Isten és ember között a Szövetség örökre megköttetett, ezt egyoldaluan az ember sohasem rúghatja fel!
Véletlenül(?) éppen most van zsidó testvéreinknek a Tóraadás ünnepe (Shavuot=Pünkösd). A Sinai-hegy lábánál Izrael népe megesküdött, mikor megkapta a Tórát: Megtartjuk és meghallgatjuk, és az Örökkévaló is megesküdött, hogy kiválasztott népét soha nem hagyja el.
Messiási zsidók tánccal köszöntik a zsengék ünnepét:
www.youtube.com/watch?v=TgB_Oy8XV20&feature=related

izrael miszteriuma (törölt) 2010.05.20. 00:02:28

@kerdeseink:
A rabbim sokszor mondta el a történetet egy zsidóról, akinek feleségével és gyermekeivel sikerült elmenekülnie a spanyol inkvizíció elől, és akit a viharos tenger egy csónakon, egy köves szigetre sodort. A vihar a tengerbe sodorta gyermekét. Ő maga, mint egy kődarab ruhátlanul, mezítláb, villámoktól és mennydörgéstől rettegve, a vihartól tépázottan, összekuszált hajjal és kezeit Istenhez emelve folytatta útját a kopár, sziklás szigeten, és így beszélt Istenhez:
„Izrael Istene! Ide menekültem, hogy zavartalanul szolgálhassak neked, megtartsam parancsaidat és megszenteljem nevedet. Te azonban mindent elkövettél, hogy ne higgyek benned. Ha netán azt gondoltad, hogy sikerülni fog neked engem az utamról eltéríteni, azt felelem neked, Istenem, atyáim Istene: nem sikerült és nem is fog sikerülni. Üthetsz, verhetsz engem, elveheted tőlem, ami legjobb, ami a legdrágább volt számomra a világon, halálig kínozhatsz, akkor is hinni fogok benned. Csak azért is, mindhalálig szeretni foglak. Ezek az utolsó szavaim hozzád, haragvó Istenem, Az én esetemben sem fog ez neked sikerülni. Mindent megtettél, hogy ne higgyek benned, hogy miattad kétségbe essek. Én azonban úgy halok meg, ahogyan éltem: a beléd vetett sziklaszilárd hittel. Örökké dicsértessék a holtak Istene, a bosszú Istene, Az Igazság és a Törvény Istene, aki hamarosan újra meg fogja mutatni arcát a világnak, és ennek alapjait mindenható hangjával meg fogja rengetni.
Halljad Izrael, a mi Istenünk az Örökkévaló, az Örökkévaló Egy, az egyetlen Isten!”

kerdeseink · http://kerdeseink.blog.hu/ 2010.05.20. 10:30:32

@izrael miszteriuma:
Őszintén sajnálom a rabbit. Lehet, hogy többet segített volna, ha egyszer veszi a bátorságot és kérdőre vonja az Istent. Talán adott volna egy esélyt Istennek, hogy megmutassa, hogy az emberek lehetnek gonoszok, és gyilkolhatják egymást bármilyen indokkal, a vihar vihar, de Ő a finomlelkűség, az együttérzés, az együttszenvedés Istene, akinek megesik rajtunk a szíve…
És sajnálom az Istent is, mikor nem engedik meg Neki, hogy ’több legyen’, más legyen, mint az elképzeléseink, vagy az előírásaink. És talán pont itt látjuk máshogy: mert én azt gondolom, hogy a már említett emberek, pont erre voltak képesek: szabadságot adtak az Istennek, és párbeszédben maradtak Vele. számomra ezt jelenti a spiritualitás. így nekem úgy tűnik, h a spiritualitás vitte őket ki. de ha jól értem, amit írtál, te máshogy látod, és számodra az Oz-idézet azt mutatja, h a spiritualitás csak benntarthatja az embereket, hogy az Isten nem hív ilyesmire. (szegény Teréz anya…) de akkor mi vitte ki őket? a lázadás? Isten meg nem értése?
másnak más válasza?

izrael miszteriuma (törölt) 2010.05.20. 12:38:39

@kerdeseink:
Mi vonz be egy papot?
Az Isten hívó szava, semmi más...
És mi tartja meg a hívatásában?
A hűség, semmi más...
süti beállítások módosítása