Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Érzelmeink felfedezése és kezelése

2010.09.25. 12:27 Szakaszu

Apó: Péter, én már több embertől megkérdeztem ez, tőled is szeretném megkérdezni: mit gondolsz, mi befolyásolja életviteledet leginkább, az értelmed, az akaratod, vagy az érzelmeid?

Péter: Gyakran talán az érzelmeim, de azért abban biztos vagyok, hogy az értelmem is nagy szerepet játszik!

Apó: Én sem tudnék kategorikus választ adni erre a kérdésre. Majdnem 50 éves koromig nem törődtem az érzelmeimmel, de azért azt éreztem, hogy valami baj van ezen a téren. Azután segítséget kaptam rendtársaimtól, és lassan elkezdett az életem megváltozni.

Péter: Érdekelnének a lépések, amelyek a változást előmozdították.

Apó: Rájöttem, hogy több lépést is meg kell tennem, hogy felismerhessem az eltitkolt önmagamat, hisz az érzelmeim a legmélyebb énemmel vannak kapcsolatban. Ha az érzelmek beismerése nem is megy azonnal, ne add fel! Elnyomni az érzelmeket lehet, de én nem ajánlom senkinek, mert akkor és úgy törnek elő, amikor nem is számítok rá! Ha még nem merem elismerni pl. azt, hogy irigységet, haragot vagy szomorúságot érzek, akkor próbáljam meg először elfogadni legalább az érzést és megvizsgálni, hogy az érzés mire mutat. Ha őszinte vagyok önmagamhoz, jobban megismerem magamat. Utána pedig kérjem Isten segítségét, hogy helyesen viszonyuljak önmagamhoz, az adott helyzethez, mert az érzelmeimet csak Isten kegyelmével együtt vagyok képes kezelni.

Péter: Beismerni, elfogadni egy nehéz érzelmet nem könnyű, gyakran már az idáig való eljutás is nagy dolog!

Apó: Így van, de hidd el megéri!

Péter: Nem találkoztál olyan erős érzelmekkel, amikkel nem tudtad, hogy mit tegyél?

Apó: Többször is, például mikor a határon a szögesdrót átvágása után kétszer is eltévedtem. Engedtem, hogy hasson rám a félelem, mert tudtam, ha tagadni akarnám, annál inkább fog hatni rám. Beismertem, hogy rettenetesen félek ezért Isten erejére és kegyelmére van szükségem, hogy szembenézzek a félelemmel. Letérdeltem a fagyos földre, imádkoztam és átadtam magam egészen Istennek. Ekkor felszabadultam, és már tudtam tervezni mitévő legyek. Hasonlóan jártam el a nyelviskolában Japánban, amikor azt gondoltam, hogy megbolondulok, mert nem tudtam kezelni az óriási tananyagot, vagy amikor a rákbetegségemben rettenetes félelem tört rám. Mindegyik alkalommal a nagyon nehéz érzelem beismerése és elfogadása volt az alap. A megoldást pedig az ima hozta.

Péter: Az ima az egyik formája az érzelmek kezelésének?

Apó: Igen, különösen a nagyon keserves érzelmeknek.

Péter: Apó, mondj még egy-két fogást az érzelmek kezelésére!

Apó: Nehéz beismernem a harag érzését, mert szégyellem, hogy még mindig nem tudok uralkodni magamon, pedig tudom, hogy a harag az egyik legfontosabb érzés, mert rámutat arra, hogy az adott helyzetben az értékrendemmel valami nem egyezik, valamely számomra értékes dolgot veszélyben érzek. Ezért igyekszem a haragot magamban nem elnyomni, hanem érezni. (Ez nem azt jelenti, hogy mások felé mindig kimutatom haragomat. Kinek, mikor és hogyan mutatom ki, azt jól meggondolom.) A magam számára azonban mindig keresem a kincseket a harag érzelmében. Amikor elkezded vizsgálni az érzelmeidet, máris egy kissé távolabb kerültél tőlük!

Péter: Ezt nekem még gyakorolnom kell. Látom ennek szükségét, de a harag érzelme sokszor erősebb, mint én!

Apó: Van egy másik módszerem is az érzelmeim kezelésére. Megnézem, hogy most mi az alapvető viszonyulásom a világhoz, Istenhez és az emberekhez. Távolodom-e Istentől vagy feléje tartok? Azaz a vigasz állapotában vagyok vagy a vigasztalanságban?

Vigaszban vagyok akkor, amikor a belső megmozdulásaim Isten felé mutatnak, amikor érzem, hogy kívánja a Lélek, hogy az embereket befogadjam, szeressem, amikor gyengéd érzelmeket, szelídséget tapasztalok magamban. Ilyenkor igyekszem Isten szemével nézni önmagamat, és meg akarom ismerni az igazi énemet. De akkor is vigaszban vagyok, ha valami feszültség van bennem, de mögötte érzem a hitemet, a szeretetemet, a reményemet és valakiért tenni akarok valamit. Vagy ha fájdalmat vagy szomorúságot érzek, mert Istent megbántottam. Ez is vigasz, mert Isten felé fordít. Jézus a Getszemáni kertben küzdött, szenvedett, de vigaszban volt, mert az Atya felé irányult, az Ő akaratát kívánta teljesíteni. A vigaszban ne felejts el hálát adni, mert nem saját erőddel szerezted meg a vigaszt. Figyeld meg, mi történik benned, mert az segíteni fog a vigasztalanság idejében.

S mi a vigasztalanság? Amikor begubózom önmagamba, elfordulok Istentől és az emberektől. Amikor elfoglaltságaim közepette nem hallom meg Isten szavát. Vagy olyan érzéki örömök és szenvedélyek beteljesítésére törekszem, amelyekről tudom, hogy eltávolítanak Istentől. Amikor nem szánok az Úrra elég időt és energiát, nem érdeklődöm az üzenete iránt. Amikor olyan állapotba kerülök, hogy semmi nem érdekel, minden teher.

Meg kell vizsgálnom, hogy miért vagyok vigasztalanságban? Bűneim miatt? Akkor ismerjem be bűneimet, tudva, hogy Isten megbocsát. Lehet, hogy lusta vagyok, vagy éppen menekülök valamitől? Érzem, hogy Isten akar valamit tőlem, de elfutok, mint az öreg Jónás? Vagy Isten valami ajándékot akar adni, és én félek tőle? Attól rettegek, hogyha kapok valami újat, és akkor esetleg meg kell változtatnom az életemet? Lehet, hogy váratlan szenvedés ért, de nem merem vállalni? Sok ember azért kerül vigasztalanságba, mert nem hajlandó átgondolni, hogy mi a helyes viszonyulás a betegségéhez. A vigasztalanság idejében nem szabad új döntéseket hozni és a régi döntéseket sem szabad megváltoztatni. Vigasztalanság idején imádkozz és kérd, hogy az Úr hozzon ki ebből a helyzetből. Harcolj önmegtagadással és másokért végzett szeretetszolgálattal. Bízzál abban, hogy Isten kegyelme, ereje veled van!

Tehát dolgozom kell magamon a nehéz helyzetekben! Ez azt jelenti, hogy igyekszem nem hibáztatni a környezetemet, mert általában sem a körülményeket, sem az embereket nem tudom megváltoztatni. Az egyetlen dolog, amin biztosan tudok változtatni, az a saját hozzáállásom. Az én felelősségem az, hogy én magam hogyan viszonyulok mindehhez és igyekszem-e mindenben értéket találni. A vigasz vagy vigasztalanság felismerése és kezelése a békés és kiegyensúlyozott élethez elengedhetetlen!

Péter: Köszönöm, Apó. Lesz miről elgondolkodnom. Jó, hogy le van írva, el tudom többször olvasni, mert ezt nem is olyan könnyű elsőre befogadni.

 

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr442315747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyérintő 2010.09.25. 18:44:15

Fiatal korban az ember egyáltalán nem is sejti, hogy miként fog megoldani egy helyzetet, hogyan fog lekezelni egy problémát. Csak azt tudja, hogy számtalan elvárás nehezedik rá, amelyeknek nehéz eleget tenni, hiszen ezek az elvárások gyakran egymással ellentétesek. A számos oldalról jövő nyomás számos eltérő reakciót válthat ki ugyanabból a fiatalból hasonló helyzetekben. Érzelmi reakciót is.

Az ember idővel aztán megtanulja a helyzeteket kezelni. Ezeket lassan az általa elfogadott szabályok szerint, szokások szerint oldja meg. Jó esetben megtanulja, hogy mi is az, amit a Szentlélek irányít, és mi az, amit a rossz! Összehasonlítja, hogy Krisztus igéje szerint mi a jó, és melyik megoldás az egy adott helyzetben, ami nem ige szerint való. Szóval egyfajta szabályrend, szokásrend alakul ki bennünk a napi elénk jövő problémák megoldására.

Mindemellett, ahogy a Szakaszu mondja, az emberre hatással van aztán az érzelmek birodalma. Időbe kerül, amikor az ember képes a szabályok felett még az érzelmeit is ésszerűen bevonni a helyzetek kezelésébe.

A szituáció megoldására kialakított szabályok módosulhatnak akkor, ha az érzelmeink is ránk törnek, illetve nem lehet bizonyos helyzeteket érzelemmentesen kezelni. Esetenként sokkalta könnyebben meg lehet oldani a dolgokat, ha felmérve a körülményeket nyugodtak, megértőek vagyunk, más esetben viszont jobb, ha éreztetjük esetleg a haragunkat. A fontos az, hogy a szabályok, szokások szerinti megoldások harmonizáljanak Krisztus tanításaival, illetve fontos, hogy a megoldáskor érzelmeinknek ura tudjunk lenni. Szerintem az érzelmeink kezelését is meg kell tanulni, aminthogy a szabályainkat, szokásaink kialakítását is be kell gyakorolni.

Amit a Szakaszu mond, hogy elesettségünkben, félelmünkben nagy kincs, hogy imádkozhatunk és imánk meghallgatásra talál, megnyugszik a lelkünk és teljesen más szemmel nézzük a világot, a problémákat - ez nagyon is igaz. Fontosnak tartom, hogy imádkozzunk akkor is, amikor tudjuk, hogy magunk, vagy mások számára fontos próbatétel, kihívás előtt állunk. Imádkozzunk, hogy velünk legyen a Szentlélek és képesek legyünk felismerni a megoldást, és képesek legyünk Krisztus parancsa szerint megoldani a dolgainkat.

Az érzelmek fontosságát mutatja egy nagy igazság, amit a kapcsolatra vágyó leányok számára mondott itt kb. egy-két hete a Pacsy, miszerint nem a férfi hozza a boldogságot, hanem a boldogság hozza a férfit. Hát valami hasonló mondható el más érzelmekről is. Szerintem is vannak önbeteljesítő jóslatok, érzelmek. A negatív hozzáállás képes a jót lerombolni, ugyanakkor a pozitív hozzáállás, érzelmek, csodákat képesek tenni. Biztos vagyok benne, hogy erre a pszichiáterek, de különösen a papjaink, számtalan példát tudnak mondani.

Nem véletlenül támogatják az egyházaink a családot. Papjaink ismerik a családi közösség erejét,hogy a jó párkapcsolatot, a családi közösséget szinte patikaszerként kellene kiírni a magányos emberek számára. Merthogy nincs olyan, hogy valakinek egész életében nincs mélypontja, nevezhetjük ezt akár depressziónak is. Ebből az érzelmi, lelki mélységből a párunk segítségével sokkalta hamarabb jutunk ki, mint amikor egyedül küzdünk a bajainkkal. A közösség, a család gyógyír számunkra.

Elnézést, hogy túlterjengtem, eredetileg csak két sort akartam beírni…

egyérintő 2010.09.26. 13:25:13

Az Istenben való elhívottság, elkötelezettség az maga az örömhír saját magunk számára. A bizonyosságunk együtt jár a megnyugvással. De ez ahogy mondod, valóban csak az első lépcsőfok a továbbiakhoz, amikor az ember kialakítja a saját életvitelét. Az új szabályok, szokások lemondással, sokszor akár valamiféle önfeláldozásnak nevezhető dolgokkal is járhatnak. De elsősorban nem az ilyenkor felmerülő problémákra, a megpróbáltatásokra, vagy kísértésekre gondolok, amikor a depresszióról, mélypontról írok.

Arról írok, amikor úgy érzed, hogy minden összeomlik körülötted, hogy minden hiábavaló és múlandó, hogy vákuumban élsz, ahol még a hang sem terjed, és ahol minden és mindenki összeesküdött ellened. Amikor a halállal szemezel. Depressziós vagy, mint nem egy bibliai próféta, vagy a Prédikátor és az imádság sem hoz számodra megnyugvást, mert Isten mondjuk próbatétel elé állított és ennek nem tudsz megfelelni. Bizony nem tudod, hogy jön-e, honnan jön a segítség, küld-e valakit Isten segítségül számodra.

Elmondhatjuk, hogy ezért is adott társat Isten Ádámnak, az embernek:

„ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.”

Vagy a Prédikátor szerinti ige is mondja:

4,9 Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van.
4,10 Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki.
4,11 Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg?
4,12 Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.

Szóval az emlegetett mélypontban, a depresszióban, amikor valóban megpróbál az Isten, jó ha rátámaszkodhatunk a társunkra, akire a közmondás is szokta mondani, hogy „Az Isten küldte!”.

fasírt 2010.09.26. 15:34:09

kedves Apó!

Nagyon köszönöm, többször átolvastam. Amit aktuálisan fontosnak tartok magamnak az a hálaadás a vigaszért...szinte mindig elfelejtem. Ehhez persze előbb érzékelnem kell, hogy vigaszban vagyok.

Isten áldjon meg ezért a rengeteg munkáért,amit értünk végzel!

namwen 2010.09.26. 20:20:12

A legjobb szándékkal indultam ma útnak egyedül Makkosmáriára. Az út elején még szemerkélt az eső és én az erdőben a Rózsafüzért imádkoztam. Fél órán belül már zuhogott,eltévedtem, köd volt elfáradtam, kétségbeestem mert tudtam nem érek oda az ünnepi misére, elcsúsztam. Imádkoztam segítségért, a "helyes út " megtalálásáért, de csak zuhogott, sehol egy jelzés. Teljesen eláztam, fáztam. És akkor ingerült lettem és kitört belőlem a düh. Nem kapok segítséget, de hát miért, nem elég az a sok egyéb amit hordoznom kell, még ez is ? Szerető az Isten tényleg ? És a védőszentjeim ?
És aztán mégis odaértem dupla idő alatt. A szentbeszédet már hallhattam vacogva. És nagyon szégyelltem magam, hogy elbuktam, pedig nem így indultam. Milyen gyenge is vagyok ! Egy kis próba és jön a pánik, elragadnak gonosz érzelmeim.

Pedig a végén odaértem.

kis_csirke 2010.09.26. 21:58:04

Apó, tök jó, amit itt a haragról írsz. Lenne egy kérdésem a váratlanul fellépő "pozitív" érzelmekkel kapcsolatban. Ha mondjuk egy házas asszony (szerető férjjel, rendezett családi háttérrel) lobogó szerelemre ébred egy másik férfi iránt. (Elég gyakran történik ilyesmi.) Az ilyen jellegű érzelmek mit jeleznek és hogy kell velük eljárni?

(Amúgy Fasírthoz hasonlóan most én is vigasz állapotában vagyok, mindenkiért imádkozom, aki ebbe a topicban írt a nehézségeiről.)

cladonia_rangiferina 2010.09.27. 05:51:24

@egyérintő:
"Papjaink ismerik a családi közösség erejét,hogy a jó párkapcsolatot, a családi közösséget szinte patikaszerként kellene kiírni a magányos emberek számára."
Gyógyszerészként szívesen dolgoznék abban a patikában, ahol az általad javasolt receptre, ezt a patikaszert kiszolgálhatnám az embereknek.
Magam is vevő lennék...

havasigyopar 2010.09.29. 18:33:44

Kis_ csirke felvetését szeretném egy kicsit tovább boncolgatni...Mi a helyzet akkor, amikor egy rendezett házasságban élő asszony lobban szerelemre teljesen váratlanul; ráadásul egy szerzetes iránt?
A válasz teljesen kézenfekvő: várni kell, és az idő majd megoldja a problémát, lejjebb veszi a lobogást. A szerelem beteljesületlesége ebben az esetben a résztvevők helyzete miatt kódolva van...már, ha komolyan veszik a fogadalmaikat.
Szeretek, "szenvedek" egy ideje, de rá kellett jönnöm, hogy a kilátástalansága ellenére féltem ezt az érzést, mert szerelmesnek lenni jó! Ugyanakkor rettenetes lelkiismeretfurdalásom van a férjem felé, akivel- eddig úgy tudtam- kiegyensúlyozott,szereteten alapuló házasságban élek ...
Keresem a hibát, hogy hol alakulhatott ki a rés, amelyen keresztül beférkőzhetett a tudatomba Ő, az elérhetetlen.Lehet, hogy korai kapuzárási pánik lett rajtam úrrá? Túlságosan magával ragadott a mókuskerék, elfásultam a családi életemben? Lehet, hogy félreértettem néhány pillantást, gesztust, amiről azt véltem, hogy hozzám, mint Nőhöz irányul?
Mindegy, mi volt a kiváltó ok, most lobogok, mint a tábortűz, keresném az alkalmat, hogy legalább, mint rajongó kamaszlány, a közelében lehessek ( ezt elég nehéz megvalósítani, mert mindenre elszánt amazonok veszik körül)
Talán jó lenne, ha tudná, hogy valaki látja benne a Férfit is...
ennél többet nem is szeretnék.

P.E. 2010.09.30. 08:04:57

Kedves @havasigyopar,
örülj ennek az érzésednek, fogadd el, mint ajándékélményt, adj hálát, hogy megértheted gyerekeidet, akik hasonló "pácban" vannak-voltak-lesznek.Gondolj bele, hogy a férjed is átérezhet majdan egy ilyen vargabetűs szerelmet, vagy ha már előfordult életében, tudj neki megbocsájtani őszinte szívedből. Fedezd fel, mint kalandot, hogy miért is jó ez neked, mit akar megtanítani, miben szeretne megerősíteni, mit próbál meg rajtad?
Talán a hozzáállásodat teszteli? Talán felpezsdíti a férjeddel való együttléteidet? Mindenképp hívd be Istent ebbe az élethelyzetedbe:)

álomfejtő 2010.09.30. 09:18:27

@kis_csirke:érdekes, hogy ennyire foglalkoztat téged ez a kérdéskör:)
@havasigyopar:a te válaszod annyira konkrét és egyértelmű, hogy nagyon meglep a felvállalt bátorságod, azzal együtt, hogy e név alatt először szólsz hozzá ( mert, hogy első kommentelőként ezt el sem tudnám képzelni.)A névválasztásod külön érdekes. érdekes a a szerelemre "lobban " kifejezés, ami nagyon regény szerű.(igaz csirkénél szerepel először)
Másrészt Szakaszu is elgondolkodtatott, azzal, hogy éppen nagyon szerelmes volt, amikor a szerelem helyett választotta a papságot, ebben is van regényszerű döntés, ami földtől elrugaszkodott 'dolog'.
Ha az életünk szabályos mederben folyik, s minél inkább napi teendőink, s földi vágyaink kielégítése tölti be, akkor ott van a transzcendens iránti vágyunk nyitva, s az imádság még mindig nem tölti ki, s a szerelem, mint a transzcendes felé vezető legközvetlenebb emberi érzés, ott jelen van, várakozik, csak előhívóra vár.S amikor az ember tudván tudja, hogy ez az érzés földi értelemben beteljesületlen marad, ha felelősen él, s a bűnnel nem alkuszik, valami mérhetetlen magasságokba képes emelkedni a lélek, ahol már konkrétan érzi, a szeretett személytől függetlenül, s vele együtt az Isten iránti szerelmet, és a viszont-szeretetet Tőle, ami egyben bizonyságát adja annak a végtelen Jóságnak, amelyben részünk lehet ezen érzelmek megtapasztalásában. Valami közös van bennük, maga a cél földi értelemben elérhetetlen, éppen ezért örök cél.
Kedves@P.E.: nagyon igaz és szép minden, amit írsz, egész más dolgokat szóltam volna, ha előbb nem a Te soraidat olvasom.Jó, hogy mindenki egymásra hat itt, ezen a fórumon.

eichikarl 2010.09.30. 10:46:32

@álomfejtő, havasigyopar, P.E.:

A megszentelö szerelem társszerzöjénél P. Gallaghernél olvasható egy "The Passionate Couple" www.pmrcusa.org/Pdf/Celebrate%20Love%20Booklets/Reformatted/The%20Passionate%20Couple%20Jun%202010.pdf
címü könyvének idén aktualizált kiadásában az 5-6 oldalon:

Today, a basic problem exists because of our belief that verbal communication is the core of the marital relationship. Couples appreciate sex, see its value and, even, its essential nature, but, to them, verbal intimacy is more significant. The sexual becomes an outgrowth of the verbal. That is a pre marital attitude. That is the way we should prepare for marriage and choose our partner.
After marriage the verbal should be the result of the sexual. What makes a marriage, truly a marriage, is the sexual relationship. We are not implying that a powerful sexual experience with no or little verbal communication is our goal. That would be sexual activity, not a complete sexual environment. But the overemphasis on verbal communication is to be recognized and addressed. The verbal intimacy, which is so vital to the couple’s well being, must be an outgrowth of the sexual desire. In many marriages, it is the other way around. The sexual comes into play, only after the demand for verbal intimacy has been satisfied.

Azt gondolom legelöször is meghökkentö az idézet magában is - tán érdemes elolvasni az elötte lévö oldalakat is. Ám lényegében - a házasságra vonatkoztatva - érzelmeink felfedezéséröl és különféle módon való kommunikálásáról (közössé tétel) van szó. Saját tapasztalatomból egyet értek a szerzövel abban, hogy a verbalitás - kifejezetten értelmiségi körökben - igen hangsúlyossá válik és felborul a fontossági sorrend, az ok és a következmény nem egyértelmü. Mindez gyakran vezethet olyan élményekhez, amelyeknek most havasigyopárnak része lett. Egyetértek az elöttem szólókkal, csak ezzel a gondolattal, dimenzióval szerettem volna kiegészíteni a mondandójukat.

Olvasva az idézetet kicsit Natanael elgondolkodó megjegyzése jut eszembe, hogyan születhet újra az, aki már elhagyta anyja méhét. Hogyan születhet újjá egy kapcsolat ennyire radikálisan. A megtérés, metanoia, a gondolkodás átalakulása talán azzal kezdödik itt is, hogy rájövök - nem a jó irányba megyek, más irányba kellene menni. Ez még tán nem is olyan nehéz, de mikor fogok megállni, esetleg elfogadni a kihívást és más irányba menni. Ennek a nehézségével küzdök magam is, és vagyok vigasztalanságban. Ahol is, ahogyan Szakaszu írta, most ki kell tartani az imában.

havasigyopar 2010.09.30. 15:28:00

@álomfejtő: Kedves álomfejtő, ez volt az első hozzászólásom ezen az oldalon.
Köszönöm a válaszokat. Én is úgy gondolom, hogy imádkoznom kell. Sokkal többet, mint eddig.

álomfejtő 2010.10.01. 07:32:57

@havasigyopar: nekem is sokkal többet kell imádkozni:), ezzel együtt elfogadom magamban, hogy még mindig van bőven hely a transzcendens felé:)

eichikarl 2010.10.01. 09:17:04

@álomfejtő, havasigyopar, P.E.:

Eszembe jutott, hátha nem volt nagyon tapintatos ezt a jónéhány mondatos angol nyelvü idézetet lefordítani. Bár nem vagyok profi fordító, mint pl. felicitász, ha szükséges és kívánatos, valamint nincs profibb nálam, akkor nekidurálom magam ;-)

eichikarl 2010.10.01. 09:18:46

@eichikarl:
bocsánat természetesen "NEM lefordítani"

álomfejtő 2010.10.01. 09:28:16

@eichikarl: köszi, megnéztem a könyv angol változatát, gondolkodtam, hogy nekiálljak -e a fordításnak, de magyarul is kiadták 1995-ben. Szerintem elérhető.

epsilon 2010.10.01. 13:33:02

@álomfejtő: Igen, a könyvet tavaly kiadták újra. Ez már a 3. kiadás, átdolgozott. Az 1994-es első kiadás ajánlását Bíró László püspök atya írta. Valóban alapkönyv.

eichikarl 2010.10.01. 13:57:51

@álomfejtő:
Bocs. Biztosan nagyon nyakatekert volt a fogalmazásom, de a The Passionate Couple, az interneten a fenti helyen elérhetö könyvecske - amelyböl idéztem - nem azonos "A megszentelö szerelem" címüvel. Az egy P. Gallagher által vezetett team munkájaként eredetileg "Embodied in Love" címmel jelent meg.
(P. Gallghertöl még a rendszerváltás elött jelent meg magyarul Ausztriában a "Beszéljük meg" (eredeti cím: Parents are Lovers), ill. 1994-ben az epsilon által említett "A megszentelö szerelem".)
Nagyon kiváncsi lennék, hogy ebböl mit értenek az emberek, mert a könyv elözményei - amelyekben kialakult ez a "gondolatvilág" nem jelentek meg magyarul, söt a fordítók is igen nagy nehézségek elött álltak. Magánvéleményem szerint egy újabb kiadást már csak az eredetivel való alapos egybevetés és a sok problémás rész megbeszélése után szabadna megjelentetni. Kérdés, hogy erre vannak-e megfelelö emberek.

A The Passionate Couple érdekessége az, hogy az 1990-es kiadást P. Gallagher idén újraolvsta és szükség szerint átdolgozta.

De nem szeretném offolni a topicot ;-)

kis_csirke 2010.10.01. 21:56:23

@havasigyopar: @P.E.: @álomfejtő: @eichikarl: nagyon köszönöm a reagálásotokat; egy ismerősöm végett írtam és nagyon használható tanácsok, tapasztalatok érkeztek. Remélem, megszívleli és ráerősít az imára.

álomfejtő 2010.10.02. 09:10:15

@kis_csirke:Jövö hét végén leszek egy 'elvonuláson' Bevallom szorongok tőle nagyon, ezért, ha csak egy gondolatban is imáitokban előfordulok, megköszönöm:) Ez igazából a másik topikhoz tartozik, de itt jutott eszembe:)

eichikarl 2010.10.02. 11:37:20

@ álomfejtö, kis_csirke ismeröse! Tartsunk ki együtt az imában!
A fenti idézethez még egy remélhetöleg nem nagyon sántító hasonlat jut eszembe:

Mielött egy csónakot a elkészülte után a vízre tesznek általában a fenekével fölfelé egy állványon fekszik. Még többször lefestik vagy átlakkozzák. Ráadásul, ha esik az esö, nem megy bele a víz. Amikor azonban vízre rakják, megfordítják. A csónak ugyanaz, az élmény más, egy új világ, csupa bizonytalanság.
A csónakot - legalább is bizonyos fajtákat - ez eredeti, szárazföldi állapotban, fenékkel fölfelé is vízre lehet tenni. Vagy ha éppen fölburult és megtelt vízzel, így stabilabb. Szélcsendes kisvízben, jó egyensúlyozással el lehet lenni rajta, még ha a hely jóval kisebb is és a vízbe esés mindennapos. A lényeg, nem kell mély vízre menni és jól kell tudni egyensúlyozni, de nagyobb kockázattól nem kell tartani. Végsö soron ez is csónakázás. Legalább is, ebben idöröl idöre meg lehet "egyezni", még akkor is, ha egyre több a kétség. És ráadásul, ha felvillanna, vagy újra meg újra vissza is térne az ötlet, hogy ki kellene menni a partra, föltenni a csónakot az állványra, kitisztítani és kiszárítani, majd "fordítva" a vízre tenni: rengeteg kétség merülhet fel, és szégyen: hátha - söt biztos - hogy elöbb-utóbb mások is észre veszik, hogy a part felé tartunk (többé kevésbé egyetértve), mit mondunk nekik? (Föleg azoknak, akiknek korábban azt mondtuk: ez az igazi csónakázás.) Mit mondjunk azoknak, akik ugyanúgy csónakáznak mint mi, és azoknak, aki "fordítva"? Ki a felelös és miért? Hol találunk majd a parton állványt, hogyan kezdünk hozzá a takarításhoz és a szárításhoz. Mi lett közben a csónak belsejével - ezt csak akkor látjuk meg, ha kihúztuk a partra. És meddig fog ez az egész tartani? Mikor jutunk megint vízre? Hogy kell majd ezek között az új körülmények között evezni? Biztos, hogy meg akarjuk ezt együtt próbálni?
Megannyi kérdés, amelyre nincs egyértelmü és biztos válasz. Milyen vágyak és milyen félelmek vannak? Talán van az eddigi gondolatvilágon kívül valmilyen biztos pont. Talán több is. Gyüjthetünk ilyeneket külön-külön és talán együtt is.

álomfejtő 2010.10.02. 12:47:06

@eichikarl: érdekes ez a csónakázósdi, elég élményszerű, egyben homályos képszerűség.
Egyébként nem tudom ki is csirke, de azért jó, ha gondol ránk valaki:)

kis_csirke 2010.10.02. 20:18:03

(@álomfejtő: a Gonosz valóságos működését soha ne feledd, tönkre akarja tenni az életet. Légy résen, légy radikális és ha kell, használd a fűrészt (Mt.5, 30). Mentsd a lelkedet, ne foglalkozz senki mással. A többit Jézus kipótolja.)

álomfejtő 2010.10.02. 21:22:25

@kis_csirke: Köszönöm!, most valóban megijedtem. Remélem, ez épp elég arra, hogy résen legyek. Eddig a szelídséget tartottam a legjobb fegyvernek, amit lehet nem eleget gyakoroltam, de most szelíden kell radikálisnak lennem.

álomfejtő 2010.10.02. 21:24:28

@eichikarl:"Tartsunk ki együtt az imában!" Ezt is köszönöm:)

eichikarl 2010.10.03. 17:11:28

@álomfejtő:
Homályos lehet a képszerüség, csak az lenne jó, ha lényében a fenti idézet, és a felvázolt problénma alapján érthetö lenne, minek kellene "megfordulnia".... 180 fokkal ;-)

álomfejtő 2010.10.07. 08:20:58

@eichikarl: napok óta motoszkál bennem a "180 fok" -de ez olyan, mintha eleve rossz úton járna az ember - , s ha 180 fokos fordulatot tesz, visszafelé halad. A gondolkodás maga folyton ellenkező oldalról világít meg egy -egy problémát, de a gondolatok eredője végül is nem mindig 180 fokos eltérést mutat, mert akkor sehova se jutnánk, csak hezitálnánk.
Maradjunk a vizi példánál: a vitorlázó, miközben szem előtt tartja a célt, kénytelen az adott szélirányt figyelembe véve cikázó útvonalat bejárni, ha nem a legoptimálisabbak számára a szélviszonyok. Így akkor is célhoz ér, ha éppen a célpont felől fúj a szél, és ez korántsem megalkuvás, hanem felvállalt küzdelem, vagyis éppen a lényeg, - a sport, - játék, a vitorlázó részéről. Ha a cél konkrét tartalom is, a küzdés sokkal fájdalmasabb, egyben értelmesebb a cél maga.
Érdekel az eredeti gondolata is, amit igazából nem értettem.

eichikarl 2010.10.07. 10:26:47

@álomfejtő:
A kép kissé homályos volt, lehetséges. A 180 fok nem az útirányra értendö, az lehet még jó is - épp csak (180 fokkal) a fenekére kell fordítani a csónakot, tehát konkrét visszafelé haladásról nincs szó. (Egy másik kép, amely azonban nehezen egyeztethetö össze az elsövel: Aki eddig kézen járt, és fejen állt, az álljon a lábára és járjon azon.) Teljesen konkrétan a fenti idézetre vonatkoztatva: a házasság egységét és müködöképességét, fejlödését lényegében nem a verbális, hanem a szexuális kommunikáció hozza létre, míg az ismerkedés, a jegyesség idején ez fordítva van, a verbálison van a hangsúly. Sokan azonban bár vízre szállnak (elkezdik a házas életet), nem fordítják meg a csónakot, a kommunikációjukban lényegében megmaradnak a házasság elötti állapotban, vagy bizonyos próbálkozások és kudarcok után lényegében visszatérnek ehhez (és esetleg megelözik a válás, esetleg kitolják a krízist, föleg ha máshonnan is életenergiához jutnak).

egyérintő 2010.12.24. 13:09:06

Milyen kevés is elég ahhoz, hogy az érzelmeket pozitív irányba befolyásoljuk! :

www.youtube.com/watch?v=FizHabx9u40&feature=related

akvarell 2011.01.06. 11:47:04

Igen, igen… Az érintés… Alapvető megnyilvánulása nem csak szeretetünknek, hanem EMBERI kapcsolatainknak. Különösen a házasságban. Persze, ez lehet terhes is a másik számára. Részünkről lehet sok, tolakodó, kellemetlen, stb., amit nem veszünk észre időben, de sok múlik azon is, hogy a másik ember hogyan fogadja, a félre értések buktatóival együtt. Az eskü, fogadalom. A hűség, próbatétel. Nagyon szorosan egymáshoz tartozó fontos tényezők. A házasságra felkészítő kis csoportos együttlétek nemcsak érdekesek, hanem szükségesek is. A házasság szentségének megőrzése pedig már feladat marad. Esküvő alkalmával, nem biztos, hogy már tudjuk, hogy mire vállalkozunk. A szerelem utat tör magának, és Jézusban maradni, akkor is, amikor önző vágyaink elcsitulnak, nem könnyű. Talán ekkor szembesülünk a Szentség fogalmával, tartalmával. Az érintés, lassan másfajta érzelmeket kell, hogy jelentsen, nem pusztán a vágyak kielégülésére vonatkozó testiséget. Elfogadást, a hétköznapiságban is. Ha túl későn jutunk el idáig, a házasságunk sérülhet, és lehet, hogy észre sem vesszük, hol rontottuk el. Innét kezdve nehéz még Jézushoz is vissza találni. Megtalálni, és ráismerni, hogy ki is Ő valójában. Sokszor teljesen más Jézust ismerünk fel, mint akit elképzeltünk magunknak. Láthatjuk azt is, hogy imaéletünk, hitünk, hol hagyott alább, esetleg hol veszítettük el. Hányszor vettük igénybe a gyónás szentségét. Azt a lehetőséget, mely hozzá segít a szeretet „éles” gyakorlásához. Áldozatokhoz, melyben már nem annyira az „én” tölti be fontos szerepet, hanem a másikra irányul. Az addig csak szépre fogalmazott, agyon rágott szeretetről alkotott, és hallott véleményünk is át kell, hogy alakuljon. Amikor házasságunk romba dőlt, darabokra hullott, mint az agyag cserép, tele van vérző, érző sebekkel. A szakítás, nem biztos, hogy egyedüli megoldásnak látszik. Jézus hiányát jelzik, és hullámzó érzelmeink felé kiáltás. El kell fogadnunk Jézust. Újra közelednünk kell feléje, látva azt, hogy Ő nem változott. Irgalma, szeretete, hozzám most is ugyanolyan, mint minden emberhez, aki a földön élt, és él. Az érintések, ilyenkor már nem segítenek. Ha ránézünk, a féltve őrzött agyag cserép látványa, tele van szomorúsággal. Ugyanakkor valószínűleg most kerülhetett abba az állapotába, hogy a darabjaiból összetákolt edény, értékesebb legyen, mint korábban. Valószínű, hogy házasságunk Szentségének megőrzéséhez, ez a következő lépcsőfok. Lehetőség, az újra kezdéshez. Lehet, hogy csak az egyik fél veszi ezt észre. Az érintések másképpen, sokkal kifinomultabb formában kell, hogy jelentkezzenek. Ismeretlen érintések ezek, amelyekre oda sem figyelünk sokszor. A hárításokkal, nélkülözésekkel teli, szótlan kapcsolatban, a feladataink ugyanúgy ott vannak, mint kezdetben voltak. A figyelem, az előzékenység, a lemondás, stb., a másikra irányítja figyelmünket. Talán ilyenkor kezdjük megismerni magunkat is. Hát ez is egy külön fejezet, mely a válással, már nem biztos, hogy előbbre viszi, „tűzben kipróbálva” emeli szentségre, házasságunkat, önmagunkat.

álomfejtő 2011.01.07. 12:48:49

@akvarell:nagyon bensőséges, amit írsz. Az a kérdés, hogy akinek szánod, olvassa-e, vagy elmondod-e neki, vagy elküldöd-e neki legalább levélben, mert különben semmin nem segít.
A gondolat ereje elsősorban magunkra hat, s ez a mások felé megnyilvánulásokban, végülis így hat rájuk, kommunikációval, cselekedetekkel.
Elképesztő, mimindent nem tudunk közölni egymással a helyzeteinkről, a lehetetlen szituációkról, nem hogy a gondolatainkról. "hosszú az út lélektől lélekig".

akvarell 2011.01.07. 14:57:09

@álomfejtő:

Köszönöm válaszodat. Gondolataimat eredetileg, „egyérintő” youtube utalásához szántam:
egyérintő 2010.12.24. 13:09:06
Milyen kevés is elég ahhoz, hogy az érzelmeket pozitív irányba befolyásoljuk! :

www.youtube.com/watch?v=FizHabx9u40&feature=related

Később vettem észre, hogyan kell a célzott levelet elküldeni, a „válasz erre” sorra kattintva. Több jegyzet is kezembe került, melyek szerzői megpróbálják a szeretet-nyelvét, pontokba szedni. Elolvasva, az öt, tíz, tizenöt szempontot, rém egyszerűnek tűnhet a gyakorlásuk, de a hétköznapiságra váltva, később feledésbe merülnek, valamiért még sem működnek. Valahogyan, a tízparancsolatot járjuk körbe, és állandóan azt próbáljuk apránként kibővíteni, és magyarázni, mintha újat mondanánk. Sajnos sehogyan sem lesz az egyszerűbb, és ha már újabb pontokba szedjük, csak az tudja igazán, - hogy ez mennyire szerteágazó, és mennyire többet követel, mint az egyszerű megoldásnak tűnő fogalmazványok,- aki meg akar felelni, és számot akar adni az Igaz Szeretetnek. Így, a jelölt kisfilm is csak egyetlen morzsáját fejezi ki, kapcsolatainknak. Család éve van. Nagyon örülök, hogy az egyház kifejezetten odafigyel, és még a könyörgésekben, az imádságokban is fölkarolja, a családokat. Különösen azt látva, hogy hány család esik szét, hány hűség, és szerelem törik darabokra, azt is látom, hogy sokszor nincsen mit tenni, marad az imádság. Az egyetlen egy, ami sokszor késik, amit sokáig halogatunk. Több esetben késve, a válás után történik fordulat, amikor valamelyik fél Jézusra figyelve, lángolva a Szeretet találkozástól, mégsem fordul vissza. Jézusra találva, magyarázzuk a válásunk okát. Nem vesszük észre, hogy Jézus nem hogy megengedte, hanem kénytelen volt megengedni, hogy úgy legyen, ahogyan szeretnénk. Ezért sem történik többé változás bennünk. Azt keressük, ami felszabadít bennünket, és Jézusra hivatkozva ezért sem látjuk, vagy nem „halljuk” a hangját. Nem furcsa az, hogy érdekes módon, nem beszélünk többé a házastársunkról? Hogy nem tudunk róla semmit sem? A szomszéd is közelebb áll hozzánk, mint az, akit elhagytunk. Jézust próbáljuk a helyébe tolni, és dicsérjük Őt végtelen Irgalmáért, Szeretetéért, a másik nélkül. A megbocsátás Élet fontosságát, még mindig nem ismerjük fel. Ez kulcs az Örök élethez. A kulcs maga Jézus. Próbálunk pozitívak lenni mindenki máshoz, de ezt a feladatot nem kerülhetjük el. Mégis megtesszük. A megbocsátás helyett azonnal távolodunk mindenkitől, ha nem találunk szimpátiát. Mit jelentenek a Páli Szeretet törvények? Milyen cseppfolyós szeretet tartalommal töltjük meg azokat is? Elveszünk magunkban, és Jézust sem találjuk. Azt a Jézust, aki a nehézségeket megengedte, hogy segítségét kérve, vissza találjunk Istenhez. Ahhoz a Szeretethez, Aki kezdettől fogva keresi a kapcsolatot velünk, egymáson keresztül a meg próbáltatásainkban is. Csodálatos a szerelem, melyet a házasságban, Szentségre emelünk, felajánlva egymást, örökre egymásért. Gyónásainkban, néha szembe találkozunk múltat idéző hűségünk, és mulasztásaink gondolatával. És ha egyik fél sem beszél róla, akkor is tele vagyunk vérző sebekkel, amit a válás után is hordozunk.
Érzelem. Úgy gondoljuk, pusztán ezt jelenti a Szeretet. Erre törekszünk, ezt keressük a visszaigazolásokban. Észre sem vesszük, hogy milyen áldozat van a másikban felénk. Mert nem vagyunk nyitottak rá. Nem ismerjük azt az érzelmet, mely mögött ott van a hűség, azzal a szeretettel, ami mégis csak jól esik nekünk. Nem köt belém. Ha megjelenek, nem akarom tudomásul venni, hogy sugárzik belőlem a taszítás. Nem zavar többé, nincsen az utamban. Ha megjelenek, nem akarom tudomásul venni, hogy sugárzik belőlem a taszítás. Elvárásaimra kényszerítem, és ehhez már nem fordulok, nem megyek a templom közelébe sem. Mintha volna még mindig olyan tettünk, mely nem tartozik Jézusra.
Gondolataim hátha tudnak segíteni másoknak. Némelyikükről tudnak a kisközösségben, ahová tartozom. Sokszor nem is tudom, hogy egyáltalán nem kellene mindezt véka alá rejtenem, és beállni azok közé, akik szótlanul hordják magukban, vagy próbálják kimutatni, hogy kicsoda Jézus, mit jelent az Ő szeretete, az Ő szeretése. Hogy ez micsoda öröm, mely nem csupán érzelem.

eichikarl 2011.01.07. 16:18:14

Tetszett B.E. elöadása, a stílus kifejezetten segít abban, hogy "hova is helyezzük" az érintést.

Fontos látni, hogy az az alap, de nem a non + ultra. A meghittséghez még sok-sok lépés kell.

Ime egy-két buktató, tévút - pedig van itt minden: érintés, érzelmek, kapcsolat stb.:
konyvtar.hu/konyv/30590
www.ezotanito.com/cikkek/cikk47.doc
www.kompania.hu/doks/1192.doc

álomfejtő 2011.01.07. 20:59:35

@eichikarl: Köszönöm, köszönjük. Nagyon jól használható számomra, épp hasonlókkal foglalkozom.

álomfejtő 2011.01.08. 09:58:25

@akvarell: Köszönöm a gondolataidat, s olvasva nagyonis átélem, és értem. Az eredeti kérdésem azonban az, hogy akinek konkrétan szánod, vagyis ami, aki miatt ezek a gondolataid megfogalmazódnak, olvassa- e ezeket. Mert neki lenne legelső sorban üzenet, még akkor is, ha már eltávolodtatok egymástól. Jól értem?

Másrészt a blogon keresztül tudsz kizárólag egyszemélyes levelet is írni, úgy, hogy a kommentelő nevére kattintva az adatlapját láthatod, s ott az üzenetre kattintva megteheted.
süti beállítások módosítása