Apó: Péter, én már több embertől megkérdeztem ez, tőled is szeretném megkérdezni: mit gondolsz, mi befolyásolja életviteledet leginkább, az értelmed, az akaratod, vagy az érzelmeid?

Péter: Gyakran talán az érzelmeim, de azért abban biztos vagyok, hogy az értelmem is nagy szerepet játszik!

Apó: Én sem tudnék kategorikus választ adni erre a kérdésre. Majdnem 50 éves koromig nem törődtem az érzelmeimmel, de azért azt éreztem, hogy valami baj van ezen a téren. Azután segítséget kaptam rendtársaimtól, és lassan elkezdett az életem megváltozni.

Péter: Érdekelnének a lépések, amelyek a változást előmozdították.

Apó: Rájöttem, hogy több lépést is meg kell tennem, hogy felismerhessem az eltitkolt önmagamat, hisz az érzelmeim a legmélyebb énemmel vannak kapcsolatban. Ha az érzelmek beismerése nem is megy azonnal, ne add fel! Elnyomni az érzelmeket lehet, de én nem ajánlom senkinek, mert akkor és úgy törnek elő, amikor nem is számítok rá! Ha még nem merem elismerni pl. azt, hogy irigységet, haragot vagy szomorúságot érzek, akkor próbáljam meg először elfogadni legalább az érzést és megvizsgálni, hogy az érzés mire mutat. Ha őszinte vagyok önmagamhoz, jobban megismerem magamat. Utána pedig kérjem Isten segítségét, hogy helyesen viszonyuljak önmagamhoz, az adott helyzethez, mert az érzelmeimet csak Isten kegyelmével együtt vagyok képes kezelni.

Péter: Beismerni, elfogadni egy nehéz érzelmet nem könnyű, gyakran már az idáig való eljutás is nagy dolog!

Apó: Így van, de hidd el megéri!

Péter: Nem találkoztál olyan erős érzelmekkel, amikkel nem tudtad, hogy mit tegyél?

Apó: Többször is, például mikor a határon a szögesdrót átvágása után kétszer is eltévedtem. Engedtem, hogy hasson rám a félelem, mert tudtam, ha tagadni akarnám, annál inkább fog hatni rám. Beismertem, hogy rettenetesen félek ezért Isten erejére és kegyelmére van szükségem, hogy szembenézzek a félelemmel. Letérdeltem a fagyos földre, imádkoztam és átadtam magam egészen Istennek. Ekkor felszabadultam, és már tudtam tervezni mitévő legyek. Hasonlóan jártam el a nyelviskolában Japánban, amikor azt gondoltam, hogy megbolondulok, mert nem tudtam kezelni az óriási tananyagot, vagy amikor a rákbetegségemben rettenetes félelem tört rám. Mindegyik alkalommal a nagyon nehéz érzelem beismerése és elfogadása volt az alap. A megoldást pedig az ima hozta.

Péter: Az ima az egyik formája az érzelmek kezelésének?

Apó: Igen, különösen a nagyon keserves érzelmeknek.

Péter: Apó, mondj még egy-két fogást az érzelmek kezelésére!

Apó: Nehéz beismernem a harag érzését, mert szégyellem, hogy még mindig nem tudok uralkodni magamon, pedig tudom, hogy a harag az egyik legfontosabb érzés, mert rámutat arra, hogy az adott helyzetben az értékrendemmel valami nem egyezik, valamely számomra értékes dolgot veszélyben érzek. Ezért igyekszem a haragot magamban nem elnyomni, hanem érezni. (Ez nem azt jelenti, hogy mások felé mindig kimutatom haragomat. Kinek, mikor és hogyan mutatom ki, azt jól meggondolom.) A magam számára azonban mindig keresem a kincseket a harag érzelmében. Amikor elkezded vizsgálni az érzelmeidet, máris egy kissé távolabb kerültél tőlük!

Péter: Ezt nekem még gyakorolnom kell. Látom ennek szükségét, de a harag érzelme sokszor erősebb, mint én!

Apó: Van egy másik módszerem is az érzelmeim kezelésére. Megnézem, hogy most mi az alapvető viszonyulásom a világhoz, Istenhez és az emberekhez. Távolodom-e Istentől vagy feléje tartok? Azaz a vigasz állapotában vagyok vagy a vigasztalanságban?

Vigaszban vagyok akkor, amikor a belső megmozdulásaim Isten felé mutatnak, amikor érzem, hogy kívánja a Lélek, hogy az embereket befogadjam, szeressem, amikor gyengéd érzelmeket, szelídséget tapasztalok magamban. Ilyenkor igyekszem Isten szemével nézni önmagamat, és meg akarom ismerni az igazi énemet. De akkor is vigaszban vagyok, ha valami feszültség van bennem, de mögötte érzem a hitemet, a szeretetemet, a reményemet és valakiért tenni akarok valamit. Vagy ha fájdalmat vagy szomorúságot érzek, mert Istent megbántottam. Ez is vigasz, mert Isten felé fordít. Jézus a Getszemáni kertben küzdött, szenvedett, de vigaszban volt, mert az Atya felé irányult, az Ő akaratát kívánta teljesíteni. A vigaszban ne felejts el hálát adni, mert nem saját erőddel szerezted meg a vigaszt. Figyeld meg, mi történik benned, mert az segíteni fog a vigasztalanság idejében.

S mi a vigasztalanság? Amikor begubózom önmagamba, elfordulok Istentől és az emberektől. Amikor elfoglaltságaim közepette nem hallom meg Isten szavát. Vagy olyan érzéki örömök és szenvedélyek beteljesítésére törekszem, amelyekről tudom, hogy eltávolítanak Istentől. Amikor nem szánok az Úrra elég időt és energiát, nem érdeklődöm az üzenete iránt. Amikor olyan állapotba kerülök, hogy semmi nem érdekel, minden teher.

Meg kell vizsgálnom, hogy miért vagyok vigasztalanságban? Bűneim miatt? Akkor ismerjem be bűneimet, tudva, hogy Isten megbocsát. Lehet, hogy lusta vagyok, vagy éppen menekülök valamitől? Érzem, hogy Isten akar valamit tőlem, de elfutok, mint az öreg Jónás? Vagy Isten valami ajándékot akar adni, és én félek tőle? Attól rettegek, hogyha kapok valami újat, és akkor esetleg meg kell változtatnom az életemet? Lehet, hogy váratlan szenvedés ért, de nem merem vállalni? Sok ember azért kerül vigasztalanságba, mert nem hajlandó átgondolni, hogy mi a helyes viszonyulás a betegségéhez. A vigasztalanság idejében nem szabad új döntéseket hozni és a régi döntéseket sem szabad megváltoztatni. Vigasztalanság idején imádkozz és kérd, hogy az Úr hozzon ki ebből a helyzetből. Harcolj önmegtagadással és másokért végzett szeretetszolgálattal. Bízzál abban, hogy Isten kegyelme, ereje veled van!

Tehát dolgozom kell magamon a nehéz helyzetekben! Ez azt jelenti, hogy igyekszem nem hibáztatni a környezetemet, mert általában sem a körülményeket, sem az embereket nem tudom megváltoztatni. Az egyetlen dolog, amin biztosan tudok változtatni, az a saját hozzáállásom. Az én felelősségem az, hogy én magam hogyan viszonyulok mindehhez és igyekszem-e mindenben értéket találni. A vigasz vagy vigasztalanság felismerése és kezelése a békés és kiegyensúlyozott élethez elengedhetetlen!

Péter: Köszönöm, Apó. Lesz miről elgondolkodnom. Jó, hogy le van írva, el tudom többször olvasni, mert ezt nem is olyan könnyű elsőre befogadni.