Hazalátogatván abba a városba, ahol felnőttem, egyik kedvenc versem refrénje jutott eszembe: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld. Miért?
Az őszi választások óta tart a képviselőtestület és polgármester immár valóságos állóháborúba torkolt konfliktusa. Kinek van igaza és kinek nincs, ennek taglalásába nem szeretnék most belefolyni, bár egyáltalán nem mellékes kérdés. Amit mindenki láthat, az, hogy a város a teljes ellehetetlenülés szélére sodródott. Félbehagyott mamut építkezések, elhanyagolt utak, szemét és gaz a köztereken, ez jellemzi a helyzetet. A pénzhiány miatt játszóteret zárnak be, olykor pedig már a közvilágítás is kimarad. Nagyon nyomasztó látni, ahogy esik szét a város, leépülés, gazdátlanság mindenütt. Indiában tapasztaltam helyenként hasonló állapotokat. Az indiaiak viszont hozzá vannak szokva ehhez. A korrupció, a szemét és elhanyagoltság nem újdonság számukra, sőt ott azért lassan javulnak a körülmények. Itt viszont a lepusztulás folyamata zajlik.
Hogyan reagálnak minderre a városlakók?
Sokan az új polgármester mellett állnak ki - azt hiszem, ők vannak jóval többen - nem véletlenül szavaztak a változásra. Vannak viszont, nem is olyan kevesen, akik az előző polgármestert és az általa a mai napig irányított képviselőtestületet támogatják, mondván, hogy lám most milyen káosz van minek kellett ez? Ez előtt sokkal jobb volt, élt a város. A támogatók között vannak azok is akik mindenféle érdekkel vagy félelemmel ez előző vezetéshez kötődnek. A két front hívei között gyakran az az egyetlen közös, hogy heves indulatokkal reagálnak, amikor a másik fél vezéralakját csak említik is. Harag és gyűlölet, melyet a démonizált ellenfél felé lódítanak. Itt a logika, hogy minden mindennel összefügg. Csak az egyik oldalon állhatsz.
Csak egy kis epizód, ami a helyzet abszurditását mutatja. Az elmúlt napokban a város lakói közül néhányan elkezdték az elhanyagolt köztereket rendbe tenni. Nem bírták már elviselni az égbe növő gyomokat, a hiábavaló várakozást a városi hatóságok intézkedésére. Egy szép tavaszi napon fogták magukat és kigazolták az egyik tér elhanyagolt ágyását, majd virágokat ültettek bele. A tér végre szép lett megint. Ennek az örvendetes változásnak sajnos nem mindenki örült. Voltak, akik azonnal feljelentették az önkéntes városszépítőket a rendőrségen. Eljárás indul „ismeretlen tettesek” ellen, mert nem volt engedélyük az önkormányzattól virág ültetésre. Világos. Csak az ellenpárt tehette. Szárnyal a paranoia….
A virágültetők mellett aztán ott vannak a mindenkire haragvók: „mindenki menjen a csudába”. Vagy jön a teljes belefáradtság, a „nem lehet és nem érdemes itt tenni semmit” érzése, vagy marad az elmenekülés.
Mi lehet a megoldás? Merre a kiút? Beszélgetve az ismerőseimmel nehéznek találtam bármit is mondani. Néhány dolog azért eszembe jutott azóta.
Amit itt látunk az a demokratikus intézményrendszer komoly válsága. Egyrészt hiányoznak az intézményes fékek, melyek ilyen helyzetet kivédenének. Mit lehet tenni ilyen szintű bizalmi válság és patthelyzet esetén? Ezek mindenképpen országos szintű törvényi beavatkozást igényelnek.
A parlamenti szint alatt viszont van egy morális szint is, a politikusok erkölcsi felelősége, ami még fontosabb. A demokrácia nem működik jól demokraták nélkül – és azt hiszem ez a mai demokráciák legnagyobb deficitje. Kevés a jellem, aki az értékek embere, akit nem a zsebe, vagy a puszta hatalmi ambíciója irányit, aki nem megvehető. A közügyek megfelelő gyakorlásához szükségesek alapvető erények, mint az igazmondás, a közösség egészének érdekét (közjó) a párt és az egyéni érdek elé helyező magatartás, az igazi miniszteri szemlélet, ami szolgálni akar és nem uralkodni. A valódi demokratikus szellem képes tisztelni a politikai ellenfelét is, képes meghallgatni más véleményeket is, és képes kompromisszumokra. Az élni és élni hagyni magatartása, mely nem törekszik a politikai ellenfél egzisztenciális ellehetetlenítésére. A demokráciához hozzá kell tartozzon a felelősségvállalás is. Képes lenni, kimondani, hogy ezt jól tettük, ebben meg tévedtünk. A város és az ország megújulása csak demokratikus szívű helyi polgárok és politikusok által lehetséges.
Érdemes lenne komoly önvizsgálatot tartania a városi vezetés tagjainak: mi a felelősége mindnyájuknak a kialakult helyzetért? Miért félnek sokan ebben a városban? Nem másikra mutogatni, hanem önmagukba nézni. Csendet tartani és odafigyelni arra a lelkiismeret benső hangjára. Szent Ignácnak van egy jó gyakorlata ehhez: A halálom óráján is tudom vállalni, amit tettem, vagy amit tenni készülök? Mit kéne tennem a város lakói iránti felelőségemből? Talán levonni a konzekvenciákat: visszavonulni a politikától, vagy tényleg szabadon politizálni és nem érdekből, félelemből vagy gyűlöletből?
Mit tehet viszont egy polgár, aki sem országgyűlési képviselő, se nem testületi tag?
Azt hiszem el kéne gondolkodni, hogy kit ismer a maga környezetében, aki becsületes ember és alkalmas lenne közügyek intézésére. Bátorítani kellene őket a felelősség vállalásra. Számos ilyen fiatalt is ismerek, akik még nem is gondoltak arra, hogy belépjenek az önkormányzati politikába. Talán épp itt az ideje, hogy egy új generáció kezébe kerüljenek a dolgok. Felelős keresztény értelmiségnek nem csak a templom körül van helye, hanem felelősége van a közügyek iránt. Meg kell vallani ez elég rizikós vállalkozás is lehet ez, komoly ára lehet. Azokat is megértem, akik féltik az egzisztenciájukat, gyermekeik jövőjét. Akár a kommunizmus, akár az elmúlt évek történései megalapozottakká tehetik ezeket a félelmeket. De mégis. Kereszténynek lenni kockázatos, a mi mesterünk sem kímélte magát. Talán itt az idő előlépni, merni, küzdeni, felvállalni a nehéz örökség kezelését. Egy kicsi, de jól szervezett, motivált csapat képes lenne egy gyökeres fordulatra. A hit nagyon fontos ebben. Előbb utóbb újra választások lesznek és ehhez új csapatra van szükség. Azt tudom, hogy az erő ott van bizonyos emberekben. Képesek lennének rá, ha hinnének benne, ha összefognának.
Persze ezt sem teheti mindenki, amit viszont mindenki tehet: a saját kis környezetében felelőséget vállalni a közösségért. Apró dolgokkal kezdődik: felszedni a szemetet, kihúzni egy gazt, elültetni egy virágot. Egy idős paptársam mesélte, hogy amikor egy olyan faluba került, mely messze földön híres volt, hogy milyen vörös és egyházellenes légköre van, elkezdett virágokat ültetni a templom körül. Másnap kitépdesték. Újra ültette őket. Megint kitépték. De ő nem adta fel. A kitépkedők adták fel.
Vadócba rózsát oltani – ha kitépik, ha feljelentenek érte akkor is. Hogy szebb legyen a föld. Hinni rendületlenül, hogy a virágos városé a jövő!
Utolsó kommentek