Hol vannak azok az idők, amikor Kohl kancellár könnyekig hatódott, mert Németh Miklós – amúgy szocialista – miniszterelnök kijelentette, hogy nem vagyunk emberkereskedők, és ingyen kiengedtük a keletnémeteket. Ennek az ingyenességnek azonban mégis váratlanul nagy volt a hozama: a német, majd az európai egyesülés. Nos, mindenki elengedheti a fantáziáját, hogy a Safarov kontra kötvényvásárlás esetleges hozamát hogyan ítéli meg, de én változatlanul hiszem, hogy erkölcsös és csakis erkölcsös politikának lehet csak jó – az evangélium szavaival százszoros – hozama.
Merre is van az a Hegyi Karabah? – kérdezi mostanában sok újságolvasó. Egy örmény enkláve Azerbajdzsán közepén, amolyan kaukázusi Nyugat-Berlin, amely tüske volt a néhai NDK testében. A még idősebbek persze inkább Gdańskra, az egykori Danzigra gondolnak, és emlékeznek a francia politika tömör doktrínájára, mely „Mourir pour Dantzig” – meghalni Dantzigért? – néven híresült el. Ez Marcel Déat, egy francia szocialista költői kérdése volt, aki a francia-brit elkötelezettséget, hogy a lengyelek oldalán avatkozzon be a német-lengyel konfliktusba, e felkiáltással igyekezett megkérdőjelezni. Déat kategorikus nemmel válaszolt saját kérdésére! A háború mégis kitört, és végül senki sem érezte úgy, hogy Danzigért esett volna el. Ma az egykori szabad város és enkláve Lengyelország hatodik legnagyobb városa, és az egykori Hansa-város volt a Solidarność bölcsője. Marcel Déat pedig a jobboldali Vichy-kormány tagja lett, és a háború után Olaszországban bujkált. Katolizált, mielőtt meghalt volna. Ilyen szövevényes lehet a történelem.
Mi köze mindennek Safarov kiadatásához és a nemzetközi botrányhoz, melyet kavart? Minimum annyi, amennyit az érintettek beleolvasnak, de lehet, hogy jóval több. Bámulatos érzékkel sikerült ismét egy darázsfészekbe nyúlnunk, miközben a magyar kormányszóvivő az eljárás jogszerűségét bizonygatja. Elődje vezette a tárgyalásokat, amelynek az egész affért köszönhetjük. Azt már csak találgatni lehet, hogy vajon tudta-e, milyen jelképes időpontban adta át kormányunk a gyilkost, akiből otthon szabadságharcos lett, mihelyst leszállt repülője. Ezen a napon kiáltották ugyanis ki Hegyi-Karabahot függetlennek. Az érintettek erről a függetlenségről így nyilatkoznak:
„Soha nem fogunk engedményeket tenni országunk területi egységét illetően. Azerbajdzsán területi egysége sérthetetlen. Hegyi-Karabah soha nem kap függetlenséget” – mondta Ilham Alijev azeri elnök 2008 januárjában. „Hegyi-Karabah függetlensége visszafordíthatatlan, a terület sohasem lesz újra Azerbajdzsáné” – jelentette ki Szerzs Szargszjan örmény elnök 2008 tavaszán.
Soha! Nem, nem soha! Nem sok jel mutat arra, hogy a nézőpontok közelednének. Azaz a mostani fogolykiváltó hitelt nyöghetjük még akkor is, amikor azt már rég törlesztettük. A történelemben is van jelzálogkölcsön. És még az sem biztos, hogy tárgyalási pozíciónk az IFM-vel javult volna. Sőt mi több, az azeri tárgyalófél magatartása nem hálára, hanem megvetésre enged következtetni. És akkor még az emberjogi szempontokat, mely hirtelen oly sokakat foglalkoztat, meg sem említettem. Úgy tűnik, ez volt az utolsó szempont.
Marad egy utolsó kérdés: tanultunk mindebből valamit?
Utolsó kommentek