Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Párkapcsolat, szex, utazás: lelkipásztori tanácsok

2014.06.01. 23:51 pacsy

csinos-orosz-lány-Szentpéterváron.jpgA minap a családunkból valaki elmesélte, hogy szeretne elutazni Ausztráliába.  Gyerekkori álom – nincs is ezzel semmi baj! Ráadásul talált egy srácot, aki alkalmas útitársnak mutatkozik. Az apró gond legfeljebb csak annyi, hogy az illető 28 éves hajadon leány, éspedig a legcsinosabb fajtából… Amikor nekem, a szerzetes nagybácsijának mesélt a projektről, még azt is hozzátette: fél egy kicsit, hogy a fiú útközben esetleg szerelmes lesz belé… Szóval, mint a mellékelt ábra mutatja, a miénk az egy „rém rendes család” ám… :) (Képünk csupán illusztráció :)

Ti mit szóltatok volna? Nekem egy kicsit lassú a reakcióidőm – különösen, amikor bonyolult és érzelmileg is kényes ügyekről van szó –, hát csak hallgattam… Csak napokkal később kezdtek tudatosulni bennem a kérdéssel kapcsolatos érzelmek, és fokozatosan körvonalazódott az is, amit legszívesebben válaszoltam volna – ha egy kicsit talpraesettebb vagyok…

Például nem ártott volna egy kicsit behatóbban érdeklődnöm az utazás anyagi következményeiről. A költségek egyenlő megosztását ugyanis itt nagyon fontosnak tartom. Mert ha ezen a téren nem elég világosak a játékszabályok, akkor bizony nagyon bonyodalmas viszonyok állhatnak elő… Ha le vagyok kötelezve valakinek, tapasztalat szerint nehez(ebb)en merek/tudok neki nemet mondani. Kicsit úgy érezhetem: tartozom neki valamivel „viszonzásképpen”. És ez veszélyes dolog: olyan helyzetekbe és döntésekbe sodorhat, amiket később könnyen megbánunk.

Bizony, szívem szerint kerek perec megmondtam volna: „Az a javaslatom, hogy ne feküdjetek le egymással.” Tudom, hogy ez „durva”, meg hogy beleszólás mások magánügyeibe, de én néha megengedek magamnak ilyen direkt tanácsokat. Sosem felejtem el: még kollégiumi lelkész koromban egyszer mondtam ugyanezt egy leánynak, aki másnap visszajött és őszintén megköszönte. Azt mondta, akkor este, a randi után olyan természetes lett volna, de másnap rettenetesen érezte volna magát. (Persze olyan „esetem” is volt, amikor nem tartották meg ezt a tanácsomat; de hát a papi élet nem csupa sikerélmény… :) És néha utóbb – amikor elmondták – szintén igazolva érezték a véleményemet.

Pedig nem vagyok szex-ellenes! :) Azok közé a papok közé sem tartozom, akiknél minden az abortusz és a születésszabályozás témája körül forog (ami – ahogy tapasztalom – gyakran elfojtás és tudatosítatlan kontroll-igény következménye). De nem is akarok úgy tenni, mintha ezek nem léteznének. Ráadásul egy utazás azért is „veszélyes”, mert ott folyamatosan egymásra van utalva két ember; kicsit rásegít a kaland, az ismeretlen környezet is; ráadásul szállást találni is sokkal olcsóbb közösen. Szóval, szerintem nem árt nagyon is észnél lenni…

Azt persze már megszoktam, hogy a látszat alapján soha ne mondjak véleményt. És azt is, hogy semmilyen körülmények között sem ítélkezzek. Valószínűtlen történeteket ismerek ugyanis: például, amikor fél évig együtt lakott egy fiatal pár – még a házasságkötésük előtt –, és nagyjából mindenki a környezetükben meg volt arról győződve, hogy együtt élnek; csak én tudtam – belső fórumról –, hogy külön szobában alszanak, és milyen szigorúan vigyáznak a házasság előtti tisztaságra. Külsőre senki sem hitte volna el (én meg persze hallgattam, mint a sír… :) De papról is tudok, akit a szóbeszéd összehozott egy fiatal nővel, pedig teljesen tiszta kapcsolat volt közöttük! (Meg persze tudnék mesélni ellenkező példákat is – ott is néha minden látszat ellenére –, de nem teszem, hogy ne botránkozzatok…)

Attól sem szoktam kétségbeesni, ha valakinek esze ágában sincs megőrizni a szüzességét a házasságkötésig – én is csak ebben a világban élek, megszoktam már… Főként pedig tisztában vagyok vele, hogy a legmagasabb katolikus morált nem lehet (és nyilván nem is szabad!) számon kérni olyanokon, akiknek fogalmuk sincs arról, kicsoda Jézus Krisztus. (Ez egyébként olykor megkeresztelt katolikusokra is áll.) Nem csodálkozom hát azon, hogy csak a legelkötelezettebbek élnek az egyház által ajánlott („megkövetelt”) magas erkölcsi mércék szerint. Ráadásul – és most jön a dekonstrukció! – sajnos az sem automatikus megoldás: még a fülemben cseng, ahogy nemrég egy fiatal kolléga – aki éppen posztgraduális erkölcsteológiai tanulmányokat folytat – egy ünnepek utáni „dömping-gyóntatás” után ezt találta mondani: „Hogy mi mennyit ártottunk ezzel a katolikus szexuálmorállal…!” Nem kíváncsiskodtam, mire gondol… De nekem is összefacsarodik a szívem olykor, amikor megkeseredett és majdnem „megnyomorított” (gyakran önmagukat megnyomorító) idősebb keresztény emberekkel, legjobb híveimmel találkozom, akik egész életükben minden erejüket a szüzességük megőrzésére szánták, s a rengeteg elfojtás árát idős korukra keserűséggel, vénkisasszonyos allűrökkel és vaskos szexuálneurózissal fizetik meg.

193 komment

Címkék: szex párkapcsolat tapasztalat tanács

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr836253956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kajla 2014.06.02. 07:13:00

Nagy együttérzéssel olvastam az írást. Tisztességesen feltett kérdések, bizonytalan kételyek, óvatos tapogatódzás a válaszok felé. Köszönöm.

tomasszo 2014.06.02. 08:21:01

Nem merek kérdezni.

János 2014.06.02. 11:32:41

„ fél egy kicsit, hogy a fiú útközben esetleg szerelmes lesz belé…”

Szerintem érdemes szétválasztani a szexuális vágyat és a szerelmet. Sok fiatal lány hiszi azt, hogy ha egy fiú megkívánja, akkor az egyúttal azt is jelenti, hogy szerelmes lett belé. Pedig ez nem így van. Érdemes tudatosítani a lányokban, hogy szex létezik szerelem nélkül, pusztán ösztönök, erotikus vágyak által vezérelve. Sok csalódástól lehetne megkímélni őket.

YganA 2014.06.02. 11:53:34

@János: Egyetértek.

"Sok fiatal lány hiszi azt, hogy ha egy fiú megkívánja, akkor az egyúttal azt is jelenti, hogy szerelmes lett belé."

Azt hiszem, a lányok a saját érzéseiket is összekeverhetik. Azt hihetik, hogy szerelmesek lettek, holott csak a hormonok dúlnak bennük.

Nem könnyű eligazodni. Talán 100 év is kéne a bölccsé váláshoz. Akkor pedig???

Egy hosszú közös út során sok "baleset" történhet. Poggyász elvesztés, csatlakozás lekésés, nincs hol aludni, meglopottság, betegség, türelmetlenség, csalódottság, cserbenhagyás, ... És szerelem sem zárható ki. Nem is tudom, melyik miatt aggódnék legjobban.

@tomasszo: :-)

tomasszo 2014.06.03. 09:05:04

@YganA: nem biztos, hogy azért nem merek kérdezni amiért Ön gondolja. :P

pacsy 2014.06.03. 10:00:08

@tomasszo: ez egy félrevezető nick. mindenki azt gondolja róla, hogy Ön férfi... :)

YganA 2014.06.03. 11:14:43

@tomasszo: Nem biztos, hogy Ön sejti, én mit gondolok, Ön miért nem mer kérdezni.
:-)

tomasszo 2014.06.03. 11:22:27

@pacsy: ha kérdezni nem merek, akkor képzelheti, hogy állítani mennyire bátorkodhatom, főleg, ha ezzel másnak a hitét ingatnám meg hacsak egy olyan mellékes dologban is, hogy az erősebb, vagy a gyengébbik nemhez tartozó vagyok-e. Vagy - mint azt néhány bejegyzéssel ezelőtt óta tudjuk e blogról - ezek tetszőleges ivari kombinációja.

tomasszo 2014.06.03. 11:26:28

@YganA: ön tudja-e, hogy én tudom azt, hogy Ön sejti, hogy én sejtem, hogy Ön tudja, hogy sejti?

tomasszo 2014.06.03. 11:38:55

@YganA: na mostan fel vagyok ajzva. Tessék nekem megmondani, hogy miért nem merek Én kérdezni kéremszépen.

YganA 2014.06.03. 12:43:51

@tomasszo: látom, az első lépések azért már mennek! Vágjunk bele bátran (férfiasan, vagy nőiesen)
(Kérdezni lehet magunktól, valakitől, no meg itt a sok segítőkész segítő kéztől is...)

severinus 2014.06.03. 13:18:12

Miért feküdne le egymással egy felnőtt férfi és egy nő csak azért, mert együtt utaznak valahová?

Nem lehet, hogy ez túlzott aggodalom:)))

severinus 2014.06.03. 13:23:21

Nagyon üdvözlöm azt a papi szemléletet, ami nem az abortusz kérdésköre és a "tisztaság" köré építi fel a kereszténységet!

15-20 éve ez még elég gyakori volt, ma már sajnos egyre ritkább...

Csodálkozom, hogy eddig még senki nem kommentelt valamelyik tisztasági mozgalomból:)

severinus 2014.06.03. 13:28:02

Ja és még egy: nem nagyon spórolhatjuk el az élettapasztalatot, az utat Isten felé... Ha a kedves rokon lány "bűnbe esik", biztos, hogy a következmények - nem arra gondolok, hogy megfogan - az ő vállán lesznek, és akkor ennek így kell lennie.

Amikor egy pap meg akar védeni valakit direkt tanácsokkal, sokszor igaza lehet, de ha eleve az a hobbija, hogy mindenkit az "igaz" úton tartson, akkor elég nagy lesz a neurotikusok, vénlányok, titokban vétkezők stb. aránya. Szóval, kedves Pacsy, jól csinálod, csak így tovább:)

IILiliII 2014.06.03. 14:40:44

Én eredetileg ugyan meg akartam tartani a szüzességemet a házasságkötésig - de ezzel valószínűleg elveszítettem volna azt az embert, akivel szerelmesek lettünk egymásba... Így azután úgy döntöttem, ez nem olyan lényeges kérdés.
Azóta többször gondoltam, hogy figyelmeztetnem kéne a még házasság előtt lévő lányokat, vigyázzanak! Nem azért, mert erkölcsi probléma, hanem mert óriási gyakorlati probléma - egymás megismerése és a kapcsolat megalapozása rendkívül felületes lesz. Persze én se hittem el 26 évesen másoknak...
10 év igen sok szenvedéssel teli házasság után (mármint nincs vége, csak ennyi telt el :-) most már nem bánom, hogy így alakult.
Egyrészt már kapiskálom, hogy a hiba nem a másikban van és nem a körülményekben, hanem a saját megsebzett szívemben - másrészt látom azt is, hogy Istennek nem akadály egy rossz házasság, hibák, sebzettség... sőt. Egyre inkább úgy látom, hogy szeretetében megsebzi az emberek szívét, hogy magához kösse...

Fejlődő szervezet 2014.06.03. 16:40:00

@IILiliII: Én megtartottam a szüzességemet a házasságkötésig - mégis tönkrement a házasságom. Anélkül, hogy belemennék, annyit még mondhatok, hogy ez is oka volt a házassági problémáknak. Szóval mint sokminden mást, ezt a kérdést is több oldalról lehet vizsgálni. Azóta nekem némileg módosult a nézőpontom a témát illetően.

Veronica officinalis 2014.06.03. 17:40:41

Szerintem is az a legjobb érv, hogy utána rosszul érezné magát… Biztosan jobb, mint az félelemkeltés és ítélkezés, hogy „halálos bűn”… Amikor valaki gyengeségből (mert erős érzelmekkel, fájdalommal, félelemmel nem tud megküzdeni), vagy élettapasztalat híján egy óvatlan pillanatban hoz egy rossz döntést, úgy gondolom, nem bűn abban az értelemben, amilyen értelemben bűn a keményszívűség, gőg, hatalmaskodás, a másik emberrel szembeni önző felelőtlenség. Az előbbire a bűn talán nem is egészen jó szó, ezek inkább sérülések, amelyek megsebzik az ember életét. Jézus az írástudókkal és farizeusokkal volt kemény és dörgedelmes, de a házasságtörő asszonyokkal, prostituáltakkal, „tékozló fiúkkal” soha…

Viszont mégis óvnunk kell ezektől a dolgoktól másokat, mert akkor is sérülni fognak benne, ha nem tudják, hogy „bűn”… Beszélgettem már fiatal feleséggel, aki nem kapott keresztény nevelést, felnőttként lett hívő. Ő nem tudta, hogy a szexuális kapcsolattal meg kellene várnia azt, aki a férje lesz. Amikor ezt megtudta, mégis nagyon fájt neki, hogy nem így történt, pedig a férje, aki megvárta őt tisztán, egyáltalán nem neheztelt rá ezért, és mégis… Mert a tisztaságát neki, a férjének szerette volna odaadni…
Olyan tanúságtételt is hallottam, hogy egy édesanyának nagyon fiatalon abortusza volt. Nem tudta akkor, hogy ez „bűn”. Utána mégis rossz álmai voltak, és iszonyúan szenvedett, amikor gyereksírást hallott.
Egyikük sem tett „tudva és akarva” rosszat, mégis ugyanúgy szenvedtek tőle… Ezért kell egymást óvnunk ezektől a „bűnöktől”…

Tisztaság… Nem tudom, nagyszüleink idejében hogyan tanították a szexuálmorált… Ha ilyen félelmeket keltettek bennük, az tényleg nagyon szomorú… Pedig a tisztaság egyáltalán nem olyan szörnyűség :) Sok boldogság rejlik benne, persze akkor, ha félelmek elültetése helyett engedik, hogy felfedezzük ajándék voltát… És ennek a boldogságnak az egyik „mellékhatása” például még az is lehet, hogy rendszeresen 15 évvel fiatalabbnak néznek :)
De azt hiszem, a „fizikailag” is érintetlen tisztaság egyáltalán nem saját érdem, hanem mindenestül kegyelmi ajándék – és a szív tisztaságának egyáltalán nem feltétele…

…Még egy valami „szöget ütött a fejembe”: „papról is tudok, akit a szóbeszéd összehozott egy fiatal nővel, pedig teljesen tiszta kapcsolat volt közöttük”. Nem „elméleti szinten” érdekel, hanem a mindennapi élet szintjén: mi számít egy pap és egy nő között „tiszta kapcsolatnak”? Mert bármikor, bárkivel előfordulhat, hogy egy pap vonzalmat ébreszt benne és viszont, vagy pedig a környezetében lát hasonló jelenséget. (Az, hogy „velem nem történhet ilyen”, vakmerő bizakodás…) Ezt nemcsak a papnak, hanem a másik oldalról nekünk, nőknek is meg kell tanulnunk kezelni, mert nem születtünk úgy, hogy mindent tudunk… Mi az a határ, amit nem szabad átlépni, illetve mi az a pont, amikor figyelmeztetnem kell a testvéremet, hogy ez az út nem biztos, hogy jó irányba vezet? Én „paraszti ésszel” arra jutottam, hogy amit egy házassal nem lehet, azt egy pappal sem… (Túl szigorúan gondolkodom?) Vagyis hogy „együttjárás”, rendszeres program kettesben akkor sem fér bele, ha nincs testi kapcsolat. Ez elvonná a papot a hivatásától (idejét és érzelmeit lekötné), és a nőt ugyanígy érzelmileg hátráltatná abban, hogy bármilyen más irányban elköteleződjön (házasság vagy szerzetesség). Ha pedig a nő már házas, a családjától vonná el. És azokra is gondolni kell, akik az életünkre mint példára tekintenek… Ebből a szempontból egy kicsit a látszat is fontos. Nem?

psanyi 2014.06.03. 19:37:40

Az, hogy valaki megőrzi a tisztaságot a házasságig, még nem jelent semmit. Simán lehet mögötte rossz motiváció, vagy csalódás, vagy szülő kényszer. (etc...)
De mekkora nagy dolog, ha valaki gondolataiban tiszta. Mert úgy gondolom lényegében minden ott dől el.
Valaki megtaníthatná ezt nekem...

2014.06.03. 20:05:37

@psanyi:
"De mekkora nagy dolog, ha valaki gondolataiban tiszta."

mert az Úr a szíveket vizsgálja és a vesékbe lát...

fasírt 2014.06.03. 20:34:18

Én a szívemre hallgattam akkoriban, és nem a papi tanácsokra, úgy gondoltam a legmélyebb érzéseimben-vágyaimban jelen van a Lélek. Nagyon sokat tanultam abból az időszakból és igazán aktív lelki életet éltem: imádkoztam, templomban üldögéltem, táncoltam, hajnalig beszélgettem stb. Talán ezen van a hangsúly: intenzíven kell élni, közben keresni az Úr szándékát, sokat imádkozni és jófej nagybácsikkal beszélgetni(:
@psanyi: bocs, de mit értesz pontosan gondolati tisztaságon?

2014.06.03. 20:44:56

Megkísért és megvigasztalt
Amidőn Ábbáje egyszer hallotta, hogy egy férfi egy nőnek azt mondta: Korán útra kelünk; mondta magában: Felkerekedek és őket a tiltottól távol tartom. Utánuk lopakodott három paraszanga távolságra egy rétre. Amidőn elváltak egymástól, hallotta az asszonyt, amint mondja: Az út hosszú és a társaság kellemes.
Ábbáje mondta: Ha ez az én gyűlölőm lett volna, úgy nem tudtam volna ellene helytállni. Ekkor felkerekedett, nekitámaszkodott egy ajtó tolóreteszének és kesergett. Ekkor jött egy öregember és arra tanította őt: Mindenki, aki nagyobb, mint a társa, annak a szenvedélye is erősebb.
(Szukka 52a)

IILiliII 2014.06.03. 21:14:42

@Veronica officinalis: én is ugyanerre jutottam a papokkal kapcsolatban :-) /csak egy kicsit még szigorúbb vagyok, de az már lehet, hogy csak az én hülyeségem - gyónni azért szoktam :-)/ és még arra, hogy ami bennük vonzó, az a bennük élő Jézus, tehát egyáltalán nem olyan nagy csoda, ha vonz :-)
@Fejlődő szervezet: most úgy látom, hogy az érzelmi érettség nagyon fontos az együtt élésben. Érzelmeink tudatosítása... Jálics Ferenctől idézek: "Azért jönnek problémákkal az emberek, mert nincsenek tisztában érzelmeikkel. Törik a fejüket a helyzeten, de érzelmeiket nem tudatosítják, és ezért a helyzet megítélésébe sem vonják be. Így viszont nem tudnak eljutni a helyes döntéshez."

pacsy 2014.06.03. 21:32:40

@IILiliII: @Fejlődő szervezet: @Veronica officinalis: ez most nem csak girlpower, hanem valódi woman power - mi jobb is ha nem szólunk bele... köszi, amit írtatok! veronica, kb. minden leírt szavaddal egyetértek.

FAQlyás Menyét 2014.06.03. 22:28:05

Severinusnak van igaza: "Miért feküdne le egymással egy felnőtt férfi és egy nő csak azért, mert együtt utaznak valahová?" Nem szeretői hanem útitársai egymásnak, nem szexpartnernek mennek, akkor sem ha nem csak egy szobában de akár közös ágyban is alszanak időnként. Automatikusan dugniuk kell akkor már?

csaba carmarthen 2014.06.03. 22:53:46

www.youtube.com/watch?v=Vf-uChZXptw

(Первый концерт Лары Фабиан после смерти любимого человека Грегори Леморшаля.

www.youtube.com/watch?v=P7faUysT60U )

Fejlődő szervezet 2014.06.04. 12:45:15

@pacsy: bár vannak feminim vonásaim, de azért talpig férfinak tartom magam továbbra is, így részvételem a "woman-power"-mozgalomban azért kétséges :)
Viszont ebből is látható, hogy a házasságig megőrzött tisztaság gondolata valahogy jobban kapcsolódik a női nemhez - pedig mi, férfiak is tudunk ám ilyet! :)

pacsy 2014.06.04. 13:56:14

@Fejlődő szervezet: :) ez is mutatja, mennyire az előítéleteinkkel kommunikálunk... rövidesen @Veronica officinalis: -ról is kiderül, hogy férfi ( @FAQlyás Menyét: -ről meg, hogy nő... ;)

@csaba carmarthen: te ilyeneket hallgatsz??! - hát ez cool...!

rdi 2014.06.04. 21:48:45

"fél egy kicsit, hogy a fiú útközben esetleg szerelmes lesz belé…" LOL
Nem pontosabb inkább úgy, hogy "fél egy kicsit, hogy a fiú útközben esetleg meg akarja dugni"??

Ha szerelmes lesz, abban nincs semmi rossz. Na de ha a hosszú utazás alatt éppen csak "ő van kéznél"....

2014.06.06. 08:59:15

@rdi:
Egy kis(!) félelem az nem rossz dolog.
Én természetesnek találom, hogy a fiú szerelembe esésétől fél, pláne, hogy ő maga a "legcsinosabb fajtából..." van.
Inkább ettől szoktunk félni (Saját magunk és a másik érzelmi lelki bajaitól). Attól, hogy "meg akarja..." általában nem. Arra szimplán nemet mond és kész. Csak nem fogja erőszakkal.
Bár lehet, hogy attól fél feleslegesen kísértésnek tesz ki valakit. Ez meg talán lehet a "rém rendes" dolog (Nehéz a csinosak sorsa, még nyugodtan társasutazni sem tudnak. :-) )
A legjobb lenne egy kölcsönös és tiszta szerelem + az utazás élményei.
De azért, ha irracionális is még ettől is lehet félni.
:-)

hatarszel1 2014.06.06. 10:29:24

@Veronica officinalis: En is koszonom, ennel jobban nehezen lehet a kerdest osszefoglalni. Reszemrol egy talan erdekes adalek: kozeli oseim kozott sok biologus van es a csaladban biologiai ervekkel tamaszottak meg a "hazassag elott ne csokolozz" es persze mast se csinalj intelmeket.
Nyilvan itt az erzelmi dolgok dominalnak, de a logikai, etikai ervek sem teljesen feleslegesek. Sot, talan a mai hitetlen, "majd en jobban tudom, ne szolj bele", vilagban a tudomanyosan bizonyitott tenyek jol johetnek. Egyre tobb betegsegrol derul ki hogy szexualis uton terjed s pl a szajon at terjedok is komoly testi szenvedeshez vezetnek. Ez amellett hogy sajat maganak es masoknak okoz testi szenvedest, kesobb komoly koltsegvonzatai lesznek. Persze amig az egyen nem szembesul ennek a koltsegvonzataival, addig nem is foglalkozik vele.

Hermes Trismegistos 2014.06.06. 14:23:57

Le kéne jönni már erről a témáról -- ha ennyire nagy dilemma volna maga a szex, Jézus is többet foglalkozott volna vele. De nem tette. Mert tök természetes dolog, és inkább az a lényeg, hogy a szexen KÍVÜL mit adnak egymásnak a párok. Ha nem eleget, akkor a boldogtalanság forrása ez a hiány lesz, és nem a szex. Túl lett komplikálva a testiség kérdése, gondolom mert az egyházi emberek számára idegen a terep, és nem nagyon tudnak mit kezdeni vele. Ha mindenáron ördögöt akarnánk keresgélni a sztoriban, szerintem pont a testi vágyak természetellenes elfojtása és "kriminalizálása" okoz nagyobb bajokat, mint az a "szabadosság", ami igazából urban legend, mert a nem katolikusok is ugyanúgy tudnak boldogok és boldogtalanok lenni egy kapcsolatban, pedig őket elvben nem kötik/"segítik" (?) a "tisztaságra" vonatkozó szabályok. Szóval sztem fordítva ül ezen a lovon az egyház, és sűrű rekettyésben poroszkál. ;)

Karam Ella 2014.06.06. 17:19:19

Bar a beszelgetes kicsit elkanyarodott az eredeti tematol, a kozos utazastol, nehany szempont eszembe jutott. Azt szerintem mindenki latja, hogy mennyi sebzett ember szaladgal ma a vilagban. Es azt hiszem, a bennunk uralkodo kaosz egyik oka bizony a szexhez is kotodhet. (Azt hiszem, manapsag joval kevesebb az elfojtasbol, mint a korlatlan megelesebol…)A szexualitasunk valahol kozvetlen kapcsolatban van az Isten utani vagyunkkal, szomjunkkal, szerelmunkkel. Errol a colibatusban eloknek rengeteg ertekes tapasztalatuk van, ezert szerintem igazan nem mondhatjuk, hogy az Egyhaz errol nem tud mit mondani… Nem kell ahhoz belefulladni a tengerbe, hogy valaki vizijartassagot tudjon oktatni, sot, ha nem fulladt bele, akkor sokkal jobban tudja csinalni  “Pacienskent” alairom, hogy neha kell, hogy a lelki vezeto direktbe kimondja: szerintem nem jo otlet, ha lefekszel valakivel. De sokkal hasznalhatobb lenne, ha felhozna nehany ervet, hogy miert. (A paciensek sokszor valoban nem rendelkeznek eleg erkolcsi hatterrel, hogy maguk keressenek okokat…)Es ebben viszont a szerzetesi-papi eletben megelt-megszenvedett gyumolcsok pozitiv peldainak lehetne szerepe. Mit nyersz azzal, ha megorzod a tisztasagodat? Nem orokre, nem husz evre, hiszen te nem vagy szerzetes, hanem mondjuk ebben az esetben. Hogy segit ez teged szabadsagra, hogy tarthatod meg a lelked epseget, teljesseget, miben segiti az Isten-kapcsolatodat.. Hogy mivel jar valojaban a szex, mi tortenik az emberrel, mit ad oda magabol egy egyuttletben.. Ha ezt a paciens felfogja, akkor erettebben tud donteni, hogy abban a helyzetben vagy azzal a szemellyel megeri-e…

Karam Ella 2014.06.06. 17:20:19

Szerintem is fontos a motivacio, hogy valaki azert ragaszkodik foggal-korommel a szuzesseghez, mert fel a nemvart gyermekaldastol, fel az intim kapcsolattol, a megszolastol, esetleg mert lelkileg nem egeszseges, vagy pedig azert, mert tudja, hogy mit nyerhet vele, ha arra hasznalja, amire valo.
Keszseggel elhiszem, hogy vannak, akik nem ertik, miert a felhajtas korulotte. Szerintem minden ember maskent eli meg, olyan, mint az alkohol. Van, akibol par pohar utan alkoholista lesz. Van, aki soha nem kostolja meg, megis jokat tud mulatni. Van, aki hetvegi alkalmi ivo, de abbol nem tud kijonni. Van, aki pedig meg tud maradni egy egeszseges keretben, mondjuk napi egy pohar vorosbor. A szex nagyon melyen erinti az embert, a noket altalaban sokkal inkabb. Megkockaztatom, hogy sokkal inkabb, mint az alkohol, a rabjava tehet. Megcsorbithatja a szabadsagunkat, raadasul eppen a lelkunknek azt a legmelyebb reszet, ami Istenhez vagyakozik. Ezert az Egyhaz biztonsagos modot ajanl: a hazassag keretet, ahol Isten aldasaval kozossegge valhatunk, es ebben elhetjuk meg az Isten-kepisegunket. Alkoholra leforditva: napi egy pohar vorosbor es egeszsegesebbek leszunk.

Karam Ella 2014.06.06. 17:21:42

Rajtunk all, hogy megtartjuk-e. Ha nem, elofordulhat, hogy nem lesz semmi bajunk (inkabb a ferfiakrol tudom elkepzelni). De az is elofordulhat, hogy kinel-kinel mas mertekben, de a hatalmaba kerit, csorbul a szabadsagunk. Mint minden mas szenvedely, megronthatja a kapcsolatainkat, az eletminosegunket, az Isten-kapcsolatunkat, van, akinel a hatar mar a perverziokig tolodik, es az erzekenyebbeknek az arcara is kiul a kejsovarsag egy ido utan (az addikcio a noknek kulonosen rosszul all..) Es hat ugye minek kiserletezni onmagunkon, ha nem muszaj…
Aztan persze az is lehet, hogy par kellemetlen, esetleg nyomorult ev utan rajovunk, hogy zsakutca volt, faj az eltekozolt tisztasag. Lehet, hogy az a sok eltekozolt energia, amit nem kreativ modon hasznaltunk. Lehet, hogy az faj, hogy amikor ratalalunk arra, akivel egy egesz eletet vallalunk, es mikor vele vagyunk, gyakran a legintimebb pillanatokban rohannak meg emlekkepek, feltunnek mas arcok…ugy erezzuk, nem tudjuk odaadni magunkat egeszen… es Istenhez kialtunk…a kegyelem mindenre kepes.. vissza tudja adni a sziv tisztasagat…. de egy csomo harcba, kinlodasba kerulhet… vajon megeri-e…

Veronica officinalis 2014.06.06. 18:11:10

@pacsy: Nő vagyok, becsületszavamra! :) :) Ezek a becenevek... :)

Veronica officinalis 2014.06.06. 18:50:43

@IILiliII: Azt hiszem, tulajdonképpen én is még szigorúbb vagyok, csak azt már be sem merem vallani nyíltan :) De a gyerekkori lelkiatyámnak azért szoktam levelet írni néha... Remélem, nem bűn :) :) Igaz: "ami bennük vonzó, az a bennük élő Jézus"! Ezért ha hűtlenek lennének Hozzá, már nem is lennének vonzóak... Nem érdemes megtörni ezt a varázst :)

IILiliII 2014.06.06. 19:04:38

@Veronica officinalis: :-) pont így gondolom én is :-) /a többivel is egyetértek, amiket fentebb írtál/

Karam Ella 2014.06.06. 19:11:35

Jaj, egy erdekes adalek, bar nem tudom, hogy ez az elmelet mennyire elfogadott. Ha valaki tud rola valamit...

www.modusvivendi.hu/telegonia/

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.06. 19:43:02

@hatarszel1: Költségvonzat. Ennél már csak az borzasztóbb, hogy hány híres emberről derül ki mostanság, hogy a bordélyházban elkapott szifilisz miatt került bolondok házába .... és ezzel nem a bordélyházban tett látogatása(i)k felett akarok ítélkezni véletlenül sem.

pacsy: (Lényegtelen kérdés, amit nyugodtan át lehet ugorni: Muszáj minden posztot képpel illusztrálni? :) Sajnos hajlamos vagyok apróságokon fönnakadni, de úgy érzem muszáj ezt leírnom, nem tudom miért. Én túlzásnak tartom ezt a miniszoknya-rövidséget (és tudom, hogy nem ez a lényege a posztnak!), pedig nem vagyok vénlány. És mondhatni miniszoknya-rajongó voltam tinikoromban. Komolyan, mi értelme egy iylen ruhadarabnak? Lehajolni, ülni talán lehet benne trükkökkel, de pl. vonatra szállni? Na, eddig tartott a témához teljesen mellékesen tartozó megjegyzésem.)

Amúgy biztos én nem tudok a sorok közt olvasni, de olyan az első bekezdésed alapján, mintha az unokahúgod tényleg "csak" a fiú érzelmein aggódna. Viszont a cikk többi részében nyilvánvalóvá teszed, hogy mi volt a valódi kérdése a rokonodnak, hiszen a tisztaságról írsz végig. Ha így volt, akkor szerintem az is emeli egy pap beszédének közvetlenség-faktorát, ha valami olyasmit ír bevezetésképp: Az unokahúgom fél attól, hogy a testi vágyat hogyan tudják majd legyőzni, ha egy ágyban fekszenek, izzadt testük a zsúfolt buszon összeér stb., de nem tudom, lehet, hogy egy papnak nem illik ilyeneket írnia?
Igaz, hogy csak egyszer olvastam el, de mintha nem írnál a másik témáról, hogy mi van, ha a srác tényleg beleesik, a lánynak meg "nem kell"? Gondolom azért, mert nem ez volt az eredeti téma. De biztos kétszer is végig kéne olvasnom, mert van, hogy kihagyok részeket.

Fejlődő szervezet 2014.06.06. 20:58:04

@Karam Ella: "Aztan persze az is lehet, hogy par kellemetlen, esetleg nyomorult ev utan rajovunk, hogy zsakutca volt, faj az eltekozolt tisztasag."

Most lehet, hogy "botrányos" gondolatokat írok, de mivel én megtartottam a tisztaságomat a házasságig, ami aztán mégsem sikerült, nekem bizony néha az fáj, hogy így történt. Most már nem vagyok biztos benne, hogy ez annyira bölcs és szent döntés volt, és néhányszor eszembe jut, hogy talán másként kellett volna. Akkor, amikor igazán szerelmes voltam, amikor nehéz volt az önmegtartóztatás. Így, egy bizonyos kort elérve néha visszasírom azt az időt és az eltékozolt lehetőséget. Isten bocsássa meg ezt nekem, ha bűn. De szerintem Ő érti...

hatarszel1 2014.06.06. 21:27:17

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Erdekes, irodalom/muveszet tortenet oran sokszor elokerult ez az oneletrajzi szal a muveszeknel, de az oktatas 12 eve alatt egyszer sem sikerult felvilagositani minket arrol, hogy a tisztasag nem csak egy szep eszme, amit a "modern" egyenisegek tulhaladtak, hanem kokemeny evolucios elonyei vannak.
@Fejlődő szervezet: En maig nagyon halas vagyok a felesegemnek, hogy komolyan vette a tisztasagot. Nem volt ebben semmi elszallt szenteskedes, csupan a tudat, hogy egy adu kartyat kaptam az eletemben. Az hogy egy hazassag sikerul vagy sem ettol szerintem teljesen fuggetlen, de ha megnezzuk mi segiti jobban a hazassag kiteljesedeset, akkor biztos vagyok benne, hogy a tisztasag komoly elony - lehet.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.06. 22:16:07

@hatarszel1: de az oktatas 12 eve alatt egyszer sem sikerult felvilagositani minket arrol, hogy ... kokemeny evolucios elonyei vannak."

Ott a pont, bár kíváncsi lennék, hogy a hittanosok mit szólnának egy ilyen megközelítéshez. Súlyos kérdéseket vet fel az is (ha már evolúció), hogy pl. egy AIDS-esnek ne legyen gyereke, pl. ha Afrikára gondolunk?
Még azt azért hozzátenném, hogy szerintem valahogy nem ér össze, ahogy pl. Adyt méltatjuk és sajnálkozunk a betegségén, egyszerre. Az ember vagy frenetikus alkotó vagy szentéletű remete, de bizony a következményeit mindkettőnek viselni kell. Lehet, hogy egy gumióvszer megoldotta volna Ady bizonyos problémáit, (azt nem mondom, hogy a szenvedély+betegség-szenvedés nélkül ne lett volna ugyanekkora művész!), de a szenvedélyben biztos vagyok (hogy kellett). Azt se mondom, hogy Loyolai Ignác megbánta volna a döntését, de biztos nagyon kevés az olyan ember a világon, akinek nincs szüksége arra, hogy egy-egy nagy szerelem átsegítse a nehéz helyzeteken.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.06. 22:30:52

@János: "Sok fiatal lány hiszi azt, hogy ha egy fiú megkívánja, akkor az egyúttal azt is jelenti, hogy szerelmes lett belé."

Fiúk nem hiszik ezt? Van a Két pasi meg egy kicsi sorozat. A bulizós Charlie (Charlie Sheen) mondja az elvált öccsének, Alannek:
- Hozzámentél az első nőhöz, aki megfogta a farkadat (az egyetemen).

János 2014.06.07. 09:19:14

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Igazad van! Sok fiatal nem képes különbséget tenni a szerelem és a szexuális vágy között. Sok csalódást és lelki törést lehetne elkerülni, ha sikerülne ezt tudatosítani bennük.

János 2014.06.07. 11:07:27

Ha tisztaságnak nevezzük a szüzességet, abból az következik, hogy a szexet nem tartjuk tisztának. Érdemes ezáltal azt sugalmazni, hogy bekoszolódik aki szexel?
A szex a világ legtermészetesebb dolga. Miért kell tilalomhegyet építeni szexualitás köré és miért kell tabusítani ezt a kérdést?
Számomra humánusabb az értelemre ható érvelés, mint a bűntudat- és félelemkeltés.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.07. 13:28:17

@János: "Számomra humánusabb az értelemre ható érvelés, mint a bűntudat- és félelemkeltés." Csakhogy amikor valamiért nincs esély az előbbire, vagyis "az értelemre ható érvelés"-re, akkor marad az utóbbi, "a bűntudat- és félelemkeltés". Azonban minden kérdéssel kapcsolatban, amikor az utóbbi módszert választják, más miatt nincs esélye az előbbinek. Vagy azért, mert olyanokat kell rávenni valamire, vagy elriasztani valamitől, akiknél a befogadó oldalon hiányoznak a feltételei annak, hogy "az értelemre ható érvelés" eredményes legyen (ez csak az élet nagyon kevés területén igaz, pl. a büntetőjogban), vagy azért, mert az képtelen az "az értelemre ható érvelés"-re, aki rá akarja kényszeríteni az akaratát a többi emberre. Ez utóbbinak is lehet az az oka, hogy nincs olyan érv, amely tudna hatni az értelemre, de lehet az is, hogy csak nem ismeri, akinek használnia kellene ezeket az érveket. Jelen esetben az előbbiről van szó. Nincs ugyanis olyan érv, amely alátámasztaná, hogy "tilalomhegyet" kellene "építeni szexualitás köré", vagy, "tabusítani [kellene] ezt a kérdést". Vannak azonban érdekek, és megkötözöttségek, amelyek miatt egyesek mégis ragaszkodnak ehhez, és mivel észérveik nincsenek, ezért "a bűntudat- és félelemkeltés" eszközével élnek, valamint azt próbálják megmagyarázni, hogy miért kell ezt tenniük. Ilyenkor szoktak előjönni azok az érvek, hogy nekik ragaszkodniuk kell az "igazsághoz", és a "bűnösöket" azáltal kell "megmenteniük", hogy bűntudatot ébresztenek bennük, és felkeltik bennük az "üdvös félelmet". Csakhogy valójában nem az igazsághoz ragaszkodnak (hiszen akkor élhetnének az "értelemre ható érvelés" eszközével is), hanem saját érdekeikhez, és megkötözöttségeikhez. Ilyen személyek mindig voltak sajnos az Egyházban is, de az idő nem nekik dolgozik...

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.07. 17:14:26

@János: "Sok fiatal nem képes különbséget tenni a szerelem és a szexuális vágy között."

Meg olyat is láttam már, hogy 18-20 évesek meg vannak ijedve, hogy "nem lesz jobb" lehetőségük később, és igyekeznek bebiztosítani magukat. Lehet, hogy nem az a rosszabb megoldás, ha az ilyen házasságnak válás a vége ...

"Ha tisztaságnak nevezzük a szüzességet, abból az következik, hogy a szexet nem tartjuk tisztának. "
Ezt a meccset részben már lejátszotta a Kat. Egyház, mert benne van a katekizmusában, hogy házastársak közt oké az örömszerzés is, nem csak a "gyerekcsinálás" .... Volt kaleidoscope-nak egy hozzászólása a Ferenc pápa: "kis szörnyetegek" topikban, amiben a Mt 19, 9-ről írt. Hogy mi van, ha Jézus beszédét teljesen félreértelmezi az Egyház? ("válnak ketten egy testté"). Szinte azt mondja az Egyház, hogy egész életünkben egy szerelmünk legyen. Jézus meg lehet, hogy arról beszél, hogy nem kéne a szerelmünket megcsalni, dióhéjban így foglalnám össze a lehetséges értelmezéseket. Szóval ez alapján az is lehetne kérdés, hogy miért bűnösebb a szex az első szerelmünkkel, mint mondjuk a férjünkkel?

"Érdemes ezáltal azt sugalmazni, hogy bekoszolódik aki szexel?"
Megismételnék egy jó Popper Péter idézetet, amit már írtam máskor (és kaleidoscope nem hitt el :) vannak nagyon naiv vallásos emberek, akik úgy képzelik a keresztény szexuáletikát, hogy "Isten folyton a lábuk közé kukucskál".

"Miért kell tilalomhegyet építeni szexualitás köré és miért kell tabusítani ezt a kérdést?"
Talán mert akkor beszélgetni kéne arról, hogy Isten miért adta a szerelmet/szeretetet az emberiségnek, és ez tabu téma? Pl. ha szerelmes vagyok/szeretem a gyerekem, akkor hogyan tartom be a főparancsot (Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, minden erődből)? Nem tudom, csak tippelek.

Antal József 2014.06.07. 19:48:21

Egy 28 éves nő (vagy leány) ne egy paptól kérjen tanácsot mit kezdjen az utazása során egy férfival (vagy fiúval).
Elég baj, ha itt tart a mai világban.
Szerintem épp elég baj, hogy 28 évesen hajadon.
Mire vár?...a 35 év feletti anyukák táborát szeretné gyarapítani?...
Az egyház feladata (is) lenne, hogy felhívja a figyelmet a nők, lányok és főleg fiúk!!! (és nem férfiak) számára, hogy az egészséges család tervezés nem 30 éven túl kezdődik.
A szex az egy dolog ami az Isten által teremtett esendő ember alapszükségletei közé tartozik és a Maslowi-hierarcia legalja, mint az evés, ivás, alvás.
A mai szabados és globalista istentelen világban Sodoma és Gomorra elbújhatna szégyenében!
Ez akkor sem a lényeg egy 28 éves nő számára.
Lehet karriert kergetni, álmokat a szőke hercegről, de a Teremtő nem azért adott neki egészséges méhet és gyönyörű nőiességet, hogy ne éljen vele.
Szűz Mária sem 40 évesen szülte Jézust.
Utazzon, élvezze az életet és tegyen felnőtt nőként felelős döntést.
Egy paptól nem vártam volna, hogy pont az anyagi részével "papol". Egy pap feladata a nyáját a megfelelő úton terelgetni.
Ma a globalista, istentelen Világban egy magyar fiatal, csinos 28 éves nő feladata - szerintem - a tanulás után a munka előtt a felelős családalapítás.
Így egészséges, így jó neki, a leendő gyerekének, gyerekeinek, párjának, a családnak az egyháznak az államnak. Szerintem.
Azt is elismerem, hogy a mai világban a felelős férfi kiválasztása nagyon-nagyon nehéz.
Az egyháznak, államnak nem a lányok szűziességével kellene ilyen hangsúllyal foglalkozni, hanem a fiúk szellemi nevelésével, hogy legyenek férfiak a mai világban.
Akkor a lányoknak, nőknek sem kellene ilyen hasonló történettel kezdenie egy utazást.

vaccinium 2014.06.07. 22:28:36

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "Pl. ha szerelmes vagyok/szeretem a gyerekem, akkor hogyan tartom be a főparancsot (Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, minden erődből)?"
Hű ez de jó kérdés. A szerelmet is és a főparancsot is Ő adta, kizárt dolog, hogy üsse egymást a kettő. Miért zavarná az Urat, hogy teljes odaadással szereted a hozzád legközelebb álló teremtményeit ? Pont ezt várja. ("Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket", "Amit egynek tesztek..." ) Nem elvon tőlük, hanem elsősorban hozzájuk küld.

Karam Ella 2014.06.08. 08:30:01

@kaleidoscope: Ugye, ezt a tabusitas- meg ijesztgetes dolgot te sem gondolod komolyan?
Vagy lemaradtam volna valamirol, es a vatikani Test-Orseg megalakitotta volna a SzEK-et (Szex Elharitasi Kozpont)? A renitenseket deresre huzzak es kenyszermunkara viszik a tarhonyafoldekre?
Szerinted van meg olyan tabu, ami nem dolt volna meg, van olyan perverzio, amit az emberiseg kisebb vagy nagyobb csoportja ne elt volna ki? Csodalkozol, hogy letezik olyan, akinek meg ebbol van elege, mert megtapasztalta azt a rombolast, amit a hatartalan szabadossag onmagaban, masokban vagy a tarsadalomban veghezvisz? Es keresi, oszinten keresi a hatarokat? Ma inkabb az szorul ra a toleranciara, az a lazado, az a forradalmar, az a bator, aki azt gondoja, hogy talan megsem teljesen orultseg az a 10 parancsolat, az evangeliumi tanacsok vagy a katolikus egyhaz erkolcsi tanitasa. Az ilyen maskent-golndolkodokat (hangsulyozom, GONDOLKODOKAT) is megilleti a tolerancia.

2014.06.08. 23:07:56

'egész életükben minden erejüket a szüzességük megőrzésére szánták, s a rengeteg elfojtás árát idős korukra keserűséggel, vénkisasszonyos allűrökkel és vaskos szexuálneurózissal fizetik meg.'

Vajon csak 'elfojtással' maradhat valaki tiszta? Csak úgy, neurózis nélkül nem megy?

Bele se merek gondolni, hogy akkor mit kéne tenni annak, aki korán megözvegyül vagy súlyos beteg lesz a házastársa!

stlouisdefrance 2014.06.08. 23:25:52

@pacsy: szia Pacsy, igazán örülök, hogy ismét poszttal jelentkeztél. mostanra sikerült elolvasnom a MB Rosenberg könyvet (jóval hamarább kellett volna sorra vennem), ezért immár annak szellemében szólnék hozzá a témához :)

1. a szex a párkapcsolat egyik legalapvetőbb tartópillére, a házasságig mellőzni olyan, mintha a beszélgetést mellőznék vagy nem láthatnák egymás arcát.
2. bosszant, amikor arról hallok, hogy egyesek ebben a szellemben élnek mások felett meglévő befolyásukkal.
3. szeretném, ha inkább a szellemi értelemben "korunk" emberét próbálnátok megszólítani és kevésbé az úgymond "szent maradékot"
4. javasolnám inkább a válásból válás felé, szakítástól szakítás felé haladó "átlag" megsegítését azáltal, hogy abban lennétek segítségükre, hogy mit tehetnek azért, hogy igazán hosszú ideig tartó párkapcsolatban élhessenek azzal, akivel ezt egyszer már eleve elhatározták.

2014.06.09. 00:42:14

@stlouisdefrance:

' a szex a párkapcsolat egyik legalapvetőbb tartópillére, a házasságig mellőzni olyan, mintha a beszélgetést mellőznék vagy nem láthatnák egymás arcát.'

Hát ez nem igaz.
Szerintem sokkal többet tud meg a leendő (!) társáról az, aki nem fekszik le vele házasság előtt.

Amit CSAK a szex tud elmondani a másikról, az úgyis kiderül a házasságkötés után.

Viszont igen fontos tapasztalatokkal lesznek szegényebbek azok, akik nem várják ki a kellő időt.

Továbbá a szex nem 'pillér'. Jól működő házasságot megerősíthet, de egy rosszul működő kapcsolatot semmilyen katartikus szex sem tud huzamosabb ideig egyben tartani.

pacsy 2014.06.09. 05:39:23

@stlouisdefrance: szia! örülök, hogy elolvastad - alapkönyv, nem?! viszont hálás voltam, hogy a felvetésekkel kapcsolatban nem nekem kellett nyilatkozni (bár tapasztalat híján könnyű lett volna :) (kösz @khamul: )

én erről már korábban nagyrészt minden elmondtam: jezsuita.blog.hu/2009/02/10/title_71979 a kommentek viszont fontsabbak; néha ajánlom is jegyeseknek, hogy olvassák át együtt, és beszélgessenek róla.

hatarszel1 2014.06.09. 10:42:13

@Antal József: Azert jo hogy ezt felvetetted, marmint hogy valoban az egyhaznak kokemenyen kene dolgoznia hogy foleg a ferfi egyedekhez eljuttassa az uzeneteit. Ez az igazan kemeny dio, es Ignac atyank igazan jo peldakep, milyen a belevalo srac aki tenyleg Krisztust koveti.
Sajnos teny, hogy a noi egyenjogusag csak rontja a lehetosegeket: intellektualisan es/vagy erkolcsileg 'tulkepzett' nok nem talalnak magukhoz valo part.
Jomagam A fiugimnaziumba jartam ;) es ott egy olyan osztalyfonok szerzetessel aldott meg minket az eg, aki komolyan vette a ferfiassag kerdeset. Szerintem ennek koszonhetoen van az, hogy a 40 fobol, kb 30 elkotelezodott (6 papi hivatas), es eddig csak egy valasrol tudunk. Pedig voltak koztunk is klasszikus ertelemeben veve nem annyira jofiuk.

hatarszel1 2014.06.09. 10:49:30

@kaleidoscope: Hogy kinek dolgozik az ido, azt szerintem sajnos nem ennyire vilagos. Eleg nagy batorsag kell ahhoz, hogy a masiknak/magamnak megengedd a tevedes/hiba/bun lehetoseget. Mintha pont a megengedes lenne valoban isteni szikra. Valoban el tudom kepzelni, hogy valakinek a hazassag elotti egyszeri szex alkalom ejti be a tantuszt, hogy miert is volt fontos a tisztasag: es megprobalhatja ujra, ugy, hogy esetleg masnak a sajat toresenek tapasztalataval mondhatja, hogy nem eri meg.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.09. 12:20:51

@khamul: "Szerintem sokkal többet tud meg a leendő (!) társáról az, aki nem fekszik le vele házasság előtt."

Ezt így hogy? Tapasztalatból mondod? Honnan tudod, hogy másoknak nem-e teljesen mások a tapasztalatai?
Ha sokat gondolsz a tisztaságra = sokat gondolsz a szexre. Talán az Ember van a szexért, és nem a szex az Emberért?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.09. 12:22:16

@pacsy: Sajnálom, hogy végülis nem tudhattuk meg, hogy egy 28 éves lány pontosan min aggódik, de megértem, ha nem akarod kibeszélni a rokonodat.

Antal József 2014.06.09. 12:27:08

Ameddig volt kötelező sorkatonai szolgálat a fiúkból férfit faragtak. Nem tesztett egyeseknek, de később belátta mindenki, hogy szükség volt rá.
Később nem, hogy ez maradt ki a fiúk életéből, de a liberális oktatás még azt is lerombolta ami az űrben maradt utána.
Nem semmi rombolás zajlott.
A mai tisztességes lányok ennek isszák a levét.

2014.06.09. 12:37:16

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'Ezt így hogy? Tapasztalatból mondod? Honnan tudod, hogy másoknak nem-e teljesen mások a tapasztalatai? '

Mindenki csak az egyiket tapasztalhatja meg.
Mindenesetre nem láttam még olyan házasságot, amelynek előnyére vált volna a házasság előtti szexuális kapcsolat.

'Ha sokat gondolsz a tisztaságra = sokat gondolsz a szexre. Talán az Ember van a szexért, és nem a szex az Emberért? '

Sajátos logika. Nem akarod esetleg bevezetni a szexhez való jogot is?
A szex az ember üdvéért van, nem pedig 'az emberért'.

Dr. szpahi 2014.06.09. 12:49:29

@Antal József:

Szerintem ez a katonaságos szöveg egy őskori hamis sztereotípia. A sorkatonaság a férfiember életéből egy olyan fölöslegesen elpazarolt évet, félévet jelentett, amit tanulásra, munkára, családalapításra lehetett volna fordítani, a túlhaladott technikai ismeretek bebiflázásán, a mondvacsinált lőgyakorlatokon (jobb esetben), vagy a kollektív részegeskedéseken és a gyengébbek szivatásán, esetleg az ezredes úr házának tatarozásán való részvétel helyett.

hatarszel1 2014.06.09. 13:19:37

@Dr. szpahi: Ketsegtelen, a katonasag foleg Magyarorszagon mar Svejk idejeben sem volt valami konstruktiv intezmeny. De en talalkoztam francia repulotiszttel, aki bizony pont ezeket az erveket hozta fel amikor ott kuszobon allt a sorkatonasag eltorlese, marmint hogy naluk igenis a kitartas, bajtarsiassag, stb fontos intezmenye volt.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.09. 13:22:01

@khamul: "Mindenesetre nem láttam még olyan házasságot, amelynek előnyére vált volna a házasság előtti szexuális kapcsolat."

Azaz láttál olyan házasságokat, amiknek nem vált előnyére. Ebből már rögtön az következik, hogy senkinek nem vált előnyére?

"A szex az ember üdvéért van, nem pedig 'az emberért'."
A szombat is az emberért van, így mondja Jézus. "Az Emberfia ura a szombatnak is." Mk 2, 27
Ha te sokat aggódsz a tisztaság megőrzésén, az azt is jelentHETI, hogy túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítasz a testiségnek. Isten talán különbséget tenne azok között, akik "csak" szerelmesek, és azok közt, akik szerelmesek és szexelnek is? Szerintem nem (tesz különbséget). Én legalábbis nem láttam még olyat, hogy Isten kevésbé szeretné a szexelőket, de persze lehet, hogy tévedek.
A cölibátusban élőknél talán a szexnélküliséget díjazza Isten? Nem pont azt, hogy lemond az illető a (másik ember iránt érzett) "nagy szerelemről" Isten kedvéért? Szerintem így van, de nyilván nem élek cölibátusban, nem tudhatom.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.09. 13:24:43

@Antal József: "Ameddig volt kötelező sorkatonai szolgálat a fiúkból férfit faragtak."
Szerintem ha már általános hadkötelezettség, akkor az vonatkozzon a lányokra is, meg a fiúkra is, persze ésszerű határokon belül.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.06.09. 14:06:27

@Antal József: "Ameddig volt kötelező sorkatonai szolgálat a fiúkból férfit faragtak."

Ez csak városi legenda. Az igazság viszont az, hogy persze, voltak olyanok is, akik testileg-lelkileg megedződtek, de a jellemző inkább az volt, hogy testileg elhíztak és eltunyultak, lelkileg bekattantak, viselkedésileg meg egyszerűen bunkóbbak lettek az emberek.

Nekem mázlim volt a katonaságnál, mert bármennyire is nehéz volt, mégis értelmes feladatot láttunk el. De emlékszem azokra a katonatársaimra és barátaimra akik tök értelmetlen feladatokat kaptak, vagy éppen az egész napjuk semmitevéssel telt el. Náluk törvényszerű volt a mentális és morális amortizáció.A fingóverseny még a szolidabb események közé tartozott, a többit pedig inkább nem részletezném.

2014.06.09. 14:31:13

@m-athos:
a kurvák rendszeres és kötelező látogatása kimaradt a fenti erkölcsnemesítő és férfiasító felsorolásból...

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.09. 14:52:26

@m-athos: "Ez csak városi legenda. Az igazság viszont az, hogy persze, voltak olyanok is, akik testileg-lelkileg megedződtek,"

Az építőtáborokon is hogy menne manapság a felháborodás, pedig az sem jó, hogy a kamaszok manapság nyáron munka nélkül tengenek, meg az élményfürdőre költik a szüleik pénzét. (Ezért is kéne Kishantos meg a többi vidékfejlesztési központ, mert oda mehetnének nyári munkára (pénzért!) Nem lehetne a két véglet közt valami ésszerű megoldást találni? Amióta vannak a valóságsók, rendre felbukkannak bennük a katonai feladatok, mikor megpróbálják elfoglalni valamivel a villába bezártakat (Big Brother 1, VV 4). Minden szereplő kizárólag pozitív élményről számol be, csapatmunka, kitartás, stb. Ez nem mutathatja akár azt is, hogy a katonásosdi (katonai kiképzés) lehet értelmes és jó is, már ha normálisan csinálják?
Férjemet az előbb megkérdeztem, egyből rávágta, hogy kéne, nagyon kéne egy féléves kiképzés (erőnlét, fegyverhasználat stb.), szivatások nélkül. Mondja ezt úgy, hogy ő nem kért felmentést, pedig asztmás, és mai napig meg van róla győződve, hogy nem került volna klinikai halálba, ha nem szivatásból futtatja őket az őrmester a napon egész délelőtt.
Főleg a mai anyagi helyzetben: hány családon segíthetne, ha félévig az állam fizetné a munkanélküli fiatal ellátását? Nem a kötelezőséget, hanem a választhatóságot hiányolom.

"A fingóverseny még a szolidabb események közé tartozott, a többit pedig inkább nem részletezném."
Ez és a k.rvázás meg valószínű annak az eredménye, hogy két évre (!) be voltak terelve a fiatalemberek a laktanyába, és h.lye szabályokkal elzárva a családjuktól. A férjem korosztálya (38) már teljesen másként élte meg azt a kilenc-tíz hónapot, bár a férjemnek nem kellett visszamenni, mikor a 3. hónap után kórházba került.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.09. 14:56:45

@hatarszel1: "amikor ott kuszobon allt a sorkatonasag eltorlese, marmint hogy naluk igenis a kitartas, bajtarsiassag, stb fontos intezmenye volt."

Nyilván lefuttatták annak idején ezeket a vitákat nálunk is, amikor a Szadesz hajtotta ezt a témát, nem tudom. De nekem az is eszembe jut erről, hogy nincs-e a civil társadalom kiszolgáltatva egy zsoldos haderőnek?

Antal József 2014.06.09. 15:58:13

Általanosságban beszéltem. Jó családi környezetbői, tanult fiatalok egy részének - akik igencsak kis részét képezték a besorozottaknak - valóban visszalépés volt a sereg, de a szocializálódás a "nép" fiaival így is hasznosnak mondható. Az egyetemistának ugyanúgy balra át volt a balra át, mint a négy elemis roma gyereknek. Mondhatni igazi apostoli közösség volt a részeges altisztek mellett.
Arra azért jól emlékszem meg lehetett mondani ki volt katona mikor egyenruha nélkül kísérte a párját, barátnőjét.
Talán a mai leányzókat kellene megkérdezni kell a mai fiúknak sorkatonaság vagy sem...
A jezsuiták Isten katonái lennének, szerintem nekik is támogatniuk kellene, főleg a mai elfajzott liberális világban.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.06.09. 16:54:39

@Antal József: "Mondhatni igazi apostoli közösség volt a részeges altisztek mellett."

Hát akkor neked hasonlóan mázlid lehetett, mint nekem. De én emlékszem azokra a kopaszokra a szomszéd körletekből, akik rendszeresen sírtak a megaláztatások miatt. Nem a tisztek és az altisztek szivatták őket, hanem a korábbi vonulású sorkatona társaik.

"Talán a mai leányzókat kellene megkérdezni kell a mai fiúknak sorkatonaság vagy sem.."

Arra is emlékszem, hogy akkoriban hány barátnő és menyasszony panaszkodott, hogy mennyire megváltozott negatív értelemben a párjuk a katonaság alatt. Nem kevés barátom járt úgy, hogy a párja hűségesen kivárta a kettő/másfél/egy évet, aztán a leszerelés után pár héttel szakítottak. A lányoknál egyszerűen elszakadt a cérna, hogy nem ugyanazt az embert kapták vissza a katonaságtól, mint aki bevonult. Arra már nem volt türelmük, hogy megvárják, amíg pár hónap vagy év alatt megszabadul a kaszránya-stílustól és visszacivlizálódik a kinti életbe.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.09. 17:00:19

@Antal József: "Jó családi környezetbői, tanult fiatalok egy részének - akik igencsak kis részét képezték a besorozottaknak"

A legtöbb szerintem a középosztálybeli, középfokú iskolai végzettséggel rendelkező fiú volt, és az egyetemisták pont hogy kikülönböztették magukat a sorkatonák közül.

"Talán a mai leányzókat kellene megkérdezni kell a mai fiúknak sorkatonaság vagy sem..."
Manapság a lányok bokszolni tanulnak és karatézni, a fiúk meg járhatnak edzőterembe, úgyhogy nem ezt kéne hiányolni szerintem. Az általános iskolában punnyasztják el a gyerekeket, és elsorvadnak a napi 6-7 óra padban üléstől, és ez pont hogy nem a liberális oktatás szennyese. Sajnos a katonai szolgálatra alkalmatlanság az első 20 évben alakul ki, nem a sorozás előtt egy-két évvel ...

Egyébként nekem is eszembe jutott, hogy Ignác biztos nem véletlenül nevezte el magukat katonáknak, akik Krisztus király országáért harcolnak, de gondolom ő a szellemi síkra gondolt.

Antal József 2014.06.09. 17:27:54

Azért a történelmük folyamán a magyar király mellett vagy helyett az egyházi főméltóságok vezették a magyar seregeket háborúkban. Kard és kereszt.
Értettek mindkettőhö.
Ma?...a napi tesi nem megy, vita tárgya.

A mai lányoknak milyen férfiak jutnak?...nem kell soroljam.
A másik fele: a mai lányoknak mi a mérce?

Ez van.
Nem hiszem, hogy azon kellene agódnia az egyháznak, hogy egy 28 éves hajadon együtt utazhat-e egy férfival.
Ugyan kérem!
Akinek gerenda van a szemében az ne akarja másnak a szálkát kihúzni.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.09. 18:34:57

@Antal József: " Kard és kereszt.
Értettek mindkettőhö."
Erdő Péter bakancsban és terepszínű egyenruhában furcsa lenne, de érdekes ... :)

"Ma?...a napi tesi nem megy, vita tárgya."
Én a napi tesit túlzásnak tartom. A többi órát is meg lehetne szervezni úgy, hogy felállhassanak kicsit a gyerekek a székből, pl. verselemzés közben ülhetne mindenki körben egy nagy szőnyegen (a törökülés nem sorvasztja úgy az izomzatot, mint a széken feszengés). Érdekes, hogy 12 éven át azért haragszunk a gyerekre, ha föláll a székből, utána meg csodálkozunk, ha nem lehet őket a számítógép elől fölállítani! Ez teljes mértékben az oktatáspolitikusokon múlna ÉS a tanárokon!!

"A mai lányoknak milyen férfiak jutnak?..."
Tudjuk, régen minden jobb volt ... :)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.09. 18:45:32

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Helyesbítek.

"Az egyetemistának ugyanúgy balra át volt a balra át, mint a négy elemis roma gyereknek. Mondhatni igazi apostoli közösség volt a részeges altisztek mellett."
A legtöbb szerintem a középosztálybeli, középiskolai/általános iskola 8 osztályos végzettséggel rendelkező fiú volt. Az egyetemisták úgy tudom, hogy kikülönböztették magukat a sorkatonák közül, így kérdéses, hogy mennyire vettek részt a többiek szocializációjában. A cigányok sorozása nem tudom, milyen mértékű volt akkoriban. A Princ sorozatban Kalányos Vendel (Madaras József) esete heppienddel végződik, de kiderül, hogy az írni-olvasni tudókat föl se vették a seregbe.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.09. 18:54:35

@Kajla: Akkor is egyetértenél, ha munkanélküli fiatalként a szüleid nyakán élnél, de azért hivatásos katonának se szeretnél beállni? Mikor a férjemet behívták a sorkatonai szolgálatra (90-es évek eleje), akkor az özvegy édesapja kiadta a lakásukat albérlőnek, és a barátnőjéhez költözött, spórolásból.
Nyilván ma már a katonai kiképzés se múlt századi elvek és módszerek szerint történik.
( OFF. Az mire jó, hogy a hivatásos katonák úgy kapják a fizetésüket, hogy szinte arra várnak, hogy történjen már a világban valahol összecsapás vagy katasztrófa? A sereg viszi a pénzt, mert fönt kell tartani, de a civil lakosságnak ebből semmi haszna békeidőben.)

Kajla 2014.06.09. 19:46:25

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Egyet. A munkanélküliségre nem hiszem jó válasz a kötelező katonai szolgálat. És a fiatalok neveletlenségére sem. (Én 11 hónapot voltam katona, túléltem, de azt hiszem mindnyájunkon csak rontott, volt aki teljesen kiborult.)

Ettől teljesen független, hogy el tudom fogadni, ha van kötelező szolgálat (azt is, ha hivatásos sereg van), lehet ezekre szüksgé, csak ne keverjük bele a nevelést ...

Dr. szpahi 2014.06.09. 19:59:45

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

A fizetett katonák profik. És erre van ma szükség Egy valódi háború esetén nem sokat érnének azok, akik a 80-as 90-es években sorkatonák voltak. És a sorkatonaság rendszerének fenntartása, az állandóan újrakezdett kiképzés, az élelmezés stb. legalább annyi pénzbe került az államnak, mint egy profi katonaság fenntartása.

Én még nem találkoztam olyan emberrel, akit a katonaság megnemesített volna. Olyannal viszont annál inkább, aki a katonaságban tanult meg káromkodni, cigarettázni, részegeskedni, goromba vicceket mondani, és a nőket két kategória szerint osztályozni.

Dr. szpahi 2014.06.09. 20:14:50

Tudok olyanról, akit a tisztek úgy büntettek meg, hogy két hónapig kellett 6 óránként őrszolgálatot teljesítenie (teljesen tönkrementek az idegei), vagy aki rászokott az italra, a katonaság után pedig teljesen leépült, és olyanról is, aki az állandó megaláztatások következtében öngyilkos lett.

Kajla 2014.06.09. 21:22:29

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "A sereg viszi a pénzt, mert fönt kell tartani, de a civil lakosságnak ebből semmi haszna békeidőben"
Nagyon off: sajnos a tudománytörténet azt mutatja, hogy a sereg bár viszi a pénzt, nagyon fontos szerepet játszik a fejlődésben. A számítógép, a repülés, az új kompozit-anyagok, mind-mind a hadiipar révén fejlődött ki. Sajnos, de így van.

pacsy 2014.06.09. 22:03:47

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "Sajnálom, hogy végülis nem tudhattuk meg, hogy egy 28 éves lány pontosan min aggódik, de megértem, ha nem akarod kibeszélni a rokonodat" - köszi a megértést! :) egyébként alapvető írásetikai kérdés ebben a műfajban, hogy a szereplőket felismerhetetlenné kell tenni. úgyhogy ő is lehet, hogy 42 éves, Izlandra utaztak és férfi az illető. ;)

egyébként valahogy fontos lett nekem, ahogy az elején ajánlgattátok, hogy nem kerek perec tanácsolni kell, hanem javasolni és érvekkel alátámasztani. azóta használom is, azt vettem észre...

Antal József 2014.06.09. 22:06:57

Tény: a mai magyar hadsereg létszáma a történelem során a valaha volt legalacsonyabb. Trianon után több katonánk volt, int most. A GDP arányos honvédelmi kiadásunk 2014-ben 0,79% (!). Hadiiparunk elhanyagolható.
Ne legyen soha többé háború, mert minket valóban csak a jó isten tudna megvédeni!
Aki elhiszi, hogy bármely katonai szövetség (most éppen a NATO) ha arra kerül a sor megvéd minket annak tényleg Erdő Péter védje meg a testét-lelkét!

Azért ennyire elkanyarodni egy hajadon leányzó sirálmaitól nem semmi.

Nem is kell ide katonaviselt férfi! Minek?...
Minden szép és jó, hiszen ez a legnagyobb gond, hogy mi lesz a külföldi út alatt.

2014.06.10. 00:18:50

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

'Azaz láttál olyan házasságokat, amiknek nem vált előnyére. Ebből már rögtön az következik, hogy senkinek nem vált előnyére? '

Csak veszthet az, aki a házasság előtt elkezdi a nemi életet.

''"A szex az ember üdvéért van, nem pedig 'az emberért'."
A szombat is az emberért van, így mondja Jézus. "Az Emberfia ura a szombatnak is." Mk 2, 27'

Nocsak. A végén még kiderül, hogy a házasság előtti szex evangéliumi parancs.

'Ha te sokat aggódsz a tisztaság megőrzésén, az azt is jelentHETI, hogy túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítasz a testiségnek.'

LOL
Teljesen félreérted az egészet. A testiségnek nem lehet elég nagy szerepet tulajdonítani, mert Isten legértékesebb ajándékai közé tartozik.
Ha így tekintesz rá, akkor elfogadod, hogy a szexnek nem csak céljai vannak, hanem feltételei is.

manlakos 2014.06.10. 05:45:44

Az jutott eszembe, hogy gyerekkoromban galambokat tartottam.
A galambok tavasszal „párba állnak”maguktól is, de, hogy ez optimális időben és kombinációban történjen, előtte szétválasztottuk (ivar szerint) néhány hétre őket.
A párba-állás ezután, szinte 100%-os volt…
Tudom, hogy nagyon leegyszerűsített és ezer sebből vérzik a gondolatom,
mégis (!):
Vizsgálta valaki, hogy milyen szerepe van a házasodási hajlandóság csökkenésében a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlésnek?
Mert nekem úgy tűnik, hogy igaz némi időbeli fázis késéssel, de lehet összefüggés a kettő között…

manlakos 2014.06.10. 06:05:48

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "Nyilván ma már a katonai kiképzés se múlt századi elvek és módszerek szerint történik.
( OFF. Az mire jó, hogy a hivatásos katonák úgy kapják a fizetésüket, hogy szinte arra várnak, hogy történjen már a világban valahol összecsapás vagy katasztrófa? A sereg viszi a pénzt, mert fönt kell tartani, de a civil lakosságnak ebből semmi haszna békeidőben.)
Igen, ezen érdemes elgondolkodni!
Az utolsó mondatodhoz annyit szeretnék hozzátenni, hogy azt viszont történelmi tapasztalatok támasztják alá -legalább is mifelénk-,hogy amelyik nemzet (ország) nem akarja a saját hadseregét fenntartani, az,előbb-utóbb rákényszerül arra,hogy más ország/nemzet hadseregét tartsa el.

Dr. szpahi 2014.06.10. 08:18:10

@manlakos:

Kimardt a képletedből, hogy a házasodási hajlandóság nem csak a férfiakon múlik :-)

A sorkatonai szolgálatról pedig még csak annyit, hogy szerintem ez volt a legdurvább, legdiktatórikusabb állami beavatkozás az egyén magánéletébe, ahol a személyi szabadság korlátozása mellett rákényszerítették az embert arra, hogy gondolkodás és lelkiismeretfurdalás nélkül parancsokat teljesítsen, és hozzászokjon ahhoz, hogy a cselekedeteiért nem kell személyesen felelnie, a döntésekért nem kell felelősséget vállalnia. Ez egy jellegzetesen huszadik századi találmány, Európa ókori, középkori és újkori történelme során normális esetben MINDENHOL profi katonaság működött, és sajátos társadalmi pozíciót jelentett katonának lenni (pl. lovagok).

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2014.06.10. 08:54:49

@khamul:
"Csak veszthet az, aki a házasság előtt elkezdi a nemi életet."
Az emberi életutak sokszínűbbek annál, hogy a fenti mondatodnak bármiféle igazságtartalma lenne.

2014.06.10. 10:17:51

@plexus:

Pedig én fenntartom.
Az már más kérdés, hogy a házasságra való felkészülést száz másféle módon is el lehet rontani.

manlakos 2014.06.10. 10:18:28

@Dr. szpahi: "Kimardt a képletedből, hogy a házasodási hajlandóság nem csak a férfiakon múlik :-)"
Nem azért maradt ki,mert nem gondoltam rá!
Csak az a régi nóta is eszembe jutott,hogy:
"mert a lánynak 33 szoknya kell"...:)
Amúgy igazad van, a sorkatonai szolgálattal kapcsolatban,de hozzá kell tennem, hogy ha a környezetünkben mindenhol létezett, akkor nálunk is szükség volt rá.Gondolj egyszeri hadügyminiszterünk "áldásos" tevékenységére,aki nem akart katonát látni!
Abban sincs vita köztünk, hogy a szolgálat idejét értelmesebben is ki lehetett volna használni!

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.06.10. 10:21:03

@plexus:

'Csak veszthet az, aki a házasság előtt elkezdi a nemi életet.'

Ez igaz, mert e bűn mindig veszteség. Talán szememre lehet vetni, hogy annyiszor hivatkozom a bűnre. Sajnos a bűn valóság, amellyel kapcsolatban az utolsó szó azonban a megbocsátás, a megváltás. A legnagyobb baj az, az amikor a bűnre azt mondják, hogy ez nem bűn. Ezzel a megbánás lehetőségét veszik el.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.10. 11:07:43

@manlakos: Talán pacsy megbocsátja az OFF-ot, ha már mindenki fantáziáját így beindította ez a mellékszáll. Igyekszem egy helyen válaszolni az észrevételeitekre.

én: A sereg viszi a pénzt, mert fönt kell tartani, de a civil lakosságnak ebből semmi haszna békeidőben.)
"amelyik nemzet (ország) nem akarja a saját hadseregét fenntartani, az,előbb-utóbb rákényszerül arra,hogy más ország/nemzet hadseregét tartsa el."
A mai világban nincs realitása szerintem se, hogy egy ország leépítse a seregét. Egyszer olvastam egy ötletet, hogy mivel nem várható, hogy az amcsik leépítsék a hadiflottájukat, lehetne mondjuk hogy élelmiszersegélyt szállítsanak vele afrikai országokba? Talán a magyar sereg is el tudna látni pl. humanitárius feladatokat itthon is, és nem csak árvíz idején.

"Vizsgálta valaki, hogy milyen szerepe van a házasodási hajlandóság csökkenésében a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlésnek?"
Még a végén kiderül, hogy a keresztények profitálhatnak is ebből a fajta elzártságból. :)

szpahi: "a sorkatonaság rendszerének fenntartása, az állandóan újrakezdett kiképzés, az élelmezés stb. legalább annyi pénzbe került az államnak, mint egy profi katonaság fenntartása."
Ehhez nem értek, de én felsorolnám ezt a civil lakosság szempontjából (ismerőseim elmondása alapján): laktanyabezárás, kiszolgáló személyzet nagy részének elbocsátása, kevesebb étel, technikai eszköz vásárlása stb. A mai gazdasági helyzetben megengedheti-e magának egy miénkhez hasonló ország, hogy lemondjon ezekről a lehetőségekről? Főleg Szabolcsban, ahol a sereg munkaadó lehetne, amíg nem megy oda más.

"..., aki a katonaságban tanult meg káromkodni, cigarettázni, részegeskedni, goromba vicceket mondani, és a nőket két kategória szerint osztályozni."
Benyomok egy sztereotípia-gombot, persze csak képletesen. :))

Kajla: "A számítógép, a repülés, az új kompozit-anyagok, mind-mind a hadiipar révén fejlődött ki."
Igen, elég durva, hogy ezeket mind emberek elpusztítására használják, mielőtt mi elkezdjük őket békés célokra használni.
(Egy sztori, amit Heisenbergről olvastam: ma is vitatkoznak a történészek, hogy végülis kiszolgálta-e a nácikat vagy szabotálta az atombomba-kutatást. A fizikusok szinte egybehangzó véleménye szerint atomreaktort akart csinálni atombomba helyett, és ezt megüzente a Manhattan-terven dolgozó kollegáinak is szimbolikusan. Szinte megbánás olvasható ki Teller Edéék visszaemlékezéseiből, akik azért ajánlották föl a szolgálataikat a Manhattan-tervhez, mert féltek a nácik versenyfutásától (wikipédia). Viszont az ötven év után nyilvánosságra hozott angol-amerikai titkosszolgálati jelentésekben azt írják, hogy a nácik NEM dolgoznak a bombán. Lehet, hogy a reaktor lett volna a "csodafegyver", mint korlátlan energiaforrás? Ha Heisenberg elérte volna a célját a Manhattan-tervben résztvevő kollegáinál, lehet hogy nem készül el az atombomba?)

"Ettől teljesen független, hogy el tudom fogadni, ha van kötelező szolgálat (azt is, ha hivatásos sereg van), lehet ezekre szükség, csak ne keverjük bele a nevelést ..."
Én nem a kötelező szolgálatot hiányolom, sőt. Én azt hiányolom, hogy nincs egyáltalán sorkatonai szolgálat (szabadon választható) (már amennyiben lenne rá társadalmi igény).
Munkanélküliség: egy ötvenes ismerősömet is a profi sereg bevezetésekor bocsátották el, és évekig tartott, mire újra munkahelyet talált! Manapság aki technikai személyzetként be tudja nyalni magát vagy csókos ismerőse révén, annak nyugdíjas állása van, dehát ez minimális a régi "szép" időkhöz képest. Vagy: a seregnél meg lehetett szerezni a jogosítványt, persze kedvezményes áron.
Nevelés: írtam, hogy alkalmasságra a megelőző 20 évben lehet és kell nevelni a gyerekeket. Amennyiben nevelés: 20 éves koruk előtt biztos nem érettek a fiatalok a katonásdira, de lehet olyan huszonéves, akinek örök emlék és talán ugródeszka lenne, ha manapság részt vehetne egy féléves-egyéves kiképzésen. Nem azokra a városi ifjakra gondolok, akiknek ott az egyetem, aztán meg a karrierlehetőség. Olyanokra, akik a suli után segélyre rendezkednek be. (Bár nekik meg lehet, hogy kockázatos lenne fegyvert adni a kezükbe ... ?)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.10. 11:33:19

@Dr. szpahi: "Európa ókori, középkori és újkori történelme során normális esetben MINDENHOL profi katonaság működött, és sajátos társadalmi pozíciót jelentett katonának lenni (pl. lovagok)."

Kivéve, mikor nem volt normális a működés. Rómát az elején nem a katonaparasztok tették naggyá? És a kereszteshadak/helybeli lakosság, pl. Eger, Nándorfehérvár? Gárdonyi megörökíti a kovács, cipész, molnármestert, meg a környékbeli parasztokat, akik védelemért és védeni jönnek.
Éppen az a baj szerintem, hogyha a jobbágy nem katonáskodhat, akkor nem tudja megvédeni magát a (hivatásos) martalócoktól. A legújabbkori történelemben is vélek párhuzamot fölfedezni a hatalmaskodó lovag és az elnyomott pórnép között ...
A vitézlő rend valóban felfogható profi hadseregként, de úgy emlékszem a törikönyvből, hogy gyorsan meg is szüntették, miután a birodalmi sereg kiűzte az oszmánokat.

Háry János, akit nem egy-két évre vittek el (szegény Örzse ...), de be is palizták azzal a szép verbunkossal ... A betyárok is az újoncozás elől szökdöstek. Móricz nagyon szépen megírta, ahogy Rózsa Sándor megpuskázza a jobbágyfiúkat közrefogó katonák menetét. Ugyanakkor a Rózsa Sándor a lovát ugratja úgy kezdődik, hogy egy kovácsmester patkolja a lovat, amit Bátori Bálinttól szedett el egy földesúr ..., és meséli, hogy a katonáéknál tanulta ki a kovácsmesterséget, iylen is van.

Dr. szpahi 2014.06.10. 11:35:52

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Egyetértek egyik előző hozzászólóval (bocs, de most nincs időm megkeresni) abban, hogy a katonaság fenntartása nem megoldás a munkanélküliség felszámolására. Akkor már jobb a közmunka. Egyébként úgy látom, hogy implicit módon Te is erre a következtetésre jutottál, amikor azt írtad, hogy: "Talán a magyar sereg is el tudna látni pl. humanitárius feladatokat itthon is, és nem csak árvíz idején." A sorkatonaság csak azt jelentené ebben a kontextusban, hogy SZIGORÚ BÜNTETÉS (akár főbelövés) terhe alatt, KÖTELEZŐ lenne a részvétel bármilyen tevékenységben, amit megparancsoltak.

Különben volt erre már példa, amikor szegény sorkatonákat rendeltek a nehéziparba, vegyi üzemekbe, a bányába dolgozni, vagy küldtek megfelelő felszereltség nélkül pl. a csernobili atomkatasztrófa elhárítására. Ezért mondtam hogy a sorkatonaság egy súlyosan diktatórikus, jellegzetesen huszadik századi erőszak-intézmény a civil lakossággal szemben.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.10. 11:47:38

@Dr. szpahi: "két hónapig kellett 6 óránként őrszolgálatot teljesítenie (teljesen tönkrementek az idegei), vagy aki rászokott az italra, a katonaság után pedig teljesen leépült, és olyanról is, aki az állandó megaláztatások következtében öngyilkos lett."

Természetesen nem ezt sírja vissza az, akinek nem ilyen emlékei vannak a katonaságról! Nyilván manapság a kiképzés során nem lehetne senkit emberi jogaiban megalázni+ beperelhetné a sereget, akivel ilyet tesznek.
Sajnos a szenvedélybeteggé válás ma ugyanúgy veszélyezteti az ifjakat, viszont pont egy korszerű, modern szemléletű seregben talán tudnának segítséget is nyújtani. Aki huszonévesen még egy szakmában se tudta kipróbálni magát, annak akár megváltás is lehet, ha normális, emberhez méltó környezetbe kerül!
Az általános iskola sem mindenható, pedig én is azt mondom, hogy az iskola legyen a nevelés terepe (család után), ne a sereg.

Dr. szpahi 2014.06.10. 11:47:40

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

"Rómát az elején nem a katonaparasztok tették naggyá? [...] Gárdonyi megörökíti a kovács, cipész, molnármestert, meg a környékbeli parasztokat, akik védelemért és védeni jönnek.Háry János, akit nem egy-két évre vittek el (szegény Örzse ...), de be is palizták azzal a szép verbunkossal "

Ez mind önkéntesen vállalt katonáskodás volt. Aki beállt a verbunkba, azt vitték is katonának. Ugyanakkor a katonaság egy ügyes jobbágylegény számára akár a karrierépítés lehetőségeként is szóba jöhetett. Számos tehetséges jobbágy- és parasztlegény kapott nemesi kiváltságot, birtokot vagy életjáradékot éppen katonai teljesítménye miatt: "Csak az menjen katonának, aki ilyet szeret". Persze, nem állítom, hogy ne lett volna egy-két szolgabíró vagy földesúr, aki ügybuzgalmában összefogdosott néhány legényt, és kényszerítette őket, de azért ez mégis más, mint a kötelező sorkatonaság.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.10. 11:54:31

@Dr. szpahi: "a katonaság fenntartása nem megoldás a munkanélküliség felszámolására."

Felszámolására szerintem se, iylet nem is mondanék. De lehetne egy lehetőség a sok közül.

"A sorkatonaság csak azt jelentené ebben a kontextusban, hogy SZIGORÚ BÜNTETÉS (akár főbelövés) terhe alatt, KÖTELEZŐ lenne a részvétel bármilyen tevékenységben, amit megparancsoltak. "
Szépen leírtad a közmunkát :(, főbelövés nélkül.
Humanitárius feladat lehetne: bázis fenntartása Szabolcsban, kaját, tüzifát szállítani a szegényeknek az ország olyan részeiből, ahol van fölösleg. A sofőrködés, autószerelés vonzó tevékenység lenne az ottani fiataloknak, és a megszerzett tudást az életben is kamatoztatni tudnák.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.10. 12:17:17

@Dr. szpahi: "Ez mind önkéntesen vállalt katonáskodás volt. Aki beállt a verbunkba, azt vitték is katonának. ....ne lett volna egy-két szolgabíró vagy földesúr, aki ügybuzgalmában összefogdosott néhány legényt, és kényszerítette őket, de azért ez mégis más, mint a kötelező sorkatonaság."

Önként persze, mert elkábította őket a tánc meg a bor, lsd. Jókai: Rab Rábynál Dacsó Marci esete Szentendrén. A földesúr/város is állami nyomásra lépett oda keményebben, Móricznál is a töltésről viszik el a fél falu férfiját, akiket kirendeltek közmunkára, tehát nem mondanám annyira távolinak a kötelezőségtől. Főleg ha bujkálni kell az újoncozók elől, lsd. betyárok. Maradék Pál feleségét Rózsa Sándor tartja el, amíg odavan Ausztriában, a gyarapodó gyereksereggel egyetemben. :) Szóval a kötelezőséget én sem támogatnám semmiképp!

"Ugyanakkor a katonaság egy ügyes jobbágylegény számára akár a karrierépítés lehetőségeként is szóba jöhetett. ... kapott nemesi kiváltságot, birtokot vagy életjáradékot éppen katonai teljesítménye miatt:"
Én is ezt mondom, viszont a fenti esetekben ki kellett vetkőznie jobbágyi mivoltából, és (hivatásos) katonává válnia. Én a mai korhoz a kovács példáját is közel állónak érzem, mert férjem is elmondta, hogy annak nagyon örült, hogy a seregnél megszerezhetné a jogosítványt. Próbáltam itt a sorok közt elrejteni, hogy milyen anyagi helyzetben lehettek (90-es évek eleje), ha a férjem eltitkolta a sorozásnál, hogy asztmás. Gimnáziumi osztálytársaim közül egyesek százezreket adtak volna egy ilyen papírért, hogy ők asztmásak, és ezért felmentést nyernek a sorkatonai szolgálat alól.

IILiliII 2014.06.10. 12:45:26

'Csak veszthet az, aki a házasság előtt elkezdi a nemi életet.'
'Az már más kérdés, hogy a házasságra való felkészülést száz másféle módon is el lehet rontani.'
@khamul: csak jelezni akartam, hogy én is egyetértek veled.

Azt hiszem, az "érzések szintjén kommunikálni" - erre kéne felhívni a fiatalok figyelmét. Bár ennyi biztos, nem elég (figyelem-felhívás) hiszen nekem is mondták ezt annak idején (drága Bíró László püspök atya pl.). Valahogy tapasztalni kéne...

hatarszel1 2014.06.10. 13:20:26

Erdekes tenyleg, mennyire elment a katonasag kerdesebe az eredeti poszt. Node visszakanyarodva: Pacsy amit irsz, az gondolom nem kerdezed tolunk komolyan: vegulis egy gyakorlott lelkivezeto mi mast tehet mint visszatukroz egy 28 eves embernek? Neki kell tisztaznia az erzeseit, celjait. Az a sok okossag amit itt osszehordtunk inkabb az emberi szemelyiseg fejlodesi szakaszaira vonatkozik, amikor meg valoban nem tudunk erett donteseket hozni. Talan az lett volna a jo valasz, hogy helyette csinalj egy 30 napos lelkigyakorlatot, sokkal messzebre jutsz, erdekesebb dolgokat tapasztalsz es az emlekek sokaig elnek majd benned. Sot, az eredeti felvetes is targytalan les :)

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2014.06.10. 17:46:21

@khamul:
és mi van a jól működő, életképes, első házasságokkal, akik cáfolják a tézisedet?
Ők nincsenek tudatában a veszteségeiknek. Nyilván.

2014.06.10. 18:28:38

@plexus:

'és mi van a jól működő, életképes, első házasságokkal, akik cáfolják a tézisedet?'

Miért cáfolnák? Azt állítom, hogy ők is jobban jártak volna, ha önmegtartóztatásban élnek.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.06.10. 18:28:52

@plexus:

'Ők nincsenek tudatában a veszteségeiknek'

Szerintem a veszteséget kissé tágabban kellene értelmezned. A legnagyobb veszteség a (minden) bűnből adódó veszteség, a házasságonkívüli nemi élet pedig bűn. Ha persze szerinted ez nem így van, akkor már számodra más a helyzet.

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2014.06.10. 21:32:53

@khamul:
persze, állíthatod. Mivel alátámasztani nem tudod, ezért ez semmi, csak egy üres kijelentés.

2014.06.10. 21:45:55

@plexus:

Te talán alá tudod támasztani az ellenkezőjét? Mármint hogy a szóban forgó pároknak rosszabb lett volna, ha várnak a szexszel?

Ha nem, akkor a tied is csak 'üres kijelentés'.

Antal József 2014.06.10. 21:48:25

A cikkben leírtakhoz képest miért így kezdődik a cím: "Párkapcsolat..."?

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2014.06.10. 22:38:31

@khamul:
igen, alá. mondjuk azzal, hogy sok tapasztalat és pozitív élmény marad ki, ha várnak.

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2014.06.10. 22:40:05

@matthaios:
igen, ebben az értelmezési keretben ez így kerek egész, ebben igazad van.

2014.06.10. 23:41:30

@plexus:

'mondjuk azzal, hogy sok tapasztalat és pozitív élmény marad ki, ha várnak. '

Attól függ, miért várnak. Ha Jézus szeretetéért, akkor sokkal többet kapnak viszonzásul.

Nem is beszélve arról, hogy a házasság életfogytig tartó vállalkozás, amire készülni kell. Ennek pedig legjobb módja a várakozással teli jegyesség.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.11. 01:48:53

@khamul: "Nocsak. A végén még kiderül, hogy a házasság előtti szex evangéliumi parancs."

Még nem jöttem rá, hogy olvastad ki ezt a szavaimból. Bocs az alábbiakért, mert most nagyon őszinte leszek.
Ha az ember tud uralkodni a szexuális vágyain, akkor semmi szükség rá, hogy idióta előírásokat és tilalmakat sózzanak rá önjelölt erkölcscsőszök. Jézus "csak" megjelölte az ideális, elérendő célt, de nem óberkodott senki fölött, és főleg nem zavart el senkit maga mellől, aki esetleg másként csinálta a dolgokat. Nem a parancsaival hatott Mária Magdolnára és társaira, hanem a személyiségével és az igazság erejével.

"Teljesen félreérted az egészet. A testiségnek nem lehet elég nagy szerepet tulajdonítani, mert Isten legértékesebb ajándékai közé tartozik. "
Szerintem a szeretetre/szerelemre való képességre helyezte a hangsúlyt Isten, és a szex a szerelemnek "csak" tartozéka. Erre Jézus szavai a bizonyítékom, mikor azt mondja, hogy "van aki önként mond le a házasságról/nemzésről a mennyek országáért". Kizárt dolognak tartom, hogy itt magára a fizikai aktusra gondolna, annál inkább a szerelemre, amit az önmegtartóztató is érez, de mégis lemond róla.
Tehát: azt maximálisan aláírom, hogy Isten, és Jézus, magasra tette a lécet, de ezt a méricskélést elfogadhatatlannak tartom, hogy előtte bűn, utána oké, tisztára mint a farizeusok a szabályaikkal. Istenen kívül senkinek semmi köze hozzá, hogy ki kivel, mikor és hányszor.
Amíg az Egyház nem hagy föl mások méricskélésével, addig én nem fogok valószínű templomba járni, mert ezt nem veszi be a gyomrom. Pedig nagyon szeretnék én is odatartozni, de "ízlése ellenére nem élhet az ember", ahogy Eötvös mondja.
És csak hogy tudd: nem a keserű a szőlő beszél belőlem, de nem is érzem magam többnek attól, hogy én betartottam az Egyház erre vonatkozó szabályait.
Részemről ennyi, és ezt is csak azért írtam, hogy ne fussunk felesleges köröket, mert nyilvánvalóan nem fogjuk meggyőzni egymást.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.11. 02:04:03

@pacsy: "ahogy az elején ajánlgattátok, hogy nem kerek perec tanácsolni kell, hanem javasolni és érvekkel alátámasztani. azóta használom is, azt vettem észre..."

Nem én ajánlottam, de én inkább a visszatükrözésre szavazok, amit határszél is említ. Ennek fényében eszembe is jut, hogy a "Ne feküdjetek le egymással!"-t hogyan lehetne javasolni, és érvelni? pl. Az a javaslatom, hogy ne feküdjetek le egymással, mert másnap lehet, hogy megbánod.? :)
Tükrözés sokkal jobb, biztos ismered ezt a Rogers-i módszert. pl. Miért gondolod, hogy szerelmes lenne beléd az a fiú? vagy Úgy érzed, hogy a randin ennyire közel kerültök egymáshoz? vagy Mi az elképzelésed ezzel az utazással kapcsolatban, hogyan lehetne a legjobban eltölteni?
Én nagyon örültem volna, ha egy segítő kamaszként felteszi nekem ezeket a kérdéseket.

Kajla 2014.06.11. 06:52:24

off, katonaság: Michael Sandel nagyon izgalmasan tárgyalja végig az érveket a kötelező katonaság, zsoldosok, pénzért való helyettesítés mellett. Érdemes meghallgatni a mellékelt előadást:

www.youtube.com/watch?v=8yT4RZy1t3s

de könyve, amelyikben ezt is tárgyalja, magyarul is megjelent: Mi az igazságos és mi nem?

2014.06.11. 13:24:41

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Köszönöm a választ. Kérlek, engedj meg pár megjegyzést.

1. 'Ha az ember tud uralkodni a szexuális vágyain, akkor semmi szükség rá, hogy idióta előírásokat és tilalmakat sózzanak rá önjelölt erkölcscsőszök. '

A tisztaság nem unatkozó papok hobbija. A 'ne paráználkodj' érvényben maradt -ellentétben például a kacifántos zsidó étkezési és tisztálkodási előírásokkal.

Ha tényleg tudunk uralkodni a vágyainkon, akkor uralkodjunk rajtuk, és készüljünk arra az időre, amikor szabad folyást engedhetünk nekik.

2. 'Kizárt dolognak tartom, hogy itt magára a fizikai aktusra gondolna, annál inkább a szerelemre, amit az önmegtartóztató is érez, de mégis lemond róla.'

Nem értünk egyet. Az érzéseinkért kevésbé vagyunk felelősek mint a tetteinkért. Az esküvőn sem azt ígérjük meg, hogy soha nem leszünk már másba szerelmesek, hanem azt, hogy minden körülmények között hűségesek maradunk.

3. 'de ezt a méricskélést elfogadhatatlannak tartom, hogy előtte bűn, utána oké,'

Az 'előtte' és az 'utána' között azért ott van a végleges elköteleződés. Jézus azt kéri, hogy erre kerüljön sor, aztán bele lehet csapni a lecsóba.

4. Istenen kívül senkinek semmi köze hozzá, hogy ki kivel, mikor és hányszor. '

Senki sem sziget.

5. 'Amíg az Egyház nem hagy föl mások méricskélésével, addig én nem fogok valószínű templomba járni'

Szerintem a krisztusi elvek hirdetése nem mások méricskélése. Jézus megmentette a házasságtörő asszonyt, de világosan megmondta azt is, hogy rosszat tett ('menj, de többet ne vétkezz').

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.11. 14:18:26

@khamul: Én is köszönöm a válaszod. Nekem azzal semmi bajom nincs, ha leírod, hogy neked milyen volt a pozitív tapasztalatod, mikor betartottad az "ajánlást" a házasság előtti nemi életről. De szerintem az, ha ez alapján szabályokat állítunk föl, sokakat elrettent a vallástól, az Egyháztól. És aki benne él, talán abban is kiválthat rossz érzést mások méricskélése, és ez miért jó?

Nekem pl. pont bejött, hogy betartottam a házasság előtti nemi életre "adott ajánlásokat", mert így a házasság előtti kapcsolatokról is másként gondolkodtam. Ezért kivártam a férjemet, bár nagyon-nagyon nehezek voltak a magányosan eltöltött évek! Amúgy lehet, hogy nem jutok el őhozzá, merthogy a férjemmel nagyon egymáshoz illők vagyunk. De hozzátenném, hogy borzasztó naivan és tapasztalatlanul mentem a házasságba, és ezt most nem a szexre értem.
Úgyhogy én maximálisan megértem azt, aki azt mondja, hogy a házasság előtti kapcsolat adhat olyan tapasztalatokat, amik mással nem pótolhatók.
Ezért szerintem az lenne a biztonságos út, amit pacsy részben elfogad, hogy ne vegye magára egy katolikus sem (és teszem hozzá egy szexmániás sem!) mások lelki megnyomorodásának ódiumát. És mindenki csak a saját jó példájával járjon elől!
Jézusról sem tudjuk, hogy bárkit elzavart volna a környezetéből, és feltételezem nem csak szentekkel volt körülvéve. Miért van az manapság, hogy egy bűnös úgy kerüli a templomot, mint ördög a tömjénfüstöt? Holott pont neki lenne a legnagyobb szüksége az oda betérésre. Megmondom miért: azért mert úgy tudja, hogy az csupa sótlan szentfazekakkal van tele, akár így van, akár nem.
Nekem legalábbis ezek a tapasztalataim, ahogy másokkal beszélgettem, de ettől persze lehet, hogy máshol nem így van.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.11. 14:20:34

@vigyüktúlzásbaadolgokat: a házasság előtti kapcsolat adhat olyan tapasztalatokat

jav. a házasság előtti kapcsolat, nemi élet adhat olyan tapasztalatokat

IILiliII 2014.06.11. 14:31:52

Szerintem a testi kapcsolat (szex) az elején olyan elemi erő, hogy elsimít minden konfliktust... Pedig egy kapcsolat elején (első hónapok, évek - attól függ, milyen fiatal az ember :-)) nem árt, ha kijönnek a nézeteltérések és van egy pár konfliktus - később úgyis lesz, nem árt látni, hogy milyen a másik, ha dühös, frusztrált... És ez jobb, ha olyankor derül ki, amikor még szabadok vagyunk...

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.11. 15:56:42

@IILiliII: Én ehhez annyit tennék hozzá, hogy szerintem nincs "recept", hogy kinek mit kéne csinálnia házasság előtt, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie a megérzései alapján. Persze csak úgy lehet felelős döntést hozni, ha ismerjük a lehetséges alternatívákat és következményeket! Az nem választás szerintem, hogy egy kamaszba beleneveljük a félelmet vagy a bigott katolikusságot. Az sem, ha ráhagyjuk, hogy élvezzen ki mindent.
Az a választás, ha tudja, hogy milyen kellemességekről/kellemetlenségekről kell neki lemondani ha egyiket vagy másikat választja!!
Pl. -Tudom, hogy elveszted a fejed, ha véletlen összeér a szertárban a kezed Suzy-éval, de ..... - ahogy Libby Purves írja a Hogyan ne legyünk tökéletes anyák? c. könyvében :).

Az fontos, hogy tudjunk róla, hogy mit mondott Jézus ezzel kapcsolatban, és mit szeretne ("legyetek tökéletesek"). De aki most rögtön rámugorna, hogy leszidjon: aki azt hiszi, hogy Jézus "ajánlásait" be tudja tartani szóról szóra (és nem csak próbálkozik), annak ajánlom az "az is bűnös, aki gondolatban vágyakozik a szexre (az asszonyra)" sorokat.
Egy fönti hozzászólóhoz csatlakozva: jelentkezzen az, aki ezt már be tudta tartani, és utána kioszthatja a házasság előtt szexelőket. :)

K. Kálmán 2014.06.11. 17:10:45

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Egyetértek a szavaiddal. (Mondjuk annyi különbséggel, hogy én azért járok templomba, a méricskéléssel meg igyekszem nem foglakozni.)

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2014.06.11. 21:55:07

@khamul:
igen, így már árnyaltabb.
De pl. "Jézus szeretetével" a nem hívők nem sok mindent tudnak kezdeni, és mondjuk azok a hívők akik esetleg nem vártak, úgyanúgy érezhetik Jézus szeretetét.
vigyüktúlzásbaadlogokat pedig olyanokat írt a továbbiakban, amivel egyet tudok érteni.

stlouisdefrance 2014.06.11. 23:16:15

@pacsy: igen, mindenképpen alapmű. köszönet érte. ha csak ezt az egyet kaptam volna a blogtól, már megérte volna. különben nem kissé tölt el kiváncsisággal, hogy apostoli küldetéseddel hogyan tudod összeegyeztetni MBR-t. amikor olyan kultúrális gyökerekről beszél, amelyek az empatikus kommunikációt ellehetetlenítik, a morális ítélkezés (ön-)gyilkos jellegéről, a jó és a gonosz méltó jutalmának felfogásából, a skatulyázásból és egyebekből eredő tragikus hatásokról ír - a keresztény moralitáson alapuló világképet, azt a nevezetes "közös civilizációs alapot" szidja, vagy nem? Te hogy látod, Szent Pál apostol levelei megfelelnek az erőszakmentesség követelményének?

2014.06.12. 10:52:36

@plexus:

'De pl. "Jézus szeretetével" a nem hívők nem sok mindent tudnak kezdeni'

Ez egy katolikus blog, bizonyos dolgokat magától értetődőnek tekintettem. Akinek gyökeresen eltér a véleménye a házasságról, az nyilván azt sem érti, mit kell egyáltalán problémázni a házasság előtti szexen.

'és mondjuk azok a hívők akik esetleg nem vártak, úgyanúgy érezhetik Jézus szeretetét.'

1.Nem arról van szó, hogy Jézus szereti-e őket, hanem arról, hogy ők szeretik-e Jézust.

2. Jézus nem töri ránk az ajtót. Aki be akarja őt fogadni, annak elé kell menni. Ez a célja a böjtnek és a házasság előtti önmegtartóztatásnak is.

2014.06.12. 13:06:58

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

' "az is bűnös, aki gondolatban vágyakozik a szexre (az asszonyra)" sorokat.
Egy fönti hozzászólóhoz csatlakozva: jelentkezzen az, aki ezt már be tudta tartani, és utána kioszthatja a házasság előtt szexelőket. :) '

Szerintem senki nem akar kiosztani senkit.

Jézus különben a bűnös szándékot kárhoztatja. Az izzadó tenyér, száraz torok és egyéb élettani reakciók még nem tartoznak ide.

2014.06.12. 13:09:23

@IILiliII:

'És ez jobb, ha olyankor derül ki, amikor még szabadok vagyunk... '

Persze, ráadásul a szexuális kapcsolat igen erős köteléket jelent, ami önmagában is meggátolhatja a tisztánlátást.

YganA 2014.06.12. 20:28:59

@stlouisdefrance: @vigyüktúlzásbaadolgokat: sok mindenben egyetértek.

Kíváncsi lennék, milyen eredmények születnének, ha profi elemzők feldolgoznák az 5-10-20-…-50-60-… éves párkapcsolatban élő, magukat katolikusnak tartó emberek véleményét: mik voltak a legnehezebb tények, amikkel együtt kellett létezniük ennyi idő alatt.

Olyasmire gondolok, hogy az a személy, akivel közös az otthon, a háztartás, a gyerek, a rokon, a betegség, a szerencse, az ajtó, a bicikli, a levegő, a szabadság, az ölelés, a szorongás, a kenyér, a lepedő, a pénz, a semmi, … vajon mivel tudja időnként fojtogatóvá tenni az életet.

Mert én persze csaknem tökéletes vagyok. De ő?

Fecsegő/kuka, morzsázó/tisztaságmániás, lompos/piperkőc, könnyelmű/garasoskodó, házsártos/flegma, túlokos/túlszerény, zokogós/rideg, búvalbélelt/vicceskedő, figyelmetlen/aggodalmaskodó, lírázó/pragmatikus, féltékeny/közömbös, mafla/mindenhájjalmegkent, flörtölő/szürkeegér, zajimádó/csöndrevágyó, pontos/örökkékéső, szellőztetős/huzatérzékeny,fúró-faragó-zörgő/kétbalkezes, csámcsogó-finnyáskodó…, kibírhatatlan/kibírhatatlan.

Hogy „tisztán” lettünk-e egymáséi? Édes jó Istenem!

Vagy miről is szól a házasság?

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2014.06.12. 22:13:43

@khamul:
Ez egy katolikus blog - ahol mind a posztokban, mind a kommentekben, rendszeresen előkerülnek a nem hívőkkel és/vagy más vallásúakkal kapcsolatos témák és megközelítések, úgyhogy az univerzális kijelentésed, ami ezek szerint csupán az r.kat. hívőkre vonatkozik - hát ez messze nem magától értetődő ezen a felületetn.

Módosítva: mondjuk azok a hívők akik esetleg nem vártak, úgyanúgy érezhetik, hogy szeretik Jézust, nem ezen múlik.

pacsy 2014.06.12. 22:28:49

@YganA: tudom, hogy nem ér, de hadd másoljak be ide valamit Mustó Péter készülő könyvéből, (ami nálam van "rendi cenzúrán"). szóval, ez itt a reklám helye lesz:

"Legyen bármilyen jó, ami mellett döntesz, elkerülhetetlen, hogy azért, amit választottál, valami másról lemondj, valamit elveszíts.

Amikor megszületett a gyereked, Istennek csodálatos ajándéka, attól kezdve nem alhattad át az éjszakát, nem volt lehetőséged, hogy törődj magaddal, nem szakíthattál időt az imára, terveidet naponta át kellett írnod, sosem tudtad, mit hoz a másnap.

Amikor együtt élsz valakivel, végre nem egyedül vacsorázol, megoszthatod a napi élményeidet. S ettől kezdve várnod kell az újságra, mert a társad lapozza át éppen, meleg pulóvert kell húznod, mert ő a friss levegőt igényli, s nyitott ablaknál te megfáznál, és meg kell tanulnod lámpa mellett elaludni, mert a másik sokáig olvas. Nem is beszélve a horkolásáról.

Amikor felvételemet kértem a jezsuita rendbe, Istennek teljesen oda akartam adni magamat, kész voltam radikálisan mindent vállalni, ami mások javára válik, életem értelmét találtam meg ebben. És már a felvételi beszélgetés alatt rádöbbentem, az örvendetes hivatástudat helyett itt most a lemondás jön. A családomhoz fűződő kapcsolatról, szexuális vágyaim beteljesüléséről, saját család alapításáról, az életem fölött való rendelkezésről. A teljes átadásra vágytam. Annak a konkrét formái megriasztottak. A felvételi beszélgetést követő időben azért imádkoztam, hogy föl ne vegyenek.

Amikor átadod magad, csak akkor veszed észre, mi az, amit elveszítesz. Ha számítottál is lemondásra, később tudatosul, mi érint veszteségként. Lépésednek vannak következményei, amiket egyáltalán nem kívántál. Ekkor még nem láthatod, mit kapsz ebben a folyamatban, hogy mire jó ez, mi lesz belőle. Ugrasz, s nem tudod, hova érkezel."

pacsy 2014.06.12. 22:30:09

és tovább: "Utadnak ezen a szakaszán nincs biztonság, nincs vigasz. Itt döntesz, lépsz, felvállalsz valamit. Érzed, hogy kockáztatsz, számodra fontos dolgokat hátrahagysz, kiszolgáltatottá válsz. Rád szakad lépésed tétje, súlya.

Megérint a csalódás szele

Azt sejtetted már a kezdeteknél, hogy az utad fájdalmakkal is jár. De hogy mi fáj, mi az, ami hiányzik, azt később kezded érezni.

Ijedten kérdezed: „Fogom ezt bírni? - Mi lesz velem? - Van ebből számomra visszaút? - Tényleg ezt akartam?”

Ezt érzi Jeremiás: „Rászedtél, Uram, és én hagytam, hogy rászedj.” (Jer 20,7) S azok a tanítványok, akik mindent elhagytak, hogy kövessék Jézust, hamar azt kérdezik: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?” (Mt 19,27)

Amikor az ígéretért, a földbe rejtett kincsért mindent félreteszel, nem azt keresed, hogy valamiről lemondj, de a kiüresedés elkerülhetetlen. Ebben a megrendült állapotban csak a veszteséget látod. Meginogsz. Csalódottá válsz."

pacsy 2014.06.12. 22:32:50

és még tovább: "Szeretsz-e még?

Házastársak között a közös élet során válik nyilvánvalóvá, hol csalatkozik a nő, s hol a férfi.
A nő inkább azt kérdezi: szeretsz-e még igazán, elég vagyok-e neked, holnap is velem akarsz-e még maradni. A másik szeretetébe vetett hite inog meg. Azt kéri, hogy a férje újra biztosítsa a szeretetéről.

Talán nem is a szeretetet keresi csupán, hanem a biztonságot. Hiszen ő az, aki kihordja a gyereket, megszüli, egész intenzív kötődése alakul ki hozzá. Ösztönösen felelősebbnek is érzi magát érte.

A feleségnek mégis azt mondom ilyenkor: ne kérdezd mindig a férjedet, hogy tényleg szeret-e. Hanem tudd, hogy ő is, mint te, annyit ad, amennyit most adni tud. S hogy nem tud többet adni, az nem azt jelenti, hogy nem szeret. Te sem adsz többet, mint amennyit tudsz. A kérdésed csak gyötri, rossz lelkiismeretet kelt benne. Ő is érzi, hogy most képtelen többre. Ha azt hallja, hogy többet vársz tőle, akkor már azt se tudja adni, amire pillanatnyilag képes. Ha nem az elvárásaidra görcsölsz rá, akkor egy gesztussal, egy mosollyal talán megkönnyíted a lelkét.

A férj általában kevesebbet kérdez. Sokszor kimondatlan marad, miben vár megerősítést feleségétől: megbecsülsz-e még, tisztelsz-e még, elismered-e még, hogy becsülettel ott állok melletted? Pedig ő is érzi a veszteséget. Inkább fontossága tudatának elmúlásától szenved.

A családtól a feleség kap egyre több elismerést, kimondatlanul is, mert az otthonukban mind jobban megtalálja a helyét. Anyasága biztonságot ad számára. Gyakran inkább gyengédséget vár, mint szexuális együttlétet a férjétől. Kevesebb szüksége van a férje megerősítésére.

A férj egyre gyakrabban már csak a munkahelyén tekintély, ott kap elismerést. Otthon feleslegesnek érzi magát. Azt tapasztalja, hogy nélkülözhető. Azzal szembesül, hogy feleségének már nemcsak ő fontos, kizárólagos figyelme iránta elmúlt.

Ha nem is modern ez a megállapítás, a nők és férfiak közti egyenlőségre való törekvés ellenére vannak ösztönös, zsigeri, biológiai irányultságból fakadó különbségek: egyiknek ez nehezebb, a másiknak az könnyebb.

...

Ahhoz képest, amit szerettél volna megvalósítani, az, amit most tapasztalsz, kudarcnak bizonyul. Várakozásodon alulmarad. Elvárásaidnak a másik sem felel meg. S annak a nevében, amire vágysz, leértékeled, sőt talán megveted jelen életedet. S mások is csalatkozhatnak a beléd vetett hitükben.

Vannak, akik kudarcnak ítélt helyzetüket oknak tekintik arra, hogy feladják azt, amire elszánták magukat, amit lelkesen és belső bizonyossággal kezdtek, és rajta tudták az Isten áldását. S most mintha minden szertefoszlott volna.

Megalkuvás ilyenkor maradni?
Talán rosszul döntöttek, s ezért most a csalódás?

Ez a kérdés azt az elképzelést sugallja, mintha csak egyetlen, nekik szánt út lenne, ami számukra megfelelő, egyetlen helyes választás, s azért jött a nehézség, mert elvétették a döntést.

A csalódás esély lehet

Ha elengeded azt a rögeszmét, hogy csalódásodat kizárólag a másik okozza, és önmagadat sem vádolod azzal, hogy mindent elrontottál, akkor már lélegzethez jutsz. Teret nyersz.
Szabadabban tudsz ránézni a helyzetedre. Ott ahol csalódtál, a valóságból megmutatkozhat valami, amivel eddig nem számoltál. Felhívja a figyelmet arra, hogy a valóság árnyaltabb. Több vagy, mint amit most látsz. Életedet, amibe apait-anyait beletettél, ne szűkítsd le, ne azonosítsd azzal a mélyponttal, ami most gyötör.

Christian Bobin, francia író, akinek felesége egész fiatalon meghalt, négy éves kislányának a csalódásról beszél.

„Kislányom, első négy évedben az anyai szeretet biztonságának talaján szaladgáltál. Ez a föld most megnyílt, az anyai szeretet biztonsága összeomlott egy csapásra. Megadatott neked, hogy megtanuld, mi lényeges: földi életünk alapja nem biztos, hanem törékeny, változó, bizonytalan. Fontos felismerés ez, mégha számodra túl korán is érkezett. Szükségünk van arra, hogy becsapjuk magunkat, mielőtt az igazság befogadására képessé válnánk. Szükségünk van arra, hogy higgyünk mások irántunk érzett örökké tartó szeretetében azért, hogy növekedni tudjunk, és majd egyszer megértsük, anélkül, hogy összetörnénk, hogy a szeretet örökkévalósága hazugság. És ezután úgy kell szeretnünk, hogy a szeretettől semmit nem várunk el, kivéve azt az örömöt, amit a jelenben ad, és nem azt, amivel összetévesztettük.”

A csalódás tehet cinikussá, rezignálttá, bizalmatlanná. De megtaníthat arra, hogy tudj élni, annak ellenére, hogy nem úgy sikerül sok minden az élethelyzeteidben, ahogy szeretted volna.
Szeress azzal együtt is, hogy a szeretethez fűződő elvárásaid megrendülnek, s már tudod, hogy a szeretet nem előre bebiztosítható. Hogy tudj igazán örülni annak a szeretetnek, amire most képes a másik, s amire képes vagy te magad jelen pillanatban."

pacsy 2014.06.12. 22:34:35

és végül, ha még van türelmed/türelmetek: "Megszereted, ami a tiéd

Amikor csalódásodból lélegzethez jutsz, észreveheted, hogy minden fájdalmad ellenére mennyi szállal kötődsz ahhoz, ami most a tiéd. Ha nem a kesergésben, panaszkodásban keresel vigaszt, akkor felcsillanhat az is, amit a csalódottság eltakar. Megláthatod, amire a rezignáltság vakká tesz. Rájöhetsz, hogy nehéz helyzetben is akarsz élni. Észreveheted, hogy talán mindazzal együtt is, amire most még nem látsz megoldást, szeretsz is élni. S ami a te életed most, azt minden bajával együtt se adnád oda olyan könnyen. És épp azért gyötör meg, mert fontos számodra.

Amivel megküzdöttél, amin átvergődtél, amiért kitartottál, az válik a tiéddé. És nem mindig az, ami rögtön sikerül. Az a tiéd, ami mellett újra és újra döntesz. Sokszor nem is egészen tudatosan. Hanem azzal, hogy teszed a kötelességed. Amit teszel, abban ott a döntésed.
Veszteségeid tudatában is vállalod azt, ami mellett döntöttél. Vagy amit az élet adott.

S talán sok év után fedezed fel, tudod megnevezni, mi az a „földbe rejtett kincs”, amire rátaláltál, ami miatt elviselted a csalódás fájdalmait, és sok minden mást félre tudtál tenni. Amiben kibontakoztál. Amiben valamit megvalósítottál. Amiben valakivé váltál. Ami igazán a tiéd. Amiért valamikor hálás is tudsz lenni. És megérte.

Belső nyugalommal azt tudod mondani: „igen, ez az én utam, ez a társam, örülök a gyerekemnek”. Az, amiről azt hitted, hogy csak kifoszt, arról kiderül, hogy életet ad. Egyszerűbb leszel, könnyedebb. Szabadabban viszonyulsz mindahhoz, ami történik, ahhoz is, ami kellemetlen.

„Minden életnek vannak pillanatai, amikor a banalitások fölé emelkedhetünk. Nézzük például a házaspárok életét: hol az egyik, hol a másik készül összecsomagolni. A banalitás azt jelentené, ha valóban összecsomagolnának. Egész sereg olyan körülmény van azonban, amelyek nem illenek ugyan regénybe, de nagyon is elfogadásokról szólnak – leegyszerűsítve mondjuk –, kötelesség felvállalásáról. Itt tehát, ha eszerint cselekszünk, nem választunk, hanem beleegyezünk. Mégis valamiféle kegyelem járja át ezeket a pillanatokat. […] Minden olyan helyzet, amely elől nem térünk ki, rajtunk hagyja a nyomát” – mondja Abbé Pierre.

A meditációban erősödik a bizalmad

Minden, ami nyugtalanít, megjelenik a meditációdban is. Amikor meditálsz, imagyakorlataidban mégsem a csalódottságoddal foglalkozol, nem a helyzetedet elemzed, nem nehézséged okain töprengsz, nem is megoldást keresel, még csak nem is egy döntésedet készíted elő, hanem figyelsz a légzésedre, érzékeled a testedet, s ez segít, hogy a jelenben tapasztald meg az életedet. A gondodat pedig rábízod az Istenre. Ilyenkor távolság születhet benned, az a tér, amiben új módon viszonyulhatsz saját élethelyzetedhez. Ha nem a problémáiddal foglalkozol, akkor a csendben többet meglátsz arról, ami fontos számodra.

Amit felvállalsz, erőt ad

A csalódás megrendíti a bizalmadat önmagadban, legközvetlenebb kapcsolataidban, döntéseidben, Istenben. De minden átszenvedett csalódás súlyt, tartást ad az életednek. Biztosabban állsz a lábadon. Még akkor is, amikor a talaj meginog.
Mások számára is megbízhatónak bizonyulsz.
Egyszerűbben és derűsebben tudsz közeledni ahhoz, ami a tied." (Mustó Péter SJ)

nekem ezek erőt adó, tiszta sorok.

türkiz 2014.06.12. 22:35:59

@pacsy: "hadd másoljak be ide valamit Mustó Péter készülő könyvéből, (ami nálam van "rendi cenzúrán")"
- a mázlista! és még hivalkodik is!
Inkább pörgetnél az idő szekerén, hogy mielőbb a könyves polcokra kerülhetne...

pacsy 2014.06.12. 22:36:19

@stlouisdefrance: nemsoká válaszolok, de most nekem már késő éjjel van, holnap meg dolgos nap... :)

manlakos 2014.06.13. 08:26:00

@pacsy: „Szükségünk van arra, hogy higgyünk mások irántunk érzett örökké tartó szeretetében azért, hogy növekedni tudjunk, és majd egyszer megértsük, anélkül, hogy összetörnénk, hogy a szeretet örökkévalósága hazugság. És ezután úgy kell szeretnünk, hogy a szeretettől semmit nem várunk el, kivéve azt az örömöt, amit a jelenben ad, és nem azt, amivel összetévesztettük.”
Tudom, hogy illetlenség a szöveg-környezetből kiemelni félmondatot/mondatot, de, erre a gondolatra : ”… és majd egyszer megértsük, anélkül, hogy összetörnénk, hogy a szeretet örökkévalósága hazugság.”
visszatér a Szerző a későbbiekben? (- Mondjuk- mentegetve az apát, a gyász okozta fájdalommal magyarázva, a szeretet örökkévalóságára vonatkozó szentenciát…)
„És ezután úgy kell szeretnünk, hogy a szeretettől semmit nem várunk el, kivéve azt az örömöt, amit a jelenben ad, és nem azt, amivel összetévesztettük.”
És ugye, teljesen egyértelművé teszi,hogy ez nem tévesztendő össze azzal (nem vezethet ahhoz az elvhez!),hogy „élj a mának!”?
Vagy csak én érzem, azt, hogy –keresztényként- ezt szükséges lenne kiemelni?
Egyébként, ügyes volt idézned!!!
Néhány példányt, ajándékozási szándékkal, máris a „kosárba”tettem.:)

2014.06.13. 09:48:12

A Jézus Krisztus életformájához igazodó keresztény felismeri, hogy sem a vallás, sem a meditáció, hanem csakis a felebarát és az ellenség szeretete jelenti Krisztus követését.

A kereszténység: sem vallás, sem misztika?
www.merleg-digest.eu/a-keresztenyseg-sem-vallas-sem-misztika/

manlakos 2014.06.13. 11:48:44

@Izrael misztériuma: Tetszetős!
De, ezek szerint a legautentikusabb Krisztus-követő, a leginkább autonóm "svédasztal"-keresztény?

2014.06.13. 12:54:01

@plexus:

' az univerzális kijelentésed, ami ezek szerint csupán az r.kat. hívőkre vonatkozik'

Ezt miből gondolod?

'mondjuk azok a hívők akik esetleg nem vártak, úgyanúgy érezhetik, hogy szeretik Jézust, nem ezen múlik. '

Honnan tudod, hogy min múlik? A szeretet képesség is, lehet fejleszteni de lehet hanyagolni is.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.13. 14:26:45

@pacsy: idézet Mustótól: "És már a felvételi beszélgetés alatt rádöbbentem, az örvendetes hivatástudat helyett itt most a lemondás jön. A családomhoz fűződő kapcsolatról, szexuális vágyaim beteljesüléséről, saját család alapításáról, az életem fölött való rendelkezésről."

Sánta Ferencnek van egy jó novellája, nem jut eszembe a címe (Isten a szekéren kötetből), ami körülbelül erről az érzésről szól, bár teljesen más kontextusban. A nagyfiú első napi fizetéséből nagy büszkén tepertőt vásárol, és viszi haza, nézi ahogy az anya megkeni a jó vastag, fehér kenyeret tepertővel. Aztán rádöbben, hogy az anyja a kisebb testvéreinek adja oda a kenyeret, mert hogy a felnőtteknek le kell mondani a gyerekek javára ... Iszonyú nehéz elviselni, de végülis ez az élet.
Viszont van az, mikor valakit tényleg félrenevelnek/könnyen félrenevelhető bigott katolikus vagy túlzottan szabados életelvekkel, és valamikor a krisztusi korban rádöbben, hogy az élet nemcsak úgy működik, ahogy ő megismerte. Na, az ilyen embereknek keserves az ébredés, és lehet, hogy beleroppan egy életre ...

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2014.06.13. 14:49:52

@khamul:
tettél egy olyan általánosító (=univerzális) kijelentést, hogy "Csak veszthet az, aki a házasság előtt elkezdi a nemi életet", amire későbbiekben megjegyeztem, hogy
"'De pl. "Jézus szeretetével" a nem hívők nem sok mindent tudnak kezdeni' - amire ezt válaszoltad:
"Ez egy katolikus blog, bizonyos dolgokat magától értetődőnek tekintettem." Ezek szerint az lenne magától értetődő, hogy a kijelentésed a katolikus blogon, a r.kat. hívőkre vonatkozik. Most viszont visszakérdezel, vagyis mégsem biztos ez.

A szeretet nemcsak képesség, hanem érzés, és ha jelen van - akkor azon nincs mit fejleszteni.

2014.06.14. 01:09:32

@plexus:

'tettél egy olyan általánosító (=univerzális) kijelentést, hogy "Csak veszthet az, aki a házasság előtt elkezdi a nemi életet"'

Igen, szerintem mindenkinek jobb, ha a végleges elköteleződés előtt tartózkodik a nemi élettől. Még annak is, aki nem hívő, és nem hallott Krisztus szeretetéről.
Az már más kérdés, hogy sokan másként tekintenek a házasságra, esetleg nem is akarnak végleg elköteleződni.

'A szeretet nemcsak képesség, hanem érzés, és ha jelen van - akkor azon nincs mit fejleszteni. '

Az érzés tényleg nem fejleszthető. Viszont ami igazán értékessé teszi a szeretetet, az mindig a tudatos döntés.

pacsy 2014.06.14. 12:59:31

@stlouisdefrance: "apostoli küldetéseddel hogyan tudod összeegyeztetni MBR-t." - nagyon megörültem, hogy ilyen mélységig tanulmányoztad a szerzőt, mert az inkriminált kérdések tényleg érvényesek! kerestem valamit a neten, amit régen láttam, de most nem találom - még egy kis türelmet, kérlek!

@manlakos: igen, igen, visszatér rá! a szerző ortodoxnak tűnik, ha a megfogalmazásaihoz kell is a kontextus. legalábbis az én cenzúrámon átmegy... :)

@türkiz: "a mázlista! és még hivalkodik is!" ;)

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.06.14. 15:40:41

@manlakos:

'Szükségünk van arra, hogy higgyünk mások irántunk érzett örökké tartó szeretetében azért, hogy növekedni tudjunk, és majd egyszer megértsük, anélkül, hogy összetörnénk, hogy a szeretet örökkévalósága hazugság. És ezután úgy kell szeretnünk, hogy a szeretettől semmit nem várunk el, kivéve azt az örömöt, amit a jelenben ad, és nem azt, amivel összetévesztettük.'

Szerintem, amit idéztél a szerzőtől, az nem Isten irántunk való szeretetére vonatkozik, jóllehet én sem ismerem a kontextust. Isten szeretete irántunk örökkévaló és ez ad alapot arra, hogy úgy gondoljuk, hogy amikor valakit szeretünk, akkor ez a szeretet még az élet végével sem szűnik meg. A szeretet eszkatológikus, a beteljesedése a földi életen túl van.

YganA 2014.06.14. 23:10:20

@pacsy:"nekem ezek erőt adó, tiszta sorok." Teljesen osztom a véleményed.
Azon töprenghetünk, hogy van sok bölcsesség a világban, mégis olyan keveset vagyunk képesek hasznosítani belőlük. Talán egyik oka az, hogy olyan különbözőek vagyunk pl. erőben. Legtöbbünk megszületik, próbálkozik tisztességesen éldegélni, hajlik erra-arra, esik-kel, kóvályog, aztán lehúnyja két szemét...
És Isten nyilván tudomásul veszi, hogy ilyenek vagyunk. De mégis, hogy lehetne ezzel a kishibás népséggel kezdeni valamit? Legtöbben nem olvasnak Mustó SJ-t. És nincs lelki vezetőjük sem.
A szerzetessé válás/ maradás valóban egy nagyon kemény döntéssorozat lehet. És ehhez talán meg is vannak az évszázadok alatt kiérlelt segítő tanácsok, módszerek.
Akik viszont kint rohangálnak a vibráló, zűrös világban, tanulatlanul, ősöket és kortársakat majmolva - elég gyámoltalanok lehetnek.
Persze, köztük is vannak fantasztikusan erősek. Akik következetesen haladnak az útjukon. De a többség keresgél, bukdácsol, álmélkodik, csalódik, saját bőrén tanul.
A nők közül valóban sokan biztonságot, tekintélyt szereznek a családban. (Persze, az élet hosszú is lehet, amikor ez a szerep már nincs reflektorfényben!.)
A férfiak megtalálhatják a "fölényüket" a munkában, a politizálásban, az autó, vagy motor alatt fekve, azt szerelgetve.
Egyik státusz sem megrendíthetetlen.
Szeretet? Tengernyi definiciója van. Az elfogadás talán a leglényegesebb (szerintem). Isten bennünket, mi a feketét, a dadogóst, a haszontalan, tökéletlen gyerekünket, a hisztis párunkat, a mindennapi ebédünket, ... , no meg magunkat is. Persze, az is belénk van ültetve, hogy holnap egy kicsit szebbet, jobbat, nagyobbat akarjunk. Csak arra kéne vigyáznunk, hogy ne másnak ellenében.
Jó éjt, ennyi talán elég mára a bölcselkedésből. :-)

pacsy 2014.06.15. 06:28:00

@YganA: talán még egy kontextusból kiszakított idézet - reggeli "bölcsességképpen", az esti folytatásaként:

"Ez az arc azonban különbözött attól az arctól, ami felett a pap oly gyakran elmerengett Portulgáliában, Rómában, Goában és Makaón. Nem a felséges és dicső Krisztust ábrázolta; és nem olyan arcot, melyet megszépített a tűrés és a fájdalom; és nem olyan arcot, melyről a kísértésnek ellenállni képes akaraterő sugárzott. A lába elé helyezett képmás egy beesett és teljességgel kimerült arcot ábrázolt. (...) Ez a homorű arc bámult szomorúan vissza a papra. Szomorúan nézett föl rá, és esdeklő tekintetéből ezt lehetett kiolvasni: - Taposs meg! Taposs meg! Azért születtem erre a világra, hogy az emberek megtapossanak." (Endo Suszaku: Némaság, Cartaphilus, Bp., 2013 - egy igaz történet a kersztényellenes Tokugava-sógunátus alatti keresztényüldözésről; Graham Greene szerint "Korunk egyik legjobb regénye.")

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.06.15. 09:49:45

@pacsy:

Azt hiszem, értem amiről szó van. A könyvet is olvastam, talán még a "rendszerváltás" előtt. Valamiről akkor is úgy éreztem, hogy nincs teljesen a helyén és most ez újra eszembe jutott. Jézus mondja: "Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról" (Jn 18,37). Ezt egy "megtaposott" ember mondja, de még sem azt mondja, hogy azért született a világra, hogy megtapossák. Sőt: "„Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26, 39). A "megtaposás" nem a küldetés célja volt, hanem ennek következménye. "A mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást" (Iz 53, 5). Szerintem ez hozzátartozik a teljes képhez, enélkül az előző kép félreérthető, talán hordoz magában valamit az exisztencialista (Camus) pesszimizmusból.

pacsy 2014.06.15. 11:16:04

@matthaios: köszönöm a (mindig) korrekt pontosítást - érvényes, ott a pont! ;)

YganA 2014.06.15. 11:43:45

@pacsy: @matthaios: Kis ideig meghökkentem a képtől: Jézus szenvedve kéri: taposs meg, hisz ezért születtem a világra...
Szeretném elolvasni a könyvet.
Bár most úgy gondolom, ez a kép illusztrálja a határtalan szeretetet.
Hiszen a születő új élet is mindig megkínozza az anyját: fájdalmasan szétfeszítí, megsebzi, kihasználja minden porcikáját. És az anya - ember, állat egyaránt - odaadja magát és szívét ennek a feladatnak.
Megtapossuk az utat is, amin haladunk célunk felé. A hidat is, ha szakadék fölött megyünk át.
Nagypapám a szőlőt, káposztát is megtaposta - hogy új bor, élelem legyen télire.
Nem érzem pesszimistának a képet.
Persze, gyakran kéne testileg-lelkileg "lábatmosnunk", a szent taposás közben.
Félreértem?

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.06.15. 15:41:39

@YganA:

Lehet. Csak azt akartam mondani, hogy a szenvedés nem cél, hanem eszköz, az önként vállalt küldetés következménye. A szenvedéstől visszariad az ember és ez természetes. Ugyanakkor ezt el lehet fogadni, de nem mint célt, hanem eszközt, a szeretet eszközét. Az egy kegyetlen világ, ahol a szenvedés elsődleges cél.

Jézus egészséges ember volt, aki visszariadt a szenvedéstől. Nem azért született, hogy megtapossák. De elfogadta a szenvedést, de ez nem egy fél másodperc alatt történt. Erről az evangéliumok beszámolnak.

YganA 2014.06.15. 21:12:59

@matthaios: Igazad van.
Ugyanakkor úgy érzem, a megváltás nem zárult le, most is tart. (Persze, Istennek nincs sem akkor, sem most.)
Nekünk viszont a megváltással van minden percben kikövezve az utunk, ez adja a reményt a továbbhaladáshoz: a végén van VALAMI, ami vár bennünket és ami nem a SEMMI.
(Nem veszem figyelembe a bűnt, a botladozás természetesen velejár.)

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.06.15. 22:45:33

@YganA:

A megváltás lezárult, ami most is tart az a megváltás befogadása. Az ártatlant egyébként nem kell megváltani.

manlakos 2014.06.16. 08:02:35

„, az nem Isten irántunk való szeretetére vonatkozik, jóllehet én sem ismerem a kontextust.”
Természetesen, én is értettem, hogy az idézetben az anya szeretetéről, illetve az emberi szeretetről van szó, úgy általában. (Habár, nem kell nagyon erőlködnöm, hogy lehetségesnek tartsak „áthallást”, hiszen örök szeretetről beszél, igaz, egy még csak 4 évesnek…!)
Viszont meggyőződésem, hogy ilyet egy Apa nem mondhat, a 4 (vagy akárhány)éves gyerekének (a másénak sem!)!
Akkor sem, ha „csak” földi, szeretetről beszél!!
Ha mégis megteszi, talán lehet mentegetni azzal, hogy a fájdalom elvette az eszét, részeg volt, vagy éppen be volt lőve, esetleg ezek kombinációja hatott rá!
A többivel egyetértek!:)

manlakos 2014.06.16. 09:52:28

@manlakos: Bocs,figyelmetlen voltam!
Kimaradt,hogy @matthaios: hozzászólására reagáltam!

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.06.16. 11:29:36

@manlakos:

'Viszont meggyőződésem, hogy ilyet egy Apa nem mondhat, a 4 (vagy akárhány)éves gyerekének (a másénak sem!)!'

Nekem is ez a meggőződésem.

stlouisdefrance 2014.06.17. 00:20:20

@pacsy: nyugodtan válaszolj akkor, ha majd időd engedi. bennem nem dúl emiatt belső konfliktus, elvégre nem vagyok pap, sőt :)

pacsy 2014.06.17. 10:04:33

@stlouisdefrance: kicsit bosszant, hogy ilyen merev képed van a papokról, de hát ez van. (belső konfliktus - mivaaaan??)

hát jó, itt a link - kicsit ijesztő elsőre a fickó, de Te talán nem fogod emiatt azonnal lekeverni, ahogy ismerlek... :) - hátha... és nem hogy mindenben egyetértek, csak megfontolásra érdemesnek látom: www.youtube.com/watch?v=FbSQuw9Bxp8

csaba carmarthen 2014.06.17. 20:52:45

Az ember a bűnbeesés elôtt a szeretet, engedelmesség és az isteni
kegyelem révén harmóniában élt:

harmóniában élt önmagával,
harmóniában élt másokkal,
harmóniában élt a világegyetemmel.
Önzésében és gôgjében az Istentôl elfordult ember egyenetlenségre
ítélte önmagát, egyenetlenségre önmagával, másokkal és a
világegyetemmel szemben. A szellem és az anyag nehezen megvalósítható
,,házassága'' kettészakadt. Válásuk küzdelmet, sebeket, halált von maga
után.

Nem az Isten akaratából van az, hogy az ember szenvedjen és
meghaljon, hanem az emberébôl.

A bűn bére a halál, míg Isten ajándéka az örök élet a mi Urunkban,
Jézus Krisztusban[65].

@stlouisdefrance: igazabol a fentiekben leirtak mutatnak ra a belso konfliktus valodi okara, amellyel valo szembenezest egyikunk sem kerulheti el - habar halogatni lehet - akar utolso perceinkig...

polczer.hu/gondolatok_michel_q_igyelnijo.htm#38

Akik ISTEN HIVASARA mennek papnak, azok kiserletet tesznek arra, hogy a konfliktus EGYETLEN megoldojat, -Aki ezt a konfliktust vegulis a KERESZTHALALAVAL ES FELTAMADASAVAL oldotta meg,- mas modon engedjek be az eletukbe, mint a tobbiek...

igy a konfliktus maga is maskepp lesz jelen az eletukben..egyutt annak MEGOLDOJAVAL... viszont ketsegtelenul jelen lesz...es ketsegtelenul mas modon...

ez nem jelenti azt, hogy barki mas (aki nem pap) elkerulheti-e konfliktussal valo szembenezest...

Vegyuk mondjuk Szent Maximilan Kolbe peldajat, aki mintegy "elorehozta", hogy szembenezzen azzal a konfliktussal, amivel azon tarsai, akikkel kesobb egyutt halt meg, csak az utolso pillanatban neztek szembe.. amikoris ebben a szembenezesben Kolbe atya volt a tamaszuk....
www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/biography/Kolbe.html

Igy tortenhetett meg,- az orok legnagyobb megdobbenesere-,hogy az ehsegkamraba zart rabok, nem jajgattak, hanem enekelve vartak a Krisztussal valo talakozast...

es ettol kezdve az orok rabok iranti viselkedese is megenyhult...

Ma is vannak olyanok akik megkockaztatjak hogy mas modon kotelezzek el magukat a konfliktus Megoldojaval
magyarkurir.hu/hirek/egy-magyar-karthauzi-orokfogadalma
es vele egyutt avval a konfliktussal amit maga a Megoldo vett magara.

Van persze olyan is, aki kesobb bordzsekibe oltozik at, mert igy lehet kozelebb a fiatalokhoz, akiknek konfliktusaival is mintegy eljegyzi magat...

www.youtube.com/watch?v=AogGi1KcA_g&list=PLusR2uGLlj-CT-ezcJVwezirAbK_QdPvf

@pacsy: persze puspoki engedellyel ;-)
es ugy, hogy minden 10 napbol kettot az Oltariszentseggel tolt, teljes csendben....
(maskepp nem birna)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.18. 10:13:14

@János: Pali bá' valami olyat írt, hogy "szent a hitvesi ágy". Abban pedig az ókorban is szexeltek...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.18. 10:26:00

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "Pali bá' valami olyat írt..." - nem tudom, hogy ez kire vonatkozott, de az tény, hogy a KEK sok olyan állítást tartalmaz a szexualitással kapcsolatban, amely gyakran elkerüli a katolikus hívek figyelmét. Egy aktuális téma kapcsán pont most írtam erről egy friss posztot: kaleidoscope.blog.hu/2014/06/18/a_szexualitas_jelentosege

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.18. 10:36:47

@Dr. szpahi: Viszont (némi természetes szekciós nyomással)n sokat tett a fiatal férfiak stressztűréséért. Példának okáért soha olyan hülye főnököm nem lesz, mint Barta főtörzs, vagy Sáringer őrmester, vagy akár Pákolicz alezredes.

@vigyüktúlzásbaadolgokat: "kaja" (Diksun, more, mi a vaker?) Szabolcsban is van. Tűzifa is. Pénzből van kevés, és szétválóban van a társadalom: egyik pólusára azok kerülnek, akik dolgoznak, a másikra meg azok, akik (több) gyereket mernek vállalni. A köztük lévő nyél nem erősödik. A munkalehetőség kevés, a bűnözés túl csábító alternatíva (csempészés, jövedéki orgazdaság, uzsorázás, stb.)

De hogy a témánál maradjak: www.gorogkatolikus.hu/forum/index.php?topic=66.msg1566#msg1566

De érdemes szerintem elgondolkodni ezen a két cikken is:
- valasz.hu/itthon/panikriado-a-35-ev-felettieknel-100218
- valasz.hu/publi/mindenki-teherbe-100644

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.18. 10:49:18

Elnézést, hogy "magam alá" kommentelek!
Az utóbbi cikkel kapcsolatban kialakult párbeszéád szerkesztett változata a következő:
"A: Nem tudom, ki fogalmazta meg a nemzetmegmaradáshoz szükséges családmodellt ilyen versikében, de nagyon igaz.
"Egyet a mamának
Egyet a papának
Egyet az Istennek
Egyet a hazának"
(Tartalmi idézet, forrás nélkül.) A szórakozás csak ez után jön ez (lenne) a kötelesség, ez tenné lehetővé, hogy újabb évszázadok múlva is magyarok éljenek a Kárpát-medencében. Úgy hiszem, hogy a szinten tartáshoz szükséges 2,3-2,7 gyerek/család átlaga a meddő és sivár életű genderista üszők nélkül is összejöhet...

B: Biztos???

A: Csak a halál a biztos.
Családokról írtam. Azokról, akik csonka hazánkban Európában szinte példátlanul független felnőtt fiatalként 2-3 gyereket szeretnének, és akiket a mohó társadalom, legtöbbször a saját (önző) anyjuk megakadályoz ebben (Barsi Balázzsal szólva "pogány anyaistennőként felfalja magzatát"), és egy gyerekük ha lesz, vagy egy sem.
Ha az ország vezetése eltökélt abban, hogy "emlékük nemzedékről nemzedékre" évszázadokon át fennmaradjon, akkor az egykori gyarmattartó gazdag országokkal szemben nem fejlődő országokból "rendelnek" munka- és szaporodóképes tömegeket, hanem olyan társadalmi légkört teremtenek, hogy érdemes legyen házasodni (pl. nagy eséllyel ház, lakás is lesz hozzá), és érdemes legyen gyereket vállalni, mert az anyagi megbecsülés előbb-utóbb erkölcsi megbecsülést is eredményez, az pedig hosszú távon jobban motivál.
Nem a megélhetési szaporulatot kell támogatni. A munka- és a gyermekvállalást egymás alternatívájaként beállító szociálpolitika és társadalmi szemlélet immigrációt, és a nem munkaalapú közösségek túlszaporodását, végső soron a társadalom katasztrófáját, a nemzet pusztulását idézheti elő.
A jövedelemadó- és járulékkedvezmények jó irányba mutatnak, de önmagukban nagyon keveset érnek, tekintettel arra, hogy hazánkban az utóbbi években nem a munkát, hanem a fogyasztást adóztatja elsősorban. Minden olyan áru és szolgáltatás ÁFA-tartalma visszaigényelhető, amely beépül magasabb értékű, továbbértékesített anyagi javakba épül be, kivéve a „munkaerőáru” előállítását.
A gyerekenként az anyának és apának egyaránt biztosított nyugdíjkedvezmény nagyobb jelentőségű lenne. Ha pl. egy érettségizett/szakmunkásvizsgát tett gyerek után az anya 2, az apa 1 év kedvezményt kapna, és ha egy diplomát szerzett gyerek után az anya 3, az apa 2 évet (általános iskolát végzett, 18. évét betöltött gyerek után 1 és 0 évet), akkor nem néznének le "sajnálkozva" a nagycsaládokat, hanem ők jelentenének a pozitív példát, szemben a ma legnagyobb jóléttel és jövedelemmel rendelkező, azt fel is élő, a társadalomnak gyakorlatilag szinte semmi hasznot nem hajtó réteggel. Akiknek a nyugdíja, öregkori egészségügyi ellátása borítékolhatóan jóval több lesz, mint az általuk befizetett járulékok és biztosítási díjak a hozamukkal együtt.
A nemzet megmaradásának harmadik pillére a már említett lakástámogatási rendszer átalakítása és újraindítása, a negyedik a nagycsaládokat büntető jogszabályok megsemmisítése (jelenleg a 4 és több gyerekes családok luxus-illetéket és luxusadót fizetnek, ha autót mernek venni, mert 1500 ccm alatti 6-9 személyes strapabíró és olcsó üzemeltetésű autót nem igazán lehet kapni).
A hatodik az édes- (és nevelő-)anyák számára munkaidő-kedvezményt (csökkentett, 4-6 órás munkaidőt, rugalmas és/vagy osztott munkaidőt) biztosító munkáltatók számára biztosítandó adó- és járulékkedvezmények rendszere, a hetedik a családbarát, gyermekbarát munkáltatók jutalmazása, a nyolcadik a gyermekellátó rendszer fejlesztése (amely nem a végtelenségig szükséges, ugyanis a gyerekek utáni korkedvezménnyel nyugdíjba vonuló nagycsaládos anyukák még képesek lesznek aktív "nagymamaságra").
Ezeknek az intézkedések az állami kiadásokat növelő, bevételeket csökkentő hatása nem is olyan nagy. "Mindössze" választási ciklusokon és EU-tervezési szakaszokon túl is néző államháztartási és közszemléletre van hozzá szükség. De könyörgöm: ha egy erőmű vagy egy autópálya esetén képesek vagyunk erre, akkor a saját gyermekeink, pontosabban a saját jövőnk érdekében miért nem?
És most kell cselekedni. Ha ezeket az intézkedéseket nem hozzák meg időben, és nem betonozzák be, a család- és nemzetpolitika újból (továbbra is) a valóságtól elrugaszkodott pénzemberek játéktere lesz."

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.06.18. 11:11:09

@Kitalátor (másként) gondolkodó: érdekes írás, vannak benne olyan állítások, amelyek számomra elfogadhatatlanok, de vannak egész jó részei is.
Off: ezt írtad:"(Jó, tudom, hogy a római levelet nem is ő írta, de mégis.) " - csakhogy ezek szerint ez az idézet a Zsidókhoz írt levélből van, nem?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.06.18. 11:29:36

@kaleidoscope: Persze, én úgy tanultam, hogy az az a páli levél, amelyt nem Szent Pál apostol írt.

stlouisdefrance 2014.06.18. 19:26:51

@pacsy: szia és köszönöm a linket. a válaszomat a témával foglakozó eredeti posztba írtam, nagyon örülni fogok, ha elmondod, mit gondolsz arról, amit írtam.

@csaba carmarthen: szia és köszönöm a hosszú írást. jóleső érzés, hogy ennyire a szíveden viseled a blogközösség leki üdvét, köztük az enyémet is. Remélem Isten megáld érte.

csaba carmarthen 2014.06.18. 19:37:58

@stlouisdefrance: es Teged is megald!
Nemcsak remelem, - tudom.
;-)

Antal József 2014.06.19. 14:53:54

Tisztelt kitalátor!

Teljes mértékben egyetértek Önnel.
Ma a nagycsaládosok olyan kicsi közösséget alkotnak, hogy nem éri meg a politikának felkarolnia őket.
A politika jelenleg nem ismeri el, hogy a felelős (és ezen van a hangsúly) családnevelés a legnehezebb munka.
Az állam - és ezenáltal az összes polgára - számára a legnagyobb hasznot hozó, értékteremtő munka.
Az állam adósa a nagycsaládosoknak.

csaba carmarthen 2014.06.19. 16:40:18

@stlouisdefrance: Szivesen
(marmint... ami az en reszem...)
Soli Deo gloria!

Ezt a konyvet egyebkent
polczer.hu/gondolatok_michel_q_igyelnijo.htm
szinten egy ..pap.. irta.

O viszont munkasok es fiatalok kozt elt es dolgozott Le Havre-ban; ebbol (is) adodoan nyelvezete nelkulozi pl. a pszihologia magasabb roptu kifejezeseit...

Ugyanakkor, azt hiszem nem csupan azok szamara erthetobb ez igy, akik mondjuk nem tanultak pszichologiat, vagy kevesbe jaratosak ezen terminologiaban, hanem mindenki szamara.

Michel Quoist ui. nem az ember agyahoz, hanem az emberhez
akar szolni.

(ezert is ideztem tole)

Udv: csaba

Zsbura 2014.06.20. 12:30:16

@pacsy: Kedves Pacsy! Írnál néhány gondolatot a NÉMASÁG című könyvel kapcsolatban? Fogékony vagyok a spiritualitásra, de ennek a könyvnek a végkifejletére - Isten tervében - nem tudok ráérezni. Úgy maradt meg bennem, hogy abban a japán politikai helyzetben mind a misszionáriusok, mind a megtért keresztények vesztesek. A misszionáriusok legalábbis megtörtek és zsákutcába kerültek, a keresztények pedig értelmetlen halált haltak - nem vértanúhalált. Talán az értelmetlen vérontás megakadályozására - hiszen a megtérnek vélt keresztények valami nemlétező országért adták az életüket - árulta el látszólag az élenjáró jezsuita atya a hitét ????
Mit gondoljak minderről?

pacsy 2014.06.20. 15:25:48

szia @Zsbura: örülök, hogy fogékony vagy a spiritualitásra. kérlek, légy még egy pici türelemmel, nemsokára válaszolok!

jaj, aki azért jár ide, hogy egy pappal beszélgethessen, amire máshol kevés alkalma van (érdekes, én meg szinte csak papokkal baszélgetek...), annak be kell vallanom: itt most a személyemben csak egy halálosan kimerült papot találtok, akinek minden baja van, nyűgös a környezetére és általában véve is elege van a világból. szóval egy olyat, aki alig felelős a szavaiért, annyira el van csigázva így a félév végére (ezúton is bocsánat a néha türelmetlen és indulatos/szenvedélyes reakciókért).

igazán sajnállak titeket miattam... :) (meg magamat is persze.) de hát most ezzel kell beérnetek. azért - szerencsére és megnyugtatásul - már látszik az alagút vége is és hamarosan pihenni is fogok. alig várom... szép nyarat mindenkinek!

Zsbura 2014.06.20. 17:34:18

@pacsy: Jó pihenést kívánok! De jó ilyen őszinte szavakat olvasni! Akkor én is lehetek most kimerült, uncsi. Pappal beszélgetni máshová is járok ...

pacsy 2014.06.20. 22:00:10

@Zsbura: :) aranyos vagy, köszi!

csaba carmarthen 2014.06.21. 20:16:37

@pacsy: @Zsbura:

"A misszionáriusok legalábbis megtörtek és zsákutcába kerültek, a keresztények pedig értelmetlen halált haltak..."

vagy megsem..(?)

www.youtube.com/watch?v=952pbJLQHQs

csaba carmarthen 2014.06.21. 20:21:52

www.youtube.com/watch?v=xx2MRo3M3Fs

Kolbe decided to build the monastery on a mountain side that, according to Shinto beliefs, was not the side best suited to be in tune with nature. When the atomic bomb was dropped on Nagasaki, Kolbe’s monastery was saved because the blast of the bomb hit the other side of the mountain, which took the main force of the blast. Had Kolbe built the monastery on the preferred side of mountain as he was advised, his work and all of his fellow monks would have been destroyed.

www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/biography/Kolbe.html

Zsbura 2014.06.21. 20:30:30

@csaba carmarthen:

Csaba, idemásolom Neked a könyvajánlót, néhány századdal előbb játszódik:

Endo Suszaku Némaság című regénye – témaválasztásában és szemléletében egyaránt – sajátságosan katolikus regény. Japánban játszódik, a 17. század elején, mikor a gyorsan terjedő kereszténységet hirtelen kitiltják az országból. A misszionáriusokat és az újonnan kereszténnyé lett japánokat brutális kínzásokkal kényszerítik hitük megtagadására. A regény főhőse egy portugál szerzetes, Rodrigues, aki társával elindul a messzi Japánba, hogy meggyőződjék a kósza hírek valódiságáról. A két szerzetest, célja elérésében – a misszionálás folytatásán túl – egy személyes indíték vezérli: az a hír járja ugyanis, hogy rajongva tisztelt hajdani szerzetes-tanáruk, a japán missziók legendás hírű vezéregyénisége is megtagadta hitét. Az ő sorsáról szeretnének mindent megtudni, amikor nekivágnak a kalandos tengeri útnak, hogy Indián és Kínán keresztül eljussanak Japánba…
A szamurájok kegyetlenségben harsány világa szinte fülsiketítővé erősíti Rodrigues háborgó lelkében Isten némaságát. Hogyan engedheti meg Ő ezt a tengernyi szenvedést? Isten nem marad néma, látszólagos hallgatásában sem! – érti meg legvégül Rodrigues, a szenvedő Krisztus arcában látva meg mesterének valódi arcát.
Egy részleteiben is kiváló, szellemében pedig kifejezetten keresztény ihletésű regényt vehet kézbe a magyar olvasó. Általa nemcsak egy izgalmas történet részesévé válik, hanem saját kereszténységének, saját Krisztus-képének bírájává is.

csaba carmarthen 2014.06.21. 20:37:24

@Zsbura: azt hiszem otthon megvan, bar meg nem olvastam.

Japannal kapcsolatban ma is sok katolikus, koztuk papok aggodalmukat fejezik ki, ami az orszag lelki jovojet illeti.

ugyanakkor a fenti linkeket azert tettem be mart azt gondolom... van remeny ;-)

..a konyvet majd megkeresem

kosz
cs

pacsy 2014.06.22. 10:41:03

@Zsbura: "Írnál néhány gondolatot a NÉMASÁG című könyvel kapcsolatban? ... a végkifejletére - Isten tervében - nem tudok ráérezni. Úgy maradt meg bennem, hogy abban a japán politikai helyzetben mind a misszionáriusok, mind a megtért keresztények vesztesek. A misszionáriusok legalábbis megtörtek és zsákutcába kerültek, a keresztények pedig értelmetlen halált haltak - nem vértanúhalált."

hát, feladtad a leckét... - nem is igérem, hogy megfelelek. (most értem a végére.)

az első gondolatom az volt, hogy megerősít: egy idő óta már nem bírok vallási témákról szóló irodalmat olvasni, annyira elmarad az élettől. talán csak Dosztojevszkíj kivétel, meg még egy-két szerző.

másodszor: nagyon húsba vágó témák, amikről egy csomó sors és történet jut eszembe, akiket személyesn is ismerek (én egy évet még az "átkosban" voltam papnövendék...). szerintem a könyv alapkonfliktusáról vannak nagyon hiteles források: moly.hu/konyvek/hetenyi-varga-karoly-papi-sorsok-a-horogkereszt-es-a-voros-csillag-arnyekaban-i - oral history, jó történeti feldolgozásban.

a konfliktus egyébként, nekem úgy tűnik, nagyon is valós - még ha ma kicsit posztmodern divat is mögékérdezni a kereszténység nevű metanarratívának. (Sanghajnak jelenleg két érseke van: egy földalatti és egy patrióta egyház képviseletében. mindkettő 90 éven felüli, mindkettő 20 éven felüli időt töltött börtönben - és történetesen mindkettő jezsuita. én leszoktam az ítélkezésről...)

a végső tanácsom pedig az, hogy ha a spiritualitás érdekel, szerintem ne a Némaságot (vagy Graham Green Hatalom és dicsőségét) olvasd, hanem szentek írásait (mondjuk Avilai Teréztől A belső várkastélyt, vagy bármi más!) avagy a missziók valódi történetét (például egy nem vallásos szerzőt, akit elvarázsolt a misszionáriusok hősiessége: moly.hu/konyvek/vamos-peter-ket-kultura-oleleseben ) jó tájékozódást!

Zsbura 2014.06.22. 11:45:55

Kedves pacsy, szívből köszönöm. Tavalyi évben sokat olvastam Nagy Szent Terézt, Vele töltöttem az évet. A hatalom és dicsőség viszont kedvencem,
ott tisztán látom, mire néz rá Grehem Green homályos, multifokális szemüvegen. De mégis, az a részeges pap, végül is pappá vált, igaz pappá.
Jó, megfogadom a tanácsod, hagyom a NÉMASÁG -ot. Csaj annyian hívták már fel rá a figyelmem, milyen jó könyv, bántott, hogy nekem nem jön át a lényege, a kimenetele.... Köszönöm szépen a linkeket is !

Sonni 2014.06.22. 19:33:30

Kedves @Zsbura,

Nekem hasonlo temaban az utobbi evekben a legjobban Ljudmilla Ulickaja Daniel Stein, tolmacs c. regenye tetszett...nem oly sotet, mint Dosztojevszkij, de nem kevesbe valosagos...

2014.06.22. 20:44:22

@Sonni:
Daniel Rufeisen kicsinyke közössége ma is létezik, jelenleg egy zsidó származású jezsuita atya vezeti...

David Neuhaus - 10th Anniversary of his Ordination 08.09.10
www.youtube.com/watch?v=4SIXQRb6LtY

Sonni 2014.06.22. 21:38:10

@Izrael misztériuma: Hat, ami a linket illeti...az izlesek es hangsulyok kulonbozoek...magam reszerol az effele "beautifully naiv, simplifying, well-dressed, middle-class North-American" stilus helyett a zurosebbnek latszo, de "eletszagubb" torteneteket hatasosabbnak erzem...ez lehet talan, amit @pacsy: is hianyol az un. "vallasos" irodalombol?

türkiz 2014.07.08. 12:02:41

"Ezek a nagy kegyelmek, amelyekkel Isten a lelket elhalmozza, akkora vágyat keltenek benne Teremtője után, hogy az élet valósággal kín rá nézve, de azért édes kín... Bármit lásson is maga körül, az mind terhére van. A magány ugyan annyira-amennyire felüdíti, de a fájdalom csakhamar visszatér és sohasem múlik el egészen... Hozzá még ez a nagy szeretet annyira gyöngéddé tette a lelket, hogy minden legkisebb alkalom lángralobbanthatja szerelmének parazsát s egyszeriben elröppen." Teréz

türkiz 2014.07.08. 14:57:05

"...az elmélkedés egészen abban merül ki, hogy Istent keressük benne, ha a lélek egyszer már megtalálta, nem igen hajlandó vállalni azt a fáradtságot, hogy újra keresse; sokkal szívesebben szorítkozik arra, hogy szeresse."

Önvallomás! Remélem, itt csupa olyan ember jár, aki mellett a megfelelő pillanatban mindig volt olyan lelki vezető/lelki kísérő, aki át-átsegítette őt minden olyan imatapasztalaton, ami ismeretlen volt előtte. Nekem ez nem adatott meg. Ahogy most kiderült, annyi eszem sem volt, hogy a polcomon mindvégig ott heverő Belső várkastélyért nyúljak. Életem legnagyobb mulasztása volt! A legnagyobb!!! Köszönöm @pacsy: ! és csak annyit, aki eddig elmulasztotta volna, ne várjon vele több mint 20 évet, mint én! :(

creed 2014.07.28. 15:22:31

Amikor ilyen hangvételű bejegyzéseket olvasok, különösen papoktól - ami itt már nem először fordul elő, akkor mindig elkezdek gondolkodni, hogy vajon miért is születnek ezek a kételyt ébresztő írások.

Ami számomra felkeltette a figyelmet: „Hogy mi mennyit ártottunk ezzel a katolikus szexuálmorállal…!”
Tényleg? Van külön katolikus szexuálmorál? Én azt hittem, hogy az Egyház ezen a téren is Krisztust tanítja. Ha pedig az Egyház által hirdetett szexuális tanítás megnyomorítja az embereket, akkor az vagy nem Krisztustól származik, vagy rosszul tanítják azt, vagy egyesek rosszul értelmezik azt. Én úgy látom mindhárom esetben a papok a fő hibásak (bocsánat tőlük).

Én úgy látom az Újszövetség szerint a szexuális viselkedést a keresztények az Ókorban jóval szigorúbban vették, mint manapság. Mintha ma lenne egyfajta megengedőbb álláspont. Nem ugyanaz az ember akkor is és most is? Nem ugyanazon tanítás/erkölcs alapján kellene élnünk? Mert az rendben van, hogy sokan nem tudjuk megtartani 100%-ban, de a egy pap attól még ne adja rá az áldását. A mércét, a keskeny utat viszont tartsa mindig láthatóan, hogy tudjuk mihez kell igazodnunk, hova kell felemelkednünk. Persze nem kell a bűnösre villámot szórni a magasból.

Sajnos a bejegyzés hangvételének is van egy olyan végkicsengése, hogy vannak a szerencsés kevesek akik meg tudják tartani a tanítást, a többiek meg megnyomorodnak. Tényleg? És hol van a kegyelem? És a Biblia ami a szűzi életmódot értékesebbnek mondja mint a házas életet?

Egy papnak a rezignált beletörődés és megengedés helyett nem inkább azt kellene először megtanulnia, hogy miért is van egyáltalán ez a szigorú erkölcsi tanítás? Mert fogadni mernék, hogy 100-ból 95 pap meg sem tudná indokolni, hogy valójában miért is tanítja azt az Egyház szexuális téren amit tanít. Azt, hogy miért is nem helyénvaló a szabados szexuális viselkedés, milyen rombolást végez elsősorban a lélekben. Először itt kellene rendet teremteni, aztán talán rendet tudnának tenni a hívők fejében is, együttműködve a kegyelemmel és akkor nem lenne ennyi megnyomorodott lelkű ember.

Antal József 2014.07.28. 18:31:53

Megy itt is picsi-pacsi duma.
Kit érdekel a szexualitás?...egy keresztény embert nem.
Van egy felesége és egy nagycsaládja.
A magyar római katolikus egyház inkább jó mélyen szégyellje magát, hogy még nem harcolta ki az államtól, hogy az egyházi esküvő hivatalos legyen.
Az egyházi esküvők statisztikailag tartósabbak és nagyobb hatalom előtt kötik meg, mint a magyar állam.

Az egyház csak korbácsolja a parázna nőket de főleg a parázna férfiakat...akiket még férfinak nevezni is bűn!!!

Az egyház ezért veszti a híveit: nincs múlt, nincs jövő.

csaba carmarthen 2014.07.28. 23:54:39

@Antal József:

Isten szeretetből küld hozzátok, hogy segítsek nektek megérteni: Nélküle nincs sem jövő, sem öröm, és főleg nincs örök üdvösség. Gyermekeim, hívlak benneteket, hogy hagyjátok el a bűnt, és fogadjátok el mindenkor az imát, hogy az imádságban felismerhessétek életetek értelmét. Isten odaadja magát annak, aki Őt keresi.
1997. április 25.
www.medjugorjeportal.hu/uzenetek/1997

2001. január 25.
„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy még nagyobb lelkesedéssel újítsátok meg az imádságot és a böjtöt, amíg az imádság örömmé nem válik számotokra.

Gyermekeim, aki imádkozik nem fél a jövőtől, és aki böjtöl nem fél a gonosztól.

Még egyszer megismétlem nektek: pusztán az imádsággal és a böjttel a háborúkat is meg lehet állítani, hitetlenségetek és a jövőtől való félelmetek háborúit.

Veletek vagyok, és ezt tanítom nektek gyermekeim: a békétek és a reményetek Istenben van.

Ezért közeledjetek Istenhez és tegyétek Öt az első helyre az életetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

www.medjugorjeportal.hu/uzenetek/2001

pacsy 2014.07.30. 06:40:47

@creed: sajnálom, hogy kételyt ébresztett benned a fenti írás. nem ez volt az elsődleges szándékom. persze, néha a kétely lehet jótékony is.

"Nem ugyanaz az ember akkor is és most is? Nem ugyanazon tanítás/erkölcs alapján kellene élnünk?" - szerentem: csak részben. éspedig azért, mert az erkölcs sohasem független a szociális környezettől. Te egyetértenél azzal, ha ma egy kisfiút/kislányt az anyukája Istennek ajánlaná és 10 éves korában kolostorba adná? mert ez évszázadokon keresztül szokásban volt európában (és ma is az némely buddhista országban). a házasság előtti nemi élet sem volt akkora probléma addig, amig 15 évesen mentek férjhez a lányok.

egyébként szerintem én nem hirdetek rezginált beletörődést azoknak, akiknek nem sikerül a magas mércét megtartani, és - ha jól emlékszem - még nem adtam az áldásomat bűnre. zavarna, ha liberális fényben tűnnék fel és általában egyáltalán nem úgy tartanak számon. a példák viszont, amiket hoztam, reális, életből vett dolgok; sajnálom, ha ez téged elbizonytalanított.

a papok felelősségét nem akarom letagadni, de azért nem csak a papokból áll az Egyház és annak tanítása, nem? nekem megnyugtatóbb (és hitelesebb) lenne, ha a "hívek" (és a saját) felelősségedre is figyelnél.

tudod, én igazából attól félek, hogy ha az emberek csak egy merev és kérlelhetetlen álláspontot hallanak az Egyháztól, mert akkor mindig marad majd egy maroknyi ember, egy sekrestyére való, akiknek ez ilyen vagy olyan okból tetszik (például a szexuálneurózisuk miatt is, bár nem csak), de elveszítünk olyanokat, akik nagyon is jó jószándékúak, ebben a világban élnek, őszintén keresik Istent és árnyaltabb útmutatásra várnak. azért, hogy őket "bent tartsuk" nem szeretném felhígítani a szexuálmorált (és más tanításokat), de talán nem is csak a merevség az egyetlen alternatíva. mert az engem általában riaszt.

@Antal József: mit értessz azon, hogy "picsi-pacsi duma"? abben a kontextusban ez engem sért. légy szíves, adj számot a szavaidról, és máskor meggondoltabban szólj hozzá!

Antal József 2014.07.30. 11:00:39

Tisztelt pacsy!

Elnézést ha úgy érzi ez megbántás. A nick nevével most szembesültem nem volt szándékos utalás rá máskor kerülöm.
Igaz, hogy ez "csak" egy blog és mindenki máshogy látja egy-egy téma fontosságát és érvel indokai mellett.
Minden szavam meggondolt volt.
A szexualitásnak szerintem zéró jelentősségűnek kellene lennie a katolikus egyház számára ma.
Ha ez a téma lenne a legfőbb gond ma és ekkora súllyal akkor valakik nagyon máshonnan néznek körbe ebben az országban.
Egy kis szende szűznek előadott felnőtt nő akinek már nagycsaládosnak kellene lennie szexeljen-e avagy nem?...na!
Ne a szexen törje a kis fejecskéjét hanem alapítson végre felelősen családot.
Ma amikor pedofilok állami kitüntetéssel gyerekeket molesztálhatnak és még számon se lehet kérni őket az egyház pedig hallgat addig bizony-bizony ezek témák így zéró jelentősségűek - szerintem.
Szép világban élhet az akinek már ott tartanak a dolgok, hogy erre ráérjenek.
Ami nem baj! Jó látni, hogy vannak elégedett emberek is végre. Ezt most ne vegye tőlem iróniának mert nem annak szántam.
Azt hittem, a komolyabb témákra is kaphatóak ezen az oldalon de tévedtem.
Ez pedig az én hibám.

creed 2014.07.30. 15:52:48

@pacsy: Szia, köszönöm a válaszodat, ritka, hogy egy blogíró közvetlenül válaszol egy kommentre.

Amikor megírtam a hozzászólásomat, a kifejtés rövidsége miatt sejtettem, már, hogy mit fogsz te vagy mások válaszolni rá, mert gondoltam, hogy félreérthető lesz egy-két dolog.

Írtad: "az erkölcs sohasem független a szociális környezettől". Ez számomra a relativizmus felé vivő hozzáállás. Én úgy gondolom, hogy vannak olyan erkölcsi parancsok amelyek örök érvényűek, amiket az Egyház tanít, és amelyek Krisztus tanításából levezethetőek. Élhetünk az ókorban, középkorban vagy most, ezek ugyanúgy érvényesek. Örök mérce. Pl gondolom a házasság felbonhatatlanságát mindig hirdette az Egyház, és nem azért, hogy kitoljon az emberekkel, hanem mert az Örök tanításból van. Ezek számomra az erkölcsi tanítások. Amiket te említesz, hogy 10 évesen adták férjhez a lányokat, az nem erkölcsi kérdés, hanem társadalmi-szociális kérdés, ami koronkét változhat. Semmi köze az ilyennek Krisztus tanításához. A kettőt nem keverjük össze. De amit örök érvényű tanításként Krisztus nekünk adott abból legalább elviekben ne engedjünk. Gyakorlatban sosem tudjuk megvalósítani itt a Földön, max a szenteknek sikerül, de ez nem jelenti azt, hogy jogunk van ezt az örök mércét lejjebb húzni, csak mert látjuk saját gyarlóságunkat. És hidd el személy szerint én ebben a témában senki nem fogok elítélni vagy erkölcsi magaslatokból villámokat szórni, mert aztán nekem van legkevésbbé jogom erre, és látom a felelősségemet is. De azt nehezen viselem, ha egy pap lejjebb próbálja ráncigálni a "szociális környezettől" független örök erkölcsi mércét (ezeket most nem kifejezetten rád írom, sokkal inkább az idézett fiatal kollégád döbbentett meg).

Félreérthető voltam a felelősséget illetően is: mindenkinek saját magának kell majd az ítélet elé állnia, nem foghatja majd a papokra a vislet dolgait. Nem is erről írtam, hanem a tanításról. Te Krisztus papja vagy, tanítói hatalommal felruházva. És neked egyértelműnek kell lenned, ige-igen, nem-nem. Szerintem ilyen kérdésekben nincs helye bizonytalan beszédnek. Mondhatod azt, hogy igen nehezen tartjuk meg az erkölcsi parancsokat, legtöbbünknek nem is megy. De - és ez a lényeg: van egy örök mérce ami felé törekednünk kell. Számomra a keresztény élet örök fejlődés, nem lehet elégedett az ember, de ott a felszólítás: "legyetek tökéletesek", ami nem villanykapcsoló módjára működik, hanem évtizedek fejlődésével, sok bukással tarkítva.

És végül a hangnemről: én legkevésbbé vagyok híve a dörgedelmes erkölcsi szónoklatoknak, meg a "bűnösök" dorgálásának. Egyébként is valószínűleg te sokkal jobban tudod, hogy mindenkinél más módszer jön be: valakit tényleg noszogatni kell, másnál meg a megértő hangnem a fontosabb. És itt van szintén a papok felelőssége - azért a papoké, mert elsősorban ti vagytok felelősek a tanítás átadásáért. Ami jelenti a tanítás pontosságát és az "interpretálást" is. És itt fontos, milyen hangnemben, milyen pontosággal adjátok tovább ezeket. Erre írtam, hogy sok pap tudja idézgetni a Bibliát, de valójában pl nem tudja megmagyarázni igazából miért is nem helyes a házasság előtti nemi élet.

Engem ugyanúgy riasztanak a "merev és kérlelhetetlen álláspontot" hirdető papok, akikben egy szemernyi megértés sincs. Az ilyenektől nekem is elmegy az életkedvem. A szexuális téren az Egyház tanítását nehezen teljesítő emberekkel (kb 99%) megértően-segítően kell viselkedni (aztán a szerencsések megházasodnak, vagy megöregszenek). De azt hiszem valahogy finoman mindig oda kell csempészni azt a mércét amihez igazodni kell, amit nem lehet szem elől téveszteni. És fontos hangsúlyozni a kegyelemmel való együttműködést, mert azt is tudjuk: ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges.

Legkevésbbé bántó vagy kötekedő célzattal, sokkal inkább tisztelettel,
Gábor

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.30. 16:47:45

@pacsy: "zavarna, ha liberális fényben tűnnék fel és általában egyáltalán nem úgy tartanak számon."

Azért az sem mindegy, hogy mit értesz liberális alatt. Így ez a mondat nagyon félreérthető.
Megismételném, amit az Igen a harmadik ...-topikban írtam a posztodról: "Tehát ami benne van pacsy cikkében: érzékeli a problémát, mentőövet nyújt, de alternatívát sajnos nem tud nyújtani. Ő személyesen megteszi, ami emberileg lehetséges: nem vegzálja a híveit tisztaság-kérdésekben, de ettől a hivatal gépezete mehet tovább a maga útján."

Egy IM által belinkelt érdekes cikkről volt szó.
www.merleg-digest.eu/egyhaz-hatalom-es-test-lelkipasztori-teologia-nezopontjabol/

misihanna 2014.08.13. 01:02:48

Teljesen egyetértek Gáborral, amit a mércéről mondott, amit nem szabad eltagadni, bármilyen is ez a 'mai világ'. Vagy ússzunk az árral?
Evangéliumi TANÁCS az Isten Országáért vállalt tökéletes tisztaság(cölibátus, szüzesség), az állapotbeli tisztaság viszont KÖVETELMÉNY nemdebár. (idézőjel nélkül)
Az sem helyes, ha valaki belecsontosodik a nagy "tisztaságba", és bekattan (az önismeret és a drága Jézus hol maradt el náluk?A testi tisztaságot megőrzte, de a szív tisztaságát nem szerezte meg), és az sem normális, ha múzeumba mutogatjuk azokat, akik mondjuk önmegtartóztattak a házasságig, vagy megtartották a cölibátust. Nem ez lenne az alap, a normális?

Szerintem ezt a tisztaság-dolgot nem kellene eljófejkedni, hogy ezáltal szimpibb legyen az illető pap, persze kiutálni se az "árral úszókat", Jézus egyiket se tette.
Ki kell mondani, ami nem helyes, elítélés nélkül. (még akkor is, ha ez most egy ordas közhely volt.) Az evangélium nem egy konfekciódarab, amit az épp aktuális világra ráigazítunk.
(Bocs, ha esetleg ismétlek valakit, nem olvastam el minden kommentet.)
süti beállítások módosítása