Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

boldogság (8) egyház (54) európa (10) ferencpápa (9) filozófia (8) gondolat (10) gondolatébresztő (19) hit (24) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (14) jézus (11) katolikus (12) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (12) vallás (16) vallások (10) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

Politikailag korrekt tömeggyilkosok

2014.08.26. 19:24 scapinelli

keresztrefeszítés.jpgPár éve csak érettségi tétel volt, egyszer volt, hol nem volt-történet a keresztényüldözés. Feledve már a diktatúra rafinált mesterkedése, hogy kiszorítsa előbb a közéletből, majd mindenhol az egyházakat. Idővel kiengedték az utolsó börtönben sínylődő papot is, és az egyházak és az állam hivatalosan jól megfértek egymás mellett, szigorúan elkülönítve persze, a fertőzés veszélye miatt. A vájt fülűek persze hallották, hogy itt-ott a sötét Afrikában időnként lemészároltak egy-két keresztényt, de az ugye messze van… Nézhetjük hát tovább a karosszékből a katasztrófákat, ropit majszolva és sörözve-kólázva. De ez már mégis sok! Újságírókat nem fejezünk le, ugye, a szólásszabadság miatt, meg akkor ki számol nekünk be a napi katasztrófákról? Hisz jogunk van információra, avagy? A dzsihádisták is érezhették, hogy taktikai hibát követtek el, mert gyorsan szabadon engedték egy kollégáját. És elismerve a sajtó jogait, interjúkat adtak. Ünnepélyesen megígérték, hogy folytatják. Aki nem ért egyet velük, az áttérhet az iszlámra, vagy fizethet adót. Ilyen egyszerű. Vajon egykulcsos adót kell fizetni? S vajon hány százalékos? Kiderült, hogy fejadóról van szó, és nagyjából százezer forintnak felel meg, a jövedelem nagyságától függetlenül. Ez demokratikus, de nem szociális. Lehet, hogy egyesek az összeg csekély volta miatt már fontolgatják, hogy felveszik a kalifátus állampolgárságát.

Amúgy a tegnapi szabadságharcosok, akiket immár korrektül terroristának kell nevezni, gyerekeket is lefejeztek. Videokamera előtt. A nyugati polgár ezt elítéli. Akkor nem szólt semmit, amikor Afrikában vagy Kambodzsában gyerekkatonák fejeztek le felnőtteket, például szüleiket. Mifelénk ilyet kiskorúak csak videojátékokban követhetnek el. Politikailag persze az sem korrekt.

Bár az elmúlt évekbe másfél millió keresztényt űztek el a Közel-Keletről, csak a lefejezésekre szisszent fel úgy-ahogy a Nyugat. Eszembe jut a szimbák lázadása az egykor belga-Kongóban, a gyémántban és uránban gazdag Katanga tartományban, nem sokkal a függetlenné válás után. Szimba oroszlánt jelent. Most már a Googleban csak bájos plüssállatok szerepelnek e címszó alatt, az egykori katangai emberevőknek nyoma veszett az internet sűrűjében. Elfelejtettük őket.

Akkoriban meginterjúvoltak elfogott lázadókat és meginterjúvolták őket – a sajtószabadság már akkor is szent volt – igaz-e, hogy emberevők. „Bizony, előfordult” – válaszolta a hajánál fogva rángatott rab. „És fehéreket is megesznek”?” – kérdezte nagy naivul a riporter. „Azokat nem, mert azok meg vannak számolva!” – hangzott a felejthetetlen válasz.

S vajon mi számon tartjuk-e azokat, kik hitükért adják életüket, ma?

66 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr396637855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.08.26. 20:25:14

Ma este 19 órakor két magyarországi templomban is csatlakoznak az USA-beli jezsuita Marquette Egyetem közösségének imájához, akik a terroristák által meggyilkolt James Foley katolikus újságíróra emlékeznek

Ma este hazánkban is imádkoznak a keresztényüldözések áldozataiért
www.magyarkurir.hu/hirek/ma-este-hazankban-is-imadkoznak-keresztenyuldozesek-aldozataiert

2014.08.26. 21:19:55

NIGERIA: Boko Haram terrorists slaughter 1,000 Christians by shooting them, cooking them alive and chopping them up in pieces

www.barenakedislam.com/2014/08/17/nigeria-boko-haram-terrorists-slaughter-1000-christians-by-shooting-them-cooking-them-alive-and-chopping-them-up-in-pieces/

Antal József 2014.08.27. 08:51:43

Az európai unió nem tarja számon: sem a kereszténységét sem azt, hogy keresztényeket ölnek.
A gázai bombázásokat sem ítéli el ahogyan a megölt keresztényekre is magasról tesz. Ukrajna érdekli mert ott a megszerzendő piac a számára.
Merkel, Hollande, Cameron csak a hasznot húzza a keresztények gyilkoltatásából.
...mert bizony miattuk is lehet megtenni ezeket a gyilkosságokat!

tomasszo 2014.08.27. 12:52:52

A keresztrefeszítésekről hallottam a rádióban, de szinte hihetetlennek tűnt. A világ bizonyos részein bevett gyakorlat az "önmegfeszítés", amikor segítséggel próbálja átélni Krisztus szenvedéseit egy emberke. Magamon belül ezt (ha egyáltalán) valahogy így képzeltem el ebben az esetben is, mondjuk, hosszú órákat nem meditáltam rajta; azt hiszem egyszerűen nem hittem el.
A szélsőségesek részéről (számomra) ez teljesen érthetetlen, hisz a vallás tisztelete fundamentalizmusuk alapja (de szép szókép). Amennyire én tudom, a "nyugati világ" egyes társadalmi jelenségeivel szemben a mai napig megdöbbenéssel állnak. Talán ez jogosíthatja fel őket a szörnyűségekre?

Antal József 2014.08.27. 17:16:00

Semmi sem és senki sem jogosít gyikkosságra.
Semilyen formában.
Az Iszlám Állam kizárólag az USA és az unió miatt működhet és kegyetlenkedhet.
Az USA az unió támogatása mellett miután lerohanta Irakot szándékosan egy tehetetlen államot hagyott hátra.
Így továbbra is az USA irányítja a bábállamot...és most a vérszemet kapott IÁ is. Az unió USA hű csatlósaként hallgat és az olajért cserébe hagyja, hogy gyerekeket feszítsenek keresztre.
Miután az IÁ jelképesen megtámadta a Golán fennsíkon Izraelt lesz egy jelképes tisztogatás.
Kettő nap alatt be lehetne szűntetni minden keresztény- és egyéb üldözést.
Ameddig az unió és az USA politikusai ugyanolyan lelkűek pontosan mint az IÁ addig nem lesz változás csak egyre több halott.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.08.27. 17:32:19

"Boldogok a kik üldözést szenvednek az igazságért; mert övék mennyeknek országa." (Máté 5,11 Káldi fordításában)

Krisztus nem véletlenül mondja ezt az egyik leglényegesebb tanító beszédében. Az üldöztetés bár kegyetlen és tragikus, de hozzátartozik a kereszténységhez. Megkezdődött már szinte az egyház megszületésének első pillanatában, ahogy az Apostolok cselekedeteiben olvassuk, és tartani fog a legutolsó időkig, ahogy a Jelenések könyve írja. Hálát kell adnunk az Úrnak, hogy minket nem személyesen érint.

Most az iszlám szélsőségesek keresztényüldözése került a média fókuszába. Ugyanakkor amiről senki sem beszél, hogy a kommunista Észak-Koreában például halálbüntetés jár a Biblia birtoklásáért. Dél-Amerikában a drogbárók végeztetik ki azokat a papokat, akik próbálnak lépni valamit a kizsákmányolt, megnyomorított, drogtermesztésből élő helyi lakosság érdekében.

De nem szabad elfelejteni, hogy mindez nem csak a keresztényeket érinti. Az iszlám szélsőségesek más vallásokat is üldöznek, még az iszlám különböző irányzatait is. Észak-Koreában a buddhistáknak sem jobbak az életbenmaradási esélyeik, mint a keresztényeknek. A drogbárók is kivégeztetnek mindenkit, aki az útjukba áll, humanitárius segítőket, újságírókat stb.

A politikusok vonják le a megfelelő következtetéseket az éppen zajló keresztényüldözésekből, de véletlenül se akarjanak valamiféle "keresztényügyet" kreálni az egészből.

Vértanúinkról nekünk kell megemlékeznünk kellő gyásszal és kellő tisztelettel. Szeretteink halála intim dolog, nem politikai bulvártéma.

2014.08.27. 18:00:50

Parolin: Irakban nem az iszlám és a kereszténység közötti összecsapásról van szó
www.magyarkurir.hu/hirek/parolin-irakban-nem-az-iszlam-es-keresztenyseg-kozotti-osszecsapasrol-van-szo

csaba carmarthen 2014.08.27. 21:52:08

(2) Ima a Globális Uralkodókért

sandboxtactics.com/wp-content/uploads/2014/02/islamic-terrorist-training-camps-us.jpg

„Örök Atyám, a Te szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében kérlek, Védd meg gyermekeidet az üldöztetéstől, melyet

a globális hatalmak terveznek az ártatlan nemzetek ellen.

Imádkozom azon lelkek bűneinek bocsánatáért, akik ezt az üldöztetést okozzák, hogy ők alázatos és töredelmes szívvel visszatérhessenek Hozzád.

Kérlek, adj a Te meggyötört gyermekeidnek erőt, hogy elviseljék az ilyen szenvedéseket, engesztelésül a világ bűneiért, Krisztus, a Mi Urunk által. Ámen.”

nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

................
www.youtube.com/watch?v=ZsZjoxNPAL8

"....célja a népesség erős csökkentése a földön...."

www.youtube.com/watch?v=N_zNFuVaqTI

Antal József 2014.08.28. 11:27:27

Irakban a keresztényüldözés és gyilkosságok George W. Bush nevéhez köthető. 2003-ban 1,5 millió keresztény élt Irakban.
George W. Bush miután az olajért kitalált egy mondvacsinált casus bellit lerohanta Irakot. Saját maguk vallották be utólag a mondvacsinált ürügyet.
George W. Bush a casus bellit "keresztes hadjárat"-ként adta elő. Szándékosan vallási színezetet adott az olajlopásnak. A muzulmánok 2003-ban kiáltották ki bűnösnek a keresztényeket és kezdték el módszeres írtásukat. Az unió bólogatott hozzá.
Azóta egymillió keresztényt öltek meg, üldöztek el.
A "sötét"-nek nevezett középkorban - ami persze egy ugyan olyan hazugság mint George W. Bush összes tette - sem írtottak és gyilkoltak meg 1000 év alatt annyit mint most 10 év alatt !!!
A nyugat meg hallgat: írogat a burkáról, az antiszemitizmus másodpercenként téma a sajtóban az iagzi és valódi mészárlás pedig tabu.
Itt a magyar jezsuiták is kiveszik bőven-bőven a részüket belőle.
Jézus pedig szégyelli, hogy ilyenek a nevével visszaélnek.

Constantinvus Literator 2014.09.01. 08:59:24

@Antal József: Források, ahonnan az adataid származnak?

csaba carmarthen 2014.09.01. 15:42:31

@Constantinvus Literator: "Források, ahonnan az adataid származnak"..

Felsobb utasitas az Irakban szolgalo ameriakai katonaknak :

<<Ugyanaz szemely volt aki ezt az utasitast adta nekunk:
Az a katona aki elsonek kesel halalra egy embert, kulon kimenot kap, hogy hazaterhessen Irakbol."

1.02,
This is the same individual who had stated:
"The whoever get the first kill by stabbing one onto death will get afforded pass and will have returned from Iraq "
www.youtube.com/watch?v=RfBQb6zrGzY
.......................................
US soldier:
www.youtube.com/watch?v=4te0C4NT2H0
If we don't act now we will lose all our rights
Ha nem cselekszunk azonnal minden emberi jogot elvesznek tolunk

You don't have to believe me wht I am telling you can work it out yourself
Nem kell hogy higgyel nekem nezz utana...

..minezekek feketene feheren megtalalhatok a rendeletekben...

..a csaladom ugy nott fel, hogy szabad levegot szivhatott..

..egyesek talan azt gondoljak ilyenek soha nem tortennenek meg, de minek is tennenek be valamit a torvenyekbe, ha nem akarnak elni vele...

..en arra eskudtem fel hogy megvedem hazamat a kulso es belso ellensegtol...

mindenki folyamatosan veszti el a jogait akozben hogy en itt beszelek...

..egyik percrol a masikra viiszatarthatnak minden elelmiszert...

a FED torvenytelenul vette at a hatalmat az orszag felett mivel bunozokent kezukbe vettek a penzkibocsatast...
...

Us soldier:

azt mondtak nekunk terroristak ellen harcolunk, de a valodi terrorista en voltam es a megszallasunk volt a valodi terrorizmus...
www.youtube.com/watch?v=W6TlQbuLjIU

@Antal József:

A hegeli dialektikat kovetve a globalistak ket egymassal ellentetes erot hoztak letre:

"A Libaralis demokrata" nyugatot
es
"a Terrorizmust" avagy " a politikai iszlamot"
hogy rakenyszeritsek az emberiseget az altaluk felkinalt vegso alternativara
-az "uj vilagrend"-re...

tariganter.wordpress.com/2011/09/25/globalists-created-wahhabi-terrorism-to-destroy-islam-and-justify-a-global-state/

Terrorista kikepzotaborok az USA-ban

sandboxtactics.com/wp-content/uploads/2014/02/islamic-terrorist-training-camps-us.jpg

Dán 7.25
Azt tervezi, hogy megváltoztatja az időket és a törvényeket.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

83.Könyörögve kérünk Téged, szabadítsd meg a világot a gonosztól.

Irgalmadért esedezünk azon lelkek számára, akik rettentő nehézségeket okoznak Gyermekeidnek a földön.

Kérünk, bocsáss meg nekik.

Kérünk, távolítsd el az Antikrisztust, amint ő felfedi magát.

Kérünk Téged, drága Urunk, csillapítsd le büntető Kezed.

Könyörögve kérünk Téged, inkább fogadd el imáinkat és szenvedéseinket, Gyermekeid szenvedéseinek enyhítésére, ebben az időben.

Bízunk Benned.

Tisztelünk Téged.

Hálát adunk Neked az Általad hozott nagy áldozatért, mikor elküldted egyetlen Fiadat, Jézus Krisztust, hogy megváltson bennünket a bűntől.

Örömmel fogadjuk a Te Fiadat, újra, mint az emberiség Megmentőjét.

Kérünk, oltalmazz meg minket. Óvj meg bennünket minden veszedelemtől. Segítsd meg családjainkat. Irgalmazz nekünk.

Ámen.”

nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.01. 15:48:34

@Constantinvus Literator: Én sem tudnám megmondani honnan vannak @Antal József: adatai. A korábbi másfélmilliós adatot én is így olvastam, mostanra viszont tudomásom szerint nem egymillióval lettek kevesebben, hanem egytizedére, mindössze 150 ezer főre zsugorodott a helyben maradt közösség létszáma. Nem emlékszem hol olvastam, jó eséllyel az orthodox hírportálon, bár ez egyáltalán nem biztos: myocn.net/

csaba carmarthen 2014.09.01. 15:58:08

@m-athos:

As a result of this the death estimate was revised to 1,033,000 with a given range of 946,000 to 1,120,000.[4][5]

en.wikipedia.org/wiki/ORB_survey_of_Iraq_War_casualties

ez csak a halottak szama, sebesultek ,menekultek, szetzuzott csaladok nincsenek benne

@Antal József:

a szetzuzuott csaladok fiataljai nagy valoszinuseggel konnyen ravehetok hogy "harcoljanak a szabadsagert"

mondjuk egy amerikai terrorista kikepzo taborban tovabbkepzodve

sandboxtactics.com/wp-content/uploads/2014/02/islamic-terrorist-training-camps-us.jpg

hogy igy aztan eszkozok legyenek a globalistak terveinek beteljesiteseben

A hegeli dialektikat kovetve a globalistak ket egymassal ellentetes erot hoztak letre:

"A Libaralis demokrata" nyugatot
es
"a Terrorizmust" avagy " a politikai iszlamot"
hogy rakenyszeritsek az emberiseget az altaluk felkinalt vegso alternativara
-az "uj vilagrend"-re...

tariganter.wordpress.com/2011/09/25/globalists-created-wahhabi-terrorism-to-destroy-islam-and-justify-a-global-state/

csaba carmarthen 2014.09.01. 17:23:19

A hegeli dialektikat kovetve a globalistak ket egymassal ellentetes erot hoztak letre:

"A Libaralis demokrata" nyugatot

es

"a Terrorizmust" avagy " a politikai iszlamot"

hogy rakenyszeritsek az emberiseget az altaluk felkinalt "vegso alternativara"
-az "uj vilagrend"-re...

Following the dictates of Hegelian dialectic, the Globalists have created two antagonizing forces, the “Liberal-Democratic” West, against Terrorism, or “political Islam”, to force us into the acceptance of their final alternative, a New World Order.

tariganter.wordpress.com/2011/09/25/globalists-created-wahhabi-terrorism-to-destroy-islam-and-justify-a-global-state/

Történelmi interjú Aaron Russo-val:

Tehat a vegso cel ami ezeknek az embereknek a szemuk elott lebeg egy Vilagkormany letrehozasa, amit a bank rendszer, a bankarok iranyitanak. Kis lepesekben haladnak...es a vegso terv, hogy letrehozzanak egy vilagkormanyt ahol mindenkinek beultetnek egy RFID chipet a bore ala..az osszes penz abban a chipben lesz...Erted ? nem lesz tobbe keszpenz...
www.youtube.com/watch?v=nSm6Awh2Fms

Jelenések 13:16-18: „

Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.”

....az Antikrisztus már most készíti a béketervét, amelyet hamarosan nyilvánosságra hoz, miután a háborúk széles körben elterjednek a Közel-Keleten, és amikor a szenvedés és a borzalmas gyötrelem már azt jelenti, hogy nincs remény.

Ekkor fog ő felbukkanni hirtelen, és úgy jelenti be magát a világnak, mint a béke embere, egy csillogó drágakő, amely ragyogni fog a sötétség közepette.

Amint a nyilvánosság elé lép, minden idők egyik legkarizmatikusabb politikai vezetőjének fog tűnni.

Vonzó, megnyerő és gondoskodó személyisége meg fogja téveszteni az emberek nagy többségét.

Szeretetet és könyörületességet fog sugározni, és keresztényinek fog tűnni. Mindeközben egyre több hívőt fog vonzani, és ő olyanná válik, mint Én, a Messiás.

Úgy fog tűnni, mintha a nemzetek közötti egységet hirdetné, és a világon, szinte minden országban szeretetnek fog örvendeni.

Aztán olyan lesz, mintha természetfeletti képességei lennének. Sokan azt fogják hinni, hogy őt Atyám küldte, és hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus, a Világ Megváltója.

Imádkozni fognak hozzá, szeretni fogják, feladják majd az életüket érte, és ő kineveti és kigúnyolja majd őket, amikor nem látják őt.

Minden idők legnagyobb megtévesztése lesz ez, és a terv az, hogy ellopja lelketeket, hogy elvegyen benneteket Tőlem.

Ő (az Antikrisztus) és a Hamis Próféta, aki mint egy Király fog Péter Székében ülni, titokban tervezik majd az egy-világvallást.

Ez egy keresztény-jellegű vallásnak fog tűnni, amely a szeretetet hirdeti. Viszont ez nem az Istentől származó felebaráti szeretetet fogja hirdetni, hanem az Antikrisztus iránti szeretetet és hűséget, és az önszeretetet.

Ezzel a förtelemmel még nincs vége, mert amikor ők (az Antikrisztus és a Hamis Próféta) elcsábították Isten gyermekeit, akkor fog elkezdődni a támadás.

Hirtelen mindenkitől azt fogják kérni, hogy fogadják el az egy-világ Hűség Jelét. Egy egyesült világ, amelyben minden embernek részesülnie kell.

Ez irányítani és ellenőrizni fogja a pénzeteket, az élelemhez való jutásotokat, és azt, hogy hogyan éltek.

A szabályok közül sok azt fogja jelenteni, hogy rabokká váltok majd. A Fenevad Bélyege lesz a kulcs a cellátokhoz, amely révén az ellenőrzésük alatt tartanak benneteket.

A 666-os szám bele lesz rejtve egy chipbe, és arra fognak kényszeríteni benneteket, hogy fogadjátok el azt, akárcsak egy védőoltást.

nagyfigyelmeztetes.hu/2012/06/a-666-os-szam-bele-lesz-rejtve-egy-chipbe-es-arra-fognak-kenyszeriteni-benneteket-hogy-fogadjatok-el-azt-akarcsak-egy-vedooltast/

IILiliII 2014.09.02. 03:57:31

Köszönöm ezt a posztot. És a hozzászólásokat, különösen a linkeket. Én nem tudtam erről. Most, hogy pár napja kicsit utánakerestem, egyszerűen nem is értem, hogy lehet, hogy nem tudtam. Nem csodálkozom, hogy nincs túl sok komment. Három napig szinte beszélni nem tudtam.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.02. 18:37:14

"Magyarország mindenképpen a rossz oldalon fog állni, mert csak rossz oldalak vannak. (...) Olvasó, ha pártot ütsz bármelyik hadviselő fél mellett, erkölcsi öngyilkosságot követsz el. Az egész rossz, nem a fele."

TGM a kelet-ukrajnai helyzetről, egyebeket is érintve:

"A nemzetközi politika irracionalitásában nincs semmi új. Az Egyesült Államok – Zbigniew Brzezinski ihletésére – mindent megtett, hogy aláássa az iszlám világban a világi-katonai diktatúrákat. Mert ezek hajlottak a Szovjetunióhoz való közeledésre. Ennek köszönhetjük a tálib rezsimtől az al-Káidáig és a félelmetes, vérengző iszlám kalifátusig (IS) az emberellenes, főleg nőellenes fundi zsarnokságok elképesztő rémuralmát. Brzezinski (aki nem volt buta ember, történelmi tudása pedig kifejezetten jelentős) tudatosan választotta azt, amit oly sokszor választottak már (többek között ellenségei, a sztálinisták): Belzebúbbal űzni ki a Sátánt. Most éppen az ukrán-lengyel (és román) sovinizmus oroszgyűlölete a kiválasztott (ezt jelzi Donald Tusk lengyel miniszterelnök megválasztása is erre a magas, ám befolyás nélküli tisztségre, az Európai Tanács elnökségére), ez fogja magával rántani a Nyugatot és Kelet-Európát a háborús veszedelembe."

A teljes cikk:
hvg.hu/velemeny/20140902_Ukrajna_es_mi

2014.09.02. 19:16:29

ki mondta e prófétai figyelmeztetést és mikor?

Oroszország felemelkedésével és a katonai agresszió útjára való lépésével egy másik korszak kezdődött el, ahol Magyarországnak biztonsági okokból szüksége van egy nagyon erős európai és transzatlanti együttműködésre.

2007-2010.orbanviktor.hu/beszedek_list.php

több ezer halott és egymillió menekült Ukrajnában...

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.03. 11:11:03

@Izrael misztériuma:
Nem nyitja meg nekem a linket, de látatlanból lefogadom, hogy ezt a 2007-es Putyin-Gyurcsány találkozó alkalmából mondta Orbán.
Ahol többek között elkezdték tárgyalni azt a paksi projektet is, amit végül Orbán írt alá. :)

És úgy látszik az Orbán által igényelt transzatlanti együttműködés is megvalósult, hiszen az oroszok szerint amerikai nyomásra tankokkal segítjük Ukrajnát. :)

A politika diszkrét bája.

Antal József 2014.09.03. 13:48:44

A cikkel ellentétben itt két újságíró lefejezése miatt "hördült fel" a világ.
A kivégzettek maguk mondták el az igazságot.
Az az USA aki az olajért több száz katonáját áldozta fel és odadobta a terroristáknak - akik nem iszlám vallásúak - az ottani keresztényeket az pofátlanul most velük "kampányol".
A többi áldozattal szinte senki nem fogalakozik.
A pofátlan USA most dobál nekik egy kis túlélő csomagot de az olajjal ellentétben nem érdekli őket a rengeteg áldozat amiért ők az első számú felelősek.

2014.09.04. 13:53:38

@m-athos:
"A politika diszkrét bája."

“Olyasmi történt, amely a hidegháború vége óta nem fordult elő. A nyers erőpolitika birodalmi szemléletű és erejű érvényesítése, amelyet Oroszország most vállalt, az elmúlt 20 évben ismeretlen volt”
(orbán)

Orbán hat éve még orosz agressziónak nevezte az orosz agressziót
444.hu/2014/09/04/ruszkik-haza/

IILiliII 2014.09.04. 16:47:00

@Izrael misztériuma:
átlagemberből szörnyetegek:
"...a vert gyerekek tovább vernek, a fenyegetettek fenyegetnek, a megalázottak megaláznak és a lelkükben megöltek ölnek." (Alice Miller)
amíg valaki meg nem gyógyítja őket, mint szent Pált (és most nagyon kérlek, értsetek jól vagy felejtsétek el)

IILiliII 2014.09.04. 17:13:50

www.c3.hu/~tandem/cikkek/20000204.html
Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés című könyvének ismertetése

2014.09.04. 18:16:24

@IILiliII:
nagyon jó a könyvajánló!

nem gyógyít más, csak a szeretet...
(Sziénai Szent Katalin)

IILiliII 2014.09.04. 20:50:45

@Izrael misztériuma:
maga a könyv is nagyon jó, nekem rengeteget segített...
(nem gondoltam, hogy valaki elolvassa az ajánlót, jó hosszú :-)

2014.09.04. 22:28:42

@IILiliII:
mindenkinek elolvasom az ajánlott linkjeit, nagyon sokat lehet tanulni belőle!

Antal József 2014.09.05. 08:13:54

@Dr. szpahi:

Nagyon helyes!
A gyors nem igaz belőle mert 10 évet késett a magyar katolikus egyház. Még a lemajmozott kormány is megelőzte.
Kb. ugyanannak veszem, hogy emberek azzal bohóckodnak, hogy leöntik magukat jeges vízzel.
Ha ekkora itt az elvárás mindenkivel szemben akkor tessenek magukba is nézni hol is tartanak.
Még be lehet hozni!

Constantinvus Literator 2014.09.05. 09:24:19

@Antal József:

Most már érdemes lenne lenyugodni, és visszatérni az akolba :-)

Antal József 2014.09.05. 12:18:59

@Constantinvus Literator:

Tisztelt Constantinvus Literator!

Annyiból elégtétel, hogy a majmozás helyett valódi téma jött a blogon.
A homoszexuálisok, 30 éves szinglik és harmadik neműek sanyarú sorsa mellett a kivégzett keresztényekre is maradt egy írás.
A stílus maga az ember.
10 év után segíteni az is köszönetre méltó ha nem is az igazi.

Constantinvus Literator 2014.09.05. 21:20:03

@Antal József:

Engem nem kell tiszteltezni. Tiszteld inkább Krisztus Egyházát és képviselőit, akár megérdemlik, akár nem, mert mindannyian egyformán gyarló emberek vagyunk.

csaba carmarthen 2014.09.09. 22:31:44

"érdemes lenne lenyugodni, és visszatérni az akolba"

Only those who remain True to My Teachings, My Word, My Body and the Holy Sacrifice of the Mass, as it was dictated by Me, can say they are of My Church.

My Church, as it stands now, will be crushed – its buildings pulled down and taken over,

My sacred servants thrown onto the streets, where they will have to beg,

and the practice of the Sacrifice of the Holy Mass will be abolished.

(
11És a seregnek fejedelméig növekedék, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és elhányattaték az ő szentségének helye.12És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van.
biblia.hit.hu/bible/21/DAN/8 )

Yet, My Church will remain intact, although it will become a very small remnant of what it once was.

The Holy Spirit of God will guide My Church through the turmoil it will have to face, and so the Truth will survive. Every enemy of Mine will try to destroy My True Church. Then they will replace it with a false one. They will create new scriptures, new sacraments and many other blasphemies in My Holy Name. But, My Church that is My Body and My true followers will remain as one in Holy Union with Me. Then, when it will seem to have been destroyed, burnt to the ground, the embers of My Church will still flicker until the day that I come again. On that day, when My Church, renewed and aglow in great glory, is risen and when the whole world proclaims it to be the one True Church – the New Jerusalem – every good man will drink from her cup.

www.thewarningsecondcoming.com/they-will-never-prevail-against-my-church/

Constantinvus Literator 2014.09.10. 08:11:32

@csaba carmarthen:
Kijez azúr ki ánglúsul beszél? És mijért beszél ánglúsul azokhoz az'kik nem ánglúsok!

2014.09.10. 08:29:06

@Constantinvus Literator:
álszűzmária a kis fiktívjézust tanítgatja és tudvalévőleg a zanyanyelvük a zangol...

csaba carmarthen 2014.09.10. 09:28:39

Ne vegyétek figyelembe az ellenzék harsogásait, mivel az emberi véleménynek nincs jelentősége Királyságomban.

Úgy kell másokra néznetek, mintha az Én Szememen keresztül látnátok őket.

Nem ezt mondtam nektek, annak idején? Hát a legalapvetőbb leckét sem értitek, amelyet a Földön töltött időm során tanítottam nektek? Úgy szeressétek egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket.

Ha nem tudjátok szeretni ellenségeiteket, akkor sokkal nehezebben fogtok tudni közelebb kerülni Hozzám. Ha mások elé helyezitek magatok, nem mondhatjátok, hogy feltétel nélkül szerettek Engem, amennyiben így tettetek, ezt mondhatjátok Nekem:

„Jézus nem vagyok méltó arra, hogy a Színed elé álljak, de tégy velem akaratod szerint, mint ahogy én is kívánságodnak megfelelően fogok cselekedni.”

Induljatok mindnyájan, és emlékezzetek arra, hogy Én Ki Vagyok.

Csak akkor mondhatjátok valóban, hogy az Enyéim vagytok, ha Tanításaimnak megfelelően élitek az életeteket. Nem vehettek ki egy részt sem Igémből, és hangosan hirdetitek azt, és aztán megtagadjátok a többi részét is.

Azoknak, akik önmagukat mások fölé emelik, és akik Igémnek egy elferdített változatát mutatják be, ami a lelkek Tőlem való elszakadását eredményezi, a következőket mondom:

Amikor visszavonom a világban lévő Jelenlétemet, az a nap lesz, amikor az önteltek és gőgösök a düh könnyeit fogják sírni, és aztán kétségbeesnek, mert tudni fogják, hogy a csalásuk milyen sok lélek bukását okozta; és Isten haragjától reszketni fognak.

Ott lesz majd sikoltás és fogcsikorgatás! De akkor már nem lesz hova fordulniuk. Nem lesz kinek válaszolniuk, mert ők soha többé nem fogják már látni az Arcomat.

Jézusotok

www.masodikeljovetel.hu/ne-vegyetek-figyelembe-az-ellenzek-harsogasait-mivel-az-emberi-velemenynek-nincs-jelentosege-kiralysagomban/

2014.09.10. 09:38:57

úgy látom, bevadult a látnok!
a fordító ma nincs teljesen formában, kész röhej az egész...

csaba carmarthen 2014.09.10. 09:42:57

Azoknak, akik önmagukat mások fölé emelik, és akik Igémnek egy elferdített változatát mutatják be, ami a lelkek Tőlem való elszakadását eredményezi, a következőket mondom:

Amikor visszavonom a világban lévő Jelenlétemet, az a nap lesz, amikor az önteltek és gőgösök a düh könnyeit fogják sírni, és aztán kétségbeesnek, mert tudni fogják, hogy a csalásuk milyen sok lélek bukását okozta; és Isten haragjától reszketni fognak.

Ott lesz majd sikoltás és fogcsikorgatás! De akkor már nem lesz hova fordulniuk. Nem lesz kinek válaszolniuk, mert ők soha többé nem fogják már látni az Arcomat.

Jézusotok

www.masodikeljovetel.hu/ne-vegyetek-figyelembe-az-ellenzek-harsogasait-mivel-az-emberi-velemenynek-nincs-jelentosege-kiralysagomban/

2014.09.10. 10:25:06

@csaba carmarthen:
Felgerjedt szittya vérem. S rászóltam Törpe-fejűre: Hát maga megbolondult, Hát maga megbolondult, Hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?

az önteltek és gőgösök a düh könnyeit fogják sírni...
hát ez az a nyelvi fordulat, amikor elborult az agyam!

csaba carmarthen 2014.09.10. 19:27:56

@Izrael misztériuma:

Bűnös vágyadnak nem dobom oda Silaé rózsáját, mely Mélea szőlőtőkéjén termett.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.10. 21:41:32

Az alábbi írást azzal a megjegyzéssel kezdem, hogy bár tényszerű, de nem teljeskörű. (Nem tér ki a különböző szerb alakulatok hasonló kegyetlenkedéseire, még az UCK térnyerése előtti időkből.)

Amiről ír, abban viszont teljesen igaza van. NATO- és EU-tagként, vagy ezektől függetlenül tökömtudja milyen címen, USA-talpnyalóként, nekünk, mint Magyarországnak felelősségünk van, még ha aprócska is, de határozottan van.

Nem csak a koszovói eseményekben, de Irak és az egész Közel-Kelet destabilizálásában, az Iszlám Állam előretörésében.

A liberális demokrácia diszkrét bája, ugyebár.
srbija.blog.hu/2014/08/19/igy_tamogatta_magyarorszag_az_isis-t#more6617091

(Persze az illiberális demokráciának is megvan a diszkrét bája, de az egy másik történet. Abban a forgatókönyvben csak képletesen hullanak a fejek, nem szó szerint.)

2014.09.10. 22:11:00

@m-athos:
a boszniai háborúban résztvevő mohamedán zsoldosokról is lehetne mit mesélni...

másrészt többek közt az EU évi egymilliárd euróval, az USA pedig 400 millió dollárral támogatja minden számonkérés vagy ellenőrzés nélkül a hamasz harcosokat, az ENSZ pedig falaz nekik, az összes bandavezér dollár milliárdos, ha már rég volt háború csinálnak egyet és dől a zsozsó, csak még mindig bőröndben hurcolják az alagúton keresztül...

csaba carmarthen 2014.09.10. 22:35:06

36 Muslim Terrorist training camps in the USA
www.youtube.com/watch?v=CN3R054Eurg

@Izrael misztériuma: @m-athos: no comment...

.........

A háborúk, amelyekről Beszélek, hamarosan megkezdődnek, és a terv az lesz, hogy eltöröljék a népességet a föld színéről. Lehet, hogy azt gondoljátok, hogy ezek a háborúk két nemzet között zajlanak, de hiba lenne ezt gondolnotok. A fegyverek egyetlen egy forrásból fognak származni.

nagyfigyelmeztetes.hu/2013/04/csak-az-elo-isten-pecsetjevel-rendelkezok-fognak-megmenekulni-a-lelkek-tomegirtasanak-eme-formajatol/

"Egy elismert főorvos olyan bizonyítékokkal is szolgált, mely alátámasztotta azt a felvetést, miszerint a rendőröket és a tüntetőket ugyanolyan fegyverekkel lőtték le, ebből következően az elkövetők is nagy valószínűséggel ugyanahoz a csoporthoz tartoztak"
- See more at: archivum.magyarhirlap.hu/a-majdan-orvloveszei-gyilkoltak-video-0#sthash.RBYndLVA.dpuf

www.youtube.com/watch?v=nbjwkTov_Gg

Agenda 21 The Depopulation Agenda For a New World Order -warning: this series maybe shocking
www.youtube.com/watch?v=2MQlIpJ2lmM

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.10. 23:41:41

@Izrael misztériuma:
"a boszniai háborúban résztvevő mohamedán zsoldosokról is lehetne mit mesélni..."

Nyilván volt ilyen is, de Bosznia nem Koszovó, ott azért összességében a muszlimok szenvedtek a legtöbbet és ők követték el a legkevesebb háborús bűnt. Nagyságrenddel kevesebbet, mint akár a "szerbek" vagy a "horvátok".

"Horvát" részről nem kis részben a nyugat-európai zsoldos- és önkéntescsapatok a hunyók, akik közül valahogy senki nem került a hágai bíróság elé.

"Szerb" részről pedig a szélsőjobbos csetnik magánhadseregek mészároltak, karonöltve az akkor még mindig kommunista vezetés alatt álló jugoszláv néphadsereggel. Amikor a posztkommunista utódpárt és a szélsőjobb egymásra talál...

Az USÁ-nak is kijár egy becsületrend, mert becsületesen küzdött a demokráciáért, és ezt oly liberálisan tette, hogy mindhárom félnek adott el fegyvereket, hadd irtsák egymást.

Ennél jobban csak a kierőszakolt daytoni "békével" köpött jobban a levesbe, de ez megint egy külön történet. Mindenesetre Daytonnak köszönhetően most egy kicsit a Szandzsákra is oda kéne figyelni, de nyilván még nem fogunk odafigyelni, sem mi, sem az USA, sem a NATO, sem az EU, sem az ENSZ - ott is majd ráérünk akkor, ha már késő lesz. :(

csaba carmarthen 2014.09.24. 00:35:18

..harcoljatok, hogy megelőzzétek ennek a globális tömeggyilkosságnak a folytatását...

>>Mother Teresa: 0'33''
...the abortion has become the greatest destroyer of Peace ...
www.youtube.com/watch?v=WqS-vJzId1E
<<

...Azért jöttem, hogy ezt a Figyelmeztetést adjam most nektek....

...Álljatok a sarkatokra az országaitokban és harcoljatok, hogy megelőzzétek ennek a globális tömeggyilkosságnak a folytatását.

Ha kormányaitok folytatják rémtetteiket az Én teremtményeim ellen, akkor erőteljes feddést fogtok kapni....

nagyfigyelmeztetes.hu/2011/08/isten-az-atya-erovel-fog-kezem-lesujtani-azokra-a-nemzetekre-akik-legalizaljak-az-abortuszt/

Izrael misztériuma (törölt) 2014.09.27. 12:12:43

Az Izraelben élő görögkeleti Gabriel Naddaf atya szerint a zsidó állam „az egyetlen olyan hely a Közel-Keleten, ahol a keresztények biztonságban élhetnek”.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának keddi ülésén egy Izraelben élő görögkeleti pap vette védelmébe a zsidó államot, azzal érvelve, hogy ez az egyetlen olyan ország a Közel-Keleten, amelyben a keresztényeket nem üldözik. Majd felszólította a 47 tagállam képviselőit, hogy „hagyják abba a régió egyetlen szabad országa elleni boszorkányüldözést”.

Mint mondta, „a Közel-Keleten ma egyetlen ország van, amelyben a kereszténységet nem üldözik, sőt elkötelezetten biztosítják számára a hit kifejezésének és gyakorlásának lehetőségét, valamint a biztonságot”.

„Ez Izrael, a zsidó állam. Ez az egyetlen olyan hely a Közel-Keleten, ahol a keresztények biztonságban élhetnek.”

Naddaf felidézte, hogy az utóbbi évtized során évente mintegy 120 000 keresztényt öltek meg a régióban. „Ez azt jelenti – folytatta –, hogy minden ötödik percben meghal egy keresztény a hite miatt. Akik tehetik, elmenekülnek a muszlim szélsőségesek üldözései elől, akik viszont maradnak, azokat másod-, vagy inkább harmadrangú állampolgárként kezeli a muszlim vezetés.”

www.timesofisrael.com/priest-tells-unhrc-to-end-witch-hunt-of-israel/

csaba carmarthen 2014.09.27. 14:34:44

>Gyermekek, most már kérnetek kell szeretett Fiamat, hogy őrizze meg bátorságotokat az előttetek álló sötét napokban, hónapokban és években. Örvendezzetek, mert oly sok lélek válaszolt – a Szentlélek indítása által – Fiam, Jézus Krisztus hívására.

(...)

Az Imahadjárati Imacsoportok lelkek milliárdjait fogják megmenteni, éppen ezért nektek terjeszkednetek, és gyarapodnotok kell.

Isten Kegyelmei kiáradnak mindazon Gyermekeire, akik részt vesznek ezen imacsoportokban.

Ők lesznek az a pajzs, mely meg fogja védeni az emberiséget az Antikrisztus által tervezett üldöztetéstől.

Soha ne adjátok fel, gyermekek. Maradjatok meg a Kegyelem állapotában mindenkor, és továbbra is kövessétek Fiam útmutatásait. Ő soha nem fog cserbenhagyni benneteket, oly nagy az Ő Szeretete irántatok...

nagyfigyelmeztetes.hu/2013/03/az-udvosseg-anyja-az-imahadjarati-imacsoportok-lelkek-milliardjait-fogjak-megmenteni/

nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

Izrael misztériuma (törölt) 2014.09.27. 20:38:36

Pragmatikus szexizmus:
Női pilótákkal bombázzák a dzsihadistákat

“nem mehet a paradicsomba a muzulmán, aki nő kezétől esik el"

www.foxnews.com/on-air/fox-and-friends/blog/2014/09/25/female-pilot-leads-airstrikes-against-isis

kemény csajok!

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.28. 18:04:24

Rabbik tiltakozása a cionizmus és az izraeli besorozások ellen (angolul, magyar felirattal):

www.youtube.com/watch?v=5v4njgbynm8

Antal József 2014.10.05. 16:58:09

Tömeggyilkossághoz asszisztál a nyugat az ebola járvány kapcsán is.
Sem a pápa sem a magyar katolikus egyház nem küld segítséget és nem gyűjt pénzt.
A babtistáknak van adománygyűjtő vonala.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.10.23. 22:34:19

Nahát...

"There are a number of Jews among the more than 1,000 French citizens who have joined the Islamic State, a French government official told Israel's Channel 2 news."

www.haaretz.com/mobile/1.620751

Izrael misztériuma (törölt) 2015.03.19. 07:30:13

Az Iszlám Állam közel-keleti szerepéről, világhatalmi törekvéséről, internetes kampányairól és azok hatásairól...

A KÖZEL-KELETEN NINCS OLYAN, HOGY VALÓSÁG
www.szombat.org/politika/a-kozel-keleten-nincs-olyan-hogy-valosag

csaba carmarthen 2015.03.19. 20:31:10

"AZ USA Nemzetbiztonsagi csoportbol MINDENKI az ISIS felfegyverzeset ajanlotta."

www.youtube.com/watch?v=xf5TFrvzmAE#t=56

1:00 Everyone in the national security team recommended arming isis

A fentiek ertelmeben mindenki megvalaszolhatja maganak, hogy valojaban kiknek a "közel-keleti szerepéről, világhatalmi törekvéséről, internetes kampányairól" van itt szo

tovabbi info:

www.youtube.com/watch?v=VfzMHDkdIC4#t=281

Obama's ISIS Bombing Hoax Exposed

Dr. szpahi 2015.04.14. 06:43:28

@Kitalátor (másként) gondolkodó:

Csodálkoztam is, hogy Csaba barátunk egy ideje "megkímél" minket az álpróféciáktól. De sebaj, van helyette gyíkemberes videó :-)

csaba carmarthen 2015.04.14. 20:54:50

@Dr. szpahi: mintha Te fogadkoztal volna Benedek papa lemondasakor, hogy Te leszel az elso aki ugyszinten felvalalja a Nagyfigyelmeztetes uzeneteit ha a homoszexualitas tamogatasa -barmilyen hivatalos szinten is- elojon az Egyhazban....

(kb. ennyit er a szavad..... (?????????????) )

www.youtube.com/watch?v=KWHv6xsCpj4

www.bbc.co.uk/news/world-europe-29677779

www.youtube.com/watch?v=LRQFJ0SE_qA

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

"Az Igazság akkor is igazság marad,
ha csak egyetlen ember képviseli,
sõt akkor is, ha senki sem képviseli."

(Morus Szent Tamás )

maranatha.uw.hu/igazsag1.html

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

...sok felszentelt Szolgámnak egy szörnyű próbatétellel kell szembenéznie.

Ez arra készteti majd őket, hogy két különböző út közül válasszanak. Mindegyiküknek, saját szabad akaratából hozott döntésén múlik majd, hogy melyik utat választja. Mert a gyalázat hamarosan napvilágra kerül.

Sok felszentelt Szolgám eleinte nem lesz rögtön tudatában annak, hogy mi is történik. Majd csak akkor ismerik fel a nehézséget, amikor a magas beosztásúaktól kapott leveleket olvassák.

Provokálni fogják azokat, akik megőrzik Szent Igémet, mely az emberiségnek adatott a Szent Biblia Ajándéka révén, és arra kényszerítik majd őket, hogy fogadják el a módosításokat. Ezeket a módosításokat meg fogják majd kapni, és elvárják majd tőlük, hogy „nyeljék le” és fogadják el azokat, mint Az Igazságot. Ezek egy dologhoz vezetnek.

Ezek a változások arra fogják kényszeríteni a szent, felszentelt Szolgáimat, hogy fogadják el a bűn eltűrését.

Azt fogják mondani nekik, hogy Isten egy örökké irgalmas Isten, és hogy Ő mindenkit szeret. Igen, ez a rész igaz. De aztán, arra utasítják majd őket, hogy hagyják jóvá azokat a törvényeket, melyek egy gyalázatnak számítanak az Én Szememben. A családi egység, és annak lerombolása lesz a kiváltó oka mindennek.

Másokat arra fognak kérni, hogy fogadják el az új típusú szertartást, mely a Szentmise és Szent Eucharisztiám Jelenlétének helyébe fog lépni.

Ezt úgy fogják tekinteni, mint egy mindenkit felölelő változtatást, valamennyi Keresztény és más vallások egyesítésére. Ez lesz a vég kezdete.

A napi Szentmise-áldozatok megszüntetésének napja lesz minden kibontakozó eseménynek a kezdete, ahogy ez meg volt jövendölve János Evangélistának. Ez lesz a fenevad felemelkedésének ideje, és hatalmas lesz az ő befolyása. Sok pap szívét és lelkét meg fogja nyerni. A fenevad célja az, hogy beszüntesse az összes Szentmisét, és meggyalázza a Szent Eucharisztiát.

Ő már ezt teszi, a fekete misék révén, melyet sok Katolikus Templomban tartanak. A hűtlen szolgák magja összeesküvést sző Egyházam ellen, és sokakat félre fognak vezetni.

Legyetek éberek. Nyissátok ki szemeteket, és kérjétek Tőlem az erőt, melyre szükségetek lesz ahhoz, hogy ki tudjatok állni ezen aljas és gonosz terv ellen.

Kegyetlen lesz ez a csata földi Egyházamon belül. Pap pap ellen. Püspök püspök ellen. Bíboros bíboros ellen.

Tudjátok meg, felszentelt Szolgáim, ti, akik ismertek és szerettek Engem, hogy Én vezetni foglak benneteket. Én utat fogok mutatni nektek. Én meg fogom adni nektek az erőt, hogy Isten ezen ellenségeivel elbánhassatok. Nem vagytok egyedül.

Soha ne hallgassatok a hazugságokra, melyeket az Én Szent Nevemben továbbítanak vagy mutatnak be nektek. Csak ti ismeritek az Igazságot, a szívetekben. Hallgassatok a szívetekre. Maradjatok hűségesek mindahhoz, amit Isten Törvényének mondtak nektek.

Ha bármi olyat mutatnak be nektek, ami Tanításaimmal ellentétesnek tűnik, akkor hátat kell fordítanotok.

Jézusotok

nagyfigyelmeztetes.hu/2012/12/a-csaladi-egyseg-es-annak-lerombolasa-lesz-a-kivalto-oka-mindennek/

csaba carmarthen 2015.04.14. 21:11:29

@Dr. szpahi: mintha Te fogadkoztal volna Benedek papa lemondasakor, hogy Te leszel az elso aki ugyszinten felvallalja a Nagyfigyelmeztetesre elokeszito Profeciakat ha a homoszexualitas tamogatasa -barmilyen hivatalos szinten is- elojon az Egyhazban....

(kb. ennyit er a szavad..... (?????????????) )

www.youtube.com/watch?v=KWHv6xsCpj4

www.bbc.co.uk/news/world-europe-29677779

www.youtube.com/watch?v=LRQFJ0SE_qA

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

@Kitalátor (másként) gondolkodó:

"Az Igazság akkor is igazság marad,
ha csak egyetlen ember képviseli,
sõt akkor is, ha senki sem képviseli."

(Morus Szent Tamás )

maranatha.uw.hu/igazsag1.html

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

...sok felszentelt Szolgámnak egy szörnyű próbatétellel kell szembenéznie.

Ez arra készteti majd őket, hogy két különböző út közül válasszanak. Mindegyiküknek, saját szabad akaratából hozott döntésén múlik majd, hogy melyik utat választja. Mert a gyalázat hamarosan napvilágra kerül.

Sok felszentelt Szolgám eleinte nem lesz rögtön tudatában annak, hogy mi is történik. Majd csak akkor ismerik fel a nehézséget, amikor a magas beosztásúaktól kapott leveleket olvassák.

Provokálni fogják azokat, akik megőrzik Szent Igémet, mely az emberiségnek adatott a Szent Biblia Ajándéka révén, és arra kényszerítik majd őket, hogy fogadják el a módosításokat. Ezeket a módosításokat meg fogják majd kapni, és elvárják majd tőlük, hogy „nyeljék le” és fogadják el azokat, mint Az Igazságot. Ezek egy dologhoz vezetnek.

Ezek a változások arra fogják kényszeríteni a szent, felszentelt Szolgáimat, hogy fogadják el a bűn eltűrését.

Azt fogják mondani nekik, hogy Isten egy örökké irgalmas Isten, és hogy Ő mindenkit szeret. Igen, ez a rész igaz. De aztán, arra utasítják majd őket, hogy hagyják jóvá azokat a törvényeket, melyek egy gyalázatnak számítanak az Én Szememben. A családi egység, és annak lerombolása lesz a kiváltó oka mindennek.

Másokat arra fognak kérni, hogy fogadják el az új típusú szertartást, mely a Szentmise és Szent Eucharisztiám Jelenlétének helyébe fog lépni.

Ezt úgy fogják tekinteni, mint egy mindenkit felölelő változtatást, valamennyi Keresztény és más vallások egyesítésére. Ez lesz a vég kezdete.

A napi Szentmise-áldozatok megszüntetésének napja lesz minden kibontakozó eseménynek a kezdete, ahogy ez meg volt jövendölve János Evangélistának. Ez lesz a fenevad felemelkedésének ideje, és hatalmas lesz az ő befolyása. Sok pap szívét és lelkét meg fogja nyerni. A fenevad célja az, hogy beszüntesse az összes Szentmisét, és meggyalázza a Szent Eucharisztiát.

Ő már ezt teszi, a fekete misék révén, melyet sok Katolikus Templomban tartanak. A hűtlen szolgák magja összeesküvést sző Egyházam ellen, és sokakat félre fognak vezetni.

Legyetek éberek. Nyissátok ki szemeteket, és kérjétek Tőlem az erőt, melyre szükségetek lesz ahhoz, hogy ki tudjatok állni ezen aljas és gonosz terv ellen.

Kegyetlen lesz ez a csata földi Egyházamon belül. Pap pap ellen. Püspök püspök ellen. Bíboros bíboros ellen.

Tudjátok meg, felszentelt Szolgáim, ti, akik ismertek és szerettek Engem, hogy Én vezetni foglak benneteket. Én utat fogok mutatni nektek. Én meg fogom adni nektek az erőt, hogy Isten ezen ellenségeivel elbánhassatok. Nem vagytok egyedül.

Soha ne hallgassatok a hazugságokra, melyeket az Én Szent Nevemben továbbítanak vagy mutatnak be nektek. Csak ti ismeritek az Igazságot, a szívetekben. Hallgassatok a szívetekre. Maradjatok hűségesek mindahhoz, amit Isten Törvényének mondtak nektek.

Ha bármi olyat mutatnak be nektek, ami Tanításaimmal ellentétesnek tűnik, akkor hátat kell fordítanotok.

Jézusotok

nagyfigyelmeztetes.hu/2012/12/a-csaladi-egyseg-es-annak-lerombolasa-lesz-a-kivalto-oka-mindennek/

2015.04.15. 08:45:57

@csaba carmarthen:

'Soha ne hallgassatok a hazugságokra, melyeket az Én Szent Nevemben továbbítanak vagy mutatnak be nektek. '

És Te mégis beveszed és terjeszted (!!!) a 'Nagy Figyelmeztetés' nevű hazugsághalmot?