Keresztelő János a Jordán folyónál a farizeusok számára egyértelművé teszi, hogy ott áll közöttük, akit ők még nem ismernek, de nagyobb nála, és arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja (1 Jn 1,26). Vajon miként nézhet ki egy ilyen kaliberű ember, akiről János beszél?

Jézus „nem diszpozícióval érkezik”, nem egy rabbi iskolájából jön, egy kis kocsit maga után húzva szentírási tekercsekkel, és nem is pompás ruhába öltözött szolgák gyűrűjében érkezik, hanem barátként küldi az Atya Jánoshoz az emberek közé. Azért jött, hogy átadja nekünk az örömhírt, az üzenetet, hogy Istent Atyának szólíthatjuk. Ő pedig Isten Báránya, az orvos, aki elveszi a világ bűneit, akit követnünk, hallgatnunk kell.

Fantasztikus Jézus kisugárzása, az erő, ami belőle árad. A tanítványok ösztönösen követik (1Jn 1,38)! Jézus megfordulva meg is kérdezi a tanítványokat: „Mit akartok?” Mire ők: „Mester, hol lakol?” „Gyertek nézzétek meg.” Majd követték és megnézték hol lakik. Az írás szerint, aznap nála maradtak. Mindez a tizedik órában történt, ahogy az evangélista megjegyzi, aki jelen volt ezen a találkozón. Nyilván olyan mély hatást gyakorolt Jézus a tanítványokra, hogy ott, azt az órát sohasem felejtették el. Másnap kitörő örömmel hívja András testvérét Simont is, hogy jöjjön, mert megtalálták a Messiást.

Jézus és Simon találkozása legendás. A Mester itt nevezi először Simont Péternek, amint mondja: „Te Simon vagy, János fia, Péter – vagyis Szikla – lesz a neved.” Egy különös barátság szövődik itt a tanítvány és Jézus között.

Egy barátság, ahogy Nemes Ödön atya írja egy helyen, mindig hívással kezdődik, hogy legyek valakinek a barátja vagy közösségének tagja. Ez nem feltétlenül személyesen történik, hanem egy másik testvér invitálására is történhet. Itt András az, aki a meghívást közvetíti.

Ha válaszolok a hívásra, újonnan megtapasztalt kapcsolatunkon keresztül új önazonosságra jutok, új szemszögből látom meg magam, mint a Te követőd, a Te barátod, útitársad, vezetőd, mint a Ti közösségetek tagja. Már a Te szemeddel látom magam: ahogy Jézus is mondja: „Simon vagy, de Péter lesz a neved!”

A barátokkal közösen eltöltött idő, minden, amit közösen csinálnak, tesznek, a közös élmények, az álmok hatalmas örömet jelentenek a baráti közösség tagjainak. Ez a barátság „románcának” az időszaka. A kapcsolatból fakadó örömet, melegséget, közvetlenséget egyre jobban érzik a körülötte lévő emberek is. Jézus tudatosan követi ezt a stílust. 

A társadalom minden rétegéből hasonló módon gyűjt barátokat, követőket maga mellé, legyenek azok zelóták, farizeusok, írástudók, borissza bűnösök, vámosok vagy asszonyok, vagy netalán prostituáltak, ezek a meghitt asztali beszélgetések teszik egyre inkább eggyé a növekvő közösséget.

Jól látható ez Zakeus és a vámos Máté esetében is. Bár a társadalom tagjai előtt ezek bűnös embernek számítanak, Jézus nem riad meg és odaül asztalukhoz és barátkozik velük. Simon farizeus házában pedig bátran közel engedi magához a bűnös asszonyt, aki hajával törli lábát. A kíséretében megjelenő és őt szolgáló asszonyok baráti társaságát sem utasítja vissza. Az ő asztalánál megjelenhetnek olyan személyek, akiket a farizeusok botránkozva zárnának ki közösségükből. 

Világosan kell látnunk, melyek a következő lépések a kölcsönös barátság útján. Nemes Ödön atya modelljét követve, ekkor mindkét fél számára fontossá válik, hogy ebben a kapcsolatban, szeretett barátja növekedjék, mint ember és mint keresztény. Ezért a meghittség arányában az ember szembesíti társát, barátját azzal, ami neki fontos és szükséges a továbbhaladáshoz: az a „kihívás” ideje. Ha barátom, közösségem elfogadja kihívásomat, akkor az illető személy kilép az eddigi keretből és elindul a fejlődés útján. Jézus zseniálisan érzi a pillanat lehetőségét és bátran ad kihívást az embereknek, hogy azok személyileg növekedjenek.

A csodálatos halfogás alkalmával Jézus ráérez a pillanatra, mikor is megkéri barátját, hogy vesse ki a hálót fogáshoz. A kérés nem könnyű! Péter jól tudja ebben a napszakban nincs fogás, egyébként is most jöttek vissza a halászatból és semmit sem fogtak. Gondolhatja Simon, - „Uram lehet, hogy szépen tudsz beszélni, de a háló kivetésének idejét bízd rám.” Mivel Jézus korábban sziklának nevezte Pétert, arra gondol: - No, ha már ilyen szépeket mondtál nekem, „a Te szavadra kivetem a hálót”, - most meglátod azért az öreg is ért valamihez, és kiveti a hálót” A kihívás a kapcsolatuk meghittségének arányában, megfelelő időben és megfelelő módon történt. Mivel megteszi, amit Jézus kért tőle, változás áll be életében is, kapcsolatukban is. Péterből itt és akkor sztár lesz. Az emberek csak azt látják, hogy szokatlan dolgot tesz. Nem tudják, hogy mind e mögött Jézus kérése húzódik meg.

A rengeteg hal, ami hálóba kerül hosszú ideig beszédtéma. Ettől kezdve ő a nagy halász! Péterből „celeb” lesz és ez Jézusnak köszönhető!

Péter, aki kételkedett Jézus kérésének értelmes voltában, most bocsánatot kér, mert látja, hogy mind az, ami történt, miatta és érte történt. „Uram távozz tőlem, mert bűnös ember vagyok!” De Jézus megerősíti őt: „Emberek halászává teszlek Téged!” 

A kihívások itt nem fejeződnek be. Barátok egy életen át újabb és újabb kihívásokkal segítik társunkat, hogy egyre inkább kibontakozzon személyisége.

Igen jelentős pillanat, amikor Kornéliusz százados embere felkeresi Pétert, hogy keresse fel őt és keresztelje meg háza népével együtt. Azáltal, hogy Péter teljesíti ezt a kérést és belép a százados otthonába, egy „szekta vezetőjéből” valóban egy egyetemes közösség elöljárója lesz. Igazából itt lesz Péterből pápa, vagyis itt válik a nemzetek apostolává.

Látjuk, hogy a baráti kör asztala ezek után lassan-lassan az Eucharisztia asztalává tágul. „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Már nem mondalak titeket szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtul adtam nektek, amit Atyámtól hallottam.” (Jn 15,12-15) Aki ezen asztalon lévő „kenyérből” és „borból” részesül, az olyan táplálékból részesül, mely megadja a spirituális erőt a követéshez és a Jézussal való közösségben való megmaradáshoz.

Csodálatos ebből a szempontból a kafarnaumi beszéd. János evangéliuma 6. fejezetében, az 53-58 versekben gyakorlatilag ötször ismétli meg a szerző Jézus kijelentését „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van!” Kizárt dolog, hogy ez csak allegória lenne, és ne kellene a konkrét kenyérre és borra vonatkoztatnunk, amit a pap átváltoztat a misében. Porokat kellene szednem az értelem ellen, hogyha ennek ne tulajdonítanék eucharisztikus jelleget.

Itt olvassuk, hogy a tanítványok közül ezután többen el akarták hagyni Jézust, de Péter megvallja: „Uram kihez menjünk? Neked örök életet adó igéid vannak. Mi hisszük és tudjuk, hogy örök életet adó igéid vannak.”

Itt lesznek az Úr asztalánál a tanítványok véglegesen barátok az Úrban. Így leszünk mi is barátok Jézussal és egymással, hogy ugyanaz a test és vér táplál minket.

Jézus egyháza, barátok az Úrban a kenyértörés által!