Egy jezsuita őszinte vallomása a nemiségről és a szexuális zaklatásokról, avagy gondolatok Ferenc pápa bocsánatkérő levele kapcsán
Az augusztus 14-én Pennsylvaniában nyilvánosságra hozott jelentés adatai sokkolóak: az elmúlt 70 évben az Egyesült Államok hat egyházmegyéjében 301 pap több mint ezer kiskorú ellen követett el szexuális visszaélést. Hogyan beszéljünk ezután a tisztaság erényéről, a cölibátus értékéről, ha ilyen undorító módon visszaélünk olyan emberekkel, akik bizalmukat belénk vettették, megnyíltak előttünk, sebezhetővé váltak; mi eközben pedig manipuláltuk, kihasználtuk őket, és egy életre szóló sebet okoztunk?!
Az augusztus 14-én Pennsylvániában nyilvánosságra hozott jelentés adatai sokkolóak: az elmúlt 70 évben az Egyesült Államok hat egyházmegyéjében 301 pap több mint ezer kiskorú ellen követett el szexuális visszaélést. A tény, hogy az esetek többsége körülbelül 25 évvel ezelőtti, nem vigasztal; mert igazából lényegtelen, hogy tegnap vagy száz éve történt mindez. A szégyen, harag, keserűség, bizonytalanság érzései keverednek bennem. Egyházi vezetők évtizedeken keresztül igyekeztek eltussolni ezeket az ügyeket, az egyház imázsára vigyázva, ahelyett, hogy a legkiszolgáltatottabbakat, a megalázott és méltóságuktól megfosztott személyeket védték volna.
Szent Ignácnak a gonosz lélek eljárásmódjáról írt meglátása tökéletesen leírja ezt a folyamatot: „Az ellenség úgy viselkedik, mint az álnok szerető. Titokban akar maradni s fél a lelepleződéstől” (Lelkigyakorlatos könyv, 326). Az esethez nem fűznék sokat, Ferenc pápa szavainál állnék meg egy pillanatra, amit augusztus 20-án írt Isten népéhez, vagyis hozzánk: „Szégyenkezve és töredelmesen beismerjük, hogy mint egyházi közösség nem tudtunk ott állni, ahol állnunk kellett volna, hogy nem ismertük fel a sok ember életében okozott kár mértékét és súlyosságát, és nem cselekedtünk időben. Elhanyagoltuk és magukra hagytuk a kicsinyeket”.
Sokat gondolkodtam azon, hogy írjak-e valamit az eset kapcsán, és hogyan tegyem. Valami azt kiáltotta bennem, hogy nem mehetek el emellett csak úgy, mintha mi sem történt volna. Itt meg kell állni, mert elérkezett a megtérés pillanata, hogy rendet rakjunk, kipucoljuk a koszt az ágy alól. Sok kérdés felvetődik bennem, ami a hitelességünket, szavahihetőségünket megkérdőjelezi és felforgatja. Hogyan beszéljünk ezután a tisztaság erényéről, a cölibátus értékéről, ha ilyen undorító módon visszaélünk olyan emberekkel, akik bizalmukat belénk vettették, megnyíltak előttünk, sebezhetővé váltak; mi eközben pedig manipuláltuk, kihasználtuk őket, és egy életre szóló sebet okoztunk?!
Talán nem kellene ilyen érzelemtől fűtötten írnom, mert nem én követtem el mindezt, mégis, ahogy Ferenc pápa idéz a Korintusiakhoz írt levélből abban az augusztus 20-án kelt írásában, amelyben bocsánatot kér (András Csaba SJ fordításában ide kattintva olvasható el): „Ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi” (1Kor 12,26). Emellett a pápa fontosnak tartja kiemelni, hogy egyfajta közös felelősségről van szó, mert mindannyian hozzájárulunk – ha különböző mértékben is – egy olyan kultúra kialakításához, ahol hasonló esetek előfordulhatnak (akkor is, ha nem értesz vele egyet, érdemes elgondolkodnod rajta). Vele együtt kérdem, hogy milyen lépések lennének szükségesek ahhoz, hogy „felébresszék lelkiismeretünket, szolidaritásunkat és elköteleződésünket a védelem kultúrája iránt, ami soha többé nem enged meg semmiféle visszaélést”.
Engedd meg, hogy személyes legyek. Tíz esztendeje készülök a papságra, és remélhetőleg két év múlva elérkezik a papszentelés pillanata is, amit már nagyon várok. Ennek az időszaknak a felét egyházmegyei szemináriumban töltöttem, másik felét pedig jezsuita formációban. Sokat köszönhetek mindkettőnek, rengeteget tanultam az elmúlt évek tapasztalataiból, amiért nagyon hálás vagyok. Érettségi után léptem a szemináriumba, és őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy a szexualitásomat hogyan fogom tudni majd integrálni. Zöldfülű voltam, naiv és idealista.
Az évek során több emberrel találkoztam, akik bizonygatták, hogy az ember képtelen szex nélkül élni. Voltak közöttük középkorú hölgyek, fiatal férfiak, akikben talán ébredezett valami a papi hivatás iránt, de elutasították, mondván, ez lehetetlen. Ilyenkor mindig azt éreztem, hogy meg kell védenem az egyház álláspontját, és valami spirituális maszlagot nyekegtem, hogy az Úr megadja a tisztaság kegyelmét, rengeteg „gyerekem” lesz; vagy hogy az emberekkel való kapcsolat elevensége segít majd kielégíteni azt az igényemet, amiről a szexualitás igazán szól: a másikkal egységben lenni. Ez igaz is. Mégis egyfajta gőg volt mindebben, ami elfedte a sebezhetőségemet, ami segítene kimondani, hogy ez nehéz, ez kihívás, erre nap mint nap igent kell mondanom. Sosem leszek biztonságban, hanem folyamatosan fennáll az esélye, hogy elesek. Ki kell mondanom, hogy fiatal férfi vagyok, bennem is ott van a vágy, hogy egy nővel meghitt szeretetkapcsolatot alakítsak ki. Ez nagyon jó, mert azt jelzi, hogy kicsit talán egészséges vagyok.
Tegnap este jó volt beszélgetni három jezsuita skolasztikus társammal arról, ki hogyan éli meg a szexualitását. Öröm volt hallani, hogy más is megörül egy szép hölgy látványának, egészségesen tud gyönyörködni benne, és hogy mindannyiunknak szükségünk van a nőkkel való kapcsolatra. Nem volt ez afféle savanyúuborkásüveg-nyalogatás, sokkal inkább megosztottuk, hogy minket is hasonló fából faragtak, mint férfitársainkat. Bennünk is fellobbannak olykor szexuális szenvedélyek, ami feszültséget teremt. Ilyenkor pedig nehéz higgadtnak maradni, és az Úrral együtt rátekinteni arra, ami bennünk történik, és a nővel tiszta kapcsolatot kialakítani, amelyet nem a szexuális ösztöneink motiválnak. Igen, ez általában nem oldódik fel, akárhány könyvet elolvasol, akármennyire képzed is magad.
Igaz, Szent Ignác példája erre rácáfol, aki életének egy pontja után, az isteni kegyelemnek köszönhetően nem tapasztalt már szexuális jellegű kísértést. Ez azonban nem a többség esete. Mégis jól mutatja, hogy egyedül, saját erőből nem megy: elsősorban isteni kegyelem, ha valaki egészségesen, teljesen integrálni tudja a szexualitását. (Ignác esetében is ilyesmi történhetett, és nem arról van szó, hogy szexualitása megszűnt, semmivé lett).
Engem most mégis jobban foglalkoztat, hogy emberi részről mi erősítheti meg azt, hogy harmóniában élhessünk önmagunkkal és a testünkkel. Mi segíthet a papságra vagy a szerzetességre való készülésben, hogy a szexualitásunkkal minél egészségesebben éljünk?
1. Először is: a szexualitás nyelv. Mint minden más nyelv és kommunikációs csatorna, nem elégszik meg azzal, hogyha a fejünkben szép elméleteket gyártunk róla. Mint bármilyen nyelv, annak örül leginkább, ha közöljük magunkat általa. Milyen nagy örömmel töltött el a nyáron, amikor egy háromhetes nyelvtanfolyam után hebegve-habogva németül is beszélni tudtam az érzéseimről! A szexualitásban is ez a dinamika fedezhető fel: akkor a legelégedettebb, ha gesztusok által közli magát. Ezért, kedves papságra, szerzetességre készülő Te, ne csapd be magad azzal, hogy csak az imában és csak Istennel akarod „lerendezni” mindezt, bebiztosítva magad a kísértések ellen. Ez nemcsak spirituális szinten működik, hanem pszichés és biológiai síkon is. Ezért fontos megtalálni a szavakat, gesztusokat, élő találkozásokat az Úrral, de az emberekkel is; ez segít abban, hogy meghittségben lehess velük, és egyfajta egységélményt élhess át. Ez nem egyszemélyes misszió, amit egymagadban meg tudnál oldani. Ehhez kevés vagy… Meg kell találnod azokat a barátságokat, mély kötődéseket, amelyek segítenek egészségesnek maradnod, harmóniában a környezeteddel. Ha bezárkózol, elszigeteled magad másoktól, nagy-nagy veszélynek teszed ki magad. De, gondolom, ezt már eddig is tudtad.
2. Meg kell találni azokat az embereket (a legközelebbi barátokat), akikkel beszélni tudsz róla. Sok kispap és szerzetesnövendék gyakran kétségbe esik, hogy mennyire tehetetlen a szexuális ösztönökkel szemben. Azt hiszik, egyedül vannak ezzel, és ahogy a gonosz Szent Ignácot kísértette, magukénak érzik a kérdést: „Hogyan fogod bírni ezt az életet hetven évig?” Sokat segít, ha van, akivel beszélhetsz róla. A szemináriumban gyakran megtapasztaltam, hogy nagyon gyerekes módon veséztük ki a szaftos részleteket. Nem segített. Inkább olyan beszédkultúra kialakításában mozdított elő, amelyben fennállt a veszélye, hogy egy nőt tárgynak tekintsünk és szexuális eszközzé degradáljunk.. Nagy hála van bennem azokért a beszélgetésekért, amikor természetességgel tudtunk szót váltani a szexualitásunkról; ezek a pillanatok mindig nagyon gazdagítóak voltak. Mivel érzékeny, intim kérdésről van szó, nem kell mindenkinek kiteregetned belső titkaidat, de fontos megtalálnod azokat az embereket, akik megértenek téged, és akikkel erről nyitottan meg tudod osztani tapasztalataidat.
Régóta gondolkodom azon, hogy az egyházban miként lehetne olyan fórumot teremteni, ahol normálisan beszélhetnénk erről: az ezzel kapcsolatos örömeinkről, nehézségeinkről, előrehaladásunkról vagy bukásainkról. Hiszem, hogy tapasztalataink megosztása sokat segíthet rátalálni szexuális identitásunk megtalálásában.
3. Amikor belépsz a szeminárium vagy a kolostor falai mögé, felveszed a reverendát vagy a habitust, ne hidd, hogy az védelmet fog nyújtani, és azután minden megváltozik. Ne hazudj magadnak, légy inkább alázatos! Mondd magadnak, hogy te úton vagy, folyamatban vagy. A növekedést sem te magad végzed, hanem az Úr, aki folyamatosan alakít és formál. Ahogy Ő akarja, és nem ahogy te! Amilyen folyamatok játszódnak le benned, amiben előrehaladsz: az nem a te erőfeszítésed eredménye. Te ezt csak segítheted. És ez a közreműködés nagyon fontos! Ezért légy türelemmel magaddal szemben, és figyelj, mi játszódik le benned. Ha elesel, tudatosítsd törékenységedet, segítsen ez téged az irgalmas szív kialakításában, hogy mások bűneivel szemben is irgalmas tudj lenni, még inkább megértve őket. Találd meg azokat a kapcsolatokat, amelyek segítenek tisztán maradni, magadat másoknak átadni, melyekben azt érezheted, hogy fontos vagy mások számára, tartozol valahova, szabad lehetsz, és meghittséget tapasztalsz.
A szexuális botrányok sorozata lesújtó, mégis hálás vagyok azért, hogy a média felkapta a hírt, ezáltal segítve bennünket a megtérésben és a megújulásban. Kérem az Úr segítségét, adja meg mindnyájunknak, hogy ezt a szexuális energiát, ami bennünk oly elevenen él és nagyon jó, arra fordíthassuk, hogy mély, hiteles és tiszta kapcsolatokat alakíthassunk ki, melyekben önmagunkat közölhetjük, a másikat befogadhatjuk, és egymást igazán szerethetjük.
Utolsó kommentek