Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

A kereszténység nem világnézet, hanem spirituális út?

2019.01.02. 12:55 SzabóFerencSJ

jens-johnsson-415903-unsplash.jpg

Kíváncsian és kicsit meghökkenve kezdtem olvasni a Pannonhalmi Szemle legújabb számában (2018/IV) Tomaš Halík cseh katolikus pap, neves teológus Az idők jeleinek megkülönböztetése című cikkét.[1] Jegyzetem kérdőjeles címe pontatlan (a „nem-hanem” szétválasztás helyett „is-is” a válasz), amint félreérthető a szerző némely kitétele is, melyeket azonban nyomban árnyal is. Ezt teszi már a kezdő összegző szakaszban.

„A kérdésre, hogy a kereszténység mely formáját tartom az új évezredben perspektivikusnak, a következő választ adnám: sem a kereszténységet mint ’civilizációt’, sem mint ’világnézetet’, hanem a kereszténységet mint utat. Nem gondolom, hogy az intézményes vagy dogmatikus struktúrák, amelyek által a keresztény hit a múltban kifelezésre jutott, eltűnnének vagy veszítenének elkötelező érvényükből. Ez pusztán Joachim da Fiore spiritualista utópiájának egy másik verziója lenne. Az ’inkarnáció’ e formái nem mennek veszendőbe, bizonyos mértékben azonban háttérbe szorulnak. A spiritualitás kerül előtérbe: a kereszténység mint út fontosabb lesz a doktrínaként vagy intézményként felfogott kereszténységnél.”

A tanulmány nemcsak azért érdekelt, mert Halík határozottan elkötelezett Ferenc pápa egyháztana („szinodális út”) és reformtörekvései mellett,[2] hanem – mivel szerintem ma, éppen a „radikális pluralitások korában”, amely átváltozhat radikális agnoszticizmussá és erkölcsi relativizmussá – szükség van helyesen felfogott világnézetre (nem ideológiára!), amely célt jelöl meg az útkeresésben (igazságkeresésben), és közösen elfogadott erkölcsi támpontokat igyekszik találni a párbeszédben.

T. Halík igyekszik kiküszöbölni a félreértést, s így folytatja, hivatkozva a II. vatikáni zsinat Lumen gentium kezdetű konstitúciójára (8. és 9. ), valamint a Gaudium et spes konstitúció bevezetőjére: „A II. vatikáni zsinat egyháztana ’az út közösségeként’ az egyház bibliai (ószövetségi) képén alapul: az egyház mint Isten vándorló népe zarándokol a történelmen keresztül. Amiről most szó van, az az egyház szolidaritása a ma emberével: öröme és reménysége, bánata és fájdalma az egyház örömévé és reménységévé, bánatává és fájdalmává válik. Attól tartok, hogy a zsinatnak éppen ez a törekvése nem teljesült.”

Eddig egyetértek szerzőnk megállapításával. De a folytatás félreértelmezhető: „A mai emberiség szolidáris kísérése ugyanis előfeltételezi, hogy a hitet ténylegesen útként értelmezzük, ne pedig valamiféle metafizikai és statikus ’emberi igazságok’ summájaként, vagy erkölcsi alapelvek, tilalmak és parancsolatok gyűjteményeként. A kereszténység formája mint ’világnézet’ napjainkban éppoly halott, mint a középkor ’krisztianitása’, a ’keresztény civilizáció’.”

Világos, hogy a keresztény hitet értelmeznünk kell, éspedig – figyelve „az idők jeleire” – a mai ember igazság- és üdvkeresésére válaszolva kell korszerűen megfogalmaznunk, hogy lássuk, mit akar közölni Isten a bibliai kinyilatkoztatás révén a mai kereső embernek. De nem elég útként értelmezni, mert Isten hitigazságokat is akart közölni üdvösségtervéről, Jézus Krisztusról, az ember eredetéről és végső rendeltetéséről. A keresztény tanításra szükség van, de az evangéliumi üzenetet az egyház minden tagjának életté kell váltania, amint Ferenc pápa hangsúlyozza, amikor „kilépő egyházról”, „missziós egyházról” beszél (Az evangélium öröme), minden szinten: a természetvédelemben és a közéletben (Áldott légy!), a „mindennapok misztikájában” (Örüljetek és ujjongjatok).

T. Halík kissé sarkított véleményét – úgy tűnik – a mai tapasztalat jórészt igazolja: „Ami megmarad, az a spiritualitásként felfogott kereszténység. Véleményem szerint a hitnek pontosan ez a formája az, ami a jövőben képes lesz a keresztények személyes és nyilvános életét egyaránt inspirálni. De talán azokét az emberekét is, akik az egyház látható határain kívül élnek, és semmiféle konkrét keresztény felekezettel nem azonosulnak. Míg a ’világnézetek’ múzeumi tárgyakká váltak, addig úgy tűnik, hogy a spiritualitás utáni szomjúság – beleértve a politika, az ökológiai és társadalmi tevékenységeink stb. spiritualitását – jelentősen növekszik. Ezek nem ’divatszavak’, sokkal inkább ’az idők jelei’.”

Szeretném hangsúlyozni: az ideológiává fajult „keresztény“ világnézet lomtárba kerülhet, de a helyesen felfogott keresztény világnézet nem ideológia. A „világnézet” átfogó világmagyarázat, a mindenség eredetére és céljára, benne az ember helyére és rendeltetésére vonatkozó nézet, a 19. századi német idealizmus által használt Weltanschauung tükörfordítása. Gyakran ideológiába hajlik, filozófiai és vallási vonatkozásaiban is. Az ideológia pejoratív értelmezése: hamis eszmék zárt rendszere, amelyek bizonyos értékítéletet hordoznak, társadalmi-politikai érdekeket szolgálnak. Az ideológiák képviselőit a merevség („dogmatizmus”) és a tolerancia hiánya, a prozelitizmus jellemzi: nézetük fanatikus, erőszakos terjesztése, a párbeszédre való képtelenség, „az igazság” egyedüli birtoklásának tudata.

Karl Rahner (+1984) német jezsuita  teológussal megmutatjuk, hogy a kereszténység nem ideológia, hanem transzcendentális („misztikus”) istentapasztalat, élet Jézus Krisztusban, aki a mindenség Alfája és Ómegája, Aki által és Akiért az Atyaisten mindent teremtett, és Aki hitünk szerint ma, a vallási pluralizmus korában is az emberek egyetlen, egyetemes Üdvözítője. De ezt a hitünket ki kell fejtenünk, igazolnunk, hogy másoknak is hirdethessük. Ezt tette az Egyház a századok során – eretnekségekkel küzdve –, amikor a nagy egyetemes zsinatokon kifejtette/megfogalmazta a keresztény hitvallást. Krédónk nem puszta elvont eszmerendszer (ideológia), hanem a feltámadt Krisztus Lelke által éltetett egyházi közösség tapasztalatának rögzítése, és (isteni) életre szóló hívás. A hit válasz Isten hívására, amely által kortársai leszünk Jézus Krisztusnak, várományosai az örök (isteni) életnek. A Lélek a neki kitáruló keresztények szívébe árasztja a szeretetet, akik ezáltal képesek lesznek viszontszeretni az Atyaistent és megtestesült Fiában testvéreiket.

1] https://tillmannforditasok.wordpress.com/2018/12/20/tomas-halik-az-idok-jeleinek-megkulonboztetese/?fbclid=IwAR1p9x60h94-PBs9OSktahYMUHuIeWgkrow6DpoYWnPfTPNSDwCuR4guJ2w

2] https://www.magyarkurir.hu/hirek/toma-halik-radikalis-pluralitasok-koraban-elunk

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr2514528352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása