Idén áprilisban feltűnést keltett egyházi körökben az emeritus Benedek pápa hosszú cikke a Klerusblatt című német folyóiratban. A különféleképpen értelmezett tanulmányból most csak ezt a szempontot vesszük figyelembe: „Vissza kell térnünk Istenhez, hogy kilábaljunk a válságból!”.[1]

Joseph Ratzinger, a Hittani Kongregáció volt prefektusa, majd mint XVI. Benedek  pápa, most újra összefoglalta korábbi műveiben és pápai megnyilatkozásaiban kifejtett nézőpontját. [2] A mai világ és benne az Egyház válságát lényegében a hit megfogyatkozására, Isten távollétére vezeti vissza. Burkoltan a nietzschei „Isten meghalt metaforára utalva magyarázza: Isten meghalt a lelkekben.

Az emeritus pápa cikkének III. részéből idézek: „Azt mondhatjuk, a hit először is azt az ajándékot nyújtja nekünk, hogy bizonyosak lehetünk Isten létezésében. Isten híján a világ az értelemnek is szükségképpen híján van. Ha ugyanis nem létezik Isten, honnan ered minden, ami van? Szellemi alapja legalábbis biztosan nincs. Egyszerűen csak úgy van, és sem célja, sem értelme nem állapítható meg. Így pedig olyan mérce sincs, amely megszabná, mi jó és mi rossz. Pusztán az érvényesül, ami erősebb, mint mások. Ebben az esetben a hatalom az egyetlen mozgatóelv. Az igazság nem számít, voltaképpen nem is létezik. Az emberi életnek csak akkor lehet értelme, ha a dolgoknak szellemi alapjuk és okuk van, ha valaki akarta és elgondolta őket, ha létezik teremtő Isten, aki jó és jót akar.”

A II. vatikáni zsinat elemzései, valamint a tanácskozás utáni szinódusok nyomán a pápák meghirdették az új evangelizációt főleg a keresztény gyökereit feledő, szekularizált „Nyugat” (Európa és Észak-Amerika) számára. A tapasztalat és a helyzetfelmérések tanúsága szerint az Egyház (és a világ) egyre mélyülő válságának alapvető oka a hit megfogyatkozása, a gyakorlati ateizmus és az erkölcsi relativizmus terjedése minden szinten: az egyéni és családi életben, a papság körében, a társadalmi/politikai élet minden szektorában. A hit válságára vezethető vissza a kereszténységen belüli egyenetlenség és a katolikus egyházban tapasztalható válság: a belső egységét megbontó felelőtlen viszály, beleértve a Ferenc pápa személyével és (nem vagy félreismert) tanításával szembeni igazságtalan és romboló kritikát.

Folytonosság a két pápa tanításában

Sokszor megjelenik a médiában is az a sarkító, felületes nézet, amely szembeállítja az emeritus XVI. Benedek pápával Ferenc pápát, világos tájékozatlanságról árulkodva. Itt most a témámba vágó kérdésben szeretném hangsúlyozni a folytonosságot XVI. Benedek és Ferenc pápa tanításában éppen a hit megfogyatkozását és az egyház missziós jellegének sürgősségét illetően. Ezt napnál világosabban jelzi az a tény is, hogy a Ferenc pápa által kiadott első, Lumen fidei kezdetű enciklika valójában „négykezes” munka volt. Az emeritus pápa által lényegében megfogalmazott, de lemondása miatt be nem fejezett körlevelet (egy bevezetéssel és néhány kiegészítéssel) Ferenc pápa tette közzé  „A hit világossága” (Lumen fidei) kezdőszavakkal 2013. június 29-én.[3] Ez a dokumentum is tanúsítja mindkét pápa kapcsolódását a II. vatikáni zsinat tanításhoz és az új evangelizációt sürgető szent pápák,  VI. Pál, és II. János Pál lelkipásztori törekvéseihez

XVI. Benedek a 2012 októberében tartott 13. rendes püspöki szinódus témájául az „Új evangelizálás a keresztény hit továbbadására” témát jelölte ki, és Porta fidei kezdetű apostoli levelével 2012-2013-ra meghirdette a Hit Évét. Maga Benedek pápa 2012 októberétől 2013 februárjáig a szerdai általános kihallgatások alkalmával a hitről tartotta katekézis-sorozatát.[4]

Ferenc pápa első körlevele, a LF 6. pontjában világosan jelzi az említett folytonosságot elődjével „A Hit Éve a II. vatikáni zsinat megnyitásának ötvenedik évfordulóján kezdődött. Ez az egybeesés felhívja a figyelmünket arra, hogy a II. vatikánum a hitről szóló zsinat volt, mert arra buzdított, hogy Krisztusban újra Isten elsőbbsége kerüljön az egyházi és a személyes életünk középpontjába. Az Egyház ugyanis soha nem befejezett tényként tekint a hitre, hanem tudja, hogy Isten ezen ajándékát mindig táplálni és erősíteni kell, hogy továbbvezéreljen a maga útján. A II. vatikáni zsinat felragyogtatta a hitet az emberi életen belül, végigkísérve a mai ember útjait. Így láthatóvá vált, hogyan gazdagítja a hit az emberi élet összes dimenzióját.”

 A következő, 7. pontban pedig Ferenc pápa kifejezetten az emeritus XVI. Benedek pápához kapcsolódik: „E hitre irányuló reflexiók – folytatva mindazt, amit az Egyház tanítóhivatala erről a teológiai erényről tanít – csatlakozni kívánnak mindahhoz, amit XVI. Benedek a szeretetről és a reményről szóló enciklikáiban elmondott. Ő szinte már teljesen elkészült a hitről szóló enciklika első fogalmazványával. Mélységesen hálás vagyok neki érte, és a Krisztusban élő testvériségben átveszem értékes munkáját, hozzátéve néhány kiegészítést. Péter utóda ugyanis mindig – tegnap, ma és holnap – arra hivatott, hogy „erősítse meg a testvéreit” a hit azon mérhetetlen kincsében, amelyet Isten világosságként ajándékoz minden ember útjához.”

Még e 7. pontban Ferenc pápa, pár hónappal péteri szolgálatának kezdete után, mindjárt rávilágít a keresztény hit lényegére: „A hitben, amely Isten ajándéka, a tőle belénk  árasztott természetfeletti erény, felismerjük, hogy igen nagy szeretetet kínáltak fel nekünk; hogy egy jó szót mondtak ki felénk, s ha befogadjuk ezt a szót, aki Jézus Krisztus, a megtestesült szó, a Szentlélek átformál minket, megvilágítja a jövő útját, kialakítja bennünk a remény szárnyait, hogy örömmel járhassuk végig utunkat. A hit, a remény és a szeretet csodálatos egybefonódással adja a keresztény élet dinamizmusát az Istennel való teljes közösség felé. Mi ez az út, amelyet a hit nyit meg előttünk? Honnan származik hatalmas fénye, amely képes világosságot árasztani egy sikeres és termékeny, gyümölcsökben gazdag életre?”

Ezekre a kérdésekre keres választ Ferenc pápa első körleve, amelyet az emeritus Benedek pápa lényegében már kidolgozott.

Sentire cum ecclesia: engedelmesség Péter mai utódának

Tapasztalatom alapján merem állítani (örülnék, ha a tények meghazudtolnának), hogy a magyar papok nagyon kis hányada olvasta és ismertette híveivel Ferenc pápa első körlevelét, amely pedig a sokszor vele szembeállított emeritus pápa nagyon időszerű teológiailag megalapozott gondolatait teszi közzé. Még fokozottabban áll ez Ferenc pápa későbbi körleveleire és buzdításaira, amelyek a zsinat és az előző pápák tanítását, illetve a püspöki szinódusokra összegyűlt világegyház püspökeinek véleményét tükrözik. Persze, ha még a papok nagy része is – például elfoglaltságára hivatkozva – csak a megrostálandó médiahírekre és pápaellenes blogokra hagyatkozva alakítja ki álláspontját, akkor ne csodálkozzunk, hogy a jóhiszemű hívek is tanácstalanul, sőt botránkozva élik meg az egyházunkban eluralkodó zűrzavart, a „sentire cum ecclesia”, az egyházzal való együttérzés, a Péter utóda iránti kellő tisztelet és engedelmesség hiányát.

Eucharisztia: egység jele, szeretet köteléke

Most, hogy a jövő évi Eucharisztikus Világkongresszusra készülünk, kedvező alkalom lenne, hogy az Eucharisztia – „signum unitatis, vinculum caritatis”(az egység jele és a szeretet köteléke) – kegyelmét kérve az Úr Jézustól, a Ferenc pápa által sürgetett megtéréssel, a „kilépő, missziós Egyház” küldetésébe élő hittel bekapcsolódva, az Anyaszentegyház egységén munkálkodjunk.

Ferenc pápa – Ratzinger pápa nyomán – a Lumen fidei III. fejezetében a hitben való egységről eszmélődik, majd a 49. ponttal így zárja: „A hit egységének és sértetlen továbbadásának szolgálatára adta az Úr Egyházának az apostoli jogfolytonosság ajándékát. Ez garantálja az Egyház emlékezetének folytonosságát, és teszi lehetővé annak a forrásnak a biztonságos elérését, amelyből a hit fakad. Az eredettel való kapcsolatot tehát eleven személyek garantálják, és ez megfelel annak az élő hitnek, amelyet az Egyház továbbad. A hit azoknak a tanúknak a hűségére támaszkodik, akiket az Úr választott ki erre a feladatra. Ezért a tanítóhivatal mindig az eredeti szó iránti engedelmességgel beszél, amelyre a hit alapszik, és megbízható, mert arra a szóra hagyatkozik, amelyet hallgat, őriz és előad.[45] Szent Pál, amikor Milétoszban búcsúzott az efezusi presbiterektől, arról tanúskodott, hogy teljesítette az Úrtól kapott feladatát, hogy hirdesse „Isten egész akaratát” (ApCsel 20,27). Az Egyház tanítóhivatalának köszönhetően ez az akarat sértetlenül érkezhetett el hozzánk, s ezzel együtt az öröm is, hogy teljes egészében teljesíthetjük.”

Később, az élő, szeretetben gyümölcsöző hit követelményeiről pedig ezt olvassuk (LF 51): „ Épp a szeretettel való kapcsolatának köszönhetően (vö. Gal 5,6) a hit világossága az igazságosság, a jog és a béke konkrét szolgálatába szegődik. A hit Isten forrás jellegű szeretetével való találkozásból születik, amelyben megjelenik életünk értelme és jósága; s életünk oly mértékben kap világosságot, amennyire belép e szeretet nyitott dinamizmusába, azaz amennyiben úttá és gyakorlattá válik a szeretet teljessége felé. A hit világossága képes érvényesíteni az emberi kapcsolatok gazdagságát, alkalmasságukat a maradandóságra, megbízhatóságra, s arra, hogy gazdagítsák a közösségi életet. A hit világossága nem távolít el a világtól, nem idegenít el kortársaink konkrét elkötelezettségeitől. Megbízható szeretet nélkül valójában semmi sem képes egyesíteni az embereket. Egységük a hit nélkül csak a haszonra, a közös érdekekre, a félelemre, s nem a közös élet jóságára épülne, nem arra az örömre, amelyet a másik egyszerű jelenléte tud kiváltani. A hit teszi érthetővé az emberi kapcsolatok épülését, mert alapjukat és végső céljukat Istenben, az ő szeretetében látja, s ezzel megvilágosítja az építés művészetét, amely így a közjó szolgálatává lesz. Igen, a hit mindenki java, közjó, világossága nemcsak az Egyház belsejét világosítja meg, nem is csak a túlvilági örök város építését szolgálja, hanem segít építeni a társadalmainkat, úgyhogy reményteljes jövő felé vándorolhatunk...” (A kiemelt szakasz tőlem – Sz. F.)

[1]https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2019-04/xvi-benedek-a-visszaelesi-valsagrol.html

[2]Vö. pl. Joseph Ratzinger: Bevezetés a keresztény hit világába. Vigilia, Bp. 2007. Ratzinger professzor 1968-as Krédó-magyarázatának új magyar fordítása/kiadása, XVI. Benedek új előszavával.

[3] https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=470

[4]Lásd: XVI. Benedek pápa katekézisei a hitről a Hit Évében, 2012-2013. Magyarra fordította Miklósházy Attila SJ, Kaleidoscope (Canada), 2013.