Életem során többször megtapasztaltam, hogy a kevesebb több. Olykor, amikor különleges, rendkívüli dolgokat akartam, éreztem belül, hogy valami elvész és tönkremegy. Túlságosan az eredményre koncentráltam, közben pedig megfeledkeztem a körülöttem élőkről és önmagamról. Mintha csak egy nagy gépezet része lettem volna, bedarálva az elvárások, követelmények mókuskerekébe.
Az élményektől, eseményektől, ingerektől zsúfolt világunkban gyakran azzal védekezünk, hogy automatikus üzemmódra váltunk, és életünket felszínesen éljük. Nem találunk már örömet és ízt életünkben. Valami hiányzik. A következő írásban arra keresem a választ, hogy mi segíthet visszatalálni az élet szépségéhez, teljességéhez és egyszerűségéhez.
A fogyasztói társadalom karikatúrája
Korunk társadalmában a sajtót a tudósítás mellett a manipuláció és a közvélemény-formálás eszközeként tekintjük. Nap mint nap képek, információk áradatával találkozunk, amelyek véleményünket, világnézetünket folyamatosan alakítják. Richard Dawkins és John Krebbs tudósok megfigyelték, hogy az állatok kommunikációs készségüket főként egymás viselkedésének befolyására használják. Az emberben kialakult a kritikai érzék is, amely kétségbe tudja vonni mindazt, ami elhangzik, és kiválasztja azokat az elemeket, amelyeket helyesnek vél.[1]
Hogyan működik a kritikai érzék a fogyasztói társadalomban? A tudatos figyelem ugyanis időt és teret igényel, ez azonban gyakran eltompul a különféle képek, szavak, zajok dömpingje következtében, szusszanásnyi időt sem hagyva a megkülönböztetésre. Egy reklám megtekintésekor talán górcső alá vesszük a nyílt, világos tartalmat, azonban ott vannak a rejtett, árnyban húzódó elemek is, amelyek észrevétlenül befolyásolják fogyasztói szokásainkat.
A fogyasztói társadalom előmozdítói el akarják hitetni velünk, hogy az anyagi javak boldoggá tehetnek. Emellett azonban az új élmények és az önmegvalósítás olthatatlan szomját gerjesztik, függőségeket alakítva ki ezzel. A következmény elkerülhetetlenül a kétségbeesés és a kudarcélmény lesz, hiszen a Föld népességének mindössze „szerencsés” tíz százaléka engedheti meg magának, hogy a függőséghez szükséges játékszereit újra és újra pótolja. A többiek pedig fanyalogva várják, hogy a jégkrém oldaláról lefolyó cseppek nyalánkságában részesüljenek, ettől várva boldogságukat. Mivel azonban a fogyasztói társadalom nem igazán tanít más módszereket az élet teljességének megtalálásához, gyakran ebben az állapotban rekedünk. Ez azonban csak a túlélés, még nem az élet.[2]
Hogyan működik a figyelem?
E folyamatban három fő szakaszt különböztetünk meg, ahogy az agy a képi információkat feldolgozza: 1. az információk hatalmas mennyiségét egy vizuális jelenetben, vázlatban állítja össze; 2. eldönti, hogy mely elemek igényelnek több figyelmet, a többit mellőzi; 3. kapcsolatot teremt a hosszú távú memória egyéb elemeivel, hogy az új információkat a tanulási folyamatba beépíthesse. Az agyban kialakul az idegi mechanizmusok rendszere, amit egyszerűen figyelemnek hívhatunk. A figyelemnek két fontos szerepe van: a kiválasztás és a mellőzés.[3]
A kiválasztási folyamatban két tényező játszik kulcsszerepet: az ingererősség és az egyén célja. Mivel az egyén gyakran nincs céljának tudatában, az ingererősség különleges hatalommal bír, amivel a reklámcégek nagyon is tisztában vannak. Az agyban a vizuális csatorna jóval erősebb a verbális csatornánál, ezért a képek sokkal inkább befolyásolnak minket, mint a szavak. A kommunikációban emellett fontos olyan képeket, szavakat, tartalmakat használni, amelyek egyszerűek, közérthetők és az emberek többségének tapasztalatával kapcsolatban állnak: például család, barátság, gyerekek stb. Fontos, hogy legyen mihez kapcsolni a mondanivalónkat. Emiatt ha a prédikációban túlságosan elvontan beszélünk, az emberek figyelme akaratlanul is elvándorol, mert egyszerűen nem tudják mihez kötni a hallottakat. A képzelet így egy focimeccs vagy kellemes beszélgetés emlékképeit fogja behozni, mert több hasonló jellegű információt elraktározott már az agyban, s az unalmas percekben könnyebb az utóbbiakat előhívni.
A figyelem terhelhetősége korlátozott, ezért kétféle figyelem különböztethető meg. A nem tudatos figyelem automatikus funkciókat lát el, a megszokott dolgokat észleli, és megismerési kapacitása alacsony. Ezzel szemben a fokális figyelem kontrollált folyamat, új, szokatlan ismerethalmazt képes elsajátítani, ezért nagyobb összpontosítást igényel.[4]
A vallás a fogyasztói társadalomban
A vallás, a hit és az evangelizáció ebben az összefüggésben nagy kihívásokkal szembesül. Egyházként gyakran a társadalom peremén helyezkedünk el, sokaknak nincs vallásos tapasztalata, így a közösségi médiában gyakran nem vesznek tudomást rólunk, mert a hosszú távú memóriákban csekély módon vagyunk jelen. Nem tudnak mihez kötni minket, így a célcsoport a templomba járók közössége lesz, akik rendelkeznek már hittapasztalattal; a többiek figyelmét sajnos főképp botrányos hírekkel nyerhetjük el.
Másrészt újabban eleven érdeklődés övezi a spiritualitást, azonban már itt is elvesztettük előkelő státuszunkat, és csak egy vagyunk a sokféle kínálat között. Az emberek kiválogatják azokat az elemeket, amelyek pszichés, spirituális jólétükben segítik őket. Ha a piacon versenyképesek akarunk lenni, akkor megnyerőnek, izgalmasnak kell lennünk, másképp labdába sem rúghatunk.[5]
Hogyan hirdetné ma Jézus az örömhírt? Az egyház hogyan tájékozódhat ebben a helyzetben, hogy ne tagadja meg hagyományait, értékeit, és ne váljék felszínes, turistacsalogató, fesztivállelkiséget szolgáló csatornává?
Véleményem szerint kettős utat kell bejárnunk. Egyrészt szükségünk van jó kommunikációs szakemberekre, akik az örömhírt érthető, közölhető és fogyasztható módon képesek tálalni. Egyébként a virtuális világban elfelejtenek bennünket, és nem tudjuk betölteni missziós küldetésünket, hogy jelenlévővé, tevékennyé, a föld sójává tegyük az Egyházat olyan helyeken és körülmények között, ahol csak lehet (LG 33). Másrészt templomainkban, közös együttléteinken segítenünk kell az embereket az Istennel való hiteles és mély találkozásban.
Az istenkapcsolat tudatos, összeszedett figyelmet igényel, ami azt jelenti, hogy segítünk növekedni a csendben való megmaradásban, a tudatosságban, a befelé figyelésben és az önismeretben. Megérkezni az élet érzékeléséhez és ízleléséhez, ahol teljesnek, gazdagnak tapasztaljuk azt. A dolgokat bensőleg érzékeljük és ízleljük (Lgy 2). Ez a folyamat csendet igényel, amit nem könnyű megteremteni. De ez az egyetlen út. A keresztény élet célja a benső átalakulás, amit Isten feltétel nélküli szeretete táplál. Ez megkívánja az Úrral való meghitt, hiteles, mély és tudatos kapcsolatot. Emellett pedig rendezett életre is szükség van, amely képes biztosítani az imádság, a csend és a visszatekintés pillanatait.
Jálics Ferenc SJ: a valóság érzékelése és szeretete
Jálics Ferenc SJ az élet három szintjéről beszél: ez az érzékelés, a gondolkodás és a cselekvés szintje. A modern embernél az utóbbi kettő kiemelkedő szerepet kap, miközben az első szint háttérbe szorul. Rengeteg problémával kell szembenéznünk, melyeket folyamatosan mérlegelünk, megoldásokat keresünk és cselekszünk. Egy kaotikus nap után gyakran vágyunk arra, hogy kezünkben meleg kávéscsészét szorongassunk, és elmerüljünk finom illatában. Perceken keresztül kikapcsolni, és élvezni az életet… Megmaradni a jelenben, a pillanat érzékelésében… Nem könnyű, mert gyakran a múltban élünk, mivel nem tudtunk még egyes eseményeket lezárni, vagy a jövőt tervezzük. A jelenben nehéz megmaradni.
A lelki élet legfőbb kihívása – ahogy Jálics írja – a maga egyszerűsége. Igazából Isten egyszerű, az evangéliumokban Jézus által felkínált út nagyon világos. Minden keresztény meghívást kap arra, hogy Isten felé forduljon, és életét e kapcsolat függvényében rendezze be.[6]
Az istenkapcsolatban nem gondolkodunk az Úrról, hanem Őt szemléljük és szeretjük. Ezért nagyon fontos megtanulnunk Őt érzékelni, ami azt jelenti, hogy tudatosítjuk a jelenlétét. A jelenben maradunk, s kis időre elszakadunk a gondolkodástól és a cselekvéstől.[7]
Jálics Ferenc szerint a természet a szemlélődés egyik legnagyszerűbb mestere. Megtanít arra, hogy mindennek joga van létezni, és nem kell semmit sem megváltoztatni. Megtanít, hogy egyedüli feladatunk szemlélni egy fát, virágot, a tájat, anélkül, hogy a hangyák élettanának elemzésébe merülnénk. Megtapasztaljuk, hogy az érzékelés pihentet, és meglepően nyugalmi állapotot eredményez. A valóság egyszerű érzékeléséről van szó. A természetet szemlélve benső terünkben felszabadul az aggodalmakkal telített tér, ami az önmagunkkal, embertársainkkal és Istennel való találkozáshoz biztosít helyet. A testérzékelő, légzőgyakorlatok is hasonló célt szolgálnak.[8]
A szemlélődés emberi kapcsolatainkban is nagy segítséget nyújt. Igazából a legfőbb gondot az okozza, hogy nem tudjuk egymást igazán, mélyen meghallgatni, túlságosan feszítenek a másokkal kapcsolatos elvárásaink. Egymást gyakran tárgyként kezeljük, hogy a vágyainkat kielégítsék. Meg kell tanulnunk embertársainkat szabadon engedni, mert igazából senki fölött nem rendelkezünk semmiféle joggal. Ha megtanulunk szabadon, tisztelettel és szeretettel tekinteni egymásra, akkor rájövünk, hogy az emberek és az élet sokkal gazdagabb, mint képzeltük. Ahogy Etty Hillesum fogalmaz: „Íme, a te betegséged: be akarod zárni az életet a saját formuláidba, az elméddel az összes jelenségét át akarod ölelni, ahelyett, hogy hagynád, hogy az élet öleljen át téged… Minden alkalommal, amikor újra akarod teremteni a világot, ahelyett, hogy élveznéd olyannak, amilyen”.[9]
A szemlélődő magatartás négy fő állomást foglal magába: 1. a valóságot olyannak látni, amilyen, és nem amilyennek mi szeretnénk; 2. hinni Istenben, az élet, az emberek és önmagunk alapvető jóságában; 3. önzetlenül szeretni, nem várva semmit sem a másiktól; 4. készen állni a szenvedésre: hordozni azokat a kereszteket, amiket az élet kínál és hoz magával.[10]
A valóság érzékelése, szemlélése és elfogadása nélkül nem igazán lehet szeretni. Ahogy Etty Hillesum írja naplójában: „Hiszek Istenben és az emberekben, és ezt minden hamisság nélkül ki merem jelenteni… Az élet nehéz, de nem súlyos… A jövőbeli béke csak akkor lesz lehetséges, ha azt magunkban találjuk meg – ha minden ember felszabadul a felebarátja vagy bármilyen rassz, nép elleni gyűlölettől, ha felülemelkedik ezen a gyűlöleten, és valami mássá alakítja át, talán hosszú távon szeretetté, ha nem túl nagy kérés. Ez az egyetlen megoldás… Mindent el tudok viselni, egyre jobban, és mindennel együtt biztos vagyok, hogy az élet nagyon szép, méltó arra, hogy megéljék, és jelentésében gazdag. Mindennek ellenére”.[11]
[1] Vö. G. Hastings, Social Marketing. Why should the Devil have all the best tunes?, Oxford 2007, 85; E. Lombardi Vallauri, La lingua disonesta. Contenuti impliciti e strategie di persuasione, Bologna 2019, 16.
[2] Vö. A. Zanacchi, Pubblicità: effetti collaterali. Riflessioni sulle conseguenze «involontarie» della pubblicità, Roma 2004, 15-16, 135.
[3] Vö. L.M. Scott – R. Batra, ed., Persuasive Imagery. A Consumer Response Perspective, New Jersey – London 2003, 60–64; J. Paul Peter – J. C. Olson, Consumer Behavior & Marketing Strategy, Singapore 2010, 101.
[4] Vö. A. A. Mitchell, «The Effects of Visual and Emotional Advertising: An Information-Processing Approach», in L. Percy, ed. Advertising and Consumer Psychology, ed., Toronto 1983, 101–108.
[5] Vö. M. Einstein, Brands of Faith. Marketing religion in a commercial age, London – New York 2008, 25–35.
[6] Vö. F. Jalics, Desiderio di Dio. Esercizi di contemplazione, Milano 2000, 13.
[7] Vö. uo., 34–36.
[8] Vö. uo., 38.
[9] E. Hillesum, Diario. 1941-1942, Milano 2012, 191.
[10] Vö. F. Jalics, Desiderio di Dio. Esercizi di contemplazione, 181–183.
[11] E. Hillesum, Diario. 1941-1942, 638. 674.
Utolsó kommentek