Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (52) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (22) ima (13) Isten (8) isten (19) jezsuita (12) jézus (11) katolikus (10) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (14) vallások (10) Címkefelhő

Isten szava és csendje: gondolatok nagyböjtre

2020.03.04. 08:43 SzabóFerencSJ

 

daniele-levis-pelusi-ar5fgfhxwmu-unsplash.jpg

„A puszta elválaszt a hangzavartól, és szavak híján helye születik a Szónak, Isten Szavának, mely mint szellő susogása megérinti a szívet. A puszta a nagybetűs Szónak a helye. A Bibliában ugyanis az Isten szeret a pusztában megszólalni. Ott adja Mózesnek a Tízparancsolatot, és tévelygő népét így emlékezteti: „Kihoztalak a pusztába és a szívedhez szóltam”. Csendesen hangzik Isten Szava a pusztában, ahol Istent bensőségesen lehet meglelni. Jézus is szeretett visszavonulni magányos helyekre, hogy imádkozzon, és arra tanított minket, hogyan keressük az Istent, aki a csendben szól hozzánk. Nem könnyű a szívünkben csendet teremteni, ezért megyünk tovább, hogy másokkal beszélgessünk. (…)

Jézus a pusztába azért hív, hogy figyelmünket az igazán lényegesre fordítsuk. A kísértő ördögnek azt mondja, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten szavával. Ezért kell imádkozni, hogy az Isten jelenlétében föltáruljanak a szív hajlamai és a lélek kettősségei. Éppen ezért a puszta nem a halál, a pusztítás helye, hanem az életé, ahol az Istennel csendben párbeszédet lehet folytatni.”  (Ferenc pápa, 2020. Hamvazószerda.)

A Csend a Lélek és az istenkapcsolat forrása (Pierre Emmanuel)

„A Lélek szenved – írja a költő Pierre Emmanuel. – Nincs számára hely ebben a túlzsúfolt világban. Még magát a „lélek” szót is száműzték a szótárból. Mivel többé nem nevezik meg, nem is meghatározott. Húszéves korom óta a Lelket keresem: számomra ez a keresés a művészet. Valójában az egyetlen nyelvezet, amely a Lélek megközelítésére alkalmas, amely lehetővé teszi, hogy mélyen (à fond) éljek, a költészet. (…) Napjainkban a pszüché helyettesíti a Lelket. »Pszichikai komplexusról« beszélnek, és ennek a kifejezésnek megvan a jelentése. A Lélek összes tudománya közül nekem a pszichoanalízis tanított meg legtöbbet, főleg Jungé. De pontosan Jung idézi fel a »pszichikai komplexus« mögött egy bizonyos »láthatatlan személyes valóság« fogalmát, amely »látszólag egy, a miénktől nagyon különböző világban él«. A hivatalos pszichoanalízis, az új-freudi ideológia közömbös e fogalommal szemben. (…) Mégis, csak egy világ van: a Léleké. Nélküle ez a világ, amelyet miénknek nevezünk, nem rendelkezik semmi valósággal.”

„A zaj társadalma, decibelek nagy termelője. Megszokott terünk nem más, mint képfalak közé bezárt zaj. Magát a természetet is beszennyezte a zaj. A zaj megöli a belső csendet, lehetetlenné teszi az eszmélődést. Mélységünk, miként a tengereké, alkalmatlanná válik az élet számára. A művészet küzdelem a szennyeződés ellen, erőfeszítés, hogy életet adjon a csendnek. De nem jut el erre – erről egyre inkább meggyőződöm –, hacsak nem hívja segítségül a Csendet, amely maga az Élet. Az ember csendje Isten Csendjéből merít életet. Sohasem értettem meg, hogy az emberek miért vádolják Isten csendjét. Ha azzal vádolják Istent, hogy hallgat, ez azt jelenti, hogy nem hisznek benne. Isten kifürkészhetetlen Csend. Dicsérnünk kellene ezt a Csendet, mint Isten egyik lényegi tulajdonságát. A Csend – a Lélek forrása. Minden ember számára elérkezik az idő, amikor megérti: az egyetlen Valóság tekintete előtt elhallgat a zaj, amelyet az emberek önmaguknak csapnak, és hogy elérkezett az idő, hogy törekedjék meghallgatni Lelkét…”

Pierre Emmanuel rávilágít arra, hogy a személyes kapcsolatokhoz szükséges beszédhez mennyire szükséges a csend. Sajnos a zaj megöli a belső csendet. A csend a Lélek és egyben az istenkapcsolat forrása.

„Szavak forrása csend”

1985-ben Rómában közzétettem három francia költő több versfordítását Szavak forrása csend címmel, bevezetőkkel, kommentárokkal. Claudel, Valéry és Emmanuel költészetét elemezve megvilágítottam, hogy mindhármuk számára a szavak forrása: Csend, bár más-más jelentést adnak a fogalomnak/élménynek. Fentebb Pierre Emmanuel e kötetben közölt vallomásaiból idéztem.

Most ugyanebből a kötetemből Paul Claudeltől idézek néhány gondolatot a Csendről mint a szavak forrásáról. Paul Claudel számára a költészet és a zene őseredeti egysége a lét szívében van: ez még nem költészet és nem zene, hanem Csend-örvény. A költő Első Ódájában ezeket írja a Memória Múzsájáról, Mnemosyné-ről:

Az idősebb (Múzsa) nem beszél!

Hallgat, szemlélődik.

Megérez (mivel a szellem belső érzéke),

Tiszta, egyszerű, sérthetetlen! emlékezik.

(…)

Ő a belső óra; a szökellő kincs és a mély forrás…”

Paul Claudel szerint a csend a művészet forrása és célja. Csend van a kezdetnél és a végpontnál. Ezt kell elültetni az emberek szívébe. Ez a művész feladata, hacsak nem enged az esztétikai zsonglőrködés élvezetének. Mert a csend ugyan magány, ugyanakkor kommúnió/kommunikáció is; összekapcsol másokkal: „tiszta párbeszéd’. A költő versekben bontja ki az őseredeti Csend végtelen gazdagságát, úgy, hogy a Boldogság örök Csendjét célozza. (F. Varillon, Claudelt értelmezve.)

Miként a teremtő Isten csendben mondta ki a „Legyen!-t, a költő nagy szeretettel gyermekként ismétli a teremtő szót. A költők, megnevezve a dolgokat, teremtik, „alapítják” a létet.  (Ez a Hölderlint értelmező Heidegger gondolata is.)

Claudel ezt így magyarázza: A költő nem tudja kimeríteni a valóságot, de látomásban valamiképpen megragadja a titkot, és szimbólumokkal kifejezi, „kimondja” a kimondhatatlant. Egy faág lombjának rezgése az egész tájat megjeleníti. „Sok zaj van a világban, mégis a fájdalomtól meghasadt szívű szerető meghallja a fa csúcsán a szibillikus levél remegését.”

Csend és szó, Isten Szava és Csendje (XVI. Benedek)

Ma égetően időszerű téma a csend és a szó kapcsolata, egymást kiegészítő szerepe a személyközi kapcsolatokban, mindenfajta kommunikációban és párbeszédben, így az Istennel való kapcsolatunkban, az imában, továbbá az új evangelizálásban.

Témánkhoz kapcsolódik XVI. Benedek üzenete a Tömegkommunikáció 2012-es világnapjára a kommunikáció emberi folyamatának egy szempontjáról, a csend és a szó kapcsolatáról. „A kommunikáció két mozzanata ez, amelyeknél ügyelni kell az egyensúlyra, az egymásutániságra és egymás kiegészítő szerepére, hogy megvalósulhasson az igazi párbeszéd és a mély közeledés a személyek között.”*

Így kezdődik XVI. Benedek üzenet. A csend és a szó kapcsolatának megvilágítása után, üzenete második részében megfontolásait az Isten Szava meghallgatására és hirdetésére alkalmazza: Isten Szaváról és Csendjéről eszmélődik.  Az Istennel való kapcsolathoz, az imához szükség van a csend megteremtésére, az Isten Szava hallgatására és elmélkedő elsajátítására. A különböző vallási hagyományokban a magány és a csend kiváltságos helyet foglal el, hogy a személyek rátaláljanak önmagukra és az Igazságra, amely mindennek értelmet ad.

 XVI. Benedek idézi Verbum Domini kezdetű apostoli buzdítását (21. p.): „Amint Krisztus keresztje mutatja, Isten a hallgatásával is beszél. Isten hallgatása, a Mindenható és az Atya távolságának megtapasztalása döntő szakasza Isten Fia, a megtestesült Szó földi útjának is. Keresztre szegezetten panaszkodik e hallgatás okozta fájdalomról: »Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?« (Mk 15,34) Jézus a keresztig menő, szerető engedelmességben (Fil 2,8), elérkezve élete utolsó leheletéhez, a halál sötétjében az Atyát hívta. (…) Jézusnak ez a tapasztalata jelzés értékű az ember helyzetét tekintve: miután meghallotta és fölismerte Isten hívó Szavát, találkoznia kell az Ő hallgatásával is. Oly sok szent és misztikus élte át ezt a tapasztalatot, és ma is része sok hívő életútjának. Isten hallgatása folytatja az Ő korábbi szavait. Ezekben a sötét percekben Ő a hallgatása misztériumában beszél. Éppen ezért a krisztusi kinyilatkoztatás folyamatában a hallgatás úgy jelenik meg, mint Isten Szavának folytonos megnyilvánulása.”

A kereszt Csendjében Isten szeretete, Fiának végső odaadottságában ékesszólóan beszél hozzánk. – Nagyszombaton, Krisztus halála után az egész föld néma marad: Ha Isten szól az emberhez hallgatásával is, az ember is felfedezheti a csendben a lehetőséget, hogy Istenhez és Istenről szóljon.

XVI. Benedek itt hivatkozott a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjaihoz intézett homíliájára (2006. október 6.): „Szükségünk van arra a csendre, amely szemlélődés lesz, amely beléptet bennünket Isten Csendjébe, és így elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahol születik a Szó, a megváltó Szó.” Amikor Isten nagyságáról beszélünk, mindig elégtelen nyelvezetünk, és megnyílik a csendes szemlélődés tere. „Ebből a szemlélődésből születik belső erejében a küldetés sürgetése, a parancsoló szükséglete annak, hogy hirdessük, „amit láttunk és hallottunk”, hogy mindenki közösségben legyen Istennel (vö. 1Jn 1,3). A csendes szemlélődés belemerít bennünket a Szeretet forrásába, ami aztán elvezet felebarátunk felé, hogy átérezzük fájdalmát, és felajánljuk Krisztus Fényét, az Ő Élet-üzenetét, az ő üdvözítő Szeretet-ajándékát.

Ezután XVI. Benedek, Istennek emberi szóba testesült Szaváról elmélkedve, hivatkozott a Kinyilatkoztatásról szóló zsinati konstitúcióra (Dei Verbum, 2):  „E kinyilatkoztatás rendje  egymással bensőleg összefüggő tettekből és szavakból áll: Isten üdvtörténeti tettei kinyilvánítják és megerősítik a tanítást és a szavakkal jelzett valóságokat; a szavak pedig hirdetik a tetteket, és megvilágítják a bennük rejlő misztériumot. Az Istenről és az ember üdvösségéről így kinyilatkoztatott mélységes igazság Krisztusban ragyog föl, aki az egész kinyilatkoztatás közvetítője és teljessége.”

Benedek pápa (2012-ben) így fejezte be üzenetét: „Szó és csend. A kommunikációra nevelni ezt jelenti: túl a beszéden megtanulni (figyelve) hallgatni, szemlélődni, és ez különösen fontos az Evangélium hirdetőinek. Csend és szó együtt lényes és egymást kiegészítő eleme az Egyház kommunikációs tevékenységének, hogy megújultan hirdessük Krisztust a világnak.”

*Az üzenetet 2012. január 24-én ismertette a Vatikáni Rádió magyar műsora. – Nb. Tömegtájékoztatás helyett pontosabb a tömegkommunikáció használata, hiszen a kapcsolatok kétirányúak: közlés, tájékoztatás és befogadás, válasz, tehát kölcsönösség a személyközi kapcsolatokban.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr6415498358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.