Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

boldogság (8) egyház (55) eucharisztia (8) európa (10) ferencpápa (9) filozófia (9) gondolat (10) gondolatébresztő (19) hit (24) ima (14) Isten (8) isten (19) jezsuita (15) jézus (11) katolikus (12) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (12) vallás (16) vallások (10) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

Kerkai Jenő műve és lelkisége

2021.08.15. 08:00 korizoli

Ősszel kezdődő doktori tanulmányaim során a KALOT-alapító Kerkai Jenő életművét fogom kutatni a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a XX. század e nagyszerű jezsuitájának tevékenysége – és ahogy eddig megismertem, úgy gondolom, életszentsége – ismertebbé váljon. Szociális elkötelezettsége példa lehet számunkra is.

28kerkai_jeno_igazolvanykep.jpg

Nyolcvan éve, 1941. augusztus 15-én tette le ünnepélyes fogadalmát Kerkai Jenő, Magyarország történetének legnagyobb agrárifjúsági mozgalma, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) alapítója. Innsbrucki teológiai tanulmányait befejezve Kerkai a legendás papnevelő Hunya Dániel SJ munkatársa lett a szegedi szemináriumban mint teológiai tanár és prefektus. Papnevelői feladatai mellett először csak hétvégente tudott azzal foglalkozni, amire évek óta készült: a parasztifjúság felemelésével.

1935 nyarán két agilis fiatalembert, a friss diplomás Farkas Györgyöt és a világcsavargásból hazatért Ugrin Józsefet azzal szólította meg, hogy: „Jöjjenek, segítsenek felemelni a magyar népet”. Ők lettek az első munkatársai. Először lelkigyakorlatot adott nekik, melyen a központi téma „Krisztus akarata az emberrel, s a magyar nép felemelkedésének útja” volt. Ezt követően együtt álmodták meg a KALOT cselekvési tervét és jelszavait: „Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!” A jelszó magába sűríti a teljes ember evangelizációjának és felemelésének célját. Központi volt a vallási vetület, krisztusivá formálni az embert.

Népfőiskola dán mintára

De a KALOT nem maradt pusztán jámborsági egyesület. Fontosnak tartották a mezőgazdasági szakműveltség és az általános műveltség fejlesztését. Ebből a törekvésből nőtt ki később dán mintára húsz KALOT-népfőiskola. A testület síkra szállt a mezőgazdasági bérmunkásokat megillető egyéni és családi bérezésért. A hárommillió koldus országában, amikor a magyar agrártársadalom jelentős része nincstelen volt, a KALOT a földosztást tekintette hosszú távon elérendő célnak, és népfőiskoláiban az önálló gazdálkodásra készítette fel a parasztfiatalokat. Negyedik fő jellemzője a Szent István-i állameszme és a magyar népi hagyományok ápolása volt, ami ellenpontot képzett az akkoriban egyre erősödő német orientációval szemben.

A mozgalom vezetőképző tanfolyamai révén a vidéki agrárifjúság valóban öntudatra ébredt. A képzésből hazatért legények önszerveződő csoportokat hoztak létre, amelyek a helyi plébánosok támogatását élvezték, de a gyakorlati és szervezési munkát a fiatalok öntevékenyen folytatták.

A szerény szegedi indulás után a szervezet példátlan növekedésnek indult. Az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszuson már tízezer KALOT-legény vett részt, demonstrálva a fiatal mozgalom életerejét. 1940 végére a KALOT már majd’ 300 vezetőképző tanfolyamot szervezett, közel 20 ezer parasztlegényt képzett ki, és 3500 faluba jutott el.

A KALOT-ot a II. világháború előtti katolikus elit többnyire túl radikálisnak tartotta, a háború után viszont a hatalomra törő kommunisták szemében „fasiszta”, így betiltandó szervezet lett. Apor Vilmos győri és Mindszenty József veszprémi püspök (aki Zalaegerszegen még – mint Pehm József – Kerkai Jenő, akkori nevén Czinder Jenő hitoktatója volt) kivételével a püspöki kar először fenntartásokkal tekintett a földosztást is kilátásba helyező KALOT-ra, hiszen akkoriban az egyik legnagyobb földbirtokos éppen a katolikus egyház volt. A helyzetet jól illusztrálja, hogy egy alkalommal, amikor Páter Kerkai a KALOT-fiatalokkal együtt kereste fel Esztergomban Serédi Jusztinián hercegprímást, s beszámolt neki a születő népfőiskolákról és további terveikről, a prímás megrökönyödve mondta: „De páter, ez kész kommunizmus…”. XII. Piusz pápa viszont támogatta a KALOT-ot, hasonlóképpen Teleki Pál miniszterelnök, így végül a püspöki kar is kénytelen volt elismerően nyilatkozni a mozgalomról.

kalot.jpg

A nyilasok és kommunisták ellenfele

A háború után viszont a kommunista sajtó a KALOT-ot mint fasiszta szervezetet bélyegezte meg. Hiába, hogy vidéken a KALOT volt a nyilasok legnagyobb ellenfele, és ahol erős helyi csoportjai voltak, ott a Volksbund sem rúgott labdába. Nem véletlen, hogy a nyilas hatalomátvétel után a mozgalom vezetőit letartóztatás fenyegette. 1946 nyarán Rajk László kommunista belügyminiszter mégis betiltotta a KALOT-ot. Az sem számított, hogy a háború után a KALOT nem folytatott kifejezetten konfrontatív politikát a kommunistákkal szemben, sőt tárgyalásokra törekedtek – ami miatt a mozgalom konfliktusba is keveredett Mindszenty József hercegprímással. A betiltó döntés mögött az állhatott, hogy a több mint félmilliós tömeget megszólító mozgalom politikailag is számottevő tényezővé vált, s a parasztság meghódítását is célul kitűző Kommunista Párt konkurenciának tekintette.

A KALOT feloszlatása után Kerkai Jenő más formában folytatta tevékenységét. Falumanréza néven lelkigyakorlatos mozgalmat szervezett, amelyen évente több mint tízezer parasztfiú vett részt. Ezen lelkigyakorlatok egyik célja volt, hogy lelkileg felfegyverezze a parasztifjúságot az ateista propagandával szemben. Szociális központot is szervezett, amely összegyűjtötte a szociális témáról szóló külföldi folyóiratokat, és a magyar egyházi vezetés számára kivonatolta őket. 1948-ban Kaposvárról elindította a „Somogyi kísérletet,” amely a falumisszió modern formáját jelentette. Kerkai Jenő az egyik fő szellemi támogatója volt a Demokrata Néppártnak is (a mai KDNP elődje), amely az 1947-es, ún. kékcédulás választásokra a Magyar Kommunista Párt legnagyobb ellenfelévé nőtte ki magát.

Nem véletlenül mondta Rákosi Mátyás: „Mindszenty kellemetlen, Kerkai veszélyes.” 1970. november 8-án bekövetkezett haláláig valóban így tekintett Kerkai Jenőre a rendszer. 1949 februárjában letartóztatták, kilenc és fél évet ült börtönben, ahol rendszeresen bántalmazták. Fél szemére vakon, meggyűrt idegrendszerrel szabadult 1959-ben. Lelkületére jellemző az a gondolatsor, amit a börtönben mellette raboskodó egykori munkatársának, Takáts Ágostonnak mondott: „Egész eddigi életünk magyar népünkért végzett munkában, magunkat nem kímélő erőfeszítésben, példamutató áldozathozatalban telt el. Most sem tehetünk mást. Az igazságtalan ítéletre egy válaszunk lehet csupán: a magyar nép méltóságával és a keresztény ember hitével viselni a ránk kiszabott keresztet, kiegészítve testünkben-lelkünkben, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik! (…) Nem siránkozunk, hanem emelt fővel viselünk mindent!”

Szabadulása után évekig gyári munkás volt Dunaharasztiban, majd favágó és segédkertész Püspökszentlászlón, de itt is veszélyesnek ítélték jelenlétét, ezért Pannonhalmára internálták. Még ott, az idősek otthonában is folyamatosan megfigyelés alatt tartották.

Kerkai Jenő tudatosan vállalta az üldöztetés sorsát. Többször is elmenekülhetett volna az országból, barátai is számos alkalommal igyekeztek rábeszélni erre. Még a jezsuita rend generálisa is ezt tanácsolta neki. Mégis maradt Magyarországon. Meggyőződése volt, hogy hivatásához tartozik nemcsak az, hogy dolgozzon a magyar nép felemelkedéséért, de az is, hogy osztozzon a sorsában. Ha ez a sors az üldöztetés és a szenvedés, akkor ő sem akar mást. Börtönéveire mint „ajándékra” tekintett – „hiszek a szenvedés erejében” – írta egyik feljegyzésében. A duharaszti hajógyárban pedig azzal a lelkülettel végzett kemény fizikai munkát, hogy ez által részesedjen a munkás magyar nép sorsában. 

„Töhit rád hagyom!”

Az üldöztetés mellett Kerkai Jenő számára a legnagyobb megpróbáltatást az jelentette, hogy legjobb barátja, bajtársa, „lelkem fele” – ahogy nevezte –, P. Nagy Töhötöm kilépett a jezsuita rendből.

Még jóval pappá szentelésük előtt kezdtek együtt gondolkodni a szociális apostolkodás módjain. Töhötöm atya 1937-től kapcsolódott be a KALOT munkájába, és annak egyik motorjává vált. 1946-ban, a Mindszenty bíborossal való konfliktus következményeként Argentínába helyezték, ahol 1948-ban kilépett a rendből, megnősült, majd később belépett a szabadkőművesek közé. 1968-ban tért haza Magyarországra. Bár a jezsuiták és a KALOT-munkatársak között Nagy Töhötöm megítélése meglehetősen ambivalens volt, Kerkai Jenő mégis mindvégig barátjának tekintette őt, és szenvedéseit is részben az ő megtéréséért ajánlotta fel.

Nagy Töhötöm a kommunista titkosszolgálattal való együttműködése, amire újabban teljesebb fény derült (vö. Petrás Éva monográfiája), minden bizonnyal ismeretlen volt Kerkai Jenő számára. Nagy Töhötöm Jezsuiták és Szabadkőművesek című műve megjelenésekor szintén erősen vitatott volt a jezsuiták között (ld. P. Varga László SJ kritikája), a rendszerváltás után mégis sokan épp e könyvön keresztül kerültek kapcsolatba Kerkai Jenő személyével és művével, köztük én magam is.

Kerkai Jenő a halálos ágyán mondta egykori munkatársának, Takáts Ágostonnak: „Töhit rád hagyom! ... Ne hagyd el soha!” Takáts Ágoston hűséges volt Jenő atya végakaratához. Nagy Töhötömről szóló írásában így fogalmaz: „bizonyosan állíthatom, hogy beszélgetéseink, megbeszéléseink, közös munkánk során nemcsak egymáshoz kerültünk közelebb, hanem Nagy Töhötöm mindinkább visszakanyarodott a hithez.”

Kerkai Jenő halála előtt nem sokkal így foglalta össze életét: „Az Egyház legfönségesebb jelensége számomra a Jézus Társasága, s ebbe boldogító hivatást kaphattam. Életem-halálom egyetlen szerelmének most is a magyar népet s hazát tekintem az előkészületi évekkel, a szervezőmunkákkal, a börtön szenvedéseivel és az eljelentéktelenedés szíves vállalásával. (…) Vigasztal a tudat, hogy odaátról is lehet hatékonyan folytatni a földi életfeladat szolgálatát. Bízom a magyarság nagy jövőjében történelmének transzcendens aranyfedezete miatt.”

kalot2.jpg

Imádságból született mozgalom

A KALOT történetéről már számos kutatás jelent meg, de kevéssé ismert, hogy Magyarország legszegényebb és legelhanyagoltabb néprétege, az agrárifjúság felemelését célul kitűző mozgalom menyire mélyen Kerkai Jenő imádságból született. Rendtársának, Hegyi Jánosnak mondta el egy alkalommal, hogy a mozgalom terve egy Szent Ignác-i lelkigyakorlat során fogant meg benne, amikor Jézus születését szemlélte. Kerkai Jenő nagyon imádságos jezsuita volt, aki rendkívül pörgő apostoli élete közepette is tudott időt szakítani a mindennapi imára. Rendtársai megfigyelték, hogy bármily későn tért haza, hajnalban már a térdeplőjén imádkozott. Munkatársa, Takáts Ágoston szerint éves nyolcnapos lelkigyakorlatai nemcsak lelki életének megújulását jelentették, hanem új apostoli impulzusokat is hoztak. Munkatársai is lelkigyakorlatokat végeztek, így elmondható, hogy a KALOT-program is tulajdonképpen a lelkigyakorlatokból nőtt ki.

Hangsúlyos volt Kerkai életében a közbenjáró ima fontossága is. A mozgalomért imádkozókat „harmadik hadoszlop”-nak nevezte. Rendszeresen felkereste a szemlélődő szerzeteseket, mint a karmelitákat vagy a Halász Piusz-féle reform-ciszterci közösséget és a kórházak betegeit, hogy imáikat kérje. Mélységes hittel nézett az eseményekre. „Benne vagyunk a Gondviselés tervében” – volt kedvenc mondása.

Lelkiségét jól jellemzi Békési István rendtársa, aki még tanuló rendtag korában vett részt egy Kerkai által tartott lelkigyakorlaton, amelyről így számolt be: „Én még úgy nem hallottam embertől, mint ahogyan ő adta [a lelkigyakorlatot]. Olyan ember megnyilatkozása volt, akit megszállt Jézus szeretete, és aki – nem, ez a szó méltatlan az ő keményen férfias egyéniségéhez – beleszeretett Jézusba. Akkor láttuk, hogy ez a Jézus-kép vezeti őt apostoli munkájában, egyszerűségében, odaadásában. Az Úr Jézus megszállottja volt! Mindenkit lenyűgözött az a nagy Jézus-szeretet, amely az ő elmélkedéseiből, szemlélődéseiből felénk áradt. (…) Ezzel a Krisztustól megszállott lélekkel vonzotta magához úgy a komoly, mindenre elszánt, dolgozni, magukat feláldozni akaró fiatal férfiakat, akikből a KALOT vezérkara lett.”

Kerkai Jenő 2003-ban posztumusz Magyar Örökség-díjban részesült, s valóban ott a helye a magyar Pantheonban. Számosan, akik közelről ismerték, szentként tekintettek rá. Ezzel a meggyőződéssel volt elöljárója Kollár Ferenc provinciális is, aki temetésekor így imádkozott: „Egy szenvedő testvért elvesztettünk, egy tehetetlen bénult atyát eltemettünk, de reméljük, hogy egy imádkozva közbenjáró testvért kaptunk a mennyben, és egy erős hatalmas pártfogót kapott a népünk.”

Még évekkel a rendszerváltás előtt egyik első munkatársa, Ugrin József így vallott róla: „Nem ismerek embert, aki jobban szerette volna hazáját és népét, mint ő, de olyat sem ismertem soha, aki alázatosabb lélekkel szolgálta volna e kettőt. Ezért is lett »szent« már életében, tisztelői előtt. (…) Sok nagyszerű tulajdonsága, adottsága között három kiválóság emeli őt az átlagember fölé: vasakarat, nagyszerű szervezőképesség és életszentség! E hármasság teszi őt történelmi parasztvezérré és szentté. Róla könyveket fognak írni, mihelyt az emberi önzés, részlehajlás és előítélet le fog csillapodni körülötte.”

Ezek a hullámok már lecsillapodtak, manapság inkább az elfelejtés veszélyezteti Kerkai Jenő örökségét. Néhány könyv már megjelent vele kapcsolatban, de az életét és lelkiségét bemutató alaposabb kötet még várat magára. A magam részéről doktori tanulmányai e hiány pótlásában szeretnék a magam eszközeivel segíteni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr416644062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása