„Annak örülni, ami megvan, az polgári dolog, de keresni, ami elveszett, az isteni.”
(P. Kerkai Jenő SJ karácsonyi gondolatai)
Kerkai Jenő fél évvel a letartóztatása előtt, 1948 nyarán nyolcnapos lelkigyakorlatot adott a Jézus Szíve Népleányainak. Beszédeiben Szent Ignác lelkigyakorlatos elmélkedési pontjait kommentálta a testvérek hivatásához és a korabeli egyházi és társadalmi helyzethez aktualizálva. Ekkor Kerkai főművét, a KALOT-ot már két éve feloszlatták, s 1948 júniusában, azaz a lelkigyakorlatot megelőző hónapban volt az egyházi iskolák államosítása. A Szegedi Népszava pedig már 1946 nyara óta harcosan követelte P. Kerkai letartóztatását is. 1948 volt a fordulat éve, amikor a kommunista párt egyre erőszakosabban átvette az ország irányítását.
Kerkai beszédeit egy testvér gyorsírással jegyezte le, majd legépelték és belső használatra beköttették. A kötetet nemrégiben fedeztük fel a budapesti jezsuita levéltárban. Nem is tudtuk, hogy egyáltalán létezik. Kevés jezsuita dokumentum élte túl a rend 1950-es betiltását, a legtöbb irat valamelyik zúzdában végezte. Valószínű, hogy a Jézus Szíve Népleányai (ma Jézus Szíve Társasága) megőrzése révén maradhatott fenn. Kerkai Jenő egyébként inkább a szavak embere volt. Rengeteg helyen prédikált, de szokása volt, hogy minden beszédvázlatát megsemmisítse, így ez a lelkigyakorlatos beszédgyűjtemény igazi kincs.
Most a karácsony titkához kapcsolódva osztunk meg néhány gondolatot belőle. Az megtestesülésről szóló szemlélődésben (Lelkigyakorlatok 101-117) Ignác arra hívja meg a lelkigyakorlatozót, hogy szemlélje, amint a Szentháromság elhatározza, hogy a második isteni Személy az emberiség megváltására emberré lesz. A fordulat évében Kerkai Jenő így kommentálta az emberi történelem „legnagyobb” fordulatát:
:
Szent Ignác olyan gyönyörűen fejezi ki a három isteni Személy konzíliumát a halálos beteg emberiség felett. Ennek az isteni konzíliumnak csodálatos eredménye van. A helyett, hogy az Isten hatalma azt mondaná: semmisítsük meg ezt a züllésnek indult hitvány emberi nemet, törüljük el ezt az istentelenné vált népet, mert megutáltuk, hogy saját képünk és hasonlatosságunk ide aljasult. Nem! és itt a fordulópont. Isten Szíve megesett ezen a szerencsétlen emberen. Nem megutálta, hanem megkönyörült rajta. Ez a nagy fordulat a legnagyobb fordulat az emberiség történetében. Amikor az Isten nem megutálta az emberi nyomort, hanem irgalmasan, feléje fordult. Valami olyan tervet gondolt ki ez a végtelen háromszemélyű Isten, aminőt csak ő tudott kigondolni. Váltsuk meg ezt a nyomorult emberiséget, ezt a züllésnek indult embert a tudatlanságból, nyomorból, bűnből, emeljük fel a lelkében lévő isteni képet és mossuk meg. A vért törüljük le róla, hogy ragyogjon fel újra lelkében az ősi isteni képmás. Ez az Ősatya örök Szíve dobbanása. Még a földi anya és apa is így érez elzüllött gyermeke iránt. Csodálkozhatunk méltán, és így van. A nagy Atya, az Isten is így érez a züllésnek indult szerencsétlen ember iránt. Az Isten Szíve megesett rajtunk. Teremtsük újjá a szerencsétlen embert. Ez az isteni Szívnek végtelen jósága és irgalma. Ezzel pecsételődött meg a mi szerencsénk a mi sorsunk. És elhatározta a háromszemélyű egy Isten, hogy a második isteni Személy emberi természettel egyesül, lejön a földre, és mint egy közülünk, magyarázza meg az élet értelmét, mutatja meg a helyes utat. Saját maga, szájával, életével, példájával, hogy ne eszméket hirdessünk az égből harsogó szóval ennek a pusztuló embernek, hanem menjen el a második isteni Személy közéjük, dolgozzon, verítékezzen, szenvedjen, haljon meg, mint ők. Csak egyben ne legyen hasonló hozzájuk, a bűnben. (…)
Figyeljék a következőket közben: az első legfontosabb legyen, hogy Isten, és Jézus alaphangja, mindennek tengelye a jóságos, megértő, irgalmas szeretet. Istent ez indította a megtestesülés elhatározására és Jézus ennek az elhatározásnak jegyében jött a földre, mert az elesett, beteg, bűnös, komisz embert nem megutálta, ha nem megszerette. Tehát első helyen ezt tessék megfigyelni, mert ha mi apostolkodni akarunk bennünk az első lépéstől az utolsóig ennek a központi gondolatnak kell élnie, hogy embert, bűnöst, istentelent, kommunistát, oroszt, zsidót nem megutálni – az könnyű megutálni, ahhoz nem kell megváltás, ahhoz csak egészséges gyomor kell es majd megutálja az ember. Nem, Testvéreim! De ehhez megváltás, a Szentháromságnak ez a csodálatos titka kell, hogy ezt a hitvány, nyomorult, hálátlan, beképzelt, elviselhetetlen, piszkos, erkölcstelen, istentelen embert szeretni tudjuk, kert azt kell néznünk benne, amit az Isten nézett. Nem megutálni akarom, mert hisz elég szerencsétlen, hogy ilyen utálatos, még az Isten is megvesse! Eljöttem, hogy keressem, ami elveszett - mondja az Ur Jézus. - Annak örülni, ami megvan, az polgári dolog, de keresni, ami elveszett, az isteni. Akár faluban dolgozunk, akár tanyán, akár Budapesten, akár társaságbeli testvéreinkkel küszködünk, alaphang legyen a lelkűnkben, ha Jézussal harmonikusak akarunk maradni, megértő, jóságos, irgalmas, megbecsülő szeretet. Akiben ez nincs meg az Jézus Szívének húrjait nem ismerte meg.
(….)
Az egyik, amit tessék megfigyelni, hogy krisztusi lélekkel induljunk el hivatási munkáinkban. Krisztusi lélekkel viselkedjünk és érezzünk, akárhol vagyunk, mert ismétlem: megutálni a rossz embert igazán könnyű, de irgalmas, megértő, jóságos, részvevő szeretettel nézni rá, ez tipikusan krisztusi.
A második, amit szíveskedjenek megfigyelni az az, hogy Jézus ezt a nagy tervet, a Szentháromság ezt a nagy történelmi tényt micsoda csendben viszi végbe. Egyetlen ágyúdörgés nincs az elindulásnál, egy trombita se szól egy plakátot se ragasztottak ki és elindult a legnagyobb dolog, ami a világban létezett, amilyen nem volt több, mint az Isten belépése a történelembe.
Miért nézzük ezt? Mert mi úgy hajlunk az ellenkezőre és meg kell gyógyulni rajta. Nem a nagy hang, sok szó, duma, puska meg ágyú, erőszak, meg ravaszság, meg politika, meg diplomácia, hanem ez a csendes jóság, hangtalan csendes jóság.
Az az édesanya marad a legfelejthetetlenebb, aki tudott hallgatni. Aki csendben, némán tud tűrni, az meghódítja az emberi szívet, ilyen volt Krisztus. A mi apostoli munkánk zajtalan, csendes, dicsekvés nélküli, nagyképűségtől mentes munka legyen. Csak annyi zajt, annyi szót emelni, ami feltétlenül szükséges. Az alapstílus csend, csend, csend.
És ami a népleányoknak főképp specialiter nekünk szól, sajátos szellemiségünknek megfelelően az az, hogy Isten az emberiség gyógyítására nem eszméket hirdetett, hanem tényeket alkotott. Verbum caro factum est – és az Isten testként jött közénk. Elég hatalmas lehetett volna az Isten, hogy belső kegyelmeivel működjék, hogy inspirált prófétákat eszme hirdetésére ösztönözzön, mint az Ószövetségben, de mikor a döntő fordulat következett. Krisztus testben elénk állt, megtanítva minden követőjét arra, hogy kell az eszmehirdetés, de a legfontosabb, hogy az eszméből valóság legyen.
Utolsó kommentek