Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

boldogság (8) egyház (55) eucharisztia (8) európa (10) feltámadás (8) ferencpápa (9) filozófia (10) gondolat (10) gondolatébresztő (19) hit (25) ima (14) isten (19) Isten (8) jezsuita (16) jézus (11) katolikus (13) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (10) szeretet (13) társadalom (11) tudomány (12) vallás (16) vallások (10) Címkefelhő

Friss topikok

Háború előtti jezsuita sajtóapostol: Bangha Béla mint rádiós prédikátor

2022.01.19. 12:36 korizoli

bangha_radios_1912_szerk.jpg

Bangha Béla a 20. század egyik legkiemelkedőbb és legismertebb jezsuitája volt: kiváló szónok, akinek beszédeit tömegek hallgatták, és aki a sajtóban és a rádióban az igehirdetés modern lehetőségét és egyben szükséges új útját ismerte fel. Gergely Jenő szerint

„munkásságának méreteit, a katolikus megújhodásban betöltött szerepét tekintve minden kétség nélkül Prohászka Ottokár után közvetlenül említendő”[1].

A katolikus emlékezetben méltán kapcsolódik nevéhez a „sajtóapostol” jelző,[2] ugyanakkor Bangha Béla kevésbé ismert mint rádiós prédikátor. Életrajzaiban[3] igen keveset olvashatunk erről az oldaláról – ezúttal ezt a hiányt igyekszünk egy kicsit pótolni.

Bangha Béla életútja

Bangha Béla 1880-ban, Nyitrán, köznemesi családban született. Gimnáziumi tanulmányait a kalocsai jezsuita gimnáziumban kezdte. Még középiskolásként lépett be a jezsuita rendbe 1895-ben. Kétéves noviciátusát Nagyszombatban végezte. Nagyszombat, Pozsony és Innsbruck az a három város, ahol gimnáziumi, majd filozófiai, végül teológiai tanulmányait végezve a prédikációiból kitűnő általános műveltség, érvelési képességek és teológiai tudás nagy részét elsajátította. 1909-ben, az önálló magyar jezsuita rendtartomány megszületésének évében szentelték pappá.

Bangha Béla 1910-ben Budapestre került, első feladata a Mária-kongregációk vezetése volt. Előadásokat tartott, prédikált, és a Mária Kongregáció című folyóirat szerkesztője lett. Konferenciáinak, prédikációinak híre hamarosan az egész országban elterjedt, és keresett szónokká vált. A következő évtizedekben szinte végigprédikálta az egész történelmi Magyarországot, sőt a tengerentúli magyar közösségekhez is eljutott. Előfordult, hogy öt beszédet is mondott egy nap.[4]

Bangha Béla lénye mélyén misszionárius volt, aki kortársai számára érthető és megragadó módon fejtette ki a katolikus tanítást, ugyanakkor kíméletlen élességgel támadott mindent, amit úgy látott, hogy azzal nem összeegyeztethető. Sajtó- és közéleti tevékenysége csak eszköze volt ennek a törekvésnek, a „Világhódító kereszténység” víziójának.[5]

1912-ben megalapította a Magyar Kultúra című folyóiratot, amely harcos apologetikus hangvételével a katolikus megújulás egyik meghatározó fórumává vált. Hamar felismerte a sajtó fontosságát, és szervezőmunkája nagyban hozzájárult a katolikus sajtó megújulásához. 1917-ben létrehozta a Központi Sajtó Vállalatot. Egyik meghatározó szervezője volt az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszusnak. Rendtársa, Jánosi József Bangha Béla tevékenységének elemeit így sorolja fel: szónok, író, szervező, az egyházi élet benső életének fejlesztője és külső védője, végül a magyar társadalmi élet tényezője.[6] Bangha Béla 1940-ben, hosszas betegség után hunyt el.[7]

Bangha Béla mint szónok

Bangha Béla már gyermekkorában kitűnt kiváló értelmi képességeivel, és korán megmutatkozott későbbi sajtóapostol- és szónoktehetsége. Tizenéves korában kis házi folyóiratot szerkesztett Regnum Marianum címmel, szívesen szavalt az önképzőkörben, és a családjának feltűnt, hogy milyen hevesen és meggyőzően tud vitatkozni világnézeti kérdésekről. Gyakran előfordult az is, hogy a templomból hazatérve lelkesen ismételte el a prédikációt testvérei számára.[8]

Jezsuitaként az újoncidő után Bangha Béla egy évig kifejezetten retorikai képzésben részesült az ausztriai Sankt Andrä-ban. Meglepő módon elöljárói nem voltak jó véleménnyel szónoki képességeiről, ahogy később Bangha maga írta naplójában: „Kemény de hasznos tanárom Lottenmoser (…) óvott attól, hogy valaha is szónokolni próbáljak.”[9] A fiatal szerzetes azonban nem fogadta meg ezt a tanácsot, hanem annál tudatosabban készült az igehirdetői szolgálatra. Szisztematikusan figyelte a jó szónokokat, és utánozni próbálta őket.[10]

bangha_radios_buenos_aires.jpgBangha Béla Buenos Airesben

Szónokká akart válni. Életrajzírója, Nyisztor Zoltán így fogalmaz: „A szónok türelmetlen vágya kiirthatatlanul tovább lobog benne. Ez lett a kenyere és a munkája, az öröme és a lelke egy egész életen át! Ehhez ragaszkodott a legnagyobb szerelemmel és legnagyobb féltékenységgel, s utolsó nagy emberi gyötrelme és kínja is csak az volt, hogy elhatalmasodott betegségében az utolsó években már csak ritkán vagy keveset prédikálhatott. Prohászkán kívül a szónak és beszédnek olyan ragyogó szerelmesen megszállottja rég nem volt és talán nagyon sokáig nem is lesz!”[11]

A szentelése utáni években Nyisztor Zoltán szerint Bangha Béla „a szó szoros értelemben beutazta az egész országot, és beszédeitől visszhangoztak a magyar városok, sőt sokszor a falvak is”.[12] Már a megjelenése, a gesztusai is nagy hatást váltottak ki a hallgatóiban, orgánumát énekesek is irigyelték.[13]

„Sovány, szikár, de magas egyenes, sudár alakja volt, átszellemült feje, beszédes, hangulatokat híven tükröző arca, kiforrott jellegzetes egyéni gesztusai, s legfőként olyan hangja, amivel a szónoki hatás legkisebb árnyalatait is kifejezni, illetve éreztetni tudta” – írja róla Nyisztor.[14]

Bangha beszédeinek fontos jellemzője volt az is, hogy cselekvésre mozgósítottak. Hallgatói nemcsak tapsoltak, beszédei után nemcsak csodálattal dicsérték a szónokot és lelkesen ismételgették főbb gondolatait, hanem „megindultak és cselekedni kezdtek”.[15] Megrendelték a katolikus lapokat, elmentek a vasárnapi misére, gyóntak, barátokat hívtak a következő előadásra, tanúságot tettek katolikus hitükről a munkahelyükön.[16] A hallgató „érezte, hogy valamit tennie kell; magáért is, családjáért is, de még fajtájáért és az Istenért is”.[17] A szónok hallgatása nem megnyugvást eredményezett, hanem felkavart és cselekedetre indított.

Rádiós istentiszteletek Magyarországon

Bangha Béla így foglalja össze a rádiós szentbeszédek jelentőségét:

„Mintha a Gondviselés éppen a technikai elanyagiasodás ellensúlyozására állította volna bele az Ige szolgálatába a technika e modern csodáját: levelek és vallomások özöne bizonyítja, hogy sokakban éppen a rádiós szentbeszédek keltették fel újra a vallásos érdeklődést, olyanokban is, akik előzőleg ki tudja, mióta nem lépték át a templom küszöbét. Helyes és kívánatos dolog, hogy az eszmeterjesztés modern eszközeit ne csak a rombolás és a tévedés állítsa be a maga eszméinek szolgálatába, hanem az igazság, az Úr szava is, az Ég üzenete a földnek.”[18]

Ezek a sorok jól tükrözik, hogy milyen evangelizációs lehetőséget látott Bangha a rádióban.

Az, hogy Magyarországon is elkezdődött a katolikus szentbeszédek rádiós közvetítése, nem is volt olyan egyértelmű, és ebben Bangha Bélának is szerepe volt.[19] Folyóirata, a Magyar Kultúra elsők között tudósított az Egyesült Államokban elinduló katolikus rádiós kezdeményezésekről, mint a „rádió templomok” megjelenéséről, vagy a Saint Louis-i jezsuiták nagy sikerű rádiós előadássorozatairól.

Az 1925. december 1-jén induló Magyar Rádióban is hamar megjelentek a protestáns istentiszteleti közvetítések. A katolikusok két eltérő hozzáállással viszonyultak a rádiós istentisztelethez: 

  1. Az egyik vélemény szerint elvileg helytelen katolikus szentmisét rádión közvetíteni, hiszen a szentmise személyes jelenlétet követel, és a közvetítés lehetősége csak bátorítana a távolmaradásra. Továbbá veszélyesnek tartották, hogy a rádió révén a katolikus hallgatóság protestáns prédikátorokat is hallgathat, akik olykor élesen kritizálták a katolikus vallásgyakorlatot. Érdekes, hogy jezsuiták is fogalmaztak meg ilyen véleményeket, lásd A Szív korabeli cikkeit.[20]
  2. A másik álláspont képviselői inkább lehetőséget láttak a rádiózásban. Közéjük tartozott Bangha Béla is, aki már 1925-ben javasolta, hogy közvetítsék a templomi konferenciabeszédeit.

A püspöki kar végül 1926 márciusában engedélyezte a szentmisék rádiós közvetítését, de kiemelve, hogy az nem pótolja a hívek misére járási kötelezettségét, és kifejezte azt a minőségi követelményt, hogy csak kiváló egyházi szónokok beszéljenek.

Bangha Béla rádiós beszédei

Bangha Béla mint az ország egyik legismertebb szónoka szintén elkezdhette rádióbeszédeit. Első beszédét 1926 szeptemberében közvetítette a rádió,[21] amelyet aztán nagyon sok rádiós beszéd követett. 1929-től tagja lett a Katolikus Istentiszteleti Rádióbizottságnak is.[22]

bangha_radios_fortepan.jpgRádiózó nők 1932-ben. Forrás: Fortepan / Morvay Kinga

Hallgatói ismételt és sürgető kérésének eleget téve[23] ezek a rádiós beszédek megjelentek írásban is az Örök élet igéi címmel, négy kötetben,[24] más prédikációkkal együtt. Ezt vette át Dr. Bíró Bertalan Bangha Béla összegyűjtött munkáiban, de a beszédek sorrendjét kicsit átrendezte.[25] További négy rádiós beszéde az Égi hullámokon című, rádiós szentbeszédeket tartalmazó két kötetében jelent meg írásban.[26]

A Bangha összegyűjtött munkái sorozatban összesen 37 rádióbeszéd jelent meg, ezek közül 33 templomi prédikáció, amit többnyire a pesti Jézus Szíve Jezsuita Templomból vagy a belvárosi templomból közvetítettek. Három rádióbeszéd stúdióban felolvasott elmélkedés volt. 1928. május 23-án hangzott el az első, és 1940. március 20-án. az utolsó beszéd, amit Bangha Béla a mind súlyosbodó betegsége miatt személyesen már nem tudott elmondani, más olvasta fel helyette.

Dr. Bíró Bertalan szerkesztő jogosan jegyzi meg, hogy a leírt beszéd sosem adja vissza az eredeti hangzás gazdagságát:

„Nyilvánvaló, hogy ha bármennyire pontosan volna is leírva P. Banghának bármelyik beszéde, abból mindig hiányoznék valami. Hiányoznék az a csillogó banghai retorika, amely vizuálisan már nem is hathat oly lenyűgözően. Hiányzik az a banghai csengő hang és az a messze lendülő gesztus, amelyet annyiszor csodáltak s amelyben annyiszor gyönyörködtek azok, akiknek megadatott egykor jelen lenni e kivételes szellem symposionján. Kimondhatatlan veszteség, hogy P. Banghának, a világhírű rádióapostolnak csodásan csengő hangját, vagy akár csak egyetlen beszédének töredékét is elfelejtették hanglemezre rögzíteni. Sem magával sodró hanglejtése, sem száguldó retorikája, sem hangjának annyiszor csodált zenéje, amelyben pedig annyi éven át gyönyörködött az egész magyarság – nincs többé! Jóvátehetetlenül elenyészett az emberi feledékenységben. Mi, katolikusok nem gondoltunk erre, másoknak meg nem volt fontos. Ennek az istenáldotta magyar szónoki tehetségnek beszédei hadd éljenek tovább így, betűbe öntve, s hassanak a szomjas lelkek vigasztalására és iránymutatására!”[27] 

Bangha rádiós prédikációi

Ezek a beszédek a liturgia szentírási olvasmányainak egy-egy mondatára, illetve a liturgikus ünnep témájára épülnek. Nem a mai értelemben vett homíliák, azaz nem az adott liturgikus ünnep szentírási olvasmányainak kibontásai, hanem inkább egy tételmondat, hittétel részletes kifejtései, amelyek az ünnephez vagy egy a liturgiából vett szentírási mondathoz kapcsolódnak.

A katolikus hit védelmezője

A beszédek jellegzetessége az apologetikus hangvétel. A prédikátor megnevezi az adott hitigazság vagy az ünnephez kapcsolódó erkölcsi magatartással szembeni gyakori ellenvetéseket, majd cáfolja azokat és kifejti a katolikus tanítást. Erős a meggyőzés szándéka, amely inkább az értelemre, logikus gondolatmenetekre épít, de időnként példákat, történeteket is hoz mondandója illusztrálására. A beszédeket olvasva az az ember benyomása, hogy egy hitvitázót hallgat, aki szenvedélyes harcossággal száll szembe mindazokkal a csoportokkal és eszmerendszerekkel, amelyekben a katolikus hit vagy erkölcs vonatkozásában veszélyforrást lát.

Bangha Béla úgy hirdeti a katolikus üzenetet, mint aki hitellenes áradatként tekint a modern világra. A rádióbeszédekben visszatérő ellenfelek a liberalizmus képviselői, akikben a keresztény családideál veszélyeztetőit látja – mint a polgári házasság és válás –, valamint a szabados erkölcs képviselőit. Éppúgy bírálja a szerinte a tömegek nyomorát okozó szabadversenyes kapitalizmust,[28] a gazdasági liberalizmust,[29] mint az ateista és egyházüldöző kommunizmust.[30] Kapnak jócskán bírálatot a szabadkőművesek, és ismételten odaszúr a protestánsoknak is.[31] Itt megjegyezzük, hogy ebben a korban a keresztény felekezetek közti szópárbaj még meglehetősen elterjedt volt. Meglepő módon a rádiós beszédekben nem találtam a zsidók elleni polémiát, ami egyébként Bangha Béla írásaiban jelen van.  

A harcos Bangha Béla a legszenvedélyesebben mégis katolikus hallgatóit, vallásosságuk ellentmondásait, lanyhaságát, következetlenségét, bűneiket ostorozza.[32] Számára nem elsősorban a külső egyházellenes erők, hanem a hiteltelen katolikus lét a legnagyobb kihívás.[33] Egyik beszédében így kiált fel:

„Ó, ne keressük hát csak egyedül a kívülállókban a bajok okát, mert sem pogány, sem tatár annyit nem árthat Jézus országa ügyének, mint a hitszegő és vallástalan keresztények maguk!”[34]

Bangha szenvedélyesen szerette az egyházat, és ebből fakadóan nem kevésbé volt kritikus a benső egyházi bajok ostorozásában, mint a hitvédő írásaiban.

Isten, áldd meg a magyart?

Bangha számára fontos a magyarsága, ugyanakkor tud nagyon kritikus is lenni saját népével szemben. Amikor arról elmélkedik, hogy milyen imádságot hallgat meg az Isten, így fogalmaz: „Szép az a nemzeti reménység, amely az ország talpra állását, mint mondani szokás: ’feltámadását’ az ’isteni igazságosságtól’ várja, sőt egyként hisz az isteni, örök igazságban, a saját felmagasztaltatásában. De ennek a reménykedésnek csak akkor van meg a komoly hittani alapja, ha a nemzet összessége vagy legalább túlnyomó többsége csakugyan teljesíti az Isten akaratát, ha mint nemzet is úgy él, hogy a jó Isten örömmel és megelégedéssel tekinthet le reá. Másképpen bizony tűrhetetlen és az Isten szemében semmiképp sem kedves önámítás és öntetszelgés is lenne az egész, amolyan kollektív önszenttéavatás, ha nem farizeusi képmutatás.”[35]

bangha_radios_3.jpg

Az igazi hit, a tiszta erkölcs és a szeretet érvényesülésére van szükség – mondja a szónok. Aztán felteszi a kérdést: „Hogyan szeressen az Úristen egy nemzetet, ha abban esetleg több a káromló beszéd, mint az imádság? Ha talán háromlépésnyire a legszívettépőbb emberi nyomortól szívtelen dőzsölés, fényűzés és haramiaerkölcs járja? Ha a duhaj élvezetvágy túlteszi magát az Isten parancsolatain, sárba tapos férfiúi erényt és női tisztaságot, gyilkolja vagy bűnös módon az életbe sem ereszti a gyermeket. (…) Akarjuk, hogy Isten hallgassa meg a mi nemzeti imádságunkat? Akkor mindenekelőtt térjünk meg hozzá, bánjuk meg bűneinket, állítsuk vissza az evangélium törvényét társadalmi életünkben, nem utolsó helyen a családi életünkben legyünk vallásos, tisztalelkű, istenfélő nemzet és akkor biztos remélhetjük, hogy majd az Úr keze is felénk fordul.”[36]  

Valós kérdéseket válaszolt meg

Bangha apologetikus hangvétele bizonyára egyik magyarázata volt szónoki sikereinek, de az ellene irányuló ellenszenvnek is.[37] A beszédekben megjelenő ellenvetések, kérdések vagy élethelyzetek[38] ugyanakkor olyan módon szólalnak meg, amelyekben a templomi hívők vagy a beszédeket rádión követő és akár kevésbé elkötelezett keresztény hallgatóság is a saját kérdéseit, kételyeit vagy élethelyzetét ismerhette fel és kaphatott azokra választ, útmutatást.

Valós emberek valós hitkérdései és egzisztenciális problémái jelennek meg a beszédekben, illetve olyan kérdések vagy akár gúnyolódások, támadások, amelyekkel katolikus hallgatói találkozhattak családjukban vagy a közéletben.[39] 

Beszédeiben megjelenik a szociális kérdés is. Ostorozza az anyagiasságot,[40] a nyerészkedést,[41] szóvá teszi a tömegek nyomorát,[42] a gazdasági világválság idején a nyomorúság fő okát abban látja, hogy süket fülekre találtak a pápai szociális enciklikák, mint a Quadragesimo anno.[43] Minden baj okát végső soron a szeretet hiányában látja.[44]

Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve Bangha Béla 1937 nyarán magyar, német, francia, latin, angol és olasz nyelven tartott előadásokat a kongresszus jelentőségét hangsúlyozva.[45] 1938-ban, a Krisztus Király ünnepén elhangzó rádióbeszédében pedig az erősödő szélsőjobboldali újpogányság veszélyeire figyelmeztette a hallgatóit, amely erők el akarják hallgattatni az Egyházat is.[46]

Tudatos katolikusokat nevelt

Bangha Béla beszédeit nemcsak a kérdések, kételyek megválaszolása, vagy a nem megfelelő gondolkodás és magatartás elutasítása jellemzi, hanem az igazi céljuk, a katolikus tanítás pozitív kifejtése. Beszédeinek fő témája tulajdonképpen ez.

Minden egyes beszéd valamilyen katolikus igazságot fejt ki, mélyít el, mint a megtestesülés, az örök élet, a feltámadás, az imádság, a hit, az oltáriszentség, a házasság, a gyónás, a szeplőtelen fogantatás, a szeretet vagy a pápaság. Teszi ezt oly módon, hogy kapcsolatban áll a hallgatóság világával, megfogalmazásában, példáiban igyekszik alkalmazkodni a helyzetükhöz, élettapasztalatukhoz.[47]

Úgy beszél például a szeplőtelen fogantatásról, Szűz Mária titkáról, hogy egyben körbejárja a nő helyzetét, a társadalomban betöltött szerepét, és felvázolja a keresztény női ideált.[48] Az éves gyónás-áldozással kapcsolatos ellenérzések tárgyalása után rátér arra, hogy kifejtse, „miért is szép és nagyszerű dolog a gyónás, áldozás, miért kell azt lelkes meggyőződéssel elvégeznünk”.[49] A Szentírás, az ősegyház példája és sok-sok érv után eljut oda, hogy azt mondja:

„Az áldozás jelenti minden előtt a legnagyobb istenközelséget, a legbensőbb egyesülést Istennel, amely a földön lehetséges. (…) Az áldozás személyes találkozás Jézussal, az ő édes ránk borulása, belénk szállása, a szívünkbe hullása. A szentáldozás boldog pillanataiban a Teremtő csókját érezzük égni a homlokunkon, Jézus Szívét érezzük dobogni a szívünkön, tiszta szent vérét érezzük ereinkbe átömleni.”[50] 

Ezekben a mondatokban felsejlik Bangha Béla misztikája is.

bangha_radios_jo.jpg

Bangha szerint „a kereszténység legfőbb célja és feladata a jézusi embertípus kialakítása”.[51] Konkrétan ez a szentségekkel tudatosan élő, imádságos, Mária-tisztelő, öntudatos katolikus ember, aki részt vesz a katolikus mozgalmakban, a közösségi életben, bátran védi meg hitét a támadásoktól, támogatja a katolikus sajtót és közéletet, szenvedő embertársai felé pedig meleg felebaráti szeretettel fordul.[52] Az egyház Krisztus által kapott küldetésében mindenkinek szerepe van – részletesen ecseteli, hogy a papság, a szülők, tanárok, tanítók, értelmiségiek és politikusok miképp vehetnek ebben részt.[53]

A keresztény morál Bangha számára nem csupán engedelmesség az isteni parancsolatnak, hanem a boldogság útja, ahogy fogalmaz: „boldogságkódex” – így igyekszik értelmessé és vonzóvá tenni kortársai számára a keresztény cselekvést.[54]

Jézusra irányította a figyelmet

Beszédei centrumában ugyanakkor Jézus Krisztus élete és tanítása áll.[55] Érveit legtöbbször az evangéliumból meríti, kiegészítve a Szentírás többi könyvének tanításával. Gyakran hivatkozik a történelemre is, valamint nagy gondolkodók, tudósok, filozófusok mondásaira, szentek példájára, mégis Jézus személye és példája a legfőbb tekintély és irányadó számára.

Korholja a katolikusokat, hogy mindennap olvassák az újságokat, de az evangéliumot nem érnek rá tanulmányozni, nem otthonosak „a legszebb, a legnagyobb tudományban, Jézus tudományában, az evangéliumban”.[56] Aztán kifejti azt az ideált, amire szerinte törekedni kellene:

„Jobban kellene tanulmányoznunk Krisztust: a hitetleneknek, hogy hinni megtanuljanak, és a hívőknek, hogy erősebben higgyenek. Tanulmányoznunk kellene Jézust nemcsak az evangéliumokban, hanem ahogy a századokon át itt él közöttünk: Egyházában és annak történetében is, a szentek életében, a liturgiában. Tanulmányoznunk azokban a példátlanul gazdag és felemelő hatásokban, amelyeken keresztül Jézus évtizedről évtizedre, évezredről évezredre folytatja az ő megváltó munkáját a világtörténeten végesvégig. És nemcsak tanulmányoznunk kellene Jézust, mert még ez sem elég – hanem, ami mindennél fontosabb, személyesen is közelednünk kell hozzá. Közelednünk az ima révén, közelednünk, ahogy a jerikói vak tette, szívből fakadó kiáltozással, a lélek hangos fohászkodásával, forró vágyódással és szomjúhozással megvilágosíttatás után.”[57]

Ez a gondolatsor híven mutatja Bangha lelkiségét. Számára Jézus Krisztus a végső ideál, a modell, a tanító, a helyes cselekvéshez szükséges kegyelem forrása. Ugyanakkor Jézus élete és műve az Egyházban, különösképpen pedig a szentek életében folytatódik.[58] Számára valóban „Mindennek megoldása: Krisztus!”volt.[59]

Bangha Béla beszédei rendre imádsággal fejeződnek be, amelyek szinte mindig Jézust szólítják meg. Úgy gondolom, ez nem pusztán retorikai szokás, hanem kifejezi azt a mély vágyat, ami egész igehirdetői tevékenységét motiválta.

Bangha Béla nemcsak a katolikus tanítás meggyőződéses magyarázója volt, nemcsak élesen fogalmazó hitvédő, hanem mindenekelőtt Jézus Krisztus üzenetének szenvedélyes hirdetője volt, aki igyekezett kora keresztényeit felrázni és jézusi cselekvésre ösztönözni, de még inkább – a jezsuita lelkiségnek megfelelően – a Jézussal való mélyebb kapcsolatra akart elvezetni, mert ahogy fogalmazott, „mindennél fontosabb”, hogy személyesen is közeledjünk hozzá.

Ennek szellemében zárjuk mi is ezt az emlékezést egy ma is aktuális Bangha Béla-imádsággal:

„Jöjj el, Jézus ebbe a mi beteg világunkba, ebbe a mai bénult lelkű inaszakadt társadalomba! Gyógyítsd meg testi sebeit, szenvedéseit, de gyógyítsd meg főleg a lelkét! Vezess igazi bűnbánatra, élő, cselekvő hitre, s azon keresztül a te békénd és kegyelmed boldog birtokába!”[60]

Az írás a 2021. november 20-án a Közi Horváth József Népfőiskola által szervezett, Égi hullámokon – Rádiós hitszónokok a két világháború között című emlékkonferencián, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karán elhangzott előadás anyagának rövidített változata. A teljes szöveg a tavasszal megjelenő konferenciakötetben lesz olvasható.

*** 

[1] Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 1919–1945. Budapest, 1997., 238.

[2] Vö. Klestenitz Tibor: Pajzs és kard. Bangha Béla élete és eszmeisége. Budapest, 2020, 399.

[3] Vö. Nyisztor Zoltán: Bangha Béla élete és műve. Budapest, 1941, Molnár Antal – Szabó Ferenc: Bangha Béla SJ emlékezete. Budapest, 2010, Klestenitz T.: Pajzs és kard, i. m., 286-287, Klestenitz Tibor: Bangha Béla, a katolikus sajtó megújítója, in Szokol Réka és Szőnyi Szilárd (szerk.), Jezsuiták Magyarországon. A kezdetektől napjainkig, Budapest, 2021, 404-405.

[4] Vö. Nyisztor Z.: Bangha Béla i. m., 266.

[5] Vö. Bangha Béla SJ: Világhódító kereszténység. A társadalom visszavezetése Krisztushoz, Budapest, 1940.

[6] Vö. Nyisztor Z.: Bangha Béla, i. m., 409.

[7] Bangha Béla életútjáról ld. még Szabó Ferenc SJ, Magyarország kálváriája 1918-1919-1920-ban, Prohászka és Bangha az ország feltámasztásáért, http://www.tavlatok.hu/net/PDF-ek/magyarorszag_1918-19.pdf

[8] Vö. Nyisztor Z.: Bangha Béla, i. m., 50-51, 88-89.

[9] idézi Nyisztor Z.: Bangha Béla, i. m., 87.

[10] Vö. Nyisztor Z.: Bangha Béla, i. m., 92.

[11] Nyisztor Z.: Bangha Béla, i. m., 96.

[12] Nyisztor Z.: Bangha Béla, i. m., 263.

[13] Vö. Klestenitz T.: Pajzs és kard, i. m., 109.

[14] Nyisztor Z.: Bangha Béla, i. m., 160.

[15] Nyisztor Z.: Bangha Béla, i. m., 265.

[16] Vö. Nyisztor Z.: Bangha Béla, i. m., 166.

[17] Nyisztor Z.: Bangha Béla, i. m., 166.

[18] Bangha Béla S.J.: Örök élet igéi I., in Bangha Béla S.J. Összegyűjtött munkái, szerk. Dr. Bíró Bertalan, I-XXX, Budapest, 1943, XVIII. 2-3, a rádió szerepéről ld. Bangha Béla SJ: Világhódító, i. m. , 113-114, Molnár A. – Szabó F.: Bangha Béla, i. m., 141-160.

[19] Klestenitz Tibor: „Végig a földön szárnyal a szavuk”, A katolikus egyház és a rádiózás kezdetei Magyarországon, Vigília, 2021/5, 374-379.

[20] Vö. Klestenitz T.: Pajzs és kard, i. m., 286.

[21] Vö. uo.

[22] Vö. Klestenitz T.: Pajzs és kard, i. m., 287.

[23] Bangha B.: Összegyűjtött munkái i. m. XVIII, 1.

[24] Bangha Béla: Örök élet igéi, I-IV., Budapest, 1939.

[25] Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XVIII-XXI.

[26] Égi hullámokon, Rádiószentbeszédek I., szerk. Dr. Tóth Tihamér, Horváth Géza, Felsőgalla, 1939. Égi hullámokon, Rádiószentbeszédek IV., Felsőgalla, 1941.

[27] Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XVIII., 485.

[28] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XXI., 170, 181.

[29] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XVIII., 104.

[30] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XX., 63, XXI, 155.

[31] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XIX., 171.

[32] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XXI., 151.

[33] „Állítom és vallom, hogy nem a mohamedánok, nem a zsidók és nem a kommunisták tették tönkre időbelileg első helyen ezt az országot, hanem legelsősorban mi magunk, a mi elkereszténytelenedett köz- és magánéletünk vitte uralomra a rombolás ördögeit. Mi magunk dobjuk oda ezt az országot a liberalizmusnak, a szabadkőműves állameszméknek, az egyházat és államot szétválasztani kívánó, minden pozitív isteni tant visszautasító, kényelmes és gőgös, autonomista és szubjektivista álkereszténységnek.” Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XVIII., 284 – igaz, ez a beszédrészlet nem a rádióban hangzott el. 

[34] Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XIX., 222, vö. még Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XX., 166.

[35] Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XIX., 163.

[36] Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XIX., 164.

[37] Bangha triumfalizmusa, protestánsokkal szembeni türelmetlensége, a polémiában való túlzásai vagy éppen a világnézeti kérdésekre való olykor receptválaszai joggal kritizálhatók, mint teszi ezt Szabó Ferenc SJ in Molnár A. – Szabó F.: Bangha Béla, i. m., 37-50.

[38] Pl. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XIX., 117., 167., 171., 254-255.

[39] „A mennyországot csak a papok találták ki az együgyűek elbódítására, a sorsukkal elégedetlenek lecsendesítésére”, Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XVIII., 99.

[40] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XXI., 143.

[41] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XXI., 181.

[42] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái i.m. XIX,159., 223.

[43] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött unkái, i. m. XXI., 146-149.

[44] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XXI., 179.

[45] Vö. Klestenitz T.: Pajzs és kard, i. m., 367.

[46] Vö. Klestenitz T.: Pajzs és kard, i. m., 364.

[47] Pl. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XVIII., 101-103-, szép elmélkedés a mennyországról mint a boldogságról, amely örökké tart.

[48] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XVIII., 164-165.

[49] Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XX., 169.

[50] Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XX., 179.

[51] Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XIX., 215.

[52] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XVIII., 144-145.

[53] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XVIII., 71-76.

[54] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XVIII., 71.

[55] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XXI., 53., 175-178.

[56] Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XIX., 263.

[57] Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XIX., 263.

[58] Vö. Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XXI., 177.

[59] Vö. Koronkai Zoltán: Bangha Béla lelkisége, in Szokol Réka és Szőnyi Szilárd (szerk.), Jezsuiták Magyarországon, i.m. 411.

[60] Bangha B.: Összegyűjtött munkái, i. m. XXI., 187, egy másik szép imádság ld. 65.

Szólj hozzá!

Címkék: rádió prédikáció katolikus hitvédelem Krisztus Bangha Béla reforika

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr716817446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása