Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

boldogság (8) egyház (55) eucharisztia (8) európa (10) feltámadás (8) ferencpápa (9) filozófia (10) gondolat (10) gondolatébresztő (19) hit (25) ima (14) isten (19) Isten (8) jezsuita (16) jézus (11) katolikus (13) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (10) szeretet (13) társadalom (11) tudomány (12) vallás (16) vallások (10) Címkefelhő

Friss topikok

Ukrajnai háború: nemzetközi lelkiismeretvizsgálatra hív Ferenc pápa

2022.04.25. 15:47 SzabóFerencSJ

ferenc_papa.jpeg

Ferenc pápa Máltáról visszatérőben a repülőn újságíróknak nyilatkozott a háború és a béke égető kérdéseiről. Utalva Fratelli tutti kezdetű körlevelére[1], többek között ezeket mondta:[2]

Minden háború igazságtalanságból születik, mindig. Mert van egy háborús terv. Béketerv nincs. Például van fegyvervásárlásra való befektetés. Azt mondják: de szükségünk van rá, hogy megvédjük magunkat. Ez a háborús terv. Amikor a II. világháború véget ért, mindenki a »Soha többé háborút!«, és a békét óhajtotta. A békéért való munka hulláma azzal a jóakarattal kezdődött, hogy Hirosima és Nagaszaki után ne adjuk el fegyvereket, atomfegyvereket. – Hetven évvel később mindezt elfelejtettük. Így kényszeríti ki magát a háborús terv. Akkoriban sok remény volt az ENSZ munkájában…”

Ferenc pápa a Fratelli tutti enciklikában kifejtette kívánságát az ENSZ reformjára vonatkozóan is: az Egyesült Nemzetek Szervezete valósítsa meg konkrétan, a gyakorlatban a „nemzetek családja” fogalmat, gyökeresen küszöbölje ki a szegénységet és védelmezze az emberi jogokat. Fáradhatatlanul folyamodjon a „tárgyaláshoz, a jószolgálathoz és a választott bírósághoz”, mozdítsa elő a jog erejét az erő jogával szemben (173–175).

Miután utalt az ENSZ-szervezet gyenge hatékonyságára, a pápa így folytatta: „De a háborús terv ismét ránk kényszerítette magát. Nem vagyunk képesek másban gondolkodni, már nem szoktunk a béke kereteiben gondolkodni.[3] Voltak olyan nagy emberek, mint Ghandi és mások, akiket a Fratelli tutti enciklika végén említek, és mindannyian a béke tervére építettek.”

Gaston Fessard SJ: „Pax Nostra” (1936)

Ferenc pápa idézett nyilatkozatában és körlevelében a „béketerv” hiányát panaszolja fel. Körlevele olvasásakor nekem úgy tűnt, hogy valójában azt a nemzetközi lelkiismeretvizsgálatot hiányolja, amelyről már a két világháború között (a spanyol polgárháború alkalmával) éleslátóan értekezett francia rendtársa, Gaston Fessard (1897–1978) Pax Nostra című könyvében.[4] E „nemzetközi lelkiismeretvizsgálat” időszerűségét jelzi az a tény is, hogy idén – két szakember bőséges kommentárával – újra megjelentették az 1936-os könyvet.[5]

Gaston Fessard a következő évtizedekben, főleg az embertelen totalitarizmusok feltörését tanulmányozva, kidolgozott egy Szent Pálra hivatkozó „dialektikát”: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28), olyan olvasási „rácsot”, amely váza lett történelemfilozófiájának – és teológiájának. Ennek gondolatmenetét itt egészen röviden vázolom.[6]

„Történelmi időszerűség” – „A társadalom misztériuma”

Gaston Fessard SJ azok közé a modern gondolkodók közé tartozott, akik érzékenyen reagáltak a korszellem irányaira, észrevették az „idők jeleit”, a „történelmi aktualitást”, ugyanakkor az örök krisztusi örökségből merítettek. Fessard kellő időben figyelmeztetett a feltörő bolsevizmus és a nácizmus veszélyeire. Kezdettől fogva párhuzamba állította a két újpogány totalitarizmust, és óvta tőlük a szélsőségekre hajló francia értelmiségieket.

Világosan látott a háború és béke kérdéseiben, valamint figyelmeztetett a II. vatikáni zsinat utáni évtizedekben a marxistákkal-kommunistákkal folytatott párbeszéd csapdáira is. Reflexióiban – az Újszövetségen, főleg Szent Pálon kívül – olyan mesterei voltak, mint Kierkegaard és Hegel; elsősorban pedig Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatainak „dialektikája” szolgált számára támpontul és „olvasási rácsul”, amikor igyekezett tájékoztatni korunk szellemi zűrzavarában, és a keresztények történelmi felelősségéről értekezett.

A férfi-nő, úr-szolga, zsidó-pogány „történelmi kategóriák” dialektikája

Fessard abból az alapvető kérdésből indult ki, hogy egyáltalán van-e értelme a történelemnek, és van-e az embernek hatalma, hogy azt irányítsa, átalakítsa? Milyen tényezők meghatározók az ember és társadalma-kultúrája genezisében? A szabad ember mennyiben képes – a természetfölötti segítséggel (kegyelemmel) – megvalósítani az „új embert” (Ef 4,24, Kol 3,10), építeni Krisztus (egyházi) Testét?

Szent Pál arról beszélt, hogy „Isten gyermekei vagyunk mindnyájan a Krisztus Jézusba vetett hit által. Hiszen mindnyájan, akik megkeresztelkedtek Krisztusban, Krisztust öltötték magukra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert ti mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban” (Gal 3,2628).

Az ember természetes, kulturális és vallási genezisében ez a három páli „történeti kategória”: férfi-nő, úr-szolga,, zsidó-pogány egymással kapcsolatban van, és részben átfedi egymást, „interferál”. Fessard értelmezésében felhasználja Hegel, Marx és részben Freud gondolatait is. E kategóriákat szigorú „dialektika” szerint világítja meg, illetve segítségükkel kifejti az ember és a természet, az emberek egymás közti és Istenhez való viszonyát.

Szabadság – megkülönböztetés – döntés (választás)

Fessard a történelemfilozófia és -teológia kidolgozásában a legfontosabbnak tartja az emberi szabadságot, amely itt és most dönt az isteni kegyelem erejében. (Főleg e ponton voltak mesterei Kierkegaard és Szent Ignác.) A szabadság mindig különleges helyzetekben dönt/választ, és ez a döntés feltételezi a körülmények elemzését. Három elem jön számításba ebben a konkrét reflexióban:

  1. a tények lehető legpontosabb leírása, szövegek vagy események feltárása, amelyekre a megkülönböztetés és a választás vonatkozik;
  2. értelemkeresés, eszmélődés, amely lehetővé teszi a szabadságnak az értelem felfedését és különböző „hívások” mérlegelését, itt a szabadság a döntés színhelye és egyben főszereplője;
  3. minthogy minden döntés a társadalomban (közösségben) történik, és visszahat az egész társadalmi szövetre: egy bizonyos kategória-együttes dialektikája játszik további szerepet: ezek a természetes és természetfeletti emberi történet egyetemes kategóriái (univerzáliái), amelyek hidat vernek a szubjektivitás, tehát a személyes döntések és a társadalmi, családi, nemzeti, nemzetközi, egyetemes kapcsolatok racionalitása közé; bennük pedig meghatározó a következő három kategória: atyaság, anyaság, testvériség.

Fessard SJ a most vázolt értelmezési „rács” segítségével elemzi és bírája pl. a kommunizmus-nácizmus-liberalizmus eszmeáramlatait és történelmi valóságát.[7]

Az úr-szolga dialektikája – Hegel és Marx nyomán

A kommunizmus és a nácizmus egyaránt az úr-szolga hegeli dialektikát használja, hogy megmagyarázza az emberi valóságot, de míg az első kizárólag a szolga nézőpontjába helyezkedik, a második kizárólag az úr nézőpontjába. E kizárólagosságukból (az egyetemesség hiányából) származott e totalitarizmusok egymással szöges ellentétben álló világszemlélete. (Hitler ugyan nem közvetlenül Hegelt tanulmányozta, hanem őt inkább Nietzsche Übermensch-eszméje befolyásolta.)

Fessard – akinek elemzéseit itt leegyszerűsítve foglalom össze – a kérdéses dialektikával magyarázza a gazdasági és politikai élet összefüggéseit (I,153), amelyeket a marxizmus összekevert (II,312). Természetesen, az emberi valóság genezisénél figyelembe veszi a férfi-nő dialektikát (szexualitás, házasság és család, rokonsági viszonyok), ami belejátszik nemcsak az ember és a természet viszonyába, hanem a társadalmi-politikai viszonyokba is (testvériség, „pátria”-patriotizmus), sőt a természetfelettibe is: Isten „atyasága”, Isten és Izrael, Krisztus és az Egyház „jegyesi” viszonya, az Egyház „anyasága”.

Marx messianizmusa

A teológus Fessard figyelembe vesz egy másik ellentétet is, amelyet Marx sugallt a proletariátus történelmi, „megváltó” szerepéről írva, és amelyet mintegy a jövő „egyházának” tekintett. Azonban a fiatal Marx álma, a marxi messianizmus kulcsa, ti. hogy a kommunizmus feloldja a történelem rejtélyét, mert kiteljesedett naturalizmus és kiteljesedett humanizmus lesz (a magántulajdonnak mint emberi elidegenülésnek pozitív felszámolásával), valóban csak utópia maradt.[8]

A francia jezsuita az ember természetére és a keresztény kinyilatkoztatásra reflektálva – kifejti a történelem természetfeletti dimenzióját. Ha pedig gondolatait meghosszabbítjuk, még az Egyház és az állam viszonyát, vagy az állami oktatás és a szabad iskolázás problémáit is megvilágíthatjuk vele. A természetfeletti síkon főleg a páli „pogány-zsidó” dialektika” játszik szerepet (pogányok és zsidók bűnössége, a választott nép „maradékának” megtérése: Róm 13 és 911. fejezetek), amelyet én itt nem részletezek.

Fessard megmutatja, hogy egyedül a feltámadt Úr Krisztus egyesíti a történelmet, engeszteli ki az ellenséges csoportokat, győzi le az antagonizmusokat. Ez már most elkezdődik a történelemben – a Lélek erejében, a hívők közösségét alkotó Egyház kiengesztelő, megváltást közvetítő tevékenysége révén –, de Isten országának beteljesedése csakis eszkatologikus lehet.

Fessard elemzéseinek időszerűsége

Gaston Fessard SJ kora történelmi helyzetét elemezve már a két világháború között rámutatott arra, hogy téves, egyoldalú szélsőségekhez vezet az úr-szolga dialektika kizárólagos alkalmazása. A nácizmus az úr-nép ideológiájával a részleges politikai, a nemzeti és a faji tényező abszolút primátusát állította, egyedül a megálmodott uralmat tartva szem előtt; a marxizmus viszont a szolgák osztályának messianizmusát hirdette: a munkásosztállyal azonosította az emberiséget; történelmi materializmusa a gazdasági életnek adta a primátust, célnak pedig az ember és a természet egységét, végső „kiengesztelődését” tekintette. A „választott népnek” meg kellett tapasztalnia, hogy a „választott faj” pogány mítosza kiirtásra szánta. (Shoa.) Ugyanakkor e „messiási népnek”, miután – Marx szavaival – „elérte csúcsát” a kapitalizmusban (a polgári társadalom megvalósulásával), látnia kellett, hogy az ateista marxizmus átvette az evilági messianizmus lehetetlen álmát, utópiáját.

Fessard – felfedve a két pogány irányzat hegeli gyökereit – egyszerre párhuzamba és ellentétbe állította a két „szekularizált vallást”, a kommunizmust és a nácizmust. Jóllehet mindkét irányzat, totalitarizmus megbukott, különös módon egy sajátos liberalizmus hódít helyettük. A „választott népet” az új liberalizmus a modern világ minden ellentmondása szívébe helyezte. Amennyiben ez a sajátos liberalizmus gyökeres racionalizmus, csak az úr és a szolga részleges dialektikája jegyében képes megvalósítani önmagát.

Fessard történelemteológiájában az úr-szolga és a férfi-nő dialektikát átfogja a pogány-zsidó dialektikának a kifejtése[9]: végelemzésben az Isten és az emberiség szeretetkapcsolata. Az ellentétek csak a természetfeletti síkon oldódhatnak fel, ahol a férfi-nő dialektika is teljesebben érvényesül. Isten és az emberiség viszonyában a döntő éppen a szeretet, a férfi-nő dialektika csomópontja. Az Atyaistennek valamennyien gyermekei vagyunk a Fiúban, Jézus Krisztusban, és ezért testvérek – ha hiszünk és megtérünk, ha befogadjuk az Anya-szentegyház által közvetített kegyelmet itt és most, szabadon igent mondva a Szeretet-Istennek. (I, 173-174)

Sajnos, a világ megosztottsága továbbra is megmarad, amint erre Ferenc pápa számtalanszor rávilágított: szakadék Észak–Dél között; a kevés gazdag és a szegények tömege közötti kiáltó igazságtalanság növekszik; általában a hatalmi versengés; háborús fenyegetés és polgárháborúk; egyáltalán a globalizáció káros hatásainak fokozódása. A kiengesztelődés és a béke útja csak akkor épülhet, ha a meghalt és feltámadt Úr Lelke újjáteremti a hívő és megtért embereket, ha az egyetemes üdvözítő, Jézus Krisztus az emberiségnek megadja a szabadság, egyenlőség, testvériség ajándékát.

Krisztus, az Isten Fia és emberfia „felvette a szolga alakját, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez (…) megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta (…) Jézus nevére hajoljon meg minden térd (…), minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.” (Fil 2,7–11) Krisztus keresztje által a megosztott, egymással ellenséges emberek, fajok, vallások, nemzetek egyek lehetnek, hiszen Isten gyermekei, testvérek. A szolidaritás és szeretet csakis Krisztus Lelke erejében valósulhat meg. „Most ti, akik messze voltatok, Jézus Krisztusban közel jutottatok, Krisztus vére árán. Ő a mi Békénk, aki a kettőt egyesítette, és a közbeeső válaszfalat ledöntötte… Mint békeszerző a két népet (zsidót és pogányt) magában eggyé: új emberré teremtette, és a kereszt által mindkettőt egy testben engesztelte ki.”

***

Jegyzetek:

[1] A Fratelli tutti (Mindnyájan testvérek) kezdetű enciklika ezeket az alapvető kérdéseket tárgyalja: Melyek azok a nagy eszmék és melyek azok az utak, amelyeket konkrétan végigjárhatunk, ha egy igazságosabb és testvéribb világot akarunk építeni a mindennapi kapcsolatainkban, a társadalmi és politikai életben, az intézményekben? A körlevél célja az, hogy előmozdítson egy világméretű törekvést a testvériségre és a társadalmi barátságra.

[2] https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2022-04/papa-malta-haboru-sajtokonferencia-ukrajna-kain-beke.html

[3] A hetedik fejezet, amely az Egy új találkozás útjai címet viseli, a béke értékéről és előmozdításáról elmélkedik. A pápa hangsúlyozza, hogy a béketerv „proaktív”, vagyis előrelátó, és olyan társadalom kialakítását célozza meg, amelynek alapja a többiek szolgálata, törekvés a kiengesztelődésre és a kölcsönös fejlődésre. A béke megvalósítása olyan „kézművesség”, amelyben mindenkinek meg kell tennie a maga feladatát, és amely soha nem ér véget (227–232). A békéhez kapcsolódik a megbocsátás: mindenkit szeretni kell, kivétel nélkül.

[4] Gaston Fessard SJ „Pax Nostra”. Examen de conscience international, Grasset, 1936

[5] G. Fessard, Pax Nostra. Examen de concience international. F. Louzeau és G. de Ligio (Szerk..), Paris,  Cerf, 2022.

[6] Lásd tanulmányomat a Távlatokban (1992/3.): „A társadalom misztériuma és a történelem értelme”, http://www.tavlatok.hu/64tanulm.htm – Gaston Fessard: Le Mystère de la Société. Recherches sur le sens de l’histoire. Culture et vérité, Bruxelles 1997. Gondozta: Michel Sales S.J. és Txomin Castillo. – Ismertetése: M. Sales in NRT 119 (1997) 422–429.

[7] AH I. 111-119 és 121-152.

[8] Gazdasági-Filozófiai Kéziratok, 1970,6869; vö. Szabó F., Napfogyatkozás, 1991, 335344: „Emberi jövő és keresztény reménység”.

[9] Fessard évtizedeken át reflektált Izrael misztériumára, a Krisztus előtti és Krisztus utáni zsidó-pogány „dialektikára”, párbeszédet folytatva a zsidó Raymond Aron filozófussal is.

Szólj hozzá!

Címkék: történelem háború társadalom filozófia béke kommunizmus marx hegel totalitarizmus Ferenc pápa II. vatikáni zsinat Gaston Fessard lelkiismeretvizsgálat

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr617815945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása