Nem tudok haragudni azokra, akik meghasonlottak az egyházzal. A minap mesélte egy hitoktató barátom, hogy a tavalyi, munkakereséssel telt évében 15 megpályázott helyből 10-et elnyert volna, ha történetesen nem lenne öt gyerekük. Egy ideje a felesége egyszerűen nem bír vele menni vasárnap templomba. Egy kicsit megrendült a hite, na… Legalábbis az intézményes egyházban. Az mondja, nem kívánja még egyszer papok szájából hallani a családbarát retorikát.
Amíg mesélt, eszembe jutott egy fogyatékosokkal dolgozó barátom, aki meg arról beszélt: kizárólag egyházi rendezvényeken szokott előfordulni, hogy nem engedik be soron kívül a kerekesszékeseket (=tolókocsisokat). A mozikban, kerti partykon, múzeumokban annyi de annyi a segítőkészség! (Az Aggteleki Csappkőbarlangba egyszer mi is diadalmasan vonultunk be egy csapat down-kóros fiatallal – a bejáratnál csak intettek, hogy nem kell jegyet venni. Persze ez évekkel ezelőtt volt.) Bezzeg amikor a barátomék székesegyházi meg bazilikai nagymisékre igyekeznek, hát ott aztán nincs irgalom – nincs az az isten… Na nehogy már a tolószékek legyenek az első sorban… És a repi vendégek?
Bocsánat, elragadtattam magam. De néha az az érzésem, kevés a hit az egyházban. Kevés a prófétai hang – vagy egyszerűen csak a humánus hozzáállás, az emberi hitelesség. Pedig akkor még nem is beszéltem az egyházmegyei központokról, az élettől elidegenedett vallásosság fellegvárairől. Kivétel persze itt is akad. De annyit hallani úton-útfélen – s nem csoda! –: a természetben közelebb érzem magam Istenhez, mint a templomban.
Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy valaki ma egyháziasan tudjon hinni. Csak titkon remélem: nem megalkuvás. Kompromisszumok persze biztosan. Az nem negatív szó – legalábbis az én szótáramban. Az kell minden működő házassághoz is. Az élet ui. nem fekete-fehér. Nem árt feltételezni, hogy nem csak nekem van igazam, bármelyik oldalon álljak is. Ezt jó lenne gyakrabban tudatosítani; a vitakultúránknak is használna…
Ha eljutottál eddig – minden elismerésem! –, akkor most már olvasd végig: van egy múlt századi teológus, aki szerint az emberek az egyházzal való kapcsolatuk szempontjából négy kategóriába sorolhatók: 1. akik benne vannak és úgy is élnek; 2. akik nincsenek benne, de úgy élnek mintha…; 3. akik benne vannak, de nem úgy élnek; 4. akik nincsenek benne és nem is élnek úgy. Egyszerű kvadrát séma. Számomra egy lényegi kérdés következik belőle: akkor mi is az az „egyház”? Jó lenne kongruensen élni: önmagammal összhangban. Meg Jézussal is. A többi kegyelem – egyházzal, és „egyház” nélkül is. Szerbusztok!
Utolsó kommentek