Péter: Pár nappal ezelőtt a barátnőmtől kaptam egy kis kártyát, amin ez a szentírási szöveg volt nyomtatva: „Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: örüljetek” (Fil 4,4) Apó! Hogy lehet ilyent mondani! Senki sem képes erre! Ki hiszi ezt el?

Apó: Péter, a magad erejével biztos nem, de Isten erejének miért szabsz határokat? Istennek minden lehetséges! Az életben néha történnek olyan események, amikor ott állsz egyedül Isten előtt teljes kiszolgáltatottságban, és Ő megkérdezi: „Kinek hiszel: saját elgondolásaidnak vagy nekem?” Életemben négy – öt alkalommal voltam ilyen helyzetben. Az első akkor volt, amikor nagyon szerelmes voltam, de hallottam Jézus hívó szavát is. Akkor Ő nekem szegezte a kérdést: „Hiszed-e, hogy százannyit fogsz kapni?” Fájdalmas és nagyon nehéz volt kimondani „Hiszem”, mert tudtam, hogy a magam erejével nem fog menni. Ezt azért mondtam el most neked, hogy jó komolyan venni a Szentírás szavait. Valami hasonló történt akkor is, mikor egyedül elindultam Japánba. A határ szögesdrótjánál eltévedtem és egyéb nehézségek is egészen kiszolgáltatottá tettek. Akkor hallottam Jézus szavát: „Hiszed-e, hogy én boldoggá foglak tenni?” Ő adta meg az erőt, hogy igennel válaszoljak abban a nehéz helyzetben. Most én szeretnék neked feltenni egy kérdést: „Vágyódsz-e arra, hogy az Úr erejével mindig örülni tudjál?”

Péter: Jó nehéz kérdést tettél fel. Ha őszinte akarok lenni, azt tudom mondani: vágyom arra, hogy valamikor igazán vágyni tudjak az IGEN kimondására.

Apó: Ez is becsületes és őszinte magatartás. Melengesd a szívedben ezt a vágyat! Ha él benned az állandó öröm vágyának a vágya, akkor érdemes most beszélgetnünk az örömről.

Péter: Engem érdekel, hogy Apó mit gondolsz az örömről?

Apó: Hogy én mit gondolok az örömről, az nem olyan fontos. Péter, ha te japán lennél, így tennéd fel a kérdést: Apó, hogyan és mikor tapasztaltad meg az örömöt életében? Nem gondolod, hogy ez jobb kérdés?

Péter? Igen, valójában ez érdekel.

Apó: Tanulmányi éveim alatt nagyon örültem, amikor Szentírást tanulhattam. Az örömmel kapcsolatban rádöbbentem, hogy Jézus értékrendjét a BOLDOG szóval fejezte ki. Nemcsak a hegyi beszédben, hanem sok más helyen is a BOLDOG szóval foglalja össze az Atyától kapott örömhírt. Már fiatalon el kezdem figyelni arra az esti visszatekintéskor, hogy mennyire voltam boldog. Valaki azt mondta nekem, hogy egy jó kereszténynek egészen természetes az, hogy mindig örömmel éli az életét. Ezt próbáltam én is megvalósítani, és elég jól ment, még a megpróbáltatások közben is, mert azokban is tudtam értéket találni. Például abban is, hogy meg voltam győződve, hogy a nyelviskolában meg fogok bolondulni. De én az életemet akartam adni Japánért, gondoltam ez a modern vértanúság, és ezt is örömmel tudtam választani. Nehéz döntésekben az adott örömet, hogy Jézus kezét fogva tudtam Vele elindulni olyan utakon is, amelyek erőm felüliek voltak.

Péter: Nem voltál soha szomorú vagy levert?

Apó: Dehogy nem. Akkor azonban tudtam, mit tegyek azzal. Amikor nemcsak egy pillanatnyi rossz érzés kerített hatalmába, hanem valami komolyabb baj, ami hosszantartó örömhiányt okozott, akkor általában három területet vizsgáltam meg magamban: testi, pszichikai okokat és saját viselkedésemet. A testi okok lehettek a fáradtság, kimerültség, vagy valamiféle betegség. Ilyenkor elhatároztam, hogy ezt orvosolnom kell, életvitelem megváltoztatásával, vagy szakértő segítségével. Megtettem mindent, hogy jó kondícióban legyek. Ha olyan betegség volt szomorúságom oka, amit nem lehetett gyógyítani (pl. mikor rákos voltam), imádkoztam és kértem a világosságot, hogy értéket találjak benne. A pszichikai nehézség azt jelentette számomra, hogy valamilyen múltbeli, vagy a jelen helyzetemből, akár a magam, vagy mások magatartásából fakadó sebet hordozok. Ennek megkerestem a gyökerét, mert hittem abban, hogy a sebek is rengeteg kincset és értéket rejtenek. Addig imádkoztam, leveleztem Jézussal, amíg sebemben rátaláltam valamilyen értékre, amiért hálát tudtam adni. Ez volt a jel számomra, hogy elkezdődött a gyógyulás. Ha én magam okoztam örömtelenségemet, akkor beismertem hibámat és bocsánatot kértem, ha az lehetséges és okos megoldás volt. Leírtam, hogy mit tanultam abból a hibámból. Végezetül elbeszélgettem Jézussal, hogy Ő miben látta szomorúságom okát és igyekeztem megtenni, amit Ő kért. Mit szólsz ehhez, Péter?

Péter: Kicsit száraznak érzem.

Apó: Jól látod. Ha nagy szomorúság vesz erőt rajtam, vigyáznom kell, hogy ne csak az érzéseimre hallgassak. Meg kell találnom a gyökereket, ehhez főleg az eszemre és az akaratomra van szükség. A gyökerek és okok keresését én általában írásban végzem, ilyenkor mindig leírom a gondolataimhoz kapcsolódó érzéseket is. Tehát igyekszem kapcsolatban maradni érzéseimmel is, csak ne ők legyenek az irányítók.

Péter: Így már könnyebb elfogadni.

Apó: Vannak kisebb szomorúságaim is. Ezeknél nincs szükség nagyobb „operációra”. Mikor Japánban voltam, sok kisebb – nagyobb összejövetelt kellett vezetnem. Volt, amikor ezek nem sikerültek és elkeseredtem. Amikor végeztünk, felültem a vonatra, ami általában egyórás utazást jelentett, (Tokióban mindenhová vonattal megyünk, a 27 milliós városban ez a legcélszerűbb) és elkezdtem írni gondolataimat, benyomásaimat és érzéseimet. Magyarul írtam, mert nem akartam, hogy a szomszédom megértse. Miután rendeztem gondolataimat és érzéseimet, elkezdtem azon dolgozni, hogy most melyik alapvető szükségemben érzek hiányt: szeretetben, értékességemben, meghittség megtapasztalásában, vagy szabad döntés hiányában? Ez után megneveztem és leírtam, hogy melyik alapigényemmel van most baj. Ha például az értékességemet nem éreztem, visszamentem képzeletben olyan helyre a múltban, ahol megtapasztaltam értékességemet. Ebből a visszaemlékezésből merítettem erőt. Ezután pedig végig gondoltam mi a teendőm, hogy legközelebb másképp viselkedjek. Majd kértem Jézus segítségét.

Péter: Mennyi ideig tartott ez a gyakorlat?

Apó: Kb. 30 perc vagy még kevesebb, mert már begyakoroltam.

Péter: Kezdem érteni, hogy mit jelent „állandóan” örülni: megtanulni kizökkenni az örömtelenségből.

Apó: Igen, a normális állapot egy keresztény számára az öröm. Ha azt hosszabb vagy rövidebb ideig nem tapasztalja, akkor tanulja meg, hogyan lehet visszatérni az öröm állapotába.