Az utóbbi napokban a boldoggá avatás közeledtével sokat gondolkodtam arról, hogy mit is jelentett számomra II. János Pál személye. Ki is ő nekem? Miként hatott rám? Mi az öröksége számomra?

Személyesen sosem találkoztam vele, de nagyon sok alkalommal láthattam és hallhattam őt. Először 1991-ben Esztergomban. Amikor először megpillantottam, ahogy a pápamobillal végighaladt a városunk főutcáján ambivalens érzések kavarogtak bennem. Egyszerre volt felemelő a pillanat történelmi pápalátogatás, szimpátia ébredt bennem a mosolygós, integetős lengyel pápa iránt, de ellenszenvet keltett a biztonságára ügyelő marcona testőrök látványa. Akkoriban meglehetősen egyházkritikus korszakomat éltem, sok bibliás protestáns barátom is volt, és nem sokat tudtam kezdeni a katolikus vallásosság számos elemével. Jöhet-e valami jó Názáretből, vagy inkább Rómából? – kérdezhettem volna. De azért ott voltam a pápai misén, meghallgattam II. János Pál magyarországi beszédeit. Lassan, de lecsengtek bennem a kritikus érzelmek. Amikor a pápa elutazott, valahogy mélyen megérintve hagyta a szívemet. Az iránta mutatkozó kezdeti fenntartásokat az őszinte tisztelet váltotta fel. Megszerettem ezt az embert. Egyszerűsége, mély hite hatott rám, és egy megtérési folyamatot indított el. Ezután kezdtem jobban törekedni arra, hogy megismerjem a katolikus gyökereim.

Személye és gondolatai később is nagyon fontos szerepet játszottak az életemben, alapvető iránymutatást jelentettek számomra. Komoly befolyása volt abban is, hogy a mérnöki diploma után a papi hivatást választottam. Hosszú vajúdás előzte meg azt a döntést, összetett folyamat volt. De két epizódja a lengyel pápához kötődik. Valahogy a szívem mélyén éreztem már, hogy Isten papnak hív, de nagyon féltem követni ezt a benső hangot. Egy beszélgetésben egy barátom II. János Pál bátorítását idézte, ami valahogy úgy szólt, hogy: fiatalok, ne féljetek életeteket Krisztusra bízni, ha a papságra hív meg benneteket. Ezek a szavak fontos megerősítést jelentettek számomra a vívódásaim közepette. Egy másik II. János Pálhoz kötődő mozaik darab a hivatásom képében szintén ehhez a vajúdó időszakhoz kötődik. A döntés előtt sok mindent olvastam az élethivatásokról. Amikor a Pastores Dabo Vobis írását olvastam a papságról, akkor egy mély benső bizonyosság született bennem, hogy igen ez az, én erre vágyom a szívem mélyén, pap akarok lenni.

Kispapként nagyon sokszor láthattam őt, mivel 5 évet tölthettem Rómában. Most, amikor a róla szóló videókat és filmeket nézem gyakran szerepelnek olyan jelenteket, amikor II. János Pál integet, táncol, amolyan showmanszerűen viselkedik. A spontaneitás, a humor élete része volt, de azért a hétköznapokban mégsem ez dominált. A pápai misék többségében semmi rendkívüliség nem volt. Beszédei tartalmasak voltak, de semmi extra. Engem egy idő után nem a jófejsége, hanem inkább az a szívós hűség, odaadottság érintett meg, ahogy végezte a szolgálatát. A 2000-es jubileumi évben ez különösen nyilvánvaló volt. Minden héten volt valami jubileum, művészek jubileuma, idősek jubileuma, tűzoltók jubileuma stb., stb. Ezrekkel találkozott. Az utolsó időkig –bár egyre betegebb volt –nem maradtak el misék, audienciák, kivéve, amikor kórházban volt.

Nem csak az életével hatott rám, hanem a halálával is. 2005-ben Rómában lehettem, és szemtanúként élhettem végig az eseményeket. De erről már írtam máskor.

Két ifjúsági világtalálkozón vehettem részt (1997, 2000) melyek felejthetetlenek voltak vele. A római különösen emlékezetes. A jubileumi év nagyon fárasztó lehetett számára. Olykor azt kérdeztük magunktól, hogy vajon túléli-e a pápa a szent évet, mert halálosan fáradtnak és gyengének tűnt időnként. Augusztusra viszont, amikor az ifjúsági világtalálkozó volt, mintha kicserélték volna, megfiatalodott. Sosem felejtem el azt az estét, amikor a Szent Péter bazilika előtt a zarándokokat fogadta. Már sötét volt, a tér és a via della Conciliazione tömve volt zászló lengető fiatalokkal. A szavai személyesek voltak, a hivatásáról is beszélt. Egy magyar csoporttal voltam és fordítottam nekik. Azóta is bennem vannak a fiatalok ragyogó arca, ahogy hallgatták őt. Valahogy az az érzésem volt, hogy most Péter szól hozzánk. A galileai halász beszél Jézusról. A pápa hangja is mintha kicserélődött volna. A szent év során gyakran volt, hogy alig értettük a beszédeit, mert a betegsége miatt az arcizmai nehezen mozogtak, de ezen az estén a hangja tiszta és erős volt. János evangelistáról beszélt és Jézusról. Vannak filozófusok akik szerint az ember halálra szánt lény – mondta. De Isten az embert az életre teremtette. Azért jött, hogy élete legyen – fülemben van most is a szavai csengése, valami egészen különleges erő áradt belőle.

Mit jelentett nekem II. János Pál? Pétert, aki Jézusról beszélt, aki megerősített a hitben. Számomra II. János Pál mindenek előtt, Jézus apostola volt. Azt éreztem róla, hogy az élete Jézusról szól és engem is végső soron Jézushoz segített közelebb.

„Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat” -mondta első pápai miséjén. Számomra egy ajtónyitó volt, aki abban segített, hogy megnyíljon szívem ajtaja a szeretet és az irgalom megtestesülése Jézus Krisztus előtt.

Nektek mit jelentett II. János Pál?