Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

A tévedhetetlen média

2012.01.21. 19:39 scapinelli

Minden európai újságíró téved? - kérdezi színpadias pátosszal Daniel Cohn-Bendit, (DCB) az európai zöldek elnöke parlamenti vitapartnerét. A média tévedhetetlen lenne? Úgy tűnik, hogy a szangvinikus örök forradalmár el se tudja képzelni, hogy a média tévedhet. Főleg nem az egész média. Ebben Dani téved. Ajánlom figyelmébe két, amúgy baloldali újságíró, a két bátor Dávid, Edwards és Cromwell könyvét, a “Guardians of Power”-t, a “Hatalom őrzőit”. Ők leleplezik a média rendszeres manipulációit és szoros szövetségét a nagytőkével és a hadiiparral. Intézetük, a “Media Lens” 2011 óta kutatja ezeket az összefüggéseket, és 2007-ben a Gandhi International Peace Award-dal, azaz a Gandhiról elnevezett Nemzetközi Békedíjjal tüntették ki őket. A két Dávid szívós partizánharcot vív a média-Góliáttal szemben, miközben a Vörös Dani annak pártját fogja. ’68 májusában mozgalma meghirdette: “L’imagination au puvoir”. Ami nagyjából annyit jelent: Minden hatalmat a képzeletnek. S valóban, Dani és hívei azóta is egy képzeletvilágban élnek, mely ma virtuálisnak mondja magát. Mint minden mesében, itt is vannak jók és rosszak, és a rosszak a többiek. Megbocsáthatatlan, például, kormánypártinak lenni. A legutóbbi vitában Dani ki is fakadt: “A magyarok persze mind kormánypártiak”… Nocsak, és akkor ki tiltakozik a demokrácia megnyirbálása ellen? Csak nem a kormánypárt?A békedíj mottója: Love Ever Suffers/Never Revenges Itself - “a Szeretet mindig szenved és soha nem áll bosszút.” Nem éppen a média irányelve, Nem a hedonista Dániel filozófiája.  Jacques Le Goff történész szerint a DCB által alapított 68-as Március 22-e mozgalom nem a politikai, hanem a kulturális baloldaliság szervezete volt, mely rövid távon nem volt jelentős, de „a vágyfelszabadítás áramlatába” illeszkedve, a hasonló törekvésekkel együtt hosszabb távon nagyobb hatást gyakorolt, mint a balos politikai csoportocskák. DCB politikai hatását épp az egykori “forradalommal” kapcsolatban ajakbiggyesztéssel  illik nyugtázni, mondván, hogy május 21-án elhagyta a forrongások színterét, Berlinbe utazott, ahonnan nem is engedték vissza. Mégis, összefüggéseket vélek felfedezni akkori és mai közéleti tevékenysége között. Első sorban a fiatal lázadót, aki jelentéktelen csoportocskákban “politizált”, a média tette sztárrá. Hálás nekik. Másfelől ő soha nem tiltakozott, hogy szerepét eltúlozták volna, büszke volt arra, hogy megbuktatta az V. Köztársaságot, nevezetesen De Gaulle-t. Ha ez sikerült nekem, gondolhatja, miért ne tudnám megbuktatni Orbánt is? Különben bár én nem merem összehasonlítani formátumukat, erről majd a nagybetűs “Történelem” nyilatkozik,  egyértelmű, hogy mind a ketten frontálisan szembekerültek a globális nagytőkével. De Gaulle-t egykor megdöbbentette, hogy a francia politikai elit, élükön Georges Pompidou volt Rotschild bankárral, képtelen volt megbirkózni DCB Párizsban randalírozó bandáival. Ez valóban különös, bár  a forradalmak – már ha ’68 az volt! – dinamikája különös lehet. Cui prodest? – meg sem merem kérdezni. Mert lám-lám, a bankár lett a következő elnök. S mi volt első intézkedése? Érvénytelenítette a közigazgatási tilalmat, hogy Párizsban nem szabad felhőkarcolókat építeni. S kinek a tulajdona az első (és utolsó, mert leállították a további terjeszkedést) torony? A Tour Montparnasse, ahonnan a legszebb a kilátás Párizsban, amint azt a torony honlapjáról megtudhatjuk, a Rotschildék érdekeltsége. A helyi Bábel így jelzi a hatalmi viszonyokat -jelképesen. Mindez kissé összeesküvés-illatú. Pedig még nincs vége a történetnek.

 
Jacques Rueff francia közgazdász, a XX. század egyik legbriliánsabb elméje, az új, stabil frank egyik atyja, rávette De Gaulle-t, hogy az akkori dolláralapú pénzügyi rendszert hagyják el, és térjenek vissza az aranystandarhoz. A Francia Nemzeti Bank hatalmas aranykészletet halmozott fel, és készült a beharangozott lépésre. Ekkor törtek ki a zavargások. Mire végük lett, elfogyott mind az aranykészlet, mind a politikai akarat, megváltoztatni a rendszert. Ez a buborék születésének (vagy inkább fogamzásának)  órája! S ki bábáskodott? Pompidou és DCB. Azt már le sem merem írni, hogy a tehetséges fiú egykor gyakornok lett volna annál a bizonyos  banknál. Minden bizonnyal rágalom… Mellesleg a történet a nemzeti bankok függetlenségéről is sokat elárul…

956 komment · 1 trackback

Címkék: politika gazdaság orbán európa nagytőke bankok

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr443638043

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cohn-Bendit szerint Orbán csak pénzt akar 2012.01.23. 13:34:01

Orbán Viktor vékony jégen sétál és egyszerűen csak pénzt akar, nyilatkozta Daniel Cohn-Bendit a Standardnak adott interjújában. A lap beszámolt a Békemenetről is, Thomas Mayer cikke szerint a szélsőjobboldaliak és az antiszemita Bayer Zsolt szervezték a s…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.03.30. 12:25:20

@zzsuzsici:

'Plagizált? Tehát a saját neve alatt tüntette fel mások írásait? Én meg pont fordítva tudom. Úgy tudom, hogy megjelölte a forrásokat. Légyszíves linkeld be a vizsgálat eredményét, amit állítasz.'

Tudományetikai vétséget követett el.
Saját kutatómunkát nem végzett (a megtalált források legalább 95%-ban 'lefedik' a dolgozatot), mégis a saját neve alatt adta be a munkát.

Ez plágium.

Egy dolog valamit felhasználni és esetleg továbbgondolni, és más dolog hosszú oldalakat változtatás nélkül beemelni. Annak az idézet helyén RÖGTÖN ki kell derülni, hogy átvételről van szó (idézőjel, dőlt betű, az idézett mű azonosítása sorszámmal).
Ha ezt megteszi, akkor meg se kaphatta volna a doktori címet.

Még két dolog:
nem az a káros, ha egy hiba kiderül, hanem az, ha rosszul reagálnak rá.
Mindannyian hálásak lehetünk a SOTE illetékeseinek, hogy volt merszük a feketét feketének hívni.
Szolzsenyicin egyszer azt mondta, hogy minden diktatúra összeomlana, ha az emberek 24 óráig igazat mondanának.

Schmitt meg hülyén viselkedett. Ha januárban lemond, akkor mostanra már elcsitultak volna a hullámok, és ő lenne az a politikus, aki vállalta a tette következményeit. így viszont csak egy önmagát túlélő szánalmas kádári figura.

így jár az, aki annyira eltompult már, hogy azt se látja, ha az érdekei és értékei egybeesnek.

2012.03.30. 13:01:26

Élőben:
(12:44) Információink szerint a Fideszben jelenleg is tart a politikai stábértekezlet, amelyen Orbán Viktor mellett szóvivője, Szijjártó Péter, Lázár János frakcióvezető, Selmeczi Gabriella, a képviselőcsoport szóvivője és Habony Árpád, a pártelnök személyes tanácsadója vesz részt. A megbeszélés rendszeres, azt ezúttal a Schmitt-ügy kommunikációja teszi kiemeltté.

Scmitt Pál lemondását várják
www.hir24.hu/belfold/2012/03/30/minden-programjat-lemondta-schmitt-pal/

2012.03.30. 13:14:13

@Izrael misztériuma:

Illusztris társaság.
Gondolom Szijjártó még mindig 'bulvárkacsának' tartja a dolgot.
S

2012.03.30. 13:42:33

„Kollégáimmal – immár a tényfeltáró bizottság állásfoglalásának ismeretében – végigtárgyaltuk a Schmitt-ügyet, megírtam a Könnyített eljárás, súlyosbító körülmény című publicisztikát, amelyet másnap közösen véglegesítettünk, és a Stumpf-cikk levételét magyarázó sorok kíséretében a honlapra tettünk.
A történtek után büntetést szabtam ki az online felelős szerkesztőre, aki az írást rendelte, de azt nem olvasta el, illetve nem értesítette annak sem készültéről, sem tartalmáról a belpolitikai rovatvezetőt, a lap felelős szerkesztőjét és a főszerkesztőt, holott az ügy súlya ezt indokolta volna. És büntetést szabtam ki Stumpf Andrásra, amiért kérésemet nem teljesítette, majd félrevezető Facebook-bejegyzésével súlyosan csorbította a hitelességemet."

A Heti Válasz belső ügyeiről – utoljára
hetivalasz.hu/jegyzet/a-szabadsag-nem-nelkulozheti-a-felelosseget-47515/

csorbul, súlyosan...

2012.03.30. 13:59:08

@khamul:
de mit keres egy ilyen helyen a spindoktor?

2012.03.30. 14:02:31

A frissen felfedezett szellemi függetlenségről nem mindig egyszerű leszoktatni az embereket: aki egyszer a sarkára áll, az másnap nem szívesen megy vissza bólogatni.
Ez már túl sok volt nekik
Természetesen a már említett anyagi és érzelmi érvek továbbra is nagyon erősek, ezért aztán a többség hallgatott még az elnök botránya kapcsán is, a legbuzgóbbak pedig még ebben a helyzetben is a pártvonalat harsogták.
Akadt azonban jónéhány ember, akinek ez egyszerűen már túl sok volt, és szerencsére ezen néhány ember között találhatóak felelős beosztásban lévők is. Bár óvatosan, de az MTA elnöke mégiscsak nyíltan szembefordult Schmitt Pállal. Sőt, az elmúlt két hónapban többnyire kínosan hallgató Professzorok Batthyány Köre is összeszedte a bátorságát és kimondta azt, aminek a felfedezéséhez egyébként nem igazán kell tudományos fokozat.
És persze ott van a SOTE doktori tanácsa és szenátusa, melynek számos tagja a jobboldali elit részének tekinthető, és akik a végül magát szintén megemberelő rektor korábbi politikai egyensúlyozgatása helyett elsöprő arányban ugyancsak a józan ész mellett tették le voksukat.

Ellentmondani Orbánnak: elindíthat-e egy lavinát a Schmitt-ügy?
velemenyvezer.blog.hu/2012/03/30/schmitt_lavina

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.30. 19:00:55

@Kajla: "Őket - szerintem - csak részleges felelősség terheli"

Én is így gondolom, de ez a részleges felelősség is érdekelne.

Ha már üzembe helyzetük azt a guillotine-t, akkor hulljanak a fejek sorba, ne álljunk meg a királynál! :-)

zzsuzsici 2012.03.30. 19:18:12

@khamul: Teljesen egyetértek, a történések fényében már számomra is ez jön le. Schmitt összeollózott egy kis doktorit, aminek a végén feltüntette a forrást, de a részletekben nem jelölte meg. Számomra nem az a gond, hogy ezt megírta, hanem az 1: a TF elfogadta ezt, és megkapta a doktori címet. Szerintem ez nem csak Schmittnek, hanem a TF-nek is blamázs (ma már a TF is a Sote-hoz tartozik, ha jól tudom.) 2. Schmitt nem viselkedett elegánsan. Nem tudom mik a fejlemények, de mindenképpen távozni fog (remélem)

Kajla 2012.03.30. 19:40:51

@m-athos: Itt, véleményem szerint, a legfontosabb kifogások etikaiak, nem a másolás észre nem vevése. Az súlyos etikai kérdés lehet, hogyha a bírálók, bizottsági tagok közvetlen mukatársi kapcsolatban voltak SP-lal, vagy a folyamat után közvbetlenül azok lettek. És itt, a média szerint, történt sajnos efféle is.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.30. 20:07:46

@Kajla: Az hogy munkatársak-e vagy sem, az engem nem különösebben zavar, attól még lehetne korrekt a dolog. Inkább az zavar, hogy itt egy bizottságról beszélünk, amelynek mégiscsak dolga lenne, hogy az ilyen eseteket kiszűrje. Mert kinek is lenne dolga, ha nem neki?

Eleve van egy konzulens, akinek az lenne a dolga, hogy végigkövesse a téma kifejtését, ami nem arról szól, hogy hanyadik oldalnál tart a nebuló a megírásban, hanem arról, hogy módszertanilag és gondolatilag hogyan jut el a hipotézistől a végkövetkeztetésig. Itt már fel kell hogy tűnjön, hogy hozott anyagból dolgozik. Aztán van egy opponens is, akinek viszont a szakterületet kell annyira ismerni, hogy még a kákán is csomót találjon. És akkor a bizottság még csak eztán jön.

De ha rosszul gondolom, akkor pedig az a nagy büdös helyzet, hogy a rendszerbe nincsenek garanciák beépítve, és mindenki azt ad be amit akar. A sóhivatal pedig osztogatja a doktorikat mindenkinek, aki legalább annyit hajlandó megtenni, hogy a szükséges napokon nyakkendőt köt.

Akkorpedig mindenki monnyonle!

zzsuzsici 2012.03.30. 21:06:17

@m-athos: Szerintem ebben igazad van. @Kajla: Mint az általad szívesen említett médiában már sok helyen elhangzott, Scmit Pál 20 évvel ezelőtt 50 évesen lett doktor. Erre a témára (legalábbis az ő saját legutóbbi nyilatkozata szerint() kifejezetten felkérték, biztatták és semmilyen szakmai kifogást nem emeltek. Schmitt azt mondja, akkor az bevett gyakorlat volt, hogy a dolgozat végén kellett feltüntetni a forrás/okat. és Schmitt az első helyen jelölte meg Georgiev nevű bolgár embert, akinek a tanulmányát felhasználta. Mivel a téma az olimpiák története volt, nem hinném, hogy a történelmi tényeken kívül ehhez bármit hozzá lehett volna tenni. Schmitt több anyagot is használt, elment a levéltárba és összeszedte azokat az anyagokat, amik ehhez a témához adatként szolgáltak.Olyan kicsit iskolás szaga van a dolognak. meglátjuk....Nem tudom, meddig lehet ezt a témát fenntartani, de ha Schmittnek az a célja, hogy küzdeni fog, akkor biztosan ad majd alapanyagot a Népszavának, meg a Narancsnak, meg az Amerikai Népszavának.. Kár. 70 évesen én nem tenném ki magam ennek.Nem tudom mi az álláspontja. Biztosan meg akarja védeni a becsületét. Meglátjuk sikerül e neki.

2012.03.30. 21:12:39

@m-athos: @Kajla:

Egyként baj az összeférhetetlenség és a saját tudományos teljesítmény hiánya.

Jó pár éve (de már 1990 után) egy akadémiai intézet igazgatójának a nagydoktoriját bírálták olyanok, akik az intézettől pénzt kaptak a különféle munkáikért.
Gyanítom, hogy ilyet sok helyen lehetne találni.

A legnagyobb baj az, hogy Schmitt még mindig azt hiszi, hogy teljesen jól csinált mindent.

A summa cum laude minősítés nem érv, mint ahogy az sem, hogy jól ismerte Georgievet vagy hogy első helyen idézte őt.

'Add csak be Palikám, majd elintézzük' - kb így mehetett ez.

A nyolcvanas évek pártkongresszusai jutnak eszembe. Az unott felszólalások, a hozzászólók, akik lusták voltak végigmondani a hosszú szavakat, mert tudták, hogy senki sem figyel rájuk.

Igazi retró érzés, kár hogy nem olyan jó mint tenyérből limót nyalogatni.

Kajla 2012.03.30. 21:22:39

@m-athos: Sajnos nincs olyan rendszer, amelyben biztos garanciák lennének. A kisdoktorinál nem volt mindig konzulens, volt olyan, aki önállóan dolgozott és úgy adta be a dolgozatát. Ha olyan irodalomból másol, ami közismert, akkor természetesen súlyosan elmarasztalható a bizottság. Itt azonban az egyik egy kézirat volt, amit két könyvtárban lehetett fellelni, a másik pedig egy konferencia előadás, ami szintén nem szabadon hozzáférhető. Vagyis feltehetően a bizottság abban a hiszemben ítélte meg a disszertációt, hogy azt teljes terjedelmében SP írta.
Ennek fényében akár elfogadható is, hogy pozitívan ítélték meg, még akkor is, ha nyilvánvalóan nem korrekten használta a hivatkozásokat. Nem ismerem, hogy mik voltak ezen a területen akkoriban a szokások.
És ezért az a védekezése SP-nak, hogy „miért nem szóltak”, szerintem tarthatatlan: a bizottság ’félrevezetődött’, és ennek megfelelően járt el.
Mint mondtam, nincs olyan rendszer, amely biztos garanciákat tartalmaz, vannak gyengébb PhD-k mindenhol a világon, és igaz az egyik legfontosabb garancia a tudományos vezető. Idehaza az elmúlt időszakban nagyon sok lépés történt, hogy a garanciák erősödjenek. Ma a legtöbb doktori iskolában feltétel, hogy nemzetközi folyóiratcikk publikációkon alapuljanak, vagyis nemcsak belső, hanem külső megmérettetés is történik.

Kajla 2012.03.30. 21:28:11

@khamul: A különböző fokozatoknál (MTA doltora), vagy pályázatoknál (pl. OTKA) szigorú összeférhetetlenségi szabályok vannak, az általad említett eset ezeket séri, így bizony etikai vétek.

Kajla 2012.03.30. 21:36:04

@YganA: OFF Küldök két Székely Magda verset:

Leüthetsz. Én nem ütök vissza.
Az én kezem gyönge a rosszra.
A hulló test helyén leüthetetlen
erősen áll az én igazi testem.

Meg ezt:

Harmincon túl az arc
elszabadul.
A rossz, a jó kiütközik
Javíthatatlanul.

Hiába, ha a tettetés
tökéletes.
A gyalázat az arcot
szétrágja, mint a szesz.

Minden elvétett indulat
belehasít.
Jelzi a hús a jellem
földcsuszamlásait.

Kivési, meglazítja
a réseket.
Kicsap a szenny az arcok
töltései felett.

Az elhagyott vonásokat
fölveri a vadon.
Harmincon túl az arcon
nincs hatalom.

YganA 2012.03.30. 22:01:55

@Kajla:Off. Köszönöm a válaszodat, eltaláltad az érzéseimet. Ilyesmit kerestem-vártam, de én nem vagyok igazán felkészült versekből. Nekem néha csak Ady jut eszembe mostanában, aki egy kicsit túl dramatikus és agrssziv is a mai izlésemnek:
"Én nem vagyok magyar?
Ős Napkelet olyannak álmodta,
Amilyen én vagyok:
Hősnek, borúsnak, büszke szertelennek,
Kegyetlennek, de ki elvérzik
Egy gondolaton.
Ős Napkelet ilyennek álmodta:
Merésznek, újnak,
Nemes, örök-nagy gyermeknek,
Nap-lelkűnek, szomjasnak, búsítónak,
Nyugtalan vitéznek.
Egy szerencsétlen, igaz isten
Fájdalmas, megpróbált remekének,
Nap fiának, magyarnak.
(S az álmosaknak, piszkosaknak,
Korcsoknak és cifrálkodóknak,
Félig-élőknek, habzó szájúaknak,
Magyarkodóknak, köd-evőknek,
Svábokból jött magyaroknak
Én nem vagyok magyar?) "

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.30. 22:17:15

@Kajla: Értem a logikádat, de valahogy mégsem meggyőző.

A bizottság vagy ismerte a meghivatkozott szakirodalmat - akkor pedig nincs mit ragozni, tudták hogy plágium.

Vagy pedig nem ismerte az adott írásokat (ez a valószínűbb) - de akkor annyira nem érdekelte őket a téma, hogy utána se néztek? Mégis, kinek kellett volna megtenni helyettük? Tehát ha ez az eset áll fenn, sara a bizottságnak akkor is van, még ha kisebb is, mint a másik esetben.

De valószínűsíthetően úgy történt, ahogy @khamul: írta: "add csak be, majd elintézzük". Ez esetben viszont egyértelmű a bizottság felelőssége is. Mondjuk azért ez is megért volna egy vizsgálatot.

OFF: A versek tetszenek. :-)

Kajla 2012.03.30. 22:27:33

@m-athos: Azt hiszem, a bizottság bár követett el hibát, de nem ebben. Az elérhető szakirodalom a köynvek (monográfiák) és a folyóiratok.

A két inkriminált mű nem tartozik ezekbe a kategóriákba: az egyik egy néhány példányos "kézirat" volt, a másik pedig egy konferencia kötetben megjelent szöveg, amelyek nem találhatók meg még e jeltnősebb könyvtaárakban sem. Ezeket nem volt elvárható, hogy ismerjék.

egyérintő 2012.03.30. 22:42:53

@khamul:

"A legnagyobb baj az, hogy Schmitt még mindig azt hiszi, hogy teljesen jól csinált mindent."

A legnagyobb JÓ az, hogy a Schmitt még mindig úgy érzi, hogy teljesen jól csinált mindent!

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.30. 22:59:30

@Kajla: Értem, de ha valaki elém tesz valamit, amiben hivatkozik valami számomra ismeretlen dologra, akkor az a minimum, hogy utánajárok. Már csak puszta kíváncsiságból is.

De szerintem az opponensnek ez kötelessége is lenne. Semmilyen vizsga nem arról szól, hogy messziről jött ember azt mond amit akar.

Ha meg mégis, akkor meg nem értem, mi a gond SP kisdoktori címével.

2012.03.30. 23:18:51

@egyérintő:

'A legnagyobb JÓ az, hogy a Schmitt még mindig úgy érzi, hogy teljesen jól csinált mindent!'

Magyari Péter ezt nálam sokkal jobban leírta:

'Péntek esti interjújából az is kiderült, hogy még mindig nem érti, hogy miért minősítette a Semmelweis Egyetem csalónak. Nem érti, hogy mi a különbség néhány kihagyott idézőjel és egy összeollózott szöveg között. Azt gondolja, hogy elnöki teendői mellett beülhet az iskolapadba PhD-hallgatónak.
Vagy mindent ért, és elképesztően cinikus.'

'Ugyanaz lesz a helyzet mint 2006-tól 2010-ig volt, csak a „hazug” helyett a „csaló” lesz minden vita kulcsszava. Rettenetesen unalmas lesz.'

index.hu/velemeny/2012/03/30/tovabb_vezet_minket_a_csalo/

2012.03.31. 00:06:47

@khamul:
'A legnagyobb JÓ az, hogy a Schmitt még mindig úgy érzi, hogy teljesen jól csinált mindent!'

Bármiféle kritika érkezik – akár jogosan, akár csak vitatható politikai támadásként – a reakció háromféle szokott lenni, szabadon kombinálva (a nemhivatalos reagálás, persze - hivatalosan mindez kicsit eufemisztikusabb):
1. ignorálás, néha egy kis jóízű zsidózással „Nyígjanak csak, majd megtanulják, hol a helyük”, „pár libsibolsi bértollnok kajabál, mit számít?”, „Na, mi van, érzik a vesztüket a zsidók? A ti időtök lejárt, jobb ha észreveszitek..”, stb.
2. Azonnali „de bezzeg” ellentámadás, felhánytorgatva bármilyen múltbeli témát (muníciót persze szolgáltatott eleget a baloldal, szó se róla), kulcsszavak: elmúltnyolcév, BKV, Sukoró, szemkilövés, D209, pufajkás, libás Bajnai, államadósság, nemzetárulás, stb. Teljesen mindegy, van-e közük az adott kritikához, lényeg, hogy valamit oda lehessen vágni, nehogy egy pillanatig is kétely merüljön föl, esetleg a kritika igaz lehet.
3. Összeesküvés-elméletek, paranoid sugalmazásokkal, bizonyítandó, hogy minden kritika csakis aljas indokkal létrehozott, fondorlatos manipuláció: „a nemzetközi szoclib maffia támadása”, „bizonyos csoportok Magyarország tönkretételét akarják elérni”, stb.

A lényeg: még ha tudják is, hogy hibáztak, tévedtek, nem fogják gerinces és erkölcsös módon beismerni, a pártfegyelem, a politika „magasabb érdekei” kiölik a karakánságot, a becsületet, a személyes felelősségvállalást, a vélemény csak a párthoz igazítva mondható el, személyi következményei csak annak vannak, amit az istenített vezető úgy ítél meg és mint tudjuk, ő tévedhetetlen...
A személyi felelősség vállalása (ami ebben az esetben csak részben Schmitté, hiszen Orbán ragaszkodott tűzön-vízen át hozzá, pedig Kövér László szokatlan módon megpróbálta erről lebeszélni) aligha lehet számítani, már rég túl vannak a „point of no return” állapotán, az Orbáni politika önjáró és csak egy utat ismer, azt, amelyiken az önkritika, a felelősségvállalás és beismerés tilos és elképzelhetetlen, a hibát mindig másban kell megkeresni – és ők nyilván meg is fogják találni.

(A poszt még azelőtt írodott, hogy Orbán kijelentette: az elnök sérthetetlen).

dailyshark.blog.hu/2012/03/30/keszulj_fel_lesz_meg_rosszabb

2012.03.31. 00:14:27

Schmitt Pálról az athéni olimpia óta tudjuk, hogy nem egy lemondó típus. Akkor az mondta, ha egy magyar doppingeset is lesz, akkor lemond a MOB-elnöki posztjáról. Öt lett, mégis maradt. Igaz, nem ő doppingolt. Ezúttal viszont róla derült ki, hogy tiltott doppingszereket használt a kisdoktorijához.
Mostanra azonban már ez a legkisebb bajunk vele. Az ő köztársasági elnöki alkalmatlanságát a doktori sumákolásánál sokkal és napról napra inkább bizonyítja mindaz, amit a plágiumügy kipattanása óta tesz vagy elmulaszt. Minden mondatával egyre beljebb lép a maga képzelte világba, ahonnan visszaút nincs, kilépni pedig láthatóan nem tudna belőle.
Schmitt Pál végképp elvesztette kapcsolatát a valósággal. Egy ember omlik össze a szemünk láttára. Magyarország köztársasági elnöke porlad szét erkölcsileg. A folyamat gyors és drámai, és megvetés helyett az ember inkább csak szánalmat érez: elkapja a szemét, leszegi a fejét, mert már rossz nézni.
Azt kívánjuk, vessen véget valaki az elnöki szenvedésnek, hagyjuk csendben, békében hazamenni, miközben tudjuk, hogy erre leginkább ő maga lenne képes – csak éppen nem képes rá. Fel sem fogja, mi a baj. Sőt: meg van róla győződve, hogy a részéről minden a legnagyobb rendben volt és van a doktorijával. Megmakacsolta magát, és ezzel meghozta elnöki pályafutásának egyetlen igazán önálló döntését. A maradást.
Akik okkal hitték, hogy engedelmes bábként mozgatják, most meglepődve látják, hogy bár eddig mindent hajlandó volt alá­írni, a lemondását nem. Pedig mindenki lemondott már róla, csak éppen ő nem. Magáról és magától.

nol.hu/velemeny/schmitt_szerint_a_vilag__maradni_bolondulasig

szegény pali bá', mi lesz vele, néha már sajnálom...

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.31. 00:47:47

@Izrael misztériuma:

A 2. pontban felsorolt "de bezzeg" kategóriával két óriási baj van:

1. az, hogy TÉNYEK
2. valamilyen formában még mindig AKTUÁLISAK

A kilőtt szem már nem fog visszanőni, az elkövetőkkel kapcsolatos vizsgálatok nem voltak kielégítőek; az államadósságot most is nyögjük; a libás bajnai, aki nyolc embert kergetett öngyilkosságba, úgy tűnik miniszterelnök-jelölt lesz (8 emberélet vs. plagizált kisdoktori!)...és még a lágymányosi hidat sem fizették ki.

Az a baj, hogy a fontosságukhoz képest ezekről túl kevés szó esik. (És ebben többek között a kormányt illetve a kormánypártokat is hibáztatom.)

Kajla 2012.03.31. 06:10:58

@m-athos: Nézd, nem szeretném, ha félreértenél. Nem állítom, hogy az opponensek a helyzet magaslatán álltak. Az egy súlyos kifogás kellett volna, hogy legyen, hogy a jelölt nem elemzi a téma irodalmát és nem teszi az irodalmat kritika tárgyává, nem fogalmazza meg, hogy miben hiányos a szakirodalom. Erre a jelöltnek válaszolnia kellett volna és három dolog történhetett volna: vagy a pontos válasz miatt kiderül, hogy a jelölt nem önálló munkát ad be, vagy a jelölt közvetlenül valótlanságot kellett volna, hogy állítson, vagy pedig a jelölt mellébeszél. (A védés jegyzőkönyve – mint tudjuk – nincs meg.) Ez feltehetőleg – de most csak találgatok – nem történt meg, és ez szakmailag is súlyosan kifogásolható. De, mint már írtam, egy Magyarországon nem elérhető forrás nem ismerete nehezen róható fel.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.31. 09:51:03

@Kajla: Elfogadom, hogy egy forrás nem ismerete nem róható fel általában és automatikusan. Na de amikor konkrétan mégiscsak arról a forrásról beszélünk? Még ha csak közvetve is.

Nincs olyan, hogy bemegyek egy fénymásolt anyaggal és a kezembe nyomnak érte egy kisdoktorit. Ez abszurd.

Vagy ha mégiscsak van, ezt meg lehet tenni a dolgok megszokott keretein belül, akkor meg mi tényleg mi a baj SP-lal? Nincs rajta sapka?

Ha SP-tól jogosan vették el a doktori címét, akkor ugyanazzal a jogossággal fegyelmit kellett volna adni azoknak a bizottsági tagoknak akik ezt a doktorit megítélték neki. Meg az irattárosnak, aki nem vigyázott kellően a jegyzőkönyvre.

Kajla 2012.03.31. 10:33:24

@m-athos: Sajnos csak ismételni tudom magam. 1. Tételezzük fel azt az extrém esetet, hogy valaki (1992-ben) talál egy zseniális művet felsőszingaléz nyelven, amelyet lefordít és a sajátjaként benyújtja. Ez a mű sehol Európában nem lelhető fel. Az illető elég intelligens ahhoz, hogy a téma ismeretéről is számot ad, és sikerrel véd. Sikerült átverni a bizottságot, ekkor a bizottság felelőssége nagyon kicsiny, talán semmi. 2. Egy másik eset, hogy valaki a szakterület egy ismert szerzőjének monográfiájából másol jelentős részt, ezt nem veszi észre senki, sikerrel véd. 20 évvel később kiderül. Mindkét esetben vissza kell vonni a címet, a második esetben szakmailag felelősségre kell vonni a bizottságot (és ha ismerték a művet, akkor etikailag is). Schmitt esete – ebből a szempontból – a kettő között van.
(Kiegészítésül: ma egy ilyen csalás sikerességét az alábbiak korlátozzák:
- a konzulens, aki folyamatában követi a mű születését ezt észreveheti (de nem mindig van konzulens)
- a fontos művek világnyelven jelennek meg és elérhetők, sőt gyakran digitálisan kereshetők,
- a védésen kiderülhet, hogy a jelölt nincs tisztában a saját dolgozatával
- a védés előtt nemzetközi publikációkat kell készíteni.)
És persze igazad van, az, hogy egy fénymásolt anyaggal doktorit lehet szerezni (hamis személyivel nyelvvizsgát, puskázással érettségit, csalással választást nyerni, stb.), de ez mindig volt és mindig is lesz, nemcsak nálunk. A kérdés a mérték, vagyis, hogy ez ritkán történik-e meg, és az, hogyha kiderül, hogyan kezelik. Van, ahol a dologból botrány van és van ahol elkenik. Hála Istennek, véleményem szerint, a SOTE DT és a Szenátus jól vizsgázott.
(És, bár írtad, hogy ez téged nem zavar, az összeférhetetlenség be nem tartása sajnos szintén súlyos eset, bizony ebből is lehetne ügy, és ez nagyon kellemetlen lehet mindazoknak, akik az ügyben részt vettek. Súlyosabb, mint a jegyzőkönyv elvesztése.)

zzsuzsici 2012.03.31. 12:55:59

@Kajla: Schmitt FELTÜNTETTE Georgiev nevét a dolgozat végén!!!!!!!! Formai hiba volt ez. Még mindig nem érted? Viszont az igaz, hogy ebből semmi sem, vagy csak nagyon kis százalék volt saját. Viszont a dolgozat témájában Schmitt járatos, hiszen MOB elnökként és sportdiplomataként abszolút használta ezt a tudást. Szóval jogos, hogy elvették a doktoriját, de a plágium vád nem igaz. Mindezek mellett jobb, ha lemond!

2012.03.31. 14:48:19

@zzsuzsici:

gyere zsuzsici te is tüntizni!

"2006-ban elvártam a liberális barátaimtól, hogy jöjjenek ki velem a Kossuth térre az őszödi beszéd után. Elvártam, de nem jöttek. Néhányan elítélték ugyan Gyurcsányt, de nem jöttek. Most magamtól és a 2006-ban velem együtt tiltakozó emberektől várom el, hogy kimenjünk tüntetni a liberális barátainkkal a Sándor-palota elé. Így tudok tükörbe nézni holnap, holnapután, a Fidesz-éra után és még azután.
(Nem is értem, hogy miért nem távozik, ebből az egészből már csak így kerülhetne ki emelt fővel. Lemond, és még sajnálhatjuk is. Így viszont felelőtlen, következetlen és aljas.)
Tehát megyek tüntetni. Csatlakozzatok! Nem tudom, hogy kik a szervezők, remélem nem beszélnek mindenféle őrültségeket. Ha igen, akkor sajnálni fogom, de a tüntetések már csak ilyenek.

Megyek tüntetni!
Írta: lelkylola
mandiner.blog.hu/2012/03/31/megyek_tuntetni#more4351993

bölcsésztanár 2012.03.31. 15:31:56

Sziasztok!

@Izrael misztériuma-val abszolút egyetértek. Én sokszor mentem a Kossuth térre anno, hogy Gyurcsány keressen magának más munkát. Most, ha még dúlna bennem az akkori énem, összegyűlnék valahol, jobbos értelmiségiekkel, hogy Pali bácsi ellen tegyük meg ugyanezt.
Több Fidesz-szimpatizáns barátommal együtt levontuk a konklúziót, hogy fel kéne nőni, ami azt jelenti, hogy az ebbe vagy abba a pártba vetett bizalmunkat illúzióként szabadon engedjük, bele az éterbe.
Ami meg a médiát illeti: felfordult a gyomrom a Pali bácsit kérdező O. P. alányalásától. Bocsánat az alpáriságért, de ha már média, közmédia...

egyérintő 2012.03.31. 15:58:02

Azt látni kell, hogy Scmitt elnök úr 50 éves korában, mikor már régen a hazai és nemzetközi diplomáciai karrierjének a csúcsán volt, készítette ezt a kisdoktorit. Ekkor már 5 nyelven beszélt és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki székére pályázott. 92-ben megcsinálta a kisdoktorit, amiből neki semmiféle anyagi haszna nem származott, a cím későbbi előmenetelére nem lett hatással. Mint számos más feladatát, ezt is elvégezte és ment tovább az újabb feladatokra.

Számomra nem is ez a lényeg. Számomra az fontos, hogy Schmitt Pál meg volt és van győződve, hogy számos feladata közül a kisdoktori elkészítését, védését tisztességgel, kiváló színvonalon végezte el. Miért is indult le ez a politikai hajsza ellene?

Az ok az lehet, hogy öszödi beszédben megnyomorodott MSZP, DK a kormányzat erkölcsi arcát akarja lerombolni. Bátorítani akarják a köménymagot, hogy a másik oldal sem különb. A közvélemény kutatások árnyékában ez nem csoda!

Természetesen a ballib oldal rendelkezésére rengeteg erőforrás áll itthon és külföldön. A politikában is a médiában is és ezt a fölényüket ki is fogják használni. Sajna a jobboldal rossz kommunikációja miatt, amely nem adott magyarázatot és támogatást Schmittnek, jobbos körökben is a baloldal tematizálása érvényesült.

A baloldal már korábban neki állt lerombolni Schmitt képét. A mesterséges helyesírás botrányokról szólt a hír, ünnepi beszédeknél fintorogtak és botrány volt, hogy nem feküdt keresztbe az Alkotmánynak. Sajnos a jobboldal egy része is át vette Schmittnek ezt a fajta jellemzését.

Schmitt viszont felvette a kesztyűt. Ha a bizottság elmeszelte a kisdoktoriját, hát csinál egy PhD doktorit! Ne felejtsük el, hogy egy sportemberről, egy olimpikonról van szó, aki mellesleg be sem látható nemzetközi karriert végzett! Aki büszke a teljesítményére, tisztességes életére. Akit olyanok csaholnak körbe, olyanok fintorognak rajta, akik közelébe sem juthatnak annak a teljesítménynek, amelyet ő csuklóból megcsinált. Akár a sportban, akár a sport diplomáciában, külképviseleti diplomáciában, családban, hitben, had ne soroljam végig. Mindvégig tisztességben!

A szomorú az, hogy tisztán politikai okokból ennek a kiválóságunknak, akit a nemzetközi diplomáciában eddig tiszteltek, itthonról rossz hírét keltik. Ezzel a magyarság hírét is rontják.

2012.03.31. 16:00:39

@bölcsésztanár:
minden jóakaratú embernek!
most többről van már szó, az országunk gazdasági léte forog veszélyben, mindannyian egy hajóban evezünk, ha léket kapunk, együtt pusztulunk...
mindnyájunknak fel kellene nőni már, most van ideje az árkokat betemetni és kezet nyújtani a másiknak, míg nem késő!

egyérintő 2012.03.31. 16:05:11

@Izrael misztériuma:

"mindnyájunknak fel kellene nőni már, most van ideje az árkokat betemetni és kezet nyújtani a másiknak, míg nem késő!"

Nos ez esetben abba lehet hagyni a sározást és tessék megadni azt a tiszteletet a köztársasági elnöknek!

zzsuzsici 2012.03.31. 16:06:56

@Izrael misztériuma: Jó tüntizést! Én nem megyek, csak kívánom magunknak, hogy aljasozás nélkül egyenes gerinccel tudjunk szembenézni azzal, hogy 2006-ban miért nem mentünk tüntizni. és most miért megyünk tüntizni! Schmitt, pedig menjen a .....lemondásba:(

Kajla 2012.03.31. 17:14:20

@egyérintő: Kedves egyerinto,

írásodnak két része, két mondandója is van. Az egyik, hogy SP egy talpig becsületes ember, aki mellett érdemes kiállni, és aki, úgy véled nem követett el semmi olyat, ami miatt el kell marasztalni. A másik mondandód, hogy aki mást mond, az vagy maga rosszindulatú, vagy félrevezették és bedőlt a propagandának.

Az elsővel nem vitatkozom (messzemenően nem értek vele egyet, de ezt már kifejtettem korábban). A másik megállapítás viszont lényegében azt jelenti, hogy aki nem ért egyet veled, arról olyan rossz a véleményed, hogy igazából érdemtelen a vitára is. Ebből nehéz előbbre jutni.

Ferdinandus 2012.03.31. 18:41:29

Jó szórakozást a megmozduló "népharagnak"! Csak annyit kívánok, hogy a mostani tüntetők a fegyveres erők részéről ne ugyanabban a bánásmódban részesüljenek, mint az "ellenkező oldal" tüntetői pl. 2006. okt. 23-án.

egyérintő 2012.03.31. 18:45:51

@Kajla: Kedves Kajla,

lehet, hogy túl sommásan beszélek azokról, akik rossz hírét keltik a Schmittnek. Ezt azért teszem, mert tendenciát látok benne.

Miután köztársasági elnök lett, rögtön cikkek jelentek meg, hogy amikor az Astoria igazgatója volt, minden bizonnyal tudomása volt arról, hogy a szálloda egyes szobáit titkosszolgálati ügynökök használták. Sejtették, hogy valamilyen le nem írt módon sáros lehet valamiben a Schmitt. Ez az ügy aztán kifújt.

Ezután cikkek jelentek meg arról, hogy bűnügyben elítélte a bíróság. Aztán kiderült, hogy két hetes jogsival taxiba ütközött és állami vagyon rongálása miatt felfüggesztettet adott neki a bíróság a szocializmusban. Ez az ügy aztán kifújt.

Ezek után már szinte automatikusan jött ez a doktori ügy. Amely éppen most van lecsengőbe.

Mindemellett Schmitt tehetett bármit, mindent kritizáltak nála. Nyolc általánossal rendelkező, vagy érettségizett újságírók élték ki magukat az öreg diplomatán mindenféle módon. Akikről inkább szó se essen.

Szóval, ha tendenciózus véleményt látsz tőlem, annak egy bizonyos tendencia az oka.

A vita problémádat nem értem, mert nem azért vitatkozom, vagy beszélgetek itt egy ideje, mert bárkit is érdemtelennek tartanék a vitára.

bölcsésztanár 2012.03.31. 19:14:56

@Ferdinandus:
Nem kifejezetten tüntetni mentünk oda, ha jól emlékszel...

zzsuzsici 2012.03.31. 19:48:06

@egyérintő: Szia! Egy köztársasági elnöknek hófehér tisztaságúnak kell lenni. A múltjának a jelenének és a jövőjének is. Schmitt nem mondott még le, és ezzel szerintem felmérhetetlen károkat okozott nekünk. A mi oldalunknak is. Nem is értem mi zajlik itt, miért kell még ezt az ügyet is vinni a hátán ennek az országnak. Elvárható lenne, hogy azonnal lemondjon és valaki más jöjjön helyette. Nem tudom hogy érzékeli e Schmitt, hogy mennyire sok és elviselhetetlen ez már az embereknek (kivéve a frusztrált tüntetőket, akiknek jól jön a csetepaté, ahol levezethetik az indulataikat.)

Kajla 2012.03.31. 20:10:47

@egyérintő: A tényeket és a szándékokat nem szabad szerintem összemosni. Attól függetlenül, hogy Schmitt ellen szándékosan keresték-e a kifogásokat, a támadási felületet, a döntő kérdés az, hogy ebben az ügyben milyen mértékben hibás. Erről leginkább azok tudnak véleményt nyilvánítani, akik tudománnyal, publikálással foglalkoznak. Már írtam korábban, hogy a környezetemben lévő egyetemi emberek egytől- egyig mélységesen elítélik, amit Schmitt tett (már a másolást), és ezek nagyobb része – már akikkel beszélek – inkább jobboldali szimpatizáns. De így foglalt állást a SOTE DT-je és szenátusa is, sőt a jobboldali Professzorok Batthyány Köre is. Ezekről a testületekről én feltételezem, hogy önállóan, nem a rosszindulatú média hatására alkotnak véleményt.

És azután, hogy az akadémiai szféra egyértelműen állást foglalt, Schmitt maradása – szerintem, @zzsuzsici: vel egyetértve – minden nappal kárt okoz az országnak és a kormánynak is.

Ferdinandus 2012.03.31. 20:14:42

@bölcsésztanár:

Igen, igazad van, elnézést a pontatlanságért. Szóval, én csak azt kívánom, hogy a 2006-ban "csőcselékező", tömegbe lövetést követelő, most azonban szintén utcára vonuló körök ne ugyanazt kapják, mint az akkoriban tüntetők, vagy mint az okt. 23-i ünneplők.

Egyébként pedig az egész tiltakozási hullám egy hatalmas illúzión alapszik. Azon a naiv illúzión, hogy a jelenlegi államforma, illetve berendezkedés, struktúra képes lehet a jelenleginél jobb, rátermettebb, erkölcsösebb vezetők kitermelésére. Valószínűleg, e tekintetben Schmitt Pállal nagyjából elérhettük a maximumot, más fajta változások lehetőségét kellene fontolóra venni, ha már változásokat akarunk.

Őszintén, ugyan ki legyen az új köztársasági elnök?

zzsuzsici 2012.03.31. 20:53:25

@Ferdinandus: Ki legyen a köztársasági elnök? Olyan ne legyen aki azt mondja magáról, hogy "független", hogy nem politizál, mivel ilyen ember nincsen ma Magyarországon. Olyan viszont sok van, aki elhallgatja mire gondol. Nem is ezzel van a gond, hanem azokkal, akik közben szép csendben ügyeskednek és mutyiznak. Felhasználják a jó kapcsolataikat arra, hogy például egy ilyen Schmitt ügy hullámain lovagolva beérkezzenek a köztársasági elnöki kikötőbe. Na ilyenekből ne legyen elnök. Ebben az országban vannak nagyszerű emberek. Olyanok is akik most csendben vannak, meg olyanok is akik nincsenek. Rengeteg alkalmas ember van ebben az országban, akinek rendben van a múltja és a jelene is. Schmitt Pál magának ártott azzal, hogy nem vette észre időben a jeleket sőt szerintem meg sem szabadott volna őt választani Elnöknek. Annak idején csodálkoztam is. A köveztkezmények nélküli ország mi vagyunk.

szemet 2012.03.31. 23:02:34

Ami még irritáló lehet az ügyben, hogy ha a végén azon a kevés megmaradt politikuson fog csattani az ostor, akiknek maradt némi önálló véleményük és nem pusztán szavazógépek....

index.hu/belfold/2012/03/31/a_kdnp_elhatarolodik_budapesti_elnoketol/
atv.hu/cikk/video-20120330_szalma_botond
mandiner.hu/cikk/20120326_pokorni_ha_schmitt_plagizalt_mennie_kell

egyérintő 2012.03.31. 23:16:01

@zzsuzsici: @Kajla:

Ha úgy gondolnám, hogy a Schmitt panamázott, akkor elég hangosan tudatnám, hogy bajom van vele. Mint mondtam nem értek egyet veletek, becsületes embernek gondolom. Így nagy disznóságnak tartanám a felállítását.

2012.03.31. 23:46:15

@egyérintő:

'Ha úgy gondolnám, hogy a Schmitt panamázott'

Nem panamázott, csak 'átemelte' a dolgozatának úgy 95%-át. Szóval kezdhetsz elégedetlenkedni.

Az egy dolog, hogy Schmitt ebben a dagonyában élte le az életét, meg hogy a környezetében ez általános volt.
(csak mellesleg, ugyanaz volt a témavezetője, mint a másik magyar NOB tagé, Aján Tamásé: tf.hu/hallgatoink/intezetek-tanszekek/tarsadalomtudomanyi-tanszek/oneletrajzok/dr-takacs-ferenc/ )

Ettől még ezt nem kell elfogadhatónak tartanunk. Különben meg ha gerinces lett volna, akkor 2004-ben a doppingbotrányok után - ígéretéhez híven - eltűnt volna, és most a kutyát nem izgatná, hogy csinálta a doktoriját.

Kajla 2012.04.01. 05:52:22

@egyérintő: „becsületes embernek gondolom. Így nagy disznóságnak tartanám a felállítását.”

Ez természetesen lehet a te személyes meggyőződésed, de az etikai vétséget az erre hivatott grémiumok kimondták:

Semmelweis Egyetem Szenátusa szerint „nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, az egyetemi doktorátus megszerzésének feltételei közül a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített értekezés szakmai-etikai kritériumainak nem felelt meg.

Professzorok Batthyány Körének elnöksége szerint: a vizsgálóbizottság nyilvánosságra került véleménye alapján a helyzet egyértelműnek látszik: Schmitt Pál doktori dolgozata nem felelt meg a tudományetikai normáknak.

Ha nem lenne etikai vétség megállna SP védekezése is: miért nem szóltak neki 20 éve, hogy dolgozata nem üti meg a kellő szintet? Azért nem, mert nem tudták, hogy a dolgozat nagy része egyszerűen fordítás, és SP etikai vétsége, hogy megtévesztette a bíráló bizottságot azzal, hogy azt a látszatot keltette, az ő szövege a dolgozat.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.04.01. 07:36:26

@Kajla: "... Sikerült átverni a bizottságot,..."
Pontosan ez a problémám. A bizottságot nem azért fizetik, hogy hagyja magát átverni.

Ettől még persze lutri-szerűen előfordulhat. De ebben az esetben is "illik" viselni a következményeit lebukás esetén.

Teljesen nonszensz, hogy egy doktori cím (vagy akár csak érettségi) odaítélésénél nincs egy tag a bizottságban, aki értene a dologhoz, és méltóztatna belékukkantani a hivatkozott szakirodalomba.

De mindegy is, mert a bizottság ígyis-úgyis FELELŐS A TETTEIÉRT. (Persze csak amennyiben nagykorúak és nem szellemi fogyatékosok.)

Szóval olyan nincs, hogy tetten érik a tolvajt is és az orgazdát is amikor gazdát cserél a szajré, majd pedig az egyikből példát statuálnak, a más bűnöst pedig úgy futni hagyják, mintha ott sem lett volna.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.04.01. 08:11:25

@khamul:

Ne keverjük össze a dolgokat. A doppingbotrány kapcsán SP kötelessége nem az volt, hogy MO-t képviselje a nemzetközi porondon, hanem az, hogy az olimpiai eszmét képviselje MO felé.

Akinek viszont az országot kellet volna képviselnie nemzetközi porondokon, az Kurcsány Ferenc sportminiszter volt.

zzsuzsici 2012.04.01. 09:18:04

@egyérintő: Én sem tartottam Schmitt Pált csalónak, de a mostani viselkedése erősen megkérdőjelezi bennem azt az érzést, hogy egy kompetens valaki. Ez már magánügy szerintem. Írjon Phd-t nekem mindegy, de ne köztársasági elnökként tegye! És az is baromi furcsa, hogy most csak emiatt akarja megírni. Szerintem nem plagizált, mivel a forrást megjelölte, viszont itt nem erről van szó. Ha valaki beadott egy dolgozatot a saját neve alatt, amit összeollózott, az ne akarjon köztársasági elnök maradni!
www.fideszfigyelo.blog.hu/2012/03/31/schmitt_pal_lemondasi_beszede_amit _elfelejtett_elmondani

Ha jót akartok nevetni, ezt ajánlom!! (időnként jó saját magunkon röhögni)

2012.04.01. 11:20:17

@m-athos:

'A doppingbotrány kapcsán SP kötelessége nem az volt, hogy MO-t képviselje a nemzetközi porondon, hanem az, hogy az olimpiai eszmét képviselje MO felé.'

Persze, az ESZME!
Hogy is felejthettem el.

Ha jól tudom, ő maga mondta Athén előtt, hogy lemond, ha lesz magyar lebukás. Nem tette meg.

2012.04.01. 11:23:25

@zzsuzsici: @m-athos: @Kajla: @egyérintő: @Izrael misztériuma:

Egy időre elköszönök, mindenkinek szép, boldog Húsvétot kívánok!

egyérintő 2012.04.01. 13:28:20

@khamul:

"Különben meg ha gerinces lett volna..."

No a pofátlanságnak is van határa, mégha azt ilyen míves jezsuita oldalon művelik. Te egy 70 éves, tisztességben megőszült kiváló emberről beszélsz, akinek az egész életét négyzetmilliméterre átvilágították és összevissza ennyi megkérdőjelezhető negatívumot találtak benne, amennyit megpróbáltok ráerőltetni. Különben az mszp politikai szándékát követve.

Te meg név nélkül, a fene sem tudja, hogy milyen háttérrel és milyen előélettel gerinctelenezed azt az embert, akinek az egész élete nyitott könyv. Akit mellesleg a NOB elnökének jelöltek, egyetemi tanárként tanított, öt nyelven beszél, svájci nagykövet volt, most meg köztársasági elnök.

Úgy látom, te egy nagyon bátor, gerinces ember lehetsz! Gratulálok!

Kajla 2012.04.01. 14:06:58

Kedves @egyérintő: , @zzsuzsici:

azt gondolom, hogy bár sokan, sokmindent mondanak, érdemes a konkrét, plágium vádat végiggondolni. Ettől még tehetett sok hasznos dolgot az életében, de fordítva is igaz ez, attól, hogy sok hasznos dolgot tett, még nem kaphat felmentést ez alól, már ha a vád igaz. Szerintem igen. És ez az ami nálam teljesen kiverte a biztosítékot, lehet, hogy érzékenyebb vagyok erre, mert nap mint nap tudománnyal és tudóspalántákkal foglalkozom. Azon információk alapján, amelyet a sajtóból tudunk, és amelyet SP saját maga sem cáfolt meg, a plágium vád fennáll: ugyan feltüntette az ominózus művet az irodalomjegyzékében, de azt nem jelezte, hogy terjedelmes részeket abból szó szerint átvett. Ez, a tudománnyal foglalkozók számára (főleg a terjedelmet is tekintve, nem néhány mondatról van szó) plágium, ezt fogalmazta meg nagyon udvariasan a PBK és a Sote, amikor arról beszelt hogy SP műve nem felel meg az etikai normáknak. (Gondolj bele, hogy mit gondolnál, ha olvasnál egy Budapest útikönyvet, és később kiderülne, hogy annak 90%-a át van másolva egy másik könyvből, térképestül, ami egyébként szerepel, mint az egyik felhasznált irodalom a mű végén? Ugye nyilvánvalóan csalás történt? Hiába szerepel az irodalomjegyzékben, át lettünk verve? Egy tudománnyal foglalkozó számára ilyen SP műve.)

Schmitt Pál nyilatkozatai elszomorítóak: a legsúlyosabb, hogy a riporterek e legfontosabb kérdést, a plágiumot nem hozták szóba, és ezzel menekülést adtak elnök úrnak. Sajnos ráadásul sok olyan is elhangzott, amelyek magas labdákat jelentenek azoknak, akik tudják, hogy hogyan készül egy tudományos dolgozat. A sajtó rá is ugrott ezekre, és sajnos, akár rosszindulatúak, akár nem, nem lehet megvédeni.

Minden nap amit elnök úr még a Sándor palotában tölt így súlyos teher az országnak.

Szép Húsvétot mindenkinek.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.04.01. 15:43:48

Továbbra sem győzött meg senki arról, hogy itt a bizottság nem hunyó. Ha SP-nak bármiféle következményeket viselnie kell a dolog kapcsán, akkor a bizottságnak is.

Egyébként elvonatkoztatva SP személyétől, érdekelne, hogy ez a dolog miért éppen most pattant ki. Miért nem az elnökké választása előtt? Aki tudta, az eddig is tudta; aki pedig úgy járt utána, az is megtehette volna korábban is.

Esküvőn, legalábbis a filmeken, elhangzik valami olyasmi, hogy aki tud valami kizáró okot, az most szóljon, vagy hallgasson el örökre. Valami ilyesmit kéne figyelembe venni a köztársasági elnöki intézmény kapcsán is.

Nem SP vagy XY személye miatt, hanem az ország érdeke miatt. (Persze tudjuk, vannak, akiknek semmi sem drága.)

egyérintő 2012.04.01. 17:24:00

Már a NOB is vizsgálódik Schmitt ügyében. Egy ilyen karriert tesznek tönkre a gyurcsányisták, meg a szocik, az LMP és a jobbik szíves támogatásával, mert abban reménykednek, hogy ezzel a nemzetközivé generált akciójukkal néhány százalékot javítanak a helyzetükön!:

"1983-ban beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjai sorába. 1991-ben a NOB végrehajtó bizottságának tagja lett 1995-ig, amikor NOB-alelnökké választották. E posztjáról 1999-ben távozott, amikor megválasztották a NOB protokollfőnökévé. Emellett 1995-től a NOB Sport és Környezetvédelmi Bizottságának elnöki tisztét is betöltötte. 2001-ben indult a NOB elnöki posztjáért, a 4. helyen végzett. 2007 áprilisában Jacques Rogge elnök felkérésére ő vette át az ENSZ környezetvédelmi díját, „A Föld védelméért” díjat, amelyet a NOB-nak ítéltek. 1999–2007 között az Olimpikonok Világszövetségének (World Olympians Association) elnöke is volt."

2012.04.01. 18:22:03

"(Persze tudjuk, vannak, akiknek semmi sem drága.)"

Halkan jegyzem meg, hogy ez a most kormányzó oldalnál is pontosan igaz lehet sokakra. Talán éppen SP-ra is, ha belegondolsz. (sőt akár OV-ra) Hm?

2012.04.01. 18:46:29

@Pandit:
"Ez a videó csak kitaláció szüleménye, tele sztereotípiákkal. Nem gondolom, hogy így történt, viszont szeretnék rávilágítani arra, a fő felelős nem Schmitt Pál, hanem aki őt kitalálta."

Schmitt Pál Bukása
www.youtube.com/watch?v=kgl5XqVSkMc&feature=player_embedded

most, hogy lemondott a SOTE rektora a személyét ért felülről jövő támadások miatt, a legnagyobb perverzió az lesz, amikor snittpali kinevezi majd az új rektort...
a jövő elkezdődött?
a jövő elkezdődött!
hajrá magyarország?
hajrá magyarok!

zzsuzsici 2012.04.01. 19:12:56

@Kajla: Kedves Kajla!

Tulajdonképpen igazad van, csakhogy a másik rész ami nagyon zavar engem legalább ennyire, vagy inkább mégannyira nagy baj, bűn, sőt halálos bűn szerintem. (még kitör belőlem az inkvizítor...) Éspedig az, hogy az, aki, akik ezt az ügyet kirobbantották, olyan szándékkal tették, hogy TÖNKRETEGYÉK SCHMITT PÁLT, és természetesen a fő cél, hogy vele együtt Orbán Viktort és kormányát, sőt az egész jobbközép oldalt. Mivel az egyik holland kedvenc parlamenti képviselőnőm (nem tudom, hogy leszbikus e, vagy nem) kijelentette, hogy "addig fognak menni, amíg Európa teljesen balos nem lesz...." tudom, hogy mi volt a szándék Schmitt Pál tönkretételével. Ez olyan mértékű mocskos játszma egy emberrel és családjával, amit nem véletlenül nevezek halálos bűnnek. Gyomorforgató egyrészről ami az Elnökkel történik, másrészről nap nap után elgondolkodom azon a tragédián ami itt történik: Az elnök egy világszerte megbecsült ember, Nob elnök volt, fantasztikus olimpiai csapatjátékos és bajnok. 5 nyelven bármikor államközi tárgyalásokra képes, de nem is sorolom, mert ezt mindenki tudja. Tudod Kajla én kíváncsi lennék azokra, akik ezt a gyomorforgató botrányt kitalálták, hogy milyen diplomával rendelkeznek, mennyit tettek eddig a hazájukért, stb....Szerintem a legpitiánerebb, legostobább emberek képesek arra, hogy levéltárakban kémkedjenek nagyszerű emberek után. Ez van ma Magyarországon. Most nagy héten ez különös fényt vetít erre a történetre. A párhuzam nagyon ott van. Imádkozni fogok azért, hogy ezek az önmagukból teljesen kivetkőzött emberek képesek legyenek uralkodni magukon és a mérhetetlen pénz és hataloméhségük ne legyen nagyobb a józan eszüknél. És azért is fogok könyörögni, hogy Schmitt Pál becsületét meg tudja védeni és az országnak legyen egy olyan elnöke, aki
színtiszta vegytiszta múlttal rendelkezik. utolsó kérésem a Jó Istentől: Van ilyen ember kis hazánkban ma? Mert ha van, az vesse az első követ Schmitt Pálra! Kérlek Istenem add meg a tisztánlátás és a nyugodt távolságtartás képességét!

Áldott Húsvétot!

2012.04.01. 19:36:51

@zzsuzsici:
Ma délután lemondott Tulassay Tivadar a SOTE rektora. Az intézmény vezetője ezt azzal indokolta, hogy “az egyetem magára hagyták Schmitt Pál doktorija ügyében, a NEFMI részéről pedig személyét érintően olyan fokú bizalomvesztést érzékel, ami a Semmelweisnek árthat”.
A rektor szerint az egyetem megítélése a nemzetközi sajtóban már így is sokat romlott az utóbbi napokban. Utalt a brit Economist cikkére, amelyben a szerző úgy fogalmazott: „a SOTE egy egér bátorságával nyúlt a Schmitt-ügyhöz.” „Még két ilyen mondat, és nem lesz több idegen nyelvű hallgatónk, pedig az ő befizetéseik jelentős részét képezik az egyetem költségvetésének” – mondta Dr. Tulassay Tivadar.

a domine rector magnificus nem egy holland parlamenti képviselőnő, akiről nem tudni, hogy leszbikus-e, vagy sem, hanem egy értelmes, gondolkodó és mellékesen jobboldali beállítottságú hazánkfia, aki tettével nem csak a SOTE, hanem hazánk érdekeit tartja elsősorban szemelőtt...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.04.01. 20:43:39

@Izrael misztériuma: megint egyetértünk. Álláspontomat a Mandiner.hu-n fejtettem ki. Lényege: Eddig nem láttam értelmét megszólalni Schmitt ügyben, mert az ellenzék által habosított politikai színjátéknak tartottam. Tulassay lemondatása és Szalma Botond (a hivatalos KDNP álláspontot kritizáló budapesti elnök) elleni boszorkányüldözés megindítása után azt mondom: tényleg súlyos erkölcsi válság bontakozott ki a kormányoldalon, ami a jelenlegi kormány legitimitását ugyanúgy alá fogja ásni, mint az előzőét az öszödi beszéd. Eddig ezt nem hittem el, de most már én is így gondolom.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.04.01. 21:06:09

@Pandit: Lehet. De én konkrétan az SP ügyre mondtam, mert most ez a téma.

Ahogy sejtem, lesz még itt orbánozás a fórumon jócskán, tehát akkor majd beszélhetünk arról is. ;-)

egyérintő 2012.04.01. 22:20:59

@Izrael misztériuma:

Az Economistnak csak a blogjáról tudok, amely azt hangsúlyozza, ami miatt ez az egész balhé kialakult a korábbi próbálkozások (Asztória igazgatói, taxi karambol ügyek) lecsengésével. Mégpedig azt, hogy ez a Schmitt ügy hasonló, mint a Gyurcsány öszödi beszéd botránya. Nyilvánvaló a törekvés, a baloldal felszabadítása a gyurcsányi múlt, az öszödi ősbűn terhe alól.

2012.04.01. 22:43:29

@egyérintő:
remélem, a heti válasz, magyarnemzet, mandiner blog, konzervatórium, jobbklikk, professzorok batthiányi köre, kdnp budapesti szervezete élén szalma botonddal vagy pedig a sote rektora tullasay tivadar nem a ballib ellenzék szekértolói, hanem független, önálló, gondolkodó, hazájukért, népükért aggódó értelmiségiek...

2012.04.01. 22:47:49

@egyérintő:
akkor csak azt az egyet áruld el nekem, hogy kövérlászló miért ellenezte snittpali köztársasági elnökké választását, ő is a gonosz gyurcsányi hatása alá került volna, vagy netán olvasott valami kompromittálót még titokminiszter korában a jelöltről???

egyérintő 2012.04.01. 22:56:46

@Izrael misztériuma:

"Nyilvánvaló a törekvés, a baloldal felszabadítása a gyurcsányi múlt, az öszödi ősbűn terhe alól." mondatom nem a jobboldali véleményekre vonatkozik. Azokat te fikázod folyamatosan.

2012.04.01. 22:58:35

@m-athos:
mivel a snittpali a zorbán bábja és csak addig engedi, amig úgy látja, hasznot hajt neki, nézzük meg, mi a helyzet a nagyvezírrel és rendszerével:

"Az Orbán-rezsim hosszabb távon nem konszolidálható, sőt, rövid távon is bajosan. Van ugyanis három mozdíthatatlan feltétel, melyekkel egyszerre szinte lehetetlen megbirkóznia.
Először, nem számolhatja fel a kapitalista piacgazdaságot, és nem tudja elszigetelni Magyarországot a nemzetközi piacoktól. A jogállam megingása azonban elbizonytalanítja a piaci szereplőket, bizalmatlanná teszi őket az önkényeskedő kormánnyal szemben, ez pedig oda vezet, hogy az állam hitelképessége megroggyan.
Másodszor, Magyarországot nem lehet kiszakítani az Európai Unióból. Az Unió pedig nem csupán kölcsönös gazdasági előnyökön alapuló társulás, hanem identitásközösség is. Identitásának döntő összetevője az elköteleződés a liberális demokrácia alapelvei és intézményei mellett. A jogállam lebontása, a hatalmi fékek és ellensúlyok meggyengítése, a média fölötti centralizált ellenőrzés, vallási közösségek önkényes megfosztása az egyházi státustól, a pártok közti verseny eltorzítása: mindez az Unió számára erkölcsi sérelem, amit vezető testületei akkor sem nyelhetnének le, ha akarnák.
Harmadszor: a mandátumokért folyó versenyt el lehet torzítani, de teljesen felszámolni nem lehet. Ezért a Fidesznek meg kell küzdenie a választók támogatásáért. Nem tudja megakadályozni, hogy ha szavazói kiábrándulnak belőle, akkor el is hagyják. Ha pedig túl sokan hagyják el, akkor elbukik."

Kis János: Az Orbán-rendszer nem konszolidálható
nol.hu/belfold/kis_janos__az_orban-rendszer_nem_konszolidalhato

egyérintő 2012.04.01. 23:00:10

@Izrael misztériuma:

Kérdezd meg tőle, de egyszerűbb, ha ráépítesz egy összeesküvés elméletet.

Különben praktikus oka lehet, de hát ezt te minden bizonnyal jobban tudod, mint én.

egyérintő 2012.04.01. 23:03:42

@Izrael misztériuma:

Ez kell nekünk a kis jani! A kis jani majd megmondja, hogy mi is a ballibes álláspont. Itthon, meg odakint is.

Na dehogy a jezsuiták is ebből a kottából énekelnek, no ez tényleg meglepő! :(

Kajla 2012.04.02. 07:54:23

@zzsuzsici: Kedves Zsuzsici!

A politikában számos amúgy derék (vagy annak vélt) politikus vérzett el, mert valami apró ügyben adót csalt, barátnő kapcsán hazudott, illegálisan alkalmazott valakit, vagy plagizált. Nagyon soknál el lehet mondani, hogy nagy kár, többre voltak hivatva, nem szabadna, hogy egy ilyen ügy miatt elveszítsék a helyüket, a nagyobb érdek az lenne, hogy melléjük álljunk.

Azt hiszem, hogy nekünk keresztényeknek ezzel az érvvel nagyon óvatosan kell bánni: nagyon fontos tanítás, hogy „a cél nem szentesíti az eszközt”, ami azt jelenti, hogy egy adott cselekedetet önállóan kell látni, értékelni. Itt minden jel szerint (véleményem szerint is) SP elkövetett egy súlyos vétséget. Ha a vétség fennáll két dolgot lehetne tenni: vagy beismerni ennek tényét és lemondani, vagy szintén beismerni, bocsánatot kérni, és megpróbálni a hitelességet visszaszerezni. Jelenleg nem ez történik, hanem az etikai vétek tagadása.

Persze, ha valaki nem fogadja el a vétséget, akkor a helyzet más.

2012.04.02. 08:59:11

"Persze, ha valaki nem fogadja el a vétséget, akkor a helyzet más."
Van a dolognak egy olyan aspektusa is, (lásd a lemondott rektort pl.), amikor a vétségről alkotott véleményemtől teljesen függetlenül le kellene mondani (illetve min. felajánlani).
Néhány egyszerű mondat kellett volna::
"Nehezményezem a dr. cím elvételét, mert úgy gondolom, hiszem, hogy nem vétettem, de a KE tisztség tekintélyének megvédése érdekében, és a választók tekintélyes része bizalmának elvesztése miatt felajánlom a lemondásomat. Bárhogyan is döntsön a parlament (távozzak, vagy maradjak) elfogadom a döntésüket. Amennyiben távoznom kell a lehető legrövidebb idő alatt bebizonyítom, hogy képes vagyok a tudományosság követelményeinek megfelelő munkát letenni az asztalra. Egy sportoló mindig becsületes, de soha nem adja fel. Köszönöm."
Kb ennyi.

Hozzá lehet tenni (bár ezzel én nem teljesen értek egyet), hogy: "úgy gondolom, hogy azoknk akik ezt a "botrányt" kirobbantották és engem méltatlanul támadtak nagyon nagy felelőségük van abban, hogy az Országnak és a magyar tudományos életnek ezzel milyen károkat okoztak."

És még:
"Én azonban ezeket a károkat nem kívánom tovább dagasztani ezért távozom."

uszo 2012.04.02. 09:00:43

A kutatók és oktatók autonóm szerveződése, az Oktatói Hálózat közleményében azt írta: „Megrökönyödve tapasztaljuk, hogy az elnök továbbra is tagadja a plágium nyilvánvaló tényét, és újabb hazugságokkal, inszinuációkkal tetézi azt. Hamis információkkal félrevezeti a felsőoktatás ügyeiben járatlan közvéleményt, gyanút kelt az őt elmarasztaló tudományos testületek elfogulatlanságával kapcsolatosan.”

nol.hu/belfold/20120402-schmitt_pal_stresszteszt_alatt_

Kedves 40 fölöttiek. Nem ismerős a panasz. nem az ehhez hasonló dolgok miatt is akartunk rendszer váltást? Nem volt tele a hócipőnk azzal, hogy a hatalom birtokosainak és a csatlósoknak mindent lehet és akkor is csak hőn szeretett kiválóságok maradnak?

Rajongó fanatikusok! Lehet komcsizni és ballibezni. :))

2012.04.02. 09:07:05

@Pandit:
És hogy egy kicsit "összeesküvés elméletezzek" én is:
Azok akik ezt az ügyet elővették, sejtették, hogy SP hogyan fog reagálni és, most dörzsölik a tenyerüket, hogy milyen jól sikerült az akciójuk.
Ezért tartottuk sokan már az elején döbbenetesnek, hogy a Fidesz SP-t tette meg elnöknek. Remélem most már világos mindenkinek a "jobboldalon" is, hogy miért gondoltuk, hogy nem való ő KE-nek. (Pláne SL után)

2012.04.02. 09:07:55

"Marad tehát a hit a szent akarat- és erőpolitikában, a kitartásban, a beleállásban, az egy centit sem engedésben, amellyel minden meccs megfordítható és megnyerhető. Mindez kiegészül a »habonyizmus« alaptételeivel: az embereket az ilyen ügyek alapvetően nem érdeklik, minden csoda három napig tart, illetve a közvélemény néhány jól kitalált, leegyszerűsített gondolatmankóval könnyen meggyőzhető, átállítható. Azok az érvek, amelyeket Schmitt elmondott, pontosan ennek a krédónak felelnek meg – ezért is használtam az előző bejegyzésben azt a kifejezést (adekvát), amit aztán sokan félre is értettek.
A tét ebben az értelemben is nagy. Ha a kormányfő ezt a ma reménytelennek látszó meccset is megnyeri – amihez két feltételnek kell egyszerre teljesülnie: 1. Schmitt a helyén marad, 2. a Fidesz nem veszít az ügy miatt -, akkor eljárása követendő példává, saját maga pedig szinte legyőzhetetlenné válik. Ellenkező esetben viszont: ellenkezőleg.”

Nincs oly erő
mandiner.hu/cikk/20120402_torok_gabor_nincs_oly_ero

snittpali már nem is létezik, hanem csak a spindoktor által betáplált robot, ami mindig ugyanazt szajkózza...

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.04.02. 09:10:42

@Izrael misztériuma:
Felőlem lehet a következő napirendi pont az orbánozás, úgyis régen volt már ilyen :-)

Kis János baromságot ír, orbánék nem akarják kiszakítani MO-t az EU-ból, hiszen eleve ők vitték be. A 24 tárgyalási fordulóból 22-őt ők tárgyalták le - ma már ez is történelem.

...de még midig nem kaptam választ a kérdéseimre:

1. Ha SP doktori cím annyira érvénytelen, hogy vissza is vonták, akkor mi lesz a bizottsággal, aki ezt az érvénytelen doktorit érvényesnek ismerte el odaítélte?

2. ...és mikor fizetik már ki a lágymányosi híd építőit? :-)))

2012.04.02. 09:15:50

„– Miért kell lemondania Schmitt Pálnak? Mert plagizált, és az bűn?
– Én csak azt mondom, hogy én már nem lennék elnök, ha én volnék az államfő. Nyugdíjba vonulnék. De ebben a kérdésben az erkölcsi tartás a legfontosabb. Ezt kell helyreállítanunk az országban.
– És azt csak úgy lehet helyreállítani, ha Schmitt Pál lemond?
– Igen. De én helyette nem nyilatkozhatok, ezt neki kell eldöntenie.
(...)
– Semjén Zsolt nem szólalt meg. A Kereszténydemokrata Néppártban mennyire osztják az ön álláspontját?
– A visszajelzések, a belső levelezések alapján rengetegen osztják az álláspontomat, az emberek kilencvenöt százaléka. Legfeljebb nem merik elmondani.
– Hallgatnak a kereszténydemokraták?
– Igen, hallgatnak. Nem divat ma a véleménynyilvánítás. De nem csak a KDNP-ben. Sehol, sajnos.”

Az erkölcsi tartás a legfontosabb
mandiner.hu/cikk/20120402_szalma_botond_az_erkolcsi_tartas_a_legfontosabb

igen, az emberek hallgatnak, nem merik kimondani a véleményüket, de vannak mégis, akik megteszik: az erkölcsi tartás a legfontosabb!

2012.04.02. 09:22:59

@m-athos:
Mi a túró az az "Orbánozás"?
A kedvedért mostantól a jelenlegi felelős Kormányt, vagy a Kormány Vezetőjét fogok írni.
?
P.

2012.04.02. 09:27:09

@m-athos:
ad 1. ezt a kérdést kajla barátunk már részletesen megválaszolta, Te csak a hablaty-féle kommunikációt szajkózod, nem törődve a tényekkel!
ad 2. nem teljesen világos számomra, hogy a lágymányosi híd miként került a képbe a köztársasági elnök úr plágium ügye kapcsán, miféle rejtett oksági összefüggés áll fenn a kettő közt, amiről én tudatlanságom okán nem is tudhatok: netán valami magán összeesküvés-elméletről van csupán szabad asszociációkról van itt szó?

2012.04.02. 09:27:24

@m-athos:
"mi lesz a bizottsággal, aki ezt az érvénytelen doktorit érvényesnek ismerte el odaítélte?"

SP és a KE pozíció szempontjából ez tökéletesen lényegtelen. Gondolm Te is érzed, hogy ez masszív terelés.
Egyébként pedig a rektor lemondott, ha nem tűnt volna fel.

2012.04.02. 09:41:25

Felszólítjuk a Kormányt, hogy szerezzen érvényt a többségi akaratnak és védje meg e nemzeti intézmény szentségét, tekintélyét ezekkel az anarchistákkal szemben.
Történelmi Vitézi Rend
Szent László Társaság (1861) és Rend
Horthy Miklós Társaság
Magyar Vidék Országos 56-os Szövetség
1956 Magyar Nemzetőrség
Gloria Victis Alapítvány – Csömör
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emlékéért Alapítvány - Veszprém”

Manifesztum Magyarország Államfője védelmében
mandiner.hu/cikk/20120401_hunyadi_laszlo_manifesztum_magyarorszag_allamfoje_vedelmeben

tegnap még nem voltam képes eldönteni, hogy ez egy április elsejei tréfa avagy csupán az aláírók kerültek időviharba?

egyérintő 2012.04.02. 10:14:00

@Pandit:

Sólyom szembe ment a fidesz politikájával. Mivel beleszerelmesedett az alkotmányába, minden téren keresztbe feküdt volna a fidesz alkotmányozási akaratának, amit különben az alkotmány is kötelezett. Mellesleg a Zétényi-Takács elszámoltatásnak ő feküdt keresztbe, teljesen más lenne a világ, ha akkor aláírta volna a törvényt és nem egyénieskedik. Szóval hatalmas terhet vett le a fidesz a saját válláról, amikor a Sólyom mandátumát nem hosszabbították meg.

A Schmitt ügy egyértelműen az öszödi beszéd okozta még mindig vérző seb begyógyítására kellett a ballib oldalnak. Az eddig felkutatott ügyekkel nem tudtak célt elérni. Ezt a mostanit úgy tűnik ügyesebben szervezték meg, ez alkalmas arra, hogy az emberekkel elfelejtessék az öszödi beszédet, no meg azt a borzalmas kormányzást, amit itt művelt a ballib oldal.

Referencia vizsgálatnak kiváló volt a Mesterházy beszéde a hétvégi elnökválasztáskor. Ennek a beszédnek a 2/3-a arról szólt, hogy az elmúlt 8 évben milyen szörnyű hibákat vétett a ballib oldal. A kutyát sem érdekelte, pedig máskor igazán odafigyeltek volna az embereket. Most mindenkit a Schmitt ügy érdekelt. Ez egy kiváló ellenőrzése volt annak, hogy a Schmitt üggyel jó úton jár a ballib oldal.

Az ügy különben jó példája annak, hogy a ballib oldal politikusai és médiája miként képes pillanatok alatt a legújabb propaganda jelszót felkapni és aszerint írni, vagy adást csinálni. Ha sikerül elkapni a jó témát, hogyan képes pillanatok alatt megdolgozni a közvéleményt.

Ugyanakkor jó példája annak, hogy a jobboldal politikusai és médiája mennyire esetlegesen kapcsolódik egymáshoz, mennyire nem szervezett, mennyire nincs közös tematikája a politikusoknak, és a médiának.

Emlékszem a Deutsch Tamás interjúra 2006-ból, amikor rákérdeztek egy interjúban, hogy mi a helyzet a ballib oldal média fölényével. Deutsch azt válaszolta, hogy nem tud ez a média semmit sem tenni a fidesz ellen, mert a fidesz eljut minden emberhez, kiváló a kampányuk. Ez a felfogás borzalmas négy évébe került a fidesznek és az országnak!

2012.04.02. 10:29:14

@egyérintő:
Én nem vitatom a Te - pártatlannak egyátalán nem tűnő - politikai elemzésedet. Biztosan ilyenek (is) vannak a háttérben.
Annyit azért megjegyzek, hogy én ne felejtettem el az öszödi beszédet, az előző kormányzat 8 évét sem, persze nyilván nem tudhatok mindent, de az természetes. Csakhogy az már engem 2 év után nem érdekel, az érdekel ők mit csináltak, az ő "regnálásuk alatt" hova jutottunk. Leváltottuk őket (igen én is!), hagyjuk már.

És SP le- illetve le nem mondásával kapcsolatban is, az "elmúlt 8 évvel", "öszöddel", "ballib médiával" pláne SL vélt/valós hibáival jönni terelés.
Akkor is a lemondás a megoldás, ha az ügyet elővevő társaság maga az ősgonosz.
Így világos?

SL és SP akkor sem egyenlő kvalitás (SL javára), ha SL politikájával és/vagy KE-i ténykedésével nem mindenben értek egyet. Szerintem ez nyilvánvaló kell legyen.

2012.04.02. 10:29:56

@egyérintő:
a jobboldali média vérpfrofi egyedekből áll, a kampány kíválóan szervezett, de a nép, az istenadta nép már egyáltalán nem kér belőle, elege lett az össznépi hazugságok rendszeréből, amely szemünk előtt, kártyavárként omlik össze oly hangtalanul, mint egy cirkuszi sátor - pilinszky szavaival élve...

2012.04.02. 10:35:47

@Pandit:
Hogy még világosabb legyek:
Most mindenki számára nyilvánvaló kell legyen, hogy SP a Fidesz által elképzelt(!) KE szerpnek (amely jóval kevesebb, mint amit SL képviselt, de a Fidesz ilyet szeretett volna, és bár én nem értek vele egyet ezért csalódtam a Fideszben ez még OK) SEM felel meg.
Ezt jelezte előre pl. Kövér is.

2012.04.02. 10:40:39

"Szóval hatalmas terhet vett le a fidesz a saját válláról, amikor a Sólyom mandátumát nem hosszabbították meg."
Igen: tehát gondolkodó ember helyett egy bábot. Ez az ami nekem nem tetszik. Lehet idealista vagyok, de szavazó is. Tehát tessék pedálozni úgy is ahogy nekem tetszik, ha kell a szavazatom. Ennyi.

zzsuzsici 2012.04.02. 11:35:15

@Kajla: Igazat is adok neked, meg megértem azt is, ami Schmitt körül ma történik. Mondom még egyszer: Ez egy játszma, amit valakik elindítottak annak érdekében, hogy bedarálják a jobboldalt. Schmitt Pál személyében kimondatlanul a jobb közép oldalt is képviseli (mint ahogyan Göncz a liberális oldalt) és mivel a nemzetközi botrány mint eszköz nem érte el a célját, ezért most Schmitt Pálon keresztül próbálkoznak. Orbán Viktor útban van. Nem akarja odaadni az államvagyont. A zsebszerződéseket szankcionálni akarja, a víz készletet visszavenni az élelmiszer piacot megtisztítani (ne adhasson el a nagy multi hipózott húst a magyar embereknek) Közös teherviselést akar, adózzanak a bankok, a multik is...stb Kajla! Értsd meg, itt NEM SCHMITT PÁL DISSZERTÁCIÓJÁRÓL VAN SZÓ. Ezek az intézkedések sértik a multik, és a pénzhatalom érdekeit. Nagyon sértik. Nincsen meg az extra profit kamatos kamattal, nem lehet többé 170000 család zsebéből számlálatlanul kivenni a pénzeket. (2008-ban 50 ezer havi törlesztő részletről felment 2012-re 160000 ft-ra egy havi törlesztőrészlet.pl, szerencsére, kiváltódott a végtörlesztéssel....) Ezen kívül a mi országunk víz forrásai nagy értéket képviselnek. Hidd el rá akarják tenni a kezüket, és lehet, hogy ilyen zsebszerződéseken keresztül például. Mit gondolsz mit akarnak Görögországtól? Hát a szigetek? Nem óriási kincs? Kajla, engem ezért zavar ez a Schmitt ügy, mert igazából nem Schmittről szól. Őt csak felhasználják arra, hogy Orbánt és kormányát leléptessék. Majd meglátjuk, eladható e a magyar nép, hogy prostituálható e.

egyérintő 2012.04.02. 11:42:52

@Izrael misztériuma:

Az össznépi hazugságok rendszerét a jobboldalon láttatni szemérmetlen cirkuszi szemfényvesztés - saját szavaimmal élve.

@Pandit:

A doktori, vagy a szakdolgozat nem a doktori, szakmai pálya csúcsa. Ez egy ujjgyakorlat, amivel a megmutatja a dolgozat készítője, hogy képes a jövőben bármikor hasonló doktori, szakdolgozat szintű munka készítésére.

Schmitt így utólag ott követte el a hibát, hogy ötven éves korára kedvet érzett arra, hogy csináljon egy kisdoktorit. Holott semmi szüksége nem volt erre. A karrierje, tudása messze felül állt a kisdoktorikon.

Hogy érthető legyen például a Garas Dezső, akinek nem volt színművészeti diplomája a nemzet színésze lett úgy, hogy nem állt neki megcsinálni ötven évesen a színművészeti diplomát.

Schmitt szerintem szimpla kötelességtudásból, a csúcson, 50 éves korában csinált egyet. Nem kellett volna, mert e nélkül is Schmitt Pál köztársasági elnök lett volna. De csak utólag látjuk, hogy ez nem volt jó ötlet. De ez a nagy kutakodás eddig nem volt ennyire nyilvánvaló.

Emlékszem Göncznek vérlázító novellájához, amelyben a szovjet katona erőszak elkövetése 45-ben a magyar nő szimpátiájából szeretkezéssé szépül, nem lehetett hozzáférni annak idején. Az szdsz-es kolléganőm letagadta, hogy van ilyen. Mára már más a helyzet.

2012.04.02. 12:38:02

"Schmitt így utólag ott követte el a hibát, hogy ötven éves korára kedvet érzett arra, hogy csináljon egy kisdoktorit. Holott semmi szüksége nem volt erre. A karrierje, tudása messze felül állt a kisdoktorikon.... "
Elnézésedet kérem, de ez megint mellébeszélés.
Hogy jön ez ide? Talán Garas 50 évesen csak csalással tudta volna elvégezni a fősulit?

1. Ott követte el a hibát (először), hogy másolt. Most pedig ott, hogy nem mondott le.
És ebből vissza lehet következtetni arra, hogy a "karrierje" (Hja Göncz pl., akiről szintén meg van a véleményem, mielőtt félreértenél, legalább 56-os üldözött volt, amíg SP ilyen-olyan pozíciókban ült), "tudása", és gerince "messze" nem elég a KE pozícióhoz.
2. Hogy érthetőbb legyen: nem tudom, hogy mi van abban a novellában, de ha olyan ami vállalhatatlan GÁ-nak is le kellett volna mondania. Ha nem tette meg (akár azért, mert eltitkolták a létezését), az még nem ok arra, hogy SP se vonja le a konzekvenciákat.
Ez így nem elfogadható számodra?

2012.04.02. 12:41:13

@egyérintő:
"50 éves korában csinált egyet"
Helyesebben másolt egyet.
"csak utólag látjuk, hogy ez nem volt jó ötlet"
Úgy van, és ezért kellene lemondani. Egyszerű. :-)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.04.02. 13:44:06

@Pandit: "SP és a KE pozíció szempontjából ez tökéletesen lényegtelen. Gondolm Te is érzed, hogy ez masszív terelés.
Egyébként pedig a rektor lemondott, ha nem tűnt volna fel."

A KE pozíció szempontjából lényegtelen. (Ott az lenne a lényeges, hogy miért is nem jelölt korában buktatták le SP-t, miért volt az jó, hogy megvárják, míg elnök lesz. Valahogy erről se beszél senki.)

De az ügy szempontjából egyáltalán nem lényegtelen.

Az valóban nem tűnt föl, hogy a rektor lemondott. Valahogy pont azokba a híradásokba nem sikerült belebotlanom, holott a csapból is ez folyik.

Úgyhogy köszi az infót :-), így már megnyugtatóbb a helyzet ezen aspektusa.

Akkor már csak a lágymányosi hídépítők bére maradt, mint megoldatlan probléma. :-)))

2012.04.02. 14:14:21

"miért is nem jelölt korában buktatták le SP-t, miért volt az jó, hogy megvárják, míg elnök lesz. Valahogy erről se beszél senki"

Elképesztő vagy. Ebben a "logikában", az ellenzéknek (a te esetedben a "lövészárok túlsó oldalát" kellene írnom), most az lett volna érdeke, ha SP marad és még sokáig "rombolja az ország és az intézmények" tekintélyét.
A munkások bére pedig talán az SP ügynél is fontosabb, úgyhogy remélem, hogy az is megoldódik.:-)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.04.02. 14:30:51

@Pandit: Tegyük fel, hogy a KE egy fontos pozíció. Akkor tehát elvárható lenne egy alapos(abb) átvilágítás még a poszt betöltése előtt.

Ha meg mégis átcsúszik valaki, akkor viszont azt kéne csinálni, amit amerikai filmekben az esküvőkön, azaz "aki tud valamit az most szóljon, vagy hallgasson el örökre".

Mindettől függetlenül azért puszta kíváncsiságból érdekelne azok motivációja, akik az információ birtokában nem a balhé megelőzésére, hanem kirobbantására játszottak az időzítéssel. Még az is lehet, hogy ez a motiváció nem is politikai, hanem személyes természetű.

2012.04.02. 14:49:16

@m-athos:
Érdekes gondolat, de azért az ilyen "védett személy" dolog nem lenne túl egészséges:
Az igazság egyik természete, hogy kiderül előbb utóbb, és mindenki tudja, de beszélni nem beszélünk róla?
Gondolom néha az ilyen elvont dolgoknak, hogy pl. "igazság" felette kell állnia az emberi kreálmányoknak.
Azért ne az ellenzéktől várjuk, hogy a hatalmon lévők helyett "átvilágítsa" a jelöltet. Egyébként meg nagyon sok kormánypárti hangadó és kevésbé hangadó szólt, hogy nem kéne. Ld pl. Kövér László.
Vagy pl. én "volt fidesz szavazó" is pár kommentben. :-)))
A motiváció pedig mindenki számára világos: politikai, senki nem is akarja nagyon tagadni. A méregfogát a "támadásnak" viszont SP húzhatta volna ki, ha idejében lemond.

egyérintő 2012.04.02. 16:18:50

@Pandit:

Kérdezz rá Göncz Árpád novellájára az Izrael misztériumánál. Ő mindenről tud linket adni.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.04.02. 17:07:17

@Pandit: Én azért nem zárnám ki mondjuk a személyes bosszút sem, legalábbis az elvi lehetőségek szintjén nem.

A másik oldalról pedig, ha már lúd legyen kövér: nagyonis lehet, hogy fidesz-oldalról buktatták SP-t. Na jó, nem az igazhitű fideszesek, hanem a fideszbe férkőzött ármány szabadkőművesek :-) Az mindenesetre érdekes, hogy jó előre meghoztak egy törvényt, hogy akkor is életfogytig járnak a KE juttatásai, ha esetleg korábban távozni kényszerülne a posztjáról. Csak úgy, esetleg, hátha véletlenül...

A védett személy kapcsán az angol királynő is az. Az ország első embere (különösen egy nem prezidenciális rendszerben) inkább védett legyen, mint céltábla.

Kicsit még gondolkodom azon, hogy az alternatív köztársasági elnök személyére is kiterjesszem-e ezt a dolgot, aki ha jól értesültem jelenleg Dopeman. Mondjuk oké, az első három egyidőben regnáló alternatív elnök legyen védett, a többi meg magára vessen... :-)))

@zzsuzsici: A lágymányosi híd este sajnos egyáltalán nem rendkívüli: az történt, hogy bár a híd elkészült, de az alvállalkozókat, a beszállítókat és az alkalmazottakat nem fizették ki. Nem két emberről és nem két fillérről van szó. De tudok még jónéhány ki nem fizetett állami és önkormányzati beruházásról, akár azokon is lovagolhatnék.

@Izrael misztériuma: Egész egyszerűen úgy jön ide a lágymányosi híd, hogy a zemberek úgy használják a hidat, mintha övék volna (ugyanúgy mint ahogy SP is a más dolgozatát használta) holott még ki sincs fizetve és meg sincs köszönve.

egyérintő 2012.04.02. 17:43:05

Az LMP frakciója tiltakozik Schmitt megválasztása ellen
2010 junius 29.

"Schmitt's no good!"
Mintegy harminc civil, szinte a teljes LMP-frakció és egy sajtócsapat - ennyien tüntettek Schmitt Pál megválasztása ellen a Kossuth téren, a köztársasági elnök személyéről szóló szavazás alatt - számolt be a Stop.

Mindössze öt percig tartott az a flashmob, amelyet a Facebookon múlt héten alakult "Schmitt Pál - nem az én nevemben!" nevű csoport szervezett ma délután két órára, az államfő-választás idejére időzítve, a Kossuth térre. Az eseményen a Lehet Más a Politika csaknem teljes frakciója megjelent, Schiffer András vezetésével. A résztvevők molinót állítottak fel, "Schmitt's no good!" (Schmitt nem jó) felirattal. A demonstráció után az egyik tüntető azt mondta a Stopnak: "Schmitt Pál egy kesztyűbáb, és nekünk is ciki egy kicsit, hogy egy kesztyűbáb ellen tüntetünk". Másikuk örömét fejezte ki azt illetően, hogy "hála a kétharmados Fidesz-kormány egészpályás letámadásos politikájának, hetente lesz alkalmunk hasonló célból összejönni".

Egy harmadik tüntető még bizakodva hozzátette, "ma még csak harmincan voltunk, jövő héten háromszázan leszünk - például Schmitt Sándor-palotába történő bevonulásakor"."

2012.12.15. 15:21:34

a tévedhetetlen média...
25,7 milliárdos forgalom mellett 3,75 milliárd forintos nyereséggel zártak a Fidesz-közelinek mondott médiavállalkozások 2011-ben.

Jó évet zárt a Fidesz-közeli médiabirodalom
www.kreativ.hu/reklam/cikk/jo_evet_zart_a_fidesz_kozeli_mediabirodalom

a valóságtartalmát most ne firtassuk, a lényeg az, hogy van rá igény...

2012.12.15. 15:26:43

szerencsére azért még a jobboldali médiabirodalom sem mindenható...
A középiskolások, egyetemisták nem olvasnak újságot, nem nézik a "köztévé" hírműsorait. Számukra az a fontos, amit a Facebookon látnak. Most majd a tiltakozások hírei, képei töltik majd meg az üzenőfalakat. Nincs az az állami kommunikációs gépezet, ami ezt meg tudná állítani.

Ideért a ″Facebook forradalom″
www.mediapiac.com/blogzona/mediablog/Ideert-a-Facebook-forradalom/8867/

2012.12.15. 15:40:13

Vajon mikor veszik már észre a mi érdekeinket képviselő politikusaink, és a mi tájékoztatásunka „felesküdött” médiamunkatársak, hogy zsidózni, listázni vallási, vagy bármilyen alapon, keresztényüldözősdit játszani nem menő? És ebből bármilyen, pláne negatív kicsengésű következtetést levonni, kiváltképpen nem. Bűnbakképzésből ötös, felelősségvállalásból elég gyenge bizonyítványt állíthatunk ki. Az emberi sokszínűséget elfogadni, a diverzitást támogatni, egymástól tanulni, vagy legalábbis egymás mellett békében élni, felebarátainkat szeretni, ezek az értékek, amiket nekik is közvetíteniük kellene.

www.campusonline.hu/kozbeszed/partvonal/3606-hol-a-hatar-a-szolas-szabadsaga.html

kritikus tömeg...
süti beállítások módosítása