Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

A felszabadítás teológiája és a Tanítóhivatal: átalakuló vélemények

2017.08.22. 10:32 Satori

papa_felszabaditas_teologiaja.jpgA felszabadítás teológiája kapcsán sok szó esik a mozgalom és az egyházi tanítóhivatal kapcsolatáról. Ebben az összefüggésben fontos jeleznem, hogy ez a viszony az utóbbi évtizedekben jelentős átalakuláson esett át. A hivatalos katolikus egyházi tanítás a felszabadítás teológiája megítélését illetően két, egymástól jól megkülönböztethető szakaszra bontható. Eleinte a mozgalomra a Tanítóhivatal éles visszautasítással reagált (1); a második szakaszban azonban – részben maga az irányzat átalakulásának köszönhetően – a pozitív értékelés, legalábbis az mozgalom főbb törekvéseire vonatkozóan, fokozatosan egyre nagyobb teret nyert a tanítóhivatali megnyilvánulásokban. Ennek alapján joggal feltételezhetjük, hogy az irányzat elindult a katolikus tanítás egészébe történő integrálódás útján (2).

1) Éles visszautasítás. – A felszabadítás teológiája és a Tanítóhivatal szembenállása széles körben ismert, ezért nem szükséges hosszan időznöm az ismertetésével. Az elutasító reakció csaknem azonnal Gutiérrez programadó könyvének 1973-as megjelenése után érkezett: 1979. január 29-án II. János Pál pápa mexikói apostoli látogatása alkalmával a latin-amerikai püspökök előtt erőteljes szavakkal szögezte le: „Krisztus politikusként, forradalmárként, názáreti elnyomottként való felfogása nem esik egybe az egyház tanításával.” A pápa tanítóhivatala további két dokumentumban, az 1984-ben közzétett Libertatis Nuntius-ban és az 1986-ban kibocsátott Libertatis Conscientia-ban is elítélte a mozgalmat, bár hangsúlyozta a Katolikus Egyház közelségét a szegényekhez. Az éles elhatárolódás elsődleges oka az volt, hogy a felszabadítás teológusok nagy része társadalomelemzése során marxista elveket követett, melyek „ideológiai ihletettsége […] összeegyeztethetetlen a keresztény hittel és az abból levezethető etikai alapelvekkel”, főleg, ha azt hangsúlyozzák, hogy az üdvösség nem érhető el, csak a szegények társadalmi elnyomástól való felszabadítása által. Okkal feltételezhetjük, hogy a hivatalos római teológia képviselőit nagyrészt a forradalmi marxista eszmék által megengedhetőnek ítélt erőszak lehetősége intette óvatosságra (ebben fejeződik ki legpregnánsabban az egyház szociális tanításával való összhang hiánya). Az erőszak egyházi jóváhagyását igyekezett a Tanítóhivatal minden eszközzel elkerülni, hiszen az az evangéliummal nem összeegyeztethető. Emellett a Magisztériumot a hit integritásának veszélyeztetése is nyugtalanította. Okkal feltételezhetjük, hogy XVI. Benedek elsősorban ilyen alapon viseltetett tartózkodással a mozgalommal szemben: a pápasága alatt, 2006. október 13-án a Hittani Kongregáció „Notificazione”-t (Figyelmeztetés) bocsátott ki, amelyben a római kúria teológusai felhívták a figyelmet az El Salvadorban dolgozó baszk jezsuita teológus, Jon Sobrino két könyvében fellelhető „hibás és veszélyes” tanokra. A minden felszabadítás teológusnak szóló figyelmeztetés arra vonatkozott, hogy nem szabad „a minden nemzedéknek áthagyományozott apostoli hit” helyett a „szegényeket” megtenni „alapvető teológiai helynek” (azaz teológiai szempontból ismeretforrásnak: locus theologicus); továbbá, hogy tilos a hit „objektív tartalmát” (Jézus Krisztus személye, üdvösségközvetítő szerepe, az egyház fontossága, stb.) esetleges társadalmi és gazdaságpolitikai magyarázatok függvényévé tenni, illetve azokkal helyettesíteni.

2) Az integráció útján. – Már II. János Pál és XVI. Benedek magisztériumában is fellelhetők annak jelei, hogy a felszabadítás teológiájának képes érdemben hozzájárulni az egyház hivatalos teológiához. Novo Millennio ineutne (2001) kezdetű apostoli levelében II. János Pál arról beszélt, hogy arra van szükség, hogy „a szegények minden keresztény közösségben ʻotthon érezzék’ magukat”, hiszen ez a stílus képes a „legjobb és leghatékonyabb módon” Isten országa jó hírét megjeleníteni (no. 50); majd 2007-ben XVI. Benedek arra hívta fel a latin-amerikai püspökök figyelmét, hogy a szegények melletti döntés „bennfoglaltan [már] jelen van az azon Istenbe vetett krisztológiai hitben, aki értünk szegénnyé lett, hogy szegénysége által gazdaggá tegyen bennünket.” Szintén a kezdődő integráció jeleként fogható fel, hogy 1993-ban a Pápai Biblikus Bizottság A Szentírásmagyarázat az egyházban címmel közzétett dokumentumában a felszabadítás teológia hermeneutikai megközelítését – más „kontextuális” megközelítések mellett – fontosnak ismeri el.

A felszabadítási teológia hivatalos egyházi megítélésében azonban az áttörést Ferenc pápa tanítóhivatali megnyilatkozásai hozták meg. A pápa első önálló apostoli buzdításában, az 2013. november 24-én közzétett Evangelii Nuntiandi-ban, bármely felszabadítás teológust megszégyenítő határozottsággal kritizálja a globális kapitalizmus visszásságait: annak kizárásra épülő társadalmi rendjét (nr. 53) és pénzimádatát (nr. 55), valamint társadalmilag igazságtalan struktúráit (nr. 60). Az avatott helyzetelemzést követő elemzés során nem kevesebb mint 6 alkalommal kifejezetten és pozitív kontextusban említi a felszabadítás teológia programadó maximáját: a „szegények/legszegényebbek/legutolsók melletti elsődleges döntés” fontosságát (nr. 195, 198, 199, 200). Az egész apostoli exhortáció szóhasználata is árulkodó: a pápa beszél „Isten országáról” (nr. 180-181), „a szegénység strukturális okait” fejtegetve (nr. 202) kiemeli a „szolidaritás” fontosságát (nr. 187), felidézi a szegények és elnyomottak égig ható „kiáltását” (nr. 187, 193), használja a „társadalmi rossz (nr. 202) kategóriáját, sőt az „elidegenedés” (nr. 196) kifejezést is – csupa olyan fogalmat, amely eddig főként vagy kizárólag a felszabadítás teológusai szókészletére volt jellemző. Korai volna a jelenlegi pápa egyetlen tanítóhivatali megnyilvánulásából túlságosan messzemenő következtetéseket levonni. Mindazonáltal nem látszik jogosulatlannak az észrevétel, miszerint a felszabadítás teológiájának produktív meglátásai fokozatosan beépülnek a hivatalos katolikus tanításba; s talán nem túlzás ezen az úton egy további fontos mérföldkőnek tekinteni azt a könyvet sem, melyet nemrégiben Gerhard Ludwig Müller, a Hittani Kongregáció nemrégiben leköszönt prefektusa és Gustavo Gutiérrez, a felszabadítás teológia atyja közösen adott ki, elsőként 2004-ben németül, majd 2013-ban olaszul is, Dalla parte dei poveri. Teologia della liberazione, teologia della chiesa [A szegények oldalán. A felszabadítás teológiája, az egyház teológiája] címmel.

Az ateizmussal és a „relativizmus diktatúrájával” való teológiai számvetés – amellyel XVI. Benedek pápa számos megnyilatkozása foglalkozott – természetesen fontos, ám nem egyedülálló kihívás az egyház számára: ezek ugyanis elsősorban az európai problématudathoz kapcsolódó kérdések. A szegénységgel való szembenézés mindenesetre nem kevésbé sürgető feladat; s kétségkívül világméretű aktualitásra tart számot! Persze a Katolikus Egyháznak, és teológiájának szoros értelemben nem volt szüksége a felszabadítás teológiájára, hogy a szegények iránti felelősségét felismerje; annak tudata ugyanis a keresztény gondolkodásban az apostoli időktől fogva jelen volt. Ám ha a felszabadítás teológusai nyomán a globalizált világ mai kontextusában új hangsúly kerül erre az örök szempontra, az egyház méltán lehet hálás a mozgalom képviselőinek.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr3812771372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.08.22. 12:48:49

"Az ateizmussal és a „relativizmus diktatúrájával” való teológiai számvetés"
és
"A szegénységgel való szembenézés mindenesetre nem kevésbé sürgető feladat; s kétségkívül világméretű aktualitásra tart számot!"

Az előbbi -lévén "ideológiákról" van szó - inkább tűnik olyannak amiknél teológiai "számvetés" szükséges, az utóbbi viszont inkább praktikus dolog: a szegények szegénységük okán(!) segítségre szorulnak a nem olyan szegények részéről (és itt nem feltétlenül csak anyagi javakra gondolok, hanem a lelki, vallási, stb dolgokhoz való hozzájutásukra is (lásd "otthon érezzék magukat"), illetve a szegénység megszüntetése, csökkentése kívánatos.
Ehhez nekem nem kell teológia (lásd nagyon sok nem keresztény, sőt a fenti két számvetésre szoruló "ideológia" "hívei" igen gyakran többet tesznek(!) ezen a téren a keresztényeknél.)
Pontosabban fogalmazva minden eddig általam megismert keresztény "teológiából" következett a szegénységgel való "szembenézés" követelménye.

Az érdekes ebben az újfajta teológiában pont az a "a szegénység mint locus theologicus" lenne, ami meg - ha jól értem - továbbra is tiltott veszélyes terep. (?)(Valószínűleg, de nem vagyok teológus, még akkor is, ha leválasztjuk az egész elgondolásról az érthetően rárakódó (társadalom- gazdaság-)politikai "elemeket".

Vagy valamit nem jól értek.

studiorum 2017.08.22. 22:05:47

"... a Katolikus Egyháznak, és teológiájának szoros értelemben nem volt szüksége a felszabadítás teológiájára, hogy a szegények iránti felelősségét felismerje; annak tudata ugyanis a keresztény gondolkodásban az apostoli időktől fogva jelen volt."

Ez visszaigazolja azt, amit korábban írtam és amikre hivatkoztam.

Azonban az, ami a cikk végszavában hangzik el, már nem igaz: "... az egyház méltán lehet hálás a mozgalom képviselőinek." Ugyanis fordítva áll a dolog. Minden emberjogi mozgalom hálás lehet az Egyháznak a szegények, elesettek, üldözöttek melletti mindenkori kiállásáért és segítéséért, ami jó például szolgált és szolgál a jelenben is.

Pogacsa 2017.09.17. 21:03:49

Szerintem Ferenc pápa első apostoli buzdításának címét elírtátok (Evangelii Nuntiandi szerepel a cikkben).

Egyébként meg köszönöm a cikket, érdekes!

matthaios · http://www.matthaios.hu 2017.09.18. 00:18:49

@Pogacsa:

Evangelii nuntiandi, Boldog VI.Pál apostoli buzdítása.
süti beállítások módosítása