Ezennel ünnepélyesen átnyújtok nektek egy meghívót. Meghívlak Benneteket Isten Országába! Nos, mit szóltok egy ilyen invitációhoz? Remélem, nem hangzik unalmasan… Persze-persze, értem én: először nyilván tudni akarjátok, hogy miről is van szó. Hová is szól voltaképpen a meghívás? Hol van egyáltalán ez az „istenország”? Merthogy – bár utazni általában ugyebár szeretünk – a térképen nem találni ilyen helymegnevezést, még a GPS sem segít…! Hogyan kezdjünk hát neki?

1. A kérdés tágassága és a válaszok sokféleségének botránya. – A modern világban a technikai nehézségeket szakértők segítségével szokás megoldani. Itt is logikusnak tűnik tehát, hogy szakemberekhez forduljunk eligazításért. Csakhogy jelen esetünkben ezzel az ötlettel – ahelyett, hogy tisztulna – mintha csak tovább bonyolódna a kép! A bibliakutatók ugyanis (szóval a teológia, a kor- és vallástörténet, valamint a szentírás nyelveinek avatott ismerői) abban ugyan általában egyetértenek, hogy Jézus Krisztus központi üzenete „Isten Országának” (hé basileia tou theou) eljövetele, viszont rengeteget vitatkoznak azon, hogy valójában mi is értendő ezen. Nem világos ugyanis, hogy maga Jézus mit értett rajta. Amíg nem jelenik meg nekünk személyesen is a Feltámadott, arra vagyunk utalva, hogy a róla fennmaradt írásokat faggassuk a kérdéssel kapcsolatban.

Márpedig – mint utaltam rá – az Isten Országáról szóló bibliai parabolák magyarázata korántsem egyértelmű. Tekintve, hogy már magában az eredeti szövegekben is zavarbaejtő sokféleség uralkodik, a történelem (és benne a teológiatörténet) során már eddig is számos javaslattal és hipotézissel álltak elő. Hogyan bogozzuk ki Jézus eredeti szándékát, mondanivalóját? A homályos és olykor egymásnak is ellentmondani látszó szövegek ugyanis alapot adnak arra, hogy a legkülönbözőbb értelmezések mellett is nyomós érveket hozzanak fel. Nehéz perdöntő argumentumot találni. Egyesek szerint amikor Jézus Krisztus Isten Országáról beszélt, olyan birodalomra gondolt, amely az emberek szívében lakozik, s a lélek nyugalmában valósul meg. Mások arra esküsznek, hogy a közelgő világvégéről van szó, melynek helyszíne és időpontja kérdéses ugyan, viszont feltartóztathatatlanul eljön és készülnünk kell rá (Mt 25,13). Igen ám, de hogyan? És mindenekelőtt hová várjuk az elérkeztét?

Sokan állítják, hogy a paradicsomi állapotnak nem itt a földön kell megvalósulnia, hiszen a megteremtésére irányuló eddigi politikai kísérletek – a földi mennyország – rendre kudarcot vallottak. Rendben, de vajon ez egyúttal azt is jelentené, hogy teljes egészében fel kell hagynunk a társadalom jobbítására irányuló kísérletekkel? Aligha. Isten Országa nem száműzhető egyszerűen a halál utáni életbe. Jézus nyilvánvalóan nem menekülési útvonalat akart biztosítani a földi problémák elől Országa meghirdetésével, hanem arra bíztatott (vagy legalábbis arra is), hogy itt és most dolgozzunk egy igazságosabb társadalmi (és politikai – lsd. a jegyetben!) rend megvalósításán. De mikorra várható az istenország elérkezése?

Nos, ezzel kapcsolatban még a helyszínnél is nagyobb bizonytalanságban leledzünk. Jézus szavaiból olykor egyértelműnek látszik, hogy az Ország már itt és most elkezdődött („elközelgett”/éngiken: Mt 3,2; Mt 10,7 stb.); más helyeken viszont arra történik utalás, hogy az csak a feltámadáskor, az utolsó ítéleten fog megvalósulni. Hogyan képzelnünk el mármost azt a „helyet”, ahová a holtak feltámadnak? Vajon fizikai formában támadunk fel (és mely korunkban?) vagy az egészet lelki értelemben kell felfogni? A Jehova Tanúi és néhány millennarista szekta erre a földre vágyik visszatérni, mások inkább a „túlvilágra” teszik az Isten Országának helyét.

Esetleg maga az egyház volna az Isten Országa? De melyik? – merthogy mintha mindenki a magáéra esküdne... A Katolikus Egyház hosszú ideig ezen a téren is magabiztosnak mutatkozott (talán reakció volt ez a felvilágosodás elbizonytalanító egyházkritikájára...). A teológusok mint societas perfecta-ról, Tökéletes Társaságról beszéltek az egyházról. Ám mostanában, a szexuális visszaélésekről szóló sajtóhírek fényében minthaidőszerűtlennek tűnne ez a megnevezés. A XX. század közepétől, az 1965-ben lezárult II. Vatikáni zsinattól kezdődően „Krisztus egyházát” nem azonosítottak többé sic et simpliciter a Katolikus Egyházzal (vö Lumen Gentium, nr. 8). Az egyház finom megkülönböztetést tett (subsistit in), bár e különbség jelentőségét sem szabad eltúloznunk. A protestánsok közül nagyon sokan – különösen a pünkösdista karizmatikusok – az Ország megvalósulását a végső „elragadtatáshoz” (rapture) kötik. Vajon kinek van igaza? Egyes teológusok úgy vélik, hogy amikor Jézus beszédeiben Isten Országának (pontosabb fordítás szerint: „királyságának”, „uralmának” – basileia) „közelségére” utalt, voltaképpen azt akarta mondani, hogy Isten ön-ajándékozása már itt és most jelen van, elérhető a számunkra, az úgynevezett teremtetlen kegyelem „bennünk lakozása” révén.

A fenti értelmezések kétségkívül nagyban különböznek egymástól, s talán csak az közös bennük, hogy ugyanarra a jézusi üzenetre hivatkoznak. Sokakat joggal ejt zavarba a bibliamagyarázatok ezen sokfélesége. Hiszen az egymással versengő interpretációk – melyek képviselői mindegyike igyekszik (és de facto képes is) érvelését többé-kevésbé meggyőző módon bibliai szövegekkel is alátámasztani – ugyanazokra a bibliai szövegekre hivatkoznak.

Mi tehát a teendő? Ki képes igazságot tenni az értelmzések sokféleségében? Talán túl sok is van belőlük, s nehéz ezt a sokszínű kavalkádot inkább gazdagító gondolkodásra hívásnak felfogni, nem pedig elbizonytalanító és idegesítő káosznak látni... Ki beszélhet itt tekintéllyel, ha maguk a szakértők, a hozzáértő bibliakutatók is ilyen mértékben ellentmondanak egymásnak? És mi melyik nézet mellett tegyük le a voksunkat Isten Országával kapcsolatban? Melyik a leginkább valószínűsíthető megoldás, ami mellett értelmesen érvelhetünk? Esetleg a fenti vélemények valamely kombinációjának kidolgozására van szükség? Ki jogosult e kérdés eldöntésében?

2. Néhány hermeneutikai alapelv. – Nem válaszolhatunk most minden felvetődő kérdésre – józan lehatárolásra van szükség! Tegyük most félre azt a hermeneutikai kérdésfelvetést (bármilyen izgalmas és nagy jelentőségű kérdéskomplexum is egyébként), hogy elvileg hogyan lehetséges, hogy ugyanazon szövegeket tanulmányozva és ugyanazon módszereket használva különböző tudósok ennyire különböző végkövetkeztetésekre képesek jutni a szöveg értelmére vonatkozóan. Elégedjünk meg egyetlen rövid utalással: teremtett létünk végességéből, korlátoltságából és perspektívafüggéséből fakadó körülményről van szó. Ne firtassuk részleteiben továbbá azt sem (túl messzire vezetne), mennyiben jogosult a „normatív igény” az értelmezésben. Hadd zárjam rövidre a vitát ennyivel (megspórolva egy hosszú gondolatmenetet): meggyőződésem, hogy bizonyos mértékig helyt kell adni a vélemények legitim sokféleségének, ugyanakkor nem minden értelmezés azonos érvényű, és a kérdések eldöntésével kapcsolatban helye van a racionális és történeti érvelésnek, az értelmes párbeszédnek. Egyszerre igaz tehát, hogy az igazság (nota bene, a teológiai igazság is) sokdimenziós, ám a pluralizmusnak korlátai vannak (némely interpretáció például egyszerűen érvénytelennek nyilvánítható és kerek perec elvetendő). E helyt szeretném mellőzni a teológiai igazságkritériumok további részletes tárgyalását (azt az ősi vitát, hogy vajon a Szentírásé-e az utolsó szó, mint azt a hagyományosan protestáns álláspont hangsúlyozza; avagy az írásban nem rögzített tradíciót, a szenthagyományt is figyelembe kell venni, ami általában a katolikusok nézete). Legyen szabad ismét csak röviden a végkövetkeztetésemet leszögezni: a Szentírást és a szent hagyományt nem szabad kijátszani egymás ellen (hiszen az írás már eleve egy hagyomány kodifikálása; a hagyomány pedig részben írásos forrásokból származik és azok fényében értékelendő). Mindez teljes összhangban van a katolikus Tanítóhivatal kérdéssel kapcsolatos állásfoglalásával, melyet a Dei Verbum kezdetű, a kinyilatkoztatásról szóló dogmatikai konstitúcióban fogalmaz meg. http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=11 Végül hadd szögezzem le: a mai teológusok többségével egyetértésben a magam részéről nem látok feloldhatatlan ellentétet aközött, hogy az egyházban a tekintélyi magyarázat forrását egyrészt a szent hagyományban, a Szentírásban és az egyházi Tanítóhivatal útmutatásaiban, másrészt pedig, hogy magának a Szentléleknek a működésében ismerjem fel, Aki minden emberben működik (kivált a keresztényekben), a bibliaolvasás során pedig megvilágosít bennünket (bár nem azonos mértékben vagyunk nyitottak az útmutatásaira).

Ennyit az interpretációtechnikai előzményekről; ezennel az alapokat tisztázottnak tekinthetjük. Most pedig vegyük szemügyre magát a kérdést: mit értsünk mármost az „Isten Országa” kifejezésen? Tehetjük ezt abban a reményben, hogy – a fentiek értelmében –, akár néhány sebtében összegyűjtött adat fényben is, logikus érvelés útján, immár önállóan is véleményt formálhatunk ezzel az összetett problémával kapcsolatban, amely (legalábbis bizonyos mértékig) megalapozott lesz. Megéri a fáradságot, hiszen a kérdés rendkívül fontos – talán minden másnál fontosabb...

3. Isten Országának örömhíre. – Mint említettük, az Isten Országa Jézus Krisztusnak abszolút szívügye volt. Olyannyira, hogy ez a gondolat egész mondanivalójának, Istentől hozott örömüzenetének szíve-közepét, központi üzenetét képezi. Az Ország emberi életünk bármely helyszínén és bármelyik pillanatában jelen van (vagy legalábbis jelen lehet), ám sehol sincs ott a maga kimeríthetetlen teljességében. Ezért is olyan nehéz beszélni róla. Fentebb jeleztük már, hogy Jézus gyakran beszélt az Országról, ám kevés dolgot mondott róla világos szavakkal. Szinte rébuszokban beszélt róla (akarom mondani: hasonlatokban, szóval példabeszédekben, na! :) Például azt mondta, hogy az Ország egy kicsiny maghoz hasonlít, ami titokban növekszik, idővel azonban akkora fává terebélyesedik, hogy ágai között az ég madarai is fészket rakhatnak (vö. Mt 13,31-32; Lk 13,19). Máshol arról olvasunk, hogy az Országhoz tartozni elképzelhetetlen örömet jelent! Akkora boldogságot, mint amit a szántóvető érez, amikor ekéje váratlanul kincset fordít ki a földből: egyszeriben elmegy, eladja mindenét, amije csak van, hogy megvehesse a szántóföldet, amiben az elrejtett kincset megtalálta (vö. Mt 13,44). Az Országba való belépés olyan öröm, mint amit a kereskedő érez, aki káprázatos igazgyöngyöt talál. Ő is pénzzé teszi mindenét, csak hogy a megtalált csodát birtokba vehesse (vö. Mt 13,45-46).

A sokféle szentírási példabeszéd közös eleme, vezérfonala, hogy e titokzatos Országnak köze van Jézus Krisztushoz. Az persze korántsem szükséges, hogy ez a kapcsolódás direkt formában és tudatosan is fennálljon: lehetséges, hogy valaki Benne él – vagy legalábbis nagyon közel hozzá –, bár nem is tud róla és név szerint nem ismeri Őt. Sok példa van erre a jóakaratú emberek körében, még ha nem keresztények is. Így volt ez már az ősegyházban is – az evangéliumok tanúsítják! Az első tanítványok áthagyományozták Jézus szavát: „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21; vö. még Mt 7,20; Mt 25,31-46; Lk 10,29-37; Lk 17,11-16; Mt 8,10-12; Lk 13,28-29 stb.). Csak számunkra olyan nyilvánvaló ez az összetartozás, akik ismerjük Őt és tanítását: mi tudjuk, hogy az Ország legbelső lényegét tekintve elválaszthatatlan Jézus Krisztus személyétől. Az Ő eljövetelével vált nyilvánvalóvá, Vele került nyilvánosságra, Általa vált lehetővé, hogy beszélhessünk róla és tudatosan is munkálkodjunk a megalapításán és terjedésén („eljövetelén”). Hisz’ Ő mutatott utat és Ő adott kulcsot hozzá; így csatlakozni is csak Ő általa, Ő vele és Ő benne tudunk. Volens nolens, tehát, csakis Hozzá kötődve, Vele egyesülve lehet dolgozni az érdekében. (Nota bene: aki Istennel egyesül, Jézus Krisztussal egyesül, ha egyelőre nem is ismeri Őt és nem képes néven nevezni!) Az Ország – mint láttuk – „eljövőben van”, már „elközelgett” (éngiken): a „már” és a „még nem” feszültségében áll. Itt van ugyan, de még nem érkezett el a maga teljességében. Úton vagyunk felé – ám sajnos semmi garancia a töretlen előrehaladásra. Lehetnek visszaesések. A tényleges közelségünket azon mérhetjük le, hogy milyen mértékben élvezzük (már itt és most!), a „visio beatifica” (Isten boldogító színe látásának) előízét. A keresztény ember Istenben elmerülve élhet, örök szerelmi románcban, fürödve az Ő szeretetében. Mindez persze nem jelenti a szenvedések megszűnését; sőt, a testi és lelki szenvedések olykor talán erősödnek is a közelségétől! De hihetetlen boldogság forrása az élet eseményeit „sub specie aeternitatis” (az örökkévalóság szemszögéből) szemlélni! Nem véletlenül mondta maga Jézus Keresztelő Jánosról, hogy az asszonyok szülöttei közül nem született nagyobb nála, mégis az Országban még a legkisebb is nagyobbnak számít... (vö. Mt 11,11).

4. Köztünk vagy bennünk? – Számomra meghatározó az Ország megértése szempontjából az, ahogyan Jézus Krisztus „lokalizálta”, szóval úgymond térben és időben elhelyezte azt. Kétféle fordítási (azaz értelmezési) lehetőség is ismeretes – számomra mindkettő sokatmondó. Mert hol is találjuk ezt az Országot? A Lukács evangéliumban áthagyományozott jézusi formula egyik lehetséges fordítása szerint Isten Országa „köztetek” van (entos hümón: Lk 17, 21). Az entos hümón-t „köztetek”-nek fordítani logikus dolog: Jézus éppen meggyógyított 10 leprást (Lk 17,11-19) – bizonyos értelemben „feltámasztotta őket”, hiszen a héber világban aki leprát kapott (érthető módon) amolyan élő halottnak számított! –, mire a farizeusok megkérdezik, mikor jön el Isten Országa (Lk 17,20). Nem csoda hát, hogy ez a válasz jön a szájára – szabadon interpretálom –: „De hát nyilvánvaló, hogy már itt van, köztetek van a személyemben; hogy lehet, hogy ti ezt nem látjátok?”

És valóban! A hétköznapi tapasztalat azt mutatja, hogy ahol szeretet és szolidaritás uralkodik; ahol jelen van az együttérzés és nem halt ki az erkölcsi érzék; ahol folyamatosan törekszenek a megbocsátásra (sőt, jót tesznek még az ellenséggel is!), ott egyszerűen jó lenni. Olyan az, mintha földre szállt volna a mennyország. Tapasztalat szerint sokkal könnyebb ezt olyan környezetben megvalósítani, ahol tudnak Jézus Krisztusról, ahol ismerik és követik Őt. Ott bizony könnyen történnek „csodák” is, a szó hétköznapi és különleges értelmében egyaránt – reggelig tudnék példákat mesélni...! A Biblia szóhasználatával: ott beköszönt Isten uralma, nyilvánvalóvá válik emberszeretetének hatalma „közöttünk”. (Ahogy ezeket a sorokat írom, a világtól elzárva élek, internet nélkül – Kubában –, ahol nincs rendes könyvtár és hiányoznak a tudományos munka feltételei. A rendelkezésemre álló spanyol nyelvű bibliafordítások közül a Latin-amerikai Biblia/Bíblia Latinoamerica, a Jeruzsálemi Biblia/Bíblia de Jerusalén, a Zarándokbiblia/Bíblia del Peregrino stb., mind ezt a változatot hozza: está entre / en medio de vosotros / ustedes).)

Van azonban egy másik elterjedt fordítási lehetőség is ugyanerre a helyre. Nem is kevesebb hivatalos, egyházi kiadású liturgikus- és bibliakiadásban szerepel, mint a másik verzió. (E mellett teszi le például a voksot a spanyol Római Misekönyv/Misal Romano, a Közösségi Misekönyv/Misal de la Comunidad, valamint a Lecionario e trella.) A variáció oka, hogy a szentírás eredeti ógörög szövegében szereplő kifejezés, entos hümón, kézenfekfő (s talán elsődleges) jelentése, hogy az Isten Országa „bennetek” van. Eszerint arról van szó, hogy ha Istent felfedezzük a szívünk mélyén, akkor az ott megtalált béke kisugárzik. Hogyan is ne figyelmeztethette volna Jézus Krisztus az őt kérdező farizeusokat, hogy magukon kezdjék a munkát, a személyes megtéréssel. Nem lehet megspórolni az imádság révén Istennel ápolt bensőséges kapcsolatot (amely az önismerettől elválaszthatatlan). Ha pedig az engem minden pillanatban igenlő és fenntartó Isten szeretetéből élek – azaz ha összeköttetésben maradok legbelsőbb énemmel (ahol a Szentháromság lakik bennem) –, akkor az életem önkéntelenül is áldássá válik. Ha szeretek, mások is indítást fogok érezni, hogy tevékeny szeretettel szeressenek és szolgáljanak másokat: terjedni fog Isten Országa. Röviden, aki belső harmóniában él önmagával és Istennel, annak lényéből ez a harmónia kisugárzik a felebarátra, a világra és az egész természetre. Ennek hatására – mintegy észrevétlenül – derűsebbnek, örömtelibbnek fogja tapasztalni az életét, jobban „kijön magával”, a körülötte élőkkel és a „benne” élő Istennel is.

Talán lesznek néhányan, akik felháborodnak ez utóbbi értelmezésen: biztos valami gonosz ármánykodás ez már megint a jezsuiták részéről, amivel össze akarják keverni a buddhizmussal a kereszténységet! Szó sincs róla pedig. Már csak azért sem, mert ez az értelmezés számos helyen visszatér Jézus, Pál apostol és az egyházatyák tanításában. Ő lakik a szívünkben, és mi is Benne: „benne fogunk lakni /nosotros  somos morada de Dios” (vö. Jn 14,23b), mi, akik máris a „Szentlélek templomai” vagyunk (vö. 1Kor 6,19); Szent Ágoston szerint Isten közelebb van hozzánk, mint mi önmagunk legbelsőbb részéhez/intimior intimo meo. Tehát a két fordítás nem kizárólagos: egyrészt maga a feltámadott Jézus Krisztus személyesen Isten Országa, aki bennünk él; másrészt ő működik az emberi kapcsolatokban, ahol szeretet, szolidaritás, együttérzés, irgalom, megbocsátás és megértés van jelen.

5. Kitekintés a „nyolc boldogság” misztikára. – Akárhogyan értsük is, Isten Országa a legmélyebb értelemben a nyolc boldogság misztikájával rokon (Mt 5,3-12). Csak azok nyerik el, akik „lélekben szegények”, vagyis nem ragaszkodnak e világ dolgaihoz. Csak azok tapasztalják, akik szelídek maradnak az erőszak közepette és kibírják a szomorúságot anélkül, hogy azonnali vigaszt keresnének mulandó dolgokban. Csakis ők, a jószívűek és irgalmasok, kapják meg az igazi béke ajándékát, azt, amelyet magunknak nem tudunk megadni. Mert csak az telhet el Isten Igazságával, aki éhezi és szomjazza azt – de már ez a vágy és szomj is az Ő ajándéka...

Az Ország túlnő az egyház keretein, bár attól elválaszthatatlan, és gyakran ott tündöklik fel a legprófétaibb, világosabb módon. De – micsoda szerencse! – nem áll módunkban lehatárolni. Nyomai megtalálhatók más emberi közösségekben, sőt a nagy világvallásokban is (az örök Ige elszórt magvaiként kicsírázik azok szent irataiban éppúgy, mint követőik gyakorlatában). Fontos volna, hogy rányíljon a szemünk erre a lehetőségre. Ez hozzátartozik ma Jézus Krisztus hűséges követéséhez. A XX. század kereszténye – a teológus Karl Rahner sokat idézett kijelentése szerint – vagy misztikus lesz (azaz olyan, aki megtapasztalt valamit), vagy nem lesz egyáltalán. Urunk ilyen (misztikus) követőkre vágyik. Aki naponta rendszeresen fordít időt az istenkapcsolatra (szóval, aki imádkozik) az a legjobb úton jár, hogy az életét a szó legmélyebb értelmében kibontakoztassa. Persze a világ szemében fura „kibontakozás” ez – kevesen fogják érteni... Mert – aki kitart az imában, annak számára egyre világosabb (s itt a misztika szó legeredetibb jelentésrétegére utalok) –, hogy mindez csak az önmagunknak való meghalás (mortificatio), a Krisztussal való eltemettetés árán történhet. Ez az egyetlen útja ugyanis a Benne való újjászületésnek (a feltámadásnak) is.

6. Egy gondolatkísérlet. – Talán csak egy utolsó gondolat még, befejezésképpen... Van kedvetek egy imaforma kipróbálásához? Ha igen, elmondom a javaslatomat. Egyszerű dolog: dőlj most hátra és gondolatban képzeld el, hogy egészen radikálisan Istennek adtad magadat. De nem csak úgy ímmel-ámmal, hanem minden fenntartás nélkül, teljes szívedből és minden erődből – annyira, amennyire csak telik tőled. Három lépést javaslok. (a.) Először is elképzelhetem, hogy lemondtam minden vagyonomról, mert maradéktalanul érte akarok élni. Az égvilágon semmim sincs már, ami miatt aggódhatnék. (A ruháimat és minden munkaeszközömet is csak „használatomban lévőnek” tekintem – hisz valójában semmi sem az enyém.) Most pedig minden figyelmemet, „lélekjelenlétemet” arra fordíthatom, hogy Isten működését felfedezzem a világban és igyekezzek azt előmozdítani az életemmel. Ha megszületik a szívemben ez a hit, talán már az összes általam szeretett személyt is bizalommal az Ő kezébe tudom helyezni. Felindíthatom magamban a gondolatot: ha egyszer ő adta az életüket, talán gondoskodni is jobban tud róluk, mint én valaha is képes volnék; legfeljebb igyekszem megtenni a magam részét... Ugye, felszabadító érzés így élni?

(b.) Ezután elképzelhetem, milyen volna, ha – miután így kiüresítettem magam és megszabadultam a vagyonomtól, a külső aggodalmak e legfőbb forrásától – még egy további lépést tehetek. Most gondolatban lemondok arról is, hogy saját családom legyen. Elképzelem, hogy mostantól kezdve nőtlenül (avagy férj nélkül) élek, lemondva a család örömeiről és kötöttségeiről. Ez persze hatalmas áldozat – talán azonnal átélem a fájdalmat... Cserébe viszont örökbe fogadhatom a világ valamennyi gyermekét! Elhatározhatom, hogy mostantól kezdve – közvetlenül vagy közvetve – értük fogok dolgozni. Hisz életem legfőbb törekvése, hogy mindenkiben, akivel csak találkozom Jézus Krisztust szeressem és szolgáljam! Az érzelmi antennáim persze ettől még érzékenyek maradtak – sőt, a betöltetlen hiányok révén talán még elevenebbek is, mintha házastársam és gyermekeim lennének. Ám így egészen kitehetem a szívemet az Ő gyógyító érintésének. Kérhetem, hogy kegyelméből lépésről lépésre az érzelmeim is átalakuljanak, „megtérjenek”, s így mindenben „Isten szíve” (az ő vágyai és szándékai) szerint éljek és érzékeljem a világot. Nem tudom, érzed-e ennek a lehetőségnek (valóságnak) az igéző boldogságát.

(c.) Legvégül elképzelhetem még, hogy a saját sorsom irányítását is teljesen Istenre bíztam. Bizalommal leteszem a kezébe az akaratomat. Gyengéden, de erős elhatározással aziránt, hogy elfelejtkezem magamról és csakis az ő akaratát igyekszem követni mindenben. Egy pillanatra beleélhetem magam ebbe a hitbe, és kérhetem, hogy ezt az akaratot egy hozzám közel élő másik ember (ha szerzetes vagyok, az elöljáró) közvetítse a számomra.

7. Kiértékelés és zárszó. – Nos, milyen érzés volt? Hát nem csodálatos dolog feltétel nélkül Istenért, Benne egészen elmerülve, az Ő szeretetéből élni?! Azt hiszem, többeket meglegyint ez az eszmény, mint gondolnánk: solo Dios basta. Ha olvasás közben ezt világosan érezted, és még nem vagy hős vagy férjezett, akkor – meglehet – papi/szerzetesi hivatásod van. Ha a vonzás csak halványabban jelentkezett – vagy ha már házasságban élsz –, akkor ez esetleg annak a jele, hogy belső elhivatottságod van egy radikálisabb belső spirituális életre. Ha nem éreztél semmit (vagy csak felháborodást, hogy „hát ez mekkkkkora hülyeség...!” :), akkor nyugodtan felejtsd el az egészet! A vallás a maga intézményes formájában nem való mindenkinek (az okokba most nem mehetünk bele, hosszú volna http://jezsuita.blog.hu/2013/05/01/hogyan_ismerik_meg_istent_az_emberek_konyvajanlo ) – és talán szüksége is van olyanokra, akik állandó kritikával illetik, hogy egészséges és fejlődőképes maradjon. Azonban mindig is voltak, ma is vannak és a jövőben is akadnak majd olyanok, akik átélik: nincs és nem is lehet annál nagyobb szabadság, mint Hozzá kapcsolódva, Vele állandó egységben élni, életünk minden pillanatában. A szerzetesi élet (legalábbis legszebb ideálja szerint) éppen ezt célozza: hogy egyedül érte létezzem. Érte legyek szegény; Érte törekedjek a teljes, angyali tisztaságra (a szív tisztaságára) a szexuális élettől való megtartózkodás révén (ez a cölibátus); és Érte igyekezzek, folyamatosan és maradéktalanul, meghalni a saját vágyaimnak (azáltal, hogy kivetkőzöm önérdekemből és önakaratomból – ez az engedelmesség lényege). Nem véletlen, hogy az egyház ősrégi hagyománya szerint a szerzetesek legfőbb motivációja, hogy Isten Országából, abban és azért éljenek.

Szerintem ezért van szükségetek Nektek, világban élőknek, ránk, férfi és női szerzetesekre. Tudom, hogy ez iszonyúan öntelten hangzik :), de hát – nem tehetek róla – még csak itt tartok a lelki életben... :) Tény azonban, hogy Ti ihletet meríthettek a radikális elköteleződésünk ideáljából (még ha gyakorlatban gyakran nem is felelünk meg neki...). Mi pedig abból meríthetünk ihletet és inspirációt, ahogyan Ti élitek az Evangéliumot. Ezért van óriási szükségünk Rátok. Állandóan azzal szembesítetek ugyanis, hogy ezt mennyivel jobban lehet csinálni a világon belül élve. (Ilyen nagy ideálok hangoztatása nélkül… ;)