Protestáns testvéreink elvitathatatlanul nagy érdeme, hogy a Szentírás keresztény életünk alapvető eleme lett. Mégis, mint az Eucharisztiában hívő keresztények, jó, ha tudjuk, hogy a szentségek nélkül az Istennel, Jézussal való találkozásunk elképzelhetetlen lenne. Jézus Krisztus személye az Eucharisztia nélkül értelmezhetetlen. Ez a gondolat mindig megerősödik bennem, mikor Lukács evangéliumában az emmauszi történetet olvasom.

Rembrandt festménye az emmauszi vacsoráról (1648)

Úgy tekintek erre az elbeszélésre, mint egy Szentmise-katekézisre. A történet Lukács evangéliumában két részre osztható, mint maga a Szentmise is, az Ige liturgiájára és az Eucharisztia liturgiájára. A történet elején a szomorúan baktató tanítványok egymás közt vitatkozva próbálják mind azt értelmezni, ami az elmúlt napokban Jeruzsálemben történt, vagyis, hogy Jézus fellépésében a Messiási kor eljövetelét látták, de Jézust keresztre feszítették. Jézus halott. Ekkor csatlakozik az Úr a levert apostolokhoz, akiket naivan, mintha semmit sem tudna a történtekről, elkezdi számukra feltárni a szentírás üzenetét, a Törvények magyarázatától kezdve egészen a Próféták tanításáig, hogy mi mindennek kell történnie a Messiással, mikor eljön közénk. A felvilágosító munka úgy tűnik, eredménytelen, mígnem Jézus elfogadja a tanítványok meghívását és ismét körbeveszik az asztalt.

És itt következik be a robbanás

Itt indul a Szentmise második fő része, az áldozat bemutatása. A tanítványok ismét hallják az utolsó vacsorán elhangzott Jézusi Igéket és hirtelen lehullik a lepel szemük elől. Pozitív értelemben vett sokkoló élmény, az Utolsó Vacsorán való részvétel a kairoszban. Nem memória, nem emlékezés, hanem az egyszeri és örök megváltó áldozat asztalánál van jelen az Egyház, jelen van minden valaha megszületett ember. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre … Én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.” „Igen! Íme hitünk szent titka, és mi halálodat hirdetjük Urunk és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz!”

Eucharisztia nélkül nincs ennek a látása, belátása, vagyis hogy Jézus él és feltámadt. Isten Igéje önmagában „kevés”, hogy a transzcendens Istent valamiféle módon felfedezzük az itt és a mostban.

„A föld és az ég, asztalodnál összeér. Értünk lett Élet ez a bor és a kenyér. Ő általa, Ő vele és Ő benne Tied vagyunk, Tied vagyunk” – szól a karizmatikus dal és vallja be értelmünk a tényt, mely racionálisan megmagyarázhatatlan. Igen! Ez hitünk szent titka, Jézus Krisztus valóságos jelenléte az átváltoztatott kenyérben és borban. Eksztatikus öröm! „Nem de lángolt a szívünk mikor magyarázta az írásokat.” Már nincs félelem, nincs vacillálás, rohannak vissza Jeruzsálembe, hogy megosszák örömüket a többiekkel. 

Az Eucharisztia nem igemagyarázat, nem egzegetikai erőlködés, szóelemzés, szavak magyarázata, hanem a szív alázata, ahogy ezt Tamás apostolnál látjuk, és már nem tud mást mondani, mint bevallani: „Én Uram, én Istenem!”

„Igen boldogok azok, akik nem úgy látnak, mint te, – mondja Jézus Tamásnak – és mégis hisznek!” A mennybemenetelig az Úrral való szinte valamennyi találkozás eucharisztikus jellegű. Fontos, hogy ez a tapasztalat, mely összeköt bennünket az eucharisztiában hívő keresztényekkel, végre szorosabb egységre vigyen el minket azokkal, akik szintén vallják az eucharisztikus jelenlétet.

A 2020-as Eucharisztikus Világtalálkozónak hihetetlen fontos üzenete van azzal, hogy itt lesz megrendezve Közép-Európában. Egész Európa szempontjából felmérhetetlen jelentőségű, mikor nagyon sokan közülünk is már a keresztény kort veszni láttuk, észrevegyük, hogy itt Kelet és Nyugat határmezsgyéjén megszülessen az egység, az egy akol és egy pásztor jézusi vágya, amelyért utolsó napjaiban oly szenvedélyesen imádkozott.

Sokáig azt mondtuk, hogyha az európai kereszténység nem lesz misztikus, megszűnik a kereszténység Európában. Most azt mondom, ha nem lesz Eucharisztikus Európa, a földrész elveszett a kereszténység számára

Új eget és új földet látok!

A régi elmúlt!

Katolikusok, ortodoxok, az eucharisztiában hívők északról, keletről, nyugatról és délről gyertek mind hozzánk; érezzük meg, hogy nincs mitől félnünk, mert a kereszténység bölcsője itt van a Földközi tenger mentén, ahol mindenkit tárt karokkal várunk! Gyertek Betlehembe, a „kenyér városába” királyok, mágusok, hogy ismét egy kenyér és egy asztal legyen Jézus asztala.

Szent Ignác atyánk vallja, hogy mindenek kezdete a vágy. Hiszem és vallom, hogy az Isten vágyainkon keresztül vezet minket az örök otthon felé!

„De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim,
Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni,
Az Élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországon dob ki valakit,
Annak százszorta inkább kell akarni.

Életet és hitet üzen egy halott
Nektek, fiatal, elhagyott testvérek,
Az olvasztó Tüzet küldi a hamu
S láng-óhaját, hogy ne csüggedjetek el:
Március van s határtalan az Élet.

(Ady Endre: A Tűz márciusa)